Julianne Donaldson: Edenbrooke

A romantikus regények és én egy ideje hadilábon állunk egymással. Megcsömörlöttem. Vagy nem tudom, hogy mi lehet a gond. Csak a végeredményben vagyok biztos: az agyatlan, vihogó, akarat gyenge hősnők és a másokon uralkodni vágyó, "enyém vagy, azt teszed, amit mondok" típusú férfiak a végletekig felidegesítettek, és elegem lett belőlük.

Viszont az ember lányának időnként szüksége van a lelkét simogató történetekre, valami könnyedre, ami kikapcsol. Az ilyen regények általában gyorsan olvashatóak, nem megterhelőek, az sem baj, ha az érzelmek átveszik az uralmat és a zsebkendő is előkerül. Ha nap közben kezdek bele egy ilyen típusú regény olvasásába, akkor azt általában még aznap kiolvasom - ilyen egy szenvedélyes, de rövid kaland könyvmoly módra.

Értékelés: ?

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Arany pöttyös

Kiadás éve: 2015.

Terjedelem: 318 oldal

Borító ár: 2.999,- Ft

Fordította: Molnár Edit

A mű eredeti címe: Edenbrooke

Kategória: romantikus, történelmi romantikus

Az Edenbrooke az a regény, amelynek először a borítója keltette fel a figyelmem, majd egy-két értékelés miatt fokozatosan elbizonytalanodtam, hogy olvasni akarom-e. Végül a barátnőm rajongása győzött meg arról, hogy meg kellene próbálkoznom vele. Elkértem tőle kölcsönbe a könyvet, és mivel pont ilyen stílusra volt igényem, ezért nekiálltam - még aznap a végére is értem.

A történet abban a korszakban játszódik, amelyet Jane Austen világhírű regényeinek köszönhetően az olvasók már kellő alapossággal ismerhetnek. Az alapfelállás tehát ugyanaz, mint Austen történeteinek esetében már megszokhattuk: adott egy fiatal lány, akivel szemben az a társadalmi elvárás, hogy előnyösen menjen férjhez. Gyakorlatilag erről olvashatunk a regényben, semmi többről.

Marianne édesanyja lovas balesetben meghal, az apja pedig gyászában Franciaországba utazik, a lányait a rokonokra bízza: Marianne Bath-ba kerül a nagyanyjához, Cecily pedig Londonban talál otthonra. Ennek azonban már egy éve, és a gyászoló apa még mindig nem akar hazatérni a lányaihoz. Marianne nagyanyja kitagadja vagyonának jelenlegi örökösét, helyette pedig az unokáját jelöli meg, de az öröklésnek feltételei is vannak: a lánynak meg kell tanulnia úrinőhöz méltó módon viselkednie, és fel kell hagynia jelenlegi kedvteléseivel. A vagyonos örökösnőt a nagyanyja Edenbrokke-ba küldi, ahol elsajátíthatja a feltételként szabott viselkedés szabályait. Az úton Marianne-t megtámadják, majd egy fogadóban megismerkedik egy idegennel, de végül csak eljut a célállomásra, ahol azonban teljesen más élmények várják, mint amire az út kezdetén számított.

Igazából ebben a regényben semmi, de tényleg semmi csavar nincs: a történet nyílegyenesen halad egy olyan végkifejlet felé, aminek beteljesedésében már a legelején biztos lehet az olvasó. Igazából ez a kötet tele van klisékkel, a bekövetkező eseményeket pedig erősen meghatározzák a kor társadalmi elvárásai, viselkedésekkel kapcsolatos követelmények, azok írott és íratlan szabályai. Igazából ez a regény semmi újdonságot nem ad, semmiben nem tér el sok másiktól, amit korábban olvastam, de mégis jól esett elmélyedni a történetben.
Ami igazán fontos szempont, hogy ez a mű semmivel sem akar több lenni, mint ami valójában: egy bűbájos, könnyed szerelmi történet, amely képes kiragadni a hétköznapokból, és elhozni az arra vágyók számára a kikapcsolódás lehetőségét.

Mert alapvetően ez tényleg egy olyan történet, amelyet már olvashattunk máshol is, csak éppen itt mások a szereplők, és egy kicsit más a helyzet. A Büszkeség és balítélet rajongóinak, valamint Jane Austen történeteit és stílusát kedvelőknek mindenképpen ajánlom a megismerését. Igaz, hogy Marianne nem rendelkezik olyan csípős nyelvvel és éles elmével, mint Elizabeth Bennett, de azért igyekszik híres elődje nyomába érni, még ha ez nem is minden alkalommal sikerül neki. Philip Wyndham sem éppen egy Mr. Darcy, de ő valamivel közelebb áll az úriemberek eme fess, jóképű és mindenképpen előnyös partinak számító példányához.

"A szavak képlékeny dolgok."

Marianne-nak, aki eddig burokban élt, semmi tapasztalata sincs a szerelem terén, így természetesen a félreértések is ebből a helyzetből adódnak - no meg a véletlenül kihallgatott mondatokból, az egyéb reakciók félreértelmezéséből, a konvekciók megkövetelte viselkedésformákból. Az intrikát a rangra és vagyonra vadászó, eladósorban lévő lányok, illetve azok szülei szolgáltatják. Természetesen a bálok sem maradhatnak ki. Mondom én, hogy minden pont olyan, mint egy Jane Austen regényben.

Viszont ettől függetlenül a regény aranyos, bűbájos, könnyen olvasható, szórakoztató, kellőképpen kikapcsol, és tökéletesen alkalmas arra, hogy magával ragadja az olvasóját - csak nem kell semmi különlegesre és egyedire számítani a karakterekkel és a történettel kapcsolatban.

Hogyan pontozzam? Jó kérdés. Gyakorlatilag egy szuszra kiolvastam, élveztem is, a zsebkendő is előkerült... Mindezek mellett korhű, igényesen megírt, és az sem utolsó szempont, hogy képes volt elfeledtetni velem a mindennapi gondokat, annyira magával ragadott a hangulata. Ha ebből a szempontból nézem, akkor ez egy tökéletes írás és megérdemli a maximális pontszámot. De azért csak ott motoszkál a fejemben az, hogy már olvastam máshol is ezt a történetet. Maradjunk annyiban, hogy nagyon jól esett olvasni. Lehet, hogy máskor kritikusabb lennék, de úgy érzem, most pont egy ilyen történetre, pont erre a regényre volt szükségem.

Posted in: Arany pöttyös,Julianne Donaldson,könyvértékelés,Könyvmolyképző,romantikus,történelmi romantikus