Laini Taylor: Füst és csont leánya (Füst és csont leánya 1.)

Már az első pillanattól fogva imádtam a könyv borítóját, de annak ellenére, hogy a kritikák is ékesen és elismerően szóltak a történetről mégsem kapkodtam el a vásárlást. Hogyan került akkor mégis a birtokomba a könyv? Böngészgettem az egyik online könyváruház oldalán az e-könyvek között és ráakadtam erre a példányra is, méghozzá egészen jutányos áron. Nosza, gyorsan a kosárba, kifizettem és már töltöttem is fel az olvasómra, ahol viszont a körülmények kedvezőtlen összejátszásának következményeként elég sokáig várakozott olvasásra várva. Végül úgy döntöttem, hogy a nyári melegben jól fog esni valami könnyed olvasmány. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Nem kell félreérteni a mondandómat, mert kifejezetten jól esett olvasni a regényt, de azt is meg kell állapítanom, hogy nem olyan könnyed a történet, mint, amire számítottam. Sokkal sötétebb, összetettebb, komolyabb  és megrázóbb, mint vártam. De nézzük a részleteket.

Különleges világba kalauzol minket a szerző, ahol az emberi lények tekintete elől elrejtve, más világok síkjain angyalok és kimérák élnek. Karou, akinek a neve a kimérák nyelvén reményt jelent, két életet él: a normál világban egyszerű diáklány, aki képzőművészeti iskolába jár, a rejtett életében pedig küldetéseket hajt végre az őt felnevelő kiméra, Kénkő parancsára. Ugyan egyre nehezebb összeegyeztetnie két életét, de eddig még sikerült megoldania. A küldetések, amelyeken legtöbbször fogakat kell begyűjtenie, veszélyesek és nem egyszer szerzett már sebesülést a végzett munka közben, de olyan élményben, amikor Akivával, a szeráffal találkozik össze, még nem volt része. Csak a véletlenen, egy apró mozdulaton múlik, hogy el tud menekülni az angyal elől. Az események láncolata beindult, az angyalok megindították végső rohamukat a kimérák ellen. Mégis milyen szerepet játszik ebben Karou? Ki ő egyáltalán? Miért érdeklődik annyira a lány iránt Akiva? Minden kiderül.

Kezdem a történet helyszínével, mert végtelenül örültem neki, hogy a regény egy része nem egy távoli kontinensen játszódik a történet, amelyet a könyveknek köszönhetően lassan már jobban ismerek, mint a hazai tájakat, hanem a viszonylag közeli Prágában. A város kisugárzása és bája méltó ehhez a regényhez, vagy inkább a regény hangulata "nőtt fel", idomult hozzá a város sajátságos érdemeihez, ahogy tetszik. A lényeg, hogy a helyszín és a hangulat ennél jobban nem is passzolhatna egymáshoz.

"Prága utcái olyan fantáziát képeztek, amelyet alig érintett meg a huszonegyedik század – vagy akár a huszadik, esetleg a tizenkilencedik. Alkimisták és álmodozók városa volt, középkori macskakövein gólemek, misztikusok, hódító hadseregek jártak egykor. Magas házak ragyogtak aranyvessző és kárminvörös és tojáshéjkék színekben, rokokó gipszcsipkékkel díszítve, egyforma piros tetők alatt. Barokk kupolák antik reze zöldellt lágyan, és gótikus tűtornyok nyúltak az égbe, hogy felnyársalják a bukott angyalokat. A szél mágia, hegedűk emlékét sodorta, és a macskaköves utcák úgy kanyarogtak, mint megannyi patak."

A történet eleje egyáltalán nem volt a kedvemre való, szinte fanyalogva olvastam az oldalakat. Amolyan szimpla ifjúsági történet tűnt fel a lapokon, benne iskolai órákkal, a még mindig vonzó volt fiúval, a női főszereplő szemszögéből elmesélt eseményekkel, érzésekkel és a szokásos dolgokkal. Azt viszont nem tagadhatom, hogy a rajzóra önmagában is elég különleges és mulatságos volt. Aztán feltűntek a színen a kimérák és rögtön érdekesebb lett minden, tovább fokozta a feszültséget az angyalok jelenléte és persze az, hogy a különleges lények titkolóznak az emberlány elől. A fordulópont ott következett be a számomra, amikor Karou és Akiva tekintete összeakadt a zsúfolt téren. Innentől viszont erővel sem lehetett volna kivenni a kezemből a könyvet. A végeredmény? A közeli templomtorony már elütötte az éjjel kettőt, amikor befejeztem a történetet. Az élmény létrejöttében nagy szerepe volt annak is, hogy a szerző gyönyörűen fogalmaz, a képi és érzelmi megjelenítése szinte tökéletes. Egyszerűen összefoglalva: imádtam!

A kimérák és az angyalok feltűnésével hátteret kapott a történet, kibomlott a titkok mögötti mitológia és történelem, fellebbent a fátyol, amely eddig ezt a másik világot takarta és amelyet tudatosan rejtettek el a főszereplő elől. A titkokat és újdonságokat olyan ütemben adagolja a szerző, hogy képes vele végig fenntartani az érdeklődést és persze a befejezésre is bőven marad belőle. Közben pedig elkezdi beleszőni csodálatos meséjébe az érzelmeket, amelyek első körben még csak megérzések, sejtések, de leginkább ellenérzések, viszont a későbbiekben az egyik legszebb és legmeghatóbb szerelmi történet bontakozik ki a lapokon, amelyet az utóbbi időben csak olvastam. Tisztában vagyok azzal, hogy az időzítés nagyon fontos  és biztos, hogy jókor talált meg magának ez a könyv.

Kiméra (forrás: a kép innen)

Érdekesen közelíti meg a regény a szörnyek és nem szörnyek kérdését. Egy részről ott vannak ugyebár a kimérák, akik sok lényből összeálló teste a maga kaotikus össze-visszaságában többször nyújt groteszk látványt, mint nem, de érzelmeik, cselekedeteik nagyon is érthetőek és maguk a lények is kifejezetten szerethetőek. Más részről pedig ott vannak a tökéletes lények, a szeráfok, akiknek látványa csodálatot és áhítatot csal az arcokra, de akik lelketlensége is messziről látszik. Soha ne ítélj elsőre és főleg ne a külső alapján.

"A szörnyek jellemző baja, hogy nem érzékelik magukat annak. A sárkány, tudod éppen szűz lányokat falt, és amikor a népek kiáltozni kezdtek „szörnyeteg” , maga mögé nézett."

A történet nagy erőssége a mágia, amely a nem emberi világ sajátja és amely áthatja a regény szinte minden sorát, de mindenképpen az események alapját szolgáltatja. Nincs benne semmi hókuszpókusz vagy abrakadabra, hanem egyszerűen csak a lélek halhatatlanságára épít, illetve arra, hogy ha valamit elveszel, ha valamit kapsz, azért minden esetben adnod is kell cserébe és ennek a folyamata soha nem kellemes. De mindig bízni kell és reménykedni, hogy egyszer csak jobb lesz a helyzet, mint jelenleg, hogy véget ér a harc.

"– Hogy valamit elvégy a mindenségtől, adnod kell – mondta Akiva. – De… miért fájdalmat? Nem adhatnánk valami mást? Például… örömöt? – Ez az egyensúly. Ha olyasmi lenne, amit könnyű adni, nem lenne értelme."

Tetszett, hogy nyafogó lányka helyett egy nagyon tudatos, nagyon felkészített és nagyon felelősségteljes szereplőt állított a cselekmények középpontjába a szerző, aki az előbb felsorolt tulajdonságok mellett is birtokában van a fiatalos bájnak, lendületnek és persze az ebben a korban szokásos hangulatváltozásoknak. Mérhetetlen kíváncsisága miatt sokszor kerül bajba. Ugyanakkor azt is érezni rajta, hogy két világ nevelte, két világ része és mindkettőt nagyon tiszteli és szereti.

Ha már az egyik főszereplőnél tartunk, akkor nem hagyhatom ki a másik bemutatását sem. Akiva olyan lényt testesít meg, akit a háború hozott létre, akit a háború formált kegyetlenné, lelketlenné, tökéletes fegyverré. Imádtam a karakterét, amely egyszerre jeleníti meg az engedelmes katonát és a lázadót, az öntudatos harcost és az elveszett szerelmest, a rideg angyalt és a gyengéd férfit. Egyszerűen olyan, akit az ellentmondásai ellenére is szeretni, sőt mi több imádni kell és aki végérvényesen belopja magát az olvasó szívébe.

Amikor angyal őrzi az álmod. :)
(forrás: a kép innen.)

Ha valamihez hasonlítanom kellene a regényt, akkor azt mondanám, hogy igazi Rómeó és Júlia történet, csak nem emberekkel, hanem különleges és nagy hatalmú lényekkel, más helyszíneken, valamivel misztikusabban és valamivel ősibb ellentéttel. Nem hiba ez, de akaratlanul is érzi az olvasó a hasonlóságot. Karou és Akiva főszereplésével pedig megelevenedik ennek az ismert történetnek ez a másik verziója, mert megtörtént, hogy "egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett". A jelenkori titkok, hazugságok és igazságok maguk után vonják, felidézik a múlt eseményeit és ezáltal az olvasónak olyan élményben lesz része amelyben belerezeg az egész lelke, amelytől garantáltan könny szökik a szemébe és libabőrős lesz a karja. Egyszerre megható, imádni valóan gyönyörű és elképesztően fájdalmas. Mint minden mély érzelem.

"A lelked dalol a lelkemnek. A lelkem a tied, mindig is az lesz, bármelyik világban. Mindegy, mi történik…"

Fantasztikus hangulat, magával ragadó történet, áradó érzelmek, mágia, különleges lények, ősi ellentét, elhúzódó háború, gyűlölet, feszültség, humor, fájdalom és kegyetlenség. Mindez együtt van ebben a történetben, amely teljesen rabul ejtett és amelynek élményét csak sejtetni tudom, de visszaadni nem, mert annyi minden lenne még, amiről szeretnék, de nem lehet beszélni. 

A végére hagytam a könyv két, számomra legkedvesebb idézetét, amelyek ereje és igazsága vitathatatlan:

"A remény nagy erő. Talán nincs benne valóságos varázs, de ha tudod, hogy mit remélsz a legjobban, és ez fényként világít benned, képes vagy megvalósítani. Majdnem olyan, mint a mágia."

"- Mert a remény belőled jön, és a kívánságok csak varázslatok.
- A kívánságok hamisak. A remény igaz. A reménynek megvan a saját mágiája."

Csak azt tudom javasolni, hogy ismerkedjetek meg vele Ti is és ha utána beszélni akartok róla, akkor itt leszek és megvitathatjuk a könyvvel kapcsolatos érzéseinket, a kedvenc részeinket. Bevallom, hogy én még mindig a hatása alatt vagyok. Csak az tartja bennem a lelket, hogy látom az fényt az alagút végén, mert vannak hírek a folytatásról. :)

Pontszám: 10* pont

Kiadó: Kossuth Kiadó

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 394 oldal
Teljes ár: 3.490,- / e-könyvként: 1.190,- (ITT)
A mű eredeti címe: Daughter of Smoke and Bone
Sorozat: Füst és csont leánya
Folytatás: Days of Blood and Starlight, Dreams of Gods and Monsters

Forrás: magán e-könyvtár (vásárlás, 2013.) 

Posted in: 10 pontos,angyal/nefilim,e-könyv,Füst és csont leánya,kedvenc lett,Kossuth Könyvkiadó,könyvértékelés,Laini Taylor