MaryJanice Davidson: Egy haláli szingli meséi (Betsy királynő 1.)

Régóta szemet vetettem már erre a könyvre, de mindig jött valami fontosabb, amire jobban vágytam, így mindig kimaradt a megvásárlásra kerülő könyvek közül. Nagy szerencsémre az idén megalakult a Borsodi Molyklub és egyik kedves klubtársam, SzAngelika kölcsön adta egy olvasás erejéig a könyvet, amiért végtelenül hálás is vagyok neki.

Miért csúszott le ez az írás a beszerzési listámról? Leginkább azért, mert a fülszövege tetszett is, meg nem is. A leírás alapján a történet egyik fele tipikus vámpír sztorinak, a másik fele csacska komédiának tűnt. A Carrie Bradshaw és egy vámpír keveréke sem győzött meg igazán. Leginkább azért, mert a Szex és New York sorozatért sem voltam odáig. Sőt... Ettől függetlenül olvasásra örömmel bevállaltam a könyvet, mert csak birizgálta a fantáziámat a történet. :)

Betsy, azaz Elizabeth Taylor (igen, jól írtam a nevét) titkárnőként dolgozik egy cégnél, rajong a márkás cipőkért és a mongol ételekért. Egyik nap a kedvenc mongol étterme előtt furcsa lények támadják meg. Csúnyán megsérül, de felgyógyul a támadásból. Hónapokkal később a leépítések miatt elveszíti a munkahelyét, majd ugyanazon a napon, a macskája megmentése közben elüti egy terepjáró és meghal. Később a ravatalozóban tér magához

Történetünk azzal a nappal kezdődik, amikor Betsy meghal. Pontosabban ezekkel a szavakkal: "Ez a nap - akkor még nem tudtam, hogy a halálom napja - rosszul indult, pocsékul folytatódott és rémesen végződött".
Az, hogy Betsy különleges, már a könyv elején kiderül. Az, hogy mennyire tudatlan, szintén. Ha nem lennének körülötte annyian, akik szeretik vagy "csak" a hatása alá kerülnek, nem is tudom, hogy mihez kezdene. Különleges képességei okára ugyan nem derül fény, de mindenki úgy azonosítja őt, mint egy jóslat alanyát és mint a vámpírok királynőjét. Persze, hogy akad városban két olyan fél, akik egymással szemben állnak és persze, hogy mindegyiknek az a célja, hogy magának szerezze meg Betsyt. Nostro és Sinclair akár egy mágnes két pólusa, annyira különböznek egymástól. Betsy azonban - milyen meglepő - nem igazán akarja egyiküket sem, csupán a saját életét élni, vámpírpolitikától mentesen. Na ez az, ami nem igazán jön össze neki.

Bajban vagyok az értékeléssel, mert egyrészről tetszett, hogy a történet nem igazán a tipikus vámpírsztorik vonalát követte, hanem próbált valami újdonságot csempészni a megszokott klisék közé. Másrészről a főhősnő stílusa nagyon nem jött be, azt is nyugodtan kijelenthetem, hogy néhányszor az agyamra is ment a mániáival. Melyek voltak ezek? Bosszantó volt számomra a folyamatosan emlegetett divat és cipőmánia. Idei modell, tavalyi modell, ilyen márka vagy olyan márka. Pff... Az elején még élveztem is a főszereplő csetlését, botlását, hangosan kacagtam a beszólásain, a szerencsétlenkedésén. (Legjobban a meg akarom magam ölni jelenetek tetszettek. Dőltem a röhögéstől.) Aztán ebből az esetlenségből kibontakozott (vagy éppen beleuntam) az a libás stílus, amit elég nehezen tudok elviselni. Nagyon bosszantott még Betsy nem létező névmemóriája. A legegyszerűbb neveket sem volt képes megjegyezni. Mindenféle, az eredetihez nem is hasonlító hangzású nevekkel illette az új ismerőseit. Sokadszorra is. Amikor viszont az ellentáborhoz tartozó egyik vámpírnak, akik Shanarának hívtak, odadobott egy ötdolláros bankjegyet és közölte vele, hogy szerezzen magának egy normális nevet, na akkor végképp a szívembe lopta magát. :)

Egy történetnél lényeges a főszereplő, de úgy vagyok vele, hogy ha benne nem találom meg, amit keresek, akkor a mellékszereplők még mindig megmenthetik a történetet. Jessica, Marc és Sinclair, tehát mind alkalmas lett volna erre a feladatra. Jessica a barátnőjéhez hasonlóan idegesített. (Nem véletlenül barátnők.) Marc figurája kevés volt ahhoz, hogy egy történet rá támaszkodjon, de alapjaiban kedveltem. Még a szexuális identitása ellenére is. Sinclair... Na ő igazán alkalmas lett volna arra, hogy a hátára vegye a történetet.  Jó kiállású pasi, döglesztő külső, humora időről időre megvillan és még tetszik is... De valahogy mégsem jött be az egész. Talán mert egy számító dög és nem igazán azért kellett neki Betsy, amiért kellett volna, hanem a hatalmi játszmák miatt. Na meg persze amiatt, ami általa elérhető Sinclair számára. Utálom ezért? Nem. Betsy megérdemelte, amit kapott, mert a kezébe adtak mindent, ami a fejlődéséhez szükséges lett volna, de ő el volt látva a maga kicsinységeivel (divatmárkák, cipők, stb.). Egyáltalán nem tudtam sajnálatot érezni az irányában. (Ahogy egyik buta liba irányában sem tudok.) Ellenben elgondolkoztam azon, hogy Sinclair vajon jól járt-e azzal, amit sikerült kicsikarnia Betsyből. Egyelőre egy határozott nem a válaszom. De most már egye meg, amit főzött magának.

Reményeim? Azok vannak. Csak remélni tudom, hogy a sorozat következő részében Betsy végre felnő a feladatához, a rangjához. Sinclair pedig végre hozza azt a formáját, amire ebben a könyvben is számítottam. Bár úgy érzem, hogy én ezen reményeim beteljesülését már nem fogom figyelemmel követni.

A borítót azonban nagyon nem értem. Hősnőnk egy szőke, hosszú hajú csaj. Szerintem az eredeti borító sokkal jobban visszaadja a könyv hangulatát.

Ha már a hangulatnál tartunk, akkor meg kell jegyeznem, hogy olvasni könnyű volt a könyvet, de mint a korábbiakban leírtakból kitűnik mérhetetlenül felidegesített. Eddig is gondoltam, hogy a chik lit nem az én műfajom, de ez most be is bizonyosodott. Az, hogy van-e benne paranormális vonatkozás vagy sem, nem igazán számít. Azoknak viszont, akik szereti a chik lit műfajú könyveket biztosan tetszene a sztori. Sajnos nekem ez a vámpírba oltott boltkóros maca nem igazán jött be. A hiba nagy valószínűséggel bennem van és nem a könyvben, de ez így nálam csak egy közepesre jött össze. Értékeltem az újdonságokat, a döglesztő Sinclairt, a nevettetős jeleneteket, valamint azt, hogy a végére egész felpörgött a történet.

Pontszám: 6 pont

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem:  328 oldal
Teljes ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: Undead and unwed
Forrás: kölcsönbe kaptam (SzAngelika)

Posted in: 2012,Betsy királynő,könyvértékelés,Könyvmolyképző,MaryJanice Davidson,vámpír,Vörös pöttyös