szerda, december 24, 2014
Shanara
A Rubin pöttyös sorozat kötetei iránt különös vonzalommal viseltetek - úgy néz ki, hogy most az érdeklődésem ilyen irányultságú korszakát élem. Magyarázattal nem szolgálhatok az érzéseimre, de az említett jelzéssel kiadott egyes könyvek eseteiben majd megveszek a példányok minél előbbi birtoklásáért. Biztató jelnek tekintem, hogy legalább nem minden regény esetében érzem ezt - ezek szerint még van számomra remény. :)
Azt már a fülszöveg első elolvasása után is sejtettem, hogy Callie és Kayden története nem lesz éppen szokványosnak mondható, sejtettem, hogy nem mindennapi élményt fog nyújtani. De azért csalódtam már pár fülszövegben, akadtak már a kezem közé hatásvadász verziók, amelyek eltúlozták a történet különlegességét, esetleg semmitmondóak voltak vagy éppenséggel lelőtték a poénokat - szóval vannak tapasztalataim és ebből következően fenntartásaim szép számmal. Ez esetben a regény fülszövege pont olyan, amilyennek a történet szempontjából lennie kell. Jöjjenek a részletek...
Kayden családja a külső szemlélő számára tökéletesnek tűnik, de az ajtók mögött már korántsem ez a helyzet: erőszakos apa, gyenge, csak a külsőségekre adó anya, a családból elmenekült, távol élő gyerekek és ő, a legkisebb fiú, aki még kénytelen elviselni a családfő lelki terrorját és testi bántalmazását. Az ember ilyen körülmények között előbb vagy utóbb megtörik: egy ideig próbál kitartani, próbálja feldolgozni a vele történteket - a módszerek ilyenkor már nem számítanak -, majd végül felad mindent. Kayden már eljutott ebbe az állapotba, amikor az apja egyik este, elveszíti az önuralmát és neki esik a fiúnak, ő nem védekezik, és már várja, hogy bekövetkezzen, aminek elérkezett az ideje.
A sors azonban más utat szán neki, mert éppen ekkor érkezik a házhoz Callie aki - bár maga is súlyos sebeket hordoz a lelkében -, megakadályozza az események tragikus végkimenetelét. Kayden megmenekül, a sebeit ellátják, Callie pedig megy a dolgára. A lány is menekül a múltja elől, a városból, ahová annyi kellemetlen élmény köti: nyári egyetemre megy. A szünidő alatt Callie igyekszik levetkőzni a problémák miatt kialakult rossz szokásait, de elsősorban a félelmeinek legyőzésére törekszik: színesebb és kevésbé bő ruhákba öltözik, igyekszik elviselni mások érintését és ami a legfontosabb, megbízni másokban. Az elhatározásához akkor is tartja magát, amikor a szemeszter elején Kayden is feltűnik az iskolában.
Mielőtt belemélyednék a történetbe, illetve a regény által belőlem kiváltott érzések ecsetelésébe, meg kell említenem, hogy a borító valami fantasztikus - bár ez a képen nem látszik, de annál inkább élőben. Kéretik a mosolyokat letörölni az arcokról, mert nem őrültem meg és nem beszélek félre, ez a borító tényleg nagyon jól sikerült. Nem, nem a smacizó párocskáról beszélek - bár a srácról szívesen megnéznék egy teljes alakos képet -, de ami engem elvarázsolt az nem más, mint az eső. Igen, jól olvastátok. Ami itt szimpla esőnek látszik az a kezedben tartott könyvön különleges nyomdatechnikával készült, fényes felület. Az összhatás? Lehengerlő - legalábbis a számomra.
A kis kitérő után, akkor következzenek a benyomásaim. Jogos a történettel szembeni félelem abban a tekintetben, hogy most nem is csak egy, hanem rögtön két sérült lelkű fiatal a főszereplő. Súlyosbított helyzet, de mégsem süllyed az átlagos regények közé ez az elbeszélés. A kulcsszó: a stílus. A szerző nagyon jó előadásmódban tálalta a történteket, a váltott nézőpontok pedig elősegítették a számomra, hogy mind a két fiatal érzéseit, motivációit és lelki állapotát megértsem és átérezzem.
Talán először furcsa volt Callie stílusa, majd pedig hirtelen változása, de ha jobban belegondolok, akkor ez a lány nagyon küzd, végre maga mögött akarja hagyni a múlt által kavart és immár szokássá váló érzéseket, újra élni és érezni akar. Kayden pedig nem idegen az életében, hiszen tini kora óta táplál iránta érzelmeket és a távolból szereti a fiút, a bizalmatlansága miatt mégis nehezen enged a srác közeledésének.
Kayden a mentőangyalt látja a lányban, azt az embert, aki abban a pillanatban, amikor ő már feladott mindent, mégis törődött vele, közelsége, érintései pedig olyan érzéseket ébresztenek benne, amelyeket eddigi élete jelentős részében elnyomott magában és mással helyettesítette őket. Bár gyakorlatilag egymás mellett nőttek fel, ő mégsem emlékszik a lányra, aki mesteri szintre fejlesztette a láthatatlanná válás tudományát, most azonban nem tud elbújni a fiú figyelme elől. A véletlen, az sodorta őket egymás mellé és Kayden bele is kapaszkodik ebbe a lehetőségbe, nem engedi, hogy a lány begubózzon. Most már csak az a kérdés, hogy a saját érzéseivel és a saját problémájával meg tud-e birkózni?
Alapjaiban véve ez a történet is csak két sérült fiatal találkozása, illetve egymásra találása, de mégis szívesen olvastam ezt a regényt, mert stílusában tudott olyat adni, amely miatt egyáltalán nem tűnt unalmasnak és elcsépeltnek a történet. Az események helyszíne jelentős részben a campus területe. Most biztosan sokan húzzák az orrukat: iskolai élet, már megint. Igen és nem. Mert ebben a történetben nem az iskolapadban ülünk a szereplőkkel együtt, hanem az életük azon oldalán van a hangsúly, amely a tanítást követően történik - én pedig visszarepültem az időben és az olvasottak hatására ismét a főiskolásnak éreztem magam. Nosztalgiáztam, és ez most nagyon jól esett nekem. :) Kellett is ez a kis pozitívum a történetbe, mert egyébként nem ilyen felemelő a hangulat, Kayden és Callie is keményen küzd a saját démonaival és kapaszkodik a másik által nyújtott mentőkötélbe - ameddig ez csak lehetséges.
Bár Callie gondjai sem elhanyagolhatóak, de számomra Kayden problémái voltak a nehezebben elfogadhatóak: az ő megoldása, a reakciói... nem tudom, hogy az, amit csinált, hogyan jelenthetett megoldást bármire is. Számomra felfoghatatlan az egész... pedig biztosan vannak olyanok, akik így oldják meg a problémáikat.
És a szülők... Nem is tudom, hogy az ilyeneknek minek egyáltalán gyerek. Hogy lehetnek ennyire vakok és érzéketlenek? Miért nem lehet velük megbeszélni semmit? Miért nem beszéltek a gyerekek senkinek sem arról, amit át kellett élniük? Sok kérdést és problémát felvet a könyv, amelyek előfordulása eléggé gyakori a mindennapi életben, de a megoldást ne várja senki ettől a történettől.
A befejezés... Egyszerűen kiakasztó. A torkom elszorult, a szívem majd kiugrott a mellkasomból, az ujjaim elfehéredtek, úgy szorítottam a könyvet - a szöveg véget ért az oldal felénél, perifériás látásommal érzékeltem, hogy a másik oldalon is sorakoznak még mondatok, majd döbbenten vettem észre, hogy az a köszönetnyilvánítás. Teljesen összetörtem... Akarom a folytatást! *toporzékol*
Bár az alapok hasonlítanak, nekem ez a kötet mégis jobban tetszett, mint a Reménytelen, valahogy jobban megfogott a stílusa. A megérzésem - vagyis az, hogy nagyon akarom ezt a könyvet - nem hagyott cserben. Örülök neki, hogy hallgattam az ösztöneimre, megvettem ezt regényt és annak is, hogy olvashattam, mert számomra különleges és nagyon megkedveltem a szereplőket és a történetüket is. Másoknak is csak ajánlani tudom.
 |
Értékelés: 9/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 344 oldal
Fordította: Komáromy Zsófia
Borító ár: 2.999,- Ft / 3.999,- Ft
A mű eredeti címe:
The Coincidence of Callie & Kayden
Sorozat: Véletlen
Folytatás:
2. Callie, Kayden és a megváltás 3. The Destiny of Violet & Luke, 4. The Probability of Violet & Luke, 5. The Certainty of Violet & Luke, 6. The Resolution of Callie & Kayden 7. Seth & Greyson
Műfaj: romantikus, new adult
|
Kayden családja a külső szemlélő számára tökéletesnek tűnik, de az ajtók mögött már korántsem ez a helyzet: erőszakos apa, gyenge, csak a külsőségekre adó anya, a családból elmenekült, távol élő gyerekek és ő, a legkisebb fiú, aki még kénytelen elviselni a családfő lelki terrorját és testi bántalmazását. Az ember ilyen körülmények között előbb vagy utóbb megtörik: egy ideig próbál kitartani, próbálja feldolgozni a vele történteket - a módszerek ilyenkor már nem számítanak -, majd végül felad mindent. Kayden már eljutott ebbe az állapotba, amikor az apja egyik este, elveszíti az önuralmát és neki esik a fiúnak, ő nem védekezik, és már várja, hogy bekövetkezzen, aminek elérkezett az ideje.
A sors azonban más utat szán neki, mert éppen ekkor érkezik a házhoz Callie aki - bár maga is súlyos sebeket hordoz a lelkében -, megakadályozza az események tragikus végkimenetelét. Kayden megmenekül, a sebeit ellátják, Callie pedig megy a dolgára. A lány is menekül a múltja elől, a városból, ahová annyi kellemetlen élmény köti: nyári egyetemre megy. A szünidő alatt Callie igyekszik levetkőzni a problémák miatt kialakult rossz szokásait, de elsősorban a félelmeinek legyőzésére törekszik: színesebb és kevésbé bő ruhákba öltözik, igyekszik elviselni mások érintését és ami a legfontosabb, megbízni másokban. Az elhatározásához akkor is tartja magát, amikor a szemeszter elején Kayden is feltűnik az iskolában.
A kis kitérő után, akkor következzenek a benyomásaim. Jogos a történettel szembeni félelem abban a tekintetben, hogy most nem is csak egy, hanem rögtön két sérült lelkű fiatal a főszereplő. Súlyosbított helyzet, de mégsem süllyed az átlagos regények közé ez az elbeszélés. A kulcsszó: a stílus. A szerző nagyon jó előadásmódban tálalta a történteket, a váltott nézőpontok pedig elősegítették a számomra, hogy mind a két fiatal érzéseit, motivációit és lelki állapotát megértsem és átérezzem.
"Életünk során elég egyetlen véletlen hogy összehozzon minket, és a szívünk egy pillanatra egyszerre dobbanjon."
Kayden a mentőangyalt látja a lányban, azt az embert, aki abban a pillanatban, amikor ő már feladott mindent, mégis törődött vele, közelsége, érintései pedig olyan érzéseket ébresztenek benne, amelyeket eddigi élete jelentős részében elnyomott magában és mással helyettesítette őket. Bár gyakorlatilag egymás mellett nőttek fel, ő mégsem emlékszik a lányra, aki mesteri szintre fejlesztette a láthatatlanná válás tudományát, most azonban nem tud elbújni a fiú figyelme elől. A véletlen, az sodorta őket egymás mellé és Kayden bele is kapaszkodik ebbe a lehetőségbe, nem engedi, hogy a lány begubózzon. Most már csak az a kérdés, hogy a saját érzéseivel és a saját problémájával meg tud-e birkózni?
Bár Callie gondjai sem elhanyagolhatóak, de számomra Kayden problémái voltak a nehezebben elfogadhatóak: az ő megoldása, a reakciói... nem tudom, hogy az, amit csinált, hogyan jelenthetett megoldást bármire is. Számomra felfoghatatlan az egész... pedig biztosan vannak olyanok, akik így oldják meg a problémáikat.
És a szülők... Nem is tudom, hogy az ilyeneknek minek egyáltalán gyerek. Hogy lehetnek ennyire vakok és érzéketlenek? Miért nem lehet velük megbeszélni semmit? Miért nem beszéltek a gyerekek senkinek sem arról, amit át kellett élniük? Sok kérdést és problémát felvet a könyv, amelyek előfordulása eléggé gyakori a mindennapi életben, de a megoldást ne várja senki ettől a történettől.
A befejezés... Egyszerűen kiakasztó. A torkom elszorult, a szívem majd kiugrott a mellkasomból, az ujjaim elfehéredtek, úgy szorítottam a könyvet - a szöveg véget ért az oldal felénél, perifériás látásommal érzékeltem, hogy a másik oldalon is sorakoznak még mondatok, majd döbbenten vettem észre, hogy az a köszönetnyilvánítás. Teljesen összetörtem... Akarom a folytatást! *toporzékol*Bár az alapok hasonlítanak, nekem ez a kötet mégis jobban tetszett, mint a Reménytelen, valahogy jobban megfogott a stílusa. A megérzésem - vagyis az, hogy nagyon akarom ezt a könyvet - nem hagyott cserben. Örülök neki, hogy hallgattam az ösztöneimre, megvettem ezt regényt és annak is, hogy olvashattam, mert számomra különleges és nagyon megkedveltem a szereplőket és a történetüket is. Másoknak is csak ajánlani tudom.
Posted in: 9 pontos,Jessica Sorensen,könyvértékelés,Könyvmolyképző,lelki sérült fiatalok,new adult,Rubin pöttyös,Véletlen
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése