Darena Salyaz: Árnyék (Sötét vihar 1.)

Volt egy időszak, amikor egyáltalán nem olvastam magyar szerzőtől származó könyvet (a kötelezően előírt irodalmi alkotások kivételével), illetve amikor én magam is azon olvasók táborát gyarapítottam, akik miatt a magyar írók kénytelenek voltak angolszász alkotói nevek mögé bújni. Büszkén kijelentem, hogy kinőttem ezt a gyermekbetegségemet és ma már bátran nyúlok a magyar tollakból és fantáziából származó történetek után.

Darena Salyaz, szintén magyar szerző, akinek kellemes hangzású írói álneve - némi rásegítéssel és ügyeskedéssel - nem más, mint hivatalos nevének anagrammája. Az írónő Sötét vihar sorozatára a második kötet megjelenésekor figyeltem fel, először annak borítója fogott meg, majd a fülszöveget is elolvastam és ennek következménye lett az első kötet megvásárlása. Bár nem kezdtem rögtön a regény olvasásába, de erősen ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy hamarosan sort kellene rá kerítenem. Kellett hozzá némi ösztönzés, amelyet most nem részleteznék, de végre sort kerítettem a regénnyel való megismerkedésre.

Sara tíz év távollét után költözik vissza az anyjával és nagyanyjával abba a montanai kisvárosba, ahová egyébként a gyökerei is kötik, régi ismerősként és egyben új személyként tűnik fel a korábbi barátai, iskolatársai között. A megszokott helyek, személyek mellett azonban rengeteg az újdonság is, mert két új, érdekes családdal is bővült a városka közössége. Az orosz származású Tánya és testvérei, valamint a két, egymástól nagyon is különböző ikerfiú, Robin és Ray egy éve költöztek erre a vidékre, de a beilleszkedésük eddig nem igazán sikerült, az iskolában kívülállókként tekintenek rájuk, barátaik nincsenek. Persze, ahogy mindennek, úgy ennek is megvan az oka, hiszen az ikerfiúk megjelenése sem tekinthető teljesen hétköznapinak. A fiúk maguk sem tudják, hogy mi az, ami miatt különböznek a többiektől, csak azt tudják, hogy vannak bizonyos képességeik és amíg Ray jóra használja az adottságát, addig Robin leginkább csak ártani tud a körülötte lévőknek. Sarát rabul ejti Robin tökéletes szépsége és az őt körüllengő sötétség, a fiú pedig viszonozza a hirtelen érkezett vonzalmat. Lehetne akár ez is a történet vége, de a helyzet nem ilyen egyszerű, mert a városban olyan dolgok történnek, amelyek következményei egyre sötétebbé festik a jövőt és próbára teszik a különleges képességű fiatalokat.

Kifejezetten tetszett az alaptörténet, mely bizonyos szinten a jó és rossz szemben állásának egy új variációját tárja az olvasók elé: léteznek a földön ártók és őrzők. Nem nehéz kitalálni, hogy az őrzők a jó oldal képviselői, míg az ártók sötétségbe akarják taszítani a földet. Mindkét oldal képességei szunnyadnak addig, amíg egy erős érzelmi hatás a felszínre nem hozza azt. De nem minden fekete és fehér és nem minden előre elrendeltetett, mert a két tábor között ott állnak az árnyékgyermekek, akikből még bármelyik oldal "katonája" lehet és akinek választását, viselkedését a környezete és az őt ért hatások fogják meghatározni. Az árnyékgyermek mindig egy őrző és egy ártó kapcsolatából származik, a terhesség mindig erőszak következménye és mindig ikerterhesség egyik gyermekeként érkezik a világra. Az ártók kifejezetten érdeklődnek az árnyékgyermekek iránt, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a képességeik hamar felszínre kerüljenek és minél gyakrabban használja is azokat a gyanútlan fiatal, ezért elszakítják a szüleitől és folyamatosan akadályokat gördítenek az útjába.

forrás: darenasalyaz.blogspot.hu

Az ikrek közül Robin az árnyékgyermek. Az élete eddigi alakulása tökéletesen megfelel a fent leírtaknak, mert az ikrek anyja szülés közben hal meg, az apjuk ismeretlen, a fiúk egyik nevelőotthonból a másikba kerülnek, a nevelőszülőknél sem maradnak meg sokáig. Robin mindig bajt kever, Ray pedig minden alkalommal megpróbálja helyre hozni azt, miközben megrögzötten védi az öccsét. A fiúk már hat évesek, amikor sikerül megtalálni a nagynénjüket, aki örökbe fogadja őket, de az életük így sem lesz tökéletes és problémamentes. Robin próbál uralkodni magán, de az alaptermészete ellen nem sokat tehet.

Sara megjelenése további bonyodalmakat okoz a fiúk életében, Robinra ugyan pozitív hatással van a lány szerelme, de Ray teljesen kifordul önmagából. A helyzetet nehezíti az is, hogy sem a fiúk, sem a környezetük nem tudja, hogy mi is történik velük, az egyedüli magyarázatot Sara nagyanyja tudja szolgáltatni a fiatalok számára, de ő maga sem gyakorlott őrző.

Az alaptörténet és a kapcsolódó magyarázatok, a világ felépítése tehát kifejezetten érdekes és minden lehetőség adott ahhoz, hogy egy mozgalmas és élvezetes olvasmányban legyen részünk. Figyelembe kell venni azonban azt, hogy első könyves szerzőről van szó és mint minden ilyen esetben az írástechnika még nem egészen kiforrott. Jelen esetben is ez volt a legnagyobb gondom a regénnyel. Kicsit szögletes, darabos a megfogalmazás módja, a mondatszerkezetek nem túl bonyolultak, nagyon sok a tőmondat és ezáltal nem azt az olvasási élményt adja vissza a történet, amit egyébként teljesíteni tudna. Úgy éreztem, hogy az egyszerű mondatok hatására szétdarabolódik az élmény, nem mélyülnek el az érzések, nem jönnek át az érzelmek. Sokszor volt olyan érzésem, hogy olvastam az érzelmekről, de nem igazán sikerült átélnem, mert valahogy hiányzott annak mélysége, nem adta vissza a szöveg, nem voltak elég plasztikusak a leírások. Főleg a kötet elején jelentkeztek nagyobb tömegben ezek a problémák, majd érezhető volt a fejlődés és a történet kb. kétharmadától érezhetően javult a szövegtechnika (bár azért néha tapasztaltam visszaeséseket) és ennek hatására már egészen bele tudtam merülni az eseményekbe, az olvasás nyújtotta élménybe.

Nem tudok említés nélkül elmenni azon tény mellett, hogy a regény bizonyos cselekményei kísértetiesen emlékeztettek egy másik történet meghatározó jeleneteire. Ez önmagában még nem jelent problémát, ha az írás többi része elég egyedi vonással rendelkezik ahhoz, hogy túl lehessen lépni a jelenségen. Számomra túl sok volt az ismerős momentum, de az összbenyomást nem igazán ez határozta meg.

Nem hagyta ki a szerző a kötelező szerelmi háromszöget sem, a helyzetet bonyolítja, hogy kapcsolat erősebbik nemhez tartozó két résztvevője jelen esetben nem egymással szemben álló fél, hanem közeli kapcsolatban állnak egymással, amelyet erősen meg is visel a lány választása.

A történéseket legnagyobb részt Sara szemszögéből követhetjük végig, ebből következik, hogy E/1 elbeszélőmódot alkalmazott a szerző, amely kifejezetten alkalmas a mély érzelmek, hangulatváltozások bemutatására. Sajnos a fentebb részletezett probléma miatt ez nem teljesen valósult meg, sok esetben volt hiányérzetem. Sara hangosan kimondott mondatainak végén, mindössze egy kötőjellel elválasztva olvashatjuk a mondandójához hozzátett, de nem a nagyközönség részére szóló gondolatait is. Ezzel önmagában még nincs semmi probléma, de ami kifejezetten zavart - és nem biztos, hogy ez írói hiba, hanem inkább szerkesztői figyelmetlenségnek érzem - az, hogy  nem történt meg ennek az elkülönítése, így folyamatosan kizökkentett az olvasás ritmusából, mert mindig azt hittem, hogy egy másik szereplő szólal meg, csak éppen rossz helyre került a dialógust jelző vonalka (láttam már ilyet, nem is egyszer). A sokadik előfordulásnál ugyan már tudtam, hogy mire számítsak, de a ritmusváltás akkor is bekövetkezett és idő kellett, amíg visszatért a megszokott kerékvágásba. Megoldás? Szerintem lenne. Az ilyen kiegészítő gondolatokat célszerű lenne dőlt betűvel szedni, így könnyebb lenne helyén kezelni az egyébként lényegi információkat, poénos utalásokat tartalmazó megjegyzéseket.

A másik furcsaság az volt a számomra, hogy Sara fejezeteit helyenként megszakítja Tánya nézőpontja, de ez olyan ritkán és rendszertelenül fordult elő, hogy minden egyes alkalommal meglepett, ha ilyen váltásra sor került. Nem éreztem úgy, hogy mindenképp szükség volt erre a másik mesélőre, a Tányáék házában történt eseményeket talán másként is az olvasó tudomására lehetett volna hozni és akkor egységesebbnek tűnik a regény.

Sara tipikus tinilány, de szerencsére a gyakorlatiasabb, talpraesettebb fajtából, karaktere folyamatosan fejlődik. Jól sikerült Robin és Ray jellemének, megpróbáltatásaiknak, különleges képességeiknek a megjelenítése. Olyan érzésem volt, mintha az ő személyüket kedvelte volna legjobban a szerző. Bár a történetben Robin nem mindig pozitív szereplőként jelenik meg, de mégis ő az, akiért a legjobban izgultam, hiszen ő az, akinek igazán küzdenie kell a körülményekkel, saját magával, az eredendő természetével, neki van a legtöbb veszteni valója, saját maga, a lelke, a személyisége a tét. Ray érzéseit nem minden esetben tudtam hová tenni, de mivel ebben a kötetben inkább Robin és Sara kapcsolata és közös küzdelmük volt a lényeg, ezért Ray kevesebb szerepet kapott. (Tudom, hogy a folytatásokban lesz majd ez másként is.) Kifejezetten jól sikerült viszont Mr. Jones figurája, akit nem is tudok másként elképzelni csak, mint velejéig gonosz embert, azaz ártót.

A történetvezetést (főleg az elején) kicsit lassúnak ítéltem, de nem találtam benne logikai hibát és ez nagy érdem, mert aki ismer, az tudja, hogy kifejezetten hegyezni szoktam a ceruzám - akarom mondani a klaviatúrám - a logikai tévedésekre. Ha néhány jelenet esetében fogtam is a fejem és szidtam a főhőst vagy éppen a hősnőt, amikor elkövetett valami nagy ostobaságot, akkor pár oldallal később ügyes csellel szépített az írónő, amikor a szereplője ráébredt önnön cselekedetének butaságára és beismerte, adott esetben ki is igazította a korábbiakban elkövetett baklövést.

Az események viszonylag lassan bontakoztak ki és a szövegbeli nehézségek miatt a tényleges történések bekövetkeztét csak még lassabbnak éreztem. Egyes esetekben túlzottan elhamarkodottnak, elkapkodottnak találtam a cselekményeket (Robin és Sara érzelmei számomra viharos gyorsaságúak voltak) és volt pár jelenet (a legtöbb az iskolában játszódott), amely nem hiányzott volna, ha nem szerepel a regényben, a történet anélkül is megállta volna a helyét és talán az események is jobban pörögtek volna nélkülük.

forrás: darenasalyaz.blogspot.hu

A kiadványról azt kell mondanom, hogy kellemes kézbe venni, a borítója kifejezetten tetszik, könnyen felkelti az érdeklődést. A szöveg szépen gondozott, nem akadtam benne gépelési hibára. Az egyetlen problémám azokkal a bizonyos kiegészítő gondolatokkal akadt, de ezzel kapcsolatos gondolataimat valamivel fentebb már kifejtettem. A gyönyörű fehér oldalakon viszonylag szoros sorokban, de mégis kellemesen olvasható betűmérettel sorakoznak a mondatok. Összességében igényes kiadvány, amely egyben tartósnak, olvasás állónak is tűnik.

Végignézve a pötyögésem az a megállapításom, hogy hideget és meleget is kapott tőlem ez az regény. Nem tudom rá azt mondani, hogy tökéletes, inkább olyan közepes szintű. Sok jó ötletet tartalmaz az írás, megmutatkozik a szerző fantáziája, de bőven van miben fejlődnie is, amelynek lehetőségét magában is rejti és a folytatások szempontjából ez kifejezetten biztatóan hangzik.

Le kell szögeznem, hogy a kijelentéseim egyikét sem a rosszindulat szülte, hanem inkább építő jellegű észrevételeknek szántam azokat. A történet vége tetszett annyira, hogy szívesen veszem a kezembe a következő kötetet, érdekel a szereplők sorsának további alakulása, tehát nem kérdés, hogy hamarosan olvasni is fogom.

A szerző folyamatosan megosztja a blogján a regénnyel kapcsolatos gondolatait és a kötetek több fejezetéből részleteket is közölt. Érdemes szétnézni az oldalon, mert sok érdekes és kiegészítő információ birtokába juthatunk az olvasgatása által.

(Nem tudom, hogy mi lehet az oka, de a bejegyzésekben és a fejezetek részletei előtt csodálatosan kerek mondatokban bomlanak ki az írónő gondolatai. Ha ugyanezt a gördülékenységet, összetettséget kaptam volna a regényben is, akkor lényegesen nagyobb élményt jelentett volna a történet olvasása.)

Pontszám: 5
Kiadó: Kalliopé Kiadó
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 320 oldal
Teljes ár: 2.480,-
Sorozat: Sötét vihar
Folytatás: Sejtelmes fény, Mennydörgés
Forrás: magánkönyvtár
Egyéb: dedikált

Posted in: 4 pontos,Darena Salyaz (Szalai Andrea),dedikált,Kalliopé Kiadó,magyar szerző,recenzió 2013,Sötét vihar,YA fantasy