Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. május 27., vasárnap

Interjú Gaura Ágnes írónővel

Nem olyan régen olvastam Gaura Ágnes Vámpírok múzsája című könyvét. Mondhatni felfaltam két nap alatt. Kifejezetten tetszett a stílusa. Végre egy olyan vámpíros könyvet vehettem a kezembe, amelyben magyar neve volt a szereplőknek, hazai környezetben játszódott. Bori figurája fantasztikus volt. Attilát pedig egyszerűen imádtam. Örülök, hogy végre a magyar szerzőtől is olvashattam izgalmas, egyedi és igényes, felnőtteknek szóló vámpíros sztorit.
Blogbejegyzésemben bővebben is kifejtettem a véleményem, amely itt olvasható. A történet azonban folyamatosan ott motoszkált a fejemben. Sok mindenre kíváncsi voltam, tele voltam kérdésekkel, amelyeket csak a szerző válaszolhatott meg. Megkerestem a kiadót, aki tolmácsolta kérésemet az írónőnek. Az előzményekhez annyit tennék hozzá, hogy eddig még senkivel nem készítettem interjút, de annyira foglalkoztattak ezek a kérdések, hogy még a félelmem és a tapasztalatlanságom sem tarthatott vissza.  Hamar megnyugodtam, mert Gaura Ágnes kedvesen és sziporkázóan egyedi stílussal válaszolt a kérdéseimre. Fogadjátok szeretettel ezt az interjút.


Shanara: A vámpíros téma elég elterjedt mostanság. Jelentett ez valamilyen motivációt a témaválasztásban, vagy egyébként is kedveli ezt a műfajt?
Gaura Ágnes: Ha nem élné reneszánszát a vámpír téma, nyilván nem futottam volna bele a Buffy tévésorozatba, és akkor valószínűleg nem is nagyon fogtam volna a kezembe vámpíros történeteket. A vámpírregények sikere természetesen motivált – szerettem volna kiadható szöveget írni, és érzékeltem egy űrt az egyébként telítettnek tűnő vámpíros piacon, mégpedig a „nemzeti” vámpírirodalom terén. A vámpírregény zsánere óriási szabadságot biztosít: egyrészt úgy alakítom a világot, ahogy nekem tetszik, másrészt pedig a vámpírok „időt álló” karakterek, vagyis tökéletes szereplői egy olyan történetnek, ahol összeérhet a jelen és a múlt. Régi vágyam volt, hogy olyan szórakoztató irodalmat írjak, amiben egyesülhetnek hobbijaim: az egyiptológia, az irodalomtörténet, a mitológia, valamint a kortárs populáris irodalom. A vámpírok karóra kapóra jöttek.

S: Amikor 1 évvel ezelőtt sikerült a Fantasztikus Kéziratok Éjszakáján helyezést elérni, amelyhez egyébként őszintén gratulálok, akkor már készen volt a teljes regény vagy csak egy részletével jelentkezett a pályázatra?
GÁ: A már akkor kész második kötet első fejezetét küldtem be. Az első kötet elejét lassúnak éreztem „versenyműnek”, viszont egy könyv közepéből-végéből nem szerencsés részletet mutatni, hiszen az olvasók nem ismerik a szereplőket és a szituációt. Ezért döntöttem a második rész első fejezete mellett -- a szöveg bevezet egy új történetbe, ugyanakkor némiképp áttekintést is ad az előzményekből, így a célnak tökéletesen megfelelt.

S:  Mikor tudta meg, hogy kiadják a könyvet? Mi volt az első reakciója?
GÁ: Az SFmag által meghirdetett Fantasztikus Kéziratok Éjszakáján elért helyezésem díja az volt, hogy a zsűri beajánlott a Delta Vision Kiadóhoz. Innentől kezdve hihetetlenül felpörögtek az események, szinte azonnali pozitív visszajelzést kaptam, ami, azt hiszem, egy elsőkönyves esetében talán egyedülálló a magyarországi kiadók ügymenetét tekintve. Több kiadóval álltam-állok már kapcsolatban, de ilyen nyitottságot és gyorsaságot sehol nem tapasztaltam. Mindvégig éreztem, hogy nem csak nekem fontos, hogy minél jobb legyen az a könyv, ami majd kijön a nyomdából. Ez nekem óriási élmény, és legalább annyira fontos, mint az a tény, hogy megjelent a regényem. És hogy mi volt az első reakcióm? Próbáltam felfogni, hogy nem álmodom. Aztán hazamentem, és nekiültem a harmadik kötetnek – megígértem előolvasó rajongótáboromnak (mind a három főnek), hogy azonnal elkezdem a folytatást, ha végre sikerül felhajtani hozzá egy kiadót...

S: Milyen érzés volt, amikor először kézbe vette a kész kötetet? Esetleg találkozott már azóta könyvesboltban is a kiadvánnyal?
GÁ: Amikor megjelent a regény, én épp külföldre utaztam, így több olyan ismerősöm is akadt, aki előbb vette kézbe a kötetet, mint én magam. Amikor hazarepültem, első utam a kiadóba vezetett, úgy mentem aztán haza, kofferrel és tiszteletpéldányokkal. Most mit mondjak? „Fantasztikus” érzés, a szó legszorosabb értelmében, ugyebár... A kiadó telephelye egyúttal könyvesbolt is (Sárkánytűz bolt a Ferenc körúton), ott láttam még csak a köteteket polcon sorakozni. Egy kis településen élek, nincs a közelemben olyan könyvesbolt, ahol láthattam volna a saját könyvemet.

S: Sánta Kira borítófestménye gyönyörű. Számomra tökéletesen jeleníti meg Borit. Mi az Ön véleménye?
GÁ: A kiadóval közösen döntöttünk amellett, hogy Sánta Kira legyen a könyv illusztrátora – ebbe is volt beleszólásom, kikérték a véleményemet, amiért nagyon hálás vagyok. Nem csalódtam a művésznő munkájában, örültem és megnyugodtam, amikor megláttam a karakter rajzát, mert olyan volt, amilyet szerettem volna: dögös, de nem bögyös. :)  Szerintem Sánta Kira nagyon jól megoldotta azt a feladatot, hogy a karakter ne tűnjön szuperhősnek, ugyanakkor még véletlenül se asszociáljuk a vámpíros tiniregények romantikus hősnőivel. Remélem, hogy az igényes külcsín azt sugallja az olvasóknak, hogy a belbecs is hasonlóan színvonalas.

S: Bori karakterével kapcsolatban nekem elsőre Laurell K. Hamilton féle Anita Blake karakter jutott az eszembe (persze a kezdeti idők Anitája). A könyv vége felé már nem akartam hasonlítgatni senkihez, jobban szerettem igazi magyar menyecskeként gondolni rá. Mi volt az igazi motiváció Bori karakterével kapcsolatban?
GÁ: Anita Blake karaktere mindenképpen inspiráló volt – igazából épp ez a regénysorozat indított el a vámpíros regény írása felé. Amikor elkezdtem olvasni Hamilton könyveit, megtetszett a karakán, erős női főszereplő, valamint jó pár elem, mely ezt a világot jellemzi és olvasmányossá teszi a történeteket. Egy idő után azonban egyre inkább hiányzott az a fajta igényesség (mind a mítoszteremtés, mind pedig a cselekmény és karakterek kidolgozásának szintjén) amely például a Buffy-sorozat rajongójává tett. Szerettem volna olyan könyvet írni, amit magam is szívesen olvasgatnék kikapcsolódásként, de az intellektuális kalandozás mellett fontos volt számomra az is, hogy magyar közegben mozoghassanak magyar karakterek – reméltem, hogy ez a jelenleg elsősorban amerikai, és sok tekintetben felhígult zsáner kicsit megújulhat az új perspektíva által.

S: A könyvben fontos szerepet játszik a darts (a zombidarts és a szívdarts kifejezetten tetszett). A leírások annyira jók, mintha ebben a sportban elég gyakorlott lenne. Szereti ezt a sportot?
GÁ: Borinak sok olyan tulajdonsága van, amelyet én magam kölcsönöztem neki, de speciel a darts sport művelése nem tartozik ezek közé. Én az aktívabb sportokat kedvelem, még soha nem dartsoztam; viszont érzem, hogy egy ilyen sporteszköz az én kezemben is gyilkos fegyverré tudna válni – ezért nem merem emberek közt kipróbálni, tartva attól, hogy a tábla helyett valakinek a szívébe állna a nyilam. :) Úgy írtam meg a dartsos részeket, hogy előtte alaposan utána olvastam – ilyesmiben nagy segítség most már az internet. A kutatást viszont azzal kezdtem, hogy megnéztem egy darts bajnokság közvetítését az egyik sportcsatornán. Abszurd élmény volt: emberek dobáltak táblára, és más emberek visszafojtott lélegzettel nézték. A kommentátor suttogva közölte, hogy milyen szoros a küzdelem, engem pedig hatalmas megvilágosodás ért, amikor rájöttem, hogy a versenyzők nem is mindig a tábla közepére céloznak. Ezek után gyorsan elhatároztam, hogy alternatív darts játékokat fogok kitalálni. A „zombisításra” azért volt szükség, hogy leegyszerűsítsem a játékot, és a darts sportban kevéssé járatosak is tudják követni az eseményeket (én pedig ne kövessek el valami szarvashibát saját gyakorlatlanságomból adódóan). Örülök, hogy tetszett ez a megoldás.

S: Elégedett így a könyvvel, a történettel? Esetleg utólag valamit másképp írna meg?
GÁ: A szerkesztési munkálatok alatt volt alkalmam átgondolni és módosítani az eredeti szöveget. Ebben nyújtott nagy segítséget a kötet szerkesztője, Kleinheincz Csilla, aki számos megjegyzéssel, kérdéssel is motiválta a munkámat, így azt mondhatom, elégedett vagyok az elkészült kötettel – és nagyon hálás Csillának a javaslatokért és javításokért.

S: A történetnek lesz (van) folytatása. Úgy értesültem róla, hogy még az idén megjelenik a második kötet is. Merre vezet Bori további útja? Pár gondolatot megosztana velünk Bori következő kalandjából?
GÁ: A második kötet teljes egészében Magyarországon játszódik, és az első rész közvetlen következményeiről számol be. Ennél többet viszont nem szeretnék egyelőre elárulni a fejleményekről.

S: Kifejezetten tetszett, hogy a magyar mondavilág egyik lényeges elemét jelentette a történetnek. Úgy éreztem, hogy kedves Önnek ez a téma. A következő kötetben feltűnnek esetleg további elemek is a magyar történelemből, mondavilágból? Esetleg újabb titkok Attiláról?
GÁ: Úgy gondoltam, egy magyarországi fantasy akkor lesz ízig-vérig (ez esetben főleg vérig) magyar, ha nem egyszerűen magyar környezetben játszódik a cselekmény, hanem a fantasy világ maga is tükrözi a magyarság népi hiedelemvilágát. Azt hiszem, ez az, ami igazán megkülönböztetheti ezt a regényt egy átlagos nyugati vámpírtörténettől: én egy olyan fantáziavilágban mozgok, amely reflektál a mainstreamre, időnként parodizálja azt, de kulturálisan mégis eltér a főcsapástól. Ez az elhajlás biztosítja a „hazai ízt”, ennek elemei mindenképpen visszatérő motívumok lesznek. E tekintetben a harmadik kötet fog inkább újdonságokat hozni – de Attila karaktere már a második kötetben hangsúlyosabb lesz, és igen, tartogat még meglepetéseket.

S: Kifejezetten jól sikerültnek tartom ezt a regényt. Vannak-e más történetek, más regénytémák, elképzelések még az íróasztalfiókban, esetleg még papírra vetés nélküli formában, csak elképzelés szintjén?
GÁ: Kész regények nem hevernek fiókban, de vannak terveim – most főként Borival. Szeretném befejezni a harmadik kötetet, de körvonalazódnak a folytatások  történései is –  amennyiben lesz rá igény, megírom azokat is. De van élet a vámpírléten túl is, szeretnék majd más jellegű szövegekkel is előállni.

S: Esetleg említene párat a kedvenc írói, példaképei közül?
GÁ: Az általam ismert fantasy szerzők közül Neil Gaiman az egyik kedvencem – nagyon tetszik az a fajta (újra)mitologizálás, ami egyénivé teszi a prózáit és képregényeit. Philip Pullman  His Dark Materials (magyarul Az Úr sötét anyagai címet viselő) trilógiája teljesen lenyűgözött, nem tudtam letenni – még a magyar kiadás előtt került a kezembe, eredetiben olvastam. Ugyanakkor szégyenkezve be kell vallanom, hogy tulajdonképpen nem olvasok túl sok SF irodalmat, sőt, a vámpíros olvasmányokkal is igen el vagyok maradva, van mit bepótolnom. A kortárs, nem SF írók közül elsősorban az amerikai etnikai vagy faji kisebbséghez tartozó szerzők alkotásai fognak meg, élvezem, ahogy a domináns amerikai kultúrába beágyazzák saját gyökereiket: a történelmet, a vallást, a mitológiát, a másképp gondolkodást. Most, hogy ebbe belegondolok, talán nem véletlen, hogy épp ezek az írók tettek rám mély benyomást: én úgy tekintek a kortárs vámpírirodalomra, mint egy domináns nyugati narratívára, és ebbe szerettem volna beleépíteni saját kulturális gyökereimet. A magyar olvasók által is jól ismerhető szerzők közül a kínai-amerikai Amy Tan írásait példaértékűnek tartom.

S: Egyéb távlati elképzelések?
GÁ: Szeretném felnevelni a gyerekeimet tisztességesen, hogy megállják majd a helyüket, akármilyen vámpír- vagy zombibandával is kerüljenek szembe.

S: Milyen technikával készülnek az írásai? Készít jegyzeteket? A teljes történetet látja egyben az elején? Vagy időközben alakulnak az események és akár el is térhet a történet az első elképzelésektől?
GÁ: Az első kötetnek nagyon amatőr módon álltam neki, sokat tanultam a nehézségekből és a szerkesztési folyamatból. Levonva a kezdeti módszer(telenség) tanulságait, most már úgy ülök neki egy-egy kötetnek, hogy meglehetősen részletes szinopszist írok; ez sem szentírás, néha kicsit másképp alakulnak a dolgok, mint azt terveztem, bizonyos információk „kiszivárogtatása” nem épp olyan tempóban vagy sorrendben történik, ahogy azt eredetileg gondoltam, de a vázlat most már elengedhetetlen ahhoz, hogy jól átlássam a cselekményt és a problémás részeket. Írok jegyzeteket a karakterekhez és a világhoz is, igyekszem elkerülni az ellentmondásokat. Minél több a megírt szöveg, annál nehezebb minden információt fejben tartani, és annál könnyebb hibát elkövetni. A regényben hangsúlyos szerepet betöltő történelmi háttéranyaghoz is külön jegyzeteket használok.

S: Mi az, ami segít elmerülni Önnek az írásban? Kitűz-e maga elé célokat, jutalmakat? Motiválja magát valamivel vagy csak akkor ír, ha van ihlet?
GÁ: Ihlet általában van – inkább az időt hiányolom. Van családom két kisgyerekkel,  valamint egy főállásom. Mindkét helyen maximálisan igyekszem teljesíteni. A fennmaradó, gyakorlatilag nem létező időben írok (leginkább a takarítás rovására).  Az írás nem igényel motivációt – az írás szenvedély és jutalom; ez sarkall bizonyos egyéb  feladatok elvégzésére. Ha letudom a kötelező gyakorlatokat, akkor jutalmul engedélyezek magamnak egy kis fantáziálást.

S: Valami, amit még megosztana az olvasókkal, érdeklődőkkel?
GÁ: Bár többen úgy gondolják, főként a női olvasóközönségre számíthatok, remélem, a  férfi olvasók is ráharapnak Borira.


Bori története tehát folytatódni fog. Létezik azonban még egy előzménynovella, amely a  Démoni színjáték címet viseli. Ajánlom mindazoknak, akinek tetszett Bori története és azoknak is akik még nem olvasták a könyvet.

A Vámpírok múzsája című könyv kedvezményesen megvásárolható a Delta Vision Kiadó webboltjában.


Köszönöm az írónőnek a válaszokat
és köszönöm a Delta Vision Kiadónak, hogy közreműködött az interjú elkészítésében.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons