Jim Butcher: Átokvihar (A Dresden-akták 1.)

Annak idején - bő egy évtizeddel ezelőtt - nagyon kedveltem a sorozatból készített, azonos címet viselő filmsorozat kissé botcsinálta és inkább szerencsétlennek, mint tehetségesnek tűnő mágusát és sok megpróbáltatással járó kalandját. Volt valami kedvelni való abban, ahogy a Harry Dresdent megszemélyesítő Paul Blackthorne egyik veszélyes helyzetből a másikba került. Aztán 2011-ben megjelent a könyvsorozat első része magyar nyelven és én bizony azonnal rávetettem magam. Igazi rajongó stílusban olvastam a könyvet, akkor még nem tudtam a mai szintemen művelni a szubjektivitásba oltott objektivitást, így a nem teljesen tetsző történetet jóval magasabb pontszámmal illettem, mint amennyit valójában megérdemelt volna - győzött a rajongói üzemmód és a szubjektivitás. Sokáig így éreztem.

Értékelés: 8 pont a 10-ből
(hogy még tudjon hová fejlődni)
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 355 oldal
Borító ár: 3.990 ,- Ft
Eredeti cím: Storm Front
Sorozat: Dresden-akták
Folytatás:
2.) Teliholdkór
3.) Kísértő vész
4.) Summer Knight
5.) Death Mask
6.) Blood Rites
7.) Dead Beat
8.) Proven Guilty
9.) White Night
10.) Small Favor
11.) Turn Coat
12.) Changes
12,5.) Side Jobs
13.) Ghost Story
14.) Cold Days
15.) Skin Game
Műfaj: fantasy, urban fantasy

Vártam, hogy majd a folytatások során a megfelelő helyére kerül bennem a korábbi rajongó és némi objektivitással fogom majd értékelni a történetet. De a folytatás csak nem akart jönni. Aztán a mágikus hét év leteltével a Delta Vision Kiadó újra megjelentette az első kötetet és bizony azt is megvettem - leginkább a folytatások miatt. Az olvasásra azonban nagyon nehezen szántam rá magam - leginkább a sok évvel ezelőtti saját magam miatt. Hogy aztán, amikor tényleg elérkezett az az idő, hogy elolvasom, kellemesen csalódjak. Most pedig keresem a miérteket. Olvasás közben is ezt tettem, azóta is ezt teszem.

A regény története sokak számára ismerős lehet: vagy a sorozat, vagy pedig az első rész másik megjelenése miatt. Ahogy írtam, láttam a sorozatot és olvastam is a másik kötetet, de még így is bőven tartalmazott meglepetést a történet. És ilyen esetek alkalmával gondolkozom el újra és újra azon, hogy minek is veszek új könyveket, amikor a régiek újraolvasásával is teljesen jól meglennék és rengeteg új - vagyis a feledékenységem miatt újnak tűnő - élményben lehetne részem. Feltételezem, hogy később, a kor előrehaladtával  ez a várható hatás csak még inkább erősödni fog. De nézzük a történetet...

Ha valaki fellapozza Chicago telefonkönyvét, akkor a "Mágus" címszó alatt megtalálja Harry Dresdent, akinek fő specialitása az elveszett dolgok megtalálása, a paranormális ügyek felderítése, ellenben nem vállal szerelmi bájital készítést, mutatványokat és egyéb szórakoztatás jellegű munkát. Időnként pedig tanácsadóként besegít a helyi rendőrség természetfeletti ügyeinek megoldásába. A hivatásos máguskodás nem fizet valami jól, Harry gyakorlatilag napról-napra él. Így amikor Monica bejelentkezik nála, hogy találja meg a férjét, Harry örömmel elvállalja a feladatot. Ahogy az már lenni szokott, ha egy meló van, akkor jön a másik is: pár sarokkal arrébb kettős gyilkosság történt, amelynek természetfeletti behatása meg sem kérdőjelezhető, ezért szükség van a mágus tanácsaira. A helyszín megrázó és az már a kezdetek kezdetén is világos, hogy fekete mágia is van a dologban, az elkövető mágikus erejéhez pedig kétség sem férhet. Harrynek tehát két üggyel kell egyszerre foglalkoznia és a lehető leghamarabb eredményt felmutatnia. Ha ez még nem lenne elég, akkor a helyi természetfeletti lap egyik újságírója is ráakaszkodik a férfira, akinek jelen esetben a pénz mellett az időből van a legkevesebb. 

Magam is meglepődtem azon, hogy a regénybe belekezdve egyből otthon éreztem magam a világban, könnyen peregtek az oldalak, gördülékenyen haladtak előre az események. Korábbi élményeim alapján darabosabb eseményszálra emlékeztem. Jó darabig nem tudtam hová tenni az eltérést. Végül két dolog mellett tettem le a voksomat: nem ugyanazzal az olvasói rutinnal és tapasztalattal kezdtem neki ennek a regénynek, mint sok-sok évvel ezelőtt a másiknak, valamint elképzelhető, hogy az új fordító munkája sokkal jobban elnyerte a tetszésem, mint a korábbié.

A világ a mi világunk, ahol a háttérben viszonylag megbújva ugyan, de ott vannak a természetfeletti lények - vámpírok, tündérek, stb. - és nekik is van birodalmuk a miénken belül. Meg ott van a másik világ, a démonok és egyéb ártó lények síkja, akik megidézve vagy éppen hívatlanul, de időnként átlátogatnak a mi világunkba. A megoldáshoz, a lények eltakarításához ilyenkor Harry közreműködésére van szükség.

Szóval Harry nyomozni kezd, az egyik ügyben és a másikban is. Miközben a pénztelenséggel és az idővel hadakozik, valamint próbál nem akadályt képezni a helyi alvilági vezér folyamatban lévő drog ügyeiben és hatalmi harcában, még a mellé kirendelt természetfeletti felügyelővel is meg kell vívnia a csatáját, aki meg van győződve róla, hogy Harry az a mágus, aki elkövette a gyilkosságokat. Ezzel, vagyis a fekete mágia alkalmazásával átlépte azt a bizonyos határt és a Fehér Tanács az ülésezés után végrehajtja rajta az elkövetett tettért járó halásos ítéletet. Főleg, hogy Harrynek ez ügyben múltja is van - nem véletlen a kirendelt felügyelő, Morgan. 

A cselekmény kissé kuszának tűnik első olvasatra, oda kell figyelni a rengeteg történés közepette elhangzó információkra. Pedig Harry nem fogja vissza magát, adagolja rendesen a világra, a  lényekre és a mágiára vonatkozó adatokat és tényeket. Az eseményekbe és a magyarázatokba ágyazva időnként mágusunk múltjára is történik utalás, de éppen csak annyi, hogy a jelenlegi helyzet érthető legyen, ellenben a személye kellően titokzatos maradjon. A rengeteg akciótól és az elhangzó bemutatásoktól töménynek tűnnek az események - és egyébként azok is. De teljesen pozitív értelemben tömény, mert egy percig sem tudtam unatkozni olvasás közben. A sötét hangulatot jól oldja a folyamatosan jelen lévő humor.

Ahogy egyébként Harry sem, mert egyik kalamajkából a másikba kerül, elég gyakran törnek az életére és nem egy életbiztosítás vele egy légtérben tartózkodni. Van valaki, akinek nagyon az útjában van és aki mindent elkövet, hogy eltakarítsa onnan: az egyik módszer erre, ha megöli, a másik, ha úgy alakítja az eseményeket, hogy a nyomok és a hullák sora Harry felé vezessék a hatóság embereit. Mágusunk sokat tűr és még több alkalommal ellenáll, használja a rendelkezésére álló szűkös forrásokat, hogy megvédje magát és a hozzá közel állókat. 

Az eseményszálak bonyolultak, de azért nem annyira, hogy ne lehessen rájönni az elkövető személyére és persze a technikájára. Az izgalom inkább abban rejlik, hogy Harry miként fogja tudni győzelemre vinni a fekete mágussal megvívott csatáját és bizonyítani az ártatlanságát. Továbbra is kissé botcsinálta, sokat szerencsétlenkedő - és elképesztően rengeteget ütést kapó és csapást elviselő - mágusnak tartom Harry Dresdent, de ezzel az újraolvasással talán jobban értem azt is, hogy kénytelen a munkáját szűk korlátok közé szorítva végezni. 

Ez a kötet nem akar babérokat magának, nem tűz ki elérhetetlen célokat, csak mesél és szórakoztat - ez utóbbiakat viszont nagyon jól műveli. Sokkal inkább a magaménak éreztem a történetet, mint sok évvel ezelőtt, mégsem adok rá annyi pontot, mint akkor, mert hagyok még teret a sorozat kifutásának - ami állítólag kötetről kötetre egyre jobb lesz. 

De alapjaiban tetszett amit olvastam - minden ismerős szituáció ellenére is. Elérte a célját: kikapcsolt, szórakoztatott és mindezek mellett elmosta azt a korábbi élményt, ami miatt halogattam az újraolvasást. Most már szívesen nyúlnék a második kalandot tartalmazó kötet után és ezt hamarosan meg is teszem majd. 

Posted in: 8 pontos,A Dresden-akták,Delta Vision,démon,fantasy,Jim Butcher,könyvértékelés,mágia,mágus/varázsló,urban fantasy,vámpír