Anthony Ryan: A vér éneke (Hollóárnyék trilógia 1.)

Vannak olyan könyvek - ezt már korábban is emlegettem -, amelyek már az első beharangozáskor is megfognak maguknak, folyamatosan figyelemmel kísérem az összes kapcsolódó bejelentést, és természetesen elő is kell rendelnem az adott kiadványt. Pontosan ez történt A vér éneke esetében, amely számomra az "azonnal kell" kategóriába került már a legelején, hogy aztán a kezembe kaparintását és a felületes megismerkedést követően felhelyezzem a könyvespolcomra - és ne is vegyem le onnan bő egy évig. Mindig problémás, ha ilyen érzésekkel viseltetek egy regény iránt, mert az elvárásim nagyon befolyásolják az élményt, amelyet kapok - rossz szokásom ez, de nem tudok róla leszokni, ezért inkább kezelni próbálom valahogy. Ennek egyik módja az, hogy hagyom egy kicsit porosodni a regényt a polcon, mielőtt a kezembe veszem. No, persze az sem mellékes egy trilógia nyitó kötet olvasása esetén, ha a folytatás is bármikor kézbe vehető.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 656 oldal
Borító ár: 4.995,- Ft
A mű eredeti címe: Blood Song
Fordította: Matolcsy Kálmán
Sorozat: Hollóárnyék trilógia
Előzmény:
1.) A várúr
2.) Queen of Fire
Műfaj: heroikus fantasy

Ez a regény a "minden idők legjobb fantasy debütálása"-ként került beharangozásra, az állítás pedig a kötet borítójának hátoldalán is feltüntetésre került. Elolvasva a történetet, azt mondom, hogy megérdemli ezt az olvasók által adott címet, mert én magam lennék a legboldogabb, ha az első - vagy a sokadik - regényem ennyire jól összerakott, szépen megfogalmazott és kellemes olvasmány lenne. Mégis... Mindent figyelembe véve ez még mindig egy első regény, és bármennyire tökéletes is elsőnek, attól még születtek már ettől jóval mozgalmasabb, megdöbbentőbb és nekem jobban tetsző történetek. Nem akarom szapulni, mert nem érdemli meg, illetve nem is tudnám, de ettől függetlenül a cselekményével nem sikerült meglepnie és maradéktalanul levennie a lábamról - viszont kellemes kikapcsolódást jelentett az olvasása. Azt hiszem ha valamire rá kellene aggatnom - a pozitív értelemben vett - "rendes iparosmunka" címkét, akkor ez a regény mindenképpen megérdemelné.

A kötet nyitó jelenetében rögtön a felnőtt Vaelinnel sikerült összetalálkoznom, amely előre vetítette azt, hogy a főszereplőnek hová is kell eljutnia a regény végére: ő egy nagy és rettegett harcos, akit még az ellenségei körében is valamiféle tisztelet övez. Az érdekes és sok lehetőséget felvető indítás után bele is kezdtem a folyamat megismerésébe, a történet pedig egészen Vaelin gyerekkorába repített vissza, amikor is a tízéves fiút az apja magára hagyja a Hatodik Rend kolostorának kapujában.

"A világ olykor addig ismeretlen arcát mutatja felénk."

A Rend harcosokat képez és ennek megfelelően a regény első részében a kiképzés módjáról, az évek során átélt egyre kegyetlenebb megpróbáltatásokról, valamint az elején még egymásnak idegen gyerekek testvérré kovácsolódásáról olvashattam. Nem mondom, hogy nem volt tökéletesen kidolgozott és érdekes, a fejlődés lépcsőfokainak megismerése érdekében szükség volt ezeknek az éveknek a kifejtésére, de nem egyszer kívántam, hogy haladhatna valamivel tempósabban is a történet. Bár nem tudom, mire számítottam, mert feltételezhettem volna, hogy egy harcosnak kiképzett ember az élete további részeit is harcosként éli majd le, tehát a csaták és ütközetek elkerülhetetlenek. Főleg annak függvényében, hogy a nyitójelenetben már olvastam bizonyos utalásokat.

"Micsoda megveszekedett bolond vagyok! (...) Egér létemre a bagollyal akartam egyezséget kötni!"

A fegyvercsörgés és az ellenség megtámadása mellett sokkal jobban élveztem a történetnek azokat a részeit, amelyek esetében a lélektani hadviselésen volt a hangsúly. Janus király és Lyrna hercegnő jelenetei kifejezetten a kedvenceim lettek, mert olyan lehetőségeket éreztem a karaktereikben, amelyeket a többiekében nem, vagy csak alig - a mesterkedéseik és a terveik igazi csemegét jelentettek az olvasás során. A keset, mint játék, nem biztos, hogy a kedvenc időtöltésem lenne, de a játékszabályok regénybeli környezetbe átültetéséről és alkalmazásáról mindennél szívesebben olvasok - akár a jelenleginél sokkal többet is. Remélem, hogy a következő kötetben újabb, a történetet élvezetessé tévő lépéseket ismerhetek majd meg.

Vaelin ugyan eléggé összetett, érdekes és könnyen megkedvelhető személyiség - leginkább a vérdal hatásának köszönhetően -, de mellette a testvérei és a herceg már a sokkal kiszámíthatóbb kategóriába tartoztak a számomra. Egyes szereplők döntéseit könnyedén megértettem, másokéval kapcsolatban voltak kifogásaim. Megértettem a Rend egyik alaptételét, vagyis azt, hogy a harcos testvérnek nincs apja, nincs családja, maga mögött kell hagynia a múltját, de talán pont ezért volt furcsa, hogy mindenki megtarthatta a családnevét, sőt annak, hogy ki kinek a leszármazottja nem egyszer még jelentősége is volt a történetben.

"A hatalom pedig szörnyen pusztító dolog Vaelin. Ahhoz, hogy jól tudj vele bánni, ugyanannyira kell gyűlölnöd, mint amennyire szereted."

Mivel a harci jelenetek annyira nem kötöttek le - nekem egy idő után már kicsit sok volt a tesztoszteronból -, ezért elkezdtem az apróságokra, az utalásokra figyelni. A vérdalról, annak fejlődéséről és megnyilvánulásairól mindennél szívesebben olvastam, és nagyon sajnálom, hogy nem kapott még a jelenleginél is nagyobb szerepet. Viszont ennek, az apró jelekre nagyon figyelek technikának is meg volt a maga hátránya, mert így meg nem igazán ért meglepetésként az egyébként mindenképpen ütősnek szánt összecsapás Vaelin és egy másik szereplő között. Mindössze az okozott döbbenetet, hogy én egy másik személyre számítottam, mert az még ennél is nagyobb pofont jelentett volna az olvasóknak - persze mindenhez hozzáteszem, hogy szerintem.

Tetszett az is, hogy bár a regényszerkezet szerint Vaelin mesél és Verniers feljegyzi a hallottakat, mégis úgy tűnik, hogy az olvasó bővebb, tényekkel sokkal jobban teletűzdelt, valósághűbb elbeszélést kap a szerzőtől, mint Verniers a főszereplőtől.

"Azt mondják, legbelül minden regében ott rejtőzik az igazság magva. Talán egyszer egy hozzád hasonló tanult ember kiderítheti e mese valóságát."

Mindent összevetve azt kell mondanom, hogy ez egy nagyon kellemes olvasmány volt, és tényleg gratulálok az írónak, hogy első próbálkozásra ilyen történet került ki a keze alól. Mindenképpen kíváncsi vagyok a folytatásra, mert számtalan lehetőséget rejt még magában Vaelin életének alakulása és olvasni is fogom - de mindenképpen tartok egy kis szünetet mielőtt belekezdek, mert úgy érzem, hogy arra szükségem van.

Posted in: 9 pontos,Anthony Ryan,Csökkentsd a várólistádat 2015,fantasy,Fumax Kiadó,Hollóárnyék trilógia,könyvértékelés