Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. augusztus 17., péntek

Várólista - 2012. augusztus

Miután már magam sem tudom észben tartani, hogy milyen könyvek jelennek meg az adott hónapban, illetve ezek közül melyik érdekel, ezért ez a bejegyzés nekem is segítség. Kicsit rendezem a gondolataimat, amíg megírom a bejegyzést és talán az olvasóimnak is segítek valamennyit.
Keresgéltem a megjelenéseket, de azt láttam, hogy a nyár és a nyári szabadságok erre is hatással voltak. Némelyik kiadó derült égből villámcsapásként módszerrel jelenteti meg a könyveit, mások pedig tologatják a megjelenések dátumát. Nehéz volt belőni, hogy mely könyvekre is lehet számítani augusztusban.
Most nézzük a keresgélésem eredményeit. 

M. R. James: Sötét örökség (MesterMűvek klasszikusok 6.)
A beszerzendő könyvek között az első helyen áll nálam ez a kötet, amelynek a megjelenését már régóta várom. Úgy néz ki, hogy rendeződött a sorozat helyzete és már kapható is a kötet.
Pár nappal ezelőtt fejeztem be a Szellemjárás Angliában című válogatást az írótól és nagyon kellemes meglepetést okozott. Határozottan tetszett az író stílusa és a kötet színvonala.
Kategória: mindenképpen kell, mindenképpen olvasni akarom

Fülszöveg: A borzongatás irodalma tiszteletre méltó múltra tekinthet vissza, egészen a szájról szájra szálló rémmesékig, és csupán a legutóbbi időkben vált rokon értelművé a hatásvadász rémisztgetéssel. A régi mesterek tisztában voltak vele, hogy a baljós sejtetés többet ér a leplezetlen mutogatásnál, s az alapok lefektetése után hagyták, hogy az olvasó fantáziája végezze el helyettük a munka dandárját. Kevesen művelték ezt avatottabb tollal, mint Montague Rhodes James, a tudós filológus és művészettörténész, aki barátai karácsony esti szórakoztatására írta a művelt viktoriánus úriemberek világába ágyazott elbeszéléseit, derűs iróniával és gazdag kulturális áthallásokkal fűszerezve. Iskolateremtő munkásságát először gyűjtjük össze magyar nyelven, régiségbúvár elbeszéléseinek második kötetét nyújtva át az olvasónak.

„James éjlakói és fantomjai gyakran oly élénken, életszerűen vannak megjelenítve, hogy szinte valós fizikai sokkhatással jár a színre lépésük. Az író már-már orvosi precizitással játszik minden érzékszerven, hogy a lehető leghatásosabban rátapintson a rémületet keltő magra.” 

Clark Ashton Smith

Kiadó: Delta Vision
Terjedelem: 336 oldal
Megjelenés: már kapható


Orson Scott Card: A kegyelem ára (MesterMűvek fantasy 1.)
Még mindig a Delta Vision Kiadó és még mindig a MesterMűvek sorozat, mert ebben a sorozatban igazi minőségre és kincseket érő művekre és eddig számomra ismeretlen szerzőkre leltem rá. Orson Scott Card nem ismeretlen számomra, mert már több könyvét is olvastam. Pont ezért szeretném ezt a könyvét is minél hamarabb olvasni és írni is róla. Határozottan jónak ígérkezik. Kifejezetten örülök neki, hogy végre jelenik meg könyv a MesterMűvek sorozat fantasy alcíme alatt is.
Kategória: mindenképpen kell, mindenképpen olvasni akarom

Fülszöveg: A mágia örök törvénye, hogy az árát vérben kell leróni: annál forróbban és drágábban, minél hatalmasabb. Még az istenek sem mentesek ez alól, hisz ők is így születtek, vérben és varázslatban. A mágia előtt nincs lehetetlen – amíg arányosan megfizetnek érte…
Mekkora áldozatot ér meg egy zsarnok bukása? Egy száműzött bosszúja? Egy ország megszabadítása? És mennyi vért kell kiontani hozzá, hogy valaki dacolni tudjon az istenekkel?

Ennek a történetnek három hőse van; felváltva törnek egymás romlására. Mindháromnak felelnie kell ezekre a kérdésekre; és mindhárman más választ adnak. Bölcsen teszik-e vagy sem, de nem mindenki hajlandó megfizetni közülük a kegyelem árát…
Orson Scott Card 1983-ban élénk felbolydulást keltett ezzel a regényével: ez volt az első kirándulása a fantasy területére, és rögtön halomra döntötte vele a hagyományokat.
Az igazság kegyetlen – de kegyelemmel enyhíteni még kegyetlenebb.

Kiadó: Delta Vision
Terjedelem: 368 oldal
Teljes ár: 2.990,- (a kiadó webboltjában 25% kedvezménnyel előrendelhető)
Várható megjelenés: 2012. augusztus 28.


Nalini Singh: Feloldozás (Egy világ - két faj - állandó küzdelem 4.)
Szeretem az írónő regényeit. Bár mostanában az olvasásaim inkább a sci-fi és a heroikus fantasy felé tendálnak, de női lelkemnek kell azért egy kis romantika. Két dolog van, ami visszatart a regény azonnali megvásárlásától. Az egyik az ára, a másik pedig, hogy még az előző részt sem olvastam el. Van tehát mit pótolnom. A könyvnek ettől függetlenül nagyon örülök, mert tudom, hogy kellemes kikapcsolódásban lesz részem, ha kézbe veszem.
Kategória: mindenképp olvasni akarom majd egyszer


Fülszöveg: Clay Bennett falka nélkül, emberek között nőtt fel. Megpróbálta elfojtani leopárd énjét, de az a felszínre tört és embert ölt. A vérengzés után a fiú elvesztette egyetlen barátját, Talint is. A DarkRiver falka otthont és hivatást adott neki, de a lelkének fájdalmát, a bűnhődését nem tudta enyhíteni.
Talin McKade túlélte rettegéssel és szenvedéssel teli gyermekkorát. Régi rémálmaihoz azonban újabbak adódnak, amikor az utcagyerekek, akiket pártfogol, sorra tűnnek el. Talin szívének legfájóbb sebeit is hajlandó felszakítani, hogy megmentse őket: bár retteg a találkozástól, segítséget kér a legerősebb férfitól, akit valaha ismert.
Clay segít Talinnak, de közben szembe kell nézniük a közös múltjuk gyötrő titkaival is. Ha nem teszik, mindketten elveszítik az egyetlen dolgot, ami eddig életben tartotta őket.
Kiadó: Egmont

Terjedelem: 456 oldal
Kötés: papír/puha kötés
Teljes ár: 3.999,-
Megjelenés: már kapható


Jon Sprunk: Az Árny fia
Két dolog keltette fel igazán az érdeklődésem a könyv iránt. Az egyik a borító, amely nagyon tetszik, a másik a fülszövegben szereplő dark fantasy kifejezés. Sem az írótól, sem a kiadótól nem olvastam eddig semmit. Szeretném majd elolvasni, esetleg megvenni, de előtte mindenképpen megvárom az első értékeléseket.
Kategória: kell, de még nem tudom, hogy mikor kerül rá a sor.


Fülszöveg: Othir szent városában ármány és korrupció uralkodik, így eszményi hely a független és gátlástalan bérgyilkosok számára. Caim az egyik legjobb közülük, ám egy félresikerült megbízást követően rá kell döbbennie, hogy fondorlatos összeesküvésbe keveredett. A törvény tisztességtelen őrei, a rivális orgyilkosok és az Odaátról származó mágia ellenében csupán utolsó célpontjának előkelő leányára számíthat, és Kitre, az oltalmazó szellemre, aki mások számára láthatatlan. Amikor az életéért és az igazságért folytatott küzdelem Othir veszélyes sikátoraiból a hatalom fényűző folyosóira vezeti, Caim pengéi és ösztönei már kevésnek bizonyulnak. Ahhoz, hogy a birodalom központjából szőtt összeesküvést leleplezhesse, az Árny elsőszülött fiának fel kell vállalnia súlyos örökségét …

Az Árny fia igazi dark fantasy: politikai cselszövés, sodró cselekmény, sötét és metsző él, biztos kézzel megírt részletgazdag, letehetetlen bemutatkozó regény.


Kiadó: Fumax
Terjedelem: 312 oldal
Teljes ár: 2.999,- 
Megjelenés: már kapható

Jack McDevitt: Echo
Az író regényeivel és az Alex Benedict sorozattal szemezek már egy ideje. Kifejezetten jókat olvastam a sorozatról, de eddig még nem kezdtem bele. Próbálok rá időt szakítani majd, de addig is figyelemmel követem a sorozat új megjelenéseit.
Kategória: majd egyszer, ha elolvastam az előzményeit is


Fülszöveg: Alex Benedict és Chase Kolpath egy rejtélyes kőtábla nyomába erednek, amely a megszállott idegenvadász Somerset Tuttle hagyatékából került elő, ám nem sokkal később el is tűnt. Talán ez a tábla elvezethet az első idegen fajhoz a Némák óta, bizonyítva, hogy az élet mégsem annyira ritka csoda a galaxisban. A sokak által őrültnek tartott, hiábavalóan kutató tudós mégis célhoz ért volna halála előtt? Sőt talán éppen ezért kellett meghalnia? Alexnek és Chase-nek is hamarosan rá kell döbbennie, hogy valaki nagyon nem szeretné, ha erre a titokra fény derülne.

A Nebula-díjas Alex Benedict-sorozat ötödik kötete is hasonló izgalmakat tartogat olvasóinak, mint a korábbiak, az eddigi szeretnivaló hősökkel és néhány meglepő fordulattal. No meg persze egy újabb hajmeresztő nyomozással. Mintha bűnügyi regény lapjait forgatná az ember, épp csak a helyszín az űr végtelenje.


Kiadó: Metropolis Media
Terjedelem: 416 oldal
Teljes ár: 2.990,-
Várható megjelenés: 2012. augusztus


Ilona Andrews: Mágikus találkozások (Világok peremén 1.) és Áradó hold (Világok peremén 2.)
Az Egmont Kiadó nem engedi ki a kezéből a gyeplőt. Nalini Singh regényeinek sikerén felbátorodva a múlt hónapban Larissa Ione Daemonica sorozatának két kötetét jelentette meg (szinte derült égből villámcsapás módjára), ebben a hónapban pedig Ilona Andrews Világok peremén sorozatának két kötetével csábítja az olvasókat. A megjelenés gyakorlatilag itt is szinte meglepetés szerűen történt, csak az utolsó pillanatban közöltek infókat és egy-két héttel később már a vásárolható is a könyv. Nem tudom azt állítani, hogy ez rossz taktika lenne. Az Ulpius-ház Kiadótól elpártoló olvasók az Egmont Kiadónál biztosan megtalálják a számításaikat. A könyvek gyorsan követik egymást, a minőség dícséretes, csak áraik némiképp magasak, de valamit valamiért.

Kategória: Nagyon kíváncsivá tett, de megvárok egy két értékelést. Úgy is van bőven mit olvasnom addig.



Fülszöveg: A varázslattal teli Perem, ahol Rose Drayton él, két világ határán terül el. Rose átjár dolgozni a Töredékbe, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és ahol a varázslat nem több puszta tündérmesénél. A másik világ Mágia, amelyet kékvérű arisztokraták irányítanak, és ahol a varázslat mindennapos, sőt megváltoztathatja az emberek sorsát. Ahogy a többi perembéli is, Rose átjárhat mindkét világba, de mindenhol törvényen kívülinek számít. Rose úgy gondolta, ha tökélyre fejleszti a varázserejét, jobb életet biztosíthat magának. De a dolgok nem a tervei szerint alakultak. Most feketén, éhbérért dolgozik a Töredékben, hogy felnevelhesse két kisöccsét, ráadásul meg kell küzdenie a kéretlen kérők hadával, akik őt és a varázserejét akarják. 
Ekkor toppan be az életébe Lord Declan Camarine, a mágiai kékvérű, aki szintén elhatározza, hogy megszerzi magának a lányt. És vele egy időben érkezik a különös, varázslatra éhes teremtmények egész hada. Rose-nak és a kékvérűnek össze kell fognia a szörnyű lények és megteremtőjük ellen, különben odalesz az egész Perem, és mindenki aki ott él…

Kiadó: Egmont
Terjedelem: 400 oldal
Kötés: papír/puha kötés
Teljes ár: 3.999,-
Megjelenés: már kapható


A sorozat második részéről borítókép már van, fülszöveg még nincs. 

Kiadó: Egmont
Terjedelem: 400 oldal
Kötés: papír/puha kötés
Teljes ár: 3.999,-
Várható megjelenés: 2012. augusztus 31.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons