Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat (Anita Blake, vámpírvadász 20.)

A szokásoknak megfelelően a hazai olvasók ismét a könyvhéten vehették kezükbe az Anita Blake, vámpírvadász sorozat legújabb kötetét, a sorozat huszadik magyarul megjelent regényét, a Tigrisvadászatot. Közel egy évvel ezelőtt tettem egy – akár fenyegetésnek is tekinthető – kijelentést, miszerint ha megjelenik az új rész, akkor én biztosan olvasni fogom, sőt, el is mondom a véleményemet róla. Mielőtt még valaki számon kérné rajtam az adott – akarom mondani írott – szavam, jelentem, hogy az ígéretem betartottam, sikeresen megismerkedtem a történettel, a folytatásban pedig beszámolok a regénysorozat aktuális kötete által bennem ébresztett érzésekről, gondolatokról.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 378 oldal

Fordította: Török Krisztina

Borító ár: 3.480,- Ft

A mű eredeti címe: Hit list

Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Előzmény:
1.) Bűnös vágyak
2.) A nevető holttest
3.) A kárhozottak cirkusza
4.) Telihold kávézó
5.) Véres csontok
6.) Gyilkos tánc
7.) Égő áldozatok
8.) Sápadt hold
9.) Obszidián pillangó
10.) Leláncolt Nárcisszusz
11.) Égkék bűnök
12.) Lidérces álmok,
13.) Micah
14.) Haláltánc
15.) A Harlequin
16.) Fekete vér
17.) Fogat fogért
18.) Végzetes flört
19.) Ezüstgolyó
Folytatás:
21.) Halálcsók
22.) Ragály
23.) Jason
24.) Dead Ice
Kategória: krimi, paranormális, misztikus, horror,
urban fantasy

Az Államok északnyugati részén különös kegyetlenséggel megölt áldozatokra bukkan a rendőrség, az elkövetési módszer miatt a hivatalos erők arra gyanakodnak, hogy a gyilkosságokban „szörnyek” is részt vesznek, ezért Anita Blake és Ted Forrester rendőrbírókat is bevonják a nyomozásba. Ted, vagyis Edward szerint a gyilkosságoknak egyetlen célja van: minél messzebb tudni Anitát a mesterétől, a testőreitől és a szeretőitől, akik egyszerre garantálják a biztonságát és táplálják az erejét. A védelemtől távol Anita sérülékennyé válik, ráadásul Minden Sötétségek Anyja, akinek a legutóbbi támadásban csak a teste pusztult el, mindent elkövet, hogy megszállja az egyetlen és minden idők óta legerősebb nekromanta testét. A valóságban és a metafizikai síkon vívott harcban Anita csak magára és a közelében tartózkodókra – elsősorban Edwardra, illetve néhány alakváltóra – számíthat, de hamar bebizonyosodik, hogy ha valakinek fontos az élete, akkor jobban jár, ha nem áll a valaha létezett legveszedelmesebb vámpír és kiszemelt prédája közé.

Anita és az ardeur viszonya az utóbbi időben némiképp rendeződni látszott, az irányíthatatlan, mindent elsöprő szenvedély valamivel kezelhetőbbé vált, ezért bizakodva tekintettem a jövőbe, reménykedtem benne, hogy végre – és végérvényesen – kifelé haladunk a túlzott mértékű szenvedélyes huncutkodás jelentette gödörből – ennek a regénynek a cselekményével kapcsolatban pedig különösen nagyok voltak az elvárásaim. Edward neve és jelenléte mindig garancia arra, hogy a nyomozás és a szörnyvadászat alkotják a történet fő vonalát, emiatt pedig kisebb a valószínűsége az orgiába fulladó jelenetek felbukkanásának, a végeláthatatlan metafizikai összecsapásoknak. Az előérzetem ezúttal sem hagyott cserben, ugyanis a korábbiakhoz képest ez a sorozatrész egészen visszafogott volt szexuális jellegű megmozdulások szempontjából: mindössze két, viszonylag rövid, egészen mérsékelt hevességű epizód „zavarja” meg a nyomozást – Anita eléggé terjedelmes „háreme” pedig „csak” egy újabb taggal bővül.

Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a tigriseket kegyetlen módon pusztító gyilkosok nem mások, mint a Harlequin, a rettegett bérgyilkos csoportosulás tagjai, akiknek még a nevét sem szabad kimondani. Ősidőktől létező szervezetük ugyan felbomlott a Minden Sötétségek Anyjával szemben elkövetett támadást követően, de tagjainak egy része továbbra is hűséges maradt korábbi parancsolójához. A Harlequin ebben a részben jelentősen kiveszi szerepét az események alakításából, sokkal aktívabbak, fenyegetőbbek, veszélyesebbek és félelmetesebbek, mint abban a regényben, amelynek címe az ő nevüket viselte.

Korábbi megérzéseim beigazolódni látszottak, hiszen az Ezüstgolyó című részben éppen csak halványan érződő, de azért vitathatatlanul jelenlévő cselekményszál ebben a kötetben lényegesen megerősödik, erőre kap és gyakorlatilag a középpontba kerül. Minden a csíkos bundájú alakváltók körül forog: Anita a Tigrisek Úrnője, a klánok szivárványa pedig fontos szerepet játszik a vérengzéssel, az akciójelenetekkel és a fanatizmussal tarkított események végső kimenetelében, a metafizikai síkon zajló összecsapás lezárásában.

Edward egy jelenség, ezt eddig is tudtam, de olyan nagyon rég volt már, amikor az ő karakteréről olvashattam, úgyhogy most – jobb kifejezést nem tudok rá – egyszerűen lubickoltam az általa nyújtott élvezetes alakításban. Hol elképedést, hol pedig hangos kacarászást eredményezett nálam, ahogy igazi valója, a hidegvérű gyilkos, vagyis Edward, illetve felvett szerepe, a profi rendőrbíró, azaz Ted Forrester – egymástól jobban nem is különbözhető – személyiségei között váltogatta a stílusát, arról nem is szólva, hogy legnagyobb meglepetésemre végig hitelesen és elképesztő időzítéssel vitte véghez a cseréket. Edwardot mindig is csíptem, de ennek a résznek köszönhetően a sorozat egyik legjobban kedvelt karakterévé vált a számomra.

Ha Edward felbukkan, akkor általában számítani lehet Olaf és Bernardo megjelenésére is – nincs ez másként ebben az esetben sem. Olaf és Anita viszonya nem éppen felhőtlen, hiszen a vámpírvadászunk külső megjelenésre pontosan az a típus, aki leginkább beleillik Olaf „hobbijának” profiljába. Nem elég tehát, hogy Anita a Harlequin célpontja, a testére egy különösen veszedelmes lény pályázik, még a sorozatgyilkos rendőrbíróval szemben is állnia kell a sarat, különben a „barátnő” kategóriából egy-kettőre átkerül az áldozat címkével ellátott csoportba. Mindezeket a gondokat még tovább tetőzi, hogy hősnőnknek az újonnan életbe lépett törvénymódosítások következményeivel, a helyi rendőrség vezető embere, valamint a terepi tapasztalattal nem rendelkező rendőrbírók által hangoztatott előítéletekkel is meg kell küzdenie. Hogy az összetett csata melyik frontja tartozik a legnehezebben megvívhatók közé? Szerintem mindig az éppen aktuális...

A kötet végére érve elégedetten gondoltam vissza az olvasottakra, az események alakulására, és pont ezért merem kijelenteni, hogy aki kézbe veszi ezt a regényt, és elmélyed az események leírásában, az utóbbi évek egyik legjobb Anita Blake történetét élheti át. Volt itt minden, ami a régi, oly nagyon hiányolt akciókra és vadászatokra emlékeztetett, illetve legnagyobb örömömre továbbhaladt és jelentős szerepet kapott a korábbi részekben a többi esemény miatt elnyomott történetszál. A vége pedig... úgy is mondhatnám, hogy meglepőre és érdekesre sikerült, de azt mindenképpen elérte, hogy ne legyen egyértelműen meghatározható a cselekmény kanyarodásának iránya, illetve hogy végre ismét izgalommal telve várjam a következő kötet megjelenését – pedig ilyen már régen fordult elő.

A regényről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Posted in: 8 pontos,Agave Könyvek,alakváltó,Anita Blake vámpírvadász,ekultura.hu,könyvértékelés,Laurell K. Hamilton,recenzió 2014,urban fantasy,vámpír