Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. október 9., kedd

Nagyító alatt (6.): E-könyvek és lelőhelyeik a hazai könyvpiacon

Már érik bennem egy ideje, hogy írni szeretnék róla, de úgy érzem, hogy most van itt igazán az ideje a témának. Miért érzem ezt? Mert egyre több kiadó vállalkozik rá, hogy a hagyományos kiadványok mellett elektronikus könyveket is megjelentet.
Még mielőtt valaki úgy gondolná kijelentem, hogy ez nem egy papír könyv kontra e-book bejegyzés. Tőlem ilyet aztán végképp nem fogtok olvasni, mert én mindkettőt szeretem. A papír könyv ugyan még mindig papír könyv, de a technika fejlődik és miért ne használnánk ki az általa nyújtott előnyöket.
De vissza a kezdeti témához: e-könyvek megjelenése. Némi részrehajlással persze és nem a teljesség igényével (mert én ezeket a könyveket szeretem).

Mindenképp az Agave Könyvek kiadóval kezdem, akik az engem érdeklő könyveket megjelentető kiadók közül elsőként jelentkeztek meg e-könyvvel a hazai piacon. A kezdeti lelkesedésem a megjelent e-könyvek iránt sajnos hamar lecsitult, mert csak néhány művet  kínáltak ilyen módon és az áruk is (1.990,- Ft/db) közelített a hagyományos könyvek kedvezményesen (kb. 25% kedvezménnyel) beszerezhető árához. Akkor pedig inkább a papír. A kezdeményezést ettől függetlenül értékelem és remélem, hogy nem állt le ezzel a tevékenységével a kiadó. A megjelent e-könyvek e-pub és prc formátumban érhetők el. A kiadó kínálata megtekinthető és megvásárolható az agaveboltban.


Az Ad Astra nem csak azzal robbant be a köztudatba, hogy nagyon egyedi könyveket hozott el a hazai olvasók részére, hanem azzal is, hogy ezen kiadványok (egy kivételével) kaphatók e-könyv formátumban is. E-könyveik ára teljesen elfogadható, 1.500,- Ft/db áron megvásárolhatók a kiadótól vagy akár a blogokon kirakott miniboltokon keresztül. A kiadó két formátumban (epub és prc) kínálja olvasóinak a könyveket. A személyes fiókban mindig a legfrissebb, javított verzió érhető el és korlátlan mennyiségben letölthető a megvásárolt példány. Nem kell tehát izgulnunk azon, hogy megsérült a fájl és nem tudjuk elolvasni a könyvet. Csak ismételten le kell tölteni és már olvasható. A fájlok másolhatók, de személyes vízjelet tartalmaznak.
A kiadó kínálata megtekinthető és megvásárolható a webáruházban.
Mindenképp elismerést érdemel az a munka és kitartás, amit az Ad Astra felvállalt az e-könyvek megjelentetésével kapcsolatban. Véleményem szerint igazán úttörő munkát végzett.


Legnagyobb örömömre október elején egy másik kedvenc kiadóm, a Delta Vision is megjelent az elektronikus könyvek piacán. A kiadó e-könyv kínálata hetente fog frissülni. Régi kedvenceink és új megjelenések is szerepelnek a kínálatban. Az elektronikus kiadványaik ára több, mint baráti, mert bevezető áron mindössze 999,- Ft/ db áron juthatunk olvasnivalóhoz. (Én már be is vásároltam belőlük.)
Az elérhető formátum ebben az esetben is kétféle: epub és mobi. A személyes fiók szintén a legfrissebb példányokat tartalmazza és szintén korlátlanul letölthető. A fájlok ebben az esetben is puha DRM-mel ellátottak, azaz másolhatók, de személyes vízjelet tartalmaznak. Az illegális oldalakra feltöltött példányok eredeti tulajdonosai felkutathatók.
A kiadó kínálata megtekinthető és megvásárolható a webáruházban.
Személyes megjegyzés: külön örülök Gaura Ágnes Vámpírok múzsája című írásának.

Nem hagyhatom ki a felsorolásból, de a nyomtatott és az e-könyvek ára miatt mindenképpen a felsorolás végére kerülnek az Ulpius-ház Kiadó elektronikus könyvei. Elektronikus kiadványaik 499,- Ft és 2.999,- Ft közötti áron mozognak (az előbbiek a magyar szerzők könyvei, az utóbbi kategóriába természetesen a legújabb divatkönyvük tartozik). Állítólag szeptember közepén még olcsóbbak is lettek az e-könyv áraik (mintha én is drágább, a papírkönyvekével közel azonos áru e-könyvekre emlékeztem volna korábbról). Szóval örüljünk neki, hogy olcsóbb lett, de...
A kiadó könyveit a Bookandwalk.hu és a Shopline.hu oldalakon találtam meg leghamarabb. Bevallom, hogy a kiadó e-könyveinek megvásárlására - az áraik ellenére is - mindössze egyetlen egy dolog ösztönözne, mégpedig az, hogy az e-book olvasón nem látszik a könyv borítója. Nyugodtan emberek közé lehet merészkedni a könyvvel és senki nem fog furán nézni rád.

Ha már Book and walk, akkor kiemelném, hogy itt kiadónként is válogathatunk az e-könyvek között. Személyes kedvencemként kiemelném az Aba Kiadó által felkarolt elsőkönyves író, Trux Béla A templomos lovag című könyvét, amely mindössze 1.499,- Ft-ért vásárolható meg az oldalon. Az érdeklődők azonban sok ingyenesen letölthető, magánkiadásban megjelent könyvet is találhatnak az oldalon.
A magánkiadások miatt meg kell említenem a Publio Könyváruházat is. Itt fedeztem fel Ta-mia Sansa Forradások című könyvének elektronikus változatát nagyon baráti áron. Felfigyeltem még pár könyvre, köztük Anne Wood Félhomály című írására, valamint szakmabeliként Havas Henrik A Bős-Nagymaros dosszié című könyvecskére. Véleményem szerint ezen az oldalon is érdemes szétnézni.

A Shopline.hu oldalon is felfedeztem az e-könyvek kínálatát. Segítséget jelent, hogy műfaj szerint is csoportosításra kerültek a könyvek. Le is csaptam erre a lehetőségre és elsőként a szórakoztató irodalom alá sorolt könyvekkel kezdtem a vizsgálódást. Itt is akadtam számomra kedves meglepetésekre. Laini Taylor Füst és csont leánya című könyvére 2.190,- Ft-ért (ez sem éppen a legolcsóbb), Szergej Lukjanyenko Világok őre és Őrök világa című könyveire akadtam rá 2.390,- Ft-ért (hűha, ennyiért már tényleg lehet papír könyvet is venni). Rábukkantam Harison Fawcett (Fonyódi Tibor) és Anthony Sheenard (Szélesi Sándor) több művére is elektronikus formában és az áruk is barátságos, átlagban 970,- Ft-ért kínálja a kiadványokat az oldal. (Update: A sors fintora, hogy 1 nappal a bejegyzés megírását követően már 1.290,- Ft az e-könyvek ára.)

Legnagyobb örömömre egyre inkább bővül az elektronikus könyvek kínálata. Az árak is kezdenek a szerintem elfogadható felé közeledni, de azért találhatunk köztük a papírkönyvekével vetekedő áru kiadványokat. Remélem, hogy akit érdekel az e-könyvek témája és olvasása, azoknak tudtam segíteni a választásban. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons