Terry Goodkind: A Könnyek Köve (Az Igazság Kardja 2.)

Tényleg igaz az, hogy érdemes tíz-tizenöt évente újraolvasni a korábban kedvelt regényeket, történeteket, mert bizony legalább olyan fantasztikus élményt jelent a szöveg ismételt abszolválása, mint az első alkalommal - ha nem még nagyobbat. Számomra mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ez a regény, amely a fő eseményektől eltekintve olyan volt, mintha első alkalommal került volna a kezembe. Változott-e a véleményem az olvasottakkal kapcsolatban? Nem. Emlékeim szerint közel tíz évvel ezelőtt is ugyanazokat a reakciókat váltotta ki belőlem a történet, mint most: izgalmat, értetlenséget, dühöt és reményt. Mert az biztos, hogy Terry Goodkind nagyon ért ahhoz, hogy megdolgozza nem csak a szereplői, de az olvasói érzelmeit, illetve idegeit is. Nem is értem, hogy miért nem fedezték még fel maguknak ezt a sorozatot Martin bácsi rajongói, mert kegyetlenségben semmivel sem marad el az általuk kedvelt szerző stílusától a történet. Sőt, világfelépítésben még kenterbe is veri azt a másik  - felkapott - sorozatot ennek a világa és összetettsége. És még csak a sorozat elején járunk - mármint ami az újraolvasásomat és az arról készített posztok közzétételét jelenti.

Értékelés: 10 pont a 10-ből
2. rész/I. kötet: Sötét árnyak ébredése
2. rész/II. kötet: A Halálhozó
2. rész/III. kötet: A Kard varázslója
Kiadó: Excalibur
Kiadás éve: 2000.
Terjedelem:
I+II+III. kötet: 400+400+400 oldal
Fordította: Ottohál Andrea
A mű eredeti címe: Stone of Tears
Sorozat: Az Igazság Kardja
Előzmény:
1.) Az első szabály
Folytatások:
3.) A falka vére
4.) A szelek temploma
5.) A tűz lelke
6.) A bukottak hite
7.) A teremtés oszlopai
8.) A védtelen virodalom
9.) Futótűz
10.) A fantom
11.) Az inkvizítor

Sok minden történt az első - egyébként elég terjedelmesre sikerült - kötetben és ez a rész annak közvetlen folytatása. Olyannyira, hogy a kötet elején Zedd és Chase az Élet kertjében vizsgálgatják Orden szelencéit, Richard és Kahlan pedig még Scarlet hátán ülve sem ért oda a Sár népéhez. Szóval éppen csak percek, órák teltek el a befejező cselekményeket tekintve és az is hamar nyilvánvalóvá vált a kezdeti események alapján, hogy pihenésre sem maradt túl sok idő. Orden szelencéinek kinyitása nem csak azt jelentette és okozta, amiről az első rész végén tudomást szereztünk, hanem sok minden mást is. Pont ezért szép és érdekes a szerző által felépített világ, mert az információk úgy rakódnak egymásra, mint a hagymahéjak és amíg az egyik nem bukkan a felszínre, amíg azt le nem fejted, nem tudsz a továbbiakról. Ilyen infó például az, hogy a szelencék kinyitásával elszakadt a Fátyol, amely az Őrzőt - vagy a Névtelent - tartja távol a halandók világától, illetve hatalmas gond, hogy a Könnyek Köve a halandók világába került.

A történet ezúttal is elég terjedelmes, viszont annak minden oldalát kihasználja a szerző és olyan információkkal tölti meg, amelyek mindegyike lényeges lesz az elkövetkező események szempontjából. Az információk mellett bőven akad cselekmény is a regényben, valamint ismét új lényekkel és szereplőkkel bővül az eddigi repertoár. A korábban megismert terület - Középfölde, Nyugatfölde és D'Hara  - kiegészül egy újabb földrésszel, mégpedig az Óvilággal. Az ide elvezető történetszál pedig a múlt jó néhány eseményéről lebbenti fel a fátylat. 

Nem is tudom hirtelen eldönteni, hogy miről tegyek említést ebben a posztban és miről ne, mert erre a regényre különösen igaz, hogy minden mindennel összefügg. Annyit talán elmondhatok, mert erre számítani is lehetett, hogy a Fátyol elszakadását az Őrző kihasználja, meg akarja szerezni a Könnyek Kövét, amely őt rabságban tartja. A Kőért egy férclényt küld el, aki eléggé megtizedeli a Népek Palotájának lakóit, mire sikerül végre ártalmatlanná tenni. Zedd ebből a csatából jelentős mértékben kiveszi a részét és ő az egyedüli, aki azzal is tisztában van, hogy mit kell tennie a Könnyek Kövével - még akkor is, ha mindezt nem könnyű szívvel teszi meg. 

Richard és Kahlan eközben meglátogatja a Sár népét és a közös jövőjüket tervezik, de sajnos az események nem egészen úgy alakulnak, ahogy azt ők szeretnék. Richard-ot egyre erősödő fejfájás kinozza, amelyen a helyi javasasszony praktikái éppen csak enyhíteni tudnak, egyedül a mágia használata képes elmulasztani a férfi szenvedéseit. Richard ugyan - az akaratán kívül - fontos személy lett, azonban a tudása, amely a hatalmához és az általa képviselt pozíció betöltéséhez szükséges lenne, még mindig igen csekély. Továbbra is leginkább ösztönből cselekszik, amely azonban sokszor nem elég, még több esetben pedig éppen az ellenkezőjét éri el a tetteivel: még tovább ront az egyébként is kilátástalan helyzeten. Ez nem újdonság, hiszen ezzel a jelenséggel az első rész olvasása közben is bőven össze lehet találkozni, ugyanakkor a szerző ezt is más alapokra helyezi a jelen kötet esetében.

Richard fejfájása kulcsfontosságú a történet szempontjából, mert gyakorlatilag ekörül forog a kötet eseményeinek nagy része. A Sár népének falujában megjelenik három nő, akik a Fény Nővéreinek nevezik magukat és azért jöttek, hogy segítséget nyújtsanak a férfinak, aki a tehetségét használta és akit akár meg is ölhet a fejfájása. Megoldásként egy nyakörvet, a Rada'Hant ajánlanak fel a számára, amelyet a varázslónak saját magának kell a nyakára helyeznie és amellyel elfogadja a Fény Nővéreinek tanítását, valamint azt, hogy követi a Nővért a Próféták Palotájába. Richard nem akarja elfogadni ezt a nyakörvet, amely az előzmények ismeretében nem is olyan meglepő - viszont az élete múlik ezen a döntésén. Rövid a cselekvésre rendelkezésre álló idő, Zedd messze van és senki más nincs, aki segíthetne. Richard kétszer utasítja vissza a Rada'Hant, majd utolsó alkalommal, Kahlan könyörgésére a nyakára teszi azt. Ezzel pedig elválnak a főszereplők útjai, mert Richard követi a Fény Nővérét az Óvilágba, míg Kahlan Zeddhez indul, hogy tájékoztassa őt az eseményekről és segítséget kérjen.

Minden, amiről eddig szó volt, még csak a felvezetés, a lényeg majd még ezután következik. Sok-sok érdekesség akad még, mert maga a Próféták Palotája is sok titkot, illetve még annál is több ármányt rejt. A Próféták és a próféciák is számtalan meglepetéssel szolgálnak az olvasók számára és persze nem mellékes a Falka vére és a Prelátus által elkövetett tettek hátterének ismerete sem. Zedd és Adie is megvívja a maga csatáját, ahogy teszi azt Kahlan is. Az Őrző pedig mindenhol ott van, az Őrző bérence bárki lehet, megbízni senkiben sem érdemes. Az, hogy miként alakulnak majd az események, nem máson, mint Richardon múlik.

Vajon mit jelentenek a magyar kötetek alcímei? Elárulom, hogy mindegyiknek van értelme és persze általában Richardra vonatkoznak a tulajdonnevek. Természetesen ő a Halálhozó és ennek nagy jelentősége van a történet szempontjából. Ahogy az sem lehet kérdés, hogy ő a Kard varázslója is. Az előző kötetben Richard fehérre változtatta az Igazság kardjának pengéjét, de most vajon mit kell tennie ahhoz, hogy elnyerje a Kard varázslója címet? És ha már itt tartunk: ki az a Caharin? És vajon mit jelent a varázslók második szabálya?

Meg persze a többi kérdés, méghozzá rengeteg. Ha létezik az Óvilág, akkor miért nem tud róla senki a korábban megismert birodalmakban? Vagy ha tud, akkor miért nincs élénkebb kapcsolat az Óvilág és a többi birodalom között? Kik a Fény Nővérei és miért tettek esküt arra, hogy segítik azokat a varázslókat, akikben felébredt a tehetségük, de még nem tudják használni azt? Miért olyan beszerezhetetlen a fehér mágushomok? És van fekete mágushomok is? Miért vannak olyan kevesen a pusztító mágiát használó mágusok és van egyáltalán olyan, aki a mágia mindkét oldalához fűződő tehetséget birtokolja? Ígérem, hogy a regény választ ad mindenre. Ugyanakkor továbbiakat is felvet, tovább fűzi a történetet, építi és színesíti az eddig megismert világot.

Jaj, nagyon jó volt ez a rész is és sikerült teljesen elvesznem a történetben. Imádtam az egészet, még akkor is, ha időnként gyorsítottam volna az eseményeken, mert haladni akartam. A szereplők elszakadtak egymástól, de mindegyikük szála érdekes és persze lényeges, ezért hol az egyikükért izgultam, hol pedig a másikukért, mert megpihenni nem lehetett egy pillanatra sem. 

Bosszúságot jelent a regény által nyújtott élvezetben, hogy az eléggé terjedelmes történet magyar nyelven három kötetben jelent meg és beszerezni szinte lehetetlen. Nagyon megérett már egy újrakiadásra, kérdés, hogy lenne-e rá kereslet. Szerintem igen, mert elég nagy keletje van most az ilyen és hasonló történeteknek.

Nem tudok máshogy erről a sorozatról és erről a kötetről sem beszélni, mint szuperlatívuszokban, mert mind világfelépítésében, mind a karakterek tekintetében és a szereplők, lények mennyiségében, mind pedig az események összetettségében a csúcson van. Ha néha kicsit lassúnak is érződik, annak megvan a maga oka és érdemes odafigyelni ezekre a lassabb részekre, az itt elhangzó magyarázatokra is. Később ezeknek az apróságoknak még nagyon fontos szerepük lesz.

Komoly könyvmásnaposságban szenvedtem, amikor befejeztem ezt a rész - ezt a három kötetet -, de mégsem folytattam azonnal a sorozatot, mert nem akartam, hogy összemosódjanak az események, ülepednie kellett annak a sok mindennek, amit olvasás közben ingerként és információként kaptam. Ha nem is a befejezést követően, de hamarosan kezembe veszem majd a következő részt, amely továbbviszi a most megkezdett eseményeket és amely - az emlékeim szerint - legalább ugyanolyan jó, mint az eddig olvasottak. 

Posted in: 10 pontos,Az igazság kardja,fantasy,kaland,mágia,mágus/varázsló,sárkány,Terry Goodkind