Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. szeptember 3., kedd

Paolo Bacigalupi: Hajóbontók (Hajóbontók 1.)

Már A felhúzhatós lány olvasását követően is biztos voltam benne, hogy szeretném a polcomon látni a szerző további megjelent regényeit is. Nagy örömömre az Ad Astra Kiadó nem is várakoztatott sokáig, mert közel egy évvel a szerző másik, felnőtteknek szóló könyve után, most egy ifjúsági regényt hozott el az olvasóknak. Határozottan kíváncsivá tett ez a besorolás, már csak azért is, mert a könyvre aggatott young adult címke sokakat megtévesztett első körben, de a kiadó munkatársai lelkesen ismételgették, hogy ez bizony nem szerelmes, romantikus történet, hanem teljesen más stílus, de attól még fiataloknak szól, tehát YA kategória. Ilyen felvezetés és a határozottan élvezetes történetet ígérő fülszöveg után nem maradt más hátra, mint megvenni és elolvasni a regényt.
A megváltozott világban minden, a régi korból hátramaradt anyag - legyen az szilárd vagy folyékony, fém, műanyag, de leginkább az olaj - szinte kincsnek számít, ezért a Mexikói-öböl partján megfeneklett tartályhajók minden része újrahasznosításra kerül. A munka kegyetlen, nem fizet sokat, de a szegényeknek ez az egyetlen megélhetési lehetősége a környéken. A part lakói egymással versengenek, hogy munkához jussanak. Vézna egy könnyűbrigádban dolgozik, az ő feladata, hogy a hajó szűk járataiban bujkálva feltárja a vezetékek helyét, a felszínre juttassa azt, ezáltal nyerve ki az értékes rezet a roncsból. A könnyűbrigádos meló tehát kegyetlen, de a többihez képest jól fizet. Amíg a szegények a parton összetákolt viskókban laknak és végzik az erősen egészségkárosító munkát, addig a távoli látóhatár egyhangúságát fehér vitorlák szakítják meg, a vizet pedig karcsú hajótestek szántják végig. Egy hatalmas vihart követően az egyik ilyen hajó megfeneklik a parti sziklákon, egyetlen túlélője egy fiatal lány. Vézna és társai komoly döntés előtt állnak, a hajó kifosztása és a meggazdagodás azonnali lehetősége áll szemben az emberséggel, a bajbajutott megsegítésével és egy olyan életre való eséllyel, amely eddig elérhetetlennek tűnt. Persze mindez csak akkor válik valóra, ha sikerül elszökniük az üldözőik elől és túlélni a hihetetlen kalandokat.

Az író korábbi könyvében, A felhúzhatós lányban már megalapozta és részletesen bemutatta azt a nagyon is hihető jövőképet, amelyben az emberiség felelőtlen tevékenységének következményeként elolvadtak a sarki jégsapkák és megemelkedtek a tengerek, óceánok szintjei, ezzel egyidejűleg pedig lényegesen megváltoztak az életkörülmények. Úgy is mondhatnánk, hogy ha az ember eddig nem volt hajlandó alkalmazkodni és áldozatokat hozni, akkor az életben maradása miatt most sok mindent kénytelen átértékelni és másképp tenni, mint azelőtt.
"Miért adták fel? - kérdezte Vézna.
- Az ember néha tanul - mondta Pöröly.
Ebből a fiú azt szűrte le, hogy az emberek többsége nem tanul. A két halott város romjai ékesen bizonyították, milyen lassan fogadták el a gyorsuló kor emberei a változó körülményeket."
Forrás: deviantart.com
A felhúzhatós lány cselekménye és összetettsége egy felnőtt olvasónak is kihívást jelent, de a szerző megmutatta, hogy lehet egy hasonló komolyságú témáról olyan módon is írni, amely annak ellenére, hogy fiatalokat állít a középpontba és alapvetően fiataloknak szól, kidolgozottságban, mondanivalóban és karakterekben semmivel sem marad el a másik regénye mögött. Ez pedig egy jó és igényes ifjúsági regény tökéletes ismérve az én szememben. Olyan történet, amelyben van mondanivaló, van logikus és élvezetes cselekmény. 

Mint minden disztópiában, ebben a regényben is van egy nagy tömegű szegény réteg, aki a megélhetéséért küzd és van egy hihetetlenül gazdag réteg, aki a kezében tartja a hatalmat, amely ez esetben leginkább a kereskedelmet jelenti. Az életkörülmények erősen meghatározzák a jellemek alakulását és jelen esetben a brigádok összetartásán a jövőjük, a megélhetésük múlik. Nem kérdés tehát, hogy a hűség és a megbízhatóság még értékesebb ebben a kegyetlen világban, mint a nyersanyag, amelyhez kemény munkával és az egészségük feláldozásával jutnak hozzá. Vagy mégsem? A regény fő ideológiai kérdése, hogy áruba bocsátható-e a becsület? Megéri-e megszegni az esküt a bizonytalan jövőért, a lehetőségért? Megéri-e vállalni a kockázatot egy ismeretlen lány semmivel sem alátámasztható ígéretéért cserébe, amikor a halála a közeli meggazdagodás lehetőségét hordozza magában? Fontos morális kérdések ezek, amelyek alapjaiban határozzák meg a történet cselekményének alakulását.

Paolo Bacigalupi azért is nagyszerű író az én szememben, mert rendkívüli érzéke van a képi megjelenítésekhez, a karakterek felépítéséhez. Az olvasó nagyon könnyen el tudja képzelni a helyet és a körülményeket, jelen esetben a csodálatosan dús őserdők éles ellentétben állnak a part szegénységével, a hajóroncsokkal és egyéb hulladékkal teli partközeli vizekkel. Ahogy a másik regényében, úgy itt is szinte érezni a párás hőséget, a vas, az olaj és a por jellegzetes szagát, a tengeri szellő nyújtotta felfrissülést. Az, hogy az író megmaradt ugyanannál a világnál, ami egyszer már bevált és néhány fontos momentumot is felhasznált (a nyersanyag fontossága, a genetikai manipulációk) semmit nem von le a regény élvezetéből. Ez a helyszín a bolygó másik felén van, teljesen más a környezet, a szereplők, az életmód, az adottságok, a múlt, a társadalom felépítése és a hozzáállás. Mindezekkel azt akarom mondani, hogy eredeti történetet kap az, aki a kezébe veszi ezt a kötetet.

A könyv elején a part és a szereplők életét, küzdelmes mindennapjaikat, félelmeiket és álmaikat ismerhetjük meg. A szegénység mindent meghatároz, a külvilágot csak a távoli vitorlák jelentik a parton élők számára. Amikor azonban a főszereplők felfedezik a sérült hajót, a külvilág és minden addig ismeretlen problémája közelebb kúszik és valóságosabb lesz. Megszületik egy hihetetlen döntés és kezdetét veszik a kalandok.
"- Mindent kockára tettél - mondta Pöröly.
- Sakkbábú vagyok. Egy gyalog a táblán - mondta. - Feláldozható vagyok, de nem lehet elfogni. Ha elfognak, vége a játszmának."
A regény elején érdekes volt olvasni azt a különleges hangulatú bemutatást, amelynek köszönhetően megismertem a helyszínt, a szereplőket, a mindennapi élet részleteit, majd számomra megtorpant egy kicsit a történet, mert a várva várt cselekmény mintha nem akart volna beindulni, Talán türelmetlen voltam, mert pár tíz oldallal később felpörögtek az események és magukkal is ragadtak. Még egy hasonló megtorpanást tapasztaltam az eseményekben, amikor a főszereplőink kénytelenek pihenőt tartani egy városban, amely talán csak nyomokban hasonlít arra, amilyen a régi korban volt, aztán ismét beindultak a történések és a végéig rabul ejtett a könyv.

Vézna egy bízni akaró és kegyetlen tapasztalata ellenére jó párszor naivan viselkedő fiatal fiú, aki egy más életről és a távolban időnként felbukkanó, fehér vitorlát bontó hajókról ábrándozik. A történetbeli karakterfejlődése olyan, mint ami a nagykönyvben meg van írva. Végül is végig benne van az élni akarás, a túlélés képessége, csak a különböző helyzetekben más-más mértékben tör elő a fiúból ez a tulajdonsága. Az apja a számára a negatív példa és ha nem állna mellette két erős női karakter, Pima és Sadna, akkor teljesen másként reagálna a világ kegyetlenségeire, de így van előtte irányt mutató jellem, amelyet követhet. Nita az a lány, aki őszintén meglepett a viselkedésével, mert kényelmes élete ellenére egy határozottan talpraesett, egyáltalán nem elkényeztetett szereplő, aki nem nyafog, minden olyan munkát végez, amilyet csak kell és nem panaszkodik a körülmények miatt. Végül is neki is meg kell vívnia a maga csatáit, csak ő az élet más megpróbáltatásait ismerte meg és tanulta meg kezelni, mint Vézna és társai.

Komor kezdet, súlyos döntések, küzdelmes kalandok, emberség, tapasztalatszerzés, mindez belesűrítve ebbe az ifjúsági regénybe.
A bejegyzés elején azt mondtam, hogy ez a történet a közeli, nagyon is lehetséges jövőben játszódik, de sajnos van egy része, amely igaz a jelenünkre is. Amíg mi olvasók elképzeljük magunk előtt a könnyűbrigád sanyarú életkörülményeit, addig vannak olyan országok, ahol a gyerekek ténylegesen is ezt a munkát végzik, ebből tartják fenn magukat. Könnyed és szórakoztató elemei ellenére a regénynek tehát nagyon is van alapja és mondanivalója.



Pontszám: 8 pont
Kiadó: Ad Astra Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 294 oldal
Teljes ár: 2.990,-
Sorozat: Hajóbontók
Eredeti cím: Ship Breakers
Folytatás: The Downed Cities
Forrás: magánkönyvtár

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons