Gaura Ágnes: Túlontúl

Nem is olyan régen írtam egy másik posztomban, hogy - főleg magyar - népmesei alapokkal, mitológiai elemek alkalmazásával, azok átdolgozásával nagyon könnyen le lehet venni a lábamról és az ilyen történet hamar magába ránt, mélyen megérint. Ez az én igazi világom, a felnőtteknek szóló mese, átszőve tanulságokkal és varázslattal. Imádom!

Kedvelem Gaura Ági történeteit, mert mindegyik tele van magyar utalásokkal és mindegyik visszaad valamit az elvesztett vagy éppen elfelejtett örökségünkből - teszi ezt még úgy is, hogy ezt szórakoztató formában, lektűrként tálalja. A Túlontúl egy olyan történet, amely az utolsó mondatáig magyar utalásokkal teli, érdekes és végtelenül élvezetes. Egy olyan regény, amelyből érződik, hogy a szerzője ugyanaz, mint a Borbíró Bori sorozaté, ugyanakkor mégis teljesen más élményt eredményez.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 614 oldal
Borító ár: 4.490 ,- Ft/ kötet
Kategória: fantasy, mitológia

A szerző további művei:
Borbíró Borbála sorozat:
1.) Vámpírok múzsája
2.) Átkozott balszerencse
3.) Lidércnyomás
4.) Lángmarta örökség
5.) Attila koporsója
Embertelen jó - Boriverzum és más történetek
(novellás kötet)

Már az alapötlet is zseniális és annyi mindenre van utalás benne, amiről az átlag magyar ember, aki nem érdeklődik kis - vagy valamivel nagyobb - hazánk mondavilága, érdekességei után, bizony csak kapkodni fogja a fejét és csodálkozik, hogy ez meg az is valós, létező dolog. Persze, ha utánanéz bizonyos helyeknek és helyszíneknek. Ha nem, akkor pedig magával ragadta a történet és majd utólag teszi meg, hogy utánajár bizonyos dolgoknak. Mert érdemes. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan munkám van, amely miatt hallottam már a Csörsz-árokról, mint fizikai helyről, képződményről - bár a hozzá köthető legendáról még nem. Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi történetét is fel kellett elevenítenem, mert a részletek már a múlt homályába vesztek.

Ha valaki jártas a magyar mitológiában, akkor hallhatott már a szépasszonyokról, a tündérekről - nem is keveset. Ahogy az is felbukkan hol itt, hol pedig ott egyes művekben, hogy Tündérország és kis hazánk mindig is szoros kapcsolatban voltak egymással. Egy darabig. Ebben a műben most arra is fény derül, hogy mi volt az  - egyik lehetséges - oka az elszakadásnak.

Az ember és a tündér szerelme a magyar irodalomban nem példa nélküli, de az igen, ha ennek következménye a régi szövetség feldúlása és az egésznek rendeltetett kettészakítása. A két világ elvált egymástól, a határt egy áthatolhatatlan árok jelentette, amelyet csak egy bűverejű csók törhet meg. A szerelmesek azonban egymástól távol, elérhetetlen távolságban évszázados álomba merültek és esély sincs arra, hogy a megváltó csókra sor kerüljön. Vagy mégis? Két huncut és unatkozó, a mágiában eléggé járatlan manó (kobold?) mégis véghezviszi a lehetetlent és egy utazókönyvbe rejtve útjára küldi a csókot, amely a határokat átlépve végül Budapestre kerül, egy kissé különc lány kezébe. Innentől kezdve már csak a lány életében bekövetkező buktatókat, a szerelmi problémákat, a lelki konfliktusokat kell rendbe tenni és a korábbi beidegződéseket kell legyőzni ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön, a szerelemesek újra egymásra találjanak, Tündérország újra egyesüljön és az Ördög visszakerüljön oda, ahová tartozik. Mi ez az egész? Semmiség. Viszont egy nagyon érdekes és szórakoztató történet kerekedett belőle.

Ági ezúttal egy teljesen másik világba kalauzolja el az olvasóit, ahol nem magas intelligenciával rendelkező vámpírok uralják az országot, azonban annak megváltása most is a hétköznapi emberen múlik. Jelen esetben ez a magát hétköznapinak gondoló ember nem más, mint Liliom. Viszont a lapokon megjelenő világ ismerős - nagyon is. Egyrészt, mert a jól ismert Budapesten játszódik a történet vagy egyéb, de bármikor felkereshető, valós helyszíneken. Másrészt mert a másik világ a gyerekkorunkban hallott mesékből ismerős. Minden ugyanolyan: a hattyúvá változó tündér, a rézerdő, az ezüsterdő és az aranyerdő, az emberszagot érző sárkány és még sokáig sorolhatnám. Ismerősként üdvözöltem minden ösvényt és sok-sok szereplőt.

Ez a regény a történetvezetését tekintve sokkal kiegyensúlyozottabb, sokkal összetettebb és sokkal mélyebb húrokat pengetett meg engem. Nem hiányoltam a folyamatos humort és a poénok sokaságát, pont elég volt belőle, amennyit kaptam. Sokkal inkább kedveltem az átvitt értelmű utalásokat, a népmesék újraértelmezését, az egyes tettek és jelentések másként gondolását, az ármányt, a cselszövést, az igaz érzelmeket, a tudás megszerzését, az akciót és az izgalmakat.

Mert volt ebben a kötetben minden és azok a részek olyan teljes egésszé álltak össze, ami miatt ez a történet túlontúl kedves lett nekem, minden mondatával a szívemhez nőtt és az eddig olvasottak közül a kedvenc Gaura regényem lett. 

Egyetlen szereplőpáros - Rókaszó és Csókacsíny kettőse - volt, akik jeleneteit kissé soknak találtam és ahol a korábbi Gaura stílus maradéktalanul utat tört magának a mostani előadásmódban. Ezek a fejezetek voltak azok, amelyek kissé kibillentettek a történet hangulatából, amely addig kényelmesen körülölelt.

Igazi kortárs tündérmese ez a történet, hűen követi a műfaj megszokott és elvárt felépítését: a könyvet kézbe véve az olvasó kiszakad a mindennapi gondokból, azok a homályba merülnek, majd belép egy olyan világba, ahol a segítőivel körülvéve a hősnő világrengető tetteket visz véghez és ahol végül győz a jóság, az elnyomottak igazsága, ahol az Ördög jelen van, de valahogy csak sikerül túljárni az eszén. Mindezt pedig úgy sikerült véghez vinni, hogy soha többé nem tudok az eddig olvasott mesékre úgy tekinteni, mint tettem azt korábban, mert annyi újfajta értelmezést olvastam, hogy a részletekbe, az újabb rejtett mondanivalókba már belegondolni sem merek. De a regény minden mondata, minden szava, minden átértelmezett vagy az eddigi ismereteimet átgondolásra késztető utalása megérte – az írást is, az olvasást is. Igazi, maradandó élményt jelentett! Köszönöm!

Folytatás »

Karen Chance: Árnyak vonzásában (Cassandra Palmer 2.)

Újraolvastam az első részt, majd ezt, a másodikat is, és már túl vagyok a következőn is, csak azért, hogy aztán folytassam a magyarul megjelent kötetekkel, amelyekkel viszont már várólistát fogok csökkenteni. Nem lehet azt mondani, hogy nem dolgozok meg a teljesítésért. :)

Érdekes volt, hogy amíg az első kötet eseményei még évek múltán is élénken éltek a fejemben, addig ezzel a történettel kapcsolatban ezt már nem tudtam elmondani: olyan kevés dologra emlékeztem a benne szereplő történésekkel kapcsolatban, hogy teljesen újszerű élményt kaptam. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett ennek az oka, de ezek után valahogy jobban megértem az egyik barátnőm kijelentését, miszerint a feledékenység kifizetődő is lehet - könyvek és az általuk nyújtott élmény tekintetében biztosan. :)

Értékelés: 8/10
Kiadó: Kelly Kiadó
Kiadás éve: 2010.
Terjedelem: 368 oldal
Fordította: Bertalan György
Borító ár: 2.980,- Ft
A mű eredeti címe: Claimed by Shadow
Sorozat: Cassandra Palmer
Előzmény:
1. Megérint a sötétség
Folytatás:
3. Átölel az éjszaka
4. A hajnal átka
5. Holdvadász
6. Tempt the Stars
7. Reap the Wind
Kiegészítő kötetek:
0,5. The Gauntlet
0,6. The Queen's Witch
2,5. The Day of the Dead
4,1. A Family Affair
4,2. Shadowland
Kategória: urban fantasy, paranormális

Hol is tartunk? Hiába menekült el Cassie az őt kihasználó vámpír uralma elől és cselezte ki, illetve hiúsította meg a vetélytársa ármánykodását, még mindig nincs biztonságban. A  hatalom, amelyet nem akart elfogadni, végül is az övé lett, mert ez az erő mindig maga választ és lehetetlen befolyásolni. Cassie - akit erre egyáltalán nem készítettek fel -, Pythia lett, illetve csak majdnem, mert a "munkakör" betöltésének feltételei nagyon szigorúak és még nem teljesült annak minden pontja. Cassie nyomában sokan loholnak: a Fekete Kör, akik leginkább megölni akarják, az Ezüst Kör, akik a befolyásuk alá akarják vonni és a Szenátus, akiknek önös érdekből szintén szükségük lenne a lányra. A makacs jövőbelátó, azonban egyikük akarata előtt sem hajtott eddig fejet, és továbbra sem ujjong a váratlanul és kéretlenül ölébe hullott pozíció, illetve az ezzel együtt járó felelősség miatt.

Cassie az őt korábban kihasználó - és a lány számára fontos kincset rejtegető - Tony nyomára próbál ráakadni. Éppen csak belekezd a kutatásba, amikor feltűnnek az Ezüst Kör mágusai, köztük természetesen Pritkin is, és innentől elszabadulnak az események - vagyis még a kötet legelején, és azt elárulhatom, hogy a legutolsó oldalig nem mérséklődik a tempó. A lánynak menekülnie kell, de Pritkin lerázhatatlan, mindig a nyomában van. Mivel Cassie nem teljes hatalmú Pythia, ezért még nem tudja irányítani az erejét, de ha valaki meg akarja változtatni az idő menetét, akkor a hatalom ezt nem engedi és a múltba repíti. A merénylet közvetlenül Mircea ellen irányul, de közvetve Cassie-t, illetve az ő általa jelenleg betöltött pozíciót érintik. Emiatt némiképp összekuszálódnak az események és a hatások, de ettől lesz igazán élvezetes ez a regény.

"A vámpír nagymesterek rendszerint sakkbábuként tekintenek alattvalóikra. Kényükre-kedvükre mozgatják őket a táblán, mit sem törődve olyan apróságokkal, hogy mi az illető saját szándéka."

Mi az, amivel összetalálkoztam az olvasás során? Van itt minden: megelevenedő tetoválások, kavarodás, őrült szenvedély és az ezzel együtt járó mérhetetlen fájdalom, rengeteg titok és összeesküvés, helyet változtató tetoválószalon, portálok, ősi rúnák és mágikus eszközök, többszörös időutazás, testek megszállása és természetesen rengeteg - az időn is átívelő - összefüggés és kapcsolat, amelyet élvezet kibogozni, bár alig lehet átlátni mindet.

Tomas (A kép INNEN.)

A helyzet tehát láthatóan most sem egyszerűbb, mint az előző kötet esetében, az események összetettsége, illetve mozgalmassága sem ad okot arra, hogy kevésbé töménynek érezzem ezt a történetet, mint az előzmény esetében, mégis jól esett olvasni ezt a részt. Parádés szereposztást mondhat magáénak ez a kötet is: az élő kígyókat ruhaként viselő Konzul, Mircea Basarab és Hasfelmetsző Jack mellett ez alkalommal Casanova, Drakula és még Marlowe, az Erzsébet korabeli Anglia híres drámaírója is feltűnik - bár egyik sem éppen a tőle megszokott szerepben tündököl. A szerző mesterien ötvözi a történelmi tényeket, korábban élt híres embereket a fikcióval és teremt egyedi élményt.

A lények most sincsenek kevesebben és nem teszik egyszerűbbé az eseményeket, mint korábban: a vámpírok és szellemek már megszokott szerepe mellett színesedik a mágusokról és a tündérekről, az Erdő népéről alkotott kép, szívdöglesztő pasik képében feltűnnek az ördögfiak, a konyhában pedig fekete munkásokként alkalmazott vízköpők készítik az ennivalót és kavarnak kalamajkát. Mindehhez tegyünk még hozzá egy, a tündérek földjén tett kirándulást.

"Mindenkit, aki az idő egységében létezik, a múltja határoz meg. Ha elveszed a múltját vagy megváltoztatod, azzal az egész lényét átalakítod (...). Esetleg végképp eltörlöd."

Cassie helyzetét nem teszi könnyebbé, hogy miközben a nyomában loholnak és a múlt megváltoztatásával az életére törnek, az erő a Pythia rítus befejezésére ösztönzi a lányt - azaz nem egészen a tőle megszokott módon minden valamire való férfi után a nyálát csorgatja. Ezzel szemben a geis határozottan jelzi, ha nem a megfelelő partnerek közelednek felé - és azokból bizony nem sok szaladgál szabadon. Az időutazás miatt a lányra helyezett varázslat megzavarodott kissé és a geis önállósította magát, ez pedig felettébb kellemetlen helyzetet teremtett. Ahogy az is, hogy egy másik személlyel szemben pedig kifejezetten fájdalmasan nyilvánít véleményt az igézet.

Pritkin (A kép INNEN.)

Cassie pedig mindinkább bajban van, mert a rá irányuló hatások egyre erőteljesebbek és követelőzőbbek: ugyanakkor mindenki a felette gyakorolt uralmat akarja, amelyet csak úgy kerülhet el, ha - a növekvő kényszer ellenére - sem teljesíti be a rítust. Ha úgy dönt, hogy megtartja az erényét, akkor a hatalma sem fixálódik, az ellene irányuló támadások folytatódnak és akár ki is törölhetik az időből. Ördögi kör - mondhatnám - és így is van - ráadásul nem ez az egyetlen ilyen van a regényben.

Mindezek után csoda, ha rengeteg a kérdés? Sőt, még annál is több. De a válaszok sincsenek sokkal kevesebben, és a töméntelen kaland során sorra meg is kaptam azokat. Pritkin továbbra is hozza a formáját és határozottan megkedveltem a személyét - de még mennyire! -, ugyanez vonatkozik Tomasra is, de leginkább Mac-ért rajongtam ebben a kötetben - mindannyian aktívan kivették a részüket a kalandból. Mircea viszont továbbra sem a szívem csücske. Egy továbbra is fennálló problémával kapcsolatos újabb feladat is felmerült, no meg Cassie magának köszönhet még jó néhány gondot, amelynek megoldása a következő kötetben várható - mozgalmasnak ígérkezik és már alig várom, hogy olvashassam.

A történet cselekményeivel és a háttérvilággal korábban megtapasztalt érzés, a rengeteg cselekmény ellenére is úgy érzem, hogy nagyon jól esett olvasni ezt a regényt - a YA könyvek nyavalygásai után pedig kifejezetten élmény volt a mozgalmassága. Persze tisztában vagyok vele, hogy Cassie is szokott nyavalyogni, de a tinilányok "hatalmas" gondjaival szemben úgy gondolom, hogy neki az oka is megvan rá.

Ami a műfajt illeti, tettem egy hatalmas kitérőt - bár az is igaz, hogy nem sok hasonló regény jelenik meg mostanában -, de sikerült visszatalálnom és most nagyon élvezem, hogy elmerülhetek ebben a világban, ebben a történetben - itt érzem igazán otthon magam, ez az igazán nekem való olvasmány.

Cassandra Palmer kalandja pedig minden töménysége ellenére is nagyon jó - sokkal jobban tetszett, mint első olvasás alkalmával. A műfaj kedvelőinek egyszerűen kötelező. Olvassátok ti is!

Folytatás »

Laurell K. Hamilton: Borzongató fény (Merry Gentry 9.)

Amikor úgy nézett ki, hogy már nincs tovább, amikor angol nyelvterületen már öt éve nem bújt elő a sorozathoz tartozó új történet a szerző tollából, akkor érkezett a bejelentés, hogy készül a kilencedik rész, a folytatás. Idehaza ennek a hírnek a felröppenésekor jelent meg a nyolcadik kötet, az Isteni vétkek. Pont ezért szerencsésnek is érezhetjük magunkat, hiszen a korábbi ütemezéshez igazodva - vagyis az előző részhez képest mindössze egy év elteltével – magyar nyelven is a boltokba került az amerikai tündérhercegnő életének legújabb fejezete. Ezzel a kötettel viszont beértük az eredeti kiadásokat, szóval innentől kezdve mi is már csak türelmesen - vagy éppen türelmetlenül - várakozhatunk a folytatásokra - ha még lesz mire.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 375 oldal
Fordította: Hodász Eszter
Borító ár: 3.380,- Ft
A mű eredeti címe: A Shiver of Light
Sorozat: Merry Gentry
Előzmény: Árnyak csókja, Az alkony ölelése,
A holdfény csábítása, Az éjfél simogatása,
Misztrál csókja, Fagyos érintés, Elnyel a sötétség,
Isteni vétkek
Műfaj: paranormális, misztikus, urban fantasy
A szerző egyéb, magyarul megjelent regényei:
Anita Blake, a vámpírvadász sorozat

Merry immár nyolc hónapos terhes, és ha eddig nem lett volna elég izgalom az életében, akkor most újabbakkal gyarapodik a sor: a megszületésre váró ikrek nem ketten, hanem hárman vannak. Az apróságok világra jövetelére sem kell sokat várni és a szülők már kezükben is tarthatják az utódokat. A gyermekágyas anyuka és a boldog apukák azonban nem pihenhetnek meg, hiszen a faerie legtöbb tagja, de különösen az uralkodók - Taranis, a Seelie udvar királya és Andais, az Unseelie udvar királynője - mindenképpen látni akarják az új jövevényeket. A kérdés csak az, hogy a közelükbe lehet-e engedni őket, hiszen az egyikük a korábbi erőszaktevés miatt a saját utódjainak tartja a gyermekeket, ezzel is igazolva a termékenységét, illetve törvényes jogát a Seelie trónra, a másikon pedig elhatalmasodott az őrület, és kérdéses, tud-e annyira uralkodnia magán, hogy az új jövevények közelébe engedjék.

Egy ideje már vártam azt, hogy mikor jutunk el végre az utódok megszületéséhez, és repes a szívem, hogy ez most bekövetkezett - őszintén kíváncsi voltam arra, hogy melyik csemetének ki is lehet az apja, illetve hogyan oldja meg a szerző a bekövetkező járulékos változásokat. Nos, a végeredmény teljesen olyan lett, amilyet csak Laurell K. Hamilton képes produkálni: az alkalmazott történetvezetés szinte már a védjegyének számít.

Izgalmas jelenettel indul a kötet, ezt követően pedig az események egy jelentős része a csöppségek körül végzett tevékenységek köré csoportosul, majd lassanként áthelyeződik a hangsúly a genetikai kérdések boncolgatására, a hatalmi helyzet elemzésére. Bármennyire is élveztem azt, hogy újra Merryvel és a testőreivel tölthettem a szabadidőmet, elmerülhettem a tündérek világának és udvarainak - nem éppen egyszerű, átláthatónak pedig semmiképpen sem mondható - politikai csatározásaiban, akkor sem vagyok igazán elégedett: a regény közepe eléggé leült a számomra. Sajnálom, hogy ilyet kell mondanom, de bizony néha már kimondottan untam az immár sokadik alkalommal is csontig lerágott magánéleti problémák elemezgetését, amelyekre természetesen most sem sikerült végleges és mindenki számára kielégítő megoldást találni. A lényeg, hogy a kötet közepén nem igazán haladt előre a történet - bár talán pontosabb lenne, ha inkább az egy helyben toporgás kifejezést használnám.

Meredith (A kép INNEN.)

Amikor már úgy éreztem, hogy sok újdonsággal nem fog szolgálni ez a kötet - és ezt el is könyveltem magamban -, akkor mintha felébredt volna a szerző: a szokásához híven felkapta az időközben elejtett, szinte feledésbe merült eseményszálakat, felpörgette a cselekményt, illetve kevert hozzá egy rész veszteséget és legalább ugyanennyi fájdalmat. A rendelkezésére álló alapanyagokból kreált egy olyan befejezést, amellyel kapcsolatban még most sem tudom, hogy hányadán állok, mert nem lehet eldönteni, hogy mi is volt ezzel az eredeti terve: le akarta zárni a történetet, vagy éppen újabb kaput nyitott a folytatás felé - az én nézetem szerint jelenleg mindkettőnek ugyanannyi az esélye.

Doyle (A kép INNEN.)

Minden nyilvánvaló hibája ellenére is kedvelem a szerző írásait, mert mindig kínál valami egyedit, a regénybeli világ felépítése fantasztikus és olyan aprólékos, amely miatt szívesen veszem a kezembe az újabb és újabb köteteket. Kifejezetten elégedett voltam azzal, hogy ebben a regényben az események szempontjából fontos történetszál haladt tovább: megszülettek az utódok, a magánéleti és a politikai helyzet rendeződésére is van valamennyi halvány esély. Az első kötet indító felvetése immár megvalósult cél, és ugyan rengeteg lehetőség van még ebben a világban, a végtelenségig lehetne folytatni Merry és a hozzá közel állók, illetve ellenségei életének bemutatását, de kérdés, hogy mindez megéri-e.

Számomra így, ezzel a kötettel, ezzel a befejezéssel kereknek és tökéletesen élvezhetőnek érződik Merry története. Úgy gondolom, hogy most érkezett el az idő - és az egyik legjobb lehetőség arra -, hogy befejeződjön ez a sorozat, elengedjük a szereplőket. Azt, hogy az írónő is így gondolja-e, majd megmutatja az idő múlása.

A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Karen Chance: Megérint a sötétség (Cassandra Palmer 1.)

Évekkel ezelőtt már olvastam ezt a regényt, illetve további két folytatását is, majd a magyar megjelenések szüneteltetésével az én olvasásom is megakadt és egy erős lökés kellett ahhoz, hogy az időközben beszerzett negyedik, illetve ötödik rész olvasására rászánjam magam. No, persze ez nem a sorozat hibája, hanem az időközben eltelt időé, amely elkoptatja az emlékeket. Úgy döntöttem, hogy elérkezett az újraolvasás ideje.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Kelly Kiadó
Kiadás éve: 2010.
Terjedelem: 330 oldal
Fordította: Bertalan György
Borító ár: 2.980,- Ft
A mű eredeti címe: Touch the Dark
Sorozat: Cassandra Palmer
Folytatás:
2. Árnyak vonzásában
3. Átölel az éjszaka
4. A hajnal átka
5. Holdvadász
6. Tempt the Stars
7. Reap the Wind
Kiegészítő kötetek:
0,5. The Gauntlet
0,6. The Queen's Witch
2,5. The Day of the Dead
4,1. A Family Affair
4,2. Shadowland
Kategória: urban fantasy, paranormális

Ez egy nagyon jó sorozat kezdő kötete, amelynek mindössze egyetlen hibája van: olyan mennyiségű információt zúdít a gyanútlan olvasó nyakába és mindezt annyi akcióval nyakon öntve, illetve szinte megszámlálhatatlan mennyiségű - de minden esetben a történet szempontjából lényeges - szereplővel megszórva, hogy az egyszerűen agyon nyomja az olvasót, és ezáltal végtelenül töménynek, szinte élvezhetetlennek tűnik a regény. Az első olvasás alkalmával magam is így éreztem, sőt még második alkalommal is előkívánkozott néha belőlem ez a gondolat, pedig ekkor már tisztában voltam a világ működésével és a szereplők legtöbb jellemzőjével - már amennyire emlékeztem rájuk korábbról.

Sajnos a rengeteg információ megemésztését a szerteágazó, legapróbb részleteket is a tudomásunkra hozó leírás, illetve a tördelés sem igazán segíti elő - az oldalakon sorakozó szöveg nem csak érzésre, de látványra is nagyon töménynek tűnik.

Pedig a történet jó, nagyon jó! A főszereplő hölgy neve, Cassandra Palmer, aki  - miután a szüleit megölték - egy vámpír udvarában nőtt fel, mint annak jövőbe látó képességekkel rendelkező szolgája. Cassie nem csak látnoki képességekkel rendelkezik, hanem a szellemeket is látja, sőt az egyikükkel kifejezetten szoros kapcsolatba került, ugyanis egy antikvitásban megvette azt a nyakláncot, amelyben Billy "lakik" - a véletlen találkozás eredményeként a lány és a szellem azóta is kölcsönösen segítik egymást. Cassie-nek sikerül elszöknie az őt fogva tartó vámpír elől, történetünk kezdetén már évek óta sikeresen bujkál előle, amikor is ráakadnak: valakitől figyelmeztetést kap és ismét menekülni kényszerül, előtte azonban figyelmeztetni akarja gyanútlan szobatársát, aki a közeli bárban dolgozik. A figyelmeztetéssel időt veszít, ráadásul az ártatlan szobatársról, Tomasról kiderül, hogy nem is ember, hanem egy vámpírmester, akit a Szenátus a lány védelme érdekében rendelt ki. Cassie körül felgyorsulnak, sőt hihetetlen sebességgel felpörögnek az események, innentől fogva nem csak a hősnő, de bizony az olvasó is kapkodja a fejét és itt következik be az a szituáció, amit egy bekezdéssel fentebb már emlegettem.

Cassie és Billy Joe (A kép INNEN.)

Cassie mindent tud a vámpírok világáról, az agyaras lények közötti hierarchiáról, a törvényeikről, és bár senki sem tanította, de sikerült a saját képességeit is úgy ahogy feltérképezni, azok gyakorlati alkalmazását is elsajátítani. Amiről nem tud, az az hogy sokkal többre hivatott, mint amit valaha is gondolni mert volna magáról és igazából nem is nagyon vágyik arra a pozícióra, amihez egy irányíthatatlan erő kipécézte magának - ő csak egy normális és teljesen hétköznapi életre vágyik.

Hiába vannak annyian körülötte, és hiába tűnik úgy, hogy sokan segítik, igazából csak magára számíthat, ha túl akarja élni azt, ami a nyakába szakadt. Cassie körül zajlanak az események: magának akarja őt a mágikus képességekkel rendelkező emberek egymással szemben álló két érdekcsoportja, az Ezüst kör és a Fekete kör, ezzel egyidejűleg a vámpírok úgy gondolják, az lenne a legjobb, ha a lány védelmét ők látnák el és a Szenátus mindent meg is tesz azért, hogy a jövőbelátó fölött egyik hadmágus csoport se gyakoroljon hatalmat. Természetesen mindenkinek célja van. Az Ezüst kör elvesztette a Szibilláját és szeretné a potenciális jelöltet uralni és irányítani, a Fekete kör lepaktált egy hatalommániás vámpírral, a Szenátus pedig megfogyatkozott létszámban ugyan, de szintén a saját pecsenyéjét sütögeti.

Ha nem okozna elegendő problémát a vámpírok és a mágusok közötti ellentét, akkor tegyünk rá még egy lapáttal: Cassie a felmenői és a képességei révén esélyes a Pythia, vagyis az idő manipulálására alkalmas jövőbelátó, a leghatalmasabb jósnő pozíciójára. Ezért történik tehát minden, ezért akarja mindenki a talpraesett, de az élet bizonyos területein tapasztalatlan hősnőt a saját befolyása alá vonni. Mi az amit kapunk eközben? Olvashatunk szellemekről, az időben való utazásról, a múlt megváltoztatásának lehetőségéről, tényleges és hatalmi pozíciók érdekében vívott csatákról, mindenféle érdekekről, ezek összefonódásáról - mindezt fergeteges tempóban, úgy hogy követni is alig lehet.

Mircea (A kép INNEN.)

A szereplők közül senki sem ártatlan, mindenkinek megvan a maga hibája, és természetesen az érdekei érvényesítése érdekében nem néz sem embert, sem más természetfeletti lényt. Tomas, Louis-César, Mircea, Pritkin, Billy Joe: mindegyikük egy egyéniség, mindegyikük érdeke érthető, bár a módszereik a legtöbb esetben vitathatóak.

Miközben igyekszünk megismerni a szereplőket, kitalálni, hogy mit is akarnak igazából elérni, felfogni a különböző érdekcsoportok közötti összefüggéseket, illetve a megismerni az elénk táruló világ - eléggé összetett - felépítését, a görög mitológia egyes elemei és az európai történelem lényeges eseményei, alakjai észrevétlenül beszivárognak a történetbe. Persze ettől csak még összetettebbé és bonyolultabbá válik minden, de ha sikerül túllendülni a kezdeti nehézségeken, mindent elrendezni, a helyére tenni a fejünkben, akkor a történet sok mindenért kárpótolja az olvasót.

Sokkal jobban tetszett, mint az első olvasás alkalmával, a véleményem is lényegesen kedvezőbb a regény egészéről, mint ahogy korábban gondoltam. Ha valaki kedveli a paranormális - de nem feltétlenül a romantikát előtérbe helyező - sorozatokat, akkor bátran kezdjen bele Cassandra történetébe. Jó tanácsként csak annyit tudok adni, hogy senki ne ijedjen meg a sok információtól, a regény töménységétől - a kezdeti kitartást meghálálja a sorozat, mert kötetről kötetre egyre jobb lesz a sztori. Természetesen a következő részekről is elmondom majd a véleményem.

Folytatás »

Kleinheicz Csilla: Üveghegy (Ólomerdő 2.)

Hét év telt el az Ólomerdő első kiadásának megjelenése óta, amelynek utószavában Csilla azt ígérte: „Itt még nem ért véget minden történet. Hét év múlva eljövök megint”. A Rengeteg lakóinak történetét kedvelők pedig komolyan vették a szavait, és folyamatosan számolták a napokat. Mivel az ígéreteknek súlya van, és ez a törvény nem csak a tündérek világában érvényes, ezért a mágikus jelentőségű hét évvel később - még éppen a beígért időn belül - elkészült a várva várt folytatás.

Értékelés: 10/10

Kiadó: GABO Könyvkiadó

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 384 oldal

Borító ár: 2.990,- Ft
Kiadói sorozat: GABO SFF

Sorozat: Ólomerdő

Előzmény: Ólomerdő

Műfaj: fantasy

A szerző egyéb művei:
Város két fül között és más elvarázsolt
történetek,
Nyulak, sellők, viszonyok

Az évek nemcsak az emberek, de a történetek felett sem múlnak el minden nyom nélkül: időközben az Ólomerdő megérett a változtatásra. Az egyébként már elsőre is emlékezetes és erős hangulatú történet kapott egy némileg olajozottabb, illetve a folytatásokra sokkal nyitottabb cselekményt - és természetesen egy új, nagyon tetszetős köntöst. 

Héterdő legendája tehát teljesebb lett, összeszedettebb, színesebb és végre - alig fél évvel később - megérkezett az Üveghegy is. Az olvasók azonban mégsem azt kapták, amit annyira szerettek volna, hiszen ez a kötet nem Emese és Rabonbán hét évvel későbbi kalandját mutatja be, hanem a kiadványban olvasható két kisregény - az Üveghegy és a Kősárkány - közvetlenül az Ólomerdő befejezését követő eseményeket írja le. 

„(...) nem kell a világok határmezsgyéjén élni ahhoz, hogy az idő megcsavarodjon, és egyszerre nyúljon a végtelenbe és sűrűsödjön egyetlen pillanatba.” 

Az Üveghegy Lóna története: a hattyútündér és Emese kapcsolatának alakulása, anya és lánya egymás felé közeledése úgy, hogy a múlt árnyéka mindkettőjükre rávetül, megviseli őket annak a személynek a hiánya, aki az összekötő kapocs lehetne közöttük. Lóna immár az Ezüsterdő úrnője, de számára Emese bizalmának elnyerése a legfontosabb, pótolni akarja az átok miatt elvesztegetett éveket: a tündérek életére, a mágia használatára tanítja a lányát. A kötet alig harmadát kitevő történetet áthatja a gyász, a veszteség érzése, illetve a remény, hogy a jövő még így is szép lehet, a csonka család tagjai újra egymásra találhatnak. 

„A remény elköteleződés, akár egy ígéret, és ha nem váltják be, ugyanolyan fájdalmasan üt vissza.” 

Lóna karaktere kiteljesedik, múltbeli tettei sokkal érthetőbbé váltak, egy teljesen más oldaláról ismerhettem meg az átok miatt éveken keresztül hattyúként élő tündért. Erőfeszítéseit végigkövetve, gondolatait és érzéseit megismerve egyre inkább megkedveltem őt, míg Emese tartózkodását szinte értetlenkedve, már-már gyanakodva figyeltem. A gyönyörű mondatok, a lapokról áradó érzések, a mesékre vonatkozó utalások elvonták a figyelmem és Lónához hasonlóan én sem vettem észre a jeleket, amelyek a rendkívüli hatású befejezéshez vezettek. Fantasztikusan felépített, ragyogó karakterekkel, fontos momentumokkal teli történet, amelynek a befejezése olyan megdöbbentőre sikerült, hogy az állam a padlón koppant - Csilla merész húzása, illetve a mesteri kivitelezés előtt pedig megemelem a nem létező kalapom. 

„Ha ember vagyok, le tudok mondani a varázslatról? Ha tündér vagyok, kell–e igazodnom az emberek törvényeihez? Van–e középút?” 

A kép INNEN.

Az Üveghegy feszültséggel és fájdalommal, veszteséggel teli befejezéséhez képest a Kősárkány története lassan indul be, de a hangulat továbbra is meghatározó és különleges. A kiadvány nagyobb részét adó történetben ismét Emese kerül a középpontba, aki az immár többszörös veszteséget követően – a gyerek és a felnőttkor közötti átmeneti időszak nehézségeivel küszködve, a tündérek és az emberi világok határát szemlélve – próbálja megtalálni a helyét a világban. Igazi fejlődéstörténet, az emberi és családi kapcsolatok megannyi árnyalatával, minden nehézségével és esetenként boldogságával is.

A kisregény első fele komótosan halad: hol a múltban, hol a jelenben kalandozunk, követjük Emese útkeresését. Bár tetszett a hangulata és a mondanivalója, de hiányoltam valamit a történetből: a mozgalmasságot. Csak vártam, lassan haladtam az eseményekkel és végül bebizonyosodott, hogy ha a türelemhez nem is mindig dukál rózsa, de valamiféle jutalom biztosan, mert a Kősárkány második felének olvasása közben hihetetlen és minden mozzanatában emlékezetes élményben volt részem – nem tudtam letenni a könyvet a kezemből, mindent megbocsátottam, amivel korábban nem voltam teljes mértékben elégedett.

Már az Ólomerdő közben is felfigyeltem azokra utalásokra, amelyeket az Üveghegy olvasását követően sejtés helyett már tényként kellett kezelnem: ebben a „mesében” sárkányok is szerepelnek. Szárnyas lények, amelyek egyszerre gyönyörűek és rettegni valóak - akik eredettörténete biztosan meglepetést okoz, mert ezekkel a teremtményekkel kapcsolatban mindenre számíthatsz, csak éppen arra nem, amiről olvasni fogsz. Merész húzás, amely csodálatos kivitelezéssel párosul: hiba és kétségek nélküli gondolamenet, mondanivalóval, mély jelentéstartalommal - egyszerűen zseniális. A hangulat megragad és még a könyv befejezését követően sem enged szabadulni. 

A kép INNEN.

Nehéz a Kősárkány eseményeiről bármit is mondani, mert félek, hogy minden szóval elárulnék valamit, amit lehet, hogy nem kellene - hosszú mondatok helyett sorakozzon itt inkább pár kérdés. Nézzük csak... Kíváncsi vagy rá, hogy mi van az Üveghegyen túl? Milyen titkokat rejt a Rengeteg? Mit gondolnak, és mit éreznek a sárkányok? Érdekel, hogy mi a létezésük titka? Honnan ered a hatalmuk? Hol van az a határ, ahol még gyógyírként hat a szeretet, és mikortól árt többet, mint használ? 

Ha minden kérdésre igennel válaszoltál, illetve ha kedveled a meséket – az igazi meséket –, ahol a tetteidnek tétje van, ahol meg kell küzdened azért, hogy a célod elérd, ahol a veszteségek az élet velejárói, és ahol semmi sem garantálja a boldog befejezést - de attól az még megtörténhet -, akkor ez biztosan a te könyved. A csodálatosan megfogalmazott mondatokat, a mindent átszövő hangulatot és a fantasztikus illusztrációkat már csak ráadásként, de nem mellékesen említem meg - mindegyikről órákat lehetne regélni. 

Szerettem-e olvasni? Nem, mert ezt a történetet nem lehet csak szeretni, ezt imádni kell: a veszteségek miatt, az érzések sokrétűsége miatt, a történet hangulata miatt, az ötletek és a kivitelezés miatt. Nekem kedvenc lett, ez nem vitás. És a befejezés? Csilla, szerintem te direkt és készakarva kínzod az olvasóidat! Ugye nem kell újabb hét évet várni a folytatásra? Ígérd meg, ígérd meg, hogy nem így lesz!

A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Mike és Rachel Grinti: Karmok

A tizenkét éves Emmát és családját nagy veszteség éri: a nővére, Helena eltűnik. A fiatal lányt keresi a rendőrség, de nem akadnak a nyomára, majd a család magánnyomozót bérel fel, de ezzel is csak a házukat és a megélhetésüket biztosító éttermüket veszítik el – a hiányzó családtagot senki sem találja. Emmáék ezért kénytelenek a varázserdő melletti lerobbant lakókocsiparkba – különféle Szerzetek, mindenféle lények közé – költözni. A család által kiszemelt lakókocsi azonban már foglalt, abban lakik Jack, a félszemű, varázstalan kandúr, aki azonban macskavarázst nélkülözve sem éppen veszélytelen jószág. Jacknek van egy terve, amivel mind a ketten, Emma és ő is jól járnának, de ehhez a lánynak sok veszélyt kell vállalnia és a siker még így sem garantált…

Értékelés: 6/10

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 208 oldal

Fordította: dr. Sámi László

Borító ár: 2.680,- Ft

A mű eredeti címe: Claws

Műfaj: gyermek, ifjúsági

A történet félig a valóság és félig mese, Emma ugyan ember, de a világ, amiben él, hemzseg a mesékből oly jól ismert lényektől: vannak itt gyerekekre vadászó boszorkányok, elismerésre és társaságra vágyó hárpiák, békés nagák – akarom mondani coatlok, mert mégiscsak az amerikai kontinensen vagyunk –, buta, de erőszakos trollok, titkokra vadászó kémpatkányok és persze csalafinta, az emberi hiszékenységet a végletekig kihasználó tündérek. A legkülönösebb lények azonban a macskák, akik nem éppen azonosak a mi általunk is ismert házi kedvencekkel, hanem maguk is afféle Szerzetek, varázslények – ugyanakkor bizonyos helyzetekben nagyon is macskásan viselkednek.

„Háziállatnak titulálni egy macskát csaknem akkora sértésnek minősült, mint kijelenteni, hogy Emma szülei őt csak házi kedvencként tartják. Csak hát, annyira sokkal kisebb volt a többi Szerzetnél, még ha tudott is beszélni.”

Jack, a félszemű cicus hatalmas bűnt követett el – megölte a Falkaszívet, aki birtokolja és a falka számára biztosítja a macskavarázst –, ezért elvesztette a varázserejét, a falka többi tagja, pedig az elkövetett tettéért cserébe őt akarja megölni. A kétségbeesett, tizenkét éves lány pont megfelelő számára a tervei kivitelezéséhez, ezért elhozza számára a Falka szívét, amellyel Emma összeolvad, eggyé válik, és amelynek következményeként hirtelenjében emberként kell irányítania egy egész falkányi macskát, meg kell tanulnia a macskavarázs alkalmazásának minden csínját-bínját, és persze el kell indulni a nyomokon, amelyek a nővéréhez vezetnek.

„A macskavarázs nem holmi olcsó trükk. Nem csak elhiteti az emberekkel, hogy másképp nézel ki, és nem veszi rá őket, hogy szeressenek. Az tündérmágia. A macskák csak a valós dolgokkal törődnek, és minket csöppet sem érdekel, hogy ki szeret minket, és ki nem.”

coatl (A kép INNEN.)

Ez a regény egy ifjúsági történet és nem is akar több lenni, tökéletesen passzol az ajánlott korosztály igényeihez és elvárásaihoz. A kiadó tíz éves kortól ajánlja a történet olvasását, a cselekmény pedig ennek megfelelően épül fel: kellően mesés és fordulatos, de a történetvezetés nem túlzottan csavaros, a terjedelmét pedig leginkább rövidnek mondanám. Felnőttként nem lettem a történet rajongója, de biztosra veszem, hogy a főszereplővel azonos korosztályba tartozó olvasókat képes lesz maradéktalanul elvarázsolni a regény. Miért gondolom így? Mert számukra a gyerekekre vadászó boszorkány vagy a támadó troll sokkal rémisztőbb, a tündérek csalfa bűbája hihetőbb, a macskavarázs sokkal mágikusabb, a kalandok sora lényegesen szórakoztatóbb lesz – a mesés elemek és a különleges fordulatok igazából nekik szólnak. Könnyen azonosulni tudnak Emmával, akinek döntenie kell a nővére megmentése, illetve a szülői szabályoknak való megfelelés között, ugyanakkor ő az a lány, akinek legjobb barátja és segítője egy beszélő macska, és akinek életét lassanként áthatja a világot mozgató varázs.

„Egy macska sem igazán macska a varázsereje nélkül (...).”

Ez akár a macskavarázs megjelenése is lehetne.
(A kép INNEN.)

Nagyon tetszett, hogy minden fejezet elején található egy rövid felvezetés, egy részlet a CragWiki.org (valójában cragwiki.com) oldalról, amely arra hivatott, hogy az olvasó részletesebben megismerje azt a világot, amelyben a történet játszódik. Érdekesség, hogy maga az oldal egyébként tényleg létezik, a szerzők kifejezetten a regény miatt hozták létre és töltötték fel tartalommal.

Aranyos és kedves történet a kalandok sorába ágyazott lényeges dolgokról: a testvéri szeretet erejéről, a család összetartozásának fontosságáról, a jellemek és elvárások közötti különbségekről, a másik, ismeretlen és tiltott világ vonzásáról, a barátság szükségességéről és persze a varázslat fontosságáról. Mesebeli lényekkel teli varázslatos történet fiataloknak és talán kicsivel – éppen csak valamivel – idősebbeknek is. Ami nagyon fontos: a regény önálló történet, nem pedig egy sorozat kezdő darabja, bátran adható tehát a gyerekek kezébe.

Véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Eric Muldoom: Boszorkánylovag (Ammerúnia 1.)

Régóta, nagyon régóta nézegetem már az Ammerúnia világában játszódó regényeket, de mégsem szántam rá magam az olvasásukra. Mi az, ami visszatartott a megismerésüktől? A világ bemutatása, a hihetetlen kalandok sora még akkor indult útjára, amikor messziről és fenntartásokkal szemléltem a fantasy regényeket, mire pedig odáig jutottam, hogy érdekelni kezdtek a kitalált világok, az egyedi lények, már jó pár kötet írta le Ammerúnia világának történelmét, lakóinak életét és cselekedeteit - én pedig elveszetten vizsgálgattam a borítókat, a fülszövegeket.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor most mégis miért vettem a kezembe ezt a regényt? Tömören összefoglalva: a világgal kapcsolatban eddig is létező kíváncsiságom sikerült olyan mértékben felkelteni, majd minden további kétkedésem a kérdéseimre adott válaszokkal félresöpörni, amelyek miatt végül úgy döntöttem, hogy mindenképpen szeretném megismerni ezt a történetet, amely gyakorlatilag nem más, mint a belépő Ammerúniába, annak a regénynek az átdolgozott verziója, amelyről annak idején lemaradtam.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Delta Vision

Kiadói sorozat: Delta Vision Exkluzív

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 382 oldal

Borító ár: 2.990 ,- Ft

Sorozat: Ammerúnia

Folytatás: Boszorkányúr

Műfaj: fantasy, kard és boszorkányság irányzat

Akciós vásárlás:

Delta Vision Könyvroham

Delta Vision Webáruház

E-könyvként is kapható.

A szerző egyéb könyve(i):

Éjféli erdő

A regényben olvasható kalandnak múltja van: a történet korábban Sötét angyalok címmel jelent meg a Cherubion Kiadó gondozásában, még 1999-ben. Az azóta eltelt 15 évben Ammerúnia sokat változott, bővült, kiteljesedett, összetettebbé vált, ahogy a szerző is másképp lát jó néhány dolgot, mint másfél évtizeddel ezelőtt - a történet megérett tehát az átdolgozásra.
Nem tudok érdemben nyilatkozni a korábbi kötethez képest bekövetkezett változtatásokról, karakter- vagy cselekményfejlődésről, mert az előzményt, az 1.0 verziót nem ismerem, de megteszi ezt helyettem a szerző, aki gondosan csokorba gyűjtötte a legfontosabb módosításokat. Ebből is következik, hogy itt és most csak arról olvashattok véleményt, hogy mit jelentett nekem, hogy beléphettem Ammerúnia birodalmába, illetve milyen reakciókat váltott ki belőlem Kullgan, a boszorkánylovag kalandja.

Nem vagyok szerepjátékos, soha nem is játszottam, személyemben mindössze egy egyszerű olvasót üdvözölhettek, aki kedveli a fantasy-t, élvezi a műfaj sokszínűségét, és ugyan nem személyesíti meg a karaktereket, de szívesen beleéli magát (ha tudja) az éppen olvasott regény főszereplőjének helyébe. Nem mondom, hogy ebben az esetben könnyű helyzetben voltam, mert Kullgan nem éppen egy egyszerű személyiség, ahogyan az öröksége, az élete és a képességei sem - a kötet elején még ugyan kétkedve figyeltem a karakterét, de a végére sikerült egészen megkedvelnem, amiben nagy segítségemre volt az az irónia és szarkazmus, amely - szinte minden esetben - áradt a szavaiból.

"Kevesen tudják, ki vagyok valójában.
A szóbeszéd szerint egy boszorkány és egy túlvilági démon rettenetes nászából jöttem a világra, de legjobb esetben is maga az Ördögök Atyja a dédapám. Ez persze merő kitaláció, de el kell ismernem, hogy némi igazság, azért akad benne."

A szerző nem sokat bíbelődik a felvezetéssel, az egész könyvre jellemző lendületes és eseménydús történetmesélésbe már az első oldalon belekóstolhattam, hogy aztán megdöbbenve vegyem tudomásul, ez bizony a végéig így is marad. Az akciók és kalandok közepette zajló párbeszédek, illetve a mesélő, Kullgan monológjainak köszönhetően pedig lassanként feltárul Ammerúnia összetett világa, illetve a küldetésben résztvevők múltjának bizonyos, a történet szempontjából fontos részletei.

Ammerúnia térképe

Így derül fény arra, hogy Ammerúniát a Sötét Víz néven emlegetett veszedelem fenyegeti, amely a Napisten halálát követően jelent meg, jelenleg is terjeszkedik, és amely miatt most biztos halál vár mindazokra, akik nem tudnak bebocsátást nyerni valamelyik Örökkévaló Városba. Márpedig ezeket a városokat sem megtalálni, sem pedig bevenni nem könnyű, és a tulajdonjogára is lényegesen többen pályáznak, mint ami még elfogadható lenne. Számtalan lény, köztük Ammerúnia ősi lakosai, az elfek - megannyi alfaja és csoportosulása -, valamint az elnyomásuk alól nem olyan régen felszabadult emberiség vet be mindent, hogy bejusson Opálvárosba és ezzel biztosítsa maga számára a védelmet a fenyegetés ellen, ennek következményeként pedig az ősi, mágikus tudás áll szemben az új világrenddel, melyet a halconita papok képviselnek.

Kullgant, a boszorkánylovagot a halconita papok ejtették fogságba, a tömlöcben eltöltött hosszú hónapok után éppen a vesztőhelyre cipelik, amikor is a szabadságáért cserébe különleges küldetéssel bízzák meg: el kell foglalnia és az emberek kezére kell adnia Opálvárost. A célponthoz vezető út hosszú és veszélyes, ezért a megbízatása végrehajtásához útitársakat is kap: egy sziklaelfet, egy harcos Medini lányt és egy sötételf varázslót. A négyes közül ketten hivatásból, ketten pedig kényszerből vesznek részt a feladat teljesítésében és vállalnak minden veszélyt.

Ammerúnia világában játszódó egyéb regények borítói.

A történet elején kíváncsian figyeltem az eseményeket, igyekeztem tartani a tempót, elraktározni  és elrendezni magamban az eddig ismeretlen világgal kapcsolatos rengeteg információt. A küldetés céljának megjelölését és a kis csapat összeverbuválását követően olyan szinten beindultak az események, hogy csak kapkodtam a fejem. A kalandok, összetűzések, csaták elképesztő ütemben követik egymást, a rengeteg és folyamatos akció közepette kénytelen voltam néha én magam félretenni a könyvet, és valamelyest megpihenni, feldolgozni az olvasottakat, mert a főszereplőknek bizony nem jutott osztályrészéül a lustálkodás és a pihenés lehetősége - ők legfeljebb akkor lazíthattak, ha a kimerültség végképp legyőzte őket, vagy éppen az ellenség lesújtó ökle, netán hatásos varázslata folytán kerültek öntudatlan állapotba. A helyzet akkor mérséklődik valamelyest, amikor Opálváros végre feltűnik a távolban, mert innentől fogva a kardok és egyéb fegyverek gyakran ész nélküli, de mindenképpen életmentő, az adott helyzetből kiutat jelentő suhogtatása némileg háttérbe szorul, és az események alakulásában lényegesen fontosabb szerepet tölt be a stratégia.

"- Távolról sem egyszerű. De én Kullgan vagyok, Luút főpapja, Boszorkánylovag. Bűbájos. Vajákos. Magare. Pokolfajzat. Ezt sohasem árt észben tartani!"

Az már a kötet legelején is látszik, hogy ez a világ nagyon bonyolult, a későbbi események pedig csak megerősítettek ebben az előzetes megállapításomban: rengeteg lény, fajok és alfajok sokasága, a mágia összetettsége, holdak és istennők, az egymással ellentétes érdekek és célok első olvasatra szinte átláthatatlannak tűnnek. Bármennyire is figyeltem, időnként azért csak sikerült elvesznem az információk, nevek és kifejezések tömegében, ezért kerestem a kötet végén egy szószedetet, amelytől azt vártam, hogy kiutat mutat szorult helyzetemből - ilyet ugyan nem találtam, de helyette felfedeztem egy kronológiát és egy térképet, amelynek segítségével sikerült a fejemben uralkodó káoszt többé-kevésbé rendbe szedni.

sötételf

A küldetést teljesítő négy főszereplő karakterei annyira különböznek egymástól, hogy ennél eltérőbbek már nem is igazán lehetnének, mégis mindegyikükben találtam kedvelni valót, és persze az sem utolsó szempont, hogy hozzáállásuk, képességeik ideálisan egészítik ki egymást, a veszélyek túléléséhez mindegyikükre szükség van. Kullganban a világszemléletét, a lazaságát és a helyzetfelismerését kedveltem meg, Mediniben a talpraesettségét és a tervezési képességét, a sziklaelf lovagban a vakmerőségét és mindent felülmúló harci szellemét, a sötételf varázslóban, Aldyrban pedig a titokzatosságát, a kezdeti távolságtartását és elképesztő varázslatait. Mindegyikük összetett és titokzatos figura, akikről szívesen olvasnék még. De a mellékszereplők között is akadnak jó néhányan, akik történetére, motivációjára kellőképpen kíváncsi vagyok.

A kötet fülszövegének ajánlása alapján ez a regény a fantasy műfaján belül a kard és boszorkányság irányzathoz tartozik, és ezt csak megerősíteni tudom, mert bizony a fegyverek használata, az alkalmazásuk következményei teszik ki a szöveg egy jelentős részét, ugyanakkor a mágia legalább olyan fontos szerepet játszik a küldetés teljesítésében, mint a fegyverforgatás. A ráolvasások, igék és mágikus eszközök felhasználása természetes, hozzátartoznak a világ működéséhez, annak szerves részét képezik, és bár a mágia alapjairól ugyan kapunk némi információt, de a leírás korántsem teljes - a történet szempontjából azonban nem is igazán lényeges a részletesebb bemutatás.

Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy összegezzem az első, Ammerúniában tett kirándulásommal kapcsolatos érzéseimet, benyomásaimat: szédületes tempójú kalandban volt részem egy nagyon összetett, harcosokkal és mágiával teli világban, amely közben az információk és az akciók sokasága néha maga alá temetett, de ettől függetlenül élveztem a kalandot. A regény vége, az utolsó rész tetszett a legjobban, mert itt már hangsúlyosabbá váltak az összefüggések és nagyobb jelentőséget kaptak a megfontolt döntések, illetve várható következményeik. Azt nem állítom, hogy minden egyes kapcsolat és következtetés első olvasatra teljesen átláthatóvá és világossá vált a számomra, mert az hazugság lenne. Egyébként is úgy vagyok vele, hogy a gyanútlan olvasóra zúdított rengeteg adat és tudnivaló miatt ezen a történeten érdemes többször is átrágnia magát a világgal  még csak most ismerkedőnek.

Bár továbbra sem ez a kedvenc fantasy irányzatom, de a kapott élmény mindenképpen megerősített abban, hogy jól döntöttem, amikor az olvasást választottam és bizony nagyon szeretném megismerni a folytatást is - amelynek megjelenésére Boszorkányúr címen számíthatunk majd -, már csak azért is, mert elképesztő módon ért véget ez a kötet.

A világról bővebben az ammerunia.hu, valamint a fantasycentrum.hu oldalon olvashattok.
Érdekes kiegészítés ad a történethez a kötet borítófestményének készítését bemutató leírás.

A könyvet köszönöm a Delta Vision Kiadónak, a fantasycentrum.hu oldalnak

és nem utolsósorban Aldyrnak!

Folytatás »

Maggie Stiefvater: Ballada - A holtak éneke (Tündérdallam 2.)

Még élénken él az emlékezetemben az előző rész okozta varázs, a tündérek kicsavart, féligazságokkal és titkokkal teli világa, az emberekhez való hozzáállása és az a keserédes befejezés, amely egyszerre jelentett lezárást és mégsem. Nem volt kérdéses, hogy Maggie bűbája ismét telibe talált és az sem volt kérdés, hogy a folytatást is olvasni szeretném. Elvakultságomat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a második kötetet úgy vettem meg, hogy még a fülszöveget megismerésére sem fordítottam gondot. Pont ezért teljességgel meglepődtem, amikor azzal szembesültem, hogy ebben a kötetben Deirdre helyett James játssza majd a főszerepet. Álmélkodtam ugyan, de egyáltalán nem bánkódtam, hiszen James az a figura, akit már korábban is kedveltem, akinek humora egyszerűen imádni való és természetemből adódóan nagyon kíváncsi voltam arra, milyen lehet, ha nem csak mellékszereplőként van jelen, hanem az ő gondolatai töltenek meg egy egész könyvet.

James és Deirdre is túlélte az elmúlt nyár eseményeit és így abban a kivételes zenei tehetségeket foglalkoztató középiskolában kezdhették meg a tanulmányaikat, amelybe a verseny győzteseiként felvételt nyertek. James azonban nem igazán találja a helyét és ami leginkább bosszantja, hogy a lányt sem, akivel csak elvétve fut össze és aki akkor is furcsán, szinte megszállottan viselkedik. Az is bosszantja, hogy úgy érzi az iskola nem igazán tud zenei téren megfelelő képzést nyújtani a számára, hiszen kimagasló tehetsége révén jobban játszik hangszerén, a skót dudán, mint az oktatója. Egyedi adottságával fel is kelti maga iránt az érdeklődést, személyére felfigyel a lélekrabló tündérmúzsa, Nuala, aki felébreszti, majd kiszipolyozza a halandók kreatív energiáit és a halálba hajszolja őket, hogy ő maga életben maradjon. James azonban megtanulta a leckét, tart a tündérektől és nem könnyű őt rákényszeríteni az alkura, amelynek nem más a tétje, mint az élete. Az idő azonban sok mindent megváltoztat és James azon veszi észre magát, hogy közeledik a halottak ünnepe, Mindenszentek éjszakája és neki a tündérkirálynővel és a holtak királyával kell megküzdenie azért, hogy megmentse Nuala életét és a saját lelkét.

"- Üdvözlöm Önöket, hölgyeim és uraim! (...) Remélem, megnyerhetem szíves figyelmüket. El kell ugyanis mondanom Önöknek, hogy amit itt és most látni fognak az a színtiszta valóság. Talán nem lenyűgöző, talán nem megdöbbentő, talán még botrányosnak sem nevezhető, annyit mégis elmondhatok a kétség leghaloványabb árnyéka nélkül, hogy ez a valóság. És ezt... mélységesen sajnálom."

Teljesen más ez a történet, mint amit vártam, egészen más, mint az előzménye, különbözik tőle stílusában, ütemében, mozgalmasságában, mondanivalójában, mélységében és az általa keltett érzésekben. Eltérő, de ugyanakkor lenyűgöző, a lélek mélyéig hatoló és ha másként hat is a varázsa, azt nem lehet elvitatni tőle, hogy képes a bűvöletre. Abban azonban már nem vagyok biztos, hogy ezt a csodát mindenki képes is lesz felismerni, sokan lesznek, akik el fognak siklani a mélyben rejtőző mondanivaló fölött, akikre nem lesz hatással az igézet és csak azt fogják látni, hogy James humora nem teljesen ugyanaz, mint amit vártak tőle, hogy az események lassan vánszorognak, hogy az érzelmek nem olyan hevesek és a történet nem olyan megkapó, mint Deidre könyvének cselekménye. Akiket viszont képes megérinteni, akik azon a hullámhosszon belül érzékelnek, amelyiken a szerző teljes valója megszólal, azoknak a szíve és a lelke együtt fog rezegni az eseményekkel, rá fog hangolódni a főszereplők lelkének vibrálására, az érzelmeik által keltett dallamra.

"Manapság soha senki nem próbál áthatolni a valóság leplén, bár más tündérektől hallottam, hogy ez nem volt mindig így. Az a néhány srác, aki most megérezte a jelenlétemet, és felkapta a fejét, csupán őszi levelek kavargó örvényét látta volna a járda szélén. A forgatag felfelé ívelt a levegőben, majd spirál alakban hanyatlott vissza a földre. Az mindig én voltam, a láthatatlan alkonyi borzongás, az a megfoghatatlan szorítás az ember torkában, a kéretlen könnycsepp a szem sarkában a rég feledet gondolatok nyomán."

Úgy érzem, hogy pont megfelelő időpontban olvastam ezt a könyvet, mert ha nem is voltam minden mozzanatában elégedett a benne leírtakkal, de engem elkapott a regény hangulata, magával rántott a varázsa. A nézőpont és főszereplő váltás jót tett a történetnek, mert James a nyilvánvaló veszteség ellenére is sokkal életképesebb személyiség, mint Dee és bizony belehaltam volna, ha Deirdre elbeszélésében kell olvasnom az eseményekről, mert annak csak hatalmas hiszti és siránkozás lett volna a vége. James ezzel ellentétben szarkasztikus humorral, számomra szimpatikus gondolatokkal és különleges érzelmekkel töltötte meg a kötet oldalait, Dee reakciójából pedig bőven elég volt annyi, amennyit éppen csak megmutat az írónő.

"Amikor így nevetett, vagy a világ legfélelmetesebb bestiájának vagy a leggyönyörűbb teremtésének látszott, akivel életem során találkoztam, és képtelen voltam eldönteni, hogy azért tölt-e el ez a különös érzés, mert szeretném újra megnevettetni vagy mert legszívesebben hanyatt-homlok menekülnék."

Mondhatnám, hogy a főszereplő váltás miatt ez a regény önállóan is olvasható, de ez így nem igaz. Szervesen kapcsolódnak mind az események, mind pedig az érzések az előző kötetben leírtakhoz, nem lehet eltekinteni annak ismeretétől.
A történéseket ezúttal Nuala és James nézőpontjából követhetjük végig, akik reakciói korántsem olyan hevesek, mint az előző kötet főszereplőié. Nuala megfontoltan választja ki következő áldozatát és óvatosan közelíti meg, James pedig az elmúlt nyár óta már eleve elővigyázatos minden természetfeletti, de legfőképpen a tündérekhez kapcsolódó eseménnyel kapcsolatban. Makacssága, ellenállása, az alku kikerülésére tett sikeres kísérletei azt eredményezik, hogy felkelti Nuala másfajta kíváncsiságát, az együtt töltött idők következményeként lassanként átalakulnak az érzéseik. A tündérek között magányosnak számító lány komoly döntést hoz, amely hatalmas áldozattal jár, de amely olyan ajtókat is megnyit a számára, amelyekről eddig tudomása sem volt. 

Cernunnos

Amíg a tehetséges dudás és a tündérmúzsa egymás iránti érzelmei lassan alakulnak, a háttérből néha felbukkannak Deirdre életének apró mozzanatai, kétségbeesett kísérlete arra, hogy próbáljon úrrá lenni az érzelmein, a tündérnéphez kapcsolódó érzésein, gondolatain és cselekedetein. Észre sem veszi, csak amikor már késő, hogy minden egyes lépése egy nagyobb terv részét képezi, melynek kimenetele mindenkire hatással lesz. Látom magam előtt az előző kötetben szereplő egyik jelentős mondatot, amely így hangzott: "Hát nem tudod, mi történik a Látóval, aki nem tud uralkodni a tündérnépen?". Ez az a kérdés, amely ebben a regényben is nyugodtan megállja a helyét.

"- Eljön az idő, amikor választanod kell majd. A helyes döntést hozd!
 James szeme felcsillant a sötétben. - Melyik a helyes döntés?
- Amelyik fáj - felelte Cernunnos."

Cernunnos

Kifacsart és furcsa szerelmi háromszög, ez jut eszembe arról, ami ebben a könyvben zajlik és az érzelmek alakulásával bekövetkező változások folyton más szereplőt helyeznek az előtérbe. Érdekes és élvezetes volt ennek a megvalósítása és csak gratulálni tudok az írónőnek, amiért nem fullasztotta sablonosságba ezt a szálat, nem alacsonyította le a szereplőit, nem kényszerítette őket érzelmileg megalázó helyzetekbe, hanem megadta számukra a változás és a döntés lehetőségét.

James humora, amely személyisége szerves részét képezi, ebben a kötetben is jelentős volt, gyakorlatilag elvitte a hátán a történetet. Valamelyest keserűbbek ugyan a szavai, nem olyan élettel teliek a poénjai, mint megszoktunk, de attól még nagyon is jellemzőek rá a mondatok és élvezetes olvasni őket, csak éppen fényük - amelynek Deirdre és a hozzá kapcsolódó viszonzatlan érzelmek jelentették az alapját - kopott meg kissé. A fiút azonban nem kell félteni, mert talál a maga és a humora számára más tápláló forrást.

"Mindig az számít, amit akarsz, nem amire képes vagy. Amit te fontosnak tartasz."

Az új helyszínnel új szereplők is beléptek a történetbe. Paul, aki hallja a holtak királyának, Cernunnosnak énekét és Patrick Sullivan, az iskola tanára, aki kiemelkedően sokat tud a tündérekről, kifejezetten érdekes és lényeges személyiségeknek tűntek már az első bemutatkozásuk alkalmával is. A megérzéseim nem csaltak meg, mert mindkettőjüknek fontos szerep jut az események alakulásának során.   

"A legvarázslatosabb, legveszedelmesebb, leghalálosabb, legmesésebb élő teremtmény a földön... az ember."

A történetet akár kerek egésznek is lehetne tekinteni, hiszen a főszereplő szemszögéből nézve megoldódott, valamiképp lezáródott az aktuális probléma. Ugyanakkor maradtak bennem kérdések, amelyek válaszok és folytatás után kiáltanak. Nagyon érdekelne, hogy miként alakult Luke élete? Mit jelentenek azok az utalások, amelyek Dee zavaros mondataiból kihámozhatók? Mi áll mindezek hátterében? Felettébb érdekel Sullivan múltja és persze a jövője, valamint az általa kimondott utolsó mondatban rejlő folytatás lehetősége. Vajon kinek a lelkéért fog felcsendülni a következő (befejező?) kötetben a gyászmise, kiért zeng majd a Requiem?
Egyet tudok csak biztosan kijelenteni... Na, jó, talán kettőt. Maggie továbbra is az egyik kedvenc írónőim egyike és nagyon, de nagyon érdekel a folytatás. 

Értékelés: 8/10 pont
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 384 oldal
Borító ár: 2.999,-/3.999,- (puha borítós/kemény borítós)
A mű eredeti címe: Ballad: A Gathering of Faerie

Sorozat: Tündérdallam
Előzmény: Lament - A Látó szerelme
Folytatás: Requiem
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2013.)

Folytatás »