csütörtök, március 08, 2018
Shanara
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hely, amelyet Hétvilágnak hívtak. Egyszer egy mágus a vágyait követve megnyitotta a Hét királység és a Föld nevű világ közötti átjárót. Ebből nagy galiba keletkezett, amelyet az utókor számára egy szemfüles krónikás a Sárkánycsalogató címet viselő történetben őrzött meg. Ha olvastátok azt a "mesét", akkor tudjátok, hogy az ott leírtak akár igazak is lehetnek. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a rendőrségi akták között mai napig találni ebből az időszakból származó megoldatlan és megmagyarázhatatlan rablási eseteket tartalmazó ügyeket. Ha ismeritek a befejezést, akkor tudjátok, hogy az események mindkét világot érintették, a következmények változásokat idéztek elő. Hogy melyek ezek? Nos, ezekre is fény derül a szemfüles krónikás legújabb történetét olvasva és ígérem, hogy mire sikerül megszelídíteni a boszorkányt, addigra mindennel tisztában leszel.
 |
| Értékelés: 8 pontot kap a 10-ből Kiadó: Athenaeum Kiadás éve: 2016. Terjedelem: 398 oldal Borító ár: 2.990,- Ft Sorozat: Hétvilág Előzmény: 1.) Sárkánycsalogató Folytatás: 3.) Tündérfogó Kategória: urban fantasy, népmese feldolgozás |
Adri élete mindennek tekinthető csak nem sikertörténetnek, legalábbis a sztori kezdetén - a végét majd neked kell megítélned. Bár mostanában mintha alakulnának is körülötte a dolgok: végre van pasija, aki ugyan csak esténként és éjszakánként ér rá, de legalább van, és végre munkája is akadt, még ha a call centeres állást nem is lehet egy karrier csúcspontjának tekinteni. Viszont van miből fizetni a lakbért és van kivel összebújni. A fizetés persze csak a legszükségesebbekre elég, arra már nem, hogy a bedöglött laptop helyett újat lehessen venni. De sebaj, mert ott van Sanyi haverjának az ismerőse, akinek van egy tuti megoldása a problémára: telepíteni kell a Hurok nevű operációs rendszert. A gép tényleg működik. A Hurok azonban tud még valamit: fénylő lyukat nyit meg Adri második emeleti albérleti szobájának padlóján, amiből kertésznadrágos manók ugrálnak elő, elegyednek beszélgetésbe Adrival, majd követelik rajta az ellopott kincsüket. A manók lidérceket emlegetnek, majd feltűnik egy boszorkányfiú, Berzence, aki a Hurok programot írta, akit viszont igencsak keres egy pszichopata tekintetű és viselkedésű lidércúr. Kiderül, hogy eltűnt a lidérckirály koronája és Hét királyságban valaki ellopta a Napot az égről. Hogy kapcsolódik mindez Adrihoz és Budapesthez? Eléggé sok szálon keresztül, és ezt Adri érzi leginkább a bőrén.
Virág Emília sokat fejlődött a Sárkánycsalogató első fejezete óta, mondjuk erre már a regény vége felé is bőven akadt utalás, amikor is a kezdeti bukdácsolásokat leküzdve egy frappáns, érdekes és mozgalmas befejezést hozott össze. Sajátos stílusa, a humorral átszőtt, népmesei alapokra építkező, de a mai korban játszódó, kalandos történetmesélése most is legalább úgy megtalált magának, mint a korábbi regény esetében - talán még annál is hamarabb. Bár Adri is elég gyakran - szinte állandó jelleggel - csetlik és botlik, de ez mégsem tűnt olyan erőltetettnek, mint Józsi ügyetlenkedése a kávéfőzővel, a telefonnal és persze a merülőforralóval. Meg az összes többi, amit utána tett. Adri értetlenkedését és bizonytalanságát jól ellensúlyozta Berzence magabiztosnak tűnő fellépése és persze a lidércúr megjelenése. A köztük dúló ellentétek igencsak érdekessé tették a személyüket és az eseményeket is.
Nincs értelme ezt a regényt az előzményéhez hasonlítani, mert bár van kapcsolat és a népmesei alapok is ugyanúgy fellelhetők a sztoriban, de teljesen mások a szereplők és teljesen más az egész történet hangulata. Egyrészt sokkal lassabb a felvezetés, már ami a lényegi részt jelenti, másrészt a köztes jelenetek sokkal mozgalmasabbak és színesebbek. Érdekes ellentét, de nem tudom jobban megfogalmazni, hogy mit is érzek és gondolok. Az biztos, hogy nem érdemes ugyanazt a hangulatot keresni, amit a Sárkánycsalogató adott, mert ez teljesen más, ugyanakkor egy szemernyivel sem marad el attól - sőt, nekem még jobban is tetszett. Miért is? Részben már kifejtettem néhány mondattal fentebb - mozgalmasabb, színesebb -, de mindezek mellett a szereplőket is érdekesebbnek találtam, valahogy jobban sikerültek.
Talán a történet elejét felpörgettem volna egy kicsit, a manókkal való foglalatoskodást enyhén túlzásnak tekintettem, azonban a többi része tetszett. Berzence egy érdekes egyéniség, Belizár, a lidércúr szintén emlékezetesre sikerült, Sanyi karakterfejlődése is említésre méltó, és még Adri is alakul az események hatására, bár számomra pont ő volt az, aki leginkább lógott a levegőben. Ami azért is furcsa, mert ő volt a mesélő és neki kellett volna a leginkább életszerűnek lennie. Lehet, hogy egy E/3 elbeszélésmód sokkal jobb lett volna a helyzetet figyelembe véve.
A szereplőkön kívül tetszett a történetvezetés is, ami már az elején sejtette, hogy mindenki titkol valamit, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi mindent. Mert itt bizony titok van titok hátán és amint egyre fény derül, az is nyilvánvaló, hogy bőven van még ott, ahonnan az előbbi jött. Nem is lehet megbízni senkiben, mégis bízni akartam, ahogyan Adri is és éppen ezért bőven értek meglepetések olvasás közben. Jól meg volt csavarintva az egész sztori és persze az egészet még színesítette a boszorkány és a lidércúr kapcsolata, meg a lidérckirályság hatalmi helyzete.
Tetszett a kapcsolat az előző kötettel, hogy Hollus tevékenységének következményeként az internet már Hét királyságban is létezik és persze a technikai fejlettség ezen megnyilvánulása komoly szerepet játszik a jelen kötet eseményeinek alakulásában. Ott van a kapocs, és ha jól értelmeztem a harmadik kötet fülszövegét, akkor a következő kalandban minden eddig megkedvelt szereplővel újra találkozhatok majd - amit egyébként már alig várok.
Kicsit hosszúra sikerült a felvezetés, kicsit sok jelenet játszódott Budapesten és kevesebb idő jutott a Hét királyság beli eseményekre, pedig az igazán lényeges dolgok ott történtek. Meg persze akadtak bőven klisés helyzetek is, de spongyát rá. Attól még nagyon élveztem a kalandot, a titkokat, a cselszövéseket és persze az egész mágiahasználatos kalamajkát, a modern technika és a boszorkányság keveredését.
Tudom, hogy sokan csalódottak, akik kedvelték az előző részt, mert ez a sztori nem jött be nekik annyira. Nálam fordított a helyzet: sokkal jobban élveztem, mint az első kötetet - bár mindkettőnek megvoltak a maga hibái. Ha ez a pontszámokon nem is látszik, azt az előzmény által okozott meglepetésnek, az újdonság varázsának tudom be, mert összességében Adri, Sanyi, Berzence és Belizár kalandját sokkal, de sokkal jobban esett olvasni - ugyanakkor talán kritikusabb is vagyok vele. Igen, a második kötetnek mindig nehezebb dolga van. Mindegy is, mert egy olvasmány hatásánál kevés szubjektívabb élmény van és mindenkinek magának kell lemérni a tetszési szintet. És ha már a tetszésnél tarunk: csak a borító, azt tudnám feledni - vagy legalábbis egy részét, ami több mint félreérthető.
Az viszont biztos, hogy folytatni fogom a trilógiát, a Tündérfogó ha tündért nem is, de a port már fogja a polcomon, mert amint lehetett, már le is csaptam rá. Ígérem, hogy hamarosan olvasni is fogom, amely után már csak a poszt megjelenésének időpontja kérdéses, de a türelem idővel posztot terem.
Nincs értelme ezt a regényt az előzményéhez hasonlítani, mert bár van kapcsolat és a népmesei alapok is ugyanúgy fellelhetők a sztoriban, de teljesen mások a szereplők és teljesen más az egész történet hangulata. Egyrészt sokkal lassabb a felvezetés, már ami a lényegi részt jelenti, másrészt a köztes jelenetek sokkal mozgalmasabbak és színesebbek. Érdekes ellentét, de nem tudom jobban megfogalmazni, hogy mit is érzek és gondolok. Az biztos, hogy nem érdemes ugyanazt a hangulatot keresni, amit a Sárkánycsalogató adott, mert ez teljesen más, ugyanakkor egy szemernyivel sem marad el attól - sőt, nekem még jobban is tetszett. Miért is? Részben már kifejtettem néhány mondattal fentebb - mozgalmasabb, színesebb -, de mindezek mellett a szereplőket is érdekesebbnek találtam, valahogy jobban sikerültek.
Talán a történet elejét felpörgettem volna egy kicsit, a manókkal való foglalatoskodást enyhén túlzásnak tekintettem, azonban a többi része tetszett. Berzence egy érdekes egyéniség, Belizár, a lidércúr szintén emlékezetesre sikerült, Sanyi karakterfejlődése is említésre méltó, és még Adri is alakul az események hatására, bár számomra pont ő volt az, aki leginkább lógott a levegőben. Ami azért is furcsa, mert ő volt a mesélő és neki kellett volna a leginkább életszerűnek lennie. Lehet, hogy egy E/3 elbeszélésmód sokkal jobb lett volna a helyzetet figyelembe véve.
A szereplőkön kívül tetszett a történetvezetés is, ami már az elején sejtette, hogy mindenki titkol valamit, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi mindent. Mert itt bizony titok van titok hátán és amint egyre fény derül, az is nyilvánvaló, hogy bőven van még ott, ahonnan az előbbi jött. Nem is lehet megbízni senkiben, mégis bízni akartam, ahogyan Adri is és éppen ezért bőven értek meglepetések olvasás közben. Jól meg volt csavarintva az egész sztori és persze az egészet még színesítette a boszorkány és a lidércúr kapcsolata, meg a lidérckirályság hatalmi helyzete.
Tetszett a kapcsolat az előző kötettel, hogy Hollus tevékenységének következményeként az internet már Hét királyságban is létezik és persze a technikai fejlettség ezen megnyilvánulása komoly szerepet játszik a jelen kötet eseményeinek alakulásában. Ott van a kapocs, és ha jól értelmeztem a harmadik kötet fülszövegét, akkor a következő kalandban minden eddig megkedvelt szereplővel újra találkozhatok majd - amit egyébként már alig várok.
Kicsit hosszúra sikerült a felvezetés, kicsit sok jelenet játszódott Budapesten és kevesebb idő jutott a Hét királyság beli eseményekre, pedig az igazán lényeges dolgok ott történtek. Meg persze akadtak bőven klisés helyzetek is, de spongyát rá. Attól még nagyon élveztem a kalandot, a titkokat, a cselszövéseket és persze az egész mágiahasználatos kalamajkát, a modern technika és a boszorkányság keveredését.
Tudom, hogy sokan csalódottak, akik kedvelték az előző részt, mert ez a sztori nem jött be nekik annyira. Nálam fordított a helyzet: sokkal jobban élveztem, mint az első kötetet - bár mindkettőnek megvoltak a maga hibái. Ha ez a pontszámokon nem is látszik, azt az előzmény által okozott meglepetésnek, az újdonság varázsának tudom be, mert összességében Adri, Sanyi, Berzence és Belizár kalandját sokkal, de sokkal jobban esett olvasni - ugyanakkor talán kritikusabb is vagyok vele. Igen, a második kötetnek mindig nehezebb dolga van. Mindegy is, mert egy olvasmány hatásánál kevés szubjektívabb élmény van és mindenkinek magának kell lemérni a tetszési szintet. És ha már a tetszésnél tarunk: csak a borító, azt tudnám feledni - vagy legalábbis egy részét, ami több mint félreérthető.
Az viszont biztos, hogy folytatni fogom a trilógiát, a Tündérfogó ha tündért nem is, de a port már fogja a polcomon, mert amint lehetett, már le is csaptam rá. Ígérem, hogy hamarosan olvasni is fogom, amely után már csak a poszt megjelenésének időpontja kérdéses, de a türelem idővel posztot terem.
Posted in: 8 pontos,Athenaeum,Hétvilág,könyvértékelés,magyar szerző,urban fantasy,Virág Emília
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése