Susan Ee: Penryn és a Végítélet trilógia (Angelfall 1-3.)

Annak idején - évekkel ezelőtt - olvastam az első kötetet és a fiatal főszereplő, valamint a young adult kategória ellenére is úgy gondoltam, hogy egy egészen élvezetes történetet hozott össze a szerző. Nem voltam maradéktalanul elégedett az olvasmánnyal, mert a posztapokaliptikus hangulat és a részletes leírások ellenére is éreztem valaminek a hiányát, aminek tárgyát a mai napig nem tudom megfogalmazni. Leginkább úgy éreztem, hogy nem tudtam elmerülni a történetben, valami miatt csak a felszínén úsztam az egésznek. Nem mondhatom azt, hogy ez a pillanatnyi érzelmi állapotom miatt, mert másodszori olvasásra is ugyanez az érzés töltött el: továbbra sem tudtam átérezni teljes mélységében az eseményeket, a szereplők sem fogtak meg maguknak.

Értékelés:7 pontot ér a 10-ből
(mert sok volt az utazás és kevés idő jutott a lényegre).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 342 oldal
Fordította: Ancsa T
Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Angelfall
Sorozat: Penryn és a Végítélet (Angelfall)
Folytatások:
2.) World After - Túlélők világa
3.) End of Days - A vég napjai
Kategória:

Eltelt pár év az első olvasás óta és ahhoz, hogy befejezzem a sorozatot, újra kellett olvasnom az első részt - nem a bonyolult cselekmény, hanem inkább az alapok miatt. Annak idején külön írtam az első kötetről, de haladva előre az olvasással úgy döntöttem, hogy elég lesz egy poszt a teljes trilógiának. És végül ez így is valósult meg.

Miről is szól ez a trilógia? A történet elején rögtön egy posztapokaliptikus környezetben találja magát az olvasó, ahol a narrátor, az események elmesélője egy fiatal lány, aki az anyjával és a húgával menekül. Hogy mi elől? A bandák elől, a helyzet elől, az angyalok elől. Igen, az angyalok elől. Ugyanis az angyali sereg a Földre érkezett, majd ezt követően rögtön lelőtték a Hírvivőt, Gábriel arkangyalt, az egyetlent, aki tudta, hogy miért is érkeztek ide, az emberek világába. Az angyalok érkezése természeti katasztrófák sorát okozta, ezzel felborítotva az addigi rendet és megsemmisítve az emberi civilizáció vívmányait, köztük az elektromosságot is. A rend felbomlott, az utcákat elfoglalták a bandák, akik új határokat jelöltek ki, a saját törvényeik szerint éltek - közben pedig az angyalok vadásztak az emberekre.

Penryn szemtanúja lesz annak, ahogy egy csapat angyal levágja egy másik angyal szárnyait, majd az egyikük elragadja Penryn húgát. A lány megmenti az angyalt és magához veszi a szárnyait, mert úgy gondolja, hogy a tőle származó információk birtokában megtalálhatja és megmentheti a húgát. A sebesült angyal nem más, mint Rafael arkangyal, aki azonban a szárnyai nélkül eléggé elveszett. Az angyal és a lány nekivág az útnak, amelynek végén az angyalt a szárnyai visszavarrása, a lányt pedig a húga megtalálása várja. Talán.

Az első rész, az Angelfall - Angyalok bukása kötet nagy része a világ bemutatásával telik el, eléggé komótosan haladnak előre az események, az aszfalt koptatásával, az erdőben bujkálással több oldalt írt tele a szerző, mint amennyit a vége eseményekkel, a lényeggel. Mert igazán akkor gyorsulnak fel az események és lépnek az addigiaknál sokkal mozgalmasabb fázisba, amikor a főszereplők megérkeznek a Fészekbe és felfedezik annak szörnyű titkát. A vége, az utolsó oldalak történései igen jól sikerültek és érdekessé, olvasásra szükségessé tették a folytatást.

A második kötet, a World After - Túlélők világa pontosan ott folytatódik, ahol az első rész véget ért: Penryn a skorpióangyal mérgétől bénultan fekszik az Ellenállás tábora felé haladó autó platóján, miközben mindenki azt hiszi róla, hogy meghalt. De Penryn él és életre is kel. A húgával és az anyjával elég különös kompániát alkotnak, akiket nem is sokáig tűrnek meg maguk között a túlélők. Rafi közben Belielt üldözi és vissza akarja szerezni tőle a szárnyát.

Értékelés: 6 pontot ér a 10-ből

(mert megint csak oda-vissza szaladgált mindenki).

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2015.

Terjedelem: 381 oldal

Fordította: Ancsa T

Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)

A mű eredeti címe: World After

Sorozat: Penryn és a Végítélet (Angelfall)

Előzmény:

1.) Angelfall - Angyalok bukása

Folytatás:

3.) End of Days - A vég napjai

Kategória:

Az volt az érzésem, hogy a szerző egy nagyon összetett történetet akart az olvasói elé tárni, tele misztikus és bibliai utalásokkal, lényekkel és persze a Végítélet Napjának eljövetelével. Mégis ez a kötet amolyan töltelék részre sikeredett, mert a szereplőink csak nem jutottak egyik szintről a másikra, egy helyben topogtak vagy éppen oda-vissza rohangáltak. Többek között Rafi sem igazán halad a szárnya visszaszerzésével, pedig ő a nagy harcos, Beliel pedig sérült - mégsem sikerül lejátszaniuk a nagy meccset. Az egyedüli cél, amit sikerült elérni és megvalósítani az az angyalok által végzett kísérletek felderítése és átmeneti akadályozása, de mindez későn, mert a baj legnagyobb része már megtörtént. 

Annak ellenére, hogy tele volt nagyon jó ötletekkel és a romantika még mindig nem burkolta rózsaszín cukormázba a történéseket, igazából rengeteg minden idegesített ebben a részben. Kezdjük mindjárt Uriel idióta szokásával a háta mögött masírozó két nőről, akiket korábban szobadísznek használt. Aztán folytatva a színpadias jelenetekkel, amelyekkel meg akarja győzni az angyalokat a Végítélet Napjának közeledtéről. Rafi sem hozza azt a színvonalat, amit elvártam tőle, keveset is szerepelt a történetben. Annál több volt viszont Penrynből és a családjából. Nem volt ez rossz, de megint csak lehetett volna sokkal jobb is.

A befejező kötetben, az End of Days - A vég napjai címet viselő rész megint csak egyenes folytatása a második kötet befejezésének. Rafi, Penryn, Paige és a sáskái menedéket keresnek, ahol átmenetileg meghúzhatják és kipihenhetik magukat. A szárnyától megfosztott és sérült Beliel szintén velük tart, mint a fogjuk. 

Az eddig viszonylag logikusan felépített események már a kötet legelején elkezdenek összeomlani és megtelni logikátlanságokkal, furcsaságokkal. Kezdetnek mindjárt ott van a nagy harcos arkangyal, aki jobban tart a kishúgtól, mint Belieltől. De ez még semmi, mert amikor Beliel csellel ráveszi Penrynt a kard használatára és két pokolfajzat kel át azon keresztül a pokolból, akkor Rafi nem tesz semmit sem velük, sem pedig Beliellel kapcsolatban - majd csodálkozik, hogy a két pokolszökevény kiszabadítja az angyalt, akinek természetesen nyoma vész és később még bőségesen okoz majd bosszúságot. Egyáltalán hogy kerültek elő a pokolfajzatok? Eddig még csak említés sem történt róluk, most pedig egyszerűen a történések kulcsszereplői, alakítói lettek.

Értékelés: 4 pontot ér a 10-ből

(mert megint csak oda-vissza szaladgált mindenki).

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2016.

Terjedelem: 365 oldal

Fordította: Ancsa T

Borító ár: 3.299,- Ft (kartonált)

A mű eredeti címe: End of Days

Sorozat: Penryn és a Végítélet (Angelfall)

Előzmény:

1.) Angelfall - Angyalok bukása

2.) World After - Túlélők világa

Kategória: 

Aztán ott van Penryn, akinek eddig a túlélés és a húga megmentése lebegett a szeme előtt célként, most meg mintha hormonkezelést kapott volna, egyfolytában tüzel és mászik rá az arkangyalra. Teszi ezt annak ellenére is, hogy tudja az angyalok nem létesíthetnek kapcsolatot az emberek lányaival, mert elbuknak és a kárhozat lesz a sorsuk. Szóval az eddig példásan viselkedő Penryn kifordul önmagából és mintha semmi sem érdekelné, semmit sem fogna fel a problémából, csak és kizárólag az érdekli, hogy ott viszket neki, ahol eddig még nem.

Pedig ez a rész is tele volt ám jó ötletekkel, mert a pokolban játszódó jeleneteket nagy élvezettel olvastam és el is ámultam tőlük rendesen. A bukott angyalok, a pokolfajzatok, a démonvezérek, a bukottak beavatása, az elemésztettek, a démonvezérrel kötött alku... ezek mindegyike nagyon jó ötlet és az egész jelenet fantasztikusra sikerült. Beliel története több volt mint megható, mert egyszerre volt gyönyörű és volt tele reménytelenséggel, indulattal. Szerintem rá tovább fogok emlékezni, mint Rafira és hirtelen jött szerelmére.

A szárnyalást követően a kötet végére a szerzőnek sikerült agyon csapnia mindent, amit addig felépített: az Ellenállás vezérének választott kamaszlány, a végső összecsapás előtt szabadtéren megrendezett tehetségkutató verseny - ez vitte a prímet -, a nevetséges nevű és idegesítően viselkedő ikrek és persze Rafi döntése a szárnyaival kapcsolatban - ezek mindennek tekinthetők, csak jó döntésnek nem.

A legidegesítőbb azonban az volt, hogy a szerző feldobott bizonyos információkat, majd szépen elfelejtkezett róluk. Ilyen volt az, hogy Penryn anyja olyan tudás birtokában van a pokolfajzatokkal és az angyalokkal kapcsolatban, amely azért megért volna néhány kérdést és némi kifejtést. De legalább ugyanennyire érdekelt volna az is, hogy mit is keresnek az angyalok az emberek világában, miért is érkeztek ide egyáltalán. Az sem tetszett, hogy igazi magyarázatok nélküli és rózsaszín szirupba fulladó lett a történet vége. Mintha a szerzőt kötelezték volna, hogy a kategória elvárásainak megfelelő befejezést adjon az egyébként sötét és komor történetnek. És mintha szorított volna az idő is, mert a végső magyarázatok, levezetések elmaradtak a korábbi részletes leírásokhoz és oda-vissza szaladgálások jelentőségéhez képest.

Nagyon jó és érdekes alapötletre építkező történet, amely minden hibája ellenére is jól indult, érdekes eseményeket vonultatott fel, kifejezetten továbbolvasásra késztető befejezéseket hozott össze a kötetek végén. De akárhogy is nézem a trilógia részeinek színvonala folyamatosan csökkent, mintha a szerző szárnyaló gondolatait gúzsba kötötték volna az elvárások és ez meghatározta az egész cselekményt. Az igazi mélyrepülést az utolsó kötet produkálta és nagyon elszomorodtam miatta, mert ennél azért lényegesen többet vártam volna a kezdés alapján. Az látszik, hogy ez nem az én sorozatom, nem az én történetem és ezt nálam jobban senki sem sajnálja, mert alapból kedvelni akartam.

Folytatás »

Mark Lawrence: Bolondok hercege (A vörös királynő háborúja 1.)

Nehéz helyzetben van az ember lánya, amikor egy olyan szerző következő regényét veszi a kezébe, akinek felettébb kedvelte az előzőleg olvasott trilógiáját - bár ez az elején, az első rész befejezését követően még nem volt ennyire egyértelmű. Szóval problémás a tényállás, mert csak ott vannak azok a kikerülhetetlen, piszok mód alattomos elvárások, amelyeket nem lehet nem figyelembe venni. Aztán meg ott van az a szituáció, hogy bár Jorgot nem arra teremtette az ég - meg a szerzője -, hogy kedvelhető legyen, de azért a maga otromba és kegyetlenkedő - mondhatni szívtelen - módján csak képes volt hozzánőni az olvasó szívéhez és nem volt egyszerű elköszönni tőle.

Erre most itt van ez a másik sorozat, amely ugyanabban a világban, a Széthullott Birodalomban, ugyanabban a korban - gyakorlatilag az előző történetfolyammal párhuzamosan - játszódik, és így bizony különösen nehéz megállni az összehasonlítást. Pedig már az első oldalakon nyilvánvalóvá válik, hogy Jorg és Jalan csak a nevük kezdőbetűiben mutatnak egyezőséget, mert egyébként személyiségükben szöges ellentétei egymásnak.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 395 oldal
Borító ár: 3.995,- Ft
A mű eredeti címe: Prince of Fools
Fordította: Gy. Horváth László
Sorozat: A vörös királynő háborúja
Folytatás:
2.) A Hazug kulcsa
3.) Az Osheimi kerék
Műfaj: posztapokaliptikus, dark fantasy

Kapcsolódó történet: Széthullott birodalom trilógia
1.) Tövisek hercege
2.) Tövisek királya
3.) Tövisek császára
Kiegészítő novellás kötet:
Úti testvérek - Történetek a Széthullott Birodalomból

Jalan Kendeth Vöröshatár uralkodójának, a vörös királynőnek unokája, egy jelentéktelen hercegecske - az öröklési sorban a tizedik -, de mégis csak herceg, így a hölgyek körében hódít a címével, aranyszínű fürtjeivel és persze lehengerlő mosolyával. Sokkal inkább kedvére való a hölgyek kegyeiben való lubickolás, a részegeskedés és a mindeféle szerencsejátékok, mint a tudomány és politika útvesztőiben való bolyongás. Mindezek mellet még gyáva is, hiszen számára a futás mindennél előrébb való, a felelősségvállalást pedig meghagyja mindenki másnak. Tökéletesen elégedett jelenlegi, leginkább jelentéktelennek tűnő helyzetével, amelynek maradéktalanul kihasználja és a saját javára fordítja az előnyeit. A sorsát azonban nem kerülheti el, és bár Jalan nem úgy érzi, de mégis különleges, hiszen látja azt, akit senki más, a királynő tanácsadóját, a Néma Nővért.

Éppen a Néma Nővér által állított halálos csapdából menekülve éri utol Jalant a nő mágiája, amely örökre összeköti őt Snorri ver Snagasonnal, az ádáz viking harcossal. A kettejüket gúzsba kötő béklyó megtörésére egyetlen megoldás létezik, ha útnak indulnak a jeges észak felé és beteljesítik azt, amire a varázs kényszeríti őket: elpusztítják a Holt Király nemszületett vezérét, ami a varázslat eredeti célja volt. Útjukat a Holt Király bérencei keresztezik, ők loholnak a nyomukban és igyekeznek megakadályozni a két vándort tervének és küldetésének teljesítésében.

Szívesen mondanám, hogy legalább annyira kedveltem ezt a trilógia nyitó kötetet, mint a korábbi regényfolyamot, de sajnos Jalan herceg aranyszőke haja, elragadó mosolya és kellő öniróniával rendelkező megnyilvánulásai nem tudtak annyira megragadni, mint Jorg kegyetlensége és kiszámíthatatlansága. Hogy ez rólam is elmond valamit? Véleményem szerint nem is keveset, de ez már egy másik történet. Visszakanyarodva az eredeti témához... Jalan egész jó figura, de az én ízlésemnek ő túl gyáva és túlságosan is menekül a felelősség elől. Egész egyszerűen úgy éreztem, hogy egy kissé túltolta azt a hányaveti lazaságot - ami egyébként nem is az -, amivel az életét éli és ahogy gondolkodik.

Ahogy az sem mélyítette el a regény élvezetét, hogy néhány jelenettől eltekintve eléggé untam a vándorlást és a kalandokat. A Holt Király és a bérencei - akarom mondani alattvalói - vittek némi színt a történetbe - vagy éppen fakítottak ki minden színt a világból. A nemszületett vezér és hasonszőrű társai sztorija nagyon tetszett. Ahogy Jalan és Jorg találkozása is - élveztem, ahogy a már ismert és a most kibontakozó történetszál összefonódik. De ugyanezen a lapon tudnál emlegetni a Néma Nővért és a jégboszorkányt is - rendesen kirázott tőlük a hideg.

Igazából semmi újdonságot nem jelentett Jalan és Snorri jellemének különbözősége, nekik így kellett egymás mellé kerülniük. Annál élvezetesebb volt viszont az őket összekötő mágia, illetve azok megnyilvánulásai, a bennük megbújó lelkek.

No meg a skandináv mitológiai elemek, azokkal mindig le lehet venni a lábamról, mert imádok fejest ugrani a vikingek mondavilágába. És itt bőven kaptam még ebből is ráadásként. Már eleve Snorri hozta magával, de aztán még helybe is ment a két "hősünk", minden akadály ellenére elvergődött az északi jeges pusztaságba, ahol a mítoszok születtek és mai napig is élnek.

Sajnos minden fentebb említett pozitívum kevés volt ahhoz, hogy igazán élvezni tudjam a történetet és el tudjak mélyedni annak minden mozzanatában, mert bár a karakterek sok lehetőséget hordoznak magukban, de a cselekmény nem sikerült valami élvezetesre - sőt, inkább unalmasra sikeredett. Leginkább Jalan monológjai verték ki nálam a biztosítékot, amelyek az elején még egész érdekesnek és olvashatónak tűntek, azonban a vége felé már kifejezetten untattak - nem egy esetben már csak átfutottam az adott szövegrészeket.

Pedig nekem ebből a regényből a szerző által saját kezűleg számozott, dátumozott és dedikált példányom van, amely a hetvenegyedik a százból - merthogy mindössze ennyi készült csak belőle.

Szerintem azok a fránya elvárások húztak be a csőbe és tették túlontúl is magasra azt a bizonyos láthatatlan és beszabályozhatatlan mércét. De sebaj, mert van még hátra két kötet a trilógiából és mivel mind a kettő a polcomon sorakozik olvasásra várva, ezért sorra is fog kerülni - előbb vagy utóbb. Megvívom én a magam háborúját a vörös királynővel, Jalannal, Snorrival, a Holt Királlyal és minden vagy mindenki mással, aki csak szerepel ebben a trilógiában - aztán majd levonom a végkövetkeztetést, ami remélhetőleg a végére hasonló lesz a korábbiakban olvasottakhoz és átéltekhez.

Folytatás »

Paolo Bacigalupi: A vízvadász

Bármilyen furcsán is hangzik, de nekem ez a regény bizonyos szempontból "szakmakönyv". És meg is találtam benne mindent, amivel kapcsolatban a szakmámban valamilyen szintű végzettséget, illetve gyakorlatot szereztem: vízellátás, szennyvíztisztítás, hidrológia, hidrometeorológia, vízrajz, vízkészletgazdálkodás, aszály, vízjog és még sok minden más. Nem is csoda, ha már a beharangozáskor felfigyeltem a regényre, mert a fülszövege is azt sugalta, amit végül kaptam: egy részben"szakmakönyvet". 

Még egy történet is kapcsolódik a kötethez: ugyanis ezt a regényt ajándékba kaptam a barátnőimtől, majd amikor kinyitottam - csak úgy random módon - az egyik oldalon a felszín alatti víztartókban lévő vízszintsüllyedéséről olvashattam, a másikon pedig a "Vízügyi Hatóság" kifejezésen akadt meg a szemem. Harsány kacagásban törtünk ki mind a hárman, majd két - többé és kevésbé szakmabeli - barátnőm megállapította, hogy ez tényleg nekem való könyv. És úgy is lett.

Értékelés:10* (kedvenc lett)
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 397 oldal
Eredeti cím: The Water Knife
Fordító: Horváth Norbert
Borító ár: 2.990,- Ft
Műfaj: sci-fi, thriller, akció, posztapokaliptikus

Az éghajlatváltozás következményeként Észak-Amerika egyes államaiban aszály tombol, közben a megemelkedett tengervízszint a partvidék lakosságát a kontinens belsejébe űzi. Nevada, Arizona és Kalifornia állam egyaránt a Colorado folyó egyre apadó vízkészletéért harcol, hogy az arra "érdemesek" megfelelő körülmények között, luxusépületekben lakhassanak, míg a többség  helyettük is nyeli a port. Az egyik ilyen város, amely megindult a pusztulás felé, Phoenix. Mivel minden összefügg mindennel és a Phoenixben történtek meghatározzák Kalifornia jövőjét is, ezért főnöke utasítására Angel Velasquez, a vízvadász az egyre romló állapotú városba érkezik, hogy kiderítse, mi igaz az új vízforrásra vonatkozó pletykákból. Az információmorzsák felcsipegetése közben megismerkedik két nővel: az igazságot megszállottan hajszoló újságíróval, Lucy Monroe-val és a fiatal bevándorlólánnyal, Maria Villarosa-val.
Ebben a városban minden a víz, illetve annak birtoklása körül forog, és a nyomok felderítése közben Angel rájön, muszáj együtt dolgoznia a riporterrel, illetve a fiatal lánnyal, akik egyes szempontokból jobban, másokból sokkal kevésbé ismerik és értik azt, ami a városban zajlik. Probléma pedig bőven van, mert a vízjogok nyomában járva, azokat kutatva a trió körül egyre csak gyűlnek a holttestek.

Paolo Bacigalupi ismét előhúzta a kalapból a szokásos szituációt, amely már korábban is bejött neki: a klímaváltozást és annak hatásait. A felhúzhatós lány, illetve a Hajóbontók című regényében is ugyanilyen alapokra helyezte a történeteit, ugyanarra akarja felhívni a figyelmet - mégis mindegyiknek más a helyszíne, a hangulata, az olvasóra gyakorolt hatása.

A helyszín ezúttal Észak-Amerika, ahol a felszín alatt vízkészletek jelentősen lecsökkentek, Texas korábbi virágzó mezőgazdasága már nem létezik, a földeken növények helyett mindössze portölcséreket lát az, aki arra jár. A vízkészletekhez való hozzáférést a vízjogok biztosítják, amelyet mindenki meg akar szerezni: először szép szóval, majd pedig erőszakkal. A Colorado folyó több állam vízellátását biztosítja és az egyre csökkenő készletből minden állam magáénak akarja azt a mennyiséget, ami ellátja a lakóit, a déli államok folyamatos harcban állnak az északiakkal, ahol visszatartják a vizet, miközben egyre csak gyűjtik a vízjogokat.

Az eseményeket három főszereplő nézőpontjából követhettem végig, akik karakterei ennél jobban már nem is különbözhettek volna egymástól. Angel, Lucy és Maria története hosszú ideig külön szálon fut, később érintőlegesen találkozik, végül pedig véglegesen összefonódik. Angelt, a profi vízvadászt egy morális kérdéseket felvető akcióban ismertem meg, ugyanakkor azt is megtudtam, hogy miként és mire használják fel azt a vizet, amelyet megszereztek. A szerző nagyon meghatározó hangulatot teremt, ezért Lucy és Maria történetének olvasása közben könnyedén beleéltem magam a helyzetükbe: éreztem a port, amely mindenhol ott volt, szomjas voltam, a bőrömet érdesnek és száraznak éreztem. Megdöbbentő, hogy a felvázolt alapszituáció időben sokkal közelebb van, mint azt sokan gondolnánk.

A regény első fele a szereplők helyzetének bemutatását tartalmazza és eléggé kuszának, furcsának, helyenként lassúnak is tűnik, mégis fantasztikus hangulata van, amely szinte árad a lapokból. A témában érintettként, szakemberként a regénynek ezt a részét élveztem a legjobban és azt kell mondjam, hogy Bacigalupi nagyon alapos munkát végzett, mert amit az alaphelyzetről leírt, az szakmailag megállja a helyét. Egyetlen kifejezés esetében találtam csak eltérést - hidrológus kontra hidrogeológus -, de ez lehet akár az eltérő szakkifejezések használata, akár a fordítás miatt is. A többi információ tényleg teljesen a helyén volt.

Kíváncsian figyeltem, hogy merre fognak kanyarodni az események és a regény második fele ebből a szempontból meglepett: a kialakult társadalmi és személyes problémák bemutatása helyett a cselekmény kőkemény akcióba fordult át. Ebben a részben az alvilági figurák épp annyira jelen vannak, mint a másik állam ügynökei, a puskaropogás vagy az erőszak egyéb megjelenési formája, a menekülés és a bárki mással szembeni bizalmatlanság a kötet legutolsó mondatáig állandó tényező.

Élesen elkülönül egymástól a regény elejének hangulata és tempója annak második felétől, de én ezt sem bántam. A szerző a történet hangulatát, hitelességét és realitását tekinve is kifejezetten erős alapokat fektetett le, amelyre aztán hirtelen fordulattal, ugyanakkor hatásosan építette rá az egyre növekvő feszültséget, az akciófilmeket idéző tempót és a megdöbbentő csavarokat. Mindezt persze megtüzdelte morális és társadalmi kérdésekkel, némi romantikával, időnként pedig a rémísztő valósággal, az emberek élni akarásával. Nem volt törés abban, amit felépített, nem volt ellentmondás a kezdetek és befejezés között, csak éppen történt valami, ami az egyik hangulatból a másikba fordította az eseményeket. És könnyen nagyon könnyen elképzelhető, hogy egy helyzet elmérgesedik, hogy néhány ember átlépi azt a bizonyos határt és aztán már nincs megállás. Ez történt most is. A helyzet, a vízért való küzdelem és minden, ami ezzel jár, pedig adta magát. Lehetett volna más befejezése is: agonizálós és mindent megoldó, a világot megmentő, de Bacigalupi most más utat választott. Talán ezt a fajta lezárást életszerűbbnek érzem, mint bármi mást.

Miután a csapokból még folyamatosan folyik a víz és pancsolni is lehet a fürdőkben, a hétköznapi ember talán még nem, de a szakmabeliek már érzik - ha nem is szó szerint - a bőrükön azt, hogy arra felé haladunk, amit Bacigalupi felvázolt ebben a regényében. Igen, ez már nem is az olyan túl távoli jövő, sőt bizonyos részeit figyelembe véve a történetben is emlegetett államoknak ez már a jelen.

Nekem ez a regény nagyon bejött, sokkal jobban, mint A felhúzhatós lány, pedig azt is nagyon kedveltem. De ez az írás pont olyan, amit mintha kifejezetten nekem - és csakis nekem - írta volna a szerző. Pont ezért kedvelem - sőt imádom - minden mondatát, még akkor is, ha tisztában vagyok a hibáival, látom a gyengeségeit és érzem, hogy a befejezés inkább hatásvadász, mint logikus - bár kifejezetten életszerű. De mindez hiába, én pont így kedvelem és ez a regény számomra továbbra is az marad, ami az elején: egy olyan történet, amely az alapjait és a mondanivalóját tekintve sokkal közelebb áll a szakmámhoz, mint az eddig olvasottak közül bármelyik. Mr. Bacigalupi, kérem, hogy írjon még jó néhány, hasonló alapokkal rendelkező sztorit! Előre is köszönöm! Ahogy a Gabo Kiadónak is, aki eddig lehetőséget biztosított arra, hogy magyar nyelven is olvashatóak legyenek ezek a művek. Remélem, hogy ez így lesz a továbbiakban is.

Folytatás »

Adrian Barnes: Álmatlanok

Belekezdtem ebbe a posztba, de nem tudom, hogy hol lesz a vége - attól függ, hogy mennyi időt akarok rá fordítani. Akarom is meg nem is - pont ugyanúgy, ahogy a regény olvasása közben is éreztem. Mert én annyira, de annyira akartam ezt a könyvet: beleszerettem a borítójába, a fülszövegébe, abban a posztapokaliptikus rémálomba, amit a sztori ígért és magában hordozott lehetőségekbe, amelyek ott szunnyadtak az ígéretek mögött. És pont ezzel van a bajom: végig csak szunnyadtak, helyette pedig mást helyezett előtérbe a szerző, és ez más nem találkozott össze az ízlésvilágommal. Ez van, nem tetszhet mindig és minden.

Értékelés: 4 pontot kap a 10-ből
(a kezdeti hangulat miatt)
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 221 oldal
Borító ár: 2.880,- Ft
A mű eredeti címe: Nod
Fordította: Farkas Veronika
Műfaj: sci-fi, apokaliptikus

A helyszín Vancouver, de lehetne bárhol máshol. Az időpont ismeretlen, de ez nem is olyan lényeges: valamikor most, vagy a közeljövőben - belátható időn belül, bármikor. A szituáció könnyen átélhető, főleg ha valaki töltött már napokat alvás nélkül: egyre növekvő feszültség, fáradtság, ingerültség, egyéb testi és lelki jelek. Ha emberek ezrei nem tudnak pihenni és regenerálódni, ellenben néhány ember igen, akkor borítékolható a következmény: veszélybe kerül az alvók és álmodók élete, elhatalmasodik az erőszak, kitör a pánik, gyökeret ver az elkeseredettség.

Ez tehát a kiindulópont: érdekes, lehetőségekkel teli, posztapokaliptikus rémálom. Ami meg is mutatja magát az első fejezetben, ami egyébként az események kezdete utáni tizennyolcadik nap, vagyis bőven kapunk a káoszból, az elkeseredettségből és a kialakult helyzetből. Figyelemfelkeltő és kedvcsináló betekintő ez, amely arra jó, hogy az olvasó kitartson a tizenhetedik vagy tizenkilencedik nap történéseiig... hogy aztán végül pofára essen.

Valószínűleg velem van a baj, de bizony én ennek a regénynek az eseményeit nagy többségében untam, alig vártam, hogy a történet végére érjek. Ahogy eléggé sajátos az a helyzetet, amikor azt kell állítanom egy mindössze kétszázhúsz oldalas könyvről, hogy sokkal jobb lehetett volna, ha valaki meghúzza a szövegét. Pedig ez teljesen reális állítás.

Biztosan velem lehet a baj, amiért nem tetszett az, amit olvastam, de nekem tényleg nem tetszett, amit ettől a könyvtől kaptam - én csak egy egyszerű olvasó vagyok, aki csupán szórakozni akar. Egy részről elborultnak találtam a történetet, amit az alapszituáció is indukálhatott volna, ez rendben is volt. Hanem a nyelvészettel foglalkozó részek, a terjengős leírások - főleg olyan dolgokról, amik engem nem érdekeltek -, azokat nagyon nem kedveltem. Az elfelejtett (?) szavak és kifejezések, az egész Nód mizéria nagyon hamar az agyamra ment, amit csak tetéztek a főszereplő elmélkedő - elképesztően terjedelmes és borzasztóan unalmas - monológjai.

A nyelvészkedős és elmélkedős részektől eltekintve a történet eleje, az álmatlanság kezdetének bemutatása egészen jó és hiteles: az értetlenkedés, az első megdöbbenés, a következmények felmérése, a feszültség növekedése, a reakciók leírása - minden a helyén volt. Majd jött a Nód mítosz, az új vallás felállítása, a prófétalét bemutatása, majd minden egyéb - és bizony egyre gyakrabban ingattam a fejem. Persze, az ember nehéz és kilátástalan helyzetben abba kapaszkodik, amibe csak lehet: az egyik ilyen lehetőség a vallás, a másik pedig a tudomány. Minden kártyát felhasznált a szerző, amit csak lehetett, még a szépirodalmi igényességgel megfogalmazott mondatokat is bevetette, mindezekkel együttesen pedig kivívta a kritikusok elismerését - bár ahogy látom és tapasztalom, az olvasókét már kevésbé. 

"A megvetés rossz, de a szánalom még rosszabb", én pedig szánom ezt a regényt, mert annyira jó lehetett volna. Túl sok a bizonytalanság, az ellentmondás, az információhiány, van helyette zavarosság és elmélkedés. Persze ott van az emberi elme, amely képes arra, hogy befoltozza a lyukakat, elgondolkozzon a problémán és megoldást vagy magyarázatot találjon a hiányzó részekre. Szeretek is gondolkozni azon, aminek van értelme, de nagyon nem kedvelem, amikor minden homályban úszik és ellentmondásokban bővelkedik: amikor nem kapok magyarázatot az okokra, a következményekre, a különböző csoportok fizikai erőnlétének különbözőségére - amíg az egyik maga elé bámulva ugyanazt a felületet törölgeti, a másik pár - újabb alvás nélkül töltött - nappal később meglepő pontossággal céloz és célba is talál. A szerző bedob valamit, de annak részleteivel már nem foglalkozik, agyaljon rajta az olvasó, ha akar., ha meg nem akkor így járt. Pont ezért éreztem úgy, hogy több a lyuk a történetben, mint az építőanyag. És nem csak az események leírása hiányos, a karakterekre sem a bonyolultságuk miatt fogok visszaemlékezni, az tuti. És a befejezés... Azt pedig inkább hagyjuk: összecsapott és az előzmények tükrében - számomra - semmi értelme.

Ebből is látszik, hogy nem a mindenféle díjakat osztogató kritikusok csoportjának véleményét osztom, hanem a normál ovasókét. Már eljutottam odáig, hogy nem akarok olyan könyvet olvasni, amit díjra jelöltek, ami kritikai sikert aratott, amit úgy hirdetnek, hogy fantasztikus és egyedi és utánozhatatlan... és még hosszan sorolhatnám. 

Bárhogyan is legyen a továbbiakban, az tuti, hogy nem érdekel sem Adrian Barnes, sem bármelyik új regénye, sem pedig az a film, amely ezt a történetet fogja feldolgozni. Részemről itt befejeztem ezzel a szerzővel és minden mással, ami ehhez a regényhez kapcsolódik: megtanított kesztyűbe dudálni és én megértettem a leckét.

Folytatás »

Ann Aguirre: Horda - Horde (Razorland trilógia 3.)

A Menedéket olvasva megismerhettem azt a világot, amelyben az emberiség egy része a felszínen bekövetkezett katasztrófa káros hatásai elől a föld alá menekült, hogy a sötétségben töltse rövidke, a korcsok által veszélyeztetett, küzdelmes életét, szigorúan betartva a szokásokat és a túlélést elősegítő törvényeket. A Helyőrségben egy másik – sokkal ismerősebb – világ bontakozott ki a szemem előtt: a felszín, amely nem is olyan, amilyennek az öregek elbeszélései mutatták: léteznek még városok, közösségek, amelyek szabályai ugyan mások, de megtanulhatóak, követhetőek. De nemcsak az ember alkalmazkodik és változik, hanem a korcsok is – ez pedig mindent megváltoztat és mindent befolyásol. A Horda pedig már az elbeszélés vége, a Razorland trilógia befejező kötete, amelyben továbbhalad és egyben le is zárul a megkezdett történet.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 480 oldal
Borító ár: 3.495,- Ft

A mű eredeti címe: Horde
Fordította: Holló-Vaskó Péter
Sorozat: Razorland trilógia
Előzmény: Menedék, Helyőrség
Műfaj: posztapokaliptikus, sci-fi, disztópia, YA

Pikk, a fiatal, de a végsőkig kitartó vadásznő, illetve társai újabb lehetetlen küldetés előtt állnak: kijutottak a korcsok által körülzárt Megváltásból, de még el kell érniük a legközelebbi városba, Soldier-tóba, meg kell győzni annak vezetőjét és a kapott segítséggel időben visszaérni, megmenteni a veszélyeztetett település lakóit. A mutánsok egyre fejlettebbek, már nem értelem nélküli állatok, hanem egy hatalmas és gondolkozó tömeg, amely tervszerűen cselekszik: támadja az emberi városokat, uralja az egyéb területeket. Az emberiség és a mutánsok közötti végső, mindent eldöntő háború elkerülhetetlen. Képesek megvédeni magukat az emberek? Tudják még, hogy mit jelent az összefogás vagy továbbra is az elszigeteltség jelenti a megoldást? Az emberiség jövője a tét, a kulcs pedig egy fiatal lány és hozzá hű barátai, egy maroknyi ember kezében van – rajtuk múlik minden.

„De a kívánságok csak sötét lyukba dobált üres gondolatok. Nem válnak valóra, hacsak nem teszel értük. Ezt az egyet megtanultam a világról.”

Pikk személyében olyan hősnőt ismerhettem meg, aki felvállalja az alkalmatlanságát, kétkedik, de a szívére hallgat, a makacssága és a kitartása pedig nem ismer határokat – ezekkel a tulajdonságokkal képes akár a hegyeket is megmozgatni, ha arra van szükség. Mindenképpen piros pontot érdemel, hogy a rendkívüli karakterfejlődés, a rengeteg eszmefuttatás, logikázás, taktikázás és csatázás közben Pikk mégis megmarad annak, ami: egy lánynak, akinek életében meghatározó szerepet játszanak az érzelmek – attól, hogy bizonyos helyzetekben képes volt ezeket a háttérbe szorítani, csak többé vált a szememben.

„... az emberek mindig az olyan hibák miatt a legdühösebbek, amiket önmagukban is felfedeznek.”

Pikk küzd, de nem is akárhogyan és nem is egy fronton: harcol Fakóért, mindent megtesz azért, hogy a fiút kibillentse a jelenlegi lelkiállapotából, segít neki túljutni az átélt trauma következményein – közben pedig ő maga is sokat tanul –, és mindezek mellett harcol Megváltásért, a többi városért, az egész emberiségért. Tetszett, hogy Fakó érzelmei és reakciói ennyire hitelesek, és különlegesnek találtam, ahogy Pikk és kis csapata megtapasztalja, hogy hányféleképpen is reagálnak az emberek ugyanarra a problémára, a korcsok jelenlétére. A lány javaslata és ötlete elsőre hajmeresztő, tipikus öngyilkos küldetés, de előbb-utóbb mindenki kénytelen elfogadni, hogy ha az emberiség továbbra is létezni akar, akkor ez az egyetlen járható út.

„... a világ pengékből áll, amelyek így is, úgy is összevagdosnak, bármit is teszel.”

A kalandok sora nemcsak a cselekményt vitte előre, hanem ennek kihatásaként rengeteg új szereplő is belépett a történetbe, akik miatt számomra színesebbé és élvezetesebbé vált az olvasmány. A rengeteg csata, amelynek megvívására ebben a kötetben sor kerül, nem múlhat el fájdalom és veszteség nélkül: az én szívem is darabokra tört úgy a történet felénél és még azóta sem forrt teljesen össze. Tudom, hogy lesz, akit a romantikus szál csak idegesíteni fog és feleslegesnek is tartja azt – főleg a szerelmi háromszög okozta nyűglődést –, de bevallom, hogy a sok menetelés, küzdelem és vérontás után kimondottan élveztem, hogy futó pillantásokról, gyengéd érintésekről olvashatok – még akkor is, ha néhány alkalommal túlzottnak találtam a reakciókat.

A korcsokkal, vagyis a mutánsokkal kapcsolatban az előző kötetekben több kérdés merült fel, mint amennyi választ eddig kaptam, de most fordul a kocka, mert ebben a részben mindent, amit csak lehet megtudtam a nagy létszámú, ellenséges fajról: a fejlődésükről, a céljaikról, a társadalmi berendezkedésükről. Amíg az emberek eléggé kiszámíthatóan viselkedtek a történetben, addig a mutánsok szolgáltatták a meglepetések sorát.

„Mert sokkal több bátorság kell ahhoz, hogy begyógyítsuk a világ sebeit, mint fájdalmat okozni.”

Bár az események összetettebbek és cselekményesebbek, mint az előzőekben, de nekem ez a rész mégis valamivel nehezebben csúszott le – lényegesen hosszabb is –, mint az előzmények: a történet nem tudott teljes mértékben lekötni, néhány alkalommal elvesztettem az érdeklődésem. Meglepetések és váratlan fordulatok helyett ez a kötet inkább a lezárásra törekedett, a megoldásig vezető utat mutatta be, amely ugyan hosszú volt és rázós, de gyakran jelentkeztek ugyanazok az elemek a cselekményben, többször ugyanazokat a köröket futották a szereplők.

Mégis jó érzéssel zártam be a könyvet, mert mindenre választ kaptam, amivel kapcsolatban szerettem volna, ha nem tart sötétben és tudatlanul a szerző, mindezek mellett a szereplők hatalmas fejlődésen mentek keresztül, az események pedig logikusan következnek egymásból. Kerek, lezárt, jól felépített történet, amelynek olvasása mindkét nem számára megfelelő élményt nyújt és megismerésre ajánlott – méltó befejezése a trilógiának.

A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása (Penryn és a végítélet 1.)

Nálam egyáltalán nem újdonság, ha egy-egy borító vagy éppen fantasy lény elveszi az eszemet és annyira rákattanok a könyvre, hogy a mindenképpen (és azonnal) olvasni akarom kategóriába kerül. Még akkor is így van ez, amikor már óvatosabban járok el és utánaolvasok az értékeléseknek, amely egyébként mostanában elég gyakran előfordul, kiszűrve az esetleges fölösleges pénzkidobásokat. Hogy mi történik akkor, ha az értékelések még alá is támasztják az előzetes megérzéseimet? Végleg elvesztem és nem tudom visszafogni a vadul rángatózó klikkelőizmomat. :)

Pont így jártam ezzel a kötettel, annyi különbséggel, hogy ajándékba kaptam a kötetet. Persze volt némi ráhatásom a vásárlás tárgyára és kimenetelére. :D

Hat hét telt el azóta, hogy apokalipszis angyalai elpusztították, romba döntötték a világot, amelynek megszokott rendszere teljesen felborult, a hatalom súlypontjai eltolódtak. Az utcákat a bandák uralják, legalábbis nappal, mert éjszaka még ők sem mernek kimerészkedni a biztonságot jelentő épületekből. Az éjszaka az angyalsereg harcosaié. Penryn, a húga és az anyja maga mögött hagyja az üres házat, ahol eddig éltek és útnak indul, hogy biztonságos helyet keressenek maguknak. Nem jutnak túl messzire, amikor tanúi lesznek az angyalok csatájának és az egyik angyal megcsonkításának. Az igazi áldozat azonban Penryn húga, akit egy óvatlan pillanatban elrabolnak és magukkal visznek a szárnyas harcosok. Penryn megfogadja, hogy megtalálja a húgát és ehhez a legnagyobb segítséget az az angyal jelenti a számára, akit a társai a szárnyaitól megfosztva és vérbe fagyva hagytak magára. Penryn tehát önös érdektől hajtva, de megmenti az angyalt, majd a szárnyait és őt magát is egy olyan helyre viszi, ahol meghúzhatják magukat pár napig. Mivel az érdekeik és az úti céljuk megegyezik, az angyal és az ember együtt vágnak neki az Észak-Kalifornián keresztül vezető útnak.

"Valami fehér lebeg alá, és puhán landol Paige ölében. Felveszi és felém nyújtja, nézzem meg. A vér kiszalad az arcából, a szeme elkerekedik.

Én is elsápadok. (...)

Kényszerítem magam, hogy felnézzek. Csupán a sötét eget látom.

Aztán megpillantok valamit. Újabb, az előzőnél nagyobb toll szállingózik lustán az arcom felé."

Komoly bajban voltam a könyvvel, mert bármennyire akartam is szeretni a történetet, nem igazán sikerült megfognia. Az oldalak egyre csak fogytak és az én kétségbeesésem egyre nagyobb lett, egyre jobban elhatalmasodott rajtam. Pedig élveztem, hogy ilyen komor és sötét a világ, élveztem, hogy Penryn egy talpraesett lány, és határozottan előnyére vált a történetnek, hogy a cselekményt nem kuszálta össze a YA történetekre annyira jellemző szerelmi szál és főleg örültem neki, hogy nem találkoztam össze a még inkább kötelezőnek tekinthető szerelmi háromszöggel. Szóval minden adva volt ahhoz, hogy ez egy nagyon jó történet legyen... de valahogy mégsem tudtam igazán azonosulni vele, elmerülni a világban és együtt élni a szereplőkkel.

"A lábam eldobált okostelefonokon tapos, ami végképp meggyőz róla, hogy tényleg eljött az apokalipszis."

Az érzéseimhez az is hozzájárult, hogy nem tudtam elfogadni az egyik főszereplő nevét. Mindenkitől elnézést kérek, aki nem így gondolja, de számomra egy nagy hatalmú angyal harcos esetében röhejesen hat a Rafi elnevezés. Talán, ha a kiadó meghagyja az eredeti szövegben szereplő írásmódot, amely a Raffe, akkor másképp állok az egészhez. Félreértés ne essék, tudom, hogy a kiejtésben ez nem sokat jelent, de mivel vizuális típus vagyok, így nekem ez jelentős tényezőként jelentkezett. Mindezek mellett a név mögött megbújó személyt sem sikerült megkedvelnem, ami azért nálam nagy szó, mert odáig és vissza vagyok az angyalokért (is). Rafi inkább viselkedett emberként, mint angyalként, a könyv nagyobb részében a hatalma egyáltalán nem nyilvánult meg és nagyon nem villogott a képességeivel sem, inkább olyan semleges maradt, aki alkalmazkodik és kerüli a bajt. Lehet, hogy így is volt célszerűbb.

A kitérőt követően térjünk vissza a történethez, amely bár olvastatta magát és a cselekmények logikus felépítésébe sem tudok belekötni, de a fentiekben részletezettek miatt hosszú ideig, - több mint a könyv feléig - nem igazán tudta magával ragadni a figyelmem. A fészekbe vezető út nem volt éppen érdekes és ezt az egyhangúságot csak a szereplők közötti párbeszédek tudták feloldani és élvezetesebbé tenni. Ugyanakkor a könyv magában hordozta az esélyét annak, hogy kikerekedhet még egy nagyon jó történet az eddigi eseményekből. Csak kellett volna valami, ami az alapokra és az előkészítésre támaszkodva beindítja az egészet, megkavarja a cselekményt és felpezsdíti történéseket.

"- Ne tévesszen meg a külsőm, Penryn. Nem vagyok ember. Az angyalok el vannak tiltva az emberek lányaitól."

A fordulat úgy a könyv kétharmada környékén, a fészekbe érkezéskor következett be és onnantól kezdve, ha akartam volna sem tudtam volna letenni a regényt a kezemből, mert teljesen elvarázsoltak, meggyőztek az abban olvasottak. Titkok és információ zúdultak a nyakamba, tették számomra érdekessé az eseményeket. Végre azt kaptam, amire az első pillanattól kezdve számítottam, ami miatt nagyon akartam ezt a könyvet. Sőt, még annál is többet. Mintha meglódult volna a szerző fantáziája, olyan mintha eddig a pontig szándékosan fogta volna vissza magát, hogy a végén nagyobb legyen a hatás, hogy még jobban akarjam a folytatást. Ha ez volt a célja, akkor nyugodt szívvel jelentem ki, hogy sikerült neki elérni, amit szeretett volna. 

"Sosem gondoltam volna, hogy győzelemmel felérő diadalmas érzés lehet már az is, ha az ember egyszerűen csak életben marad."

Végre Rafi is elkezdett igaz angyal harcosként viselkedni és az is kiderült, hogy eléggé meghatározó tényező az angyalok seregében. Érdekes volt a szárnyas hatalmasok "belpolitikai" csatározása, amely önmagában és a következményeivel együtt végül az utolsó harmad eseményeinek legfontosabb mozgató rúgóját adta. Raphael és a nefilimek kapcsolata még sok titkot hordoz magában és én erre határozottan kíváncsi vagyok. Végre érezhetővé vált az is, amiből a történet elején csak egy kis ízelítőt kaptunk, vagyis hogy az angyalok nem éppen makulátlan jellemek. Van azonban valami, amivel mérhető a tisztaságuk és az elhivatottságuk, ez pedig a kardjaik hozzáállása. Addig minden rendben van, amíg a kard meg nem tagadja az angyalát, de ha a kard elfordul a gazdájától... onnantól kezdve egy bukottal állunk szemben. Ez a kard dolog még kifejezetten érdekes fejleményeket okozhat.

Végül is a könyv utolsó 100 oldalának sikerült azt elérnie nálam, hogy megbocsátottam mindent, ami miatt korábban nyekeregtem, ami nem tetszett és nagyon akarom a folytatást. Most már érdekel Raphael, mert a történéseknek köszönhetően mindennél kíváncsibbá tett, hogy mi történik majd vele, érdekel Penryn, mert olyan helyzetben hagytuk magára, ami könnyen lehet még ennél is bonyolultabb és természetesen ott van még Paige is... Óóóó, micsoda folytatás lehet még ebből.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 342 oldal
Borító ár: 2.999,- (puha kötés)/3.999,- (kemény táblás)
A mű eredeti címe: Angelfall

Sorozat: ?
Folytatás: World After
Forrás: magánkönyvtár (ajándék, 2013.)

Folytatás »

Ann Aguirre: Helyőrség - Outpost (Razorland trilógia 2.)

Anne Aguirre kivételesen az a szerző, aki először nem a young adult kategóriában próbálta ki magát, hanem több felnőtt sci-fi és fantasy regényötletének papírra vetését és megjelentetését követően tett kitérőt a fiatalos műfaj felé. Mindennek természetesen oka is volt: a fejében formát öltött ötlet szerint a katasztrófát túlélt világban jelentősen lecsökkent az élettartam, 25-30 évesen - ha megélnek ennyit - már idősnek számítanak az emberek, ezért adott volt, hogy főszereplők fiatalok lesznek és innentől már egyenes út vezetett afelé, hogy ez a történet a YA kategória elvárásainak megfelelően kerül majd kidolgozásra.

A sorozat első részében megismertük a föld alatti világot, majd a száműzött vadászok kalandjai a felszínen is folytatódtak, kettősük mellé újabb fiatalok szegődtek. Pikk, Fakó és további két társuk Tegan és Kósza végül biztonságba kerültek a Megváltás nevet viselő település falai mögött. A kezdetben érzett megkönnyebbülést azonban hamar felváltották más érzelmek és persze az új elvárások, amelyhez a négy vándornak alkalmazkodnia kellett. Tegan sürgősen orvosi kezelésre szorult és felgyógyulását követően is az orvosnál maradt segítőként, Fakó az istállómester mellé került beosztásra. Pikk és Kósza azonban továbbra sem találja a helyét a közösségben, a beléjük nevelődött, illetve az élet által rájuk kényszerített életvitel és az új közösség által támasztott elvárások csak nem akarnak összetalálkozni. A korábbiakban független és tevékeny lány iskolapadba kényszerül, problémája van az írás és olvasás tudományával, meggyűlik a baja a matematikával, ráadásul még nőiesen is kell öltözködnie, fodros ruhái szinte az őrületbe kergetik. Fakó távolságtartóan viselkedik vele szemben, hozzá sem szól, Kósza ellenben mindent akar, lényegesen többet, mint amit az érzelmek és a felszínen megszokott társadalmi viselkedés terén tapasztalatlan lány a kettőjük kapcsolata mögé gondol.

A korcsok, akiket a település lakói mutánsoknak hívnak egyre szervezettebben és rendezettebben támadnak, tudatosan okoznak kárt. A vetés létfontosságú a városka lakóinak élelmezése és túlélése szempontjából, ezért azt mindenképpen meg kell védeni, ennek pedig nincs más módja, mint egy helyőrség létrehozása és a folyamatos őrzés biztosítása. Pikk az elsők között jelentkezik az őrség tagjai közé, barátai pedig habozás nélkül követik őt. A kihelyezett és embert próbáló szolgálat sok indulatot hoz a felszínre, de még több problémát okoznak az egyre tudatosabban gondolkozó korcsok és az a váratlan fordulat, amelynek következményei az egész település jövőjére hatással lesznek.

"Ez ismeretlen, új világ volt számomra, és bennem rettenetes tudásvágy dolgozott: érteni akartam, hogyan mennek errefelé a dolgok."

Teljesen más hangulat jellemző erre a kötetre, mint a sorozat első részére, érzelmekben sokkal gazdagabb, pont ezért a cselekmények is sokkal jobban megérintettek, mint az előzmény esetében. A nyugodtabb, nagyobb biztonságot nyújtó környezet más és egyben új reakciókat, érzéseket hoz a felszínre. Pikk fejlődik, próbál alkalmazkodni, de nem tudja önmagát és a belé nevelt érzéseket megtagadni, dühíti, hogy gyerekként kezelik, ugyanakkor az a fajta élet is nagyon távol áll tőle, ami Megváltásban az asszonyoknak osztályrészül jutott. Nem igazán lendíti előre a tenni akarását, hogy Tegan és Fakó eltávolodtak tőle és társául, a hozzá hasonlóan vad és akaratos fiú, Kósza szegődött.

Az írott és íratlan szabályok is megkeserítik a lány életét, viselkednie kell, de különcsége, tenni akarása fényes csillagként világít a városka lakói között, közösségből kirívó viselkedése sokukban kelt ellenérzéseket, egyesek pedig még profetikus jelentést is tulajdonítanak a személyének, a cselekedeteinek.

"A tapasztalat, különösen nehéz időkben, nem arányos az évek számával - ezt az itteniek is tudhatnák. De nem tudják, gondoltam sóhajtva, és ezen egyikünk sem változtathat."

A szerző folyamatosan próbálja elbizonytalanítani az olvasóját és a játszadozik a négy főszereplő érzéseivel, mindig egy másik irányba taszítva őket, mint amire éppen számítani lehet. Ugyanakkor, ha jobban a sorok mögé nézünk, akkor kitűnik, hogy ebben a történetben szó sincs szerelmi háromszögről vagy négyszögről, mert Pikk a kezdetektől fogva tisztában van azzal, hogy ki az, aki a számára fontos, és akihez minden kedvezőtlen körülmény ellenére is ragaszkodik.

Lassú, de folyamatos karakterfejlődés van jelen a történetben, amely legnagyobb örömömre mind a négy szereplő esetében jól kivehető, a szerző egyiküket sem hanyagolja el, ezzel is alátámasztva azt a korábbi megérzésemet, hogy a végkifejletben mindegyiküknek fontos szerepet kínál majd fel. Bár Pikk alapvető tulajdonságai - a bátorsága, az elhivatottsága és a rendíthetetlen hűsége - nem változott, de a folyamatos tapasztalatszerzése révén ezek kiegészülnek új érzésekkel is, amelyektől ő gyengébbnek érzi magát, pedig tulajdonképpen inkább erősebbé teszik. Fakó tartózkodó, magába zárkózó, önbizalom hiányos viselkedése engem is megtévesztett, majd az okok, amelyek ezt generálták nagyon megráztak, végül a fiú egy bizonyos eseményre adott reakciója pedig egyenesen dühössé tett. Kósza és Tegan változása is szemmel látható és meglehetősen jó irányba halad.

"A közhiedelemmel ellentétben a rutin nem szabadít meg a félelemtől; legföljebb jobban tudod titkolni az érzéseidet mások előtt."

A regény kategóriabeli besorolása - young adult - ellenére a történet tele van agresszív és véres jelenetekkel, kemény helyzetekkel, amelyekhez kapcsolódva minden szereplőnek kijut a komoly és felelősségteljes döntésekből, az esetleges fájdalomból. Egy burkolt társadalomkritika is egy egyben ez a rész, amelyen belül megtörténik a különböző közösségeket - a föld alatti menedékeket, a New York romjai között élő bandákat és Megváltás városát - irányító szabályok összehasonlítása és elemzése. Mindegyiknek van létjogosultsága és természetesen vannak hibái is, de engem legjobban a gépesítés előtti időszakba visszasüllyedt város elbizakodottsága, vallási fanatizmussal átszőtt, változásoknak ellenálló alapelvei döbbentettek meg és dühítettek fel a legjobban.

Az érzelmi fejlődés mellett nagyobb szerepet kapnak a történetben a korcsok, a szerző lassan, de biztosan vezeti be az olvasóit a mutánsok világába, hozza közelebb, teszi őket - már amennyire ez lehetséges - emberibbé és ruházza fel a teremtményeket előre nem várt érzelmekkel és reakciókkal. Folyamatosan kibontakozó tudatosságuk, szocializálódásuk eredményeként a mutánsok a szokásosnál is nagyobb veszélyt jelentenek Megváltás lakóira. Amikor pedig bekövetkezik az, amit bizonyos jelek előre jeleztek, a városka vezetője kétségbeesett lépésre szánja el magát, amelyben természetesen jelentős szerep jut a négy főszereplő fiatalnak.

Nagy örömömre szolgált, hogy végre nem egy olyan második résszel akadtam össze, amely csak időhúzás és átvezetés a vége eseményekhez, hanem egy mozgalmas, jelentős eseményeket, érezhető fejlődést felvonultató, érdekes és élvezhető regényt vehettem a kezembe. A folytatás, amely a Horda címet viseli mindenképpen olvasásra érdemes, és ha rajtam múlik, akkor be is fogok számolni a regénnyel kapcsolatos élményeimről.

Az értékelés teljes terjedelmében az ekultura.hu oldalon is olvasható.

Értékelés: 8/10
Kiadó: FUMAX Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 336 oldal

Borító ár: 3.095,-
Fordította: Gálla Nóra
A mű eredeti címe: Outpost
Sorozat: Razorland
Előzmény: Menedék
Folytatás: Horda
Forrás: magánkönyvtár

Folytatás »

Ann Aguirre: Menedék - Enclave (Razorland trilógia 1.)

Nagyon „divatosak” manapság a posztapokaliptikus és disztópia műfajában íródott regények, egyre csak újabb és újabb kötetek bukkannak fel a könyvesboltok kínálatában. Korhatár nincs, mert a felnőtt regényektől az ifjúsági kategóriáig – bár leginkább ez utóbbi esetében tapasztalható a dömping – bőséges a kínálat és eléggé élénk a műfaj iránti érdeklődés is.
Nem mindegy tehát, hogy melyik könyv éppen kinek kerül a kezébe, mert az ifjúsági kategória regényei kiábrándítóan tudnak hatni a témában komoly könyveket keresők számára. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a fiatalabb korosztálynak szóló kiadványok esetében nem a magvas gondolatok és világmegváltó események a lényegesek, hanem a szórakoztatás és a műfaj megkedveltetése, amelynek következménye, hogy idővel majd a komolyabb és összetettebb olvasmányok felé is nyitni fog az olvasók egy része. A lényeg tehát, hogy minden regényt az adott közegében és a maga helyén kell kezelni, és ha ezt figyelembe vesszük, akkor ez a történet bizony egészen jól sikerült.

A jövőben járunk, az emberiség túlélt egy katasztrófát, amelynek következményeként a népesség jelentősen lecsökkent, a túlélők egy része ember maradt, egy részük pedig egy fertőzés hatására mutálódott, belőlük lettek a korcsok. A társadalom fejlettségi szintje visszasüllyedt egy korábbi technológiai színvonalra, a népesség egy része a felszínen maradt, másik részük behúzódott a föld alá. A felszín alatt, az alagút és csatornarendszerekben élő népcsoportok zárt közösséget alkotnak, a túlélés érdekében szigorú szabályokat alakítottak ki, a korai halálozások, a rövid élettartam miatt a fiatalok a névadójuk után - amely neves eseményre 15 éves korukban kerül sor - teljes jogú tagjai lesznek a társadalomnak, a közösség életében tevékenyen részt vesznek. Mindenkinek megvan a maga feladata. Főhősünk, Pikk legnagyobb álma teljesül, amikor egyszerre kap nevet és lesz belőle vadásznő. Egyedül a társa, Fakó furcsa kicsit, mert ő a felszínről érkezett még évekkel korábban, a közösség életébe sem tudott teljes mértékben beilleszkedni, viszont vadásznak kiváló.
A sötétben és az alagutak labirintusában egymástól távol élő közösségeket komolyan veszélyeztetik a korcsok, akadályozzák a mozgásukat, támadásokat indítanak ellenük. A menedékek helyzete eddig is kritikus volt, előnyüket mindössze az jelentette, hogy a korcsok eddigi támadásai ösztönszerűek voltak, az egyre inkább előforduló szervezett rajtaütések mögött azonban már értelmet és logikát lehet feltételezni. A külső támadások mellett a közösség belső rendje is lassanként felborul és ez megpecsételi mind a település, mind pedig a főszereplők sorsát és cselekedeteit.

A posztapokaliptikus regényekben mindig az a rész a kedvencem, amikor feltárul előttem az, amivé a világ lett és megismerem, ahogyan a túlélők elviselik a viszontagságokat, kialakítják azt az életformát, amivel megfelelhetnek az új életkörülményeknek. Ez az állapot jelen esetben a föld alatti élet, a fény hiánya és persze az egyoldalú táplálkozás hatása. Nem egyedüli jelenség a Föld élőlényeinek esetében, hogy egyes fajok alkalmazkodtak a fénymentes állapothoz, de vajon ez az alkalmazkodás sikerrel jár az ember esetében is? Talán. Hiszen a bekövetkezett katasztrófa óta már több nemzedék váltotta egymást a föld alatti közösségben, ugyanakkor az is igaz, hogy a választott életmód áldozatot is követel, hiszen a várható élettartam jelentősen lecsökkent. Ezzel a logikus lépésével tette számomra hihetővé a történet alapjait a szerző.

A korcsok, mint lények megdolgoztattak egy kicsit, mert a könyv elején még azt gondoltam, hogy valamiféle zombi történetet olvasok és ez a gondolat annak ellenére sem akart a fejemből eltűnni, hogy a jelek nem egészen ezekre a lényekre utaltak. Sokszor eszembe jutott a Kezek és fogak erdeje című könyv, akaratlanul is összehasonlítottam a két történetet, de amíg annak a romantikus érzelmek adták meg az alapját, addig a Menedék esetében a világra, az akcióra és a megfelelni vágyásra helyeződött a hangsúly és bár ha az érzelmeket tekintjük, akkor abban itt sem szenvedünk hiányt, de ezek legnagyobb részben összetettebbek, szerteágazóbbak és nem csak romantikus indíttatásúak.

A föld alatti közösség élete, a munka felosztása, a mindennapi élet megszervezése, a jövő és a túlélés szem előtt tartása határozottan tetszett. A katasztrófa előtti világ tárgyai, amelyeket nagy többségében már használni sem tudtak, illetve a rendeltetésüket sem ismerték, nagy jelentőséggel bírtak a közösség lakóinak életében. A névválasztási ceremónia is erre a "tárgykultuszra" épült és bár furcsának találtam a regényben szereplő neveket, de így könnyebb volt elfogadni őket és persze azt is, amelyet a viselőjük számára jelentenek. A szabályok szigorúak volt, de a körülmények és a túlélés szempontjából elfogadhatók, amíg valaki be nem kukucskál  a "törvényalkotás" módszereit elrejtő titkok mögé és nem veszi észre az apró jeleket.
Pikk a józan gondolkodásáról, a fejlett veszélyérzetéről és a barátai iránti elkötelezettségről tesz tanúbizonyságot, amikor több esetben is megszegi az íratlan szabályokat és ellenszegül a vezetők elvárásainak. Pontosan ez a hozzáállása teszi kedvelhető szereplővé a kissé makacs, de talpraesett és hűséges lányt. Fakó méltó társa és bizonyos szinten kiegészítése a fiatal vadásznőnek, a nevével ellentétben pedig inkább színes és sokoldalú egyéniség, mint szürke egérke. Kettőjük kapcsolatának alakulását élvezettel olvastam, még akkor is, ha a felszíni világ egészen eredményesen összekuszálta, kitágította, igénybe vette és átalakította az érzelmeiket, bimbózó érzéseiket.

Jót tett az eseményeknek, hogy egy idő után magunk mögött hagytuk a föld alatti világot, a sötétséget és megismerhettük az eddig leginkább rémtörténetek alapját képező földfelszínt és lakóit. Mivel minden történést Pikk szemén keresztül követünk végig, ezért a könyvnek ez a része szó szerint a világra való rácsodálkozásról és az újdonságok felfedezéséről, megismeréséről szól, annak minden varázsával és negatívumával együtt. A helyszín változásával a szereplők köre is kibővül és ez megosztja mind a száműzött vadászok, mind pedig az olvasók érzéseit. Amiben viszont nincs hiány, azok a kalandok, harcok, a túlélésért vívott csaták, amelyek folyamatosan jelen vannak a történetben. Mivel a fiatalokon kívül nem igazán jelentek meg más szereplők a történetben, nem volt kihez mérni őket, mindezek mellett pedig - az érzelmi életüket leszámítva - olyan életképesen és talpraesetten viselkedtek, könnyen elfeledtem, hogy ifjúsági regényt olvasok és csak sodortak magukkal az események.

Persze a regény korántsem tökéletes és sok apró momentumába bele lehetne kötni - engem is zavartak a konzervek kérdései, a 50-60 év után is áruval teli áruházak, a hordható, nem szétmálló ruhák és egyéb apróságok -, de összességében mégis értékelhető és szórakoztató ez az eléggé komor, ugyanakkor reménnyel teli regény. Lehetne kritizálni a szereplők kidolgozatlanságát, karakterük mélységét, de ilyen ingerszegény és egysíkú környezetben felnőve nem is lehet sokkal összetettebb személyiség kifejlődését elvárni.
Mindezeken a hibákon túlléptem, de ami igazán zavart, az a történet mélységének hiánya, amelynek következményeként élveztem ugyan a regényt, de nem merültem bele és nem éltem vele, hanem - az elbeszélés módja ellenére - inkább külső megfigyelőként követtem az eseményeket. Talán pont Pikk karakteréből, egyoldalúan fejlett személyiségéből és az általa elmesélt történetből adódik ez az érzés. A személyiség fejlődésre a továbbiakban minden lehetőség adott, a környezet ingergazdagsága is garantáltnak látszik, ezért határozottan kíváncsi vagyok, hogy miként is alakul a folytatásban a történet és természetesen a szereplők sorsa, egymással való kapcsolata.

Mindenképpen meg kell említenem, hogy maga a kiadvány, főleg a borító, egészen egyszerűen gyönyörű, figyelemfelkeltő, különleges, egyedi és szemet gyönyörködtető.

Értékelés: 7/10
Kiadó: FUMAX Kiadó
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 274 oldal

Borító ár: 2.995,-
Fordította: Benes Attila
A mű eredeti címe: Enclave
Sorozat: Razorland
Folytatás: Helyőrség, Horda
Forrás: magánkönyvtár

Folytatás »

Carrie Ryan: Kezek és fogak erdeje

Az első, ami az érdeklődésem felkeltette az a könyv címe volt. Nem éppen szokványos és harsogó, vörös betűi szinte lángoltak a sötét és az ember legmélyebb rejtett félelmeinek előhívására is képes háttér előtt. Nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy nekem ezt a könyvet olvasnom kell és ettől még az sem volt képes eltántorítani, hogy a fülszöveg nem igazán talált meg magának. Amikor azonban egy másik blogger eladásra kínálta a könyvet, nem álltam ellen a késztetésnek és meg is vásároltam, végre fizikailag is a kezemben tarthattam azt a kötetet, amely oly régóta szerepelt a várólistámon és amelynek borítójára tekintve minden egyes alkalommal megborzongtam. Ilyen előzményekkel nem volt kérdés, hogy a könyv felkerül a Csökkentsd a várólistádat 2013 kihívás alaplistájába. Hogy akkor miért vártam mégis eddig az olvasással? Mert tudtam, éreztem a zsigereimben, hogy nem lesz egy egyszerű élmény.

Mary egy olyan korban él, ahol az élhető világ határait a kerítés jelenti. A kerítésen belül zajlik a falu mindennapi élete, az emberek végzik fontos és kevésbé fontos tennivalóikat, mindössze annyi a különbség, hogy folyamatosan szemmel kell tartaniuk az életüket jelentő határvonalat, valamint életük minden percét áthatja az azon túli világból érkező fenyegetés. Elég lényeges különbség, de az emberek, ha elfogadni nem is tudták, de megtanultak ezzel együtt élni és ehhez az életmódhoz alkalmazkodni. A kerítésen túli világ az elkárhozottaké, az élőholtaké, a zombiké, akiknek más vágyuk sincs, mint élő emberi húsba mélyeszteni a fogukat és ezzel továbbadni a ragályt, még több embert rántani magukkal a létezésnek ebbe az élettel ellentétes állapotába. Mary maga is átéli a legszörnyűbb érzést, amikor először az apja, majd nem sokkal később az anyja is megfertőződik. Az anyja állapotának bekövetkeztéért a lány saját magát okolja, mert az események másként alakultak volna, ha ő nem a saját életének további alakulásával kapcsolatos jelentős eseményekkel van elfoglalva. Egy fiatal lány számára ebben a világban három lehetőség adódik: kikérik a családjától és férjhez megy, beáll a Nővérekhez és így szolgálja a közösséget vagy pedig megtűrt személyként a családjánál marad. Mary számára nem marad túl sok lehetőség, mert az általa szeretett fiú mást kért feleségül, érte végül nem jelentkezett senki, egyedüli rokona, a testvére pedig nem tűri meg a házában. A lánynak nem sok választása maradt: beáll a Nővérekhez vagy az elátkozottak között találja magát. Győzött a túlélési ösztöne és elfogadja a sorsát. Legalábbis úgy néz ki. Amikor azonban egy nap sebesültet hoznak, akinek ápolását részben rá bízzák, minden megváltozik és az események furcsa, előre nem látott fordulatot vesznek.

A hátsó borítón az szerepel, hogy ezt a művet "Az Amerikai Könyvtárosok Szövetsége a 2010-es év legjobb ifjúsági regényei közé válogatta". Nosza, gondoltam, vajon milyen lehet az a zombikról szóló könyv, amely felkeltette ennek a szervezetnek a kíváncsiságát, sőt mi több, az elismerését is kivívta. Már csak azért is kíváncsi voltam, mert ez az egyik olyan testület, amely több, általam nagyon kedvelt történetet juttatott a tiltott könyvek listájára.

A fiataloknak szóló írások legtöbbjében mostanában divat a szerelmi háromszög. Nincs ez másként ennek a könyvnek az esetében sem, bár néha (elég gyakran) a háromszöget inkább négyszögnek éreztem. Sebaj, egy szereplővel több vagy kevesebb már nem igazán számít. Hogyan is alakultak ki ezek az emlegetett geometriai formák? Mary teljesen odáig van Travisért, aki viszont Mary legjobb barátnőjét Cass-t kéri feleségül. Travis egy évvel idősebb testvére, Harry viszont Maryt szereti már gyerekkora óta. A történet érzelmi része gyakorlatilag csak erről szól, illetve a külső világtól való rettegéstől, de a személyes érzelmek a legmeghatározóbbak. Az eseményeket Mary meséli el, aminek következményeként a szerelmi vívódás és a másik utáni szenvedés, a hezitálás, az érzelmek alakulása és a hangulatok változása nagyon meghatározó részét képezik a regénynek. A mű előnyére szolgáljon, hogy ez a szerelmi háromszög nem arról szól, hogy hol az egyik, hol a másik fiú tetszik a lánynak, mert Mary érzései stabilak, csak a körülmények kényszerítik rá mindenféle, az érzelmeivel ellentétes döntésekre.

Sokat gondolkoztam Mary hozzáállásán és cselekedetein, beleképzeltem magam a helyébe. Makacs fejemet és büszkeségemet figyelembe véve valószínűleg én is hasonlóan ellenálló szerepet vettem volna magamra. Az én idegeimet már a történet elején is borzolták a Nővérek által diktált és kötelezően betartandó dolgok, illetve az általános női szerepkörbe való beskatulyázás: házasodni és gyereket szülni, meg gyereket szülni és még ki tudja hány alkalommal gyereket szülni, mert a fajt, a falut fenn kell tartani, a vérvonalat tisztán kell tartani és hasonló magyarázatok. Mary ezek elfogadására nem alkalmas, de Cass tökéletes minden elvárás teljesítésére. Travis és Harry karakterei annyira különböznek egymástól, mint ég és a föld. Travis minden bátor cselekedete ellenére sem lett a kedvencem, mert a legfontosabbat nem merte felvállalni, a szerelmét és a kényszerítő erővel való szembefordulást. Harry belevalóbb legény, ő volt az, aki számomra a legszimpatikusabb szereplő lett csendes, tartózkodó, de mégis határozott hozzáállásával és aki minden nyilvánvaló tény ellenére a könyv legnagyobb vesztese.

Nem igazán nyerte el a tetszésem a főszereplő lány és aktuális érzelmi problémáinak áradata, de mindezek ellenére azt kell mondanom, hogy a regény nagyon olvastatja magát, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy eljutottam a kötet feléig és bizony ha nyitva bírtam még tartani a szemem, akkor tovább is haladtam volna az olvasással. Erős a történet hangulati hatása és témájához mérten nem is a legvidámabb. Úgy néz ki, hogy ebben a küzdelmes világban az élet egyik oldala sem egyszerű és boldog, hanem mindenhez fájdalom kapcsolódik. Az állandó rettegés az elátkozottaktól, a kerítés által határolt külső élet és a Nővérek által korlátok közé szorított személyes szabadság együttesen irányítják a falu lakóinak életét. Aztán persze elérkezik az az idő is, amikor az addig mindenható Nővérek sem tudnak segíteni és főszereplőink csak saját magukra, a kitartásukra és a túlélési ösztöneikre számíthatnak.

Egy idő után egészen megbarátkoztam Mary nézőpontjával és gondolatai özönével, mert így nagyon erős hangulatot kapott a regény, de amiért nagyon sajnáltam, hogy nem egy általánosabb nézőpontot választott a szerző az a Nővérek titkainak feltárása. Végig emlegetik a Nővérek irányító munkáját és lényeges vagy éppen hátsó szándékkal telt titkaikat, de sajnos csak elenyésző mennyiségű információt kaptam róluk, amely mindössze annyira volt ez elég, hogy biztos legyek benne, ez még csak a felszín volt és vannak ennél még mocskosabb és önzőbb rejtegetnivalóik is.

Carrie Ryan (forrás: carrieryan.com)

Vannak részei a cselekménynek, amelyek olvasása során majdnem kapartam a falat és vannak részei, amelyek nem igazán győztek meg arról, hogy ez a világ így tényleg működőképes. Furcsa volt, hogy a vékony drótkerítés távol tudja tartani az elkárhozottakat (főleg, ahol nem is fordítottak gondot a fenntartására), de a vastag ajtó, amelyet belülről még ki is támasztanak keresztgerendákkal már nem igazán. Említhetnék még számtalan hasonló furcsaságot, de nem érdemes, mert nem befolyásolják lényegesen a történet élvezetét és mert maga a cselekmény és a lelki hatás feledteti ezeket az apróságokat.
Kategóriájának besorolása miatt az érzelmek fontos szerepet játszanak a történet alakulásában, de az érzelmeknek nincs testi megnyilvánulásuk, mindössze egy-két csók csattan csak el.

Különleges hangulatú, az olvasó érzelmeit próbára tevő és megcibáló regény ez, amely egyszerre kegyetlen, kétségbeesett, érzelmeiben mély és meglepően olvasmányos. Nagyon tetszett a világ felépítése, amelybe az egész nyűglődést helyezte a szerző, gyönyörű és élvezetes a megfogalmazás és ha kevesebb lett volna benne a szerelmes szenvedés, akkor bizony könnyen a kedvencemmé is válhatott volna. Rengeteg fájdalom van ebben a könyvben, rengeteg veszteség, de ami számomra a legnagyobb fájdalom, hogy a végén mégsem kaptam meg a lezárás érzését. Igen, tisztában vagyok vele, hogy eredeti nyelven van folytatás, de magyarul biztosan nem lesz, szóval a hiányérzetem elég erős és úgy néz ki, hogy maradandónak is bizonyul.
A sorozat további részeiben egyébként nem a megkezdett történet folytatódik, hanem más szereplők kerülnek előtérbe, de úgy a fülszövegekből úgy tűnik, hogy a szerelem kérdése továbbra is központi téma marad.

Az írónő egyébként nagyon szimpatikus, olyan kedves arca és mosolya van. :) Az érdeklődőknek nagyon ajánlom weboldalának böngészgetését.

Pontszám: 8 pont

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 304 oldal
Teljes ár: 2.990,-
A mű eredeti címe: The Forest of Hands and Teeth
Előzmény: Hare Moon (magyarul nem jelent meg)
Folytatás: The Dead-Tossed Waves, A Dark and Hollow Place
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2012.)

Folytatás »