A YA regényekben alapként szerepel - szinte már kihagyhatatlan - a szerelmi háromszög, illetve az aktuális hősnő döntésképtelenségének, hezitálásának és folyamatos véleményváltozásának végigkövetése, amelyet úgy is nevezhetnénk, hogy a kötelezően előírt nyavalygási adag. Persze azért elnézőek vagyunk a felnőttkor küszöbén álló leányzóval, és a legtöbb esetben még érthető is a szituáció, mert azt azért a poszt szerzői sem felejtették még el, hogy milyen volt fiatalnak és a dühöngő hormonok áldozatának lenni - mindezt kellő tapasztalat nélkül -, de azért azt is el kell ismerni, hogy az egyes kötetekben vannak mosolygásra késztető vagy éppen már egyenesen dühítő helyzetek, unalomig ismételt klisék.
Az ilyen regények közül leginkább azok illenek a rózsaszín tündérmesék világába, amelyekben a háromszög egyik csúcsát egy uralkodó alkotja, azaz a hősnő egyik lehetősége, hogy választása következményeként előbb a sármos és nyalka herceg párja, majd pedig idővel királyné lesz. Hát nem mesébe illő? De az. Nem erről - az ő fehér lovon érkező szőke hercegéről - álmodik minden lány, mielőtt ráébred a szörnyű valóságra a férfiakkal és a házassággal kapcsolatban? De igen.
Az ilyen regények közül leginkább azok illenek a rózsaszín tündérmesék világába, amelyekben a háromszög egyik csúcsát egy uralkodó alkotja, azaz a hősnő egyik lehetősége, hogy választása következményeként előbb a sármos és nyalka herceg párja, majd pedig idővel királyné lesz. Hát nem mesébe illő? De az. Nem erről - az ő fehér lovon érkező szőke hercegéről - álmodik minden lány, mielőtt ráébred a szörnyű valóságra a férfiakkal és a házassággal kapcsolatban? De igen.
Akkor mégis mi indokolja a háromszöget, a bizonytalankodást és a totojázást? Leginkább az, hogy a korábban említett síkidom másik csúcsán nem más álldogál, mint a jóképű és határozott katona, akinek bár nincs uralkodói rangja, de rendelkezik más, ezek szerint határozottan vonzóbb képességekkel. Ez csak természetes, hiszen valamivel csak felül kell múlni a rangot és a vagyont... :)
Miért is készült el ez a szösszenet? Nagyon egyszerű a magyarázata: egy nap - a változatosság kedvéért - éppen az aktuális olvasmányunkat beszéltük ki kolléganőmmel és barátnőmmel, @zsorzsival, amikor is erősen kifogásolta a könyvbeli hősnő döntésképtelenségét, amelynek fő oka az előbbiekben részletezett szituáció volt. A poszt címét is ez a beszélgetés és a sokszor emlegetett - azóta immár szlogenné vált - eldöntendő, de igencsak nehéz kérdés adta, azaz az ifjú leányzó hercegné, netán inkább mégiscsak kapitányné legyen?
A téma bennem is felkeltett egy emléket, amelyet élénk eszmecsere követett és innen már egyenes út vezetett a bejegyzés megszületésééig, amelynek végeredménye remélem, hogy kedvetekre való lesz. Tartsatok velünk ennek a nagyon is fontos döntésnek a részletes vizsgálatában. Mennyire tudjátok átérezni az adott hősnő problémáját? Ti vajon hogyan döntenétek?
Sarah J. Maas Üvegtrón című regényében megismerkedünk egy fiatal lánnyal, aki zsenge kora ellenére is híres és hírhedt orgyilkos, de akit mégis sikerült fogságba ejteni, és történetünk kezdetén éppen a birodalom egy távoli bányájában tölti büntetését. Ebből a helyzetből jelent kiutat számára a herceg ajánlata, amelynek lényege, hogy a birodalom hivatalos orgyilkosának kiválasztása céljából rendezett viadalon az ő bajnokaként jelenjen meg a lány, és persze nyerje is meg azt.
Az írónő semmit nem bíz a véletlenre, mert rögtön a történet elején megismertet minket a szinte már kötelező szerelmi háromszög mindegyik szereplőjével: a hányattatott sorsú, de egyébként nagyon kegyetlennek bemutatott leányzóval, a jóképű, igazságos, de visszahúzódó testőrkapitánnyal és a vonzó, fiatal herceggel.
Nem kell sokat várni és a könyv cselekményének java részét máris kitölti a romantika eleme, illetve az ehhez kapcsolódó döntésképtelenség. Hősnőnk a herceg részéről a nyílt udvarlás és a kecsegtető ajándékok, ínyencségek tömegét kapja, míg a kapitány a viadalra való felkészítésében segédkezik, csendesen meghúzódik a háttérben, de támogatása és visszafogott rajongása nyilvánvaló, nem hagyható figyelmen kívül. Nehezíti a helyzetet az is, hogy a testőrkapitány és a herceg egymás régi barátai, és Chaol csak azért mondott le nemesi rangjáról, mert így tudott a herceg mellett maradni és támogatni barátját. Hűha, bizony nagy a baj...
Hogy melyikük foglal el nagyobb helyet a leányzó szívében? Ez az első kötetből nem derül ki. Bár a herceg heves udvarlásának nehéz ellenállni és a kapcsolattal együtt járó rang is elég csábító, de mégsem egyszerű a döntés. A kötet végén úgy tűnik, hogy a bajtársiasság, a megbízható támasz és a biztos pont sokkal többet jelent az orgyilkos számára, mint a csillogás és a hatalom. De vajon meddig marad ez így? Hiszen a kötet folyamán többször is fordult a széljárás, akarom mondani az érzelmek áramlási iránya.
A katonáné vagy hercegné kérdés tehát még nem dőlt el. Talán majd a folytatásban? Remélem, hogy nem húzzák majd a végtelenségig a kérdés eldöntését és valaki nagyon gyorsan a sarkára áll vagy éppen a tettek mezejére lép. Mint tudjuk, mindig a remény hal meg utoljára... :)
Kiera Cass Párválasztó trilógiájának kezdetén adott egy szerelmespár, America és Aspen, két éve tartó titkos és mérhetetlenül naaagy szerelmük csónakja fennakadni látszik az anyagi nehézségek még nagyobb zátonyán. Jókora szikladarab ez, hiszen egy olyan világban, ahol kasztrendszer működik - még egy középtájon elhelyezkedő kasztban is, amelybe America és családja tartozik -, előfordul az éhezés, nem nagyon van lehetőség feljebbjutásra. Így az egyetlen esélyt, hogy a Párválasztóban - melyben a király fia választ magának feleséget, nagy show műsor keretében - részt vegyen, szükségszerűen ő is kénytelen kihasználni.
A bonyodalom egy csálé háromszög formációból indul, mert Aspen szakít Americával - értsd úgy, hogy nem túl finoman elküldi a jó fenébe, hogy hősnőnk nyugodt szívvel vághasson neki a küzdelemnek. A feladat egyértelműen nemes, sőt mi több egyenesen „mártíri”, tekintve, hogy a megszokottól eltérően America gyönyörű ruhákban kényszerül járni és finom ételeket kénytelen enni.
Az alapfelvetéshez képest történetünk kezdetén Aspen még nem katona és csak kizárólag hősnőnk miatt viszi véghez az adott disztópiás helyzetben képtelennek tűnő bravúrt, hogy valahogyan egyszer csak őr lesz a palotában.
Hősnőnk a családja anyagi helyzetének feljavítása miatt vesz részt a Párválasztóban, melynek fődíja Maxon herceg, akinek a feleségévé válhat. Kislányként ugyan ki ne álmodna ilyesmiről? Na, de nem így ám a mi Americánk, ő aztán nem akar hercegné lenni. Eleinte…
Viszont amint megismeri az uralkodói sarjat és elmúlik iránta érzett kezdeti ellenszenve, kiteljesedik a klasszikusnak mondott szerelmi háromszög és kezdetét veszi America végeláthatatlanak tűnő hezitálása a két férfiúi példány között. Amely már csak azért is fölöttébb bosszantó, mert következetessége kizárólag csak annyiban nyilvánul meg, hogy mindig afelé hajlik, akinek éppen a társaságában tartózkodik. Nahát kérem, mire nem képes a személyes varázs?!
A teljes második kötet a főszereplő hölgy folyamatos vergődéséről szól. Döntésképtelenségének valódi okát, hogy hercegné legyen-e vagy katonáné számos okosnak tűnő gondolattal próbálja álcázni. Mint, hogy nem egészen biztos benne, hogy megfelelő módon tudná-e ellátni majdani királynői feladatait vagy, hogy a családját nem foszthatja meg az elért anyagi jóléttől.
Na és, hogy a férfiak miként állnak a kérdéshez? Mindkettő csak America igenjére vár. A hercegnek persze gondolnia kell a másik eshetőségre is, így azért másfelé is nézelődik. Aspen is magának akarja az igent, de hogy átgondolta-e a jövőjét ezzel kapcsolatban, az nem teljesen világos. Már az furcsa, hogy ilyen könnyedén katonává vált, holott előtte majd megszakadt a rengeteg munkától, hogy a saját családját segíteni tudja.
Az írónő ebben a részben oly mélységekbe taszította a történet alakulását, hogy attól tartok a befejező kötetben már képtelen lesz kapaszkodóra lelni. Az eddigiek alapján mintha azt sugallná, hogy America a hercegnéség felé hajlik. De nem tudhatjuk milyen fordulat várható még. Egy dolgot azért bizonyosnak érzek, mégpedig hogy Americának végül párra kell találnia. Csak nézne már egyenesen a probléma szemébe és döntene már! Addig is marad a gyötrelmes várakozás… :)
Reméljük, hogy jól szórakoztatok ezen a rendhagyó bejegyzésen, mert elárulom, hogy nekünk hatalmas élményt jelentett az elkészítése. :)
Ennyi jutott nagy hirtelen az eszünkbe, de ha tudtok még olyan történetet, amelyben hasonló szituáció alakult ki, akkor örömmel vesszük az ötleteket, könyvcímeket, javaslatokat. Na, és persze hátha egyszer még olyan szituációba kerülünk, ahol pont ezekre a tapasztalatokra lesz szükség... :)
Pukedlizve búcsúzik:
4 megjegyzés:
Jaj, ez nagyon jó poszt lett, még több ilyet, ha lehet. :)
Nagyon örülök, hogy tetszett! :) Nem éppen magasröptű értekezés, de nagyon jól esett megírni és tényleg nagyon jól szórakoztunk Zsorzsival, miközben kibeszéltük és bepötyögtük a gondolatainkat.
Lesz még rendhagyó poszt, nem is olyan sokára, de az teljesen más témában és teljesen más stílusban készült el. Remélem előbb vagy utóbb kitalálunk még valamit, ami ilyen könnyedebb és szívből jövő szöveget eredményez majd. :)
Részemről elfért volna még egy kicsivel (sokkal!) több vitriol, de jó kis cikk lett :) Nem hoztok több példát, nincs több példa? Olvasás közben elgondolkodtam, hogy bővebb cikkben lehetne írni a YA-irodalom egysíkú vagy annak tűnő karakterábrázolásáról is...
Egyelőre nem találtunk több példát, de ha ráakadunk valami gyöngyszemre, akkor mindenképpen bővíteni fogjuk a tartalmat, esetleg rászánjuk magunkat egy új bejegyzésre. Ezek után már biztos, hogy éles szemmel fogjuk figyelni a szereplőket és lecsapunk az adódó lehetőségre. :)
A YA is azon műfajok egyike, amelyiknél teljesen tisztában vagyok a hibákkal és a klisékkel és mégis olvasom az ide tartozó regényeket. Igen, jobban is meg lehetett volna cibálni a műfaj jellemzőit, jobban oda lehetett volna pörkölni a hibáknak és logikátlanságoknak, de akkor felmerül a kérdés, hogy egyáltalán minek olvasom ezeket a könyveket? Egyelőre arany középútnak érzem a bejegyzés szövegét.
Nagyon jó ötlet! Sajnos a bejegyzéseim a pillanatnyi hangulataim, adott esetben hirtelen ötleteim eredményei, ezért szerintem egyelőre elraktározom az ötletet és ha valamikor majd megérik bennem szöveg, akkor majd utat is nyitok neki és kiírom magamból. :) Most egyelőre más meglepetéssel készülök, már csak időzítenem kell a posztot (posztokat). :)
Megjegyzés küldése