Chris Carter: A halál szobrásza (Robert Hunter 4.)

Nem is tudom, hogy mit lehetne még elmondani ugyanazon szerző negyedik könyvének olvasása után arról, hogy miért is KELL nekem az ő általa írt regényeket azonnal beszereznem és nem sokkal később már túl is lennem az újabb nyomozáson, hogy aztán újra csak várakozzak a következő gyilkossági eset magyar nyelvű megjelenésére. Szerintem Chris Carter esetében egyáltalán nem kell magyarázkodnom - főleg, ha valaki olvasta a korábbi kritikáimat is. Miután az előző rész esetében kifejtettem, hogy a kriminálpszichológusból gitárossá, majd klaviatúrakoptatóvá avanzsált szépfiú számomra beérett mint regényíró és a műveiben megtalálta azt az egyensúlyt, ami az én ízlésemnek pont megfelel, nincs mit tovább magyaráznom - felesleges minden szó. 

Akkor mégis miről akarok ebben a posztban regélni? Naná, hogy arról, mennyire tetszett az édes-ékes anyanyelvemen megjelent legújabb regénye. Nézzétek el nekem, ha néha elvesztem az önkontrolom  - mert tudom, hogy ez akaratlanul is be fog következni - és átmegyek majd rajongói üzemmódba.

Értékelés: 10/10
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 366 oldal
Fordította: Őri Péter
Borító ár: 3.290,- Ft
A mű eredeti címe: The Death Sculptor
Sorozat: Robert Hunter
Előzmény:
1.) A keresztes gyilkos
2.) Kivégzés
3.) Vadász
Folytatás:
5.) One by One
6.) An Evil Mind
7.) I am Death
8.) The Caller
Kategória: krimi, thriller

Robert Hunter szabadnapos, de ha ez a nap tíz nem fogadott hívással kezdődik, akkor az már minden, csak nem szabadnap. Los Angeles egyik előkelő negyedében gyilkosság történt, az áldozat egy köztiszteletben álló volt ügyész. A férfival a saját ágyában végeztek, méghozzá különös kegyetlenséggel: a testét megcsonkították, a testrészeiből pedig egy vérfagyasztó alkotást, egy "szobrot" épített az elkövető. A gyilkosságnak elsőre nem sok értelme van, ugyanis a férfinak már csak hetei voltak hátra. Néhány nappal később újabb gyilkosság történik. A két ügy közötti egyetlen kapcsolatot a helyszínen talált, szintén az áldozat testrészeiből összerakott alkotás jelenti. Talán az elkövető ezzel akar üzenni valamit? A rendőrség hiába keresi a gyilkosságok áldozatai közötti kapcsolatot, nem találja azt. Pedig a munkába besegít a főügyészi hivatal egyik munkatársa is, aki informatikai területen kiemelkedő tehetséggel rendelkezik.

Az, hogy Robert Hunter esetei nem mindennapiak, már eddig is tudtam. Végül is üldözött - és el is kapott - már mindenféle gyilkos népet: kettős kereszteket rajzolgató bosszúálló, embert elevenen megsütögető szintén bosszúálló, nőket különös eszközökkel kínzó és bizonyos testrészeket összevarrogató, múltbéli traumával küszködő elborult elméjű bűnözőket. Mi jöhet még ezután? Ha az én fantáziám véges is a trükkös és kegyetlen gyilkosságok tekintetében - no meg az ilyen eseteket kiváltó okokban -, Mr. Carter agya ebből a szempontból feneketlen kútnak bizonyul. Minden egyes regénye esetében csodálkozom azon, hogy hogyan tud újabb és újabb, a korábbiakat is felülmúló módszereket kiagyalni. Addig jó, amíg Chris Carter ontja magából ezeket az írásokat, mert az vitathatatlan, hogy a regényei egyediek és szinte letehetetlenek. Félre csak akkor teszi őket az ember lánya, ha kicsit meg akar pihenni a vérengzések között, hogy aztán ismét újult erővel vesse bele magát a nyomozásba és a borzalmakba.

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a regény elején egymást követik a gyilkosságok, miközben a nyomozók a sötétben tapogatóznak, igyekeznek összeszedni az elszórt morzsákat és egymás mellé illeszteni az apró mozaikokat - és nem igazán haladnak. Annak ellenére sem, hogy Garcia is eléggé beletanult már ebben a nyomozósdiba és ebben a részben egy zseni helyett már kettő is dolgozik az ügyön. Viszont a gyilkos előnyben van, hiszen ő már tudja, hogy kit és hogyan akar eltenni láb alól, illetve milyen "emlékművet" készít majd a testrészeiből.

Tényleg egy sziszifuszi munka az, amikor az információk tengerében - mit tengerében, óceánjában - kell halászni és onnan összefogdosni azokat az adatokat, összefüggéseket, amelyek egymáshoz passzolnak. Ehhez nem csak kitartás kell, hanem végtelen szerencse is, mindezek mellett pedig a nyomozói ösztön követése. Chris Carter nagyon jól végzi a dolgát, mert egyszerűen élvezetes az, ahogy a helyszíneket leírja, a nyomozók reakcióit bemutatja, illetve ahogy a nyomozói munka folyamatán végigvezeti az olvasóját. 

Jót tett a regénynek, hogy a régi szereplők mellett végre újak is felbukkantak: Alice sokat lendített a nyomozás tempóján és az információgyűjtésből is jelentősen kivette a részét. Ahogy a nő múltja is tartalmaz érdekességeket és általa Robertről is többet tudhattam meg. És az sem mellékes, hogy a jelenléte talán pozitív kimenettel lehet majd az álmatlanságban szenvedő nyomozó munkahelyen kívüli életére. Persze ez utóbbi csak merő képzelgés a részemről, mert mint eddig is nyilvánvaló volt, a szerző nem épp az a romantikus alkat.

Szóval szükség van Alice jelenlétére és munkájára, mert nélküle nem sikerülne összerakni azt a profilt, ami alapján a csapat elindul a csapáson, hogy felhajtsa a vadat. Az, hogy minderre kb. a regény felénél kerül sor, már előrevetíti, hogy lesz még csavar a sztoriban. Lesz bizony. És, hogy mi vezeti nyomra a szuperzseni nyomozót? Egy egészen icinyke-picinyke apróság, amolyan Poirot féle megvilágosodás, amikor már minden más csődöt mondott. Sebaj, a lényeg, hogy ott és akkor is működött, illetve most is működik ez a technika. Külön piros pont jár azért, mert aztán tényleg semmi halovány fogalmam sem volt arról, hogy ki lehet az elkövető és milyen indokból. Nagyon jól elrejtette a szerző - még annak ellenére is, hogy az egyik helyszínen pofátlanul ottmaradt a tette elkövetését követően és még beszélgetésbe is elegyedett a bámészkodókkal. Ez mekkora húzás volt már!

És még egy fontos szempont: a szerző regényeinek nagy előnye, hogy alig vagy egyáltalán nincs benne utalás a korábban történtekre, ezért - még a sorozat jellege ellenére is - akár össze-vissza is olvashatók a kötetek. Egyébként is teljesen különálló, jól elvarrt szálakkal rendelkező sztori mindegyik. Szóval bátran lehet kezdeni azzal a résszel, ami éppen szimpatikus - aztán majd úgy is sorra kerül mindegyik.

Bárhogy is csavarom a mondandóm, nagyon jó volt ez a rész is: egyedi, különösen kegyetlen, művészi és okos, a nyomozói munka miatt pedig minden elismerésem. Mr. Carter, részemről jöhet a következő! Ja, hogy már készen is van? Akkor a regényeket magyarul megjelentető General Press Kiadóhoz fordulok ugyanezzel a kéréssel: jöhet a következő. Ugye jön majd? Addig pedig kénytelen vagyok beérni más gyilkosokkal és más nyomozókkal. Még szerencse, hogy jó krimiből bőven akad mostanában.

Posted in: 10 pontos,Chris Carter,General Press,könyvértékelés,krimi,Robert Hunter,thriller