Nagyon „divatosak” manapság a posztapokaliptikus és disztópia műfajában íródott regények, egyre csak újabb és újabb kötetek bukkannak fel a könyvesboltok kínálatában. Korhatár nincs, mert a felnőtt regényektől az ifjúsági kategóriáig – bár leginkább ez utóbbi esetében tapasztalható a dömping – bőséges a kínálat és eléggé élénk a műfaj iránti érdeklődés is.
Nem mindegy tehát, hogy melyik könyv éppen kinek kerül a kezébe, mert az ifjúsági kategória regényei kiábrándítóan tudnak hatni a témában komoly könyveket keresők számára. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a fiatalabb korosztálynak szóló kiadványok esetében nem a magvas gondolatok és világmegváltó események a lényegesek, hanem a szórakoztatás és a műfaj megkedveltetése, amelynek következménye, hogy idővel majd a komolyabb és összetettebb olvasmányok felé is nyitni fog az olvasók egy része. A lényeg tehát, hogy minden regényt az adott közegében és a maga helyén kell kezelni, és ha ezt figyelembe vesszük, akkor ez a történet bizony egészen jól sikerült.
A jövőben járunk, az emberiség túlélt egy katasztrófát, amelynek következményeként a népesség jelentősen lecsökkent, a túlélők egy része ember maradt, egy részük pedig egy fertőzés hatására mutálódott, belőlük lettek a korcsok. A társadalom fejlettségi szintje visszasüllyedt egy korábbi technológiai színvonalra, a népesség egy része a felszínen maradt, másik részük behúzódott a föld alá. A felszín alatt, az alagút és csatornarendszerekben élő népcsoportok zárt közösséget alkotnak, a túlélés érdekében szigorú szabályokat alakítottak ki, a korai halálozások, a rövid élettartam miatt a fiatalok a névadójuk után - amely neves eseményre 15 éves korukban kerül sor - teljes jogú tagjai lesznek a társadalomnak, a közösség életében tevékenyen részt vesznek. Mindenkinek megvan a maga feladata. Főhősünk, Pikk legnagyobb álma teljesül, amikor egyszerre kap nevet és lesz belőle vadásznő. Egyedül a társa, Fakó furcsa kicsit, mert ő a felszínről érkezett még évekkel korábban, a közösség életébe sem tudott teljes mértékben beilleszkedni, viszont vadásznak kiváló.
A sötétben és az alagutak labirintusában egymástól távol élő közösségeket komolyan veszélyeztetik a korcsok, akadályozzák a mozgásukat, támadásokat indítanak ellenük. A menedékek helyzete eddig is kritikus volt, előnyüket mindössze az jelentette, hogy a korcsok eddigi támadásai ösztönszerűek voltak, az egyre inkább előforduló szervezett rajtaütések mögött azonban már értelmet és logikát lehet feltételezni. A külső támadások mellett a közösség belső rendje is lassanként felborul és ez megpecsételi mind a település, mind pedig a főszereplők sorsát és cselekedeteit.
A posztapokaliptikus regényekben mindig az a rész a kedvencem, amikor feltárul előttem az, amivé a világ lett és megismerem, ahogyan a túlélők elviselik a viszontagságokat, kialakítják azt az életformát, amivel megfelelhetnek az új életkörülményeknek. Ez az állapot jelen esetben a föld alatti élet, a fény hiánya és persze az egyoldalú táplálkozás hatása. Nem egyedüli jelenség a Föld élőlényeinek esetében, hogy egyes fajok alkalmazkodtak a fénymentes állapothoz, de vajon ez az alkalmazkodás sikerrel jár az ember esetében is? Talán. Hiszen a bekövetkezett katasztrófa óta már több nemzedék váltotta egymást a föld alatti közösségben, ugyanakkor az is igaz, hogy a választott életmód áldozatot is követel, hiszen a várható élettartam jelentősen lecsökkent. Ezzel a logikus lépésével tette számomra hihetővé a történet alapjait a szerző.
A korcsok, mint lények megdolgoztattak egy kicsit, mert a könyv elején még azt gondoltam, hogy valamiféle zombi történetet olvasok és ez a gondolat annak ellenére sem akart a fejemből eltűnni, hogy a jelek nem egészen ezekre a lényekre utaltak. Sokszor eszembe jutott a Kezek és fogak erdeje című könyv, akaratlanul is összehasonlítottam a két történetet, de amíg annak a romantikus érzelmek adták meg az alapját, addig a Menedék esetében a világra, az akcióra és a megfelelni vágyásra helyeződött a hangsúly és bár ha az érzelmeket tekintjük, akkor abban itt sem szenvedünk hiányt, de ezek legnagyobb részben összetettebbek, szerteágazóbbak és nem csak romantikus indíttatásúak.
A föld alatti közösség élete, a munka felosztása, a mindennapi élet megszervezése, a jövő és a túlélés szem előtt tartása határozottan tetszett. A katasztrófa előtti világ tárgyai, amelyeket nagy többségében már használni sem tudtak, illetve a rendeltetésüket sem ismerték, nagy jelentőséggel bírtak a közösség lakóinak életében. A névválasztási ceremónia is erre a "tárgykultuszra" épült és bár furcsának találtam a regényben szereplő neveket, de így könnyebb volt elfogadni őket és persze azt is, amelyet a viselőjük számára jelentenek. A szabályok szigorúak volt, de a körülmények és a túlélés szempontjából elfogadhatók, amíg valaki be nem kukucskál a "törvényalkotás" módszereit elrejtő titkok mögé és nem veszi észre az apró jeleket.
Pikk a józan gondolkodásáról, a fejlett veszélyérzetéről és a barátai iránti elkötelezettségről tesz tanúbizonyságot, amikor több esetben is megszegi az íratlan szabályokat és ellenszegül a vezetők elvárásainak. Pontosan ez a hozzáállása teszi kedvelhető szereplővé a kissé makacs, de talpraesett és hűséges lányt. Fakó méltó társa és bizonyos szinten kiegészítése a fiatal vadásznőnek, a nevével ellentétben pedig inkább színes és sokoldalú egyéniség, mint szürke egérke. Kettőjük kapcsolatának alakulását élvezettel olvastam, még akkor is, ha a felszíni világ egészen eredményesen összekuszálta, kitágította, igénybe vette és átalakította az érzelmeiket, bimbózó érzéseiket.
Jót tett az eseményeknek, hogy egy idő után magunk mögött hagytuk a föld alatti világot, a sötétséget és megismerhettük az eddig leginkább rémtörténetek alapját képező földfelszínt és lakóit. Mivel minden történést Pikk szemén keresztül követünk végig, ezért a könyvnek ez a része szó szerint a világra való rácsodálkozásról és az újdonságok felfedezéséről, megismeréséről szól, annak minden varázsával és negatívumával együtt. A helyszín változásával a szereplők köre is kibővül és ez megosztja mind a száműzött vadászok, mind pedig az olvasók érzéseit. Amiben viszont nincs hiány, azok a kalandok, harcok, a túlélésért vívott csaták, amelyek folyamatosan jelen vannak a történetben. Mivel a fiatalokon kívül nem igazán jelentek meg más szereplők a történetben, nem volt kihez mérni őket, mindezek mellett pedig - az érzelmi életüket leszámítva - olyan életképesen és talpraesetten viselkedtek, könnyen elfeledtem, hogy ifjúsági regényt olvasok és csak sodortak magukkal az események.
Persze a regény korántsem tökéletes és sok apró momentumába bele lehetne kötni - engem is zavartak a konzervek kérdései, a 50-60 év után is áruval teli áruházak, a hordható, nem szétmálló ruhák és egyéb apróságok -, de összességében mégis értékelhető és szórakoztató ez az eléggé komor, ugyanakkor reménnyel teli regény. Lehetne kritizálni a szereplők kidolgozatlanságát, karakterük mélységét, de ilyen ingerszegény és egysíkú környezetben felnőve nem is lehet sokkal összetettebb személyiség kifejlődését elvárni.
Mindezeken a hibákon túlléptem, de ami igazán zavart, az a történet mélységének hiánya, amelynek következményeként élveztem ugyan a regényt, de nem merültem bele és nem éltem vele, hanem - az elbeszélés módja ellenére - inkább külső megfigyelőként követtem az eseményeket. Talán pont Pikk karakteréből, egyoldalúan fejlett személyiségéből és az általa elmesélt történetből adódik ez az érzés. A személyiség fejlődésre a továbbiakban minden lehetőség adott, a környezet ingergazdagsága is garantáltnak látszik, ezért határozottan kíváncsi vagyok, hogy miként is alakul a folytatásban a történet és természetesen a szereplők sorsa, egymással való kapcsolata.
Mindenképpen meg kell említenem, hogy maga a kiadvány, főleg a borító, egészen egyszerűen gyönyörű, figyelemfelkeltő, különleges, egyedi és szemet gyönyörködtető.
Értékelés: 7/10
Kiadó: FUMAX Kiadó
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 274 oldal
Nem mindegy tehát, hogy melyik könyv éppen kinek kerül a kezébe, mert az ifjúsági kategória regényei kiábrándítóan tudnak hatni a témában komoly könyveket keresők számára. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a fiatalabb korosztálynak szóló kiadványok esetében nem a magvas gondolatok és világmegváltó események a lényegesek, hanem a szórakoztatás és a műfaj megkedveltetése, amelynek következménye, hogy idővel majd a komolyabb és összetettebb olvasmányok felé is nyitni fog az olvasók egy része. A lényeg tehát, hogy minden regényt az adott közegében és a maga helyén kell kezelni, és ha ezt figyelembe vesszük, akkor ez a történet bizony egészen jól sikerült.
A sötétben és az alagutak labirintusában egymástól távol élő közösségeket komolyan veszélyeztetik a korcsok, akadályozzák a mozgásukat, támadásokat indítanak ellenük. A menedékek helyzete eddig is kritikus volt, előnyüket mindössze az jelentette, hogy a korcsok eddigi támadásai ösztönszerűek voltak, az egyre inkább előforduló szervezett rajtaütések mögött azonban már értelmet és logikát lehet feltételezni. A külső támadások mellett a közösség belső rendje is lassanként felborul és ez megpecsételi mind a település, mind pedig a főszereplők sorsát és cselekedeteit.
A posztapokaliptikus regényekben mindig az a rész a kedvencem, amikor feltárul előttem az, amivé a világ lett és megismerem, ahogyan a túlélők elviselik a viszontagságokat, kialakítják azt az életformát, amivel megfelelhetnek az új életkörülményeknek. Ez az állapot jelen esetben a föld alatti élet, a fény hiánya és persze az egyoldalú táplálkozás hatása. Nem egyedüli jelenség a Föld élőlényeinek esetében, hogy egyes fajok alkalmazkodtak a fénymentes állapothoz, de vajon ez az alkalmazkodás sikerrel jár az ember esetében is? Talán. Hiszen a bekövetkezett katasztrófa óta már több nemzedék váltotta egymást a föld alatti közösségben, ugyanakkor az is igaz, hogy a választott életmód áldozatot is követel, hiszen a várható élettartam jelentősen lecsökkent. Ezzel a logikus lépésével tette számomra hihetővé a történet alapjait a szerző.
A korcsok, mint lények megdolgoztattak egy kicsit, mert a könyv elején még azt gondoltam, hogy valamiféle zombi történetet olvasok és ez a gondolat annak ellenére sem akart a fejemből eltűnni, hogy a jelek nem egészen ezekre a lényekre utaltak. Sokszor eszembe jutott a Kezek és fogak erdeje című könyv, akaratlanul is összehasonlítottam a két történetet, de amíg annak a romantikus érzelmek adták meg az alapját, addig a Menedék esetében a világra, az akcióra és a megfelelni vágyásra helyeződött a hangsúly és bár ha az érzelmeket tekintjük, akkor abban itt sem szenvedünk hiányt, de ezek legnagyobb részben összetettebbek, szerteágazóbbak és nem csak romantikus indíttatásúak.
A föld alatti közösség élete, a munka felosztása, a mindennapi élet megszervezése, a jövő és a túlélés szem előtt tartása határozottan tetszett. A katasztrófa előtti világ tárgyai, amelyeket nagy többségében már használni sem tudtak, illetve a rendeltetésüket sem ismerték, nagy jelentőséggel bírtak a közösség lakóinak életében. A névválasztási ceremónia is erre a "tárgykultuszra" épült és bár furcsának találtam a regényben szereplő neveket, de így könnyebb volt elfogadni őket és persze azt is, amelyet a viselőjük számára jelentenek. A szabályok szigorúak volt, de a körülmények és a túlélés szempontjából elfogadhatók, amíg valaki be nem kukucskál a "törvényalkotás" módszereit elrejtő titkok mögé és nem veszi észre az apró jeleket.
Pikk a józan gondolkodásáról, a fejlett veszélyérzetéről és a barátai iránti elkötelezettségről tesz tanúbizonyságot, amikor több esetben is megszegi az íratlan szabályokat és ellenszegül a vezetők elvárásainak. Pontosan ez a hozzáállása teszi kedvelhető szereplővé a kissé makacs, de talpraesett és hűséges lányt. Fakó méltó társa és bizonyos szinten kiegészítése a fiatal vadásznőnek, a nevével ellentétben pedig inkább színes és sokoldalú egyéniség, mint szürke egérke. Kettőjük kapcsolatának alakulását élvezettel olvastam, még akkor is, ha a felszíni világ egészen eredményesen összekuszálta, kitágította, igénybe vette és átalakította az érzelmeiket, bimbózó érzéseiket.
Jót tett az eseményeknek, hogy egy idő után magunk mögött hagytuk a föld alatti világot, a sötétséget és megismerhettük az eddig leginkább rémtörténetek alapját képező földfelszínt és lakóit. Mivel minden történést Pikk szemén keresztül követünk végig, ezért a könyvnek ez a része szó szerint a világra való rácsodálkozásról és az újdonságok felfedezéséről, megismeréséről szól, annak minden varázsával és negatívumával együtt. A helyszín változásával a szereplők köre is kibővül és ez megosztja mind a száműzött vadászok, mind pedig az olvasók érzéseit. Amiben viszont nincs hiány, azok a kalandok, harcok, a túlélésért vívott csaták, amelyek folyamatosan jelen vannak a történetben. Mivel a fiatalokon kívül nem igazán jelentek meg más szereplők a történetben, nem volt kihez mérni őket, mindezek mellett pedig - az érzelmi életüket leszámítva - olyan életképesen és talpraesetten viselkedtek, könnyen elfeledtem, hogy ifjúsági regényt olvasok és csak sodortak magukkal az események.
Persze a regény korántsem tökéletes és sok apró momentumába bele lehetne kötni - engem is zavartak a konzervek kérdései, a 50-60 év után is áruval teli áruházak, a hordható, nem szétmálló ruhák és egyéb apróságok -, de összességében mégis értékelhető és szórakoztató ez az eléggé komor, ugyanakkor reménnyel teli regény. Lehetne kritizálni a szereplők kidolgozatlanságát, karakterük mélységét, de ilyen ingerszegény és egysíkú környezetben felnőve nem is lehet sokkal összetettebb személyiség kifejlődését elvárni.
Mindezeken a hibákon túlléptem, de ami igazán zavart, az a történet mélységének hiánya, amelynek következményeként élveztem ugyan a regényt, de nem merültem bele és nem éltem vele, hanem - az elbeszélés módja ellenére - inkább külső megfigyelőként követtem az eseményeket. Talán pont Pikk karakteréből, egyoldalúan fejlett személyiségéből és az általa elmesélt történetből adódik ez az érzés. A személyiség fejlődésre a továbbiakban minden lehetőség adott, a környezet ingergazdagsága is garantáltnak látszik, ezért határozottan kíváncsi vagyok, hogy miként is alakul a folytatásban a történet és természetesen a szereplők sorsa, egymással való kapcsolata.
Mindenképpen meg kell említenem, hogy maga a kiadvány, főleg a borító, egészen egyszerűen gyönyörű, figyelemfelkeltő, különleges, egyedi és szemet gyönyörködtető.
Értékelés: 7/10
Kiadó: FUMAX Kiadó
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 274 oldal
Borító ár: 2.995,-
Fordította: Benes Attila
A mű eredeti címe: Enclave
Sorozat: Razorland
Folytatás: Helyőrség, Horda
Forrás: magánkönyvtár
Fordította: Benes Attila
A mű eredeti címe: Enclave
Sorozat: Razorland
Folytatás: Helyőrség, Horda
Forrás: magánkönyvtár
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése