Jean-Christophe Grangé: Költöző gólyák

A Bíbor folyók óta imádom Jean-Christophe Grangé regényeit, már a műveiből készült filmeket is nagyon kedveltem, de az írott történetei babonáztak meg igazán. Kifejezetten a kedvemre való, ahogy a kezdeti, apró problémákból egy szövevényes történetet kanyarít a szerző, olyan összefüggésekkel, kapcsolatokkal, összefonódásokkal, amelyek még véletlenül sem fordultak volna meg a fejemben. Végül is ez a lényeg, nem? 

Ilyen felvezetés után gondolom már senki sem csodálkozik el azon, hogy magyar nyelven az olvasók kezébe negyedikként került, de egyébként lényegesen korábban, a szerző első műveként megjelent történet, a Költöző gólyák azonnal a könyvespolcomon kötött ki, amint elérhetővé vált. Ez 2012-ben volt. Hogy mi történt azóta? Várta türelmesen, hogy felfedhesse előttem a titkait, de az élet girbe-gurba útjai mindig eltérítettek a gólyák üzenetének megismerésétől. Kellett egy kis noszogatás, ezért került fel a könyv a Csökkentsd a várólistádat 2014 kihívás alaplistájára. A kihívást már bőven teljesítettem, ez az olvasás már túlteljesítésnek számít.

Értékelés: 7/10

Kiadó: Egmont
Kiadói sorozat: Egmont MYZT

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 424 oldal

Fordította: Molnár Zsófia

Borító ár: 3.999 ,- Ft

A mű eredeti címe: Le vol des cigognes
Eredeti megjelenés éve: 1994.

Műfaj: krimi
A szerző egyéb művei magyarul:
Bíbor folyók, Farkasok birodalma, Lelkek erdeje

Max Böhm nevét szinte mindenki ismeri Svájcban, ő telepítette vissza az országba a fehér gólyákat és több évtizede viseli a gondjukat, amikor visszatérnek Afrikából, meggyűrűzi a fiókákat, nyilvántartást vezet a populációról. A harminckét éves Louis Antioche-t, aki egész eddigi életét az iskolapadok között töltötte, a nevelőszülei ajánlották a madarásznak, akinek segítségre van szüksége, ugyanis a gólyák egy része nem érkezett meg tavasszal. Böhm felfogadja Loiust, hogy augusztusban, amikor a gólyák útra kelnek, kövesse őket, tartsa figyelemmel őket, érdeklődjön utána bizonyos dolgoknak, tartsa nyitva a szemét. Minden elő van készítve, megbeszélik az utolsó találkozó időpontját, amikor Louis meg is jelenik, ám a madarásznak nyoma sincs - végül Loius talál rá egy gólyafészekben, ahol az öreg már két napja fekszik holtan. A halál oka szívinfarktus, az idegenkezűség kizárva, de valami mégis gyanús: a férfi szívtranszplantáción esett át, ám a beavatkozásnak és a rendszeres orvosi ellenőrzésnek sem Svájcban, sem pedig a közeli országokban nincs semmi nyoma. A nyomozást vezető fiatal rendőr kutatni kezd, a szálak Afrikába, a Böhm által látogatott országokba vezetnek, a nyomozó unszolására Loius belekezd a korábban elvállalt munka végrehajtásába és ezzel belekeveredik valamibe, aminek a határait, a nagyságát még az sem sejti, aki részt vesz benne. Louis csak a tudására, a logikájára, illetve legfőképp az ösztöneire hallgathat, ha ki akarja deríteni, hogy mi állhat a gólyák eltűnésének hátterében.

"El sem tudtam képzelni, hogy a világ sokszor nem is olyan bonyolult, mint amilyennek látni szeretnénk, és hogy az elcsépeltnek hangzó nagy igazságok rendszerint tényleges élettapasztalatból táplálkoznak."

A szerző korábban olvasott regényeinek hatása még élénken élt az emlékezetemben, ezért - miután belekezdtem - megszállottként faltam az oldalakat, de a lelkesedésem hamar leapadt, mert a történet csak nem akart beindulni. Röviden összefoglalva: gólyák, gólyák, majd gólyák és újra csak gólyák. Önmagában ez nem baj, mert végül is ezek a szárnyasok fontos részei a történetnek, de azért ennyi mindenre, ilyen részletes leírásra nem igazán készültem fel. Sikerült szinte mindent megtudnom róluk, és bár nagyon értékelem Grangé alaposságát, azért arra magam sem gondoltam, hogy a könyv megvásárlásakor egyből az amatőr ornitológus képzésre is befizettem. Nem, ez nem vicc" Aki nem hiszi, nyugodtan olvasson bele a regénybe.

A fehér gólya vándorlása.
Piros színnel jelölve a költözési útvonalak,
zöld színnel a fészkelő, kék színnel a telelő helyek.
A kép INNEN.

Alig vártam, hogy végre túljussunk a gyűrűzési technikákon, a vonulási útvonalakon és egyéb kapcsolódó leírásokon és történjen valami érdekes, amikor is egy másik téma is bekerült a képbe, és - számomra - túlzott részletességet kapott a történetben: ez pedig a hányattatott sorsú népekkel való bánásmód, az őket ért atrocitások és megkülönböztetések, a társadalom reakciói velük szemben. Mielőtt valaki meggyanúsítana kijelentem, hogy nem vagyok érzéketlen és nem vagyok rasszista, de bizonyos okok és tapasztalatok miatt nem igazán tudtam magamévá tenni a regénynek ezt a részét. Bevallom, alig vártam, hogy végre túljussunk ezen a részen, hogy a gólyák továbbálljanak ideiglenes pihenőhelyükről és folytassák az útjukat egy másik országba.

Mindeközben az események nem igazán haladtak előre, pedig lassan eljutottam a nem éppen vékonyka kötet feléig. Kerestem a korábbi olvasmányaimból megismert, furfangos szerzőt a hosszú leírások és furcsán döcögő cselekmények mögött és lassanként kezdtem elveszíteni a reményt. Gyilkosságok? Ó, igen, hullákból is van néhány, de valahogy akkor sem találtam semmi különlegeset a kivitelezésben. Hiányzott az igazi Grangé hangulat és persze az íróra oly jellemző szövevény és csavar a történetből. Eddig...

Onnantól viszont, hogy Louis megszakítja az utazását, visszatér egy időre Párizsba, majd elindul egy teljesen más irányba, fantasztikus fordulatot produkál a regény: az addigi akadozó, helyenként unalmas cselekmény hihetetlen sebességre kapcsol. Az már az első oldalaktól kezdve sejteni lehet, sőt nyilvánvaló, hogy Loius múltja titkokat rejteget, és a férfi egyre közelebb is kerül ezekhez a rejtélyekhez, miközben pedig öles léptekkel halad előre a rá bízott feladat talányának megfejtésében, a kegyetlen tényeket, bonyolult kapcsolatokat felsorakoztató nyomozásban.

"A bűnözés és a bűnüldözés is szakma, vagyis ha az ember ilyesmibe keveredik, nem árt, ha jók a megérzései és vannak oda vágó tapasztalatai. Nem feltétlenül az öngyilkos hajlamú önjelölt nyomozók a leghatékonyabbak."

A kép INNEN.

Innentől gyakorlatilag habzsoltam az oldalakat, csak nagy nehezen tudtam lerakni a könyvet a kezemből, amikor arra kényszerített a fáradtság, illetve az egyéb elfoglaltságaim. Lenyűgözött az események összefonódása, illetve a Loius személyiségében bekövetkező változások, ahogy egyre világosabban rajzolódtak ki előtte - és rajta keresztül bennem, az olvasóban is - a múlt történései, a helyileg,  egymástól távol élő emberek közötti kötelékek. A gólyák lassan feledésbe merültek, más események vették át a helyüket, majd a finálé egyik felvonásában újra feltűntek, csak azért, hogy bizonyítékkal szolgáljanak az addigra már egészen jól összerakott elmélethez. Amikor pedig már azt hittem, hogy mindent tudok, amikor nem csak a gólyák titkai, de egy másik történetszál is felgöngyölítésre került, akkor jött az igazi finálé: Louis múltja még egyszer, utoljára beleszólt az életbe, az eseményekbe - én pedig imádtam olvasni ezt.

Igen, ez volt az, ami miatt annyira szeretem Grangé könyveit, a végére előbújt a szerzőből az a stílus, amely annyira a sajátja, amely a későbbi könyveiben már oly élesen és kivehetően van jelen, amely miatt úgy érzem, hogy ez a pasi egyszerre rendelkezik hatalmas mennyiségű tudással, élettapasztalattal, kellő mértékben brutális és kegyetlen, de vitathatatlanul zseni - legalábbis az én szememben.

Egyébként ebből a regényből is készült film, de bevallom, hogy én még nem is hallottam róla eddig, most is csak véletlenül akadtam rá.

Bár ez a könyv minőségileg jelentősen elmarad a többi Grangé regénytől - végül is mindenkinek kezdenie kell valahol -, de ez nem vette el a kedvemet attól, hogy - amennyiben erre lehetőségem lesz - olvassak még a szerzőtől. Sajnálom, hogy az író műveit magyarul megjelentető kiadó kivonult a hazai könyvpiacról és nem viszi tovább az életművet. Nem hallottam róla, hogy más kiadók fontolgatnák-e a kiadási jogok átvételét, pedig nagyon jó lenne, biztosan lenne kereslet az ilyen mesterien összerakott, kellően csavaros és határozottan életszerű, jó stílusban megírt krimikre, nyomozásokra. Talán majd egyszer... Mivel a remény hal meg utoljára, én még dédelgetem az álmaimat...

Folytatás »

Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya (A csábítás kilenc szabálya 1.)

Még a megjelenés idején felfigyeltem a könyvre, hogy aztán a későbbiekben szinte tudomást se vegyek róla: nem kifejezetten vagyok oda a történelmi romantikus regényekért és ugye jelen esetben a borító és a fülszöveg valami hasonlót ígér. Azonban valamiért mégsem hagyott nyugodni a kiadvány, az agyamban hátul ott motoszkált a gondolat, hogy olyan sokan dicsérték, jól szórakoztak rajta és így tovább - ugyanakkor az sem mellékes, hogy a Büszkeség és balítéletet könyvben és filmben (szigorúan a BBC feldogozás) is szeretem, ha pedig ez a történet csak fele annyira jó, akkor... A helyzetet szokás szerint a véletlen oldotta meg, amikor az egyik molyos ismerősöm (@nat) úgy gondolta, hogy eladja a kötetet, és én nem is szalasztottam el a lehetőséget - ha pedig már így alakult, akkor az olvasás sem váratott túl sokáig magára. 

Értékelés: 9/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Arany pöttyös

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 495 oldal

Borító ár: 2.999,- Ft

Fordította: Hetesy Szilvia
Sorozat: A csábítás kilenc szabálya
A mű eredeti címe:

Nine Rules to Break When Romancing a Rake

Folytatás:

2.) A hódítás tíz szabálya

3.) Tizenegy botrány egy herceg elcsábításához

Műfaj: történelmi romantikus

"Szégyennek tartom, hogy a nők még csak ki sem próbálhatják azokat a tapasztalatokat, amelyek a férfiak számára olyan magától értetődőek."

Lady Calpurnia Hartwell igazi hölgy, tökéletes példája a jól nevelt, minden társadalmi szabálynak és elvárásnak megfelelő, előkelő származású nőnek, ráadásul még gazdag hozományt is remélhet az, aki feleségül veszi. A probléma mindössze annyi, hogy Lady Calpurnia nem éppen a társaság középpontja, egyesek szerint szürke kis egérke, aki figyelemre sem érdemes, mások a hozománya árán akarnak pénzhez jutni, ez utóbbiak a lány számára azonban semmit sem jelentenek. Callie hatalmas álmot dédelget a szívében: szerelemből akar férjhez menni, természetesen egy olyan férfihoz, aki szintén viszont szereti őt. Az álmok azonban veszélyesek, a báli szezonok egymás után múlnak el és Callie hamarosan a táncparkett szélén, majd a vénlányok között találja magát.

"28 évet azzal töltöttem, hogy azt tettem, amit mások elvártak, olyan voltam, amilyennek mások elvártak. És ez szörnyű, amikor nem önmaga az ember, hanem egy mások által kialakított képnek felel meg. (...)."

Most, tíz évvel később már bele is nyugodna a helyzetébe, de a húga közelgő esküvője felkavarja a lelkét és döntésre jut: ha eddigi példás viselkedése nem hozta meg számára a szerelmet és a házasságot, akkor ezek után legalább élvezni akarja az életet - még az esetleges botrányok árán is. Titokban listát ír, egy olyan felsorolást, amely biztosan mindenkit megbotránkoztatna, mert olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyeket egy kifogástalan viselkedő hajadon - még ha vénlány is - biztosan nem kívánna megtenni... kivéve persze Callie-t. A lista első helyén a "szenvedélyes csók" áll, ehhez azonban kellene egy partner is, aki természetesen nem lehet más, mint Gabriel St.John, Ralson márkija, egy jóképű, de rossz hírű nőcsábász, az a férfi akiért Callie szíve már egy évtizede epekedik. Callie vakmerően belekezd a listán szereplő tételek teljesítésébe...

"- (...) Miért nem várja ki azt a férfit, aki… aki tényleg leveszi a lábáról?

Callie felnevetett.

- Mylord, ha ez a férfi valamikor el is határozta, hogy felbukkan, időközben valahol nagyon eltévedt. Már 28 éves vagyok, és elegem van a várakozásból."

A bevezetőben már megemlítettem Jane Austen klasszikussá vált regényét, a Büszkeség és balítéletet és ez nem volt teljesen véletlen, minden ok nélküli, mert - az általam olvasottak közül - ez az a mű, amelyhez ezt a regényt a leginkább hasonlítani tudom. Az angol felső körök élete, a bálozások, a férjkeresés ugyanúgy megjelennek ebben a könyvben is és a problémák is gyakorlatilag ugyanazok - még a két regény két hősnőjének anyja is kísértetiesen hasonlít egymásra. :) A hasonlóságok azonban ki is merülnek ennyiben, mert ez a könyv korántsem olyan tartózkodó, olyan visszafogott, hanem sokkal vakmerőbb, kalandosabb, illetve meglepően változatos - és egyben pikáns  - helyzeteket felvonultató olvasmány.

"A szerelem csak egy kifogás, hogy úgy cselekedjünk, hogy közben nem számolunk a következményekkel. (...) Én mindig azt láttam, hogy a szerelem a fájdalom és a szenvedés előhírnöke. És mint fogalom is több kárt okoz, mint hasznot."

Nem voltak nagy elvárásaim a történettel kapcsolatban, nem akartam kimagasló szellemi értékű, a végtelenségig csavart cselekményű művet olvasni, hanem csak ki akartam kapcsolódni, jól akartam szórakozni, és erre ez a könyv tökéletesen alkalmas.
A helyzet némiképp sablonosnak tekinthető és a regény is tele van klisékkel, a végkimenetellel kapcsolatban sem lehet senkinek egy percig sem kétsége, de még így is többet adott, mint amire számítottam: kedvelhető szereplőket, kalandot, a szabadságvágy nagymértékű megnyilvánulását, humort, szóváltásokat, őrült helyzeteket, és persze mindezek járulékos következményeit.

"A kaland akkor is megéri, ha maga a tapasztalat csalódás."

Mondhatnám, hogy sablonos... Igen, részben az, de azért van benne eredetiség is, amelyet maga Lady Calpurnia személye, illetve az általa összeállított lista és annak teljesítése biztosít a számunkra. A szórakozást Gabriel és Callie szóváltásai, valamint a lány - az adott korhoz és elvárásokhoz mérten - őrült ötletei garantálják, a szerelmi légyottok leírása pedig olyan részletes, hogy bőségesen biztosít alkalmat a pirulásra. Igen, jól olvastátok, van a történetben intim együttlét, méghozzá nem is kevés, de ez engem egyáltalán nem zavart.

"A vonzalom nem egyenlő a szerelemmel."

Callie felnőtt nő, de szexuális értelemben a végletekig tapasztalatlan, Gabriel viszont pont az ellentéte, élvhajhász, szoknyapecér, számtalan szeretővel a múltjában. A pimasz és sármos férfi nem csak Calpurnia szívét rabolta el már rögtön a történet elején, hanem az enyémet is. Teljesen megértem a lányt, hogy egy évtizeden keresztül epekedett a márki után és ő volt az, akinek közreműködésével a listáján szereplő pontok teljesítését megkezdte.

Nem csak a főszereplők sikerültek jól, hanem a mellékszereplők is: Gabriel ikertestvére, pár perccel fiatalabb öccse, Nicholas St.John, legalább olyan érdekes személyiség, mint a bátyja, de Callie testvére, Benedick is felkeltette az érdeklődésem, szívesen olvasnám a róluk szóló történeteket is. És akkor Juliannát és az ő titokzatos hercegét még nem is említettem. Ha minden kérésem ilyen gyorsan meghallgatásra kerülne, akkor végtelenül boldog és elégedett lennék, ugyanis a folytatás főszereplője Nicholas lesz. :)

Tetszett a szöveg stílusának könnyedsége, olvasmányossága, a történet alakulása, Callie és a kalandjai nem engedték, hogy unatkozzak. Ami viszont nem tetszett, hogy a "férfi" és a "lány" kifejezések annyiszor fordultak elő a szövegben, hogy már kiütést kaptam tőlük. Persze, tudom, hogy elkerülhetetlen a szóismétlés, de amikor egy-egy mondatban többször is előfordult akár az egyik, akár a másik szó, vagy éppen mindkettő, akkor bizony már a falat kapartam. Főként a regény második felében volt jellemző ez a halmozódás. Ugyanez mondható el az együttlétek leírásáról is: nem egy esetben éreztem azt, hogy egyes mondatokat mintha korábban is olvastam volna.
Ezek azonban csak apróságok, írástechnikai problémák, amelyek nem rontották el az olvasás élvezetét, a regény hangulata és stílusa pedig bőven kárpótolt az apró botlásokért.

Mindent összevetve azonban kellemes kikapcsolódást biztosított számomra a könyv, jól szórakoztam miközben olvastam - a pontozásom is úgy alakítottam ki, hogy a romantikus kategória könyveivel vetettem össze a regényt.
Sarah MacLean bebizonyította, hogy az unalomig ismételgetett téma sem akadály annak, ha valaki jó és élvezetes történetet akar kanyarítani belőle, csak éppen kedvelhető szereplőket kell felvonultatni, akiknek kalandjait szívesen átélnénk mi magunk is - és persze az sem hátrány, ha mindez jó stílusban kerül tálalásra. Amit ettől a könyvtől kaptam, az elég volt ahhoz, hogy bizalommal forduljak a szerző többi regénye felé is. A folytatást biztosan olvasni fogom, és a polcomon akarom tudni.

Folytatás »

Polcra került - 2014. november

Ez már megint egy olyan hónap volt, amikor teljesen összezavarodtam a korábbi rendeléseim teljesüléseinek, illetve nem teljesüléseinek forgatagában, és ennek eredményeként a hónap végi összesítés ismételten csak meglepetést okozott. A kialakult helyzetet figyelembe véve bizony még a saját színem előtt sem állok valami jól, azt meg már elképzelni sem merem, hogy a felsőbb hatalmak milyen megítéléssel tekinthetnek rám. Valószínűleg elnézően, mert már útban vannak felém a decemberi könyveim - legalábbis egy részük... :D

Az idén már bevásároltunk egyszer - a barátnőimmel közösen - a Delta Vision Könyvroham akció keretén belül, de az új megjelenések újabb vásárlásra csábítottak minket. Az eredmény részemről jelen esetben mindössze két könyv volt. Orson Scott Card A hetedik fiú című kötete a korábban - másik kiadónál - félbeszakadt sorozat, a Teremtő Alvin nyitó kötetének újra kiadása. Nagyon remélem, hogy ezúttal sikerül elérni a záró regényig.

Brandon Sanderson az egyik kedvenc fantasy szerzőm (a legtöbb könyvét még a blog elindítása előtt olvastam), az Acélszív ugyan YA kategóriába sorolt mű, de ez engem egyáltalán nem zavar. Szerintem ez a pasi nem tud olyat írni, ami nekem nem tetszik. :D

A Könyvmolyképző Kiadó kiadásai között időnként sikerül elvesznem, néha úgy érzem, hogy teljesen összezavarnak az elit startok és a premier péntekek napjai, de amire nagyon fenem a fogam, azt végül csak sikerül beszereznem - minden esetben a boltból és minden esetben nagyobb kedvezménnyel, mint amit a kiadó kínál az előrendelésnél.

Az Átokvetők sorozat sikeresen megvett magának, ezért Holly Black Red Glove - A vörös kesztyű című regényét már korábban előrendeltem, a kiszállításra november hónapban került sor. A Rubin pöttyös könyvek felé is elég sokat kacsingatok és Jessica Sorensen sorozatnyitó kötete, a Callie, Kayden és a véletlen határozottan felkeltette az érdeklődésem. Azóta már olvastam a regényt és a kategóriáján belül nagyon jónak találom a történetet. Hamarosan írok is majd róla. Matthew Quick Napos oldal című könyvéhez molyos cserével jutottam hozzá, szemeztem már vele egy ideje, most pedig elérkezett az alkalom a birtoklásra.

Ha másnak veszünk ajándékot, az magában hordozza azt a veszélyt, hogy magunk is beleesünk a vásárlás csapdájába. Velem pontosan ez történt: az ajándék kiválasztásakor figyeltem fel a Riyria-Krónikák három kötetére, ráadásul piszok jó áron, 50% kedvezménnyel. Nyugtassatok meg, hogy Ti sem hagytátok volna ott a drágaságokat?  A végeredmény tehát az, hogy Michael J. Sullivan három regénye, a Trónbitorlók, Az elfek tornya - Avempartha, illetve a Birodalom születik megérkezett és már a polcomon várja az olvasást.

A Content 2 Connect Kiadó hosszú ideje hallgatott, novemberben viszont két újabb regénnyel is jelentkezett. Mivel csúsztak a megrendeléseim és mindenképpen olvasni akartam valamit novemberben, ezért e-könyv formátumban megvásároltam Ryan Winfield A szerelem húrjai című regényét. A könyvet azóta már elolvastam, és bár nem jelentett kiemelkedő élményt, a vásárlását azért nem bántam meg.

Pár nap múlva megpillantottam egy nagyon jó akciót, a Szakítópróba sorozat köteteit 2+1 akcióban lehetett megvenni az egyik online könyvesboltban. Kaptam is lehetőségen és nagyon jó áron sikerült beszereznem a két korábban megjelent, illetve a rendelés leadásakor még a nyomdában lévő új kötetet. A lényeg, hogy immár tulajdonosa lettem Cora Carmack által írt Szakítópróba, Színjáték és Szerepváltás című regényeknek. Ez utóbbit éppen most olvasom.

Ez már megint szép mennyiség, még akkor is, ha van köztük olyan, amelyiket már olvastam. Viszont készül az új könyvespolcom - vagyis a meglévő polc kiegészítése, amely újabb 3 méternyi üres felületet jelent -, szóval már biztosan lesz hová pakolnom őket... legalábbis egy darabig. :)

Folytatás »

Veronica Rossi: Végtelen ég alatt (Végtelen ég alatt 1.)

Tavaly karácsonyra kaptam ajándékba ezt a könyvet, akkor - természetesen nem is lehetett volna másként - nagyon olvasni akartam, szó szerint meg voltam érte veszve... aztán ez a tevékenység valahogy mégis elmaradt. Közel egy évet várt a polcon, integetett kétségbeesetten felém a regény, amelynek eredményeként aztán a könyv besorakozott a 2015. évi Csökkentsd a várólistádat kihívás során olvasandó kötetek közé, majd magam sem tudom, hogy miért, de meggondoltam magam, és hirtelen felindulásból elkövettem az olvasást. Na, igen, a disztópiához is hangulat kell.

Még egy dolog tartott vissza az olvasástól: elvileg trilógiáról van szó, de a regényt magyarul megjelentető kiadónál eddig nem igazán láttam a folyatásra vonatkozó leghalványabb utalást sem. Végig ott mocorgott bennem, hogy jó lett volna megvárni az ismerkedéssel a következő részt, de ha erre nincs lehetőség, akkor nincs más hátra, mint az olvasás. Bár ezek a tényezők nem számítottak, amikor pár nappal ezelőtt a kezembe vettem a regényt.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 327 oldal
Borító ár: 3.699,- Ft

A mű eredeti címe: Under the Never Sky
Fordította: Bujdosó István
Sorozat: Végtelen ég alatt
Folytatás: Trough the Ever Night, Into the Still Blue
Kiegészítő kötetek: Roar and Liv, Brooke
Műfaj: YA sci-fi, disztópia

Az alapszituáció szerint a bolygón történt valamilyen jelentős esemény, amelynek hatására éterviharok jöttek létre. A népesség egy része föld alatti létesítményekbe, zárt rendszerű bioszférákba vonult vissza, számukra ez jelentette a továbbiakban az életteret. Tudósaik mindent mesterségesen állítottak elő, mindent ellenőriztek - még a szaporodás is mesterséges körülmények között, a genetikai módosítások és beavatkozások teljes körű alkalmazásával történt és történik jelenleg is. A szórakozást, a tapasztalat szerzést a Világok jelentik, amely virtuális felület, a kapcsolódás ehhez a hálózathoz a mindenki által viselt szemtapaszon keresztül lehetséges.

Ezzel szemben a társadalom többi része továbbra is a felszínen lakik, a modern technikát teljes mértékben nélkülözik, gyakorlatilag a kőkorszaki körülmények közé süllyedt vissza a társadalmuk, törzsi közösségekben élnek. Az éterviharok kegyetlenül bánnak velük: pusztítják az állataikat, felégetik, művelhetetlenné teszik a földjeiket, a törzsek tagjai gyakran éheznek, a hatalmi harcok, összecsapások mindennaposak. A kis számú populáció és a különleges viharok miatt ezeknél az embereknél kialakult egyfajta mutáció, különlegesen éles érzékekkel rendelkező egyedek jöttek létre: ők az Áldottak azaz a Szaglók, a Hallók, a Látók.

Történetünk két főszereplője természetesen az egymással ellentétes közegekből kerül ki. Aria a bioszférában él, de egy tragédiával végződő baleset következményeként kitaszítottá válik, a bioszférán kívüli területre, a Halálzónába száműzik. A másik főszereplő Peregrine, azaz Perry a dagályok törzs vezetőjének testvére, egyébként pedig maga is Áldott, egyediségét az adja, hogy ő egy helyett két különleges érzékkel is rendelkezik: Szagló és Látó is, de annak is egy egyedi típusa, látása éjszaka a legélesebb. Perry az unokaöccse betegségére remél gyógyszert találni, ezért tör be a közeli bioszférába, ahol az a bizonyos tragédia történik meg, amely miatt Aria később a Halálzónába kerül. A sors hirtelen fordulataként Perry is elhagyni kényszerül a faluját, a Halálzónában pedig összeakad Ariával. A két, eltérő körülmények között nevelkedett fiatal céljai nem állnak messze egymástól, bármennyire is megvetik és elítélik egymást, annak megvalósításához szükségük van a másikra, ezért szövetséget kötnek, együtt indulnak el a lehetséges megoldást jelentő irányba.

YA disztópiáról van szó, tehát evidens, hogy szereplőink fiatalok. Meglepő volt viszont, hogy én ebből a regény olvasása során nem sokat éreztem. Hiába "csak" 18 éves Perry, egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy kamasz, hanem, mint egy felnőtt és érett férfi. Közösségük felépítését és az általa végzett tevékenységet tekintve ő már férfi, akinek határozott elképzelései vannak, ugyanakkor még az is látszik, hogy sok mindenben bizonytalan, fejlődnie kell - viszont minden esetben felelősséget vállal a tetteiért, nagyon egyenes, céltudatos jellem. Kedveltem hallgatag, a világ apró változásaival, elsősorban az illatokkal és a viharokkal szembeni érzékenységét.
Vele szemben Aria - bár csak egy évvel fiatalabb a fiúnál -, a történet elején még szinte gyerek, amely jelző nem éppen a testi vagy a szellemi képességeire utal, hanem leginkább a tapasztalatlanságára. Pozitívumként értékeltem viszont, hogy kitartó és tanulékony, amint sikerül elfogadnia a körülötte lévő, eddig ismeretlen világ törvényeit, meglepő mértékű fejlődésre képes.

Még a mellékszereplők is kedvelhetőek voltak a számomra: Roar és Cinder szintén különleges képességekkel rendelkeznek. Felbukkanásuk új színeket hoz a történetbe: Roar részéről Perryhez fűződő viszonyán keresztül a humor, a baráti csipkelődések és az otthonosság érzésének hangulatából kapunk némi ízelítőt, Cinder részéről a kitaszítottság, a magány és a titkok súlya nehezedik a vállunkra.

A regény kb. 70%-ig elkerüli a történetet a romantika: annak ellenére, hogy szereplőink gyakorlatilag kettesben vándorolnak heteken keresztül, nem kezd el szikrázni köztük a levegő, de még csak egy halvány gondolat sem fordul meg a fejükben, hogy a másik felé közeledjenek. Annak, hogy a változás bekövetkezik, oka van, méghozzá olyan oka, amely részben Aria múltjához, részben pedig Perry különleges képességéhez kapcsolódik. Bár a fordulat nagyon gyors és a regény hátralévő része főként a szereplők közötti érzelmi változásokra, azok kiteljesedésére összpontosít, a hirtelen váltást okozó magyarázat számomra elfogadhatónak tűnt. 

A történet önmagában érdekes, kellően kalandos, olvasmányos, a szereplők jellemeinek felépítése, illetve az azokban bekövetkező változások logikusak, a történetvezetés minden zökkenőtől mentes. Könnyű azonosulni a két főszereplővel, elfogadni őket olyannak amilyenek és megérteni a cselekedeteiket, a motivációikat. Kategóriájában mindenképpen a jobb és olvasásra ajánlott könyvek közé tartozik a regény.

Persze ez nem jelenti azt, hogy tökéletes, mert egyáltalán nem az. Erős hiányérzet maradt bennem világ felépítésével kapcsolatban: utalásokat kaptam arra vonatkozóan, hogy létezett egy éterviharokat megelőző világ, amikor még nem kellett mesterséges bioszférában, illetve a vad viharok kényének-kedvének kitéve élni, de semmi egyéb - pedig engem kifejezetten érdekeltek volna az okok és a magyarázatok.
Mint minden zord világban, itt is létezik egy mítosz a világnak egy olyan részéről, ahol békesség és nyugalom honol, amely maga a Paradicsom. Erről az elérhetetlennek tűnő helyről is csak utalásokat kaptam, a rejtély nyomába majd a folytatásokban erednek az illetékesek.

Ami viszont nagyon nem tetszik, az a magyar kiadás borítója - bár az őszinteség azt is kihozza belőlem, hogy még mindig jobb, mint egyes külföldi kiadásoké, de akkor is... A kiszedett szemöldökű, szájfénytől csillogó ajkú, farmernadrágos, divatos bőrdzsekit viselő, modell alkatú lány nem éppen stimmel a regényben bemutatott világhoz és stílushoz. Szóval a külcsín senkit ne riasszon el az olvasástól, mert a megtévesztő védőborító alatt, a kemény táblás fedőoldalak között nem divatbemutatók, hisztis csajok és teljes terjedelmében cukormázas romantika található, hanem a trilógia nyitó kötetének eseményeiben elmélyedve egy igazán különleges kalandban lehet részünk. A folytatások - és a kiegészítő kötetek - története is érdekesnek tűnik, érdekelnének is. A kérdés most már csak az, hogy mikor lesznek olvashatók magyarul - ha egyáltalán olvashatók lesznek. Azért én reménykedem...

Folytatás »

Várólista - 2014. november

Még egy utolsó előtti nagy roham a karácsony előtti időszakban. Természetesen a végső hajrá december első felében várható - már ami a könyvmegjelenéseket jelenti -, utána már csak a vásárlókon múlik minden.

Nos, nem volt egyszerű összeszedni a novemberi megjelenéseket, már csak azért sem, mert az utolsó pillanatban is módosultak a megjelenési időpontok és még így sem biztos, hogy nem hagytam ki valamit a felsorolásból. Ha mégis ez történt, akkor azt következő hónapban pótolom - erre mindenképpen ígéretet teszek.

Az Ad Astra idén eléggé visszavett a tempóból és sajnos a minőségből is. Hannu Rajaniemi A kauzalizás angyala című sorozatzáró regénye megjelent, de - bár a kiadó ugyanaz - az előzményekhez mégsem illeszkedik a kötet: nem fog jól mutatni a sorozat a polcon. *nagy sóhaj és értetlenkedés*

A magyar fantasy él és élni is fog: két olyan hazai regény is a boltokba került a hónapban, amelyre kíváncsi vagyok. Az Agave Könyvek Csurgó Csaba Kukoricza című regényét jelentette meg, amely a János vitéz történetének átdolgozása. Hét év elteltével végre folytatódik Kleinheincz Csilla Ólomerdő című története: a Gabo Kiadó gondozásában megjelent, két kisregényt tartalmazó kötet címe az Üveghegy. Ugyancsak Gabo Kiadó, de már egy másik sorozat: Ben Aaronovitch Soho felett a Hold című regénye a Peter Grant sorozat második kötete.

Ha már sorozat és új rész, akkor nagy örömmel jelentem be, hogy a Fumax Kiadónak köszönhetően újabb Kathy Reichs regény jelent meg magyarul, a Csupasz csontok a Temperance Brennan sorozat hatodik kötete. Tetszik a tempó, csak így tovább!

A hideg hónapokban és a szeretet ünnepének közeledtével mindig jobban vágyom az érzelmes olvasnivalókra. A Content2Connect Kiadó végre hallatott magáról és két könyvet is megjelentetett a hónapban. Cora Carmack Szerepváltás című regénye a Szakítópróba sorozat újabb kötete. Ryan Winfield A szerelem húrjai című regényének megjelenésével új szerzőt hoztak a hazai kínálatba.

Régóta várom a Laini Taylor Füst és csont lánya sorozatának folytatását és hosszú ígérgetést, csúszásokat követően végre ebben a hónapban a boltokba került a Vér és csillagfény napjai című kötet. A nagy örömre árnyékot vet az, hogy ez a sorozat sem fog jól mutatni a polcon. Láttam a könyvet és nagyon elszomorodtam: az első kötet keménytáblás, védőborítós kiviteléhez képest ez a rész puha borítós és mintha méretben sem stimmelne a két kötet. Végtelenül szomorú vagyok. :(

Ifjúsági regény fronton is elég jól alakul a helyzet, bár most inkább a folytatásokra figyeltem oda. Az Athenaeum Kiadó folytatta Lumikki kalandját, Salla Simukka skandináv ifjúsági krimi sorozatának második része Hófehér címmel került a boltokba. Legnagyobb örömömre  - bár még az előzményeket sem olvastam - a Geopen Kiadó megjelentette a Strandberg - Elfgren írópáros újabb regényét, az Engelfors-trilógia befejező kötetét, amelynek címe: Kulcs.

A Maxim Kiadó is folytatja a sorozatait és egyéb megjelenésekkel is szolgál. Elizabeth Richards története megvett magának, ezért már vártam a Főnix magyar nyelvű megjelenését, amelynek remélem, hogy nem csak a borítója ennyire igéző, de a története is. A kiadó többi kínálatából Alexandra Braken The Darkest Minds - Sötét elmék című regénye keltette fel az érdeklődésem. De még kivárok a vásárlással.

A Tűz és jég dala ciklus köteteinek története mindig előidézi nálam a depressziós hangulatot, de ettől még várom a folytatás(ok) megjelenését, amelyről azonban még eredeti nyelven sincsen semmi hír. Van viszont helyette előzménytörténet és egy gyönyörűen illusztrált kiegészítő kötet. A hét királyság lovagja című regényt az Alexandra Kiadó jelentette meg, és minő gyönyörűség, méretben illeszkedik a ciklus puha borítós köteteinek méretéhez és stílusban sem üt el attól. Az I.P.C. Könyvek viszont egy albummal rukkolt elő, A tűz és jég világa Westeros eddig ismeretlen históriáját, a már ismert események hátterét tárja elénk.

A Könyvmolyképző Kiadó rendesen próbára teszi a memóriám és az eseménykövetési képességeim az elit startjaival és a premier péntekjeivel, no meg a megjelenési időpontok folyamatos változtatásával. Komolyan, néha már azt sem tudom, hogy hol áll a fejem, egyáltalán kapható-e valahol a könyv, esetleg még várnom kell rá? Egy hónap múlva vehetem meg a boltban vagy már a jövő héten értesíthetnek a könyvesboltból, hogy mehetek a kötetért? Teljes a káosz. Annyit sikerült kibogoznom, hogy ezek a kötetek már kaphatóak voltak a kiadónál novemberben. A boltokba kerülést most nem részletezném, általánosításként csak annyit, hogy december 12-re biztosan mindegyik kötet esetében megtörténik az országos megjelenés.

A kínálat olyan bőséges - talán még túlzó is -, hogy még válogattam is: első körben következzenek azok a kötetek, amelyek biztosan a polcomra kerülnek, a folytatásban pedig azok, amelyek beszerzése még ráér, esetleg éppen csak a figyelmem keltette fel a megjelenés.

Kötelező befutó nálam Cassandra Clare Mennyei Tűz városa című trilógia befejező kötete, Julie Kagawa Iron Queen - Vaskirálynő című regénye, illetve kihagyhatatlan Rachel Vincent Alfa című kötete, a Vérmacskák sorozat befejező része.

Már egy ideje szemezek vele és nagyon várom Katie McGarry Pushing the Limits - Feszülő húr című regénye. Az Eredendő bűnösök sorozat olvasása óta már nem idegenkedem bizonyos típusú történetektől és úgy gondoltam, hogy C. J. Roberts Captive in the Dark - Fogoly a sötétben című kötete nekem való - úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom vele.

Nagyon gyorsan megérkezett a Luxen sorozat negyedik része. Persze ez nem baj, csak még a harmadik kötetről sem írtam semmit és már nagyon kellene. Szóval biztosan olvasni fogom majd Jennifer Armentrout Origin - Eredet című regényét, de valószínűleg nem mostanában.

A fordításait imádom és ha a történetét is legalább olyan igényességgel írta meg, akkor tutira nem fogok csalódni Laura Arkanian Holdezüst, vérarany című regényében. 

Folytatódik a Bane Krónikák sorozat is, ezúttal a B és az A betű, azaz a hetedik és a nyolcadik rész jelent meg. Olvashatunk A Dumort Hotel bukásáról és megtudhatjuk, hogy Mit vegyünk egy árnyvadásznak, akinek mindene megvan?

Sok jót olvastam róla és nagyon felkeltette a kíváncsiságom K.A. Tucker Tíz apró lélegzet című regénye. Még megvárok pár értékelést, de nagy valószínűséggel olvasni fogom a történetet. Bár Vörös pöttyös kategóriába sorolták, de a fülszöveg alapján érdekel a történet. Kivárok még vele, olvasok pár értékelést, aztán majd meglátom, hogy olvasni fogom-e Sarah Fine Sanctum című regényét, amely természetesen egy sorozat első része. A borító is nagyon tetszik, és a folytatásoké is mind csodaszép. De már félek a gyönyörű borítóktól...

Ugye mondtam, hogy bőséges a kínálat? Lehet válogatni! 

Azért még decemberben is jelentkezem egy összefoglalóval, hogy ha esetleg pénz került a karácsonyfa alá, akkor legyen mire elkölteni... ohh, bocsánat... felhasználni. :) Ha már egyszer könyvmolyok vagyunk. :)

Folytatás »

Robin LaFevers: Sötét diadal (A halál szépséges szolgálólányai 2.)

A Halál szépséges szolgálólányai egy különleges – és a nagy tömegből mindenképpen kiemelkedő – young adult sorozat, amelyben tökéletesen ötvöződnek a valós történelmi tények a vallás mögé rejtett misztikummal. Robin LaFevers olyan korba vezeti az olvasóit, amely egyszerre érdekes és kellően bonyolult, intrikával, politikai összeesküvésekkel teli, emberi sorsokkal terhelt ahhoz, hogy minden adott legyen az élvezetes cselekményhez, lehetővé tegye a hősnők különleges képességeinek kibontakozását, az ellenséges hangulat pedig jól leplezi az általuk végzett tevékenység nyomait.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadói sorozat: Dream válogatás

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 432 oldal
Borító ár: 3.299,- Ft / 3.999,- Ft

A mű eredeti címe: Dark Triumph
Fordította: Bozai Ágota
Sorozat: A halál szépséges szolgálólányai
Előzmény:
1.) Gyilkos kegyelem
Folytatás:
3.) Halandó szív

Műfaj: YA fantasy, történelmi

Az előző részben, a Gyilkos kegyelemben Ismae fejlődését és küldetését követhettem végig, de a jelenlegi kaland főszereplője, Sybella is feltűnt annyi időre, hogy titkokkal teli múltja, legalább ugyanennyire titkos megbízatása, valamint az őrület határán egyensúlyozó személyisége felkeltse az érdeklődésem, és tűkön ülve várjam az ő történetének magyar nyelvű megjelenését. Sybella akkor egy merész cselekedetével segített Anne-nek, Bretagne hercegnőjének elkerülni a végzetes csapdát, és ezzel a tettével nemcsak az érdeklődésemre hatott véglegesen, de képes volt meg is kedveltetnie magát velem. Ezzel – az előző kötetből már ismert, kissé kibővített és más nézőpontból tálalt – jelenettel kezdődik a Sötét diadal című regény, és Sybella hihetetlen, ármánykodással és félelemmel teli kalandja.

Ismae személyével ellentétben Sybella nem szegény család sarja, hanem annak a breton nemesnek, Alain D’Albret-nek a lánya, akinek Anne, Bretagne hercegnőjének kezét ígérték, és aki – miután a fiatal uralkodónő nem volt hajlandó hozzámenni – szövetségeseit maga mellé gyűjtve ketté szakította a hercegséget, elfoglalta Nantes városát, és minden cselt bevetett annak érdekében, hogy a pap elé vonszolja a kiszemelt nőt. Sybella tehát jó körülmények között nevelkedett, maga is nemes hölgy, aki végül mégis félig őrült állapotban kerül Szent Mortain kolostorába, személyisége pedig magán viseli az apja udvarában leélt tizenhét év minden egyes napjának lenyomatát. Születése körülményeinek köszönhetően ő is Szent Mortain lánya, így nincs más választása, mint a lehető legjobban felkészülni és teljesíteni a neki szánt feladatokat, az apátasszony pedig – aki úgy látja jónak, hogy minden fontos helyen jelen legyen a kolostort szolgáló személy –, visszaküldi a lányt D’Albret közelébe – vissza oda, ahonnan alig tudott elmenekülni, és ahol majdnem elvesztette az épp eszét.

A kép INNEN.

Az előző kötet eseményeiben főként az alaphangulat, a történelem és a misztikum egymásba fonódása, illetve az udvari intrikák ragadtak magukkal, ugyanakkor Ismae naivsága és egyes reakciói csökkentették az élmény teljességét. Sybella azonban nem Ismae, és pont ezért az ő történetének olvasása teljesen más érzéseket keltett bennem, a regény alaphangulata sem egyezett meg az előzőleg már olvasottal. Kifejezetten örültem neki, hogy a szerző nem ismételte meg önmagát, hanem egy sokkal személyesebb, karakterközpontúbb, lelkileg jobban megterhelő, sötét titkokkal, személyes és országos jelentőségű csatákkal teli történetet alkotott.

Fontos szerepet játszik továbbá a regénybeli eseményekben az a Benebic De Waroch, ismertebb nevén a Rémlovag, aki a hercegnő hű lovagja, és akit D’Albret fogságba ejtett – ezzel pedig a romantika is kiköveteli a magának a helyet a történetben, bár az összkép szempontjából éppen csak kiegészíti, teljessé teszi az olvasottakat, de nem veszi át az elbeszélés fölött az uralmat. Örültem neki, hogy a korábbiakban már megkedvelt szereplők is helyet kaptak a regényben, így belepillanthattam Ismae és Duval életének alakulásába is. Ha már felmerült Duval személye, akkor azt is meg kell említenem, hogy még mindig ő a kedvencem, bár a Rémlovag karaktere is nagyon szimpatikus volt, de nem sikerült átvennie a fő tanácsadó által korábbiakban elfoglalt helyet.

Bár ebben a történetben nem az udvari intrikák alkotják az események fő vonalát, de attól még továbbra is meghatározó jellegűek, és minden egyes lépés, amelyet a szereplők tesznek, annak a célnak van alárendelve, hogy Anne elkerülje a D’Albret-vel kötendő frigyet, valamint a breton nemesek és a franciák támadásainak visszaszorítása, a hercegség békéjének visszaállítása érdekében megfelelő haderővel rendelkező szövetségesre találjon. Amíg Anne a hercegségen túlra tekinget, Sybella és a Rémlovag bebizonyítja, hogy a legtöbb támogatásra mégis az országhatáron belül számíthat a fiatal uralkodónő – csak éppen nem azoktól, akikre első körben gondolnánk.

Nantes vára (A kép INNEN.)

Tetszett a sorozat nyitó kötete, de ez a rész még annál is jobb, még inkább a kedvemre való volt, ráadásul a történet a főbb események szempontjából kereknek tekinthető, és kifejezetten mozgalmas, nagyon pörög, nem egy tipikus trilógia középső rész. A talpraesettebb, ugyanakkor lelkileg sokkal inkább megtépázott, de pont ezért a végletekig elszánt főszereplő, a súlyos titkok, a feszültség és a rengeteg kaland egy összetett történetet eredményezett, amely az elsőtől az utolsó oldalig a magáénak követelte a figyelmem. Szinte észrevétlenül peregtek az oldalak, és minden egyes fejezet nyújtott valami új információt a számomra, mindegyik feltárt valamit a jelen történéseiből vagy a múlt eseményeiből.

Van egy sejtésem, hogy ki fogja a trilógia befejező részében a főszerepet magára ölteni, és ha ez bekövetkezik, akkor véleményem szerint – már csak a karakterből adódóan is –, ismét egy más hangulatú regény olvasására adódik majd lehetőségem. Kedvelem ezt a sorozatot, és bízom benne, hogy Robin LaFevers a harmadik kötetben is képes lesz tartani azt a színvonalat, amelyet az eddigi részek olvasása közben annyira értékeltem – vagy még az is lehet, hogy növelni is tudja azt, mint azt a jelenlegi kötet is bizonyítja. Bárhogy is legyen, én mindenképpen kíváncsi vagyok a harmadik szolgálólány küldetésére, ennek a remek sorozatnak a lezárására.

A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Ryan Winfield: A szerelem húrjai

Jane családjában örökletesnek tekinthető a szenvedélybetegség, elsősorban az alkoholizmus és a drogozás - ez alól a lánya sem kivétel. Többször próbálta jó útra terelni Melodyt, támogatta a kezelései során, a lány mégis újra és újra visszaesett, majd egy végzetes napon a drog végérvényesen magával ragadta a rossz útra tévedt gyermeket. Jane ekkor már egy éve nem tudott semmit a lányáról, aki egy másik városban élte az életét, a halála mélyen megrázta Jane-t, aki elhatározza, hogy feltárja Melody elmúlt egy évét, megismeri a barátait. Így találkozik össze egy fiúval, akit először a lánya sírjánál pillant meg, később pedig utcazenészként látja újra. Caleb egyesek állítása szerint Melody barátja volt, Jane pont azért viszi haza magával a hajléktalan fiút, hogy kikérdezze a lányával való kapcsolatáról, megtudjon valamit az életéről, a haláláról. A fiú azonban makacsabb, mint első pillantatásra látszik: nem hajlandó semmit mondani Melodyról, helyette viszont elfogadja Jane ajánlatát, hogy szállásért, ételért és némi fizetségért cserébe rendbe teszi az elhanyagolt kertet. Így szól az egyezség, de a sors és az érzelmek közbeszólnak...

Értékelés: 6/10

Kiadó: Content 2 Connect

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 336 oldal

Fordította: Lukács Andrea

Borító ár: 2.990- Ft

A mű eredeti címe: Jane's Melody

Sorozat: A szerelem húrjai
Folytatás: Jane's Harmony

Műfaj: romantikus

A regény e-könyvként is megvásárolható.

Miért voltam rá kíváncsi?

☛Leginkább azért, mert ezt a romantikus regényt egy férfi írta és - bár tudom, hogy van jó néhány hasonló kiadvány forgalomban - azért ez mégis a hasonló történetek kisebbik, szinte elhanyagolható mértékű százalékát jelenti. Szóval úgy gondoltam próbálkozzunk meg vele.

☛A történet főszereplője egy anya, aki éppen most temette el felnőtt lányát, viszont maga is aktív korban van még, és nem meglepő módon nyitott egy kapcsolatra, egy új lehetőségre. Kivételesen nem tinik a főszerepben - és nem is tiniként viselkedő fiatal felnőttek -, szóval még egy vonal került az olvasás lehetősége mellé.

"Az ember olyan lapokkal játszik, amiket a sorstól kapott."

Kedveltem a regényben:

♥ Következetesség: Egészen meglepő módon nem találtam logikai bakit a történetben, hanem kifejezetten értelmesen felépített, a túlzó hisztiktől mentes történetet olvashattam. Tudom, hogy ez nem ettől függ, de azért voltak ilyen elvárásaim egy férfi által írt regénytől. Mindenesetre üdítően hatott - más könyvek cselekménye által - megsebzett lelkemre a cselekmények és reakciók ilyen szintű következetessége.

♥ Értékítélet: Tetszett, hogy Jane nincs elszállva saját magától, amiért egy fiatal pasi érdeklődik utána, illetve tartja forrón az ágyát. Tisztában van vele és megfelelő helyen kezeli a kettőjük közötti korkülönbséget. Bizonyos döntései is ebből fakadnak és ezeket a reakcióit, az ezzel kapcsolatos vívódásait teljesen helyénvalónak, hihetőnek tartom.

♥ Természetesség: A szerző nem dramatizálja túl a két ember közötti kapcsolatot, nem generál hihetetlen szituációkat. A hangsúly az érzelmeken, a vívódásokon van, amelyet pont kellő mennyiségű szenvedélyes jelenet szakít meg és tesz egésszé. A szexuális jelenetek leírása nem túlzó, talán lehetett volna valamivel részletesebb, esetleg szenvedélyesebb is, de most nem ez volt a lényeg.

"... az élet egy nagy rejtvény, ahol csak kérdéseket kapsz válaszok helyett."

Csökkentették az olvasási élményt:

A kép INNEN.

☁ Alapszituáció: Számomra egy kicsit furcsa volt. Tudom, hogy Amerika teljesen más világ, de azért mert idegen emberek azt állítják, hogy egy illető a lányom barátja volt (flörtölt vele), csak úgy hazavinni az utcáról egy ismeretlen férfit a házamba, számomra azért elég meredek dolog. De végül is szükség van valami alapra az események elindulásához, és azért ennél képtelenebb dolgokat is olvastam már. A gyász és az elkeseredettség pedig sok mindenre ráveszi az embert. Hamar túl tettem magam rajta, elfogadtam a szituációt.

☁ Caleb érzelmei: Kicsit ráncoltam a homlokom az érzelmek hirtelen felébredése miatt. Nem volt teljesen egyértelmű számomra, hogy Caleb miért is mutatott már az elejétől kezdve olyan heves érdeklődést Jane iránt. A "nézd meg az anyját és vedd el a lányát" szituáció ismerős, de fordítva...? Talán egy váltott nézőpontú regény esetében ez sokkal nagyobb hangsúlyt kapott volna a fiú Jane iránti vonzalma, így viszont elsikkadt az információ. A Caleb részéről érkező, "minden, amit kedveltem benne, szeretem benned", illetve az "... amióta csak megláttalak, vonzódom hozzád, Jane. Állandóan rád gondolok" vallomás számomra kevés volt.

☁ Korkülönbség: Rövid távon biztosan nem okoz gondot, ugyanakkor hihetetlen számomra, hogy egy ilyen kapcsolat hosszú távon is működőképes, de végül is ki vagyok én, hogy ezt, illetve az élet nagy igazságát - a szerelem mindent legyőz - megkérdőjelezzem. Szóval...

☁ Önfeláldozás: Caleb szimpatikus fiú volt, de valahogy nem sikerült élethűen megteremteni a karakterét. Ilyen pasi nincs. Bár az utcán élte le élete jelentős részét, mégis házias, kitűnően főz, mindent megcsinál a ház körül, segítőkész, figyelmes, és jó szerető. Ja, és ráadásként képes lenne mindenről - még az élete nagy álmáról is - lemondani, mindent eldobni egy nála 15 évvel idősebb nő kedvéért - miközben vele egykorúak csorgatják utána a nyálukat. Persze alapvetően ez sem elképzelhetetlen, de ... Talán érthető, ha vannak kétségeim.

"A halál csak az a pillanat, amikor a homokórából elfogy a homok. Ennyi. Végül mindenkivel megtörténik. Csak abba van beleszólásunk, hová essen a homok."

Konklúzió:

❦ Kellemes meglepetést okozott a regény azzal, hogy egyáltalán nem hatásvadász, hanem egyszerűen csak elmesél egy szerelmi történetet. De semmi több.

A kép INNEN.

❦ Az írástechnikában és a történetvezetésben nem nyújt semmi különlegeset, egyedit. Patikamérlegen kimért érzelmek és bonyodalmak, lineáris eseménykövetés, E/3 elbeszélési mód (elsősorban Jane szemszögéből). 

❦ Lassú cselekményű regény, amelynek történései számomra kiszámíthatóak, túlnyomó részben klisések voltak, sem az események, sem pedig a reakciók nem okoztak meglepetést. 

❦ Az érzelmek kifejezése lehetett volna mélyebb, nem tudott megérinteni a történet, nem kapott el a szívemet facsaró érzés miközben olvastam a regényt, nem tört rám heves szívdobogás, nem szorítottam elfehéredett ujjakkal az olvasómat, nem kapkodtam a papírzsebkendős doboz után. Kicsit több szenvedélyt el tudtam volna képzelni, valamivel mélyebben kifejtve az érzéseket.

❦ Mindig keresek valami újat az olvasott regényekben, még a romantikusokban is. Bármennyire is jól felépített és - a sablonos párbeszédeket leszámítva - aránylag szépen megírt ez a történet (a fordításra sem lehet panasz), de nem adott semmi olyat a regény, amely kiemelte volna a hasonló művek tengeréből. Egyszeri olvasásra teljesen megfelelt a számomra, még élveztem is az ismerkedést, de semmi más. Ez így összességében erős közepes, erősen átlagos, nem hagyott mély nyomot bennem. Jelen esetben van egy olyan érzésem, hogy pár hét múlva az alapszituációra esetleg még emlékezni fogok, de a szereplők nevére biztosan nem. Sajnálom, mert lehetett volna sokkal jobb is.

Folytatás »

Gillian Flynn: Sötét helyek

Gillian Flynn előzőleg olvasott regénye, a Holtodiglan, olyan mély nyomot hagyott bennem, ami miatt szó szerint éljenzésben törtem ki, amikor értesültem az újabb magyarul megjelenő – eredetileg egyébként korábban íródott – regényről. A Sötét helyek fülszövege ugyan ijesztőbben hangzott a számomra, a téma is távolabb állt tőlem, mint a másik könyv esetében, de ennek ellenére is úgy éreztem, hogy érdemes belevágnom az olvasásba: úgy gondoltam ugyanis, hogy felkészültem, azt hittem tudom, hogy mire számíthatok, mit várhatok – de aztán kiderült, hogy mégsem. Hogy miért? A részletekről majd később... Elöljáróban annyit: a könyv végén, a borító belső oldalán van egy rövid leírás a szerzőről, felette pedig egy fénykép, amelyen egy bájos, fiatal nő mosolyog kedvesen és ártatlanul a kamerába – ő az, akiről első ránézésre senki nem sejtené, hogy mennyire kemény és brutális dolgokat, kegyetlen és agyafúrt történeteket képes papírra vetni. Talán egyedül csak a szeme csillogása árulja el, hogy a regényei nem egyszerű olvasmányok, talán ez a huncut ragyogás az egyetlen, amely felhívja a figyelmet arra: olvasó, ki elkezded a könyvem, hagyj fel minden reménnyel.

Értékelés: képtelen vagyok pontozni
(jó könyv, de nagyon megviselt és feldühített)

Kiadó: Alexandra

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 400 oldal

Fordította: Csonka Ágnes

Borító ár: 3.699 ,- Ft

A mű eredeti címe: Dark Places

Műfaj: thriller
A szerző további művei: Holtodiglan

1985. január első napjaiban brutális gyilkosság történik a kansasi Kinnakee városka egyik farmján: a Day család három tagját – az anyát és két lányát – megtámadják és megölik. A mészárlás egyetlen túlélője a legfiatalabb gyerek, a hét éves Libby, a gyanúsított pedig nem más, mint a legidősebb testvér, a tizenöt éves Ben, akit a kislány vallomása alapján el is ítélnek és börtönbe zárnak.

Eltelt huszonöt év, Libby már felnőtt nő, de a múlt árnyaitól még most sem tud szabadulni: nem találja a helyét a világban, anyagi gondokkal küzd, és önértékelési problémái vannak. A Gyilkosok Klubja – egy hírhedt bűnügyekkel foglalkozó társaság, akiknek az a legfontosabb, hogy bizonyítékokat találjanak Ben ártatlanságára – megkeresi Libbyt, pénzt ígérnek neki azért, ha felkeresi az ügyben érintett személyeket, kérdéseket tesz fel nekik és az eredményekről beszámol a klub tagjainak. A pénz, illetve annak hiánya sok mindenre ráveszi az embert: Libby elvállalja a feladatot, még úgy is, hogy szembe kell néznie a múlttal és azokkal a személyekkel, akikről eddig igyekezett tudomást sem venni.

„Nem voltam szeretetre méltó gyerek, és kimondottan ellenszenves felnőtt lett belőlem. Ha lerajzolnánk a lelkemet, egy ákombákomot képzeljenek el, hegyes fogakkal.”

A lassan feltáruló történet nem éppen bonyolult, de azzal, hogy váltott nézőpontokból, illetve az időben – szinte fejezetenként – ugrálva ismerjük meg az eseményeket, az okokat és a következményeket, eléggé összetetté és érdekessé válik a regény. Amíg a jelenben zajló nyomozás állomásain Libby kalauzolja végig az olvasókat, addig a múlt történései Ben és Patty, az anya elbeszélésén keresztül elevenednek meg.

Egy farm Kansas-ben. (A kép INNEN.)

Ez egy nyomasztó hangulatú könyv, amely rengeteg érzést kelt az olvasójában: leginkább elkeseredést, megdöbbenést és dühöt – mérhetetlen mennyiségű dühöt. Úgy tűnik, mintha a főszereplő család minden tagján, de még a velük kapcsolatba kerülőkön is – gyakorlatilag a könyv minden szereplőjén – átok ülne. Elképzelhetetlen, hogy ennyi véletlen történjen meg ezzel a néhány emberrel, ennyi konfliktusra alkalmas helyzet csúcsosodjon ki egy napon belül. És mégis... baklövések, félreértelmezések és mindezek következményeinek szerencsétlen összejátszása vezet ahhoz az eseményhez, amely már a regény legelején is ismert, de még a végén is megrázó olvasni róla. Az üggyel kapcsolatos rejtélyek, illetve az elbeszélés módja miatt szinte lehetetlen letenni a könyvet, ugyanakkor időnként mégis szükség is van rá, mert a nyers, minden szépítés nélkül papírra vetett valóságot, a rengeteg negatívumot, a szereplők hiábavaló kapálózását nem lehet huzamosabb ideig elviselni – legalábbis nekem időnként szükségem volt arra, hogy szünetet tartsak az olvasásban.

„Bennem van valami gonosz, olyan valóságos, mintha valamelyik szervem lenne.”

A kép INNEN.

Ez a regény több mint a jelenben zajló szimpla nyomozás és ezzel párhuzamosan a múltbeli események bemutatása, mert annak a bizonyos napnak a történései mellett feltárul a szereplők jelleme, betekintést nyerhetünk a lelkük legmélyén megbújó érzelmeikbe, a legtitkosabb gondolataikba, megértjük a tetteik motivációját, és ezek egyike sem az, ami miatt könnyen olvashatóvá válik a regény – éppen ellenkezőleg. Ez a történet nem krimi, sokkal több annál: egy nagyon jól megírt és mesterien megszerkesztett pszichothriller, egy rendkívül erős társadalomkritika, egy megdöbbentő szociográfia – egy olyan regény, amelyre csodálattal nézel a szerkezete és mélysége miatt, de pont ugyanezen okokból még a hideg is kiráz tőle, és nem egy alkalommal tölt el undorral az, amit éppen olvasol. Beteges? Igen. Valósághű? Nagyon is.

Nagyon nehéz volt azonosulni a regény szereplőivel, megkedvelni sem igazán tudtam őket, sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor nem volt senki, aki közel került volna hozzám. Ha meg kellene fogalmaznom az érzést, amelyet velük szemben éreztem, akkor az mindenképpen az ellenszenv és az utálat lenne – kivétel nélkül. A lelki konfliktusok és kialakult helyzet bemutatása, az időben váltakozó történetvezetés, a több nézőpontból íródott fejezetek azonban elérik azt, hogy a történet nem enged, még az utolsó oldalakra is marad a lényeges információkból és a döbbenetből. Az utolsó száz oldalon gyakorlatilag a bennem feszülő düh miatt nem tudtam félretenni a regényt, amíg nem értem a végére – és nagyon örültem neki, amikor az utolsó oldalt is elolvastam: végre felszabadultam, még ha csak átmenetileg is. 

A szerző

Utána ugyanis hihetetlen mértékben pörgött az agyam, újragondoltam az eseményeket, ismét kielemeztem a szereplők jellemét, a tetteiket, a véletleneket, a félreértelmezéseket – egyszóval még napokig nem tudtam szabadulni a könyv hatása alól.

Nem tudom kijelenteni, hogy szerettem ezt a regényt, hiszen sem a téma, sem a szereplők, sem az események nem éppen kedvelni valóak, néha a legszívesebben a sarokba hajítottam volna a kötetet. Mégis azt kell mondanom, hogy egy jól megírt történet, amely képes arra, hogy mély érzelmeket váltson ki az olvasóból, bőven ad agyalni és feldolgozni valót, de hangulat és erő is kell ahhoz, hogy ha valaki belekezdett, akkor az eljusson az utolsó oldalig – viszont pont ezek miatt mindenképpen emlékezetes olvasmány. Bevállalom-e a szerző következő kötetét? Mindenképpen... de csak megfelelő lelki felkészülést követően, mert bár tudom – megint megtapasztaltam –, hogy mire számíthatok az írásaival kapcsolatban, biztos vagyok benne, hogy ez a szelíd kinézetű, kedvesen mosolygó hölgy ismételten a földbe fog majd döngölni az általa papírra vetett történettel.

A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »