Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2016. január 13., szerda

Dorothy Blog Award - Ismét blogdíjat kaptam

Bevallom, hogy addig nem hallottam a Dorothy Blog Award díjról, amíg meg nem kaptam azt Nikitől, a Könyvesem blog bloggerétől - még december első felében. Időhiányra hivatkozva a válaszadásra haladékot kértem és kaptam, ezért érkezik csak most a válasz. A jelölés mindig egyfajta elismerés, és természetesen ennek örülni kell - örülök is minden egyes alkalommal -, viszont a szabályokat olvasva már nem mindig van kedvem azok betartásához - nekem némelyik kissé erőltetettnek tűnik. Éppen ezért döntöttem én is amellett, hogy az eredeti előírások helyett inkább azt a példát követem, amivel Niki blogján találkoztam - végül is a díjat is tőle kaptam.

A szabályok
  1. Köszönd meg a díjat és tedd ki, hogy kitől kaptad!
  2. Írj egy rövid kis szöszt az illető blogjáról!
  3. Írj 12 dolgot a saját blogodról!
  4. Válaszolj 12 kérdésre!
  5. Tegyél fel 12 kérdést!
  6. Küld tovább a díjat azoknak, akiknek szeretnéd!
Néhány gondolat a Könyvesem blogról

Nikivel még a Molyról ismerjük egymást, és mivel már ott is szívesen olvastam az értékeléseit, ezért természetesen felfigyeltem a blogjára is: amit kedvelünk abból mégis csak jobb a több. :) Általában elég széles az olvasmányaink és az érdeklődési körünk közös keresztmetszete, ezért mindig kíváncsian figyelem, hogy ő mi mond arról a regényről, ami engem érdekel vagy éppen már olvastam. Került már fel a várólistámra könyv az ő értékelése miatt.
Persze a kis kihagyás nekem is feltűnt, ahogy az is, hogy a visszatérés óta rövidebbek a posztok, de a lényeg benne van, és persze az őszinte vélemény, valamint a szenvedély most is kiérződik a sorokból. A Könyvesem blogra jellemző, hogy sokat változik a sablonja, így nem csak a poszt, de a felület is mindig rejt magában valami meglepetést. A könyves posztok mellett sokat kommunikál az olvasóival, ami nekem nem kifejezetten erősségem, elég sok nyereményjátékot szervez, és rajta tartja a szemét egyes külföldi oldalakon is. Nézzetek be hozzá!


Amit a Könyvek erdeje blogról - szerintem - tudni érdemes
  1. 2011. január elején kezdtem blogot vezetni, amelyre leginkább az egyre növekvő közlési kényszerem vett rá. Szerettem volna, ha semmi sem korlátozza azt, hogy milyen terjedelmű legyen a véleményem, és erre a blog alkalmas felületnek tűnt.
  2. A blog indulásakor irigykedve néztem azokra a bloggerekre, akik reci könyvet kapnak a kiadóktól. Magam is megpróbálkoztam ezzel, kaptam is bőven recenziós példányokat, de idővel rájöttem, hogy a kötelező jelleg - még ha olvasni is akartam azt a könyvet - elveszi az olvasás igazi élményét. Ma már nem fogadok el recenziós példányokat, a blogon csak a saját könyveimről írok.
  3. Egyedül vezetem a blogot, csak néhány cikk esetében szegődött mellém ideiglenesen társszerző. Sajnos a környezetemben nincs olyan, aki ugyanúgy érezné a késztetést a véleménynyilvánításra, mint én.
  4. Az egyenletesnek tűnő teljesítmény mögött nagyon is szakaszosan végzett munka húzódik meg. A legtöbb posztom apránként, lassan bővülve, napokon - néha heteken - keresztül készül. Hétközben csak vázlatot írok, a tényleges szövegek hétvégén keletkeznek. De annak érdekében, hogy Ti ebből ne érezzetek semmit, a bejegyzéseim ütemezetten, előre időzítve jelennek meg. Így nagyjából sejteni lehet, hogy mikor érkezik az új poszt.
  5. Büszke vagyok rá, hogy a Könyvek erdeje oldalon jelent meg az első, Gaura Ágnessel készített interjú, akinek a regényeit azóta már sokan olvasták és megkedvelték. De más szerzőkkel készített interjúk is olvashatók a blogon.
  6. Szeretem alaposan és hosszan megfogalmazni a véleményem, amelynek eredményeként a Könyvek erdeje oldal leginkább a legendásan hosszú posztokról híresült el.
  7. Az olvasóim nagyon kedvelik a lehúzós posztjaimat. Ilyen írás általában akkor születik, ha egy olvasmányom mindennél jobban felmérgesít, ezért valamilyen módon ki kell adnom magamból a dühömet. Nem is szoktam visszafogni magam. Állítólag az így keletkezett értékeléseim a legszórakoztatóbbak.
  8. A könyvekről megfogalmazott véleményeim mellett időnként regények filmfeldolgozásairól, valamint könyves eseményekről is írok.
  9. Több zsánerhez tartozó könyvet olvasok, és általában váltogatom is a kategóriákat, stílusokat. Ezzel igyekszem azt elkerülni, hogy belefásuljak egy-egy műfajba, stílusba. A sokadik gyilkosság és szerelem már unalmas, de egymással váltogatva... Hmm...
  10. A posztjaimat úgy időzítem, hogy a változatosságot a cikkeimmel is biztosítani tudjam az olvasóim számára.
  11. Minden hónap végén készítek egy bejegyzést, amelybe az adott hónap megjelenéseit gyűjtöm össze. Természetesen csak azokat a könyveket válogatom be Várólista posztokba, amelyek ilyen vagy olyan okból, de valamiért felkeltették az érdeklődésemet.
  12. Nehezen viselem a szerkesztést, mert kritikaként élem meg. Ez rossz szokásom, amit igyekszem legyőzni, kinőni, talán egyszer majd sikerül. A folyamat elviselése sokadszorra sem könnyű, stresszel is rendesen, de azt el kell ismernem, hogy sokat tanultam belőle. Ennek eredménye pedig a blogon is látszik, szóval úgy gondolom, hogy mindent összevetve megérte.

Kérdések, amiket kaptam és a válaszaim

1. Miért azon a néven írod a blogodat, amilyenen?
Bizonytalan voltam az indulásnál, és nagyon rövid ideig nem is ez volt a blog címe, hanem valami más. Aztán eszembe jutott a szlogenként is használt mondat, utána már egyértelmű volt, hogy a Könyvek erdeje elnevezés lesz az igazi.

2. Hogyan tudnád magadat jellemezni 5 mondatban? (külső, belső tulajdonságok, stb.)
Általában sikerül meglepnem az embereket, mert nem úgy nézek ki, ahogy azt ők általában elképzelik. Két ember is kitelne belőlem, de a fejemből sajnos csak egy van, ezért idővel megbékéltem magammal, és elfogadtam azt, hogy nekem ez jutott - sokat segített, hogy a barátaim pont így kedvelnek. Alapvetően tüzes, energikus, hangos és közvetlen személyiség vagyok. Hamar felfortyanok, amit általában megbánok, ezért igyekszem visszafogni magam - nem mindig sikerül. Nehezen bírom a hülyeséget, és azt, amikor valaki nem hajlandó a cél érdekében semmit sem tenni, hanem mástól várja a segítséget, a megoldást. Maximalista vagyok, soha nem vagyok teljesen elégedett azzal, amit kiadok a kezem közül, általában mindent átfogalmazok legalább négyszer-ötször.

3. Heti szinten mennyi időt fordítasz az oldaladra?
Sokat, illetve amennyit csak lehet. Próbáltam rövid posztokat írni, de az nem én vagyok. Kénytelen vagyok mindent kiírni magamból, amit az adott könyv kiváltott belőlem, mert addig nem érzem azt, hogy kész van a bejegyzés. Ez pedig időigényes folyamat.

4. Mely általad írt bejegyzésed a kedvenced?
Az amelyik teljesen a szívemből jön, amelyiket lelkesedéssel és szenvedéllyel írom. Ez általában akkor fordul elő, ha egy könyv annyira elbűvöl, megragad, vagy éppen megráz, hogy nem kell gondolkodnom a mondataimon, hanem egyszerűen csak írom és írom őket.

5. Melyik a leglátogatottabb bejegyzésed, mióta az oldalt vezeted?
A legolvasottabb bejegyzésem Kathy Reichs Temperance Brennan sorozatáról készített összefoglaló, amely a maga - jelen pillanatnyilag - 4215 oldalmegnyitásával toronymagasan vezeti az olvasottsági listát. Az utána következő poszt ennek csupán a kb. 60%-nyi oldalmegnyitási értékével büszkélkedhet.

6. Hogyan képzeljünk el bejegyzés írása közben?
A posztjaim laptopon írom, de csak és kizárólag asztalnál. Viszont így is ritka az, amikor leülök és csak a posztra figyelek, általában még legalább két dolgot végzek párhuzamosan - lopom az időt a bejegyzések számára, de ha végre géphez jutok, akkor veszettül verem a klaviatúrát. Ha megtehetem akkor zenét hallgatok írás közben. Mindenképpen van mellettem innivaló, mert az szerves részét képezi az alkotói folyamatnak: időnként megszorongatom azt a bögrét és merengek a következő mondaton. Körbevesznek a jegyzeteim, és természetesen az adott könyv is, mert ha újra kézbe foghatom és belelapozhatok, elolvashatom a bejelölt részeket, akkor az mindennél jobban inspirál. Ha úgy gondolom, hogy jól sikerült egy szakasz, akkor pedig azt fel szoktam olvasni a páromnak - aki persze ezt végtelen türelemmel viseli.

7. Mi a legnagyobb sikerélményed a blogoddal kapcsolatban?
Amikor az az országos jelentőségű és ismert oldal, amelyet annyi éven keresztül olvastál, és amelynek értékelései alapján kiválasztottad a következő olvasni valódat megkeres, hogy írj véleményt az oldalra: ez igazán felemelő élmény. 

8. Mi volt a legnegatívabb élményed a blogoddal kapcsolatban? (visszajelzés, stb.)
Csak örülni tudok neki, hogy a trollok eddig elkerültek. Ezt most gyorsan lekopogom. Talán az szomorít el a legjobban, amikor annak ellenére, hogy ez az oldal nem erről szól - és ezt jól láthatóan jelzem is -, sorozatosan bombáznak azzal, hogy regények nem létező elektronikus verzióit kérjék el tőlem. Illetve mindig rettentően felidegesít, ha valaki rajtam és az elért eredményeimen keresztül akar felkapaszkodni, ahelyett, hogy megmutatná, ő mit tud nyújtani az olvasóknak, és azok idővel majd megismernék - utálom a piócákat.

9. Az ismerőseid, hozzád közel állók tudják, hogy könyves blogot vezetsz?
Igen, nem szoktam titkolni, bár nem is reklámozom mindenütt. Mindenki másképp reagál erre a hírre. 

10. Éves szinten kb. mennyit költesz könyvekre?
Sokat. Talán többet is, mint kellene, de azzal vigasztalom magam, hogy más szenvedélyem nincs, ezért miért ne, amíg nem megy másnak a rovására. És mivel a számlákat eddig még mindig befizettem időben...

11. Jársz rendszeresen könyvtárba?
Nem. Pár évvel ezelőtt még jártam, de az utóbbi két évben már nem. Sajnos olyan a könyvtáros hölgyek és én nem vagyunk egy hullámhosszon. Pár kellemetlen élmény után úgy döntöttem, hogy inkább kerülöm az intézményt. Van bőven olvasnivalóm itthon is.

12. Átlagban milyen tanuló voltál magyarból (irodalom, nyelvtan)?
Nagyon jó, kiváló. A helyesírásom mindig nagyon jó volt és az irodalmat is nagyon kedveltem. A középiskolai magyar tanárom meg is haragudott rám, amikor végül műszaki pályán tanultam tovább és nem akartam magyar-történelem szakos tanár lenni. Két hétig nem is szólt hozzám. 

A szabályok 1-4. pontját teljesítettem. Az idő közben rendesen elszaladt, a saját kérdések kiötlésére nem jutott túl sok idő, de mivel Niki kérdései nagyon tetszettek, ezért néhányat kölcsön vettem tőle. :)


Az én kérdéseim


1. Miért azon a néven írod a blogodat, amilyenen?
2. Miért döntöttél úgy, hogy blogot vezetsz?
3. Heti szinten mennyi időt fordítasz az oldaladra?
4. Melyik a leglátogatottabb bejegyzésed, mióta az oldalt vezeted?
5. Milyen a viszonyod az elektronikus és a hangoskönyvekkel?
6. Terv szerint választod ki a következő olvasmányod vagy inkább ösztönből?
7. Milyen viszonyban vagy a recenziós könyvekkel?
8. Hogyan viszonyulsz az újraolvasáshoz?
9. Hogyan tudnád magadat jellemezni 5 mondatban? (külső, belső tulajdonságok, stb.)
10. Az olvasás és a blog egy időigényes hobbi. Jut még másra is az idődből mindezek mellett?
11. Az írás egyfajta belülről fakadó késztetés. Mennyire illeszkedik a végzettséged, a napi munkád ehhez a hobbihoz?
12. Mennyit változott-e az ízlésed, a stílusod mióta blogolsz? Másokat olvasol, mint korábban? Új kedvenc műfajod lett?


Akiknek továbbadom a díjat

1. Anna blogja
2. A művészet nyelve
3. Könyvek és én




8 megjegyzés:

amilgade írta...

Köszönöm hogy gondoltál rám. ;-) Én is kérem egy kis időt a válaszoláshoz.

amilgade írta...

Bocs, kérek még írni sem tudok :-(

Shanara írta...

Bármennyi idő a rendelkezésedre áll. :) És még az is megengedett, hogy valamit helytelenül írj le. :D Köszönöm, ha válaszolsz a kérdéseimre! :*

Liliane írta...

Jajj nagyon köszönöm! :)))))
Sietek!

Anna írta...

Oh, most látom, hogy engem is jelöltél. :)
Én is kérnék egy kis időt. Jövőhét kedden vizsgázok, de utána lesz rá időm bőven, hogy válaszoljak a kérdésekre. :)

Shanara írta...

Liliane Evans: Nem kell sietned, nem hajt a tatár. Csak, ahogy az időd engedi. Persze ha lehet, akkor szívesen olvasom hamarabb a válaszaid, mint később. :) És nagyon köszönöm, hogy válaszolsz a kérdéseimre. :)

Shanara írta...

Anna: Igen, a Te válaszaidra is kíváncsi vagyok, és kedvelem a blogod. :) Bocsánat, a héten nem jutottam gép közelébe, ezért nem tudtam sem a Te blogodon, sem a többiekén linkelni a jelölést. :( De örülök, hogy rátaláltál a jelölésre. :)
Természetesen Te is annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél! Köszönöm, hogy válaszolsz! A vizsgához nagyon szorítok! Ügyes légy, addig pedig készülj, mert az a fontosabb, a válaszok ráérnek. :)

Anna írta...

Köszi szépen. :)
Kell is a biztatás, mert ez lesz a legnehezebb vizsga ebben a félévben, én hülye meg pont utolsónak hagytam. Rég le kellett volna már tudnom, de hát ez van. :)
Na, de kedden remélem már túl leszek rajta.

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons