Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. január 7., hétfő

A blog első szülinapja

Napra pontosan egy évvel ezelőtt a közlési kényszerem erős nyomásának engedelmeskedve ezzel a bejegyzéssel indítottam útjára a blogot. Az élmény, hogy írhatok, az élmény, hogy olvastok és a rengeteg újdonság, amiben részem volt, minden várakozásomat felülmúlta. Magam sem gondoltam volna, hogy ennyi csodát fogok megélni egy év alatt.
Miben is volt részem? Rengeteg támogatást kaptam, segítséget, hogy hogyan is tehetem jobbá a felületet. Aztán magam is rájöttem turpisságokra, kipróbáltam újdonságokat és csillogó szemmel figyeltem, hogy működik, amit szerettem volna elérni.
Vettem a bátorságot és felvettem pár kiadóval a kapcsolatot. (Ez már azért is furcsa volt, mert pár hónappal azelőtt még azt sem tudtam, hogy mi fán is terem az a recenzió.) Volt aki válaszolt és volt, aki nem. Végül kialakult egy kör, akiktől rendszeresen kapok könyveket és értékelem is azokat szorgalmasan. Természetesen a legtöbb olvasott könyvemről próbálom bepötyögni a véleményem, mert a közlési kényszerem nem tűri a lustálkodást. :)

Először számoltam be könyves eseményekről. Nagy öröm volt számomra a könyvhét, amelyre most sikerült először feljutnom, illetve a Borsodi Molyklub találkozói, amelyek hatására egy jó kis csapat kovácsolódott össze elmúlt évben és amelynek beszámolóival elmaradásban is vagyok.
Csatlakoztam a Magyar könyves blogok kezdeményezéshez, amelynek hatására elindítottam itt a blogon az Akcióvadász, a Megidézve, a Polcra került, a Várólista, a Barangolás, a Könyv kontra film és a Nagyító alatt rovatokat. Egyik-másik rovat ugyan haldoklik, de vannak, amelyekre minden hónapban szánok időt vagy időnként visszatérek hozzájuk, ha akad egy jó témám.
Az év legnagyobb élménye számomra, hogy megismerhettem magyar szerzőket és interjúkat is készíthettem velük. Gaura Ágnes interjúalanyom is volt, majd személyesen is találkoztunk, amelyet külön élményként éltem meg. Benyák Zoltán elektronikusan válaszolt a feltett kérdéseimre, a személyes találkozás még várat magára. Trux Bélát a Borsodi molyok jó része ismeri, mert jelen volt az egyik találkozón. Vele  közeljövőben fogok interjút készíteni. 


Nem tudok szabadulni a statisztikáktól. Tudom, hogy ez így az év elején már unalmas, de mindenképpen szerettem volna különválasztani a 2012-es évre vonatkozó statisztikát a blog egy éves életét bemutató statisztikától. Kérem, hogy nézzétek ezt el nekem és cserébe megígérem, hogy huzamosabb ideig nem fogom az idegeiteket kínozni a száraz adatokkal.

Az év alatt sikerült elérnem (jelen pillanatig) a 30 488 oldalmegnyitást. 
Hogyan is alakult ez az év folyamán? Az első mérföldkövet jelentő 1 000 oldalmegnyitást 2012. február 27-ére sikerült elérnem. A következő mérföldkő a 10 000 oldalmegtekintés, amelyhez azért el kellett telnie pár hónapnak, de 2012. július 27-ére virradóra ezt is megélte a blog. A legnagyobb örömömre a 25 000 látogatásszám elérésére már nem is kellett olyan sokat várni, mert 2012. november 1. dátummal ez is teljesült. Úgy gondolom, hogy egy szavam sem lehet. Nincs is!
Amire nagyon büszke vagyok, az jól látszik az ábrán is. Az a töretlenül felfelé haladó és elég meredeken emelkedő vonal. (Kéretik nem figyelembe venni az igencsak csonka január adatát.) A tendencia mindenképp szívet-lelket simogató. Azt is tudom, hogy más blogoknál ezek a számok csekélységnek tűnnek, de számomra nagy eredmények és nagyon sokat jelentenek. :) Köszönöm Nektek!

A blog legsűrűbb napja 2013. január 02-án volt, amikor is 279 alkalommal voltatok kíváncsiak valamelyik írásomra. 2012. december 25-e volt az a nap, amikor egyidejűleg a legtöbb látogatás történt, tehát a napon belüli maximum, a 45 db egyidejű oldalmegnyitás tartja nálam eddig a rekordot. 


254 db közzétett bejegyzésből 125 db szólt könyvértékelésről. A maradék a többi blogrovat, a 2012. évi adventi naptár és egyéb bejegyzések között oszlik meg.
A könyvekről szóló értékelések, ha magvas gondolatokat nem is, de a könyv által kiváltott érzéseimet mindenképpen tartalmazzák. Remélem, ez elegendőnek bizonyult és talán a továbbiakban is elegendőnek bizonyul majd arra, hogy tájékozódjon, esetleg vásárlásra csábuljon az érdeklődő olvasó.
A rendszeres olvasók száma pillanatnyilag 32 fő, ennyien iratkoztak fel a blogon. Tudom azonban, hogy van olyan is, aki meg iratkozott fel, de olvas, ezért ez biztosan több, mint amennyinek látszik. 


Legolvasottabb bejegyzések az elmúlt egy évben és a közvetlen látogatási adatok:

  • Simone Elkeles: Perfect Chemistry - Tökéletes kémia (824)
  • Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel (523)
  • Julie Kagawa: The Iron King - Vaskirály (439)
  • Benina: Megsebzett szabadság (432)
  • Trux Béla: A templomos lovag (346)
  • Kütyü mánia (2): Koobe Classic Next teszt (275)
  • Interjú Gaura Ágnes írónővel (265)
  • Nagyító alatt (6): E-könyvek és lelőhelyeik a hazai könyvpiacon (194)
  • Laurell K. Hamilton: Elnyel a sötétség (139)
  • J.R.R. Tolkien: A szilmarilok (137)

Úgy veszem észre, hogy nem csak nálam jellemző a sorozatfüggőség, mert az aloldalak közül a sorozatok összefoglaló oldala bizonyult a leglátogatottabbnak. :)

Ami kicsit elkeserít, hogy a keresőszavak között sokszor találkozom össze a könyvek letöltésére vagy online olvasására vonatkozó keresésekkel. Olyan pikáns és röhögni való keresőszavak, mint a többi bloggernél, nálam nem igazán fordultak elő eddig. A legmókásabb talán a "csúszásgátló zokni" kifejezés volt. Mai napig nem tudom, hogy mi is kapcsolhatta a blogom tartalmához. :D

Mit is mondhatnék még? Csak annyit, hogy örülök, hogy nekivágtam egy évvel ezelőtt a blognak. Sok időt eltöltöttem az oldal bejegyzéseivel, de eddig még egy percnyit sem bántam meg belőle. KÖSZÖNÖM, HOGY OLVASTOK ÉS KÍVÁNCSIAK VAGYTOK! Ha tehetitek tartsatok velem a továbbiakban is.

4 megjegyzés:

Szilvamag írta...

Sok ilyen boldogat még még! :D

Shanara írta...

Köszönöm! :DD

Nita írta...

Boldog blogszülinapot! :)

Shanara írta...

Nagyon köszönöm! :DD Főleg, hogy az egyik befolyásoló Te voltál, aki miatt kedvet éreztem a bloggerkedéshez. :) Hálás vagyok a jó példáért! :D

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons