Nicholas Evans: A suttogó

Régi kedvenc sokadszor újraolvasva

Sok-sok évvel ezelőtt egy magazinban láttam meg azt a kétoldalas cikket, amely a suttogókról szólt. Ami megragadta a figyelmem, az természetesen egy gyönyörűszép paci volt, ami mellett egy jóképű cowboy állt. A cikk alján pedig a kiadás előtt lévő, A suttogó című köny tartalma és borítója szerepelt. Akkor eldöntöttem, hogy ez a könyv nekem kell. Azóta már elolvastam egyszer, kétszer, háromszor és a napokban megtörtént ez negyedszer is.

Miről is van szó a regényben? A tizenkét éves Grace egyedüli gyerek, apja ügyvéd, az anyja pedig egy lap főszerkesztője, illetve van egy Zarándok nevű lova. Az egyik hétvégén Grace és barátnője Judith lovagolni indulnak az éppen frissen lehullott hóban. A lovaglás azonban tragédiába torkollik: Judith meghal, a lova elpusztul, Grace kórházba kerül, az egyik lábát térd fölött le kell vágni, Zarándok is súlyos sérüléseket szenved és teljesen megvadul (vagy inkább megőrül). Grace testileg felépül (már amennyire ez lehetséges), de lelkileg nem gyógyul. Zarándok állapota is reménytelennek tűnik. Grace anyja, Annie nem hagyja annyiban a dolgot és sikerül találnia egy suttogót, akiről úgy gondolja, hogy meggyógyíthatja a lovat és úgy érzi, hogy ezáltal a lánya is helyre jönne lelkileg. Az első elutasítást követően megszervezi az utat, kocsiba vágja a lányát, lóvontatóba Zarándokot és elcipeli őket New Yorkból egészen a Montanában lévő farmra. Ebben a távoli államban olyan események történnek, amelyek mindenki életére nagy befolyással lesznek.

Romantikus regényként hirdetik ezt a könyvet és van is benne egy szerelmi szál, de számomra ez a történet sokkal többet jelent. Úgy gondolom, hogy Grace és Zarándok története a könyv fő mozgatója és a szerelmi szál csak amolyan kiegészítő. Bevallom, hogy ha nem szerepelne a történetben, nekem akkor sem hiányozna. Teljesen kereknek és egésznek érezném az egészet. A történetet imádom, de leginkább az elejét és az első felét. No nem a tragédia miatt. Ennyire azért nem vagyok véres kezű, de akkor még Grace és Zarándok körül bonyolódnak az események. Az ő érzéseik, reakciók azok, amelyek mozgatják a történéseket. Az utolsó száz oldal nem a kedvencem. A végén lévő tragédiát is teljesen értelmetlennek tartom. Szóval romantikus történet helyett én ezt a könyvet inkább drámának tartom, vagy egy fiatal lány tragédiájának, illetve abból történő felépülésének, új egyéniségére találásának.

Az én olvasott példányom már nem egy mai kiadás. A minőségével nem igazán vagyok elégedett. A lapok nagyon szürkék, a papír nem éppen jó minőségű újrapapír. A kötés is hagy némi kívánnivalót maga után, mert a könyv gerince megtört és a közepe tájékán már kezd szétesni a könyv. Persze, mondhatjátok, négy olvasás után mi mást is várnék. Csak az a probléma, hogy ez már az első után is ilyen állapotba került. Csak reménykedni tudok benne, hogy az utána következő kiadások (volt köztük keményborítós, fűzött kiadás is) sokkal jobb minőségűek. A későbbi borítók sokkal jobban tetszenek.

A könyv olvastatja magát és sokadszorra is beszippantott a történet. Szeretnék Montanában élni, egy ranchon élni. Szeretnék lovakkal foglalkozni. Gyönyörű állatok. Ez a könyv Zarándok miatt a legkedvencebb kedvencem. Miatta veszem elő újra és újra. Lovakat szerető olvasóknak kihagyhatatlan. Romantikus regényeket kedvelőknek is tudom ajánlani.

Pontszám: 10

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Kiadás éve: 1997.

Terjedelem: 481 oldal
Eredeti cím: The Horse Whisperer

Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 1997.)


Kiegészítés:
A könyv elgondolkoztatott és cselekvésre késztetett. A Barangolás elnevezésű blogrovatban készítettem egy bejegyzést a Annie, Grace és Zarándok, az egész kontinenst átszelő, érdekes útjáról. Barangoljatok velem keresztül az Amerikai Egyesült Államok területén itt.

Posted in: 2012,Európa,könyvértékelés,Nicholas Evans,önálló kötet,romantikus,újraolvasás