Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2018. április 29., vasárnap

Várólista - 2018. április

Elérkezett végre az első igazi tavaszi hónap, amikor a hideg és az igencsak megkésett havazás már nem kergette vissza a könyvmolyt kedvenc olvasós foteljébe, hanem immár bátran vállalkozott arra, hogy járja a boltokat, esetleg kiüljön a parkba és napfénybe burkolózva, madárdal aláfestéssel élvezze az éppen aktuálisan olvasott regényt. És persze kilátogasson a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol napokon keresztül nézelődhet a kiadók pavilonjainál és válogathat az igencsak bőséges kínálatból, a friss fesztiváli megjelenésekből. Ilyen az igazi tavasz.
Mindezek után pedig nézzük meg közösen, hogy a rengeteg megjelenésből melyek azok, amelyek felkeltették az érdeklődésem. Elég sok a könyv, ezért igyekszem rövidre fogni.
  • Az Agave Könyvek elhozta nekünk Pierce Brown A káosz évei című regényét, amely a - korábban trilógiaként hirdetett és lezártnak is tűnő - Vörös lázadás sorozat negyedik kötete. Egy percig sem volt kérdéses, hogy a kötet előrendelős. Meg kell említenem azt is, hogy a kiadó nem csak a könyvet, de a szerzőt is elhozta Magyarországra, aki a Könyvfesztiválon dedikálta is a regényeit.
  • Szintén előrendelésbe került a kiadó egy másik könyve is, ez pedig J. D. Barker A negyedik majom című regénye. A történet egy szokványostól kissé eltérő nyomozást ír le, amely nem a gyilkost keresi - mert ő már nem megy sehová -, hanem az áldozatát. Annyira érdekelt a sztori, hogy már el is olvastam a könyvet és bátran merem ajánlani, mert határozottan jó.
  • Kitörő örömmel fogadtam a General Press Kiadó legújabb krimijének, Donato Carrisi A lelkek ítélőszéke című regényének megjelenését. Ugyan a friss kötet nem a Démoni suttogás folytatása, hanem a Marcus sorozat bevezető kötete, de annyi baj legyen. A lényeg, hogy Carrisi írta és magyar nyelven olvasható.
  • A Fumax Kiadó megjelenései közül V. E. Schwab Viszály című regénye volt számomra az első pillanattól kezdve kötelező vétel. A szerző Az Archívum című írásával került a figyelmem középpontjába és azóta is stabilan tartja a helyét. A friss kötet Az elvetemültek sorozat bevezető része és nagyon ígéretesnek tűnik. Mindenképpen tesztelni fogom.
  • A kiadó másik újdonsága Neal Stephenson - Nicole Galland A ​D.O.D.O. felemelkedése és bukása című regénye. A kötetnek nagyon egyedi a tördelése, ezért az sem biztos, hogy lesz belőle ekönyv verzió. Szóval aki meg akarja ismerni a történetet, annak érdemes nyomtatott formában beszereznie az ígéretes sztorit.
A Delta Vision Kiadó öt új kiadvánnyal jelent meg az idei Könyvfesztiválon. Az öt kötetből négyre magam is vevő voltam.
  • Ismét megjelent Brandon Sanderson Elantris című regénye, de ez most egy kicsit más, mint a korábbi kötet, mert a tizedik évfordulós végleges szerzői kiadás tartalmilag bővebb és tartalmaz egy novellát is.
  • A másik régóta várt kötet a Ködszerzet világán játszódó Wax és Wayne sorozat második kötete, A lélek árnyai. Az örömbe ugyan egy kis üröm is vegyült, mert új külsőt kapott a kötet, megváltozott a mérete is, ezért nem tudom a polcomon az előzménye mellé tenni az új megjelenést.
  • Ugyan a tavalyi évre ígérték Scott Lynch az Úri csirkefogó sorozatához tartozó kötetek megjelenését, de most sem jelentett kisebb örömöt azok kézbe vétele. Illetve egyelőre még csak az egyiké, mert a Könyvfesztiválra a Locke Lamora hazugságai 10 éves jubileumi kiadása - az Alexandra Kiadó által kiadott regény kissé kibővített és átdolgozott verziója - jelent meg. Mire ez a poszt napvilágot lát, addigra pedig - az ígéretek szerint - a sorozat második kötete, A karmazsin lobogó is kapható lesz. Úgy legyen.
  • A jó urban fantasy sorozatok ismertetőjegye, hogy lassú a megjelenésük, mert valamiért nem veszik a népek. Valószínűleg a történet a hibás, mert nem elég rózsaszín és csöpögős. Bárhogy is van, úgy néz ki, hogy egyelőre így járt Anne Bishop Mások sorozata is, amelynek a második kötetére két évet kellett várni a rajongóknak. A Holló a hollónak című regényt a Twister Media hozta el a magyar olvasóknak. És reméljük, hogy érkezik majd a többi rész is.
  • Mindig is imádtam a népmese feldolgozásokat és az oroszos hangulatot. Katherina Arden A medve és a csalogány című regényében minden együtt van ehhez. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért nem vettem meg a Könyvfesztiválon ezt a könyvet, de az tuti, hogy jelen pillanatban nagyon előkelő helyet foglal el a beszerzési listámon. A könyvet az Alexandra Kiadó jelentette meg, a borítója egyenesen csodálatos és Az északi erdő legendája trilógia első részét üdvözölhetjük a megjelenésével.
  • Végre elérkezett az az idő is, amikor megjelent Carlos Ruíz Zafón Az Elfeleledett Könyvek Temetője sorozatának negyedik kötete, amelyet Lelkek labirintusa címen kell keresni a boltokban. A regény közel hétszáz oldal, elég terjedelmesre sikeredett. A kemény borítós kiadványt az Európa Kiadó hozta el végül a magyar olvasóknak. A minőségnek ára is van, mert a kiadvány ára a brutális kategóriába esik, vásárlás esetén hat darab ezrest kell érte leperkálni.
Ebben a hónapban nem csak a fantasy és a sci-fi kötetek keltették fel a figyelmem, hanem a könnyedebb műfaj felé is kikacsintottam.
  • Leisa Rayven Starcrossed sorozata már az első kötetével nagy kedvencemmé vált, ezért nem volt kérdéses, hogy a harmadik részt is olvasni akarom majd. Az Álnok szerelem előrendeléssel került hozzám és már olvastam is, de annyira nem tetszett, mint az előzményei. A regény most is a Libri  Kiadó gondozásában, az Insomnia kiadói sorozat részeként jelent meg.
  • Ugyancsak az Insomnia felirat olvasható a Gena Showalter Éjsötét játszmák című regényének borítóján is, amely Az Alvilág Urai sorozat nyolcadik kötete és ezúttal Striker, illetve a benne lakó Vereség démona az, aki a történet középpontjába kerül. A kiadó most belehúzott a megjelenésekbe, én pedig le vagyok maradva az olvasással. Igyekszem majd utolérni magam.
  • Tarryn Fisher-től ugyan én egy másik regényt vártam, de amíg a Tolvaj hosszú ideje - lassan két éve - továbbra is csak előkészületben van, addig F*ck love - Kapd be, szerelem már meg is jelent. A fülszöveg nem sokat mond, szinte semmit. Állítólag jó a stílus és a sztori, sokan rajonganak érte, de nem szeretem azokat a regényeket, amelyekről nem tudom eldönteni a fülszöveg alapján, hogy kellenek-e nekem. Most is kivárok.
  • Julie Kagawa Vastündérek sorozatába még akkor kezdtem bele, amikor tömegével olvastam a YA regényeket. A főszereplő csaj már akkor is idegesített, de a háttérvilág és Ash miatt érdekelt a történet. A The Iron Knight - Vaslovag a sorozat negyedik kötete és nagyon sokat kellett várni a megjelenésére, viszont enélkül az előző kötet olvasása sem vonzott annyira. Most pedig már annyi idő eltelt, hogy komolyan izgulok azon, lesz-e türelmem a hisztériához és a nyafogáshoz. Majd kiderül. Ez és az előző pontban szereplő regény is a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg.
Mindig vannak a kötelező vételű kiadványok, az azonnali beszerzésre vagy előrendelésre késztető megjelenések és van az, amely érdekel, de inkább kivárok, mert valami nem egészen kerek. Ez az amolyan futottak még kategória a számomra. Ide tartozik egyébként Tarryn Fisher előbb említett regénye is.
  • És valahogy így jártam a Főnix Astra megjelenésekkel, amelyeknek nem túl meggyőzőek a borítóik. Hiába olvastam róla megbízható forrásból származó elismerő kritikát, Django Wexler Az Ezer Név című regénye akkor is a kiadó standján maradt, nem nyúltam utána. A kötet egyébként az Árnyháborúk sorozat első kötete. Az eredeti megjelenés öt résznél tart és még nem lezárt.
  • A Metropolis Media igyekszik ugyan, de a régi fénye nagyon megkopott a hazai sci-fi rajongók körében és ezért nem csak a kiadó körüli botrányok, hanem a regényeik botrányos fordításai is felelősek. Pedig Jasper Fforde Monokróm című regénye, amely a Monokróm sorozat első kötete, nagyon ígéretesnek tűnik. A fülszövege érdekes, Fforde pedig jól ír. A fordítás miatt, no és azért, mert sorozatról van szó, inkább kivárok.
  • Szergej Lukjanyenko már befutott név kis hazánkban és az ő írása az, amely biztos vásárlói pontot jelent a kiadónak. A szerző új regénye, a Konkurensek megjelenése felett majdnem elsiklott a figyelmem, így a beszerzésével is elmaradásban vagyok, de ami késik, az nem múlik.
  • Naomi Alderman A hatalom című regényének fülszövege ugyan érdekesnek tűnik, de valamiért mégsem kaptam a regény után. Mondanám, hogy megint a borító a ludas, de az ösztöneim valami más miatt is berzenkednek. Pedig a XXI. Század Kiadó igazán különleges és minőségi könyveket jelentet meg. Majd az idő megmutatja, hogy jól döntöttem-e.
Marvel nagy képregénygyűjtemény részei közül áprilisban a nyolcadik és a kilencedik kötetek, azaz A hihetetlen Hulk - Néma sikolyok és a Rozsomák című kiadványok jelentek meg.

Rövidre akartam fogni, de még így is hosszú lett a poszt. Nincs mit tenni, ha már így esett, akkor ráfogom a sok megjelenésre. Végül is ez az igazság. ;)

2 megjegyzés:

Vicky írta...

Nagyjából mindent olvasnék, amit felsoroltál:D

Shanara írta...

Vicky: Mert igazi könyvmolyok vagyunk. :) És hogy egy klasszikust idézzek: "Mind így van ezzel, aki hasonló időket megél, de a döntés nem rajta áll. Nekünk arról kell döntenünk, mihez kezdjünk az idővel, amely megadatik." :D

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons