Kleinheicz Csilla: Üveghegy (Ólomerdő 2.)

Hét év telt el az Ólomerdő első kiadásának megjelenése óta, amelynek utószavában Csilla azt ígérte: „Itt még nem ért véget minden történet. Hét év múlva eljövök megint”. A Rengeteg lakóinak történetét kedvelők pedig komolyan vették a szavait, és folyamatosan számolták a napokat. Mivel az ígéreteknek súlya van, és ez a törvény nem csak a tündérek világában érvényes, ezért a mágikus jelentőségű hét évvel később - még éppen a beígért időn belül - elkészült a várva várt folytatás.

Értékelés: 10/10

Kiadó: GABO Könyvkiadó

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 384 oldal

Borító ár: 2.990,- Ft
Kiadói sorozat: GABO SFF

Sorozat: Ólomerdő

Előzmény: Ólomerdő

Műfaj: fantasy

A szerző egyéb művei:
Város két fül között és más elvarázsolt
történetek,
Nyulak, sellők, viszonyok

Az évek nemcsak az emberek, de a történetek felett sem múlnak el minden nyom nélkül: időközben az Ólomerdő megérett a változtatásra. Az egyébként már elsőre is emlékezetes és erős hangulatú történet kapott egy némileg olajozottabb, illetve a folytatásokra sokkal nyitottabb cselekményt - és természetesen egy új, nagyon tetszetős köntöst. 

Héterdő legendája tehát teljesebb lett, összeszedettebb, színesebb és végre - alig fél évvel később - megérkezett az Üveghegy is. Az olvasók azonban mégsem azt kapták, amit annyira szerettek volna, hiszen ez a kötet nem Emese és Rabonbán hét évvel későbbi kalandját mutatja be, hanem a kiadványban olvasható két kisregény - az Üveghegy és a Kősárkány - közvetlenül az Ólomerdő befejezését követő eseményeket írja le. 

„(...) nem kell a világok határmezsgyéjén élni ahhoz, hogy az idő megcsavarodjon, és egyszerre nyúljon a végtelenbe és sűrűsödjön egyetlen pillanatba.” 

Az Üveghegy Lóna története: a hattyútündér és Emese kapcsolatának alakulása, anya és lánya egymás felé közeledése úgy, hogy a múlt árnyéka mindkettőjükre rávetül, megviseli őket annak a személynek a hiánya, aki az összekötő kapocs lehetne közöttük. Lóna immár az Ezüsterdő úrnője, de számára Emese bizalmának elnyerése a legfontosabb, pótolni akarja az átok miatt elvesztegetett éveket: a tündérek életére, a mágia használatára tanítja a lányát. A kötet alig harmadát kitevő történetet áthatja a gyász, a veszteség érzése, illetve a remény, hogy a jövő még így is szép lehet, a csonka család tagjai újra egymásra találhatnak. 

„A remény elköteleződés, akár egy ígéret, és ha nem váltják be, ugyanolyan fájdalmasan üt vissza.” 

Lóna karaktere kiteljesedik, múltbeli tettei sokkal érthetőbbé váltak, egy teljesen más oldaláról ismerhettem meg az átok miatt éveken keresztül hattyúként élő tündért. Erőfeszítéseit végigkövetve, gondolatait és érzéseit megismerve egyre inkább megkedveltem őt, míg Emese tartózkodását szinte értetlenkedve, már-már gyanakodva figyeltem. A gyönyörű mondatok, a lapokról áradó érzések, a mesékre vonatkozó utalások elvonták a figyelmem és Lónához hasonlóan én sem vettem észre a jeleket, amelyek a rendkívüli hatású befejezéshez vezettek. Fantasztikusan felépített, ragyogó karakterekkel, fontos momentumokkal teli történet, amelynek a befejezése olyan megdöbbentőre sikerült, hogy az állam a padlón koppant - Csilla merész húzása, illetve a mesteri kivitelezés előtt pedig megemelem a nem létező kalapom. 

„Ha ember vagyok, le tudok mondani a varázslatról? Ha tündér vagyok, kell–e igazodnom az emberek törvényeihez? Van–e középút?” 

A kép INNEN.

Az Üveghegy feszültséggel és fájdalommal, veszteséggel teli befejezéséhez képest a Kősárkány története lassan indul be, de a hangulat továbbra is meghatározó és különleges. A kiadvány nagyobb részét adó történetben ismét Emese kerül a középpontba, aki az immár többszörös veszteséget követően – a gyerek és a felnőttkor közötti átmeneti időszak nehézségeivel küszködve, a tündérek és az emberi világok határát szemlélve – próbálja megtalálni a helyét a világban. Igazi fejlődéstörténet, az emberi és családi kapcsolatok megannyi árnyalatával, minden nehézségével és esetenként boldogságával is.

A kisregény első fele komótosan halad: hol a múltban, hol a jelenben kalandozunk, követjük Emese útkeresését. Bár tetszett a hangulata és a mondanivalója, de hiányoltam valamit a történetből: a mozgalmasságot. Csak vártam, lassan haladtam az eseményekkel és végül bebizonyosodott, hogy ha a türelemhez nem is mindig dukál rózsa, de valamiféle jutalom biztosan, mert a Kősárkány második felének olvasása közben hihetetlen és minden mozzanatában emlékezetes élményben volt részem – nem tudtam letenni a könyvet a kezemből, mindent megbocsátottam, amivel korábban nem voltam teljes mértékben elégedett.

Már az Ólomerdő közben is felfigyeltem azokra utalásokra, amelyeket az Üveghegy olvasását követően sejtés helyett már tényként kellett kezelnem: ebben a „mesében” sárkányok is szerepelnek. Szárnyas lények, amelyek egyszerre gyönyörűek és rettegni valóak - akik eredettörténete biztosan meglepetést okoz, mert ezekkel a teremtményekkel kapcsolatban mindenre számíthatsz, csak éppen arra nem, amiről olvasni fogsz. Merész húzás, amely csodálatos kivitelezéssel párosul: hiba és kétségek nélküli gondolamenet, mondanivalóval, mély jelentéstartalommal - egyszerűen zseniális. A hangulat megragad és még a könyv befejezését követően sem enged szabadulni. 

A kép INNEN.

Nehéz a Kősárkány eseményeiről bármit is mondani, mert félek, hogy minden szóval elárulnék valamit, amit lehet, hogy nem kellene - hosszú mondatok helyett sorakozzon itt inkább pár kérdés. Nézzük csak... Kíváncsi vagy rá, hogy mi van az Üveghegyen túl? Milyen titkokat rejt a Rengeteg? Mit gondolnak, és mit éreznek a sárkányok? Érdekel, hogy mi a létezésük titka? Honnan ered a hatalmuk? Hol van az a határ, ahol még gyógyírként hat a szeretet, és mikortól árt többet, mint használ? 

Ha minden kérdésre igennel válaszoltál, illetve ha kedveled a meséket – az igazi meséket –, ahol a tetteidnek tétje van, ahol meg kell küzdened azért, hogy a célod elérd, ahol a veszteségek az élet velejárói, és ahol semmi sem garantálja a boldog befejezést - de attól az még megtörténhet -, akkor ez biztosan a te könyved. A csodálatosan megfogalmazott mondatokat, a mindent átszövő hangulatot és a fantasztikus illusztrációkat már csak ráadásként, de nem mellékesen említem meg - mindegyikről órákat lehetne regélni. 

Szerettem-e olvasni? Nem, mert ezt a történetet nem lehet csak szeretni, ezt imádni kell: a veszteségek miatt, az érzések sokrétűsége miatt, a történet hangulata miatt, az ötletek és a kivitelezés miatt. Nekem kedvenc lett, ez nem vitás. És a befejezés? Csilla, szerintem te direkt és készakarva kínzod az olvasóidat! Ugye nem kell újabb hét évet várni a folytatásra? Ígérd meg, ígérd meg, hogy nem így lesz!

A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Katie Ashley: A szív zenéje (Runaway Train 1.)

Mint a legtöbb női olvasó, én is kedvelem azokat a sztorikat, ahol a főszereplő egy rossz hírű pasi. Naná, olvasni sokkal jobb erről, mint az életben megélni - ott azért a biztonságos és kiegyensúlyozott párkapcsolatot részesítem előnyben és nem a viharos, szélsőséges érzelmeket. :) De visszakanyarodva a történethez: a zenészek egy elérhetetlen kategória - legalábbis az én számomra -, ezért szívesen olvasok róluk. Szóval ebből a szempontból: pipa. Tetoválás: pipa. Mi kell még? Ennyi egyelőre elég. Nosza - gondoltam -, vágjunk bele.

Értékelés: 3/10

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 414 oldal

Fordította: Sánta Orsolya

Borító ár: 3.499,- Ft

A mű eredeti címe: Music of the Heart

Sorozat: Runaway Train

Folytatás:
2. Beat of the Heart
2.5 Music of the Soul
3. Stings of the Heart

Műfaj: romantikus, new adult
Megjegyzés: e-könyvként is kapható

Abby Renard azért kell útra, hogy átvegye az egyik bátyja helyét a zenekarukban, de tévedésből rossz turnébuszra száll, és a tesók ölelő karjai helyett a Runaway Train nőfaló énekesének tapogatózó kezei között találja magát. A fiú szerint ők, a kemény rockzenészek rágós falatot jelentenek, hosszú távon elviselhetetlenek egy olyan lánynak. mint Abby, aki persze cáfolja mindezt. A végeredmény egy fogadás: a lány egy hétig a buszon marad, és az idő majd bebizonyítja, hogy kinek lesz igaza.

Abban az esetben ajánlom olvasásra ezt a regényt, ha...
☛ ...kedveled a rossz fiú és jó kislány sztorikat;
☛ ...nem zavar az, hogy a főszereplők a találkozást követő 24 órán belül már olyan heves érzelmekkel viseltetnek egymás iránt, amely kialakulásához más pároknak ennél lényegesen hosszabb időre, minimum hónapokra van szüksége;

☛ ...feltétel nélkül elfogadod azt a tényt, hogy a főszereplő egy szuper testtel rendelkező, 21 éves szőke lány, aki az éneklésben istenáldott tehetség, fantasztikusan gitározik, van három rocksztár fiútestvére és... mindezek mellett természetesen még mindig szűz;

☛ ...nem csodálkozol azon, hogy a röptében a legyet nézetet valló, kemény rocksztár srác a találkozást követő 48 órán belül majdnem leteszi a cölibátusi fogadalmat, és ezt csak egy nő - természetesen a főszereplő szűz leányzó - kedvéért lenne hajlandó megszegni, de ebben az esetben is csak legfeljebb monogámiára cserélni;

☛ ...nem idegesítenek fel a sziporkázóra tervezett, de helyenként inkább sekélyesnek és bugyutának tűnő párbeszédek;

☛ ...nem jelent számodra problémát, ha hiányzik a történetből a karakterek megformálásának, az érzelmek kifejezésének, illetve az emberi kapcsolatok megjelenítésének mélysége és hitelessége - vagy ha éppen mégis, akkor az átvált rózsaszín szirupos romantikába, esetleg sírásba fulladó lelkizésbe (szinte mindig a pasi részéről), sértegető és értelmetlen bunkózásba (ez is Jake szokása);
☛ ...ha nem idegesít a szokásos: "jaj, nem lehetek veled, mert nem érdemellek meg" szituációk tömkelege, amelyhez ráadásul klisésebbnél klisésebb helyzetek és magyarázatok tartoznak.

Ha a fentiekben felsoroltakkal kapcsolatban egyik sem veri ki nálad olyan mértékben a biztosítékot, amely eltántorítana az olvasástól, akkor ez a te könyved... és te egy nagyon toleráns ember vagy.

Ellenben, ha a felsorolás bármelyik tagja is ellenérzést vált ki belőled, akkor messziről kerüld el ezt a kiadványt, mert egyébként dühkitörés és falhoz csapkodás lesz a vége - az egy-két jobban sikerült jelenet ellenére is.

Egy turnébusz belseje
(A kép INNEN, ahol érdemes szétnézni.)

Folytatás? Ki van zárva. Annyira nem tudott lekötni ez a történet, hogy az már hihetetlen. Ez egy érdekes és figyelemfelkeltő alapsztorira épülő, viszont nagyon gyenge kivitelezésű, tucatnál is kevesebb romantikus történet, amely annyira tele van klisékkel, hogy szinte másból sem áll.
Sem mondanivalóban, sem írástechnikában, de még hangulatteremtésben sem adott újat a történet, sőt még az átlagos szintet sem érte el igazán - valószínűleg túl sok, ennél lényegesen jobban kivitelezett könyvet olvastam már az életemben.

A regény egyetlen pozitívuma, hogy utánanéztem a turnébuszoknak, és elképesztő belső elrendezésekről találtam fényképeket - az állam leesett.

A Runaway Train együttest ugyan négy tag alkotja, akik közül három fiú - Jake, AJ és Rhys - volt a történet kezdetekor facér, róluk szól a trilógia. A folytatásokban pedig előbb AJ-ről, majd azt követően Rhys-ról, az ő párra találásukról lehetne olvasni, de bevallom, hogy az ő karaktereik sem hoztak lázba, nem érzem azt a bizsergést, amely ahhoz kellene, hogy megismerjem a történetüket - pláne ilyen nagyon szerény megvalósítás mellett.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ez a regényt miért olvastam el egyáltalán? Na, pont ez az, amire magam sem tudok válaszolni. Valószínűleg egy időre elhagyott a józan eszem.
Még abban sem vagyok biztos, hogy az írónő másik sorozata - amely állítólag jobban sikerült, mint ez -, érdekel-e egyáltalán. Egyelőre inkább nemet mondok erre a felvetésre, aztán idővel majd kiderül.

Folytatás »

A hét idézete (2015/12.)

"A szerencsét lehet kiérdemelni és megteremteni. Rá lehet bukkanni. Vissza lehet nyerni."

/Tammara Webber: Breakable-Törékeny - Könyvmolyképző Kiadó, 2014./

Folytatás »

Mark Lawrence: Tövisek királya ( Széthullott birodalom 2.)

Újabb könyv a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás listájáról - már az év elején belehúztam, hogy  idén is mindenképpen teljesíteni tudjam ezt az erőpróbát. Ráadásként még a sorozat első részét is újraolvastam, mert úgy igazi az élmény, ha nem az emlékezetem megkopott darabjait rendezgetem egymás mellé, miközben próbálok belemerülni a történetbe.

Értékelés: 9/10

Kiadó: Fumax Kiadó

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 500 oldal

Borító ár: 4.495,- Ft

A mű eredeti címe: King of Thorns

Fordította: Gy. Horváth László

Sorozat: Széthullott birodalom

Előzmény: Tövisek hercege

Folytatás: Tövisek császára

Kiegészítő novellás kötet:

Úti testvérek - Történetek a Széthullott Birodalomból

Műfaj: posztapokaliptikus, fantasy

Honorous Jorg Ancrath herceg megfogadta, hogy mire betölti a tizenötödik életévét király lesz - a fogadalmát teljesítette, születésének másfél évtizedes évfordulójának napján már Renar-felföld uralkodója. Hiába azonban a beteljesített bosszú, az anyja és az öccse haláláért vett elégtétel, a taktikázás, amivel kiderítette, hogy kik állnak az események hátterében, mégsem irányíthatja békésen sziklás, hegyekkel és szűk völgyekkel tagolt birodalmát - bár nem is ezt tervezte, mert az egy helyben ülés nem neki való. Arra azonban, hogy húszezres sereg vonul majd falatnyi vára ellen, maga sem számított. Minden jövendölés ellene szól, a felvonult túlerő előtt mindenki más meghajolna, de Jorg nem ilyen, megtesz mindent, hogy makacs elképzelését, miszerint legyőzi Nyíl hercegét és hatalmas hadseregét, véghez vigye - még akkor is, ha ez tisztességes módszerekkel nem lehetséges. Jorg azonban az a király, akit soha nem tartott vissza a lelkiismerete attól, hogy nem szokványos módszereket alkalmazzon a sikere érdekében.

"A királyok játszmája sohasem tiszta játszma."

Két szempontból is jobbnak éreztem ezt a részt, mint az előzményt: immár nem jelentett problémát a történet megfelelő korban való elhelyezése, most már tisztában voltam vele, hogy egy posztapokaliptikus világban játszódnak az események, amelynek társadalmi berendezkedése leginkább a feudalizmushoz hasonlítható, de attól még feltűnnek a régi világ eszközei, titokzatos gépei. Örömmel üdvözöltem azt is, hogy Jorg végre nem egy törpe terrorista - csak hogy az egyik barátnőm kedvenc, Jorgra vonatkozó szavajárásával éljek -, hanem pár évvel idősebb, mint a korábbi történet idején, így viszont a cselekedetei, illetve az emberei által adott reakciók is hitelesebbnek tűntek a szememben.

"Sok mindennek köszönhetem a trónomat, egy rakásnyi lehetőségnek valószínűtleneknek, lopottaknak, sok jó vagy rossz ember áldozathozatalának."

Bár a történetben nagyon sok az egyedi ötlet és elképzelés, Jorg rendhagyó személyisége pedig garancia a sajátos hangulatra, a nem éppen szokványos cselekményre, ugyanakkor szerintem ezek még mindig nem lennének elegendőek egy igazán kiemelkedő színvonalú regényhez. Emlékezetessé az tette a számomra ezt a történetet, hogy a szerző csavart egyet a történetvezetésen, ötletesen összekuszálta az események időrendjét.

"Az emlékezet tesz bennünket azzá, amik vagyunk. Pillanatok és érzések, borostyánba ragadva, érzelemszálakon felfüggesztve. Ha valakit megfosztunk az emlékeitől, mindenétől megfosztjuk."

(A kép INNEN.)

A cselekmény három szálon fut: megelevenedik a jelen, amikor is Nyíl hercege húszezres seregével körülzárja és ostrom alá veszi az Odút, illetve megismerjük a négy évvel ezelőtti eseményeket, amelyekbe pár hónappal az első kötet befejező történéseit követően kapcsolódunk be. Közben pedig ott vannak Katherine Ap Scorron naplórészletei, amelyek erős érzelmekről és sok minden egyéb másról számolnak be. A naplórészletek éveket ölelnek fel, a múlt fejezetei a hónapokon keresztül történő vándorlást írják le, míg a jelen mindössze egy nap történéseire  - a menyegző napjára - korlátozódik.

"Azt mondják, az élet jó tanítómester, csak sajnos minden tanítványát megöli. A hegyek is nagy tanítók, és egy-egy sztártanítványt néha életben hagynak."

A már megszokott borongós és kissé sötét hangulatot, valamint Jorg egyedi modorát ismerősként üdvözöltem. A jelenkor eseményei érdekesek, mozgalmasak, feszültséggel teliek, döntések súlyától nehezek, meglepetésektől hemzsegnek - élvezettel olvastam őket. Éppen ezért estek rosszul a múltban tett kirándulást hosszan taglaló oldalak, amelyek inkább tűntek a cselekmény, illetve a regény egészének szempontjából vargabetűnek, időhúzásra és oldalszám növelésre vonatkozó kísérletnek, mint fontos jelentést magukban hordozó események leírásának. Utólag kénytelen voltam megkövetni magam, alázatosan hamut szórtam a fejemre, mert bizony ennek a könyvnek nem igazán van olyan oldala, ami felesleges lenne, legfeljebb csak időlegesen annak tűnik, de a végén minden értelmet nyer és mindennek meg lesz a maga helye, illetve értelme. Azt azonban nem tudom magamban tartani, hogy eme, általam vargabetűknek titulált kitérők olvasása során bizony úgy éreztem, hogy valamelyest leült a történet - és hiába a vége történések miatti csodálat, de akkor sem tudom felejteni a lassabb részeket.

"Mutassatok egy embert, akiben minden rész harmonikusan, egyenes sorban illeszkedik egymáshoz, és én mutatok nektek egy őrültet. Mind keskeny mezsgyén járunk, és kétfelől ott a téboly. Akiben nincsenek ellentmondások, hogy kiegyensúlyozzák, hamar lepottyan róla."

Katherine Ap Scorron
(A kép INNEN.)

Nagyon tetszik, hogy van karakterfejlődés: Jorg változik. Bár továbbra is könyörtelen, gyilkolásra való hajlama és őrülettel határos gondolatai nagyjából ugyanazok maradtak, de érzeni, hogy az eltelt idő és a felelősség súlya, amit a vállára vett, őt is formálja: az akaratos fiúból lassan férfivá érik, olyan emberré, aki bár nem teljesen szokványos uralkodó, de attól még érdemes követni - és ezt az emberek meg is teszik, bíznak benne, meghalnak érte.

"Oly sok minden időzítés kérdése az életben."

A regény a legutolsó oldalig képes meglepetést okozni, Jorg cselekedetei, az adott pillanatban, az aktuális szituációban teljesen kiszámíthatatlanok - még számára is azok. A szerző az E/1-ben íródott elbeszélés, illetve Jorg áradó gondolatai ellenére is képes volt elérni azt, hogy a titok, a következő lépés biztosan érdekes maradjon, a kép csak lassan álljon össze, de ha ez megtörténik, akkor az nagyot üssön. Ez az, ami igazán zseniális ebben a regényben, ami számomra  - a főszereplő stílusán kívül - kiemeli a többi fantasy regény közül. Elárulom a kulcsszót: a ládika.

Az előző kötethez képest valamivel lényegesebbek voltak a technikai részek, az elődök által hátrahagyott eszközök, illetve az alkalmazásuk, az események alakulásában betöltött szerepük. Főleg nyerte el maradéktalanul a tetszésem, hogy az egyik ilyen lényeges szerkezet szerves részét képezi az egyébként is zseniális borítónak, amelyet képes voltam hosszú perceken keresztül és nagyon gyakran bámulni, elemezni, csodálni a részletgazdagságát.

"A seborvosok eret vágnak, hogy lecsapolják a rossz nedveket, és az ember megújulva nézhessen szembe a világgal. Talán jobb volna, ha tollat nyomnának az ember kezébe, hogy azon folyhassanak ki belőle a mérgek, a vérét pedig megtarthassa arra, amire való."

Végső következtetésként azt gondolom, hogy ez egy jó regény, egy igazán eseménydús második rész, a karakterfejlődés egy újabb lépcsőfoka, amely szerkezetével és briliáns befejezésével vett meg igazán magának.

Folytatás »

Tara Sivec: Csábítások és csemegék (Csokoládéimádók 1.)

Nem is tudom, hogy mire - milyen regényre - számítottam igazából, amikor megpillantottam ennek a kötetnek a borítóját, de az tuti, hogy a csokiba mártott eper már első ránézésre is nagyon ínycsiklandónak tűnt. A fülszöveg annyira nem hozott lázba, legalábbis az egyedülálló anyukára és a hirtelen betoppanó régi szeretőre vonatkozó része. Bezzeg a szexuális segédeszközöket árusító utalásra már annál inkább felcsillant a szemem, ebben láttam valami fantáziát, valami olyat, amely elüt a megszokottól sablontól, és rengeteg konfliktusra ad lehetőséget. Szóval megvettem a könyvet, majd egy gyenge pillanatomban a kezembe is vettem, beleolvastam és ... benne ragadtam, de olyan szinten, hogy nem volt olyan oldala, amelyen ne kacagtam volna hangosan - még hajnali kettőkor is.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 374 oldal
Fordította: Farkas János
Borító ár: 3.299,- Ft
A mű eredeti címe: Seduction and Snacks
Sorozat: Csokoládéimádók
Folytatás:
2.) Életek és édességek
2.5.) Tattoos and Ta Tas
3.) Troubles and Treats
3,5.) Hearts and Llamas
Műfaj: romantikus, chick lit

Szóval... Claire az egyik főiskolai bulin összejön egy sráccal és neki adja legféltettebb és egyetlen kincsét. Mivel azonban az aktus mindkét résztvevője felöntött egy kissé a garatra, ezért egyes emlékek eléggé homályosan maradtak csak meg, másokról pedig el is felejtkeztek a fiatalok. A végeredmény: Claire elvesztett valamit, de kapott helyette valakit. Amikor nyilvánvalóvá válik a tény, hogy a család gyarapodni fog, Claire keresni kezdi a fiút, akivel csak egy éjszakát töltött, akinek a nevét sem tudta, akit reggel magára hagyott, mielőtt az még felébredt volna, és akire senki sem emlékszik, de sehol sem tud a nyomára akadni. A lány otthagyja az iskolát, hazaköltözik a szülővárosába, megszüli a gyereket és egyedülálló anyaként nevelgeti kisfiát. Eltelik öt év, és Carter felbukkan abban a bárban, ahol a lány is dolgozik... és innentől kezdve a történet még jobb és még humorosabb volt, mint amiben már addig is részem volt.

Ennek a könyvnek az olvasása során éreztem igazán, hogy mennyire meghatározó a szerző stílusa és hozzáállása az élethez. Biztos vagyok benne, hogy ugyanebből az alaptörténetből - egy fiatal lány ballépéséből, teherbe eséséből és egész életének megváltozásából -, más szerző biztosan tragikus, erősen szenvedős, de legalább keserédes hangulatú regényt kreált volna. Ezzel ellentétben Tara Sivec egy végtelenül szórakoztató, iróniával és fura, de mégis életszerű helyzetekkel teli, minden ízében élvezetes és kacagtató történetet dobott össze, amelynek olvasása során egy percig sem éreztem úgy, hogy - akár csak kicsit is - leült volna a cselekmény hangulata. Nincs fölösleges dráma, csak önfeledt szórakozás.

A kép INNEN.

Még a kezdeti és a jelenkori események között eltelt öt évet, illetve a főszereplőinkben ezt az időszakot kitöltő vágyakozást - ami inkább vágyódás - is jól oldotta meg a szerző. Talán hihetetlen, hogy valakinek még ennyi idő elteltével is meghatározó az életében az a bizonyos éjszaka, de nem lehetetlen. Főleg, mivel ha a hatás létrejötte után a másik eltűnik és utána sem bukkan fel, akkor az egyébként jelentéktelen hatás felerősödik, a gondolatok mindig ugyanoda kanyarodnak vissza, és már elő is állt a végeredmény: a végtelen vágyódás egy illat, egy érintés vagy egy szempár iránt.

A legjobban az tetszett, ahogy a szereplőket és minden élethelyzetüket áthatja a szarkazmus és az irónia, megjegyzéseikkel magukat sem kímélik, de másoknak is bőven kijut belőle, mégis érezni, hogy összetartó és egymást mindenben támogató, segítő emberekről szól az egész történet. Senki sem tökéletes, mindenkinek vannak hibái, és a botlások száma is végtelen, de ettől olyan hihetetlenül életszerű az egész. Ez a regény tele van élettel, vidámsággal és kacagással, olyannyira, hogy képes volt teljes mértékben kikapcsolni, és még napok múlva is időnként felkacagtam, amikor eszembe jutott egy jelenet vagy egy beszólás - csillogó szemmel, ragyogó mosollyal meséltem a környezetemben arra fogékonyaknak az élményemet.

Mivel egyébként is szeretem az iróniát és a szarkasztikus megnyilvánulásokat, a humor ilyen típusú kifejeződését, ezért úgy érzem, mintha kifejezetten nekem íródott volna a történet. Valószínűleg nem mindenkinek fog tetszeni a regény stílusa, de hozzám annyira közel került az egész, hogy teljesen el tudtam veszni benne.

Csokiba mártott chips (A kép INNEN.)

Imádom, ha váltott nézőpontú a történet, ha mind a két szereplő gondolatai nyilvánvalóak, láthatóak, érezhetőek és ezzel a regénnyel ezt is megkaptam. Fantasztikus volt: nagyon kedveltem Claire-t, még jobban Carter-t. De, aki a leginkább imádtam a történetben az nem más, mint Gavin, az egyéjszakás kaland gyümölcse, aki az események idején már elmúlt négy éves. Még egy ilyen cserfes és életrevaló kiskölyköt... nem lehet szavakba önteni, hogy mennyire jól sikerült a karaktere - akár még azt is megkockáztatom, hogy a szerző közvetlen közelében van egy hasonlóan szókimondó és sajtkukac kisfiú, aki mintaként szolgált. A mellékszereplők: Jim és Claire apja nagyon jól sikerültek, aranyosak, kedvelhetőek, pimaszak, Liz, Drew és Jenny karaktere, illetve szereplése viszont hagy maga után némi kívánnivalót.

Ennyi dicséret után azért ki kell térnem némi negatívumra is: az egyik a trágár beszéd - ezekből elég sok szerepel a könyvben, egy részük - fogjuk rá - nem életidegen hasonló, mondhatni hétköznapi szituációban, míg mások már nekem is kissé erőltetettnek hatottak. Mivel nekem is szükségem lenne néha arra, hogy szappannal mossák ki a szám, ezért a sok-sok nevetésért cserébe, hajlandó voltam minden egyes kifejezést megbocsátani - és még nem is esett nehezemre. Bár az is igaz, hogy bármennyire is szókimondónak és nyíltnak tartom magam, illetve a környezetemben is nagyon sok hasonló ember van, ugyanakkor a vagina kifejezést ennyiszer soha nem használtuk és használjuk, de hát ízlések és pofonok - viszont ez a mennyiség már nekem is sok volt. Ahogyan azt is túlzónak tartottam, ahányszor Claire a pohár fenekére nézett, illetve amilyen mélységben tette ezt.

A kép INNEN.

Idézet? Azt most senki ne várja el tőlem, hogy beidézzem ide az egész könyvet, márpedig leginkább ezt kellene tennem, ha hitelesen vissza akarnám adni a hangulatot, de nem hiszem, hogy a kiadó támogatná és díjazná ezt az ötletet. :)

A Rubin pöttyös sorozatban megjelent regények esetében eddig a szomorkás, fájdalmas, sötétséggel és titkokkal teli olvasmányok kerültek a kezembe, de ez a regény teljesen más, és pont ezért üdítő színfolt, élvezetes változatosság - igazi csábítás és ínycsiklandó csemege. Természetesen sorozat... de ilyen stílusú könyvből bármennyit hajlandó vagyok elolvasni, szóval részemről jöhet a többi is. :)

Hohó, erről jut eszembe: van egy olyan érzésem, hogy a főhőseinknek már megint belekeveredtek valamibe, aminek szerintem lesz még következménye. Kíváncsi vagyok, hogy úgy lesz-e, ahogy gondolom. :D

Folytatás »

A hét idézete (2015/11.)

"Gyakorta megesik, hogyha nem kérdezünk, választ kapunk, akár olyat is, amire eszünkbe sem jutna rákérdezni."

/Mark Lawrence: Tövisek császára - Fumax, 2013./

Folytatás »

Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona (Üvegtrón 2.)

Az előző résszel, az Üvegtrónnal kapcsolatban az volt a legnagyobb problémám, hogy a főszereplő nem éppen orgyilkos „hivatásának” megfelelően viselkedett: ahelyett, hogy megfelelt volna országszerte ismert és hírhedt hírnevének, inkább a tükör előtt illegette magát, bálokon parádézott, illetve a herceggel vagy a testőrkapitánnyal flörtölt. Az egész történetből hiányzott az a kissé sötét hangulat, amelyre a fülszöveg alapján számítani lehetett volna – helyette viszont annál nagyobb hangsúlyt kapott a romantika. Az akcióban és misztikumban bővelkedő befejezés azonban felvillantott valami ígéreteset, egyben ízelítőt kaptam az addig rejtett mágiából. Amit megtapasztaltam, az csak nem hagyott nyugodni, ott kattogott a fejemben és addig piszkált, míg végül a sorozat folytatása mellett döntöttem – nem bántam meg.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 494 oldal

Fordította: Hetesy Szilvia

Borító ár:

2.999,- Ft (kartonált) / 3.999,- Ft (kemény borító)

A mű eredeti címe: Crown of Midnight

Sorozat: Üvegtrón

Előzmény: Üvegtrón,
Az orgyilkos pengéje és más történetek
Folytatás: Heir of Fire, Queen of Shadows

Műfaj: YA fantasy

Celaena megnyerte a tornát, ő lett a király orgyilkosa, és úgy tűnt, hogy ez a jellemére, minden megnyilvánulására is jelentős hatással volt: Doriannal, a herceggel szemben sokkal távolságtartóbban viselkedik, Chaolt, a testőrkapitányt ugyan továbbra is vonzónak találja, de előtte is titkolózik. A király küldetésekkel bízza meg, ő pedig sorra teljesíti is azokat – igaz, hogy mindezt a maga módján teszi: megbízásai során egyesíti orgyilkos képességei előnyeit a női praktikákkal, a feladatokat pedig teljesen egyedien értelmezi. A lány szeme előtt egyetlen cél lebeg: ha megfelel az uralkodó elvárásainak és letelik az ideje, akkor szabad lesz – amíg azonban ez bekövetkezik, még sok mindent kell kiállnia, a veszélyes helyzetek pedig egyre csak sűrűsödnek körülötte. Amikor azt a megbízást kapja, hogy ölje meg a trón ellen szőtt összeesküvés vezető emberét, kicsúsznak a kezéből az addig szorosan tartott szálak, és felpörögnek az események.

Ez a kötet alapvetően két részből áll össze, amely jól láthatóan, külön címekkel meg is jelenik a kiadványban. A történet első fele, A király bajnoka inkább felvezetés, amely Celaena küldetéseiről, a király által rábízott feladatok leírásáról, illetve Chaol kapitánnyal szembeni érzelmeinek fejlődéséről szól. Az események lassan csordogálnak, izgalomra mértékkel lehet számítani, de a feszültség folyamatosan növekszik – valami készül a háttérben, ami nagyot fog szólni. A kötet második fele, A királynő nyila sokkal sötétebb, fájdalmasabb, valamint mágiával, titkokkal és érzelmekkel terheltebb. A korábbiakban felgyűlt feszültség elementáris erővel robban és rombol szét mindent, ami eddig csak egy kicsit is hasonlított a béke, a nyugalom vagy a szeretet érzésére. Egyáltalán nem véletlen, hogy a mozgalmas cselekményű, akciókkal és összefüggésekkel teli, lényegesen élvezetesebb fejezetek sokkal jobban tetszettek, mint a valamivel lassabb felvezetés.

Érezhetően javult a szerző stílusa: a fogalmazásban, a történetvezetésben és a karakterábrázolásban is látható a változás, az eredmény pedig eléggé meggyőzőre sikerült. Nincs hiány érzelmekben, az akaratok egymásnak feszülésében és ármányban, az író nem kíméli a szereplőit, a sötétség egyre inkább átjár minden jelenetet. Ahogy haladtam a történettel, úgy kerültek egyre többször elő a fegyverek lett véresebb és sötétebb a cselekmény.

A mágia, amely eddig megbújt a háttérben, most átveszi az irányító szerepet, előbújik a fátyol mögül, szinte tarol, egyszerűen magával ránt – korábban ezt vártam volna az Üvegtróntól is, de csak ebben a kötetben merülhettem el benne igazán. Most már jól látszanak az összefüggések, lényegesen több minden van a háttérben, mint azt az előzmények ismeretében gondolni mertem volna – nekem pedig nagyon tetszenek ezek az egyszerre összefonódó és szerteágazó szálak.

Ritkán olvasok olyan sorozat második részt, amely ennyivel jobban sikerült, mint a felvezető kötet, amely képes ennyire mást adni, ilyen mértékben kiteljesíteni az eseményeket, megbonyolítani a szálakat, és lekötni az olvasóját. Nem tudok belekötni sem a cselekményszövésbe, sem a történetvezetésbe, sem a karakterekbe, egyszerűen minden a helyén volt - kategóriáját tekintve mindenképp -, és én örültem neki, hogy végül is rászántam magam az olvasásra. Ezek után a harmadik rész mindenképpen kötelező.

Korábban azon keseregtem, hogy kis hazánkban nem divat a kiegészítő novellák megjelentetése, így az élményt teljessé tevő információk, kalandok egy része nem jut el a hazai olvasókhoz – ugyanakkor az is igaz, hogy a trilógiák ettől még élvezhetőek. Úgy néz ki, hogy megtört a jég, mert hamarosan megjelenik a sorozat előzményeit tartalmazó kötet, amely Az orgyilkos pengéje és más történetek címmel kerül majd a boltokba. Kíváncsi leszek, hogy ezek a novellák - szám szerint öt -, mennyivel teszik majd teljesebbé a világot, a már ismert eseményeket - mindenképpen beszámolok róla.

A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Monica Murphy: Három megszegett ígéret (Drew & Fable 3.)

Van valami Monica Murphy stílusában, ami ugyan nem teszi kiemelkedő tehetségű, hihetetlenül csavaros történeteket papírra vető íróvá, de mégis jól esik olvasni a történeteit, mert jól át tudja adni a szereplők érzéseit, gondolatait, váltott nézőpontú mesélése pedig csak még élvezetesebbé teszi az élményt, közelebb hozza a szereplőket. 

Értékelés: 6/10

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 336 oldal + ajánlók

Fordította: Szabó Olimpia

Borító ár: 3.499,- Ft

A mű eredeti címe: Three Broken Promises

Sorozat: Drew & Fable

Előzmény: Heti csaj, Második esély pasi

Folytatás: Négy évvel később

Műfaj: romantikus, new adult

Ez a kötet a Drew & Fable sorozat harmadik része, de annak ellenére, hogy Fable végig jelen van a történetben, ez a kötet nem a már megismert párosról szól, hanem Jen és Colin kettőséről. Hogyan kerültek ők ebbe a kötetbe? Ha emlékeztek rá, akkor a Második esély pasiban már szerepeltek mind a ketten: Colin, a Kerület nevű étterem vezetője, és ő az, aki felfedezi Fable rátermettségét, felkínál neki egy másik munkát és alkalmazza pincérnőként; Jen ugyanebben az étteremben dolgozik és idővel Fable legjobb barátnőjévé válik. Szóval ők azok, akikről most olvashattam, ők azok, akik arra várnak, hogy megismerjétek a történetüket.

Jen és Colin nem olyan, mint Fable és Drew, nagyon nem - éppen ezért maga a kötet is teljesen más élményt ad, mint a Heti csaj vagy a Második esély pasi. Van akinek tetszeni fog ez a változtatás, ez a másfajta hangulat, és van akinek nem. Igyekszem megmutatni, hogy miből is fakad a különbség.

Jen és Colin gyerekkoruktól kezdve ismerik egymást, együtt nőttek fel. A lány bátyja, Danny és Colin pedig a legjobb barátok voltak, együtt akartak bevonulni a hadseregbe, amire végül is nem kerül sor, csak Danny-ből lesz katona, a küldetésből nem is tér többet haza - halála megviseli az egész családot, Jen elmenekül otthonról, Colin-t pedig gyötri a lelkiismeret furdalás és köti az ígérete, amit a barátjának tett:  megígérte, hogy vigyázni fog a lányra. Egy év telik el, mire Colin rátalál a szökevényre, aki tarthatatlan körülmények között él: sztriptíztáncosként keresi a pénzt és időnként egyéb szolgáltatásokat is vállal. Colin hazaviszi magával, pincérnőként alkalmazza az éttermében és szinte szikrázik köztük a levegő, de Danny emléke mindkettőjükre és a kapcsolatukra is ráveti az árnyékát. Ebben a helyzetben ismerjük meg őket a sorozat második részében és a helyzet mostanra, a harmadik kötet kezdetére sem változott túl sokat.

Pont az előzőekben leírtak, a két főszereplő közös múltja miatt hiányzik a történetből a megismerkedés izgalma és feszültsége, helyette pedig a mindennapok taposómalma, illetve a hosszú ideje elfojtott érzések veszik át a helyet. Az már az előző kötetben leírtakból is kitűnt, hogy Jen és Colin éreznek valamit egymás iránt, ezért nem okoz nagy meglepetést, hogy előbb vagy utóbb átszakad gát és egymás felé fognak sodródni - ha pedig ez megtörténik, akkor abból nagyon szenvedélyes jelenet kerekedik. A szereplők életkora és a helyzetük miatt ez a kötet sokkal több tüzes jelenetet és huncutkodást tartalmaz, mint a megelőzőek.

Kicsit értetlenül álltam a hatalmas titkok és lelkiismereti problémák előtt, amelyet a két szereplő saját magának generált, de mivel mind a ketten nagyon szerették Danny-t, ezért egy idő után elfogadtam, hogy ők így dolgozzák fel a hiányt. Amit nehezebb volt megemésztenem, az a hosszas és folyamatos siránkozás, nyavalygás és problémázás, amellyel gyakorlatilag a saját életüket nehezítették meg és lehetetlenítették el a kapcsolatukat. Jen aranyos, jópofa, de nem igazán tartom életképesnek és közel sem annyira talpraesett, mint amilyennek a történet be akarja állítani a személyét - inkább bizonyos dolgokban makacsnak mondanám, de ennyi.

Colin gondolkodása eléggé nyakatekert, nem is mindig bírtam követni, hogy éppen most mi is a problémája és miért kanyarodunk mindig ugyanoda vissza, főleg ha egyszer már tisztázásra került az éppen megbeszélésre érdemes dolog. Igazán nagy mozgásteret nem kapott a szereplő a történetben, hiszen az előzményekből is látszott, hogy Colin teljesen odavan a lányért: ő a védelmezője, a fehér lovon érkezett szőke hercege. Nem is tud kilépni ebből a szerepből, esélye sincs rá.

Úgy gondolom, hogy eléggé szűk korlátok közé szorította magát a szerző ezzel a történettel, illetve annak alapjaival. Amit viszont ki lehetett hozni ebből a szituációból és ebből a párosból, azt megtette. Nem látom a lehetőségét annak, hogy hol lehetett volna még csavarosabbá, sokkal mozgalmasabbá tenni az eseményeket. Kicsit nyavalygósra és laposra sikerült, amelyet csak a pikáns és szenvedélyes légyottok, valamint az eddig elnyomott érzések felszínre kerülésével és a végső határidő közeledésével egyre gyakrabbá váló heves vitatkozások pörgetnek fel enyhe mértékben. Olvasmányos, de megvannak a maga hibái és korlátai a történetnek, nálam nem sikerült megütnie a Heti csaj szintjét.

Az írónő egy rövid jelenettel utalt Owen, Fable öccsének testi és jellembeli változásaira, ezzel mindegy elkezdte felvezetni a következő kötetet, mert a Négy évvel később bizony róla fog szólni. Bármennyire is aranyos volt Jen és Colin egymásra találása, ezt a részt akkor is csak olyan töltelék kötetnek érzem, mert amire igazán kíváncsi vagyok, az bizony Owen története. Remélem, hogy a magyar megjelenésre sem kell éveket várnunk.

Folytatás »

Maggie Stiefvater: The Dream Thieves - Álomrablók (Hollófiúk 2.)

Tekintve azt, hogy ez a regény is - a sorozat első részéhez hasonlóan - a Csökkentsd a várólistádat 2015 kihívás alaplistájának kötetei között szerepel, ezért nem vártam sokat az olvasással, rögtön ki is használtam a hetet kettőt egy csapásra lehetőséget.

Kicsit bajban vagyok, nehéz megfogalmaznom a regény által bennem felébresztett gondolatokat, mert egy részről tetszett a felépítése, továbbra is nagyon jó a háttértörténet, eléggé összetettek a szálak, ugyanakkor nagyon lassúnak éreztem az egészet és számomra tele voltak vargabetűkkel az események.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 488 oldal

Fordította: Molnár Edit

Borító ár:

2.999,- Ft (kartonált) / 3.999,- Ft (kemény borító)

A mű eredeti címe: The Dream Thieves

Sorozat: Hollófiúk
Előzmények: A hollófiúk

Folytatás: Blue Lily, Lily Blue

Műfaj: fantasy

Nem lehet élesen meghatározni, hogy melyik kötet melyik fiúról is szól tulajdonképpen, mert ők mindannyian annyira szerves részei történetnek, az eseményeknek, hogy ennek következményeként elmosódik a határ. Visszagondolva a sorozat első részére, azt mondanám, hogy akkor és ott Noah jelentette a titok és a megoldás kulcsát, ezért én azt a kötetet az ő történetének tekintem. Sokkal élesebben rajzolódik ki ebben a részben Ronan alakja, ez a kötet mindenképpen az ő regénye.

"Az a baj Ronan Lycnhcsel, (...) hogy nem a szavak embere. Így kénytelen más eszközökkel kifejezésre juttatni az érzéseit. Ököllel, tűzzel, szesszel."

A történet fő motívuma nem más, mint Ronan álomlátogatásainak megismerése. A fiú maga sem tudja, hogy mire képes, az ösztöneinek engedelmeskedve ragad magához tárgyakat az álmaiból, és vele együtt tapasztaltam meg én is, hogy honnan is ered, mit is tud ez a különleges képesség. Visszagondolva a regény egészére, igazán érdekes volt olvasni Ronan gondjairól, illetve küzdelmeiről, mégis úgy érzem, hogy túl lett nyújtva az egész.

"Annyi mindenre mondott nemet, hogy már nem is tudja, mikor kell igent mondania."

Ronan mellett némiképp háttérbe szorultak a többiek. Úgy érzem ennek a résznek Adam volt a legnagyobb vesztese: mindazok mellett, hogy nem éreztem át azt, ami vele történik, családi és érzelmi téren is ő jár a legrosszabban. A korábbi események, a Ley-vonal felébresztése, illetve az ígérete következményeként létrejövő lassú változások miatt kívülálló lett, mintha nem találta volna a helyét a bandában. Persze Adam maga is bezárkózott a csigaházába, nem igazán engedett a maga közelébe senkit, nem fogadott el segítséget. A benne végbemenő változások egyszerre voltak rémisztőek és érdekesek.
Ronan autóversenyes és álomban botorkálós jeleneteire ugyanez a megállapítás vonatkozik.

"Ha egyszer rátalálsz a helyes útra, maguktól jönnek a megoldások."

Ugyanakkor még mindig csodálatra méltó, ahogy a fiúk egymás hangulatainak változásaira reagálnak, ahogyan együtt mozognak, ha kell, és segítik egymást a bajban, még akkor is, ha néha kicsit elsodródnak egymástól.

"A csókolózás olyan, mint a nevetés. Ha jó a vicc, nem számít, mikor hallottál utoljára egy klassz poént."

Gansey és Blue kapcsolata finoman és szinte észrevétlenül alakul át a korábbi barátságból, olyan érzelmek kezdeményébe, amelyekről már olvashattunk az első részben. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, még annak ellenére is, hogy Blue tudja mi fog történni a fiúval. Már most érezni a szerelem okozta fájdalmat. Vajon mi fog történni a következő részekben? Mindenesetre Noah érdekes kérdéseket tett fel és érdekes dolgokat mutatott Blue-nak. :) Nagy örömömre a romantika továbbra sem képvisel nagy szeletet a történeten belül, ugyanakkor Blue szerepét továbbra is homály fedi a számomra.

"(...) annak az erdőnek is megvannak a maga szabályai. Mint mindennek, ami energiával és szellemekkel kapcsolatos. csak éppen nem mindig ismerjük őket. Ezért olyan kiszámíthatatlan az egész. De csak azért, mert tudatlanok vagyunk."

Természetesen folytatódik a Glendower utáni kutatás, viszont ezen a vonalon mintha nem haladt volna túl sokat előre a történet, Ronan elvonta a figyelmet a főszálról. Közben pedig kéretlen és kellemetlen alakok kutatják Greywater, akiről mi már tudjuk, hogy ki vagy mi is ő, és emiatt csak jobban izgulunk az épségéért.
Megismerjük Ronan családjának történetét, különös képességének eredetét, Gansey családja is nagyobb szerepet kap, és végre a Látók is kiveszik a részüket az eseményekből, nem pedig csak rébuszokban beszélnek.

Szürke megjelenése izgalmas színezetet adott a történetnek, a karaktere nagyon hitelesnek és félelmetesnek, igazi profinak hatott... egy darabig. Azt a pálfordulást, amit produkált, azt viszont nem nagyon tudta elfogadni az eszem.

"A csodák és a borzalmak különös kavalkádjában Glendower csak egy mozaikdarabka volt a sok közül."

Nem tudom, hogy mi lehet a probléma, amiért ez a kivételes háttértörténetű és kellően kidolgozott, egyedi karakterekkel rendelkező történet nem azt a hatást váltja ki belőlem, amit kellene. Pedig érzem a háttérben a bizsergést, azt ahogy a hangulat nyújtogatja felém az indáit, de egyszerűen képtelen elérni, megragadni és berántani. Bevallom, hogy minden zsenialitása és összetettsége ellenére is néha unatkoztam olvasás közben. Viszont a regény második fele mozgalmasabbra sikerült, a befejezés pedig kellően meglepő volt. Remélem a harmadik kötet végig érdekes és cselekményes lesz, jobban magával fog ragadni a hangulata, a története.

"Az idő nem lineáris, hanem körkörös, nyolcas alakú vagy domború, az istenit neki! Ha ezt elhiszed, nem értem, miért kételkedsz abban, hogy valaki belát a hepehupák mögé."

Az biztos, hogy ez a sorozat nem hasonlít a szerző egyik regényéhez sem, teljesen mást érzéseket generál bennem, mint a korábban olvasott történetek. Bár kétségtelen, hogy Maggie továbbra is csodálatosan fogalmaz, remekül megrajzolt karaktereket vonultat fel és az alaptörténet is egyedi - csak haladhatnánk valamivel tempósabban, mert ez még Maggie mesélési stílusához képest is komótos. Pont ezért vagyok bajban a pontozás terén is: az alapötlet megérdemli a magas pontszámot, de a kivitelezés most nem nyerte el a tetszésem - egyelőre megelőlegezem a nyolc pontot, de még az is lehet, hogy később felülbírálom a döntésem.

A befejezés viszont parádés, elképesztő és nagyon merész húzás, amely miatt a folytatás mindenképpen kell olvasásra, és természetesen a polcomra is.

Folytatás »

A hét idézete (2015/10.)

"A gonoszsághoz szelíd lejtő vezet, lépésről lépésre szinte észre se venni. Csak ha visszanézünk, és megpillantjuk a távoli magaslatokat, ahol valamikor éltünk, csak ilyenkor látjuk, mekkora utat tettünk meg."

/Mark Lawrence: Tövisek császára - Fumax, 2013./

Folytatás »