Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

Első találkozásom ezzel a regénnyel 20 évvel ezelőtt történt, középiskolás koromban, kötelező olvasmányként. A magyar tanárnőm nem erőltetett rá mindenkire minden kötelező olvasmányt, hanem időnként kiválasztott pár diákot, akinek kiosztotta az elolvasásra váró művet, majd egy későbbi időpontban ennek a diáknak az egész osztály előtt be kellett számolnia az olvasmányáról. Már sejteni lehet, hogy nekem Bulgakov eme regényét sikerült kifognom a temérdek olvasnivaló közül. A regény és szerény személyem első találkozása csúfos kudarccal végződött. Félbehagytam a könyvet és megfogadtam, hogy még egyszer bizony a kezembe nem veszem - bocsánat a kifejezésért - ezt a zagyvaságot.

Most, közel 20 évvel később pedig értékelést írok róla. Hiába, így múlik el a világ dicsősége. :-)
Miért is vetemedtem ilyen élmények után ismételten a regény elolvasására? Mert nagyon jó kritikákat olvastam róla és úgy gondoltam biztosan bennem van a hiba, amiért nem értékeltem ezt a művet vagy nem voltam eléggé "érett", hogy élvezzem az író által papírra vetett sorokat. Sok idő telt el azóta, sok mindent olvastam már azóta. Nem riadok meg sem az fantasztikumtól (sőt kifejezetten szeretem), jöhet az ironikus megfogalmazás, az abszurd helyzetek garmadája, az őrültség bizonyos foka. Szóval sok mindent elfogadok és sok mindennel kibékülök egy-egy olvasmány kapcsán. Ki kell jelentenem azt is, hogy az orosz írókkal sincs semmi problémám, sőt kifejezetten szeretem az írásaikat.
Bulgakov eme regényébe azonban majdnem megint beletört a fogam, akarom mondani a kitartásom. Nem sok hiányzott hozzá, hogy megint majdnem félbehagyjam. Van pár író, akire azt szoktam mondani, hogy elgurult a gyógyszere vagy szívott valamit miközben írta a regényét. Szerintem Bulgakov meg sem próbálkozott a gyógykezeléssel. Őrült vagy zseniális? A határ néha nagyon vékony. Számomra inkább az őrült kategória. Ahogy a többi értékelést olvasom, a többiek szerint inkább zseniális. Valószínűleg nekik van igazuk és csak én nem tudom megint értékelni kellőképpen a regényt. Értem én a könyv által megfogalmazott történet lényegét, a mondanivalóját, mindent értek, csak a stílusa valahogy nem jött be. Másodszorra sem. Sajnálom.

Behemót szobra Kijevben

Adtam még egy esélyt az írónak és a könyvnek. Most kitartottam a végéig, de nem szerettem. Igazságtalan azért nem akarok lenni, mert voltak részek, amelyeket jónak tartottam. Az alapötlet kifejezetten tetszett, mert érdekes téma és érdekes lehetőség, hogy a sátán megjelenik az ateisták között. Behemót kifejezetten szimpatikus volt. A Poncius Pilátusról írt részeket viszont nagyon nem kedveltem. A korrajz pedig kifejezetten idegesített. Ez a feljelentgetősdi... Inkább nem is részletezem.  A kitartásomat csak azok a kihívások erősítették, amelyekre ezzel a regénnyel jelentkeztem. Így utólag már azt mondom, hogy inkább olvastam volna mást.
Sokan szeretik ezt a könyvet, de nekem megint nem sikerült olyan élményt átélnem az olvasás közben, amely megkedveltetné velem az írót vagy a regényét. Arra is rájöttem, hogy a mágikus realizmus sem az én műfajom. Nem is fogok többet próbálkozni vele. Most már csak az a kérdés, hogy újabb 20 év múlva nem esem-e megint kísértésbe? :-)

Pontszám: 4

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Kiadás éve: 1969.

Terjedelem: 477 oldal

Forrás: könyvtár

Posted in: 2012,4 pontos,Európa,klasszikus,könyvértékelés,Mihail Bulgakov,önálló kötet