Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. október 3., szerda

Polcra került - 2012. szeptember

A szeptember leginkább a meglepetések hónapja volt számomra. Kiélveztem augusztus végi szülinapom elhúzódó hatását. :) Igazi, nem várt meglepetésben is részem volt és persze a szülinapi pénz is égette a zsebemet (szerintem a lángot messzire lehetett látni). A felhasználásával (megtanultam ám a gazdaságisoktól, hogy nem elköltünk, hanem felhasználunk) megvártam a szeptemberi megjelenéseket és leginkább azok közül csemegéztem.
De nézzük is a nem éppen kis méretű polcom új lakóit.


Először a meglepetés, amit említettem. @Gabye úgy gondolta, hogy megérdemlem a meglepit. A csaj elég határozott, így ez ügyben nem is vitatkoztam vele. :)) (Nem is igazán lehet vele.) Így lettem gazdagabb Sebastian Fitzek Ámokjáték című könyvével. Köszönöm! Régóta nézegettem és kerülgettem már a könyvet. Bízom benne, hogy jó választás lesz, mert az író előző könyve tetszett. 
Az ÉMÁSZ úgy gondolta, hogy jó fizető vagyok, ezért egy 500 Ft-os Alexandra kuponnal ajándékozott meg. Daniel Suarez Daemon című könyvének vásárlásakor használtam fel. (A csábítók, akik befolyásoltak: @meacska és @Lark.) Szintén egy olyan könyv, amit már kerülgetek egy ideje. Remélem, hogy nem fogom megbánni egyiket sem.


A szülinapi pénzemet a következő könyvek vásárlása emésztette fel. Karen Thomson Walker A csodák kora című művének a fülszövege keltette fel az érdeklődésem. Jean-Christophe Grangé Költöző gólyák műve kötelező beszerzés volt. Imádom a szerző stílusát. Larissa Ione Elszabadult vágyak (Daemonica 2.) című kötete azért került a kosárba, mert az első részt előző hónapban kaptam meg és mert eléggé tetszett, hogy bevállaljam a folytatást. (update: Olvastam és értékeltem.) Kleinheincz Csilla Nyulak, Sellők, Viszonyok című novellaválogatására már fentem egy ideje a fogam. Az írónő szerint mindössze 500 példányban jelent meg a kiadvány. Örömmel jelentem, hogy az egyik az enyém! :DD Feltorlódott várólistám miatt még egyik könyvet sem olvastam, de ígérem, hogy igyekezni fogok és beszámolok róluk.

Miután felvilágosítottak, hogy nem is olyan bonyolult az e-könyv vásárlás az Ad Astra Kiadó webáruházában, neki is kezdtem vásárolgatni. A kosaramban landolt Lavie Tidhar Oszama című könyvének elektronikus változata, valamint a kiegészítő, Utazásaim az Al-Kaidával című írása. Már korábban felkeltette az érdeklődésem a 10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológia, amelyet most meg is vettem. Különlegessége, hogy ez a kiadvány csak elektronikus formában kapható. Már elolvastam és értékeltem is. Csak ajánlani tudom.

A hónap méltó zárásaként megérkezett hozzám a sci-fi olvasói körökben nagyon várt idei évi megjelenés, azaz Dan Simmons Endymion című könyve. Kicsit le voltam maradva a sorozat olvasásával, de már belehúztam: a Hyperiont újraolvastam és értékeltem, a Hyperion bukását befejeztem (értékelés is készült) és már olvasom is az Endymiont. (update: már értékeltem is)

Beszerzési/olvasási mérleg: 10/12. A hónapban olvasott 12 könyvből 8 db a magánkönyvtáram része (amelyből 2 db újraolvasás), 3 db pedig kölcsönbe kapott könyv volt, 1 db pedig egyéb. A hónapban nyújtott teljesítményem nem mondható rossznak az eredmény mégis az lett, hogy a magánkönyvtáram olvasottsága megint csökkent 1%-kal, így ismét 75%-on állok. Pedig nagyon igyekeztem. :( Azt már el sem merem árulni, hogy van egy folyamatban lévő rendelésem, ami átcsúszott októberre a megjelenések miatt. Ja, és felfedeztem, hogy a Delta Vision Kiadó is megjelent az e-könyvek piacán. Úgy érzem, hogy itt érkezett el számomra a vég!

Hasonló bejegyzéseket olvashattok a Könyves blogok oldalon. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons