A burok (film)

A film körüli felhajtás már elcsitult, a bemutató óta majdnem fél év telt el. Egyéb - leginkább kötelező és nagy többségében kellemetlen - elfoglaltságaim miatt nem sikerült a nagy hype, illetve a vetítés korlátozott időszakában eljutnom a moziba és széles vásznon élvezzem a cselekményt. Pedig nagyon kíváncsi voltam rá, hogy milyen lett a könyv filmfeldolgozása, milyen mértékben sikerült visszaadni a történet hangulatát.

A film DVD kiadása teljesen aktuális a bejegyzés készültekor, hiszen csak az elmúlt hetekben került a korong a boltok polcaira. Nem, még nem vettem meg a DVD lemezt, teljesen más - mondhatjuk a véletlen - sodorta elém a filmet, én pedig nem tudtam kihagyni a kínálkozó lehetőséget. Mi is a titok? Az egyik kábelszolgáltató videótárában találtam rá az ismerős címre és kíváncsiságomtól hajtva ki is használtam a kölcsönzés nyújtotta előnyöket, a kölcsönzési idő alatt pedig több alkalommal is megnéztem a filmet, mert ha egyszer megtehetem, akkor meg miért ne. Utána úgy is az emlékeimre hagyatkozva kell megírnom ezt a posztot és nem lesz lehetőségem memóriafrissítésre, szóval jól a fejembe véstem mindent. :)

A Föld nem az egyetlen bolygó, ahol kialakult az értelmes élet. Egy faj, amely a bolygók között utazik és igyekszik harmóniában élni az aktuális bolygó lényeivel, megérkezik a Földre, elfoglalja az emberek testét. Az emberek egy része azonban ellenáll, nem hajlandó elfogadni az idegen betolakodót. Melanie, az öccse és a barátja, Jared szintén menekül. Melanie Nagybátyjához igyekeznek a sivatagi rejtekhelyre, de útközben Hajtók találnak rájuk, Melaniet elkapják és a testébe helyezik Vándort, a sokat látott, sok életet megélt idegen lényt. Melanie azonban nem tűnt el, Vándor hallja a hangját, illetve időnként átveszi a teste fölött az irányítást. Az emlékektől és az érzelmektől hajtva Vándor elindul, hogy megkeresse a szeretteit, de a fogadtatás nem olyan, amire számított.

A könyvet annak idején, a megjelenés időszakában olvastam és az egyik nagy kedvencemmé vált, mert rég volt már rám történet olyan hatással, mint amit a könyvben olvastam. Rég volt már olyan regény, amely ennyi érzelmet hozott ki és ennyi könnyet fakasztott belőlem. Azt ugyan nem tudom, hogy ma is elérné-e a könyv nálam ugyanazt a hatást, de akkor nagyon jól esett olvasni. Azóta olvastam már durvább és más, ellentétesebb és intenzívebb érzelmeket kiváltó könyveket is, viszont határozottan érik bennem a gondolat, hogy újra kellene tesztelnem a reakcióimat.
Ha már a durvaságnál tartunk, akkor meg kell említenem, hogy megdöbbentett a film korhatáros besorolása, mert az olvasásból származó emlékeim szerint bizony én kevésnek találtam első körben a 12-es karikát, aztán persze rájöttem, hogy teljesen elég. Mármint a filmhez, mert bár nem most olvastam a könyvet, de évek távlatából is emlékszem rá, hogy azért voltak benne durva jelenetek és bizony olyan mondanivaló, amelynek vászonra történő átvitele talán megkövetelte volna a nagyobb számot abban a karikában, ha már mindenképpen be kell sorolni az adott művet valahova.
Meg is érkeztünk oda, amely a könyvfeldolgozások esetében mindig alapvető kérdés, vagyis mennyire sikerül az olvasók kedvére tenni, mennyire tudja a stáb visszaadni azt a hangulatot, látványvilágot, ami az olvasó fejében már kialakult, miközben bújta a sorokat, oldalakat, illetve kedvenc vagy éppen utált szereplője kisugárzása mennyire fogja elvarázsolni.
Beszéljünk először a látványról. Ami első körben elvarázsolt az a jellegzetes, az idegenek testbe kerülését követően kialakult egyedi tekintet. Szerintem ezt a problémát nagyon jól megoldották a filmvásznon. Ha pedig már idegenek, akkor nem lehet kihagyni azt a helyet se, ahová érkeznek, ahol fogadják őket, mert szintén látványosra és számomra meggyőzőnek bizonyult, ahogy maguk a lények is. Törékenyek, szépségesek és egészen éteriek. Ezzel a részével tehát nem volt gond.

Látvány szempontjából számomra a másik sarkalatos kérdés az a barlang volt, ahol az ellenállók elbújtak és ahol végül is a történet jelentős része játszódik. Látványosra sikeredett az kétségtelen, bár számomra túl tiszta, túl szabályos és túl szellős volt. A kürtőben elhelyezett tükrök bezárása és a búzamenő azonban gyönyörűen megvalósított öletek voltak. Az egyetlen hibám az volt, hogy bár a talaj homokos volt, sehol és semmikor nem lehetett hallani a léptek zaját, a visszhang nem létezett ebben az üreges létesítményben.

A szereplők között kevés volt a húzó név, nem is mindenki játékával voltam elégedett. Saoirse Ronan egészen hitelesen alakította Melanie szerepét. A Jared bőrébe bújt Max Irons, valamint az Ian karakterét magára öltő Jake Abel, azaz a két legfontosabb férfi főszereplő, látta el a számomra legkevésbé meggyőzően a rá osztott feladatot. Sok ellentmondást éreztem a játékaikban vagy legalábbis számomra nem tűntek elég hitelesek, nem így emlékeztek a szereplőkre az olvasási élményem alapján, nem így képzeltem el őket. Jared érzelmei nem egészen jöttek át (bár azt el kell ismernem, hogy jól táncol), Ian pedig végig olyan fapofát vág a filmben, hogy már én éreztem rosszul magam a sok búskomorságtól. Nem találtam a mélységet a fiúk játékaiban.
Aki tényleg nagyot alakított és szerettem a játékát az a Hajtót megszemélyesítő Diane Kruger. Nekem ő lett a kedvencem a filmből. Mellékszereplők közül a Jeb Strydert alakító William Hurt (tőle nem is igazán vártam mást) és Jamie Stryder szerepét játszó Chandler Canterbury lettek a kedvenceim.

Elég könyvhű filmfeldolgozást kaptak a nézők, de azért van néhány jelenet, amely eltér az írott verziótól. Az változtatások nem lényegesek és a képkockák sora ténylegesen is élvezhető. Bár vannak akciójelenetek, autós üldözések is a filmben, de alapvetően egy érzelmekre épülő, lassú történet nézhetünk meg a képernyőn. Néha kicsit túl vontatottnak is tűnt a számomra, de ettől függetlenül vannak kedvenc jeleneteim. Az érzelmek sajnos nem jönnek át teljes egészében a színészi játékon keresztül, mindezek mellett sok lelkizést és kissé elnyújtottnak, vontatottnak ható eseményeket kaptam.
Azért eléggé értetlenül álltam azon jelenetek előtt, hogy Melanie testét mindenki csak pofozza és pofozza. Olyanokat behúztak a lánynak és olyan gyakran, hogy csak lestem ki a fejemből értetlenül. De ezek szerint ez belefért a 12-es korhatárba.

Kifejezetten negatívumként tudom megemlíteni a magyar szinkront, mert Jared magyar hangjától majdnem falra másztam. A többiekével úgy-ahogy ki voltam békülve.
Emlékeim szerint a könyvben is elég nagy hangsúly van a szerelmi szálon, de mellette azért még történik egy-két dolog, a film ezzel ellentétben leginkább a rózsaszín oldalát emelte ki a történetnek.
Hogyan döntenék, ha választanom kellene a könyv és a film között? Akkor mindenképpen a könyv mellett tenném le a voksom. Majd az újraolvasás után (ha egyszer eljutok addig) kiderül, hogy jól döntöttem-e. :)

Elég meggyőzőre sikerült a film trailere, amely egyben ígérte a pörgős események izgalmát és érzelmek könnyfakasztó mélységét. A mozgalmas cselekményekből, pörgős eseményekből a trailerbe majdnem több jutott, mint a filmbe, de attól még egy egészen nézhető, ha nem is teljesen tökéletes film került a nagyközönség elé. Valahol a lelkem mélyén úgy érzem, hogy lehetett volna jobbat is készíteni a rendelkezésre álló alapanyagból, de most inkább örülök annak, hogy legalább ennyire jó és egészen élvezhető lett a végeredmény.

Biztos vagyok benne, hogy már sokan látták, de ha valaki esetleg eddig még nem, akkor íme a trailer:

Ami maradéktalanul megfogott, az a film egyik betétdala, a trailer alatt is hallható zene, amely az Imagine Dragons Radioactive című száma. Teljesen beleszerettem, totál belezúgtam és az, hogy naponta többször meg kell hallgatnom, nem lehet kérdés. Szerepeljen tehát itt is a zene és élvezzétek a ritmusát. Szándékosan az eredeti klippet hoztam és nem a filmes verziót. Figyeljétek az énekes srácot, amint dobol. Nagy élmény. A klip legjobb része. :)

Magyar cím: A burok

Magyar bemutató: 2013. március 28.

Amerikai cím: The Host

Amerikai bemutató: 2013. március 29.
Stílus: sci-fi, thriller
Egyéb: DVD-n kapható
Rendező: Andrew Niccol

Főszereplők: Saoirse Ronan (Melanie Stryder), Max Irons (Jared Howe), Jake Abel (Ian O'Shea), William Hurt (Jeb Stryder), Chandler Canterbury (Jamie Stryder), Boyd Holdbrook (Kyle O'Shea), 

Posted in: filmkritika,könyv kontra film