Oliver Bowden: Titkos keresztes háború (Assansin's Creed 3.)

A következőkben teszek egy olyan kijelentést, amely miatt eléggé furcsán fogtok nézni rám, de igyekszem megmagyarázni ezt az egyébként eszetlennek tűnő tettemet. Szemezek már egy ideje az Assassin's Creed sorozattal, mert az orgyilkosok a gyengéim, valamint nagyon tetszenek a könyvek borítói, és persze legalább tucatszor megnéztem már a játékok erősen kedvcsináló trailereit - bár azokkal még nem játszottam és szerintem a későbbiekben sem fogok. Szóval számomra csak a regény maradt, mint lehetőség. Most pedig olyat tettem, amit alapból nem szoktam, és amitől a hideg is kiráz: elolvastam a sorozat harmadik részét. Igen, ez az a kijelentés, amit magyaráznom kell.

Értékelés: 5/10

Kiadó: Fumax Kiadó

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 456 oldal

Fordította: Soproni Tamás

Borító ár: 3.990,- Ft

A mű eredeti címe: The Secret Crusade

Sorozat: Assassin's Creed

Előzmény:

1.) Reneszánsz

2.) Testvériség

Folytatás:

4.) Jelenések

5.) Árulás

6.) Fekete lobogó

7.) Egység

8.) Alvilág

Kategória: játékkönyv

A regény ekönyvként is kapható.

Mindennek a kiadó csábító év eleji akciója az oka. Korábban már megvettem a sorozat két kötetének elektronikus verzióját, de az a bizonyos akció még így is nagyon vonzó volt a számomra és erősen elgondolkoztam egy AC csomag (négy kötet) beszerzésén. Viszont ismerem a játékokból készült könyvekkel kapcsolatban korábban szerzett tapasztalataimat, ezért döntést hoztam: elolvasom azt a részt, amely egy másik formátumban már az enyém és a legjobb értékelést kapta a sorozatban. Persze az sem volt utolsó szempont, hogy a vélemények ezt a kötetet önállóan, az előzmények ismeretének hiányban is olvashatónak ítélték. Nosza, belevágtam hát a nagy kalandba, hogy megismerjem a Testvériség legkiválóbb Orgyilkosának élettörténetét.

Amikor korábban úgy döntöttem, hogy megveszem a regény elektronikus verzióját, az értékelések győztek meg: mindenki kiemelte az író fejlődését, a történet mozgalmasságát, annak remek felépítését, a karakterek kidolgozottságát. Sajnos még emlékeztem a vásárláskor oly lényeges szempontokra - szóval már megint a túl jó memóriám lett a vesztem - mert bizony én nem estem hasra ettől a regénytől, ettől az élettörténettől, a kalandok sorától. Mindjárt sorolom is az észrevételeimet és a magyarázataimat.

Számomra borzasztóan hullámzó minőségű volt ez a kötet: bizonyos részeit kellő alapossággal kidolgozottnak találtam, néha már túl részletesnek is, másokat viszont elnagyoltnak. Furcsának tűnt a lenyugvó nap által keltett fényjátékról és a tenger csillogó víztükréről szóló, szóvirágokkal tarkított leírás után a rendkívül elnagyolt cselekménybemutatást olvasni.

Egy darabig csak furcsán néztem, aztán már leginkább lábrázást kaptam attól, hogy a főhős a küldetés során mindenkit megöl egy csuklómozdulattal elhajított tőrrel, az áldozatai pedig azonnal meghalnak - kivéve azokat, akik eleve a célpontjai voltak, mert azokkal kedélyesen elbeszélget, mielőtt kilehelnék a lelküket. Persze lehet, hogy az orgyilkosok mestere tényleg ilyen mesteri szintű orgyilkos, de ez nekem kissé furcsán hatott. Ahogy az is, hogy a haldoklók nem viszik magukkal a titkukat a sírba, hanem mintha veritas szérumot ittak volna, bevallanak mindent.

A könyv első része, a felvezetés és a kilenc halálos ellenség élete ellen irányuló küldetés egészen rendben volt - kivéve az előbbiekben emlegetett beszélgetős dolgot -, viszont onnantól kezdve, hogy Maria bekerül a képbe nagyot fordult a minőség és a stílus. A párbeszédek minősége is jó néhány helyen homlokráncolásra késztetett, de igazából a cselekmények bemutatásának elnagyolása váltotta ki belőlem az elégedetlenséget. Ez a rész tényleg olyan volt, mint valami játék: a hős megy, fut, ugrik, mászik, laza csuklómozdulattal tőröket hajigál, bujkál, bejut mindenhová, kihallgat mindenkit, a templomos lovagok pedig úgy hullanak körülötte, mintha nem képzett katonák lettek volna, hanem csupán vasvillával hadonászó parasztok, akiknek még az emlegetett szerszám sem volt a kezükben, mivel éppen a fejésből érkeztek. Az ide lépett, arra fordult, szúrt és mindenki meghalt körülötte, valamint a "néhány pillanattal később az őrök halottak voltak" leírások számomra nem igazán voltak hihetőek és meggyőzőek. 

De nyugodtam emlegethetném az orgyilkosok barátjának kikiáltott templomossal való beszélgetést, vagy a szigorúan őrzött várat, amelybe természetesen az orgyilkos nagymesternek nem jelentett gondot a bejutás, vagy a beugróban történő rejtőzködés. Viszont legnagyobb meglepetésemre azokkal az ellenségekkel, akik nem képzett katonák voltak, hanem inkább fanatikusok - Moloch, Sálim vagy éppen Sáhár -, sokkal nehezebben bírt el az orgyilkosok mestere, mint korábban a templomos lovagokkal. Emiatt jó néhányszor szaladt ismételten ráncba a homlokom, és bizony már ott tartottam, hogy jelezni kellene az igényemet a szerzőnél - vagy a kiadónál? - egy ránctalanító kúrára való beutalásra, amivel visszaállítják a bőröm eredeti állapotát. De aztán arra a következtetésre jutottam, hogy mindez az én hibám, mert bármikor dönthetek úgy, hogy abbahagyom az olvasást, az pedig, hogy mégsem tettem így, legyen az én problémám.

A kötet utolsó részét megint kidolgozottabbnak éreztem, de eddigre már kissé belefáradtam Altair életébe, céljaiba és elmélkedéseibe, ezért alig vártam, hogy a történet végére érjek. Sajnos még annak sem sikerült megérintenie a lelkemet kellő mélységben, amely a családjával történt: együtt éreztem ugyan vele, de a szövegből hiányzott az a mélység, amely hihetővé tette volna számomra az érzéseket.

Nem éppen katartikus érzésekkel és megelégedéssel fejeztem be az utolsó oldalakat, ahogy arra sem igazán érzek késztetést, hogy folytassam a sorozatot, vagy éppen annak bármely más részét a kezembe vegyem - még akkor sem, ha arról azt mondják, hogy önállóan olvasható és nem igényeli az előzmények ismeretét. Nekem ez kevés volt, nagyon kevés. Talán, ha játszom a játékkal, és azzal kapcsolatban már vannak pozitív élményeim, akkor elegendőnek találom a kapott infót, így ellenben nem. Ez volt tehát az első és az utolsó találkozásom a sorozat regényeivel. Marad a gyönyörű és minőségi borítók csodálata, valamint a játék trailerek ismételt megtekintése - meg a film, mert az azért továbbra is érdekel. Olvasni meg majd olvasok mást. 

Posted in: 5 pontos,Assassin's Creed,Fumax Kiadó,játékkönyv,könyvértékelés,Oliver Bowden