Nem olyan régen olvastam Gaura Ágnes Vámpírok múzsája című könyvét. Mondhatni felfaltam két nap alatt. Kifejezetten
tetszett a stílusa. Végre egy olyan vámpíros könyvet vehettem a kezembe,
amelyben magyar neve volt a szereplőknek, hazai
környezetben játszódott. Bori figurája fantasztikus volt. Attilát pedig
egyszerűen imádtam. Örülök, hogy végre a magyar szerzőtől is olvashattam izgalmas, egyedi és igényes, felnőtteknek szóló vámpíros sztorit.
Blogbejegyzésemben
bővebben is kifejtettem a véleményem, amely itt olvasható. A történet azonban folyamatosan ott
motoszkált a fejemben. Sok mindenre kíváncsi voltam, tele voltam kérdésekkel, amelyeket csak a szerző válaszolhatott meg. Megkerestem a kiadót, aki tolmácsolta kérésemet az írónőnek. Az előzményekhez annyit tennék hozzá, hogy eddig még senkivel nem készítettem interjút, de annyira foglalkoztattak ezek a kérdések, hogy még a félelmem és a tapasztalatlanságom sem tarthatott vissza. Hamar megnyugodtam, mert Gaura Ágnes kedvesen és sziporkázóan egyedi stílussal válaszolt a kérdéseimre. Fogadjátok szeretettel ezt az interjút.
Shanara: A
vámpíros téma elég elterjedt mostanság. Jelentett ez valamilyen motivációt a
témaválasztásban, vagy egyébként is kedveli ezt a műfajt?
Gaura Ágnes: Ha nem élné
reneszánszát a vámpír téma, nyilván nem futottam volna bele a Buffy
tévésorozatba, és akkor valószínűleg nem is nagyon fogtam volna a kezembe
vámpíros történeteket. A vámpírregények sikere természetesen motivált –
szerettem volna kiadható szöveget írni, és érzékeltem egy űrt az egyébként
telítettnek tűnő vámpíros piacon, mégpedig a „nemzeti” vámpírirodalom terén. A
vámpírregény zsánere óriási szabadságot biztosít: egyrészt úgy alakítom a
világot, ahogy nekem tetszik, másrészt pedig a vámpírok „időt álló” karakterek,
vagyis tökéletes szereplői egy olyan történetnek, ahol összeérhet a jelen és a
múlt. Régi vágyam volt, hogy olyan szórakoztató irodalmat írjak, amiben
egyesülhetnek hobbijaim: az egyiptológia, az irodalomtörténet, a mitológia,
valamint a kortárs populáris irodalom. A vámpírok karóra kapóra jöttek.
S: Amikor
1 évvel ezelőtt sikerült a Fantasztikus Kéziratok Éjszakáján helyezést elérni,
amelyhez egyébként őszintén gratulálok, akkor már készen volt a teljes regény
vagy csak egy részletével jelentkezett a pályázatra?
GÁ: A már akkor kész
második kötet első fejezetét küldtem be. Az első kötet elejét lassúnak éreztem
„versenyműnek”, viszont egy könyv közepéből-végéből nem szerencsés részletet
mutatni, hiszen az olvasók nem ismerik a szereplőket és a szituációt. Ezért
döntöttem a második rész első fejezete mellett -- a szöveg bevezet egy új
történetbe, ugyanakkor némiképp áttekintést is ad az előzményekből, így a
célnak tökéletesen megfelelt.
S: Mikor
tudta meg, hogy kiadják a könyvet? Mi volt az első reakciója?
GÁ: Az SFmag által
meghirdetett Fantasztikus Kéziratok Éjszakáján elért helyezésem díja az volt,
hogy a zsűri beajánlott a Delta Vision Kiadóhoz. Innentől kezdve hihetetlenül
felpörögtek az események, szinte azonnali pozitív visszajelzést kaptam, ami,
azt hiszem, egy elsőkönyves esetében talán egyedülálló a magyarországi kiadók
ügymenetét tekintve. Több kiadóval álltam-állok már kapcsolatban, de ilyen
nyitottságot és gyorsaságot sehol nem tapasztaltam. Mindvégig éreztem, hogy nem
csak nekem fontos, hogy minél jobb legyen az a könyv, ami majd kijön a
nyomdából. Ez nekem óriási élmény, és legalább annyira fontos, mint az a tény,
hogy megjelent a regényem. És hogy mi volt az első reakcióm? Próbáltam
felfogni, hogy nem álmodom. Aztán hazamentem, és nekiültem a harmadik kötetnek
– megígértem előolvasó rajongótáboromnak (mind a három főnek), hogy azonnal
elkezdem a folytatást, ha végre sikerül felhajtani hozzá egy kiadót...
S: Milyen
érzés volt, amikor először kézbe vette a kész kötetet? Esetleg találkozott már
azóta könyvesboltban is a kiadvánnyal?
GÁ: Amikor megjelent
a regény, én épp külföldre utaztam, így több olyan ismerősöm is akadt, aki
előbb vette kézbe a kötetet, mint én magam. Amikor hazarepültem, első utam a
kiadóba vezetett, úgy mentem aztán haza, kofferrel és tiszteletpéldányokkal.
Most mit mondjak? „Fantasztikus” érzés, a szó legszorosabb értelmében,
ugyebár... A kiadó telephelye egyúttal könyvesbolt is (Sárkánytűz bolt a Ferenc
körúton), ott láttam még csak a köteteket polcon sorakozni. Egy kis településen
élek, nincs a közelemben olyan könyvesbolt, ahol láthattam volna a saját
könyvemet.
S: Sánta
Kira borítófestménye gyönyörű. Számomra tökéletesen jeleníti meg Borit. Mi az
Ön véleménye?
GÁ: A kiadóval
közösen döntöttünk amellett, hogy Sánta Kira legyen a könyv illusztrátora –
ebbe is volt beleszólásom, kikérték a véleményemet, amiért nagyon hálás vagyok.
Nem csalódtam a művésznő munkájában, örültem és megnyugodtam, amikor megláttam
a karakter rajzát, mert olyan volt, amilyet szerettem volna: dögös, de nem
bögyös. :) Szerintem Sánta Kira nagyon jól megoldotta azt a feladatot, hogy a
karakter ne tűnjön szuperhősnek, ugyanakkor még véletlenül se asszociáljuk a
vámpíros tiniregények romantikus hősnőivel. Remélem, hogy az igényes külcsín
azt sugallja az olvasóknak, hogy a belbecs is hasonlóan színvonalas.
S: Bori
karakterével kapcsolatban nekem elsőre Laurell K. Hamilton féle Anita Blake
karakter jutott az eszembe (persze a kezdeti idők Anitája). A könyv vége felé
már nem akartam hasonlítgatni senkihez, jobban szerettem igazi magyar
menyecskeként gondolni rá. Mi volt az igazi motiváció Bori karakterével
kapcsolatban?
GÁ: Anita Blake
karaktere mindenképpen inspiráló volt – igazából épp ez a regénysorozat
indított el a vámpíros regény írása felé. Amikor elkezdtem olvasni Hamilton
könyveit, megtetszett a karakán, erős női főszereplő, valamint jó pár elem,
mely ezt a világot jellemzi és olvasmányossá teszi a történeteket. Egy idő után
azonban egyre inkább hiányzott az a fajta igényesség (mind a mítoszteremtés, mind
pedig a cselekmény és karakterek kidolgozásának szintjén) amely például a Buffy-sorozat
rajongójává tett. Szerettem volna olyan könyvet írni, amit magam is szívesen
olvasgatnék kikapcsolódásként, de az intellektuális kalandozás mellett fontos
volt számomra az is, hogy magyar közegben mozoghassanak magyar karakterek –
reméltem, hogy ez a jelenleg elsősorban amerikai, és sok tekintetben felhígult
zsáner kicsit megújulhat az új perspektíva által.
S: A
könyvben fontos szerepet játszik a darts (a zombidarts és a szívdarts
kifejezetten tetszett). A leírások annyira jók, mintha ebben a sportban elég
gyakorlott lenne. Szereti ezt a sportot?
GÁ: Borinak sok
olyan tulajdonsága van, amelyet én magam kölcsönöztem neki, de speciel a darts
sport művelése nem tartozik ezek közé. Én az aktívabb sportokat kedvelem, még
soha nem dartsoztam; viszont érzem, hogy egy ilyen sporteszköz az én kezemben
is gyilkos fegyverré tudna válni – ezért nem merem emberek közt kipróbálni,
tartva attól, hogy a tábla helyett valakinek a szívébe állna a nyilam. :) Úgy
írtam meg a dartsos részeket, hogy előtte alaposan utána olvastam – ilyesmiben
nagy segítség most már az internet. A kutatást viszont azzal kezdtem, hogy
megnéztem egy darts bajnokság közvetítését az egyik sportcsatornán. Abszurd
élmény volt: emberek dobáltak táblára, és más emberek visszafojtott lélegzettel
nézték. A kommentátor suttogva közölte, hogy milyen szoros a küzdelem, engem
pedig hatalmas megvilágosodás ért, amikor rájöttem, hogy a versenyzők nem is
mindig a tábla közepére céloznak. Ezek után gyorsan elhatároztam, hogy
alternatív darts játékokat fogok kitalálni. A „zombisításra” azért volt
szükség, hogy leegyszerűsítsem a játékot, és a darts sportban kevéssé járatosak
is tudják követni az eseményeket (én pedig ne kövessek el valami szarvashibát
saját gyakorlatlanságomból adódóan). Örülök, hogy tetszett ez a megoldás.
S: Elégedett
így a könyvvel, a történettel? Esetleg utólag valamit másképp írna meg?
GÁ: A szerkesztési
munkálatok alatt volt alkalmam átgondolni és módosítani az eredeti szöveget.
Ebben nyújtott nagy segítséget a kötet szerkesztője, Kleinheincz Csilla, aki
számos megjegyzéssel, kérdéssel is motiválta a munkámat, így azt mondhatom,
elégedett vagyok az elkészült kötettel – és nagyon hálás Csillának a
javaslatokért és javításokért.
S: A
történetnek lesz (van) folytatása. Úgy értesültem róla, hogy még az idén
megjelenik a második kötet is. Merre vezet Bori további útja? Pár gondolatot
megosztana velünk Bori következő kalandjából?
GÁ: A második kötet
teljes egészében Magyarországon játszódik, és az első rész közvetlen
következményeiről számol be. Ennél többet viszont nem szeretnék egyelőre
elárulni a fejleményekről.
S: Kifejezetten
tetszett, hogy a magyar mondavilág egyik lényeges elemét jelentette a
történetnek. Úgy éreztem, hogy kedves Önnek ez a téma. A következő kötetben
feltűnnek esetleg további elemek is a magyar történelemből, mondavilágból?
Esetleg újabb titkok Attiláról?
GÁ: Úgy gondoltam,
egy magyarországi fantasy akkor lesz ízig-vérig (ez esetben főleg vérig)
magyar, ha nem egyszerűen magyar környezetben játszódik a cselekmény, hanem a
fantasy világ maga is tükrözi a magyarság népi hiedelemvilágát. Azt hiszem, ez
az, ami igazán megkülönböztetheti ezt a regényt egy átlagos nyugati
vámpírtörténettől: én egy olyan fantáziavilágban mozgok, amely reflektál a mainstreamre,
időnként parodizálja azt, de kulturálisan mégis eltér a főcsapástól. Ez az
elhajlás biztosítja a „hazai ízt”, ennek elemei mindenképpen visszatérő
motívumok lesznek. E tekintetben a harmadik kötet fog inkább újdonságokat hozni
– de Attila karaktere már a második kötetben hangsúlyosabb lesz, és igen,
tartogat még meglepetéseket.
S: Kifejezetten jól
sikerültnek tartom ezt a regényt. Vannak-e más történetek, más regénytémák, elképzelések még
az íróasztalfiókban, esetleg még papírra vetés nélküli formában, csak
elképzelés szintjén?
GÁ: Kész regények
nem hevernek fiókban, de vannak terveim – most főként Borival. Szeretném
befejezni a harmadik kötetet, de körvonalazódnak a folytatások történései is – amennyiben lesz rá igény, megírom azokat is.
De van élet a vámpírléten túl is, szeretnék majd más jellegű szövegekkel is
előállni.
S: Esetleg
említene párat a kedvenc írói, példaképei közül?
GÁ: Az általam
ismert fantasy szerzők közül Neil Gaiman az egyik kedvencem – nagyon tetszik az
a fajta (újra)mitologizálás, ami egyénivé teszi a prózáit és képregényeit.
Philip Pullman His Dark Materials
(magyarul Az Úr sötét anyagai címet viselő) trilógiája teljesen
lenyűgözött, nem tudtam letenni – még a magyar kiadás előtt került a kezembe,
eredetiben olvastam. Ugyanakkor szégyenkezve be kell vallanom, hogy
tulajdonképpen nem olvasok túl sok SF irodalmat, sőt, a vámpíros olvasmányokkal
is igen el vagyok maradva, van mit bepótolnom. A kortárs, nem SF írók közül
elsősorban az amerikai etnikai vagy faji kisebbséghez tartozó szerzők alkotásai
fognak meg, élvezem, ahogy a domináns amerikai kultúrába beágyazzák saját
gyökereiket: a történelmet, a vallást, a mitológiát, a másképp gondolkodást.
Most, hogy ebbe belegondolok, talán nem véletlen, hogy épp ezek az írók tettek
rám mély benyomást: én úgy tekintek a kortárs vámpírirodalomra, mint egy
domináns nyugati narratívára, és ebbe szerettem volna beleépíteni saját
kulturális gyökereimet. A magyar olvasók által is jól ismerhető szerzők közül a
kínai-amerikai Amy Tan írásait példaértékűnek tartom.
S: Egyéb
távlati elképzelések?
GÁ: Szeretném
felnevelni a gyerekeimet tisztességesen, hogy megállják majd a helyüket,
akármilyen vámpír- vagy zombibandával is kerüljenek szembe.
S: Milyen
technikával készülnek az írásai? Készít jegyzeteket? A teljes történetet látja
egyben az elején? Vagy időközben alakulnak az események és akár el is térhet a
történet az első elképzelésektől?
GÁ: Az első kötetnek
nagyon amatőr módon álltam neki, sokat tanultam a nehézségekből és a
szerkesztési folyamatból. Levonva a kezdeti módszer(telenség) tanulságait, most
már úgy ülök neki egy-egy kötetnek, hogy meglehetősen részletes szinopszist
írok; ez sem szentírás, néha kicsit másképp alakulnak a dolgok, mint azt
terveztem, bizonyos információk „kiszivárogtatása” nem épp olyan tempóban vagy
sorrendben történik, ahogy azt eredetileg gondoltam, de a vázlat most már
elengedhetetlen ahhoz, hogy jól átlássam a cselekményt és a problémás részeket.
Írok jegyzeteket a karakterekhez és a világhoz is, igyekszem elkerülni az
ellentmondásokat. Minél több a megírt szöveg, annál nehezebb minden információt
fejben tartani, és annál könnyebb hibát elkövetni. A regényben hangsúlyos
szerepet betöltő történelmi háttéranyaghoz is külön jegyzeteket használok.
S: Mi az, ami
segít elmerülni Önnek az írásban? Kitűz-e maga elé célokat, jutalmakat?
Motiválja magát valamivel vagy csak akkor ír, ha van ihlet?
GÁ: Ihlet általában
van – inkább az időt hiányolom. Van családom két kisgyerekkel, valamint egy főállásom. Mindkét helyen
maximálisan igyekszem teljesíteni. A fennmaradó, gyakorlatilag nem létező
időben írok (leginkább a takarítás rovására).
Az írás nem igényel motivációt – az írás szenvedély és jutalom; ez
sarkall bizonyos egyéb feladatok
elvégzésére. Ha letudom a kötelező gyakorlatokat, akkor jutalmul engedélyezek
magamnak egy kis fantáziálást.
S: Valami,
amit még megosztana az olvasókkal, érdeklődőkkel?
GÁ: Bár többen úgy
gondolják, főként a női olvasóközönségre számíthatok, remélem, a férfi olvasók is ráharapnak Borira.
Bori története tehát folytatódni fog. Létezik azonban még egy előzménynovella, amely a Démoni színjáték címet viseli. Ajánlom mindazoknak, akinek tetszett Bori története és azoknak is akik még nem olvasták a könyvet.
A Vámpírok múzsája című könyv kedvezményesen megvásárolható a Delta Vision Kiadó webboltjában.
Köszönöm az írónőnek a válaszokat
és köszönöm a Delta Vision Kiadónak, hogy közreműködött az interjú elkészítésében.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése