hétfő, június 08, 2015
Shanara
"Az emberi elme primitív önvédelmi mechanizmusa mindazt tagadja a valóságból, aminek a feldolgozása túl nagy stresszt okozna az agy számára. Ezt nevezik hárításnak."
2015. június 8., hétfő
2015. június 7., vasárnap
Katie McGarry: Dare You To - Aki mer, az nyer (Feszülő húr 2.)
Mivel a Pushing the Limits - Feszülő húr a new adult, illetve a sérült lelkű, problémás fiatalokról szóló történetek közül az egyik emlékezetesebbek közé tartozott a számomra, ezért nem volt kérdés, hogy a folytatásra, Beth történetére is kíváncsi vagyok. Az elvárásaim természetesen a már olvasott sorozatkezdő kötethez, az ott megtapasztalt stílushoz, színvonalhoz igazodtak, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy az eléggé magas követelményrendszerrel csak rosszat tettem magamnak.
Azt hiszem, az a legnagyobb gond, hogy a Feszülő húr című regényével nagyon magasra tette az a bizonyos lécet a szerző, a második résznek nem is igazán sikerült a kezdő kötet nyomába érnie - legalábbis szerény véleményem szerint. Echo és Noah történetét olvasva az tetszett a leginkább, hogy nem a fiatalok érzelmeinek alakulása határozta meg a regény fő vonalát, hanem a fennálló - emberi, illetve családi - problémákkal kapcsolatos megoldások keresése. Az, hogy közben a két főszereplő érzései kinyílnak, lassanként közelebb sodródnak egymáshoz, az események következményeként, mintegy ráadásként éltem meg - noha alapból romantikus sztoriról van szó.
 |
| Értékelés: 6/10 Kiadó: Könyvmolyképző Kiadói sorozat: Vörös pöttyös Kiadás éve: 2014. Terjedelem: 496 oldal Fordította: Komáromy Rudolf Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált) A mű eredeti címe: Dare You To Sorozat: Feszülő húr Előzmény: 1.) Pushing the Limits - Feszülő húr (Echo és Noah) 1,1.) Crossing the Line 1,5.) Breaking the Rules - Szabályszegők (Echo és Noah) Folytatások: 3.) Crash in to You - Szívkarambol (Rachel és Isaiah) 4.) Take Me On - Kísérj el! (Haley és West) 5.) Chasing Impossible (Abby és Logan) Műfaj: romantikus, new adult, lelki sérült fiatalok |
A korábbi kötetben már megismert, komoly családi , illetve személyiségi problémákkal küszködő Beth most még nagyobb galibába keveredik, amelyből a nagybátyja felbukkanása, illetve az általa kínált segítő kéz jelenti a kiutat. Vagyis csak jelentené, mert Beth nem így éli meg a helyzetet: dühöng és mindenkit hibáztat maga körül, csak magát nem. A városban, ahová a lány költözni kényszerül, a középiskola aktuális baseball sztárja Ryan, aki imád fogadni és aki soha nem elégszik meg a második hellyel. Pech, hogy egyik fogadásának tárgya éppen a lány, aki természetesen elküldi melegebb éghajlatra a jóképű, de viselkedését tekintve éretlen kamaszt.
Sajnos a korábbiakban megtapasztalt bravúrt már nem tudta megismételni a szerző, a romantika és a cselekmény közötti kényes egyensúlyt ezúttal nem sikerült megtartani. Beth és Ryan történetében - a fennálló családi problémák és nehézségek ellenére - sem találtam meg azt, amit a másik kötetben annyira kedveltem: itt csak egy hisztis, értékítéletében sérült, fölöslegesen nyers és alkalmazkodni képtelen lánnyal, valamint egy ügyeletes szépfiúval találtam magam szemben, akit az szórakoztat, hogy mindennel és mindenkivel kapcsolatban fogadásokat köt.
Alapból az volt a problémám, hogy durván a képembe nyomta az írónő, hogy itt és most bizony egy fiú és egy lány egymásra találásáról olvashatok és semmi másról: nem rejtette a tényeket érdekes, más motiváció által befolyásolt cselekmény mögé, ennek következményeként pedig csak átlagosnak mondható szintet ütött meg nálam az elbeszélés, nem adott többet, mint egy szimpla romantikus történet. Ráadásként sikerült klisékkel is jól megtűzdelnie a szereplők karakterét, az átélt helyzeteket és természetesen a végeredményt is.
Sajnos a korábbiakban megtapasztalt bravúrt már nem tudta megismételni a szerző, a romantika és a cselekmény közötti kényes egyensúlyt ezúttal nem sikerült megtartani. Beth és Ryan történetében - a fennálló családi problémák és nehézségek ellenére - sem találtam meg azt, amit a másik kötetben annyira kedveltem: itt csak egy hisztis, értékítéletében sérült, fölöslegesen nyers és alkalmazkodni képtelen lánnyal, valamint egy ügyeletes szépfiúval találtam magam szemben, akit az szórakoztat, hogy mindennel és mindenkivel kapcsolatban fogadásokat köt.
Alapból az volt a problémám, hogy durván a képembe nyomta az írónő, hogy itt és most bizony egy fiú és egy lány egymásra találásáról olvashatok és semmi másról: nem rejtette a tényeket érdekes, más motiváció által befolyásolt cselekmény mögé, ennek következményeként pedig csak átlagosnak mondható szintet ütött meg nálam az elbeszélés, nem adott többet, mint egy szimpla romantikus történet. Ráadásként sikerült klisékkel is jól megtűzdelnie a szereplők karakterét, az átélt helyzeteket és természetesen a végeredményt is.
Beth esetében ugyan szép ívű a karakterfejlődés, jól érezhető a különbség a kezdő és a kötet végi személyisége között, de én bizony nem tűrtem volna el tőle azt, amit ebben a könyvben véghezvitt - bár azt sem nagyon, amit korábban művelt. Elképesztő módon bizsergett a tenyerem, jó néhányszor szerettem volna felképelni, hátha attól észhez tér, vagy legalább elgondolkozik azon, hogy mekkora tapló is valójában. A titkolózásairól pedig már ne is beszéljünk, mert az állítólagos legjobb barátai sem tudnak semmit arról, hogy hogyan, milyen körülmények között is él valójában
Beth azonban csak az egyik problémát jelentette, amelyen könnyedén túltettem volna magam - vagy legalábbis nem viselt volna meg ennyire -, ha mellette érdekes személyiségként jelenik meg a férfi oldal, de sajnos Ryan a nyomába sem ért a korábbi kötetben a szívemet könnyedén rabul ejtő Noah-nak. Ryan olyan átlagos volt: túl jó, túl alkalmazkodó, túl kedves, túl kamasz, és hiába voltak neki is családi problémái, azok nem tűntek olyan véresen komolynak, mindössze hétköznapinak. No, és azok a fogadások... szó szerint a hajamat téptem mindegyiktől - ezért is gondolom azt, hogy Ryan túlságosan kamasz. Vele kapcsolatban azért eléggé megtévesztett a fülszöveg, mert olvasás közben korántsem éreztem annyira kiélezettnek és tragikusnak a helyzetet, amely a sportkarrierjével kapcsolatos álmait, illetve annak kockáztatását jelentette - főleg, hogy nem is Beth volt az, aki ebben az esetben betöltötte a katalizátor szerepét, teljesen más miatt gondolkozott el a fiú a jövője alakításának lehetőségén.Voltak mellékszereplők, akiket sikerült sokkal jobban megkedvelnem, mint a főhőseinket. Isaiah volt az, akit a legjobban sajnáltam, mert az ő őszinte érzelmei bizony nem találtak viszonzásra és ez természetesen megviselte a fiút, bár ennek ellenére igyekezett igaz és támogató barátként viselkedni. Beth nagybátyját is eléggé megviselte az unokahúga jelenléte, illetve viselkedése, de mindenképpen kivívta a tiszteletemet azzal, mert kitartott és nem adta fel a küzdelmet - márpedig Beth rendesen megdolgoztatta.
Ha már a családtagoknál tartunk, akkor azt is ki kell jelentenem, hogy Ryan famíliája rendesen kihúzta nálam a gyufát a viselkedésével. Ismét feltettem magamnak a kérdést, vagyis azt, hogy miért kell az ilyen embereknek gyerek, aztán persze meg is válaszoltam magamnak, miszerint csakis azért, hogy valóra váltsa azt, amit ő maga annak idején nem tudott elérni. A gyerek saját óhaja természetesen nem számít.
Sajnos ez nem jött be, de fogadjunk, hogy a szerző tud ennél kevésbé klisés, sokkal jobb és élvezetesebb történetet is írni - főleg, hogy erről korábban már tanúbizonyságot is tett. A bizalmam ugyan kicsit megingott, de ettől függetlenül is kíváncsi vagyok az írónő által papírra vetett további történetekre.
2015. június 4., csütörtök
Tess Gerritsen: A sebész (Rizzoli & Isles 1.)
Újabb regény került sorra az olvasásban a Csökkentsd a várólistádat 2015. évre betervezett listájáról. Pedig a teljesítéssel kész vagyok, de annyira jó könyveket válogattam erre az évre össze, hogy nem bírok az olvasásukkal leállni - úgyhogy folytatom a túlteljesítéssel. :)
Igazság szerint jó ideje szemezek már az írónő regényeivel és azt is tudom, hogy az egyik történetéből tv-sorozat is készült, de eddig még nem jutottam el az olvasásig - a sorozatot meg elvből nem nézem meg addig, amíg nem olvastam el az események nyomtatott verzióját. Ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy nálam a krimihez hangulat kell - főleg az ilyen fajtához, amelyben beteg elmék által végrehajtott brutális esetek nagyon is részletes leírásait lehet olvasni, és ami a lélektani hatását tekintve inkább thriller, mint krimi.
 |
| Értékelés: 7/10 Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó Kiadás éve: 2009. Terjedelem: 430 oldal Fordította: Kovács Kristóf Borító ár: 2.999,- Ft A mű eredeti címe: The Surgeon Sorozat: Rizzoli & Isles Folytatás: 2. A tanítvány 3. A bűnös 4.) Body Double 5.) Eltűntek 6.) The Mephisto Club 7.) A múmia 8.) Ice Cold 9.) The Silent Girl 10.) Las to Die 11.) Die Again Műfaj: krimi, thriller |
Savannah városában okkal rettegnek a nők, ugyanis egy sorozatgyilkos szedi áldozatait: az éjszaka leple alatt besurran az egyedülálló hölgyek lakásába, megerőszakolja, majd válogatott kínzásoknak veti őket alá. A gyilkos mesteri módon használja a szikét, ezért méltán érdemelte ki a "Sebész" nevet. Catherine Cordell sebész rezidens a helyi kórházban, de egy éjszaka ő maga is áldozattá válik, éppen csak sikerül megmenekülnie. Catherine elköltözik a városból és Bostonban próbál új életet kezdeni, munkát vállalni, de a múlt emlékei ide is követik. Két évvel a korábbi eseményeket követően a "Sebész" ismét munkához lát, újabb nők viselik testükön a keze nyomát, de kétség sem férhet hozzá, hogy az igazi célpontja nem más, mint a doktornő.
A regény alapvetően jó stílusban megírt, képes arra, hogy ha az ember belekezd az olvasásba, akkor bizony benne ragad a történetben. Még úgy is borítékolható ez a hatás, hogy a részletes és kellőképpen realisztikus leírások miatt többször borzad el a kötetet gyanútlanul kézbe vevő érdeklődő, mint amennyiszer nem.
A krimi szál kifejezetten tetszett, bár a regény határozottan durva jelenetekkel van tele, ugyanakkor érzékeny témát érint, mert a nemi erőszak már önmagában is elítélendő dolog, de ami ezekkel a megerőszakolt nőkkel a gyilkos tevékenységének következményeként még megtörténik, az már az embertelen és brutális kategóriába sorolható - női olvasóként érzékenyen érintett az alapszituáció könyörtelensége.
A történetre a lineáris időrend a jellemző, az elbeszélésmód E/3 személyű, kivéve azokat a közbeszúrt fejezeteket, amelyek a gyilkos gondolatait írják le, mert ezekben az esetekben konkrétan az elkövető szemén keresztül láthatjuk az eseményeket, az ő fejében találjuk magunkat, valamint az időrend is felborul, mert egyes áldozatokról, a halálukról hamarabb olvashatunk, mint az a történetben ténylegesen sorra kerülne.
A krimi szál kifejezetten tetszett, bár a regény határozottan durva jelenetekkel van tele, ugyanakkor érzékeny témát érint, mert a nemi erőszak már önmagában is elítélendő dolog, de ami ezekkel a megerőszakolt nőkkel a gyilkos tevékenységének következményeként még megtörténik, az már az embertelen és brutális kategóriába sorolható - női olvasóként érzékenyen érintett az alapszituáció könyörtelensége.
A történetre a lineáris időrend a jellemző, az elbeszélésmód E/3 személyű, kivéve azokat a közbeszúrt fejezeteket, amelyek a gyilkos gondolatait írják le, mert ezekben az esetekben konkrétan az elkövető szemén keresztül láthatjuk az eseményeket, az ő fejében találjuk magunkat, valamint az időrend is felborul, mert egyes áldozatokról, a halálukról hamarabb olvashatunk, mint az a történetben ténylegesen sorra kerülne.
Az alapszituációra nem tudok mást mondani, csak azt, hogy beteges és kegyetlen, az ilyen elme őrült, mást nem lehet rá mondani - ugyanakkor zseniális is, mert képes tökéletesen láthatatlan maradni és minden gyanú fölött állni, valamint ha szükséges akkor kordában tudja tartani a késztetéseit és arra irányítani a figyelmét, aki dühének igazi célpontja.
A nyomozás szerteágazó és eléggé cselekményes is, a rendőrök munkájára nem lehet panasz, de a regény jelentős részében mégsem vetül rá a gyanúnak még az árnyéka sem az elkövetőre. Aztán persze, amikor sikerül rátalálni a megfelelő szálra, már viszonylag gyorsan, de nem problémamentesen megy a részletek felgöngyölítése, hamar világossá válnak az okok. Ez nem az a könyv, ahol az olvasó számára már a kötet elején nyilvánvaló, hogy ki az elkövető, de hosszú oldalakon keresztül kell végigkövetnie a rendőrség próbálkozásait - nem, itt senki sem tudja, hogy ki a sorozatgyilkos és amikor végre kiderül a személye, akkor is van még miért izgulni.
A nyomozás szerteágazó és eléggé cselekményes is, a rendőrök munkájára nem lehet panasz, de a regény jelentős részében mégsem vetül rá a gyanúnak még az árnyéka sem az elkövetőre. Aztán persze, amikor sikerül rátalálni a megfelelő szálra, már viszonylag gyorsan, de nem problémamentesen megy a részletek felgöngyölítése, hamar világossá válnak az okok. Ez nem az a könyv, ahol az olvasó számára már a kötet elején nyilvánvaló, hogy ki az elkövető, de hosszú oldalakon keresztül kell végigkövetnie a rendőrség próbálkozásait - nem, itt senki sem tudja, hogy ki a sorozatgyilkos és amikor végre kiderül a személye, akkor is van még miért izgulni.
"Nem a szerelem a legnagyobb kerítő, hanem a fájdalom."
Minden pozitív hozadéka és élvezhetősége mellett a regénynek vannak gyengeségei is - mindjárt több is. Úgy tűnik, hogy amíg az írónő a különböző egészségügyi tevékenységeket, beavatkozásokat teljesen követhetően és korrekten írja le, addig hajlamos eltúlozni egyes érzelmeket. A történetben jelentős szerepet kapnak a nemi erőszakon átesett nők és a problémájukban segítséget nyújtó személyek, de az én nézetem szerint ez még nem ad elég okot arra, hogy az áldozatok, illetve az érintett szakemberek, segítők minden férfira úgy tekintsenek mintha éppen az előttük álló személy követte volna el az egyébként igencsak elítélendő tettet. Márpedig az ügyben nyomozók többsége férfi, szóval bőven akad lehetőség arra, hogy az írónő kifejtse ezt az igencsak eltúlzó nézetét. (Kicsit úgy éreztem magam, mint a halőr - vagy minek hívják - abban a bizonyos viccben, amikor engedély nélküli horgászással vádolja a tó közepére sodródott csónakban olvasó nőt, aki viszont cserébe azzal gyanúsítja a halőrt, hogy erőszakot akar elkövetni rajta - mindkettőjük magyarázata az, hogy elkövetheti a tettet, hiszen a felszerelése megvan hozzá.)
 |
| Boston, Back Bay városrész (A kép INNEN.) |
Amikor utánanéztem, megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez a regény egy sorozat első kötete, amelynek címe a Rizzoli & Isles. Nos, Rizzoli ebben a kötetben nem más, mint egy totális mellékszereplő, Isles személyéről pedig csak sorozat címéből értesültem, mert bizony fel sem merült a neve a majd négyszáz oldalnyi szövegben. Ha valakit meg kellene neveznem főszereplőnek, akkor az biztosan nem Rizolli lenne, hanem inkább Moore nyomozó és persze Cordell doktornő.
Minden hibája ellenére is jó ez a regény, nagyon tetszett történet felépítése és a dinamizmusa, az alapok nagyon jók, az általam kifogásolt dolgokon, az alkalmazott klisés helyzeteken pedig még lehet csiszolni, ezért nem alaptalanul feltételezem, hogy a következő kötet még ettől a résztől is jobb lesz - vagyis nem véletlen, hogy a harmadik részből nagyon is kedvelt sorozat készült. Mindenképpen folytatom, még az is lehet, hogy hamarosan.
2015. június 2., kedd
A hét idézete (2015/23.)
"Egyetlen világ is különösen kavargó forgatag: szándékok és lehetőségek kiismerhetetlen erezete. Na de kettő? Ha két, nagyon is eltérő világ érintkezik, sőt olykor keveredik az égbolt hasadékain át, sok olyan dolog történik, amelyet teremtett lény képzelete nem képes befogadni."
2015. június 1., hétfő
Brandon Hackett: Az időutazás napja (Az időutazás napja 1.)
Brandon Hackett, vagyis hivatalos nevén Markovics Botond, azon magyar sci-fi írók közé tartozik, akiknek szinte minden művét olvastam - talán egyedül csak a korai fantasy regényei nem kerültek még sorra. Szeretem az írásait, mert érdekes gondolatokat vet fel, az ötletei különlegesek, és azt is a legteljesebb lelki nyugalommal jelentem ki, hogy a megvalósításukkal sincsen semmi probléma, a végeredmény számomra mindig meggyőző. Persze ez nem foglalja magában azt, hogy minden egyes technikai leírást vagy csavart a magaménak érzek, illetve teljes mértékben elfogadok - ne szépítsünk rajta: felfogok és az utolsó részletig megértek -, de mindig találok valamit az írásaiban, ami megragad.
Általam legutóbb olvasott regénye, Az ember könyve egy részről zseniális mű, más részről viszont egy kicsit megfeküdte a gyomromat - talán ezért kellett egy kis ösztönzés, hogy kézbe vegyem ezt a kötetet, erre pedig tökéletesen alkalmas volt a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás - bár azt is el kell árulnom, hogy az olvasásra már a túlteljesítés keretén belül került sor. A cél teljesült, a regényt elolvastam és... nézzük a részleteket.
Időutazós sci-fi - vagy nem pont sci-fi - regényt mindenki olvasott már, talán nem is egyet, illetve bőven akad közöttük kedvenc is, ezért általában mindenki tudja, hogy mire számíthat. Jó hír, hogy Botond a sokszor felhasznált és csontig lerágott témán is képes volt olyan fogást találni, amely teljesen más nézőpontból mutatta be az időutazást és nyújtott ezáltal eddig még meg nem élt élményt - vagy ha mégis tapasztaltam már ilyet korábban, akkor az az emlék már elveszett a folyamatosan változó időfolyamban és számomra csak ez az egy létezik, ezt tartom az elsőnek. :)
Botond pontosan azt művelte az egyébként zseniális és nagyon jól alátámasztott ötletével, amit annyira szeretek az írásaiban: a karakterei segítségével olyan közel hozta az időutazás összetett problémáját, amennyire az csak lehetséges lehet - ezzel pedig emberi, könnyen átélhető és mozgalmas történetet vetett papírra. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a technológiai része hiányos lenne, mert nem az, ahogyan a kidolgozottságra sem lehet panasz - legalábbis én nem éreztem, hogy szükség lett volna bármiben is a részletesebb ismertetésre.
Az eseményeket Beregi apuka, vagyis Ádám, illetve az időutazás lehetővé tevő gépet feltaláló férfi szemén keresztül követhettem végig, majd a későbbiekben még egy "újabb" nézőpontot ismerhettem meg, ami gazdagabbá és teljesebbé tette a történetet, valamint érthetőbbé a motivációkat, a háttérben megbújó indokokat - illetve a legvégén, egy fejezet erejéig még egy szereplő gondolatai kerülnek bemutatásra. A regény eleje káoszos, nem is kevéssé, ami egyaránt köszönhető a bolygót hirtelen ellepő kétszázmilliárd időutazónak és főszereplők nézőpontjának. Később persze minden érthetővé válik, de én a regénynek ezt a szakaszát is nagyon élveztem, úgy csodálkoztam rá az ott olvasottakra, mint az újszülött a világra - minden oldala magában hordozott valami újdonságot, valami érdekeset.
Ahogy azt már megszokhattam a szerző könyveinek esetében, a mozgalmas cselekmények és az egyedi ötletek leírása, megvalósítása mellett ezúttal is kaptam valami gondolkodni valót, ami jelen esetben az időutazás következményeinek bemutatásában, az emberi reakciók és a morális kérdések boncolgatásában nyilvánult meg. Félelmetes volt olvasni a nagyon is könnyen elképzelhető társadalmi reakciókról: felszabadultság, felelőtlenség, féktelenség, az elfoglaltság hiánya, a céltalanság folyománya, a hirtelen felbukkanó technikai lehetőségek korlátlan alkalmazása. Érzékletesen került bemutatásra, hogy egy apróbb beavatkozás mennyi változást idézhet elő, illetve az is, hogy mindezt mennyire képtelenség kézben tartani, vagy egyáltalán befolyásolni. Könnyen el tudom képzelni azt a káoszt és mindazt a következményt, amit az időutazás előidézett - a regénybeli leírás pedig különösen valósághűre és hihetőre sikerült. Ahogy a különböző eszmék, nézetek közötti eltérések is csak azt mutatták be, hogy az ember - kerüljön bármilyen technológia korba - alapvetően csak ember marad, a gondolkodása nem változik meg jelentős mértékben - főleg akkor nem, ha évszázadok technológiája hullik hirtelen az ölébe és használhatja azt - látszólag - minden következmény nélkül.
Botond tud ennél sokkal keményebbet, tudományosabbat és nyakatekert magyarázatokkal jobban teletűzdelt történetet is írni, de én ezt annyira nem igénylem, mert Az időutazás napja pont azt a fajta sci-fit képviseli, amit nagyon szeretek olvasni - a felhasznált alkotórészek összessége számomra tökéletes elegyet alkotott. Sci-fi? Igen. De abból is az olvasmányos és érthető fajta, olyan amelyet élvezet olvasni, ami nem riaszt el, amit bármikor máskor is kedved lesz a kezedbe venni, mert egyszerre jól összerakott, élvezetes és annyira emberközeli, amennyire csak lehet. Ugyanakkor azzal, hogy a tudományos magyarázat ilyen mértékben jelen van a műben, elérte azt a szerző, hogy a sci-fi nem csak a cselekmények háttere, hanem az események szerves része - annak minden következményével.
Annyi mindenről írhatnék még, ez a regény olyan sok mindent rejt még magában, amit képtelenség ezen a felületen megemlíteni - a részletek, az érzések, a reakciók, az összefüggések és a következmények egyaránt kiemelkedően fontosak. Nem részletezem ezeket, inkább azt mondom, hogy olvassátok el, mert nagyon megéri.
Maradtak még nyitva hagyott kérdések, vannak még a történetben olyan elemek, amelyek kibontásra várnak, karakterek, amelyek még érdekes lehetőségeket hordoznak magukban, ezért nem csoda, ha a folytatás, Az időutazás tegnapja kívánságlistára került nálam - be is szerzem, amint lehetőségem nyílik rá.
 |
| Értékelés: 10/10 Kiadó: Agave Könyvek Kiadás éve: 2014. Terjedelem: 308 oldal Borító ár: 2.980,- Ft Sorozat: Az időutazás napja Folytatás: Az időutazás tegnapja Műfaj: sci-fi Kedvezményes vásárlás: www.agavekonyvek.hu E-könyvben is kapható: www.dibook.hu A szerző egyéb művei: Poszthumán döntés , Isten gépei, Az ember könyve A szerző blogja: www.brandonhackett.hu |
Időutazós sci-fi - vagy nem pont sci-fi - regényt mindenki olvasott már, talán nem is egyet, illetve bőven akad közöttük kedvenc is, ezért általában mindenki tudja, hogy mire számíthat. Jó hír, hogy Botond a sokszor felhasznált és csontig lerágott témán is képes volt olyan fogást találni, amely teljesen más nézőpontból mutatta be az időutazást és nyújtott ezáltal eddig még meg nem élt élményt - vagy ha mégis tapasztaltam már ilyet korábban, akkor az az emlék már elveszett a folyamatosan változó időfolyamban és számomra csak ez az egy létezik, ezt tartom az elsőnek. :)
"Az időutazás napja péntekre esik."Érdeklődve figyeltem, hogy a Blaha Lujza tér előtti piros lámpánál álló autóban üldögélő Ádám és Enikő vajon miként is keveredik bele az egész időutazós mizériába, amikor is megtörtént az, amire senki sem számított: létrejött az időutazás, és onnantól kezdve minden megváltozott. Az időutazás technológiájáról és a következményekről mit sem sejtő, a bekövetkezett eseményeket pedig alig értő, zavarodott emberek - köztük Ádám és Enikő - megpróbálnak boldogulni ebben a sarkaiból kifordult, erősen megváltozott világban - ennek első lépéseként egyesíteni akarják a családjukat, azaz elindulnak az iskolába a fiukért, Bálintért. A folyton változó jövő azonban nem kíméli a Beregi családot.
Botond pontosan azt művelte az egyébként zseniális és nagyon jól alátámasztott ötletével, amit annyira szeretek az írásaiban: a karakterei segítségével olyan közel hozta az időutazás összetett problémáját, amennyire az csak lehetséges lehet - ezzel pedig emberi, könnyen átélhető és mozgalmas történetet vetett papírra. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a technológiai része hiányos lenne, mert nem az, ahogyan a kidolgozottságra sem lehet panasz - legalábbis én nem éreztem, hogy szükség lett volna bármiben is a részletesebb ismertetésre.
"Az időutazás legnagyobb problémája mindig is logikai természetű volt."Bevallom, hogy számomra a regény legkedvesebb része pont az volt, amikor az időutazás elméleteinek boncolgatásáig jutottam a történetben. Tágra nyitott szemekkel olvasgattam a paradoxonokat és szinte lubickoltam azok számomra hibátlan, de mégis érthető logikai magyarázataiban, illetve cáfolataiban, majd az elmélethez képest jelentős eltérést mutató gyakorlat leírásában. Imádtam, hogy léteztek az időben élők, akiknek minden változás - az időfolyam folyamatos felülírása miatt - az egyetlen létező valóság, akik nem érzékelték a bekövetkezett módosításokat, és persze nagyon tetszett az időn kívül élő emberek létezésének lehetősége, az ezt létrehozó technológia, az ilyen módon érzékelt változások leírása. Természetes, hogy az időn kívül élők másként szemlélik a világot, ahogy másként élik meg az időutazást is - leginkább a következmények miatt.
"Az idő szabja meg a halandó létezés korlátait, az idő egyhangúsága biztosítja az események visszafordíthatatlanságát. Az idő határoz meg mindannyiunkat. És ezt a technológiával mind áthágtuk."
Ahogy azt már megszokhattam a szerző könyveinek esetében, a mozgalmas cselekmények és az egyedi ötletek leírása, megvalósítása mellett ezúttal is kaptam valami gondolkodni valót, ami jelen esetben az időutazás következményeinek bemutatásában, az emberi reakciók és a morális kérdések boncolgatásában nyilvánult meg. Félelmetes volt olvasni a nagyon is könnyen elképzelhető társadalmi reakciókról: felszabadultság, felelőtlenség, féktelenség, az elfoglaltság hiánya, a céltalanság folyománya, a hirtelen felbukkanó technikai lehetőségek korlátlan alkalmazása. Érzékletesen került bemutatásra, hogy egy apróbb beavatkozás mennyi változást idézhet elő, illetve az is, hogy mindezt mennyire képtelenség kézben tartani, vagy egyáltalán befolyásolni. Könnyen el tudom képzelni azt a káoszt és mindazt a következményt, amit az időutazás előidézett - a regénybeli leírás pedig különösen valósághűre és hihetőre sikerült. Ahogy a különböző eszmék, nézetek közötti eltérések is csak azt mutatták be, hogy az ember - kerüljön bármilyen technológia korba - alapvetően csak ember marad, a gondolkodása nem változik meg jelentős mértékben - főleg akkor nem, ha évszázadok technológiája hullik hirtelen az ölébe és használhatja azt - látszólag - minden következmény nélkül."Meg akartuk érteni az időt, ehelyett elszabadítottunk egy ismeretlen kozmológiai reakciót, amit meg kell fékeznünk, mielőtt elemészt mindent."Már az elején biztos voltam benne, hogy ez a regény odafigyelést igényel, mert az időutazás mindig megbolondítja a dolgokat, mindig mindent kuszává varázsol, és pont ezért vagyok nagyon boldog attól, hogy ezeknek az elvárásoknak a teljesülése mellett ez a történet mégis ennyire olvasmányosra és lebilincselőre sikerült. Nekem sokkal jobban tetszett, mint Az ember könyve, mert lényegesen cselekményesebb és érthetőbb volt annál - élményben és emberközpontúságban leginkább a Poszthumán döntéshez tudnám hasonlítani ezt hasonlított ez a regény.
Botond tud ennél sokkal keményebbet, tudományosabbat és nyakatekert magyarázatokkal jobban teletűzdelt történetet is írni, de én ezt annyira nem igénylem, mert Az időutazás napja pont azt a fajta sci-fit képviseli, amit nagyon szeretek olvasni - a felhasznált alkotórészek összessége számomra tökéletes elegyet alkotott. Sci-fi? Igen. De abból is az olvasmányos és érthető fajta, olyan amelyet élvezet olvasni, ami nem riaszt el, amit bármikor máskor is kedved lesz a kezedbe venni, mert egyszerre jól összerakott, élvezetes és annyira emberközeli, amennyire csak lehet. Ugyanakkor azzal, hogy a tudományos magyarázat ilyen mértékben jelen van a műben, elérte azt a szerző, hogy a sci-fi nem csak a cselekmények háttere, hanem az események szerves része - annak minden következményével.Annyi mindenről írhatnék még, ez a regény olyan sok mindent rejt még magában, amit képtelenség ezen a felületen megemlíteni - a részletek, az érzések, a reakciók, az összefüggések és a következmények egyaránt kiemelkedően fontosak. Nem részletezem ezeket, inkább azt mondom, hogy olvassátok el, mert nagyon megéri.
Maradtak még nyitva hagyott kérdések, vannak még a történetben olyan elemek, amelyek kibontásra várnak, karakterek, amelyek még érdekes lehetőségeket hordoznak magukban, ezért nem csoda, ha a folytatás, Az időutazás tegnapja kívánságlistára került nálam - be is szerzem, amint lehetőségem nyílik rá.
2015. május 29., péntek
Várólista - 2015. május
A hónap közepén kicsit aggódni kezdtem, hogy a könyvheti nagy készülődés miatt pangani fog az ehavi rovat, de legnagyobb örömömre ez mégsem következett be - csak ki kellett várnom a megjelenéseket. Közben pedig az egyik szemem a könyvheti beharangozásokon és a várható dedikálásokon tartottam, de ezekről majd később, a következő havi posztban esik majd bővebben szó. Végül a türelem meghozta a gyümölcsét és ha nem is rohanok azonnal az összes kötetért a boltba, de arra mindenképpen érdemes mindegyik, hogy említést tegyek róla - és ha valaki pont ettől kap kedvet valamelyik mű beszerzéséhez, akkor már megérte az összesítés. Ebben a hónapban is a kategóriánkénti bontás mellett döntöttem.
Kezdem is a krimi és thriller elemeket tartalmazó regényekkel, mostanában úgy is ezek az általam leginkább olvasottak - éppen ezekhez van hangulatom.
Az Agave Könyvek kiadó egy új magyar szerzőpáros regényét jelentette meg a hónapban: Pacsovszky Zsolt és Pacsovszky József Nő kutyával és holddal című művét. A kötetre nagyon hamar felfigyelem, mert ha egy fülszövegben olyan szavak szerepelnek, mint szennyes szándékok, krimi, thriller és noir elemek, valamint a hiánypótló, akkor az engem megfog és nehezen enged.
Volt egy időszak, amikor Harlan Coben-től több könyvet is olvastam, de aztán kicsit leálltam vele, mert sok hasonlóságot éreztem az művei között. Azt viszont mindenképpen meg kell említenem, hogy a szerzőnek új regénye jelent Nincs üzlet címmel, ezúttal is a Jaffa Kiadó gondozásában. Az Európa Könyvkiadó krimijei időnként a szemem elé kerülnek, ez történt most Claire Kendal Mindent rólad című regényével is, amely leginkább a témája - a szerelmi zaklatásnak kitett nő lassan rémálomba illő élete - miatt ragadta meg a figyelmem.
A napokban fejeztem be a Brandon Hackett által írt, Az időutazás napja című regényt, amelynek folytatása Az időutazás tegnapja rögtön kívánságlistára került nálam. Kíváncsi vagyok a bonyodalom folytatására (előzményére?). Az utóbbi évekhez hasonlóan ez a regény is az Agave Könyvek kiadó gondozásában jelent meg.
Legnagyobb örömömre a Delta Vision kiadó is a korábbinál nagyobb hévvel reklámozza a friss megjelenéseit és remélem, hogy ez a továbbiakban is így marad. David Gemmell A hatalom utolsó kardja című regénye A hatalom kövei sorozat második kötete, de mint a szerző legtöbb könyve, ez is kötelező beszerzés lesz.
Paolo Bacigalupi A kételygyár című regényének inkább a thriller kategóriában lenne a helye, de véletlenül ide keveredett. A könyv inkább a fiatal korosztályt szólítja meg, viszont a témája nagyon érdekes és a szerzőt ismerve a kidolgozottsággal se lehet probléma. A kötetet a Gabo Kiadó hozta el a magyar olvasók számára.
Legnagyobb örömömre a Delta Vision kiadó is a korábbinál nagyobb hévvel reklámozza a friss megjelenéseit és remélem, hogy ez a továbbiakban is így marad. David Gemmell A hatalom utolsó kardja című regénye A hatalom kövei sorozat második kötete, de mint a szerző legtöbb könyve, ez is kötelező beszerzés lesz.
Paolo Bacigalupi A kételygyár című regényének inkább a thriller kategóriában lenne a helye, de véletlenül ide keveredett. A könyv inkább a fiatal korosztályt szólítja meg, viszont a témája nagyon érdekes és a szerzőt ismerve a kidolgozottsággal se lehet probléma. A kötetet a Gabo Kiadó hozta el a magyar olvasók számára.
Úgy néz ki, hogy a Delta Vision kiadó is kacsingat a fiatalokat megszólító regények megjelentetése felé és a profilját tekintve reménykedek benne, hogy a cselekményesebb, kevésbé szirupos történeteket hozzák majd el az olvasóknak. Mindenesetre itt az első fecske, azaz Erin Bowman Taken - A 18-as csapdája című regénye. Bevallom, hogy a történet határozottan érdekel és próbát is fogok tenni vele.
John Green regényeitől eddig valami miatt távol tartottam magam, de a Papírvárosok határozottan felkeltette az érdeklődésem. A regényt a szerző többi kötetéhez hasonlóan, a Gabo Kiadó hozta el a magyar olvasóknak.
Stephenie Meyer A burok című regénye már évekkel ezelőtt megjelent, az Agave Könyvek gondozásában. Ez most egy újra kiadás, amely egyben bővebb is, mint a korábbi kötet, mert tartalmaz egy extra fejezetet. A könyv már a polcomon sorakozik és olvastam is, ezért újra megvenni nem fogom, de gondoltam, hogy mindenképpen szólok róla - az extra fejezetet nagyon sajnálom, azzal is szívesen megismerkednék.
Már nem az ifjúsági, hanem határozottan a felnőtt kategóriába tartozik Maya Banks Sóvárgás című regénye, amely a Mámor-trilógia első része, a sorozatba a Geopen Kiadó kezdett bele. Bevallom, hogy a szerző eddig nem igazán nyűgözött le az irományaival, és ha a fülszövegben nem szerepelne, hogy ez a regény a "lélektani megalapozottságával tűnik ki a népszerű erotikus-romantikus könyvek sorából", akkor bizony most nem írnék róla - így viszont még kap tőlem egy esélyt.
Ebben hónapban ennyi, de a következő poszt sokkal zsúfoltabb lesz: júniusban könyvhét!
2015. május 26., kedd
Jessica Sorensen: Callie, Kayden és a megváltás (Véletlen 2.)
Jessica Sorensennek azzal sikerült az olvasói között megtartania, hogy a Callie, Kayden és a véletlen című regényében annyira átérezhetően, hihetően és mégis olvasmányosan adta át azt, amit a két főszereplő fiatal átélt. A történet egyszerre volt szívszorító és megbotránkoztató, de nagyon realisztikus - és természetesen olyan függővéggel zárult a mű, hogy abba belesajdult a szívem, és azonnal olvasni akartam a folytatást. Talán éppen ezért nem is csoda, hogy a sorozat második részét rögtön a megjelenést követően beszereztem, és bár próbáltam magam időlegesen - legalább addig, amíg az éppen olvasott regényt befejezem - távol tartani a könyvtől, de elbuktam - egy este beleolvastam a nyomdából frissen kikerült kötetbe, benne ragadtam, és mire az éjszaka lassanként hajnalra váltott, ki is olvastam. Mit tagadjam: egyszerűen lecsúszott az a pár száz oldal. :)
 |
| Értékelés: 10/10 Kiadó: Könyvmolyképző Kiadói sorozat: Rubin pöttyös Kiadás éve: 2015. Terjedelem: 368 oldal Fordította: Komáromy Zsófia Borító ár: 2.999,- Ft / 3.999,- Ft A mű eredeti címe: The Redemption of Callie & Kayden Sorozat: Véletlen Előzmény: 1. Callie, Kayden és a véletlen Folytatás: 3. The Destiny of Violet & Luke, 4. The Probability of Violet & Luke, 5. The Certainty of Violet & Luke, 6. The Resolution of Callie & Kayden 7. Seth & Greyson Műfaj: romantikus, new adult |
A történet ott folytatódik, ahol az első kötet befejeződött, mindössze pár nap a különbség: Kayden a kórházban éppen csak magához tér, Callie-t viszont nem engedik be hozzá, mert a fiút csak a családtagok látogathatják. Callie az egyetemen a barátai segítségével igyekszik feldolgozni a történteket, a tudomására jutott információkat, miközben Kayden a saját lelkének és világának sötétségével küzd. Mindkét fiatal meghozza a maga döntését. Kayden elhatározza, hogy távol tartja magát a lánytól, akinek szintén megvannak a maga gondjai, és akinek egyáltalán nincs szüksége egy problémákkal terhes párkapcsolatra - pláne egy, az érzelmeit kezelni képtelen társra. Callie viszont úgy dönt, hogy a fiú mellé áll és minden erejét, meggyőző képességét bevetve igyekszik elűzni az egyre sötétebb fellegeket a választottja feje fölül.
Hihetetlen volt ez a könyv - nem véletlenül csúszott le alig pár óra alatt, gyakorlatilag egy húzásra. Nem a történet összetettsége az, ami miatt nem tudtam letenni a kezemből a kiadványt, hanem ahogy az egész tálalásra került. Olyan sok ponton el lehetett volna rontani, könnyen meg lehetett volna csúszni, de az írónőnek a legelső oldaltól a legutolsóig sikerült fenntartania az egyensúlyt és ezzel emlékezetessé tenni azt, aminek alapból nem sok esélye volt arra, hogy az legyen.
Callie és Kayden is rettenetes dolgokat élt át, mindkettőjük múltjában ott a sötét folt és a jelenük sem mondható éppen rózsásnak, de ettől függetlenül ez nem egy nyavalygós könyv. Persze, van itt szívfájdalom, meg a másik hiányának taglalása, illetve belső monológok hosszú sora, érzések és hezitálások leírása, de mégis valahogy természetesnek, elfogadhatónak, pont megfelelő mennyiségűnek tűnik az egész, amelynek következményeként nem alakul szirupos, csöpögős tündérmesévé a sztori, hanem inkább realisztikus lesz a cselekmény.
Callie óriásit nőtt a szememben, mert az előző kötetben látott elesett lány, aki éppen csak elindult a változás és az elfogadás útján, most végre megtalálja azt a célt, ami értelmet adhat az életének, amely miatt érdemes szembenéznie a saját démonaival - és ez a cél nem más, mint Kayden. A fiú lelkének szörnyeivel szemben folytatott küzdelem közben a lány megerősödik, amolyan harcos amazonná válik, és ez a sokkal határozottabb személy innentől fogva új szemszögből látja a saját problémáit is, azok megoldásához is másképp áll hozzá. Tetszett Callie felelősségvállalása és áldozata, amely nem csak neki jelentett előrelépést, de Kayden számára is útjelző táblaként funkcionált, mutatta a gyógyulás felé vezető utat, amelyet az alap probléma nagysága miatt csak a hosszú és rögös jelzővel lehet illetni.
Míg az előző részben Kayden volt az, aki a saját problémái ellenére a követendő fényt jelentette a magába zárkózott, gátlásos lány számára, ebben a kötetben a két fiatal közül ő tűnt elveszettebbnek, inkább ő szorult segítségre. Nagyon nem irigyeltem a fiút azért, ahogy az elkövetett tettével kapcsolatban megítélték, és bizony ezúttal is megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy egyesek vajon miért vállalnak gyereket, ha egyébként úgy vélekednek bizonyos dolgokról, ahogyan arról olvashattam. A társadalmi elvárásoknak való megfelelés, a látszat fenntartása nem szabad, hogy fontosabb legyen, mint az elfogadás és a szeretet - még akkor is, ha ez a megállapítás elég közhelyesen hangzik.
Továbbra is két nézőpontú az elbeszélés, váltott fejezetekben halad előre a történet, az érzelmek mindkét oldal esetében átélhetők, a cselekedetek mögötti gondolatok, motivációk jól követhetők. A mellékszereplőknek - főleg Luke és Seth esetében - is fontos szerep jut. Seth stílusát még mindig kicsit furcsának találom, továbbra is idegenként tekintek rá, de Luke-nak sikerült az eddiginél is jobban a szívembe lopnia magát - csak azt a folytonos dohányzást hagynák abba mind a ketten.
Nekem nagyon tetszett ez a regény, a történet az első oldalakon a hátára vett, a hullám pedig szépen végigfutott az egész szövegen - pont megfelelő magasságokba emelt és mélységekbe taszított le, pont a megfelelő reakciókat váltotta ki belőlem -, és csak a végén engedett el. Jól esett, nagyon jól esett olvasni és mivel a kapott élményt nem zavarták meg az eltúlzott reakciók, így - a döccenők ellenére is - élvezetes és gördülékeny volt a történet. A legfontosabb információt majdnem kihagytam: nincs függővég - ezzel a kötettel válik kerek egésszé Callie és Kayden históriája.
Nem mondom, hogy ez a sztori felveszi a versenyt a részletesen kidolgozott mágiarendszerekkel vagy a borzongató hatású, jól kidolgozott krimikkel, nem okoznak túl nagy meglepetést a történések, de még a végkifejlet sem, ugyanakkor - az eddigi olvasmányaim alapján - kategóriájában mindenképpen az egyik legjobban sikerült darabok között tartom számon. Ha tetszett az előző rész, akkor ezt a kötetet szinte kötelező elolvasni - szerintem kedvelni fogod.
Egy valami azonban tuti biztos: Jessica Sorensen azon írónők közé tartozik, akiknek olvasni fogom a műveit a továbbiakban is.
Hihetetlen volt ez a könyv - nem véletlenül csúszott le alig pár óra alatt, gyakorlatilag egy húzásra. Nem a történet összetettsége az, ami miatt nem tudtam letenni a kezemből a kiadványt, hanem ahogy az egész tálalásra került. Olyan sok ponton el lehetett volna rontani, könnyen meg lehetett volna csúszni, de az írónőnek a legelső oldaltól a legutolsóig sikerült fenntartania az egyensúlyt és ezzel emlékezetessé tenni azt, aminek alapból nem sok esélye volt arra, hogy az legyen.
Callie és Kayden is rettenetes dolgokat élt át, mindkettőjük múltjában ott a sötét folt és a jelenük sem mondható éppen rózsásnak, de ettől függetlenül ez nem egy nyavalygós könyv. Persze, van itt szívfájdalom, meg a másik hiányának taglalása, illetve belső monológok hosszú sora, érzések és hezitálások leírása, de mégis valahogy természetesnek, elfogadhatónak, pont megfelelő mennyiségűnek tűnik az egész, amelynek következményeként nem alakul szirupos, csöpögős tündérmesévé a sztori, hanem inkább realisztikus lesz a cselekmény.
Callie óriásit nőtt a szememben, mert az előző kötetben látott elesett lány, aki éppen csak elindult a változás és az elfogadás útján, most végre megtalálja azt a célt, ami értelmet adhat az életének, amely miatt érdemes szembenéznie a saját démonaival - és ez a cél nem más, mint Kayden. A fiú lelkének szörnyeivel szemben folytatott küzdelem közben a lány megerősödik, amolyan harcos amazonná válik, és ez a sokkal határozottabb személy innentől fogva új szemszögből látja a saját problémáit is, azok megoldásához is másképp áll hozzá. Tetszett Callie felelősségvállalása és áldozata, amely nem csak neki jelentett előrelépést, de Kayden számára is útjelző táblaként funkcionált, mutatta a gyógyulás felé vezető utat, amelyet az alap probléma nagysága miatt csak a hosszú és rögös jelzővel lehet illetni.
Nekem nagyon tetszett ez a regény, a történet az első oldalakon a hátára vett, a hullám pedig szépen végigfutott az egész szövegen - pont megfelelő magasságokba emelt és mélységekbe taszított le, pont a megfelelő reakciókat váltotta ki belőlem -, és csak a végén engedett el. Jól esett, nagyon jól esett olvasni és mivel a kapott élményt nem zavarták meg az eltúlzott reakciók, így - a döccenők ellenére is - élvezetes és gördülékeny volt a történet. A legfontosabb információt majdnem kihagytam: nincs függővég - ezzel a kötettel válik kerek egésszé Callie és Kayden históriája.
Nem mondom, hogy ez a sztori felveszi a versenyt a részletesen kidolgozott mágiarendszerekkel vagy a borzongató hatású, jól kidolgozott krimikkel, nem okoznak túl nagy meglepetést a történések, de még a végkifejlet sem, ugyanakkor - az eddigi olvasmányaim alapján - kategóriájában mindenképpen az egyik legjobban sikerült darabok között tartom számon. Ha tetszett az előző rész, akkor ezt a kötetet szinte kötelező elolvasni - szerintem kedvelni fogod.
Egy valami azonban tuti biztos: Jessica Sorensen azon írónők közé tartozik, akiknek olvasni fogom a műveit a továbbiakban is.
2015. május 25., hétfő
A hét idézete (2015/22.)
"A hülyeség mindig is túltengett a Földön, főleg onnantól kezdve, hogy a 21. századba lépve a világ csúcsra járatta a népbutítást. Tévé, internet, okostelefon, okostévé, okosautó, okosszemüveg okosminden, buta ember."
2015. május 23., szombat
Orson Scott Card: Bűvölet
Orson Scott Card regényei közül többet is olvastam már, de az író életművének ez még mindig csak az elenyésző részét képezi. Mivel a történetei tetszési indexe nálam eddig kifejezetten magas, ezért természetesen tervben van az összes művének megismerése - lassanként haladok a beszerzéssel és az olvasással is. A Bűvölet azért került fel a Csökkentsd a várólistádat 2015. évi kihívás listájára, mert mindenképpen el akartam olvasni a könyvet még ebben az évben - az már csak merő véletlen, hogy pont ez lett az a regény, amelyikkel végül is teljesítettem az említett kihívást. :)
 |
| Értékelés: 9/10 Kiadó: Delta Vision Kiadás éve: 2013. Terjedelem: 552 oldal Borító ár: 3.490 ,- Ft Sorozat: Mesterművek Alsorozat: Mesterművek Fantasy Műfaj: fantasy Akciós vásárlás: Delta Vision Könyvroham Delta Vision Webáruház E-könyvként is kapható (1.270,- Ft) Az író egyéb magyarul megjelent művei: A kegyelem ára Teremtő Alvin sorozat (A hetedik fiú, A rézbőrű próféta, A kovácsinas, Vándorlegény, Fáklya, Kristályváros, Master Alvin) |
A Bűvölet nem más, mint egy mesefeldolgozás, a Csipkerózsika történetének új formába öntése, orosz népmesei elemekkel történő vegyítése - amolyan Orson Scott Card féle módon. A kiindulási alapok tehát ismerősnek tűnhetnek, néha a közbenső elemek, talán még a végeredmény is annak tekinthető, de minden más - főként a kapott élmény - teljesen egyedi. Leginkább azért, mert a szerző nem csak egy sima átiratot készít, hanem önmagát adja, az alaptörténetet megspékeli mindazzal, ami egyébként a könyveire annyira jellemző: vallási elemek, társadalomkritika, karakterfejlődés, kulturális hivatkozások, árnyalt utalások tömkelege, érdekességek és természetesen humor. Melyik volt a kedvenc elemem a regényben? Nem tudnék közülük választani, mert mindegyik részét nagyon kedveltem, de talán a humor lepett meg a legjobban, mert jelen esetben nem számítottam rá.
"Csipkerózsika története az angoloknál és a franciáknál boldogan ér véget, de ez itt Oroszország. Csak egy bolond akarná átélni a tündérmesék orosz változatait."
Iván zsidó család gyermeke, csak éppen maga sem tud róla, mert a szülei eddig meghúzták magukat, amikor azonban végül felvállalják a vallásukat, menekülniük kell az országból. Ideiglenesen egy távoli rokonnál húzzák meg magukat - várják a vízum megérkezését. Iván közben az erdőben bolyong és az egyik nap egy tisztásra téved, amelynek a közepén egy emelvényen szépséges lány alszik, az emelvény körül szakadék tátong, amelyben ráadásul mozog valami. Iván nem várja meg, hogy a lény kilétére fény derüljön, hanem futásnak ered - hazaérkezésekor már összepakolva várja a családja: megérkezett a vízum, indulnak Amerikába. Iván felnőtt, az apjához hasonlóan tudós ember lett belőle: beszéli az ős-szláv nyelvet és éppen a doktori disszertációjának megírására készül - csak egy valami nem hagyja nyugodni: az a tisztás, amelyet gyerekkorában látott. A disszertációhoz szükséges kutatás érdekében Kijevbe utazik és ha már ott jár, akkor meglátogatja a rég nem látott rokont, aki annak idején kisegítette őket a bajban. Iván pedig a rengetegben bolyongva újra a tisztáson találja magát...
Egy olyan történetbe csöppentem bele, amelynek a lendülete és a gördülékenysége nagyon hamar magával ragadott, és egyszer csak azt vettem észre, hogy már jó néhány oldalon, fejezeten túljutottam. Az alapötlet és a megvalósítás is fantasztikus, a társadalommal, az emberek viselkedésével kapcsolatos bemutatások teljesen helytállóak és életszerűek voltak, a leírások olyan árnyaltak és hitelesek, hogy azt tanítani sem lehetne másként - a főszereplők közötti csipkelődős humort pedig egyenesen imádtam.
Élvezettel mazsoláztam ki a történetből a népmesei elemeket, keresgéltem a gondolataim között és próbáltam felidézni az emlékeimet, ha ismerős momentumra bukkantam - Baba Jaga kifejezetten ilyen szereplőnek számított. Tetszett, ahogy a szerző az "időutazás" problémakörét megoldotta, ahogy ezt is életszerűen, de mégis olvasmányosan és humorral átitatva kezelte, tárta az olvasók elé: könnyed volt és mégis tartalmas - bár azt nem állítom, hogy minden pontján tökéletes.
"Mint a porcelánboltban: ha eltöröd, kifizeted. Itt az erdőben: ha megcsókolod, elveszed."
Mindezek után már csak az a kérdés maradt, hogy van-e hibája a regénynek és szomorúan kell kijelentenem, hogy bizony van - nem számottevő dolgok ugyan, de azért léteznek és meg kell említenem őket. helyenként mintha túlírtnak éreztem volna a történetet, illetve talán helyesebb lenne a túlmagyarázott kifejezés használata: nem igényeltem volna ennyiszer és ilyen részletesen minden gondolat kifejtését, mert igenis képesnek tartom magam arra, hogy levonjam a saját következtetéseimet és nincs szükségem arra, hogy mindent folyamatosan a számba rágjanak. Kétkedést keltett bennem, hogy vajon a rengeteg "időutazás" nem befolyásolta-e a jövőt? Itt elsősorban a végső csatára való felkészülésre és az egyik fél által alkalmazott technikára gondolok elsősorban.
Volt némi problémám a Baba Jaga nézőpontjából íródott fejezetekkel, illetve az általuk kiváltott hatásokkal is. Azt kell mondanom, hogy a kevesebb néha több, a titokzatosság pedig mindig érdekesebb, mint a mindent tudás. Talán Baba Jaga karaktere is félelmetesebb lett volna, ha nem kap külön fejezeteket és ezzel nem alacsonyodik le bosszantó, mindenki orra alá folyamatosan borsot törő, rosszindulatú öregasszonnyá, aki ugyan folyamatosan gonosz, de ezek a legtöbb esetben csupán pitiáner tetteknek minősülnek.
 |
| Baba Jaga csirkelábakon közlekedő kunyhója. (A kép INNEN.) |
Volt némi problémám a Baba Jaga nézőpontjából íródott fejezetekkel, illetve az általuk kiváltott hatásokkal is. Azt kell mondanom, hogy a kevesebb néha több, a titokzatosság pedig mindig érdekesebb, mint a mindent tudás. Talán Baba Jaga karaktere is félelmetesebb lett volna, ha nem kap külön fejezeteket és ezzel nem alacsonyodik le bosszantó, mindenki orra alá folyamatosan borsot törő, rosszindulatú öregasszonnyá, aki ugyan folyamatosan gonosz, de ezek a legtöbb esetben csupán pitiáner tetteknek minősülnek.
De ez legyen a legnagyobb baj, mert a történet egyébként fantasztikusan jó, szinte élvezet olvasni és ha néha le is ül egy kicsit, a folyamatosan jelen lévő utalások, a karakterfejlődés és a jelenetek, történések közötti összefonódások, kapcsolatok, az ismerős népmesei elemek könnyedén kárpótolnak mindenért.
Azt mondom, hogy ez egy olyan történet, amelyet biztosan mindenkinek el kell olvasni. Ha valaki otthonosan mozog az orosz mesék világában, akkor biztosan élvezni fogja, ha nem, akkor pedig azért, mert ezek után kíváncsi lesz az eredeti mesékre. Nekem nagyon tetszett és remélem, hogy még sok regény jelenik meg magyar nyelven a szerzőtől, mert határozottan kedvelem a gondolkodását, a történetmesélését és a kifejezésmódját is. Biztos vagyok benne, hogy ezt a regényét is el fogom még legalább egyszer olvasni, de az is lehet, hogy többször is. :)
2015. május 20., szerda
J. L. Armentrout: Origin (Luxen 4.)
Az előző kötet befejezését követően nem volt kérdéses, hogy ebben a részben bőven lesz majd miért, illetve kiért izgulni: Katy a rettegett szervezet, a Deadalus fogságába került, Daimon pedig egyszerre szenved és dühöng, ami őt ismerve semmi jót nem jelent – és ez még csak a kezdet. A Daedalus központjában végzett titkos és embertelen kísérletek már nem csak távoli történések, amolyan legendák, hanem nagyon is valós veszélyhelyzetként vannak jelen, a próbák és a tesztek – elsősorban Katy szemszögén keresztül – immár testközelbe kerültek. Daimon vérmérséklete, illetve érzelmei egy cseppnyi kétséget sem hagytak bennem a felől, hogy Katy után fogja vetni magát és megpróbálja kiszabadítani szerelmét az ellenség karmai közül – tervének végrehajtásában pedig képtelenség megakadályozni. A Deadalus ugyan eddig is folyamatos fenyegetést jelentett a luxenekre, de a szervezetről javarészt csak elejtett infókat, szóbeszédeket csipegethettem össze, most azonban közelről is megcsodálhattam a fenevad karmait, megismerhettem a belső működését – a hangzatos és nemes célok mögé bújtatott kegyetlenkedésektől pedig egyszerre rázott ki a hideg és lettem végtelenül dühös.
 |
| Értékelés: 8/10 Kiadó: Könyvmolyképző Kiadói sorozat: Vörös pöttyös Kiadás éve: 2014. Terjedelem: 430 oldal Fordította: Miks-Rédai Viktória Borító ár: 2.999,- Ft /3.999 ,- Ft A mű eredeti címe: Origin Sorozat: Luxen Előzmény: Shadows, Obszidián, Ónix, Opál Folytatás: Opposition Műfaj: YA fantasy |
Az Opál erősen függő befejezését követően az eddig csak Katy nézőpontjából elmesélt történet stílust váltott, és ebben a részben – legnagyobb örömömre – Daimon is külön fejezeteket kapott. A váltás határozottan jót tett az események, a hangulatok és az egész szituáció bemutatása, valamint átélhetősége szempontjából. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kialakult helyzetet nem is lehetett volna másképp megoldani, az egymástól különválasztott főszereplők érzéseit és cselekedeteit mindenképpen meg kellett mutatni.
Arra azonban, amivel a katonai kutatóbázis falai között, a Deadalus áldatlan tevékenységének eredményeként találkoznak a főszereplők, igazából egyikük sem számított – és bevallom, hogy én magam sem. A váratlan fordulat jót tett a cselekménynek, érdekes karakterekkel bővült az eddigi szereplők sora, és persze az újonnan tett felfedezés számos megdöbbentő, illetve izgalmas akció alapjául is szolgált. Az origineket határozottan érdekesnek ítéltem, akik biztosan sok galibát fognak még okozni különleges képességeikkel, remélhetőleg elsősorban a Deadalusnak – de hagy ne sajnáljam már őket emiatt. Az már korábban is bebizonyosodott, hogy a szerző nem kíméli a szereplőit – a sérülésekből és a fájdalmakból eddig is akadt bőven –, de most ismét ékes tanúbizonyságát adta a benne lakozó kegyetlenségnek – a veszteségekért cserébe kárpótlásként pedig rengeteg akciót és a korábbi események magyarázatát kínálja fel.
Az események és az érzelmek szempontjából sokkal kiegyensúlyozottabbnak találtam ezt a részt, mint az előzményeket, ugyanakkor lényegesen sötétebbnek, kíméletlenebbnek is – ami egyébként nekem nagyon bejött. Megvan benne minden, ami a szórakozáshoz és a szórakoztatáshoz szükséges: kegyetlenség, ravaszság, akció és romantika, de ezek egyike sem veszi át az irányítást a történet egésze fölött. Az összhatás pedig egy határozottan jól összerakott, mozgalmas és szórakoztató, a korábbiakhoz képest valamivel durvább cselekményű regényt eredményezett, amely a véleményem szerint eddig a sorozat legjobbja is egyben.
A szinte egy szuszra letudott regény vége felé, túl minden viszontagságon, a szereplőkkel egyszerre lélegeztem fel a megkönnyebbüléstől, amikor is, mint derült égből a villámcsapás, úgy érkezett a megdöbbentő befejezés. Ha korábban azt mondtam, hogy az előző rész vége kiszámítható volt a számomra, akkor a mostani befejezésre ez egyáltalán nem igaz – az állam a padlón koppant, és ha egy függő végű zárójelenetre ki lehet jelenteni, hogy kegyetlen húzás volt, akkor erre biztosan.
Egy valami azonban vitathatatlan: érdekes és izgalmas sorozatlezáró kötetre számítok, mert ezek után nem tudok más lehetőséget elképzelni – a folytatásra szerencsére nem kell sokat várni, mert az Opposition megjelenését a könyvhétre ígéri a kiadó. Az utolsó résznél már csak egy valami érdekel jobban: az Obsession című regény, amely az ebben a részben megismert arum és ember partnerének története – határozottan kíváncsi vagyok az ellenséges faj nézőpontjára és magyarázataira is.
