J. A. Redmerski: A soha határa (A soha határa 1.)

A Heti csaj című kiadványról írt értékelésemben emlegettem egy másik kötetet, amelyet érdeklődő kérdésemre válaszként kölcsönbe kaptam egy olvasás erejéig. Szóval erről a regényről van szó. Nem ez volt az első érdeklődésem a kiadvány iránt, mert beleszerettem a borítójának egyszerűségébe, illetve azokban az értékelésekbe, amelyeket olvastam. Persze, hogy kíváncsi lettem és érdeklődtem, utána pedig örültem, hogy egy időre hazavihettem. :) 

Camryn Bennett fiatal kora ellenére nem túl boldog, az élet viharai eléggé megviselték a lányt, a családi és a magánélete nem sok jóval szolgál a számára: a bátyja börtönben van, a szülei elváltak, a szerelme meghalt autóbalesetben, a későbbi barátja pedig megcsalta. Amikor a gyerekkori barátnője szerelme is ki akar vele kezdeni és a lány inkább a fiúnak hisz, mint neki, akkor összepakol egy táskányi cuccot, kimegy a buszpályaudvarra és teljesen véletlenszerűen kiválasztva az úti célt, megveszi a jegyet Idahóba. Az út több napos és többször kell átszállnia, néha a pályaudvarokon várnia a csatlakozásra. Kansasban egy fiatal és helyes srác száll fel a buszra és foglalja el a Camryn mögötti üléseket.
Andrew Parrish azért kel útra, mert az apja haldoklik és a fiú még egy utolsó látogatást tesz a beteg ember ágyánál, vesz tőle végső búcsút. Mehetne akár repülővel is, de ő gondolkodni akar és húzni az időt, ezért busszal vág neki az utazásnak. Már a járműre való felszálláskor felfigyel a lányra, aki lényegesen zárkózottabbnak tűnik, mint a kortársai, reakciói nem a megszokottak. A buszút hosszú és a két fiatal lassanként beszélgetésbe elegyedik, eltöltik a rendelkezésükre álló időt, az utazás hosszú óráit.

"Mi készteti az embert arra, hogy azt tegye, amit, miközben valahol mélyen mindnyájan szeretnénk kiszabadulni a mókuskerékből?"

Gondolom elég sok mindent megmagyaráz, ha azt mondom, hogy én, aki egyébként a tyúkokkal szoktam feküdni, hajnali fél háromig olvastam a könyvet. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az utóbbi évben hány könyvvel esett meg ugyanez az eset. Persze ehhez egyéb tényezők kedvező együttállása is szükségeltetett, de az vitathatatlan, hogy ha a történet nem köt le, akkor hiába minden. Nos, ez esetben minden klappolt és én élvezettel lapoztam az oldalakat, jártam az országot a két főszereplővel és drukkoltam nekik, hogy minden úgy alakuljon, ahogy szeretnék.

"Csak azért, mert az egyik ember problémája kevésbé nyomasztó, mint a másiké, attól még nem fáj neki kevésbé."

A könyv elején Camryn az, aki elmeséli a vele megtörténteket, az ő gondolatait követjük végig, az ő szemszögéből látjuk az eseményeket. Úgy gondoltam, hogy ez így is fog maradni, ezért kellemes meglepetésként ért, amikor egyszer csak megjelent Andrew fejezete, majd innentől számítva már váltott nézőpontokban követhettem az eseményeket és ismerhettem meg az érzéseket. Mindig is szerettem az ilyen több szemszögű regényszerkezetet, mert lényegesen mélyebb hangulatot eredményez, mint más elbeszélő stílusok. Vajon ki az, aki ne szeretett volna belelátni a másik fejébe, ha fontos dolgokról vagy érzelmekről volt szó? Az ilyen könyvek esetében legalább az illúzió létezik, hogy mindkét fél gondolatai, érzései elérhetőek. Az olvasó számára, átérezheti mindkét szereplő fájdalmát vagy éppen boldogságát. Óhatatlanul is megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy az íróval ellenkező nemű karakter reakciói mennyire tekinthetők reálisnak? Ez esetben azonban ezzel sem volt problémám, mert eléggé valósnak tűnt a motivációk és reakciók sora.

A buszút kifejezetten hosszú, a lassú órák történései nem bizonyulnak kifejezetten mozgalmasnak, ugyanakkor mégsem tartottam unalmasnak ezeket a fejezeteket. Aranyosak voltak a szereplőink, édesen húzták egymás idegeit vagy éppen az apró, a másik számára nem is észlelt figyelmességek tették élvezetessé ezt a felvezetést. Számomra nagyon szimpatikus volt Andrew reakciója, ahogy figyel a lányra és az őt érintő dolgokra, hiszen ez az utazás nem lett volna ennyire biztonságos, ha a fiú nem játszik figyelmes lovagot vagy éppen nem vesz tudomást a megérzéseiről.

"Jobb, ha az ember őrizkedik az érzelmektől, mintha megadja magát nekik, mert aztán nem tud tőlük szabadulni - és mivel semmi sem tart örökké, minden, ami jó volt, egyszer majd pokolian fájdalmassá válik."

Forrás: pinterest.com

A buszról leszállva a főszereplőink kocsiba ülnek és ismét nekivágnak a végtelen útnak, az útirányt a pillanatnyi szeszélyeik szerint választva meg. A megtett kilométerekkel számának növekedésével együtt az érzelmek is kezdenek elmélyülni a két fiatal között, a múlt és a várható jövő kilátásai azonban mindkettejüket megakadályozza abban, hogy teljes mértékben átadják magukat a belülről fakadó, egyre erősebb késztetésnek. Camryn fél megfogalmazni a gondolatait, elengedni magát, míg Andrew úgy él, mintha nem lenne számára holnap, habzsolja az életet és az élvezeteket. Mégis van, amiben gátat szab magának, betart egyes maga által meghozott szabályokat.

"A szív mindig győzedelmeskedik az értelem felett. A szív, legyen bár meggondolatlan, öngyilkos hajlamú és mazochista, mindig eléri a célját. Lehet, hogy az agyam jobban tudja, hogy mi a helyes, de szarok rá, mit súg. Semmi mást nem akarok, csak élvezni a pillanatot."

Forrás: pinterest.com

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Camryn és Andrew előbb-utóbb egymásra találnak és segítenek egymásnak a problémák leküzdésében. Választott módszerük nem mondható éppen mindennapinak, nekem ugyan semmi bajom nem volt a stílussal, de többek gyomrát megfeküdték a néhol nem odavalónak tűnő kifejezések. Az út amelyen a közös elhatározásból végig kell haladniuk, rázós és természetesen számos bukkanót rejt még azt követően is, hogy simának tűnik a felülete. Andrew szörnyű titka nem volt éppen olyan nagy titok, könnyen kitalálható bárki számára, aki figyel kicsit a történésekre, mégis azért drukkoltam, hogy ne legyen igaz és a szívem facsarodott bele, amikor mégis bekövetkezett az, amitől tartottam. Együtt nevettem a hőseinkkel, éltem át a kalandjaikat, érzelmeiket és potyogtak a könnyeim, amikor olyan volt a helyzet, hogy megkívánta.

"A véletlen csak alkalmazkodik a sorshoz."

Gyönyörűen felépített, jól megalapozott történet, amely egyszerre hihetetlen és nagyon is hihető, keserédes, érzelmes, megható, nem egyszer szerettem volna magam is Cam vagy Andrew helyében lenni, átélni a kalandjaikat. Egyetlen dolgot sajnáltam, hogy a két utolsó fejezet stílusa és hangulata olyan élesen elüt egymástól. Nem tudom, hogy milyen indíttatásból tette ezt az írónő, de bizony én másként fejeztem volna be, ha nekem adatott volna meg ez a lehetőség. Persze így is összeszorult a szívem az első sorokat olvasva, de aztán tovatűnt ez az érzés és helyette csak némi furcsaságot éreztem. Mindezek ellenére is nagyon tetszett a könyv, a hangulata, egészen az elejétől majdnem a legvégéig. Kár lett volna kihagyni az élményt, amit a regény elolvasása adott. Köszönöm a lehetőséget, SzAngelika! :)

A végére még egy apróság, egy kis kedvcsináló, a The Civil Wars Barton Hollow című dala, amelynek fontos szerep jutott a történetben.

Pontszám: 9 pont

Kiadó: Ulpius-ház Kiadó

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 465 oldal + ajánlók

Teljes ár: 3.499,-
Fordította: Medgyesi Csilla

Eredeti cím: The Edge of Never

Forrás: kölcsönkért (SzAngelika)

Posted in: 9 pontos,A soha határa,J.A. Redmerski,könyvértékelés,new adult,romantikus,Ulpius-ház