Ursula K. Le Guin: A Rege

A Delta Vision Kiadó által megjelentetett MesterMűvek sorozatból ez a harmadik kötet, amelyet elolvastam. Jack London és Sir Arthur Connan Doyle sorozatba tartozó műveinél kicsit szégyenkezve vallottam be, hogy azok voltak az első olvasmányaim az íróktól. Ursula K. Le Guin esetében viszont büszkén kihúzom magam, mert az igaz, hogy még van mit pótolnom az írónő életművéből, de olyan 5-6 kötet már mögöttem van a magyarul megjelent műveiből. Ezek közül az egyik a Haini-ciklus művei közé tartozó, A sötétség balkeze című kötet volt. Pont ezek miatt nem igazán lepődtem meg tehát az írónő stílusán és történetvezetésén. Egyszerűen csak olvastam és élveztem a könyvet.

A történet ott kezdődik, hogy a Terra bolygón született és felnőtt Szatí az Ekumen megfigyelőjeként érkezik az Aka bolygóra, amelynek korábban virágzó kultúráját teljesen megváltoztatta az idegen beavatkozás hatására a lakók birtokába került technológia. Az új hatalom a múlt minden nyomát el akarja törölni. A bolygó egy eldugott szegletében, a vadonban azonban van egy kis csoport, amely dacol az aktuális előírásokkal és őrzi, illetve gyakorolja és tanítja a régi "vallást", a Regét. Szatí engedélyt kap, hogy elutazzon ebbe a faluba, majd a falusiakkal együtt egy zarándoklatra indul a hegyre, ahol még nagyobb kincs felfedezését reméli.

Aki arra számít, hogy egy pergő és cselekményes sci-fit olvashat, ha kezébe veszi a könyvet, nagyot fog csalódni. Nem, ez a könyv, ez a történet nem ilyen. Lassú, ugyanakkor alapos, filozofikus gondolatokkal teli és erős társadalomkritikát leíró, bemutató regény ez. Itt nincs pergő cselekmény, de van hosszúra nyújtott okfejtés és elgondolkoztató párbeszédek, vagy éppen leírások. A könyv felében úgy éreztem magam, mintha egy keleti bölccsel beszélgetnék. Olvastam valamit, ami éppen csak utalt arra, amit tulajdonképpen a szövegben olvasni szerettem volna, aztán hosszasan gondolkoztam azon, hogy ez most mit is jelenthet. Csak pár példát említenék: "Az égből aláereszkedő sötét fellegben a kétágú villámfa a földből nő ki", vagy "a Kettő, amelyik Egy" , illetve " egy csodálatosan megfestett térkép vagy mandala az Egyről, amely Kettő, de fölemelkedve Három lesz, majd Öt, aztán Miriád, a Miriád pedig ismét Ötté válik, Hárommá, Kettővé, Eggyé..." és ehhez hasonló elgondolkoztató és filozofikus tartalmú mondatok. Kifejezetten érdekes volt ezt a művet nem sokkal a Szép új világ című mű után olvasni.

A cselekmény gyakorlatilag elenyésző, mindössze annyi, hogy Szatí megérkezik Akára, felutazik a folyón, megérkezik Okzat-Ozkatba, majd figyeli a helyiek szokásait és lejegyzi őket, illetve elindul velük a zarándoklatra. Ami viszont emögött a csekélyke cselekmény mögött feltárul, az tényleg elgondolkodtató.

Az írónőnek nincs szüksége űrlényekre ahhoz, hogy sci-fit írjon. Az Aka bolygón csak emberek élnek, de legalább annyira földönkívülinek, másnak tűnnek, mint ha ormányuk vagy csápjaik, esetleg nyálkás, zöld bőrük lenne. Egy teljesen más kultúra elevenedik meg a lapokon. Érdekes volt Szatí fejtegetése és logikázása, ahogy próbálja megérteni a Regét, ahogy próbálja összerakni az információkat. Jót tesz a regénynek, hogy Szatí szemén keresztül, mintegy kívülállóként követjük végig a tanulás folyamatát. Az olvasó is együtt tanul a főszereplővel, együtt gondolkozik, együtt próbálja értelmezni ennek az idegen és régi kultúrának a mondanivalóját, megérteni a tanítás lényegét.
Mit mondott számomra ez a regény? Mindegy, hogy mennyire figyelünk és vigyázunk, már a megjelenésünkkel is befolyásolni tudjuk egy közösség jövőjét. A technika lehet adott, de a használata már nem annyira természetes. Főleg a körültekintő használata. Fel kell nőni a technikához. A gyermek kezében még az is veszélyes, ami egy felnőtt kezében nem az. Minél erőszakosabban akarja egy társadalom uralkodó rétege megváltoztatni a múltat, annál nagyobb a valószínűsége, hogy marad egy csoport, amely ragaszkodni fog a szokásokhoz, a hagyományhoz. Ezek voltak a lényeges megállapítások, amelyeket mindenképp meg akartam említeni, de természetesen a regény ennél sokkal többet mond és ad.
A magyar kiadás az eredeti borítóval jelent meg. Nekem tetszik. De azért szétnéztem a többi megjelenés között is és találtam még tetszetőset. A magyar fordítás szuperül sikerült. Köszönet Kleinheincz Csillának a színvonalas munkáért. Remélem, hogy jelenik még meg regény az írónőtől. A Haini-ciklus többi kötetét is szívesen olvasnám, akár új fordításban is.
Kinek ajánlom? Aki szereti az írónő műveit, aki színvonalas, szépirodalmi stílusban fogalmazott sci-fit akar olvasni (és aki eddig pont azért nem olvasott sci-fit, mert nem talált ilyet), aki szereti a keleti kultúrák bölcsességeit, illetve azt az életszemléletet, filozófiát. Nem strandkönyv, nem szórakoztató irodalom, nem egy éjszaka alatt elolvasható regény. Odafigyelést és elmélyülést igényel. Sokáig gondolkoztam és érlelgettem a mondanivalóját miután befejeztem az olvasást. Akinek erre van igénye, nagyon fogja szeretni.

Pontszám: 8

Kiadó: Delta Vision Könyvkiadó

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem:  224 oldal
A mű eredeti címe: The Telling
A Haini-ciklus további részei: A sötétség balkeze, A kisemmizettek

Sorozat: Mesterművek Sci-fi
Sorozatrész: 1.

Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2011.)


A sorozat további részei:
Mesterművek Klasszikusok:
1. Robert E. Howard: Kull király és az ősök
2. M. R. James: Szellemjárás Angliában
3. Jack London: Kóbor csillag
4. Robert E. Howard: Bran Mak Morn és a piktek
5. Sir Arthur Connan Doyle: Jobb nem firtatni

Posted in: 2012,8 pontos,Delta Vision,Haini-ciklus,könyvértékelés,MesterMűvek,Mesterművek Sience fiction,sci-fi,Ursula K. Le Guin