Victoria Schwab: Felszabadulás (Archívum 2.)

Van úgy, hogy egy regény pont akkor kerül a kezedbe, amikor leginkább megérint a hangulata, amikor biztosan magával sodor a történet, amikor leginkább átérzed a szereplők helyzetét, amikor valami különlegességre vágysz, ami egyszerre ismerős, de mégsem az és az adott könyv pont az adja, amire szükséged van. Számomra ilyen volt Az Archívum.

Még fel sem dolgozhattam igazán az élményt, amit a regény nyújtott, még áthatott borongós hangulata, az ereimben ott zsongott az átélt izgalom, amikor jött a hír, hogy hamarosan érkezik a folytatás és az egészen ott ragyogott a korona: még a megjelenés előtt olvashatom. Majdnem kiugrottam a bőrömből és alig bírtam kivárni, hogy megérkezzen a szöveg, befejezzem az éppen olvasott könyvet és már vetettem is bele magam az Archívum semmiképpen sem szokványos, sötét hangulatú világába, gondolkodás nélkül ugrottam fejest MacKenzie következő kalandjába.

"Mindig rosszabb, amikor arra várunk, hogy valami elkezdődjön, mint amikor valójában elkezdődik a dolog."

Megnyugodva vettem tudomásul, hogy már az első oldalakból is ugyanaz a hangulat árad, amit annyira szerettem az előzmény esetében is: mindent áthat a kicsit keserédes, borongós érzés, az elmúlás közelségének tudata, valamint a tennivalók fontossága, a "szolgálat" bizsergő izgalma. Mindezek mellett új elemként megjelent a rendszer működésével kapcsolatos kétkedés is. A jelenkori és a múltba révedő fejezetek váltakozása most is jelen van, a különbség csupán annyi, hogy a visszaemlékezések főszereplője most nem egyedül a lány nagyapja, hanem gyakran feltűnik a másik Őrző, Wesley is.

Nincs túl nagy időugrás a két kötet történései között, hiszen mindössze három hét telt el azóta, hogy MacKenzie a Coronado tetején állt és átélte azt, aminek a létezéséről még csak tudnia sem lett volna szabad. A tudás hatalom, ugyanakkor fárasztó teher is, az emlékek feldolgozásához idő kell és a lánynak ehhez nem volt elég az elmúlt három hét: alig tud aludni, nem telik el úgy éjszaka hogy ne lennének rémálmai, amelyek főszereplője minden esetben Owen. Mac testileg és szellemileg is egyre fáradtabb, az egyetlen ember, akivel megoszthatná a gondjait messze jár és ráadásként elkezdődik a tanév is, ezúttal egy új helyen, egy olyan iskolában, ahol senkit sem ismer és ahol a zárt közösség miatt elég nehéz lesz háttérbe húzódva élnie, eltitkolnia azt, hogy ő más, mint az átlag.

"Emlékeznem kell."

Az előző részben azt élveztem, hogy sok ifjúsági regénnyel ellentétben, a megszokott kliséket mellőzve, nem az iskolában játszódott a történet, elmondhatatlanul boldog voltam, hogy nem kellet beülni a tanórákra. Talán érthető, hogy miért szontyolodtam el kissé, amikor már az első oldalakon világossá vált, hogy most kikerülhetetlen az iskola és minden ehhez kapcsolódó egyéb esemény. Lassanként azért megnyugodtam, mert a szerzőnek sikerült úgy megoldania a tanórák leírását, az iskolai elfoglaltságokat, hogy azt egyáltalán nem tartottam unalmasnak, hanem a történet szempontjából teljesen helyén valónak tűnt a helyszín, ráadásként pedig érdekes szereplők  - többek között Cash - is megjelenik a lapokon.

Mac hétköznapi élete és nem éppen szokványosnak mondható elfoglaltsága szépen összemosódik, esetenként pedig gátolják is egymást és ettől válik élethűvé, valóssá, könnyen hihetővé és átélhetővé a történet. A felhalmozódott feladatok megkeserítik hősnőnk életét és persze a napi, minden kamasz életében jelen lévő napi problémák mellett el kell látnia a feladatát, és meg kell küzdenie azzal is, hogy rá vetült a gyanú árnyéka. Tetszett, hogy az összes probléma és kihívás ellenére Mac továbbra sem szuperhős, hanem egyszerű lány, aki minden erejével igyekszik megfelelni a kihívásoknak.

"A legtöbb probléma magja egyszerű. Csak meg kell találnod ezt a magot."

Mac rémálmai, Owen folyamatos jelenléte és az a lelkiállapot, amely ennek következtében előállt, adott némi thrilleres beütést a történetnek, a komorság mellett megjelent a feszültség, a bizonytalanság és a gyanakvás. Mac gondolatain keresztül a szerző sikeresen elbizonytalanította az olvasót is: nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi a valóság és mi a képzelet. A lánynak csak egy szavába kerülne és megszabadulhatna az emlékeitől, de ő nem akar felejteni, maga vállalta ezt a terhet és ki is tart az elhatározása mellett. Most őszintén? Nem tudom, hogy a helyében hogy döntöttem volna, de tisztelem a kitartásáért és az erejéért.

"− Szerintem túl sok páncélt viselsz − mondja. (...) A páncélban pedig az az érdekes, hogy nem csupán távol tartja a többi embert, hanem minket is benntart. Felépítjük magunk köré, és közben nem jövünk rá, hogy ezzel bezárjuk magunkat. És voltaképpen a végén két ember leszünk. A fényes fémváz… (...) … és az ember odabent, aki közben darabokra hullik. (...) Nem lehetsz két ember. A végén aztán egyik sem leszel."

Kapcsolat a korábbi történésekkel és rengeteg újdonság, talán így jellemezhető legjobban ez a kötet. Mindenképpen elismerés illeti a szerzőt, mert eszembe sem jutott, fel sem merült bennem az a gondolat, hogy Owen egyáltalán szerepelhet ebben a könyvben, pedig a jelenléte, az általa kiváltott hatások annyira törvényszerűek, nyilvánvalóak és gyönyörűen kapcsolódnak az események az előzményekhez. 

Az előző részben megismerkedtünk az Archívummal és hierarchiai felépítésével és azt hittük, hogy mindenről értesültünk, de ez nem így van, mert a rendszer felépítése még összetettebb, mint amiről eddig tudomásunk volt.

Az egyedi hangulat mellett vannak klisék is a történetben, bár nem olyan sok. Sokkal egyszerűbb lenne minden - igaz, hogy akkor nem lenne ennyire érdekes a sztori sem, nem lenne ennyi konfliktusforrás -, ha Mac nem ragaszkodna az álláspontjához, miszerint egyedül kell megoldania a problémákat. Két olyan személy is ott áll mellette - Wesley és Roland -, aki mindenben támogatja a lányt, akinek elmondhatná a problémáit, de ő mégsem teszi ezt meg, ugyanakkor megköveteli a feltétlen bizalmukat. Ettől azért kicsit téptem a hajam...

"(...) a hibáknak semmi hasznuk, ha az ember megpróbálja elfelejteni őket. Emlékezni kell rájuk és tanulni belőlük."

Egyszerűen imádom, ahogy a szerző lefesti az emberek zajait és minden adandó alkalommal meg is említ ezeket a jelzőket. Mindez lehetne unalmas is, de nem az. Mac szerint az anyja üvegcsörömpölés és csikorgó fém, lépcsőn lezuhanó tányérokkal teli dobozok zaja, Cash jazz és nevetés, Wesley pedig dübörgő rockzenekar, Wesley szerint Mac zaja vihar és zuhogó eső. Annyira látványosak ezek a leírások és annyira könnyűvé teszik, hogy az olvasó beleélje magát a helyzetükbe. 

Ha már Wesley-nél tartunk, akkor meg kell említenem, hogy tartottam tőle az ő karaktere háttérbe fog szorulni ebben a történetben, de nagy örömömre nem lett igazam, mert rengeteg Wesley-t kaptam és MacKenzie-vel együtt én magam is belezúgtam a fiúba. Wes mindig jelen van, mindig lehet rá számítani, humora nélkülözhetetlen eleme a regénynek, de a jelenléte mégsem tolakodó, ahogy egyébként a szerelmi szál sem nyomja agyon a történetet, ugyanakkor mégis végig érezhető a két főszereplő közötti feszültség, pattognak a szikrák. Kettőjük kapcsolatának alakulása csak a ráadás az akcióval és feszültséggel teli eseményekhez.

Teljes meggyőződéssel állítom, hogy ez a történet méltó folytatása Az Archívumnak és aki azt egy kicsit is kedvelte, biztosan szeretni fogja ezt a részt is, mert hangulatában hasonló, de cselekményében és összhatásában sokkal több. Végig élvezetes és pörgős regény, rengeteg feszültséggel, izgalommal, érzelemmel, mindezek egymáshoz viszonyított tökéletes elegyével. A történet ismét kerek egészet alkot, az események lezártnak tekinthetők, de megint éreztem azt, hogy nem bánnám, ha lenne még folytatás.

A könyvet és az előolvasás lehetőségét köszönöm a regényt megjelentető Főnix Könyvműhelynek!

Értékelés: 9/10 pont

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 296 oldal
Borító ár: 2.980,-
A mű eredeti címe: The Unbound
Fordította: Hudácskó Brigitta

Sorozat: Az Archívum
Előzmény: Az Archívum
Folytatás: ?
Forrás: magánkönyvtár (recenziós példány kiadótól)

Posted in: 9 pontos,Archívum,Főnix Könyvműhely,ifjúsági,könyvértékelés,recenzió 2014,Victoria Schwab,YA fantasy