Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. augusztus 16., péntek

Daniel Suarez: Daemon

Már korábban is felfigyeltem erre a könyvre, de aztán a borítón hömpölygő egyesek és nullák elbizonytalanítottak. Sokáig gondolkoztam, hogy tényleg olvasni akarom-e, egyáltalán nekem való ez az informatikai kifejezésektől, bitektől hemzsegő regény? Elég az én felhasználói szintű informatikai tudásom egy ilyen történet megismeréséhez vagy bele fogok fulladni a szakkifejezések tengerébe és előbb-utóbb élvezhetetlenné válik a regény? Merengésemből és hezitálásomból Meacska és Lark - számomra igazán kedvelt, mindkét nem véleményét megjelenítő - összehasonlító értékelése zökkentett ki. Az ő véleményük kellő mértékű meggyőző erővel is bírt ahhoz, hogy végül beszerezzem a könyvet, de amint a kezembe foghattam ezt a vaskos kötetet elszállt a bátorságom és visszatért a korábbi bizonytalanság.
Jogos a kérdés, hogy akkor miért pont most szántam rá magam az olvasására? A válasz erre is nagyon egyszerű: a kihívás miatt, amit szintén Meacska indított útjára. A könyvet elolvastam, nem fogott ki rajtam. Kicsivel lentebb pedig már a végeredményt olvashatjátok. :)

Matthew Sobol világhírű számítógépes játéktervező, aki több népszerű online játék megálmodója és ennek következményeként piszkosul gazdag ember. Van azonban, amit a rengeteg pénz sem tud megakadályozni: bekövetkezik Sobol korai halála, amelynek sokak számára lesújtó híre felkerül a világhálóra. A szomorú cikk megjelenését követően egy alvó daemon lép működésbe és elindítja azt a láncreakciót, amely különleges eseményekhez, többek halálához és a világ jelenlegi működésének alapvető változásához vezet. Mindig vannak, akik szeretnék megfejteni a titkokat, illetve megszüntetni az irányítás nélküli eseményeket. Vajon tényleg nincs irányítás az események mögött? Sikerül megakadályozni a daemon terjedését vagy nincs remény és fel kell készülni egy új, megváltozott világrendre? 

Digitális világban élünk, amelynek következménye, hogy az embert egyre kevésbé érdeklik a miértek, a működési elvek és egyre gyakoribb a "csak" felhasználói hozzáállás. A többség csak használja az adatbázisokat, tudja hogy hogyan kerítse elő - mert megmutatták neki - a sok millió közül azt, amire szüksége van. Csak pár kattintás és kész. Ellenben fogalma sincs  róla, hogy milyen algoritmusok futnak a háttérben, milyen adatkapcsolatokat igényel a keresés, amelyek hatására az a bizonyos pár kattintás az elvárásoknak megfelelő eredményt adja. Az internet betört a világunkba és meghódította azt. Nehéz ezt elismerni, de már nem tudunk nélküle élni, ott van mindenütt és szinte kínálja magát. Csak pár kattintás és kész. Csábító ugye?
Vagy vegyük a virtuális világokat, amelyek menekülést biztosítanak a napi problémák elől, ahol kikapcsolódhatunk (magam is beleestem már ebben a csapdába) és ahol olyan képességekben is dúskálhatunk, amely a mindennapokban egyáltalán nem lehet a sajátunk vagy korántsem olyan kimagasló szinten műveljük, mint ebben a nem létező világban. Mire is épülnek ezek a játékok? Afféle pszichológiai tesztek vagy inkább a rutin számít? Szerintem játéka válogatja. Aztán csak pár kattintás és a magányos játékos a világhálón találja a magát és innentől kezdve másokkal is összemérheti a karakterét, a képességeit.
De mi van akkor, ha maga a digitális világ és maga az internet fordul ellenünk, lesz az ellenségünk és köti gúzsba a kezünket, amelybe a megállítása érdekében fogtunk fegyvert, vagy éppen a jelen esetben - ez talán stílszerűbb is - billentyűzetet.
" A tér közepén egy szökőkút állt. A vízsugarak táncát számítógép irányította. Több száz gallon vizet forgatott át egyetlen másodperc alatt. Mosely körbesétálta, kezdett rájönni, hogy mennyi minden működik számítógép-vezérléssel. Persze intelligenciáról szó sem volt. De a legtöbb dologhoz az életben, lássuk be, nincs szükség intelligenciára."
Megdöbbentő ez a könyv, mert bár magam is felhasználó vagyok, de azért bízom (mert muszáj bíznom) a mindenféle biztonsági intézkedésekben, jelszavakban, frissítésekben és bele sem merek gondolni, hogy mit is okozhat egy programozáshoz (nem is biztos, hogy kimagasló szinten) értő, rossz szándékú ember ebben az összetett és sérülékeny rendszerben. A regény azzal szembesített, amit eddig elképzelni sem mertem, mert egy ember a feje tetejére állította az egész világot és az ezzel együtt járó káoszban a kezébe vette az irányítást.
Maga a tudat riasztó, hogy az egyesekből és nullákból álló kódolt adathalmazban ott van az életünk és bárki megmásíthatja, átalakíthatja azt a saját igényei szerint. Pedig tényleg itt tartunk.
"Technológia. Az emberi akarat fizikai megtestesülése. Egyszerű eszközökkel kezdődött. Aztán jött a kerék, és azóta is fejlődik a mai napig. A civilizációk felemelkedése vagy bukása a technológiai felfedezéseken nyugszik. A bronzon győz a vas. A vason győz az acél. Az acélon a puskapor. A puskaporon győznek az áramkörök."
A regény egyes jelenetei emlékeztettek a Ready Player One hangulatára, gondolom azért, mert a cselekmény  egy része ebben az esetben is virtuális közegben, egy online játék felületén játszódik. Nem olvastam más hasonló művet, ezért más történettel nem tudok párhuzamot vonni, de nekem így is megfelel.
"Az emlősök minden faja játszik. A játékok által a természet arra készít fel bennünket, hogy szembenézzünk a valóság nehézségeivel."
Több, illetve inkább más ez az írás, mint a korábban említett kötet, mert annak könnyedsége és izgalma, ebben az esetben inkább feszültség, megdöbbentő valósághű hangulat és a borzongás minden szintje. Mondanám, hogy hol felpörög, hol pedig komótosan cammog a regény, de ez nem igaz, mert a szerző képes végig fenntartani az olvasó érdeklődését és vele együtt az adrenalinszintjét is. Ügyesen vegyíti a gyilkosságok, a nyomozás, a mindenféle titkosszolgálatok és különleges egységek bevetését, a technikai részletekkel és nem utolsó sorban az emberi sorsokkal, érzelmekkel. A technikai részletek nem a valóságtól elrugaszkodottak, hanem nagyon is közeli vagy már éppen jelen lévő megoldások. Az önállóan parkoló autótól - véleményem szerint - már nincs olyan nagyon messze az önállóan száguldozó autó és a többi újítás is egészen működőképesnek tűnt.


Az akciók, a technikai újdonságok, szédületes megoldások mellett afféle társadalomkritika is a történet, hiszen elég nyíltan bírálja a jelenlegi helyzetet, a gazdaság és a hatalom megoszlását, valamint felkínálja egy új (működőképes?) rendszer lehetőségét. Mindezek mellett görbe tükröt is állít a titkos szervezetek működése elé és eléggé megtépázza az önbecsülésüket. Furcsa volt olvasni a részletesen eltervezett hatalomátvétel megvalósításának lépéseit és hiába fejeztem be a könyvet és hagytam ülepedni a történetet, ha megkérdeznének még most sem tudnám eldönteni, hogy kinek az oldalára állnék, melyik felet segíteném a jelenlétemmel, a tudásommal és a munkámmal. Az igazságérzetem hol erre, hol arra húzott és bizony mindkét félnek vannak hibái és van igaza is. Pech, hogy ebben az esetben nincs arany középút.
"Az emberiség mindig hasznot húzott az elnyomásból. A multinacionális vállalatok létrejötte előtt ezt hódításnak hívták. Ma már a regionális fejlesztés nevet kapta."
Akit az tartott eddig vissza az olvasástól - mint engem is jó ideig -, hogy félt az informatikai szakkifejezésektől, nekik megnyugtatásként szolgálhat, hogy a számítástechnikai szavak jó részét értettem, a többinek pedig nem volt a történet szempontjából lényeges szerepe, azok ismerete nélkül is követni lehetett az eseményeket és  cselekményeket. Szóval csak bátran azzal az olvasással, főként, hogy nagyon megéri megismerni ezt a történetet.
Nagyon jó a könyv, sőt... A techno thriller kifejezés pedig tényleg senkit nem riasszon vissza, mert a történet leginkább thriller, amelynek alapját a számítógépes környezet adja. A vége elég befejezetlen, illetve inkább túlzottan nyitott a folytatásra, de ettől függetlenül élvezettel olvastam és nagyon örülök neki, hogy volt két lelkes blogger, aki felhívta a figyelmem a könyvre.




Pontszám: 9 pont
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 576 oldal
Teljes ár: 3.499,-
Kiadói sorozat: Sötét örvény
A mű eredeti címe: Daemon
Folytatás: Freedom
Forrás: magánkönyvtár

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons