Többször megfogadtam már, hogy sorozatba nem kezdek bele, de folyton folyvást elcsábulok, aztán pedig már nincs megállás. Ezzel a sorozattal is így jártam. Az első rész, a Vaskirály történetének varázsa megfogott. Mi volt ez a varázs? A tündérek sötét világa, Ash herceg ridegsége, Kacor személyisége. Na, meg persze a sorozat gyönyörű borítói is részei voltak a varázslatnak. Igen, ezek voltak azok, amelyek miatt olvasnom kellett a folytatást. Fel is került a könyv a névnapi/karácsonyi kívánságlistámra és legnagyobb örömömre a barátnőim is úgy gondolták, hogy szükségem van a könyvre. Hozzáteszem: nagyon jól gondolták. :)
Hol is tartunk? Bármennyire is próbálják megakadályozni a Nyári udvar tündérei, hogy Meghan tudomást szerezzen Sohaföld létezéséről, ez mégis bekövetkezik. Aztán tudomást szerez a Vastündérek létezéséről is, sőt szembe kerül magával a Vaskirállyal is. Eddig a pontig azonban csak úgy tud eljutni, hogy alkut köt Ash herceggel, amely szerint a Téli herceg elkíséri őt a Vastündérek földjére, ezért cserébe Meghan dolgai végeztével önként vele megy a Téli udvarba. Ez a kötet innen indul. Meghan egyedül érzi magát a Téli udvarban, ahol az érzelmek csak problémát jelentenek. Ash hidegen viselkedik vele és magára is hagyja, elmegy az udvarból. A Vastündérek létezését senki nem akarja elfogadni, elhinni. Ráadásul Meghan tündérerejével is történt valami, mert eltűnt, nem fér hozzá. Amikor az Évszakok jogarát ellopják a Téli udvar hadat üzen a Nyári udvarnak és Sohaföldön kitör a háború. Egyedül meghan tudja az igazságot a jogar eltulajdonításáról, de neki nem hisz szinte senki.
Nem tartott sokáig, amíg visszazökkentem a sorozat némiképp sötét, de mégis mesebeli világába. Sőt, mi több, szívesen merültem el ebben a különleges történetben. Ismét azt éreztem, hogy megtalált a varázs, egymás után peregtek az oldalak, megszűnt számomra a külvilág.
Jobban megismerhettem ebben a kötetben a Téli udvar lakóit és alapvető gondolataikat. Furcsa és kegyetlen világ ez az emberekéhez és még a Nyári udvar furcsaságaihoz képest is. Hideg, számító, kegyetlen. Meghan magára marad ebben a környezetben. Érzelmeit kénytelen magába zárni, ez azonban nem megy könnyen. A királynő, a Téli hercegek és az udvar többi lakója is ellenszenvesen viselkedik vele. A hercegek közül eddig csak Asht tűnt fel az előző részben, most megismerhettem a másik két herceget is. Sage, a hidegsége ellenére is pozitív benyomást tett rám. Rowan viszont olyan undok volt, amilyennek egy szereplőt csak el lehet képzelni. A királynő és az udvar törvényei is kegyetlenek.

Meghan karaktere az előző részben nagy változáson esett át. Ebben a részben hozza az új karakterét. nagyjából elfogadtam a cselekedeit, de voltak azért olyan mondatai, amitől a falra másztam. Leginkább a "Jaj, Ash, ne menj, mert megsebesülsz, de ha mégis mégy, akkor én is megyek és nem maradok hátul, hanem az első sorban a helyem" stílus idegesített nagyon. Végül is szívósabb ő, a félvér, mint a két ősöreg tündér. A többi cselekmény azonban rendben volt a részéről és fölösleges picsogásokkal sem terheli a cselekményeket a kishölgy. Nem vesztette el a korábbiakban megszerzett bizalmamat.

Még egy szál volt, amelynek eredményeként a tündérek társadalmának új szelete bukkan fel a könyv lapjain, ez pedig a kitaszítottak és a félvérek birodalma, Félút.
Az előző kötethez hasonlóan ezt a könyvet is könnyű olvasni, szövege nagyon olvasmányos, pergős a cselekménye és csak úgy peregnek az oldalak. Tündérvilág csodáinak leírásai váltakoznak a gyors cselekménnyel. Alig van időnk fellélegezni az egyik eseményt követően, már jön is a másik, folyamatosan izgulhatunk a szereplőkért. Ash karaktere nagyon erősre sikerült, ezért igazán azokat a részeket éreztem nagyon jónak, amelyekben ő is szerepelt. A történet közepső harmadában nélkülöznünk kell, ezért itt olyan, mintha kicsit leülne a történet. Bár Robin jelen van és cselekmény is van bőven, de a hiányérzetem akkor is megmaradt. Ash ismételt felbukkanása nagyon drámaira sikerül. Erre a csavarra aztán végképp nem számítottam. Okozott pár meglepetést a történet. A Vastündérek leírását nagyon szerettem. Vasparipát örökre a szívembe zártam. A vasmágiáról és az öröklődéséről azért szívesen olvastam volna még. Ezen a téren van némi hiányérzetem. A lények sokaságát szavakkal leírni nem nagyon lehet.
![]() |
A sorozat borítóit továbbra is imádom. |
Most már lassan tényleg befejezem, mert ez eléggé hosszúra sikerült bejegyzés lett, de egyszerűen muszáj volt írnom arról, amiről írtam. Mi lett végül is az összebenyomásom? Ez a sorozat nagyon jó! Különleges, magával ragadó, de azért mégsem tökéletes. Szeretem olvasni és nagyon várom a következő részek megjelenését is. Remélem, hogy 2013-ban is két rész jelenik meg és nagyon remélem, hogy a sorozathoz tartozó három novella is megjelenik majd magyarul. Mindegyiket szeretném majd olvasni és birtokolni.
Alig raktam le a könyvet, sóhajtottam egy elégedettet és rögtön nekiálltam a keresgélni a neten a sorozathoz kapcsolódó tartalmakat. Miket találtam? Borítókat és trailereket, a szereplőválogatásáról készített videót, az Iron Knight trailerét. A sorozatról további információkra bukkantam az írónő honlapján és a sorozat oldalán.
Pontszám: 9 pont
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 392 oldal
A mű eredeti címe: The Iron Daughter
Sorozat: Vastündérek
Előzmény: The Iron King - Vaskirály
Folytatás: The Iron Queen, The Iron Knight
A mű eredeti címe: The Iron Daughter
Sorozat: Vastündérek
Előzmény: The Iron King - Vaskirály
Folytatás: The Iron Queen, The Iron Knight
Forrás: magánykönyvtár, ajándék
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése