Brent Weeks: Túl az árnyakon (Éjangyal trilógia 3.)

A trilógia eső két részének olvasása után nem volt kérdés, hogy a befejező kötet (féltégla) is sorra fog kerülni. Annak ellenére, hogy eddig még nem győzött meg a sorozat, határozottan kíváncsi voltam a folytatásra avagy befejezésre.
ISMÉT FELHÍVOM A FIGYELMET A SPOILER VESZÉLYÉRE AZOK SZÁMÁRA, AKIK NEM OLVASTÁK AZ ELŐZŐ KÖTETET!
A kötet történetének kezdetekor a helyzet semmivel sem jobb, mint az előző kötet befejezésekor. Sőt... Ha lehet, akkor még nagyobb a káosz. Logan ugyan kiszabadult a lyukból, de már nem ő az uralkodó. Cenuriának királynője van. Dorian merész vállalkozásba fogott. Kylar továbbra is járja megkezdett útját, amely némiképp eltávolodik Elenetől és közelebb kerül Vihez, de nem úgy ahogy elsőre gondolnánk. Megjelentek a történetben a nővérek és több különleges lény is. A titkok és a hazugságok tovább sokasodnak. 

Azt hiszem, hogy sokan nem fognak szeretni ezért a véleményemért, de nekem ez a kötet sokkal kevésbé tetszett, mint az előző részek. Határozottan úgy éreztem, hogy az író megírta az első kötetet, majd a kiadója  javaslatára és a rajongók kívánságára folytatta a történetet.

A sorozat első kötetét nagyon szerettem, a másodikkal kapcsolatban voltak fenntartásaim, de ezzel az utolsó résszel eléggé megszenvedtem. Valahogy szétesett nekem a történet. Sok szereplőt mozgatott az író és kapkodta a cselekményeket. Ugyanakkor a különböző országok leírása eléggé siralmasra sikeredett, mert nem láttam magam előtt azokat a nagyon-nagy különbségeket (akár földrajzilag, akár kulturálisan), amelyeket annyira hangoztatott. Sok mindent akart elmondani és mindenkiről akart valamit mondani. Ennek az lett az eredménye, hogy az én érzésem szerint kicsúsztak a kezéből a szálak. Ez a kötet már nem igazán az Éjangyalról szólt. Kylar hol itt, hol ott tűnt fel a történetben, akkor sem szerepelt sokáig. A könyv legnagyobb része más szereplőkről szólt és nem Kylarról. Úgy éreztem, hogy mindenki fontosabb, mint az egyébként trilógiának is nevet adó szereplő. Hosszú oldalakon keresztül ecseteli az egyébként annyira nem lényeges eseményeket, majd a lényegi cselekménynél magára hagyjuk a szereplőt, aki egyszer csak, rengeteg történéssel később feltűnik, megoldja az aktuális problémát, majd ennyi. A legnagyobb bajom az volt, hogy ezt több szereplő esetében is megtette. Megőrültem tőle.
A történet végével sem voltam igazán kibékülve. Nem, nem tudott magával ragadni. Belefáradtam a rengeteg csapat és harcleírásba. A krullok viszont igazán tetszettek. Leginkább a legendájuk fogott meg. Ez tényleg jó ötlet volt az írótól. A ka'karik igazi legendájának kibontakozását is teljes örömmel üdvözöltem az oldalakon. Ezek mentették meg igazán a könyvet az én szememben. 

A szereplők karakterfejlődése látszik, de számomra korántsem a megfelelő irányba halad. Elene megőrjített a folyamatos szüzességi kínlódásával és az áhítatoskodásával. (Még mindig!) Nagyon erőltetett és műanyag szagú volt az egész. Aztán meg persze rájött, hogy butaságot csinált eddig. Esküszöm, hogy ennyi szűz pasit még egy könyvben sem láttam eddig. Nem is mondok semmit. :( Ennek számomra még inkább műanyag szaga volt, mint Elene ájtatosságának. Egyszerűen dühítő volt egy férfi által írt történetben ilyenekről olvasni. Az előbb említett nyilvánvaló hibája ellenére mégis Logan volt az, aki végig hozta azt, amit vártam tőle. Jelleme sokat tett hozzá a történethez. Őt szerettem a legjobban. Második helyen Vi szerepel. A többiek valahogy nem igazán nyerték el a tetszésem. Főleg nem ebben a kötetben. Kylar súlytalanná vált, mint főszereplő, nagyon a háttérbe szorult a személye. Több tettét is feleslegesnek éreztem. Dorian átesett a ló másik oldalára.
Voltak logikátlan dolgok a kötetben, amelyek kapcsán csak fogtam a fejem. Még most is töröm a fejem egy-két dolgon. Vajon én nem figyeltem eléggé vagy tényleg logikátlan volt egy-egy cselekmény? Hajlok rá, hogy az utóbbi lehetőség az esélyesebb. Főleg azért, mert ilyenkor többször is végigolvastam végiggondoltam a vonatkozó részt, eseményeket.
Nem, nem azt mondom, hogy rossz a könyv, de ahhoz képest, hogy mennyire felkapott ez a trilógia, vannak nála sokkal jobb fantasy sorozatok is. Hangsúlyozom, hogy az első kötetet nagyon szerettem, de azóta erősen csökkenő a trilógia színvonala az én szemszögemből nézve. Kylar, mint főszereplő elveszett a történetben. És a vége...? Hát persze, hogy bizonyos szintig nyitott maradt, hogy legyen lehetőség egy újabb trilógiát kerekíteni belőle. A rajongók ennek biztosan örülnek, én annyira azért nem. Sajnálom, hogy ilyen felemás érzésekkel fejeztem be a trilógiát. Sokan szeretik, de nekem nem jött be, nem győzött meg.

Pontszám: 7 pont

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem: 688 oldal
A mű eredeti címe: Beyond the Shadows
Előzmény: Az árnyak útján, Az árnyékvilág peremén
Sorozat: Éjangyal trilógia
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2011.)

Posted in: 2012,7 pontos,Brent Weeks,Éjangyal trilógia,fantasy,könyvértékelés,Könyvmolyképző,mágus/varázsló,Sötét örvény