Rozsnyai János: A táltos keresztje

"Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől", tartja a mondásunk. Amikor gyermekként először hallottam ezt a szólást, illetve próbáltam kibontani értelmét, akkor persze elcsodálkoztam, hogy miért kellett annak a nyilvánvaló ténynek, mint a Makó és Jeruzsálem közötti távolság, szólással "adózni", hiszen aki maga elé vesz egy térképet, veszi a fáradtságot, hogy megkeresse rajta a két említett várost, annak bizony minden egyértelmű. Később jót mosolyogtam magamon és korábbi tudatlanságomon, amikor tényleg értelmet és persze magyarázatot nyert a mondás lényege. Most pedig arról a könyvről szeretném kifejteni a véleményem, amely részben ezt a történetet meséli el, tárja elénk élvezetes formában a korszakra jellemző hangulatot és a kapcsolódó történelmi tényeket.

II. András, magyar király a pápa unszolására és egy, az apjától rá maradt, megörökölt ígéret teljesítésének céljából gyűjtött maga köré sereget és indult el a Szent Földre, Jeruzsálem visszafoglalására. Ehhez a haderőhöz csatlakozik Makó bán, a Maros melletti területek ura, akinek ereiben Csanád ősi vére folyik. Az ő egyik várjobbágya Ketel, aki egy részről bűnbocsánatot, más részről pedig gazdag zsákmányt remél a hadjáratban való részvételtől. Ketel vére és hite is eléggé keveredett és összetett. A dédapja még besenyő volt, de ő már magyarnak vallja magát, hitével is ugyanez a helyzet, mert erősen viaskodik benne a táltosok ősi tudása a kereszténység újszerű tanaival. A sereg vonulása közben Ketel hű barátokra talál Bölény és Vadász személyében és hárman olyan kalandokba keverednek, amely egyszerre hihetetlen és embert próbáló.

Hogyan is születik egy ilyen regény? A válasz annyira kézenfekvő, hogy el sem hinnénk. A szerző Makó határában megpillantotta azt a keresztet, amelyet a helyiek csak kun keresztként emlegetnek és mivel a különleges tárgyhoz semmilyen történelmi tény, konkrét esemény nem kapcsolódik, ezért teljesen adott volt, hogy egy olyan regény alapjaként szolgáljon, amely már a címével is a kettősséget jeleníti meg. Hogyan is lehet az, hogy egy táltosnak keresztje van? Na, és hogyan kapcsolódik mindehhez Makó és a keresztes hadjáratok? Mindenre választ ad ez a könyv, amelyben a viharvert, több évszázados tárgy köré szőtt kalandos és tanulságos történetet olvashattam.

Volt néhány regény, amire azt mondtam, hogy lassan indult és elnyújtott cselekménye helyenként untatott. Ez a kijelentés semmiképpen sem jöhet szóba ennek az írásnak az esetében, mert a normál könyvnyi hosszúságú szövegben annyi kaland és történés van, hogy néha követni is nehéz a cselekményeket. Főleg, hogy nem egy szálon futnak az események, hanem szinte minden aktuális szereplőhöz kapcsolódó történés megemlítésre kerül. A rengeteg cselekménynek is meg van a maga hátránya, és közhelyként hangzik, de igaz, hogy a kevés néha több, mert a sok-sok kaland, hányattatás, küzdelem és csata mellett többször volt olyan érzésem, mintha csak felszínesen érintenénk az eseményeket, átsuhannánk fölöttük, de nem mélyülünk el benne, mintha nem jutott volna elég idő a ki-, illetve feldolgozásra, az érzelmek kifejezésére, az egész történet mélységének megadására. Az, amit Trux Béla könyveinél sokalltak az olvasók (amit én annyira szerettem, ami annyira mélyen megérintett), a leírásokat és az érzelmek mélységét, azt hiányoltam ebből a történetből. Egy darabig. Mert a kötet felét elérve és kicsivel túl is haladva azon kezdett lelassulni a cselekmény, elmélyültek, jobban kibomlottak az események és a nagy rohanás helyett olyan történetrészt kaptam, amit élvezet volt olvasni. A könyv második fele volt az, ami végül is meggyőzött arról, hogy ez a regény az én regényem.

Spalato városa

A korszak feldolgozása, a beleszőtt poénok, a kalandok sokasága egyébként nagyon jól kitalált. Gyakorlatilag bebarangoljuk a kis hazánk déli részét és a Földközi-tenger térségének elég nagy területét a hihetetlen kalandok közepette. A különböző kultúrák megjelenítése, a népek egymáshoz való viszonya elég hitelesnek tűnt a számomra, ahogy a fegyverek használata és a különböző haditechnikák alkalmazása is. Csak remélni tudom, hogy a kor közbiztonsága nem azon a szinten volt, mint ami a regényben megjelenik, de nagyon valószínű, hogy tényleg az volt a jellemző, amit a történetben is olvashattam, magyarán szólva aki helyváltoztatásra adta a fejét, annak rendesen fel kellett kötni azt a bizonyos fehérneműt és mindenre felkészülni, mert az utakon sok veszély leselkedett.

Nem hagyhatom ki az elemzésből és nagy élvezettel olvastam a könyvben az ősmagyar vallás és a kereszténység egymásra hatását, ahogy az egyik próbálja túlélni a másikat. Mert végül is arról van szó, hogy hiába kezdett a kereszténység István királyunk idejében elterjedni, a regény történetének idejében, azaz a XIII. században még mindig léteznek táltosok, még mindig jelen van az ősmagyar vallás és a kereszténység fokozatosan próbálja visszaszorítani a magyarok eredendő és az óhazából magukkal hozott hitét. Ketel, történetünk főszereplője pont ilyen problémával küzd, hiszen a nagyapja táltos volt, maga is foggal született, tehát jó esélye van arra, hogy öregapja nyomdokaiba lépjen, ugyanakkor őt már keresztvíz alá tartották és a kereszténység tanait nevelték belé. Mégis sokszor keverednek benne a gondolatok és ez a cselekedetében is meglátszik. Nem utasítja el egyik vallást sem, hanem inkább meghallgatja mindkettő tanait, összehasonlítja és alkalmazza őket. Érdekes egyveleg, de könnyen elképzelhető és nagyon életszerű helyzetet teremt.

Nagyon szerettem azokat a rejtett utalásokat, amelyek a táltos, azaz elődeink hitéből erednek, amelyek napig megtalálhatók a magyar népi irodalomban, a hagyományaink, szokásaink, népi megfigyeléseink között, de lassan már a jelentésüket és az eredetüket is elfelejtettük. Pedig mindenki ismeri őket, a gyerekdalok legnagyobb része is ősi vallásunkhoz kapcsolható, mai napig szeretettel ismételjük ezeket az ősi rigmusokat, mai napig ápoljuk őseink vallását. Nyíltan és mit sem sejtve.

A Maros folyó

Ketel számomra az a szereplő volt, akinek jellemfejlődése jól látható, hatalmas utat jár be a lobbanékony fiútól, a hadjáratból visszatérő, megfontolt és tudását hasznosítani akaró, tapasztalt emberig, aki sok mindenen ment keresztül és sok mindent látott a világban. Sokoldalú, mindig a helyzethez alkalmazkodó és a szükséges tanokat gyorsan elsajátító ember ő, aki felül emelkedik önmagán, a hihetetlen kalandok során átéltek egyre inkább arra kényszerítik, hogy feszegesse a saját teljesítőképessége határait és mindig ember feletti teljesítményt nyújtson, mert csak így tud túlélni.

A másik kedvencem Vadász, a bölcs és tapasztalt katona, akinek a története szintén nagyon érdekes és bár mellékszereplőként találkoztam vele a kötet elején, gyakorlatilag az egyik főszereplőként búcsúztam el tőle, hiszen érte legalább annyira izgultam, és kalandjai legalább annyira lenyűgöztek, mint a történet középpontjában álló Ketel.

A kun kereszt Makó határában

A regény különlegessége a régies megfogalmazás, a korabeli kifejezések gyakori használata, amely megköveteli, hogy az olvasó odafigyeljen a szövegre, ugyanakkor megmutat egy olyan szeletet az akkori életből és nyelvhasználatból, amely mindenképpen érdekesnek és hitelesnek tűnik. Ami számomra kicsit furcsa volt az a vászon és festőecset után kiáltó gyönyörűen megfogalmazott tájleírások és a párbeszédek egyszerűsége közötti különbség. Néha olyan érzés kerített a hatalmába, mintha két különböző ember írta volna a szöveget.

Volt egy része a könyvnek, ahol egy kupacban több, egymásnak ellent mondó vagy legalábbis furcsa mondatot, következtetést találtam, de szerencsére ez nem általánosan jellemző a regényre, inkább egyedi esetnek mondanám.

Abban a kivételes szerencsében részesültem, hogy az idei könyvhéten személyesen is találkozhattam a mosolygós és jó kedélyű szerzővel, aki barátsággal ajánlotta nekem a regényt és dedikálta is a részemre. Ezúttal is nagyon köszönöm kedves szavait, a különleges történetet, amelyet minden korábbiakban felsorolt hibája ellenére is nagyon jól esett olvasni, mert olyan, a magyar történelemhez kapcsolódó tényeket ismerhetünk meg belőle, amelyek felett bizony elsiklik a magyar ember figyelme. Úgy érzem, hogy a könyv elolvasását követően gazdagabb lettem jó pár kalanddal, felcsipegettem némi tudásmorzsát és végre egy igazi, szép szál, magyar legényről olvashattam, aki nem csak a karddal bánik jól, de a szíve is a helyén van és egy idő után még az eszét is elkezdi használni. Ritka az ennyire magyar vonatkozású történelmi regény, örömmel olvasnék még hasonlókat.

A könyvet köszönöm a szerzőnek és az Aba Könyvkiadónak!

Pontszám: 7 pont
Kiadó: Aba Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 448 oldal
Teljes ár: 3.490,-
Forrás: magánkönyvtár
Egyéb: dedikált

Posted in: 7 pontos,Aba Könyvkiadó,dedikált,könyvértékelés,magyar szerző,recenzió 2013,Rozsnyai János,történelmi