Andrzej Sapkowski: Fecske-torony (Vaják 6.)

Elképesztően nagy gondban vagyok, mert alig tudom szavakba önteni a regénnyel kapcsolatos érzéseim és ennek a legnagyobb oka a csalódottság. Amennyire kedveltem a sorozat első és második kötetét - a novellafüzéreseket -, amennyire élveztem A megvetés idejének eseményeit, annyira nem tudok mit kezdeni a Tűzkeresztség cselekménytelenségével és a Fecske-torony történetének sehova nem haladásával. 

Értékelés: 5 pont a 10-ből
Kiadó: PlayON!
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 431 oldal
Fordította: Hermann Péter
Borító ár: 3.290,- Ft
A mű eredeti címe: Wiedzmin
Sorozat: Vaják
Előzmények:
0.) Viharidő
1.) Az utolsó kívánság
2.) A végzet kardja
3.) Tündevér
4.) A megvetés ideje
5.) Tűzkeresztség
Folytatás:
7.) A tó űrnője

Valami miatt úgy gondolta a szerző, hogy változtat az addigi koncepcióján és ezzel alapból nem is lett volna semmi bajom, de közben annyi minden módosult, annyira elveszett a részletekben, megváltozott a stílus és a szereplők jelleme, a történet szinte sehová sem mozdul, hogy ezzel igazából nem tudok mit kezdeni. Már a Tűzkeresztség olvasása közben is untam, hogy nem haladunk egyről a kettőre, hogy több az elmélkedés, a céltalan vándorlás, mint a tényleges előrehaladás. Sajnos ebben a részben az eseménytelenség, a céltalan kóborlás, a varga betűnek tűnő kitérők még a túlírtsággal is párosultak. A legtöbb esetben unalomba, helyenként pedig már inkább szürrealitásba hajlott a történet.

A feszültséget a szerző a szereplők, a mesélők, a helyszínek és az idősíkok váltogatásával próbálta fenntartani, de ettől nem lett érdekesebb a sztori csak éppen kuszább és átláthatatlanabb. Már így is pont elég szereplőt, csoportot, eltérő eseményszálat mozgat egyszerre, illetve még ennél is több helyszínt jelenít meg, hogy felesleges volt még az időrendbe is belekutyulnia. 

A fantasy alapkoncepció áll: vannak a jók és a rosszak, akik összecsapnak egymással. Csakhogy - ahogy az lenni szokott - mindenki magát gondolja a jónak és a másikat a rossznak. Ideológiák, hitek és meggyőződések. Egyben nem különbözik csak a két oldal: mindenki Cirit akarja. Ha Geraltot és társait vesszük a jó oldalnak, akkor a helyükben igencsak nekikezdenék az izgulásnak - meg erősen elgondolkoznék a technikámon -, mert ebben a kötetben egy centivel sem kerülnek közelebb Cirihez, ellenben az ellenfél ott lohol a nyomában és többször is a kezébe kaparintja. Bár nem vagyok vaják, de én kívülről így látom: "Geralt, kevesebb hiszti, lelkizés, céltalan kóborlás és akkor talán sikerülne is előre lépni". Bevallom, hogy hiányzik a régi, az igazi Geralt, aki férfiként és vajákként viselkedett, nem pedig pityergős kislányként.

Hová akar kilyukadni a szerző? Fogalmam sincs. Egyelőre úgy látszik, hogy neki se, mert mintha nem tudna mit kezdeni a szereplőivel. Ugyanakkor nem bánnám, ha már kitalálta volna és a befejező kötetben meg is valósítaná a lezárást. Ahogy azt is remélem, hogy választ kapok majd az elmúlt két kötet eddig értelmetlennek tűnő toporgására és sehová sem haladására, elhúzódó rétestészta jellegű cselekményére és az itt-ott éppen csak felbukkanó Vilgefortz, a kissé furcsán viselkedő Yennefer motivációjára, valamint Geralt személyiségváltozására. Ez utóbbinál próbálkozott ugyan valamiféle magyarázattal a szerző, de az számomra teljességgel hihetetlen volt, ennél többet várok tőle, hogy elhiggyem a pálfordulás szerű változást.

Ahogy jó darabig azt sem értettem, hogy miért az a kötet címe, ami. Mert a Fecske-tornyot legalább ugyanennyit emlegették az előző részben is a szereplők, mint ebben. Aztán a vége felé, amikor végre egy kicsit felgyorsultak az események, csak testet öltött az a sokat emlegetett, a mítoszok homályába vesző torony. Ahogy az oda vezető út, Ciri üldözése és a befagyott tavon, a ködben játszódó a jelenet a regény legjobbja. Valami hasonlót kellett volna produkálnia a megelőző majd négyszáz oldalnak is.

Egyre nagyobb csalódás számomra ez a sorozat, minden kötettel egyre inkább elmegy a kedvem az olvasástól és szinte fizikai kényszert kell alkalmaznom, hogy a kezembe vegyem a folytatást. De én mazochista vagyok és akkor is befejezem ezt a sorozatot, akkor is megtudom, hogy mi lesz a vége. Kifejezetten érdekel, hogy lesz-e ennek az egésznek valami értelmes lezárása. De azért hagyok magamnak időt a regenerálódásra és a folytatáshoz szükséges lelkierő összegyűjtésére. És mindazt amit érzek, én sajnálom a legjobban. Lehet, hogy ha ismerném - játszottam volna - a játékot, akkor másként állnék a dologhoz. De úgy gondolom, hogy egy ilyen világnak és ezeknek a szereplőknek a játék ismerete nélkül is meg kell állniuk a maguk lábán, engem pedig le kell venniük a sajátjaimról - ez utóbbi egyelőre nem sikerül és az esély is egyre kevesebb.

Posted in: 5 pontos,Andrzej Sapkowski,könyvértékelés,PlayON,Vaják