Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2018. január 7., vasárnap

Egyre csak növekszik a rengeteg - 6 éves lett a blog

Hosszas gondolkodás után hat évvel ezelőtt elhatározásra jutottam, blogot fogok vezetni. Akkor még úgy gondoltam, hogy jó móka, hobbi, kikapcsolódás, a kreativitásom kiélésének felülete, ma már - és egy ideje ez így van - tisztában vagyok vele, hogy bizony kemény munka. Főleg a rendszeresség az, ami nagyon megviseli az ember lányát és ami csak akkor tartható, ha minden együtt van hozzá: a kedv, a nyugalom és a rendelkezésre álló idő. Ugyanez szükséges az olvasók érdeklődésének megszerzésének és fenntartásához: változatosság, érdekességek, nyereményjátékok és egyebek.

Ez az, amit elhagytam az évek folyamán, mert hat év - akárhogy nézzük is - hosszú idő, ami alatt sok minden változik. Végül döntenem kellett, hogy olvasok és a könyvekről írok, vagy másként szórakoztatom a blogot követőket. Elég önző természet vagyok, szóval inkább az olvasás és az így átélt élmények megfogalmazása, illetve közzététele mellett döntöttem. Az egyhangú szürkeségbe talán csak az olvasmányaim sokfélesége visz némi színt és remélem, hogy mindenki megtalálta - és a továbbiakban is meg fogja találni - a kínálatban a saját kedvenceit.

Szokásom, hogy a blogszülinap alkalmából - ha már ennyire közel esnek egymáshoz az időpontok - elég részletes évértékelést is készítek, de ez most elmarad - leginkább kedv és idő híján. Az előbbiek persze nem akadályoznak meg abban, hogy pár mondatban összefoglaljam az elmúlt év számomra leglényegesebb tételeit. És ezt meg is teszem. Íme:

Egy évvel ezelőtt meglehetősen optimistán álltam az új évhez, mert úgy gondoltam, hogy 2016 után már csak jobb lehet, de sajnos tévedtem. Ha lehet, akkor szabadidő szempontjából még gyengébben muzsikált a 2017-es év, mint az előző és ez meglátszott az olvasásaimon és a posztok számán is.
De sebaj, mert amellett, hogy nagyon jó könyveket olvastam, korábban tett fogadalmaim közül jó néhány teljesült.
  • Továbbra is távol tartottam magam a kihívásoktól, nem kínoztam magam olyan olvasásokkal, amelyeket a kihívások miatt valószínűleg csak erőltettem volna, miközben az áhított olvasnivalóim porosodnak a polcon. Csak nagyon elvétve adtam be a derekam és nyomtam rá a "részt veszek" gombra. Büszke vagyok rá, hogy teljesítettem a 2016-os science fiction megjelenések és a 2016-os fantasy megjelenések kihívást, ahogy ebben az évben megpróbálkozom majd ezek 2017-es verzióival is - leginkább azért, mert már most egész jól állok a teljesítéssel. Igazából ezek nehezebbek, mint elsőre látszik.
  • Ellenálltam a recenziós felkéréseknek és a tavalyi évhez hasonlóan most is csak két esetben engedtem a szelíd erőszaknak - leginkább az érintettekkel viszonylag hosszú ideje tartó kapcsolat és ismerettség miatt. Mindenkitől elnézést, akinek nem válaszoltam vagy úgy gondolta az elutasításomhoz némi nagyképűség is tartozik, a lényeg tulajdonképpen az időhiány és az, hogy nem tudom tartani a szoros határidőket.
  • Kaptam felkéréseket blogok és egyéb könyves vagy könyvekkel foglalkozó oldalak részéről is. Sőt, a könyvek mellett még egyéb juttatásokban is részesültem volna a cikkeimért cserébe, de ezekkel ugyanaz volt a problémám, mint a sima recenziókkal: az idő és a rendszeresség. Pedig pár évvel ezelőtt tutira kiugrottam volna a bőrömből az ilyen felkérések kapcsán, most meg - fájó szívvel ugyan -, de egymás után kell nemet mondanom.
  • Visszafogtam a könyvbeszerzéseim mennyiségét, amely olyan jól sikerült, hogy közel egyensúlyba kerültem, vagyis annyi könyvet olvastam el - kis túlzással -, mint amennyivel gyarapodott a házi könyvtáram. Azért van még hová fejlődni, szóval nem akarok itt leragadni.
  • Viszont sikerült eljutnom a Könyvfesztiválra és az Ünnepi könyvhétre is, ahol megint rengeteg új élménnyel lettem gazdagabb. És az utóbbi eseményre a megszokott baráti társaságon kívül a - molyosított - keresztlányom is elkísért.
  • Új könyvespolccal is gyarapodtam. Nekem falra szerelhetős sínrendszerem van, ezt kedveljük a párommal. Egy eddig üres falfelületet foglalt el 3x2,7 m-nyi polc, amire már nagy szükségem volt. A még szabad helyekkel óvatosan bánok, mert így gyorsabban fogy, mint kellene.
Ami a blogot illeti...
  • Jól mutatnak az oldalon a mindenféle listák és keresők, de bizony nagyon régen foglalkoztam a frissítésükkel és bővítésükkel. Íme egy teljesítendő cél 2018-ra.
  • A blognak van facebook oldala is, de ezt még jobban elhanyagoltam, mint a listákat - több mint egy éve nem tettem fel új bejegyzést. Ennek több oka is van: nem kedvelem az említett közösségi oldalt és az egyszerre több helyen legyek jelen dolog nekem nem megy. Ezzel kapcsolatban nem teszek fogadalmat, felelőtlenség lenne.
  • Továbbra sem ígérek borítós és egyéb tematikus posztokat - pedig ötletem számtalan lenne -, mindenféle booktag-eket és csoportos bejegyzéseket, de a megszokott könyves ömlengéseimet igen. Remélem, hogy nem fogtok felelőtlen ígérgetőnek tartani emiatt, ha nem tudom majd teljesíteni.
  • Viszont azért szeretném valamivel színesíteni a blogot, ezért gondolkozom rajta, hogy megmutatom azt, amely a könyvek mellett fontos helyet tölt be az életemben - főleg az utóbbi időben.
Szóval:
  • Köszönöm, hogy 2017-ben is velem tartottatok és a kihagyásaim ellenére is kitartottatok, olvastatok, időnként - vagy gyakrabban - benéztetek az oldalra.
  • Ígérem, hogy 2018-ban is fogok olvasni - figyelitek, hogy milyen óvatos vagyok és nem adok meg mennyiséget? - és az így megismert könyvekről közzé is teszem a véleményem.
Mindössze ennyi lenne az egész. Remélem, hogy elegendőnek találjátok. ;)


8 megjegyzés:

Liliane írta...

Boldogat és még négyszer ennyi blogolási időt! ^^

amilgade írta...

Boldog születésnapot!!!! Megpróbálok időt küldeni, hogy több poszt születhessen!!!! ;-) A 6 év már szép teljesítmény, és nekem így is tetszik a blogod, hiába nincsenek nyereményjátékok, stb...

Unknown írta...

Boldog szülinapot! :)
És ha szabad akkor egy tanács egy olyantól aki nem csak ímmel-ámmal hanem teljes erőbedobással két évre szabadságolta magát sikeresen a blogolásból... Ezt a tanácsot én is kaptam, és nekem nagyon jól esett: mindig lehet úgy hogy az ember fölött összesűrűsödnek a dolgok, és nincs úgy ideje, lehetősége, vagy akár kedve, türelme, kitartása az íráshoz, olvasáshoz, mint korábban... az ilyen élethelyzetek természetesek. Ami a lényeg, hogy ne hagyd abba. Pihenj, lazíts, töltődj fel, ha kell akkor menj "szabira", de aztán gyere vissza és folytasd, ne hagyd abba...
Nagyon megértem és átérzem amit írtál, de... a szabi után gyere vissza. :D
Még egyszer boldog szülinapot! :) :*
Üdv,
Linda

Niki írta...

Boldog blogszülinapot és még sokat! :)

Shanara írta...

Liliane Evans: Köszönöm! Igazából már a duplájával is megelégednék, de soha nem mondok nemet arra, ami még ennél is jobb. Szóval legyen úgy, ahogy Te akarod. ;)

Shanara írta...

amilgade: Ismerve Téged és az időbeosztásod, fogalmam sincs, hogy honnan akarsz leakasztani és küldeni nekem időt, de ugye ismered azt, hogy "ha adnak fogadd el...". :D
A 6 évre alapvetően én is nagyon büszke vagyok. Sokszor az tartja bennem a lelket, hogy ha már eddig eljutottam és ennyi ideig csináltam, akkor nem adom fel. Valahogy így lehetett az élettel a dédnagymammán is, aki majd a 100 évet töltötte, amikor jobb létre szenderült. Oké, ez morbid hasonlat volt, de akár még igaz is lehet. Viszont ha tőle örököltem a kitartásom, akkor jaj nektek, mert örökké itt leszek. :)

Shanara írta...

Linda Holhós: Köszönöm a szívből jövő jó tanácsot! :*
Igyekszem megfogadni és ehhez tartani magam. :)

Shanara írta...

Niki: Nagyon köszönöm! Célom a kitartás. :)

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons