Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. augusztus 27., kedd

Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó (Anita Blake, vámpírvadász 19.)

Laurell K. Hamilton regényei a hazai olvasóközösség számára sem igényelnek részletesebb bemutatást, hiszen a szerző mindkét sorozata hosszú ideje jelen van a hazai könyvpiacon és ütemesen bővülnek is a megvásárolható kötetek, időnként pedig számítani lehet a regényfolyamoktól független írások felbukkanására is. A rendszeres megjelenésekből  úgy tűnik, hogy az olvasók továbbra is érdeklődnek a hihetetlen és egyre inkább bizonyos stílusjegyeket magán viselő kötetek iránt. Hasonló reakciókat produkálok magam is, mert annak ellenére, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett a regényekkel, a haladási iránnyal, mégis minden évben várom az újabb kötet megjelenését és reménykedem benne, hogy más eseményekben lesz részem, mint amit az utóbbi pár részben tapasztaltam. Remegve és rendületlenül várom a főszereplő korábbi verziójának visszatérését, a mozgalmas nyomozásokat és azt a színes világot, ami az elején annyira elvarázsolt ebben a sorozatban, hogy még most sem tudok lemondani róla. Mindezekből egyenesen következik, hogy Anita Blake és népes kompániájának legújabb kalandját és időtöltését leíró kötet olvasása a megjelenést követően nem váratott túl sokat magára.


Értékelés: 7/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 496 oldal
Fordította: Török Krisztina
Borító ár: 3.280,- Ft
A mű eredeti címe: Bullet
Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Előzmény:
1.) Bűnös vágyak
2.) A nevető holttest
3.) A kárhozottak cirkusza
4.) Telihold kávézó
5.) Véres csontok
6.) Gyilkos tánc
7.) Égő áldozatok
8.) Sápadt hold
9.) Obszidián pillangó
10.) Leláncolt Nárcisszusz
11.) Égkék bűnök
12.) Lidérces álmok,
13.) Micah
14.) Haláltánc
15.) A Harlequin
16.) Fekete vér
17.) Fogat fogért
18.) Végzetes flört
Folytatás:
20.) Tigrisvadászat
21.) Halálcsók
22.) Ragály
23.) Jason
24.) Dead Ice
Kategória: krimi, paranormális, misztikus, horror,
urban fantasy
Jean-Claude a Los Angelesből érkező tigris delegáció érkezését várja, amely tulajdonképpen nem is kifejezetten hozzá érkezik, hanem Anitához, mert tigrisek ügyében inkább ő az illetékes. Egyéni kötődés ide vagy oda, a lényeg továbbra is az, hogy a város urának, halandó szolgájának és az egyéb kapcsolódó személyeknek a külvilág felé tökéletes együttműködést és összetartozást kell mutatnia. Jelen esetben azonban szó sincs ilyenről, mert most éppen Asher az, aki bevágta a durcit, akinek nem tetszenek a játékszabályok. A probléma megoldást igényel és amíg a kivitelezés folyamatban van a gyanútlan résztvevőket meglátogatja Minden Sötétségek Anyja, akinek ugyan el kellett volna pusztulnia az egy évvel ezelőtti robbanásban, de mint az események is igazolják, csak a teste pusztult el, a lelke pedig átvette a Tanács tagjai fölött az irányítást. Jean-Claude és Anita minden lehetséges fegyverrel és képességével, triumvirátusainak és embereinek minden rendelkezésre álló erejével harcol a hirtelen érkezett támadás ellen. A kérdés mindössze annyi, hogy fenn tudják-e tartani az ellenállást, erősek-e annyira, hogy elhárítsák a veszélyt? Képesek lesznek felkészülni az újabb támadásra? Most már nem elég a külvilág felé mutatott összetartozás, ténylegesen így kell cselekedniük, különben vége mindennek. Anitának pedig - nincs ebben semmi meglepő - ismételten tovább kell fejlődnie.

Az utóbbi pár kötet olvasása után határozottan hiányérzetem volt, mert egyes szereplőket, akiknek karakterei meghatározóak a történet alakulása szempontjából - és akikről nagyon szerettem olvasni - hosszú ideje hanyagol a szerző. Nem is nagyon tehet mást, hiszen annyi szereplőt mozgat a történetben, hogy jegyzetek nélkül lassan már képtelenség követni, hogy az éppen felbukkanó személy melyik fajhoz tartozik és hogyan került kapcsolatba St. Louis városának irányító csoportjával. Jean-Claude, Richard és Asher mindenképpen azok közé tartoznak, akiket hosszú kötetek óta éppen csak megemlített a szerző, nem képezték a cselekmény szerves részét. Damien pedig még a regényfolyam érdekesebb felének egyik írásában szerepelt utoljára, valamikor az "ősidőkben". Legnagyobb örömömre ők most mindannyian jelen vannak ebben a könyvben és nem kevés meglepetést okoztak a számomra a viselkedésükkel, mert a szerző teljesen kifordította korábbi személyiségüket: Asher duzzog és lázad, Richard maga az engedelmes kis farkas, nyoma sincs benne a korábbi hisztinek, Damien pedig eléggé határozottan viselkedik. A többiek  - legnagyobb örömömre - hozzák a formájukat, mert ennyi hirtelen változást is pont elég volt megemésztenem.
"Attól, hogy a gonoszságot a jó célért viszed véghez, még nem változik gonoszságból jósággá."
Bengáli tigrisek
A történetben tett vargabetűknek, kitérőknek köszönhetően egyes szereplők esetében erősen igénybe kellett vennem viszonylag jónak tartott memóriámat és az emlékezetem legmélyéről előásni a korábbi kapcsolódási pontokat, pozitívum, hogy az események felidézésében maga a szerző is készségesen segédkezik és megadja a szükséges jelszavakat a kivitelezéshez. Különös fontossággal bírnak a könyvbeli események szempontjából a Haláltánc, A Harlekin és a Fogat fogért kötetek cselekményei.

Bizakodtam abban, hogy a szerző és ezzel együtt a sorozat is lassan kikecmereg abból a gödörből, amely egy ideje már jellemző a történetre, mert az előző részeket olvasva meg volt erre is az esély és ugye a remény, az mindig remény marad. Szomorúan toltam félre elvárásaim apróra összeroppant darabkáit, mert a korábbi kifelé kapaszkodás megtorpant és bizony újra a szokásos csapdájába sétált bele a szerző: a viszonylag nagy terjedelmű regényben alig haladunk előre az eseményekkel, nincs nyomozás, túl sok a lelkizés, a metafizikai katyvasz és a kötet elég nagy százalékát teszi ki bizonyos - leginkább csoportos - testmozgás, amelyet az ember szívesebben művel, mint olvas róla.
"De néha nem visz mindent a jó külső és a méretes szerszám. Néha ennél többre vágyna az ember lánya, és ha nincs több, hát kénytelen nemet mondani."
Máltai vagy kék tigris (forrás)
Néha felbukkannak érdekes szituációk a könyvben, felpörögnek a történések, hogy aztán újra átvegye a helyüket a szokásos nyűglődés, toporgás és erőfitogtatás, orgiának is beillő, részletesen bemutatott helyzetek, illetve ugyanazok a morális és etikai kérdések, amelyeket már annyiszor végigrágtunk és amelyekkel az események hatására senki nem foglalkozik, egészen a következő felbukkanásukig, hogy akkor újra messzire sodródjanak és ismételten érdektelenné váljanak.  
"A megbánás és a sajnálat mindig abból fakad, hogy az ember nem tette meg korábban, amiről már akkor tudta, hogy meg kellett volna tennie."
A lényegtelen információk mögött mélyen elbújva érzem, hogy halad a történet fő szála, csak a testgyakorlások és lelkizések folyamatosan megakasztják az eseményeket. Eddig indokolatlannak tartottam, de lassan már érzem, hogy miért van szükség Anita folyamatos fejlődésére és miként is segítenek neki és társainak a különleges vámpírjegyek. A tigrisek sokfélesége és szerepe is nagyon lényeges, csak remélni merem, hogy a következő kötetben végre sikerül tovább lépni az eseményekkel.
Az eredeti borító
Mint minden Anita Blake regénynek az utóbbi időben, ebben az esetben is eléggé összecsapott a történet vége, a folyamatosan túlírt és elhúzódó eseményeket követően a hatalmas méretű probléma veszélyes hirtelenséggel oldódik meg, még egyszer neki kellett futnom az utolsó pár oldal olvasásának, mert nem hittem el, hogy az lett a vége, ami. A levezetés pedig egyszerűen furcsa, nagyon nem illik a kötet végére. Azt viszont nem hagyhatom szó nélkül, hogy a borító gyönyörű és a kiadó ismételten minőségi munkát végzett a kiadvánnyal.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy olvasni fogom-e a következő kötetet? Mondanám, hogy gondolkozom rajta, de az álszentség lenne, mert már most kijelentem, hogy igen. Haladok tovább a sorozattal és most már csak azért is kivárom, hogy mi lesz ennek az egész metafizikai katyvasznak a vége. A kíváncsiságomat is az kellemesen bizsergeti, hogy az írónő meddig tudja még nyújtani ezt a történetet, meddig tudja még növelni Anita hódolóinak számát? A véleményemet tehát a következő kötet után is ki fogom fejteni és meg fogom osztani veletek. Anita Blake ügyben találkozunk egy év múlva.


A könyvről írt értékelésem teljes terjedelmében az ekultura.hu oldalon is olvasható.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons