Karen Chance: Holdvadász (Cassandra Palmer 5.)

Nem győzöm áldani az eszem azért, hogy feltettem a várólista csökkentős listámra a Cassandra Palmer sorozat korábban még nem olvasott két kötetét - a negyediket és az ötödiket -, és áldom azért is, hogy előtte újraolvastam az előzményeket. Elképesztő volt Cassie kalandjait így, gyakorlatilag majdnem közvetlenül egymás után átélni, minden részletre emlékezni, az apró utalásokat, információkat egymáshoz kapcsolni.

A sorozat eleje kicsit furcsán indult, túl töménynek találtam - információk és akciók tekintetében is. Nem mondom, hogy minden eseménnyel, minden szereplővel elégedett voltam, de nem tagadhattam le, hogy nagyon jól esett olvasnom Cassie unalmasnak egyáltalán nem mondható életét. A hajnal átka című regény mintha mutatott volna egy kis visszaesést a harmadik rész minőségéhez képest - vagy csak épp a koncepcióváltást éreztem meg -, de ez közel sem volt elég ahhoz, hogy eltántorítson a folytatás azonnali megismerésétől. Sőt... És megint milyen jól tettem, hogy így döntöttem, mert a sorozat ötödik része valami fergetegesen jó volt, szinte beleszédültem a rengeteg akcióba, a minden eddiginél nagyobb pörgésbe, az összefüggések kibogozásába, de legfőképpen a befejezésbe, amely szó szerint a földhöz vágott.

Értékelés: 10*/10 (kedvenc lett)
Kiadó: Cor Leonis Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 478 oldal
Fordította: Bertalan György
Borító ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Hunt the Moon
Sorozat: Cassandra Palmer
Előzmény:
1. Megérint a sötétség
2. Árnyak vonzásában
3. Átölel az éjszaka
4. A hajnal átka
Folytatás:
6. Tempt the Stars
7. Reap the Wind
Kiegészítő kötetek:
0,5. The Gauntlet
0,6. The Queen's Witch
2,5. The Day of the Dead
4,1. A Family Affair
4,2. Shadowland
Kategória: urban fantasy, paranormális

Amíg az első három részt a világfelépítés, az alap összefüggések megértése, a Pythia erejének elfogadása és a geis okozta bonyodalom feloldása tölti ki, addig a negyedik kötettől némiképp más irányt vettek az események - no, nem mintha a megszokott tempón ez bármit is változtatott volna. Az előző rész esetében még nem látszott ennyire élesnek a kanyar, amit végül is sikerült bevenni a sok akció közepette, de így visszatekintve már tisztán látszik, hogy hol indultunk el egy másik irányba. Azt gondolom, hogy ez nagyon jó döntés volt a szerző részéről, hiszen az első három kötetben rágott probléma szinte véglegesen kimerült, és annyi lehetőség volt még ebben a világban, amit vétek lett volna kihasználatlanul hagyni.

Cassie az előző részben olyan tettet hajtott végre, amelyre aztán végképp senki sem számított, ezáltal pedig az ellenségei száma is lecsökkent: egy ellenfelet kiiktatott, egy másikkal pedig szövetséget kötött, amely utóbbi igaz, hogy eléggé ingatag, de mégis csak afféle fegyverszünet, illetve még annál is valamivel több. Ott van még a vámpírok Szenátusa is, amely ugyan továbbra sem tudja meghazudtolni önmagát és leginkább irányítani szeretné a tapasztalatlan Pythiát, de ha veszély fenyegeti a látnokot, akkor mindent megtesz a biztonsága érdekében - még akkor is, ha Cassie ezt túlzásnak tartja. Mondhatni, hogy a helyzet jobb lett, de ez mégsem teljesen igaz, mert Cassie-nek még így is szép számmal maradtak ellenlábasai. Aki viszont mindvégig és feltétel nélkül a lány mellett áll, az nem más, mint a renegát hadmágus, John Pritkin - még akkor is, ha egyébként rendszeresen egymás agyára mennek.

"Egyre gyorsabban közelgett az a nap, amikor engem, Cassie Palmert, a világ első számú látnokaként fognak ünnepélyesen bemutatni a természetfeletti közösség tagjainak. Akik minden bizonnyal nagy egyetértésben fogják szétröhögni magukat rajtam."

A jövőbe látás a Delphi
 jósdában (A kép INNEN.)

Cassie a felavatási szertartására készül, amely ugyan csak egy gesztus, hiszen az erő már őt választotta, de a felhajtásra mindenképpen szükség van - a látszat és a tradíciók rendkívül fontosak. A lánynak azonban van egy rosszakarója, aki nem riad vissza semmitől, hogy megakadályozza a ceremóniát, és ha erre úgy keríthet sort, hogy - minden mágikus és fizikai védelmet megkerülve - a legegyszerűbb módszereket alkalmazva megöli a látnokot, vagy a múltjában okoz olyan változást, ami megakadályozza, hogy betöltse a jelenlegi pozícióját, akkor azt is hajlandó megtenni. Csakhogy a múlt megváltoztatása ellen Pythiának, az idő legfőbb őrzőjének is lesz egy-két szava - az időbe való beavatkozást sem Cassie, sem pedig a Pythia ősi ereje nem nézheti szó nélkül.

A regény eleje a szokásos érthetetlen káosz: Cassie ellen többször is gyilkossági kísérletet követnek el és ez főként azért bosszantó, mert közben vámpír testőrök és mágusok vannak körülötte. De mit lehet akkor tenni, ha a vámpírok nem látják, a mágusokat pedig képes megszállni a támadó? A helyzet szinte kilátástalan, de még rosszabb lesz, amikor Jonas Marsden, az Ezüst Kör régi és egyben új vezetője előáll az elméletével, amely feltárja a különböző kultúrák mitológiai alakjai közötti rejtett kapcsolatokat, és kilátásba helyez egy olyan jövőt, amelyet bizony senki sem kívánhat magának. Valakinek azonban mégis csak fel kell vennie a kesztyűt, meg kell keresnie a leginkább fájdalommentes megoldást - azaz fel kellene kutatni a Hold istennőjét egy olyan világban, ahonnan az isteneket a Föld védelme érdekében kiüldözték - és ez ki más is lehetne erre alkalmasabb jelölt, mint a világ legerősebb látnoka, maga a Pythia, azaz Cassie.

Feladatból tehát akad bőven, végrehajtani azonban nem egyszerű, főleg ha valaki mindig az ember lányának nyakában liheg és közben sorozatos támadásokat intéz ellene, vagy éppen a féltése jeleként aranykalitkába zárva akarja tartani. No igen, ez utóbbi természetesen Mircea, aki ebben a részben azért eléggé kitett magáért, végre már nem csak "csendesen" szenved, esetleg elegánsan és hűvösen feszít tökéletes ruházatában, hanem végre maga is az események sűrűjébe kerül, és kiveszi a részét a fizikai küzdelemből is. Amellett persze hozza a szokásos titkolózós és amolyan vámpírosan lenézős formáját is, amelyek miatt egyébként jó néhányszor a legszívesebben felképeltem volna.

"A férfi, aki néha barát, néha ellenség, de egyfolytában az agyamra megy, vagyis John Pritkin (...)."

Az elképesztő kalandok között az ismeretek bővítésére is jut idő: Cassie a múltjának olyan elemeivel szembesül, amelyeket tényleg elég hihetetlennek tűnnek az elején, de a végén minden értelmet nyer. Pritkin karakteréről, múltjáról, illetve az ő létét befolyásoló törvényekről, szabályokról és viszontagságokról is kiderül rengeteg információ - közben pedig lassan, de biztosan a bizalom hálója szövődik a két szereplő között. No igen, ha valakik ennyiszer mentik meg kölcsönösen egymás életét, akkor ez nem is alakulhatna másként. :) A kedvenceim továbbra is a kettőjük közös jelenetei.

"Pritkin idegesítő, makacs, titkolózó, türelmetlen és durva fazon volt. Nagyjából annyira tapintatos, mint egy kiképzőtiszt és annyira simulékony, mint egy szögesdrót kerítés. Rendszeresen képes volt kihozni a sodromból (...) Minden bizonnyal többet ordibáltam vele, mint bárki mással egész életem során, holott őt alig két hónapja ismertem.
Ugyanakkor hűséges volt, őszinte, bátor, és valahogy furán rendes. Általában a legkevésbé sem tudtam őt megérteni."

Hihetetlen, de a szerző még mindig talált lehetőséget - méghozzá milyen módon! - a világ bővítésére, színesítésére - leírás, törvények és lények szintjén is. A legjobb az egészben, hogy bármennyire is akartam, egyszerűen képtelenség kitalálni a cselekmények káosza mögött húzódó összefüggéseket, a kapcsolatokat - legfeljebb már csak akkor, amikor maguk a szereplők is rájönnek mindarra, amin az olvasó agya is folyamatosan kattog. Persze az írónő mindent meg is tesz azért, hogy ne legyen idő a problémára koncentrálni, hiszen közben annyi minden történik, hogy képtelenség ennyi mindenre figyelni.

A lényeg, hogy olyan frenetikus befejezése van ennek a résznek, amelytől bizony tökéletesen padlót fogtam. Az is igaz, hogy a végére érve, újra átgondolva az eseményeket még inkább részegítően hatott rám a regény, amelynek meg is lett az eredménye, mert bizony a befejezést követő napokban szörnyű könyvmásnaposságban szenvedtem, és hiába olvastam újra az utolsó oldalakat nem találtam benne mást, mint amit addig  - az pedig sokadszorra is megsemmisítően hatott. Egyszerűen képtelen voltam elszakadni az olvasottaktól, és hiába vettem akármennyi könyvet is a kezembe, igazából egyik történetbe se volt kedvem belemélyedni - leginkább azért, mert egyik sem az volt, amit olvasni akartam - vagyis a sorozat folytatása, a magyarul még nem elérhető hatodik rész. Ezek után ugye senki sem csodálkozik azon, hogy ez a kötet felkerült a kedvenceim közé, amely listám az utóbbi években nem bővült túl sok regénnyel. Szóval ez azért már jelent valamit. :)

Mit is tudnék még ezek után mondani? Azt hiszem nem sok mindent, de annyit mindenképpen, hogy OLVASSÁTOK EL EZT A SOROZATOT, MERT ELKÉPESZTŐEN JÓ! Nem félek megtenni azt a kijelentést, hogy nekem jobban tetszik, mint Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozata, mert legalább olyan izgalmas, összetett, viszont sokkal jobb a humora. Szóval Tündérkrónikák rajongók, de legalább kicsit is kedvelők, hajrá, ismerkedjetek meg Cassie Palmer kalandjaival!

Ha pedig elég sokan megtesszük ezt, akkor talán lesz valamennyi esély arra, hogy - az eredetileg kilenc részesre tervezett, de jelenleg a hetedik kötet megjelenésénél tartó - sorozat folytatásai magyarul is megjelennek majd. Nem sokszor szoktam ilyet tenni, de most nem tartom vissza magam: könyörgök, hogy valaki jelentesse meg a folytatást!

Folytatás »

Scott Westerfeld: Góliát (Leviatán-sorozat 3.)

Ahogy az előző részről, a Behemótról készített bejegyzésben is kifejtettem, ezzel a kötettel is várólistát csökkentek, amellyel egyébként határozottan jól haladok ebben az évben, bár az is igaz, hogy igyekszem is vele.

Kicsit hányattatott lett a sorozat sorsa a végére, amely az első két kötetet megjelentető Ad Astra Kiadó átalakulása - és gyakorlatilag teljes stábváltása - miatt következett be. Gondolom nem egyedül voltam, aki azon izgult, hogy befejeződik-e ez a trilógia, amelynek a harmadik részét egyébként nagyon vártam. Legnagyobb örömömre és megkönnyebbülésemre a Ciceró Könyvstúdió úgy döntött, hogy átveszi a sorozatot és megjelenteti a befejezéshez szükséges harmadik részt. Innentől kezdve már csak azon ment az izgulás, hogy vajon miként is fog mutatni majd a trilógia a polcon, hiszen semmi sem kötelezte arra az új kiadót, hogy a korábbi formátumot alkalmazza. Szerencsére ezzel sem volt gond, a színvonal egy szemernyit sem csökkent: a kiadás kiemelkedően színvonalasra sikerült, a sorozat kötetei gyönyörűen mutatnak egymás mellett a polcon - egyedül a kiadó logójának különbözőségén látszik a kiadóváltás. Ha valakit tehát eddig ez tartott vissza a vásárlástól, akkor ez többé ne legyen indok, tegye nyugodtan a kosarába a köteteket - méltó díszei lesznek a könyvespolcnak és fantasztikus kalandokat tartalmaznak.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 588 oldal
Fordította: Kleinheincz Csilla
Borító ár: 3.990,- Ft
A mű eredeti címe: Goliath
Sorozat: Leviatán-trilógia
Előzmény:
1. Leviatán
2. Behemót
Kategória: alternatív történelem, fantasy, ifjúsági

Az Oszmán Birodalomban bekövetkezett események és előidézett változásokat követően hőseink újra a Leviatán fedélzetén tartózkodnak - ennek van, aki örül és van, aki nagyon nem. Sándor titkainak egy része többé már nem az, ezért a léghajó fedélzetén is másként bánnak vele és ennek ő nem igazán örül. A Leviatán kelet felé tart, amikor olyan utasítást kap, hogy tegyen kitérőt Szibéria felé és vegyen fel egy rakományt, illetve egy szokatlan utast, aki nem más, mint Nicola Tesla. A tudós fegyverei már eddig is lényeges szerepet játszottak a háborúban, de a férfi most azt állítja, hogy van egy olyan szerkezete, amely véget vethet a csatáknak, mielőtt az még a bolygó legtöbb országának összetűzéséhez vezetne.

Bár Sándor teljes mértékben megnyílt a barátjának hitt lány előtt, Deryn továbbra is őrzi a legnagyobb titkát, vagyis azt, hogy ő tulajdonképpen egy fiú ruhába öltözött lány. Nincs könnyű helyzetben, hiszen miközben kadétként igyekszik helyt állni a léghajón, az érzései is egyre nyilvánvalóbbak, és mivel Volger gróf már rájött a lánnyal kapcsolatos talányra, ezért meg is zsarolja őt.

Újabb színes egyéniségekkel és hihetetlen kalandokkal bővült a már eddig is nagyon élvezetes és alaposan kidolgozott történet. A Leviatán ugyan továbbszállt, maga mögött hagyta az Oszmán Birodalmat, de Szibéria kietlen és vad pusztasága is legalább ugyanennyi izgalmat kínál, különösen miután a hajó megkapja az orosz uralkodó üzenetét. Tesla kissé őrült személyisége garancia arra, hogy a léghajónak és utasainak útja garantáltan viszontagságokkal terhelt lesz.

A regény egyik csúcspontja, Deryn és Sándor kapcsolatának pedig fordulópontja az a jelenet, amikor Sándor rájön a lány titkára. Bár ha már ennél a résznél tartunk, akkor meg kell említenem, hogy a titok leleplezésével egyidejű cselekmények - a léghajó kaliforniai, illetve mexikói kitérőjét és az egész filmes dolgot - mintha kissé fölöslegesnek tűntek volna a számomra. Határozottan úgy éreztem, hogy hosszú oldalakon olyanokat olvasok, aminek egyébként nem nagyon van jelentősége és sajnos később mindez igazolást is nyert. Értem én, hogy valamivel ki kellett tölteni az oldalakat, de sajnos a Behemót mozgalmas kötetéhez képest ez a változás, az események lassú vánszorgása túlzottan érezhető volt.

Darwinista és barkács uniformisok (A kép INNEN.)

A New York-i események egy része színtiszta politika, a másik fele pedig elképesztő mennyiségű akció - a magam módján mindkettőt élveztem, de azért az eseménydús, élményekkel teli fejezetek sokkal élvezetesebbek voltak, mint a spekulációval és egyezkedésekkel teli leírások.

Deryn és Sándor kapcsolata hullámvölgyekkel és hegyekkel terhelt, hiszen a Sándor által barátságnak hitt, de Deryn részéről gyengédebb érzésekkel is befolyásolt kapcsolatnak mindenképpen szüksége volt az átalakulásra és ez persze mindig problémával jár. Sándornak időre volt szüksége, hogy feldolgozza a lány vele szemben mutatott bizalmatlanságát, átértékelje az érzelmeit, a kettőjük egymáshoz való viszonyát. Na és persze ott van még az is, hogy ő egy barkács birodalom trónörököse, míg Deryn csak egy közrendű darwinista lány, ami szintén sok gondot okoz kettőjük között, illetve a jövőjükkel kapcsolatos döntéseik meghozatalának szempontjából. Mindez azonban az események között elrejtve, hihetetlenül finoman került tálalásra és annyira helyén volt minden, hogy teljesen természetesnek tetszett a bekövetkezett fordulat.

Továbbra is megemelem a kalapom a szerző előtt, mert hihetetlen az a világ, amit megteremtett és még mindig el tudta azt érni, hogy elvesztem az események hangulatában, illetve a részletekben, amelyek annyira színessé és élővé tették az átélt élményt. Mindezek ellenére is azt kell mondanom, hogy mintha kicsit kifulladt volna a sorozat a végére, még mindig nagyon jó, de már vannak benne fölösleges részek, amelyeket másként, sokkal egyszerűbben is meg lehetett volna oldani - kissé mesterségesen felduzzasztottnak tűntek egyes események, reakciók.

Együttélési békeszerződés, 1915. (A kép INNEN.)

Vitathatatlan, hogy a sorozat csúcspontja a 2. kötet, amely már csak azért is különlegessé teszi ezt a trilógiát, mert a középső részek általában csak töltelékként, időhúzásként szoktak szolgálni, de nem ebben az esetben. Sajnos ez a rész nem sikerült olyan tökéletesre, mint az előzménye, de attól még nagyon élveztem a kalandokat és igazán méltó befejezése a trilógiának, lezárása az alternatív történelmi időszak eseményeinek.

Továbbra is úgy gondolom, hogy ha a cél az olvasás élményébe még éppen csak belekóstoló csemete könyvszeretetének maradandóvá tétele, akkor ez a sorozat erre kiválóan alkalmas: színes, mozgalmas, részletes, olvasmányos és felejthetetlen. Azt már csak úgy mellékelten jegyzem meg, hogy nem csak az ifjúságnak, de szerintem mindenkinek maradandó élményt fog nyújtani ez a trilógia és a benne szereplő rengeteg kaland - én bizony így jártam.

Folytatás »

Az elérhetetlen közelebb került: egy rész Magánvégtelen

Az úgy történt, hogy egyre többen duruzsolták a fülembe, hogy írnom kellene, amivel kapcsolatban én mindig úgy védekeztem, hogy már pedig én azt teszem: írok - blogot, a blogon pedig könyvkritikákat. A válasz általában fejcsóválás formájában érkezett, és persze mindenki hozzátette, hogy nem pont erre gondolt - én pedig tovább írtam a könyvesblogom posztjait. Egy valamiben azonban nagyon eredményesek voltak ezek a röpke beszélgetések: beletették a bogarat a fülembe, a gondolataim között pedig egyre többször bukkant fel a "mi lenne, ha mégis..." kezdetű mondat.

A moly antológiáról, azaz a molyolók írásait csokorba gyűjtő kiadványról már hallottam - az első a Tetovált mementó címet kapta. Tudtam, hogy tervben van a második antológia készítése, olvastam is a pályázatról, de valamiért nem reagáltam a dologra. Egészen addig, amíg véletlenül meg nem láttam az anyagok benyújtásával kapcsolatos tíz napos határidő hosszabbítást, mert akkor teljesen bezsongtam: elhatároztam, hogy jelentkezek a felhívásra - úgy látszik, hogy engem a szoros határidő inspirál, ehhez vagyok hozzászoktatva. A második akadályt a korlátozott karakterszám jelentette - nekem a négyezer karakteres szöveg borzasztóan rövid, csak ennyit írni igazi kínszenvedésnek számít -, de még ez sem lehetett gátló tényező, ha egyszer az elhatározás már megszületett. Mivel nem voltak a fiókban kész novelláim - igazából amíg bele nem kezdtem, nem is gondoltam, hogy tudok novellát írni -, ezért a korlátozott időtartam alatt kellett összeütnöm a benyújtandó írás(oka)t: tulajdonképpen ezért is került a maximálisan beadható öt pályamű helyett mindössze csak kettő elküldésre.

Az izgatott várakozás május hónap első napjának estéjén ért véget, amikor is megérkezett az értesítő, hogy az egyik novellám beválogatásra került a második moly antológiában megjelenő írások közé. Szerintem senkinek sem mondok nagy újdonságot azzal, hogy bizony volt öröm és sikítozás rendesen - biztos vagyok benne, hogy még a szomszédok is hallották.

Többször elolvastam az értesítő levelet, és még sokadjára is csodálkozva tekintettem azt ott sorakozó mondatokra, amely továbbra is azt tudatta velem: az egyik írásom nyomtatásban fog megjelenni. Az első írásom... Mert ez bizony nekem hatalmas mérföldkő, még ha egyébként nem is tűnik annak.

 A hírt pár nap múlva a moly.hu oldal egyik karca is megerősítette, így már publikussá is vált a dolog, lehetett nyilvánosan is örömködni. A novella mellett ott lesz a nicknevem is, szóval lehet majd tudni, hogy melyik írás lesz az, amit én követtem el, mint emberiség elleni súlyos vétket. Ahogy a kötet végén lévő rövid bemutatkozó szöveget is elolvashatjátok - ilyen az első antológiában is volt egyébként, szóval nem árultam el nagy titkot -, amelynek írása közben nagyon megszenvedtem - az ok: a korlátozott karakterszám.

A kötet munkálatai a gondos szerkesztőknek és segítőiknek köszönhetően szépen haladnak:

• van már címe az antológiának: Magánvégtelen;
• kész van a borító rajza: lásd a bejegyzés főképet;
• és már elő is lehet rendelni a kötetet, amelynek teljes ára 2.000,- Ft, előrendelésben pedig 1.600,- Ft (a postaköltség: 800,- Ft);
• a kötet tervezett megjelenése és a könyvbemutató időpontja: 2015. június 12. (a helyszín egyelőre még nem ismert).

Ugyan nem látjátok, de én most is úgy vigyorgok, mint a vadalma. :D

Folytatás »

A hét idézete (2015/20.)

"Okok és okozatok. A történelemben ezek vesznek oda először. Csak behorpadt páncél marad utánuk, és néhány felégetett város."

/Benyák Zoltán: A háború gyermeke - Historium Kiadó, 2012./

Folytatás »

Gaura Ágnes: Embertelen jó - Boriverzum és más történetek

Gaura Ágnest a Borbíró Borbála sorozat köteteinek írójaként ismerhették meg az olvasók, a magyar szereplőket felvonultató vámpíros sztori pedig sokak kedvence lett - köztük az enyém is. Az eddig megjelent regények alapján talán úgy tűnik, hogy a szerző csak egyfajta műfajban alkot, amolyan csajos irodalmat ír - ha valaki esetleg ebben a hiszemben élt volna eddig, akkor a tévhit megcáfolására nem is lehetne kedvezőbb alkalmat találni, mint ennek a novelláskötetnek az értékelése. Az első pillantásra vékonykának tűnő kiadványban másfél tucatnál is több - öt fő szempont szerint csoportosított - történet várja, hogy felfedje titkait az olvasó előtt, gondoskodjon a szórakoztatásáról vagy éppen a borzongásáról.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 240 oldal
Borító ár: 2.990 ,- Ft
Kiadói sorozat: Delta Vision Exkluzív
Akciós vásárlás:
Delta Vision Könyvroham
Delta Vision Webáruház
E-könyvként is kapható.

A szerző egyéb regényei:
Vámpírok múzsája, Átkozott balszerencse,
Lidércnyomás, Lángmarta örökség
Attila koporsója
Túlontúl

Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a kötetet, akkor az a kifejezés csak a "sokszínűség" lehetne. De mivel ez a szűkszavúság rám egyáltalán nem jellemző, ezért kifejtem bővebben: a kiadványban található novellák terjedelemben, stílusban, mondanivalóban és hatásban is teljesen eltérőek egymástól, ezért biztosan állíthatom, hogy mindenki megtalálja benne azt, ami a legközelebb kerül a szívéhez, esetleg véglegesen rabul is ejti ezt a létfontosságú szervet.

Mielőtt még részletesen belemélyednék a novellák értékelésébe, meg kell említenem a nem éppen mindennapi bevezetőt, amelyhez hasonlót eddig egyedül csak Neil Gaiman Tükör és füst című novelláskötetében olvashattam. Az, hogy ennek a gyűjteménynek az elejére egy hasonló stílusú bevezetés került, szintén megvan a maga története, amelynek sztoriját - az alkotás folyamatának, a novellák keletkezésének, ihletésének bemutatása mellett - a szerző szintén megosztja az olvasóival.

"A művész akkor képes a legjavát nyújtania a tehetségének, ha van közönsége."

A kellő hangulat megteremtését követően akár fejest is ugorhattam volna az elbeszélések tengerébe, ha nem vonta volna el a figyelmemet rögtön az első fejezet elején szereplő rajz, amelyet hosszú percekig bámultam - majd tettem ezt minden egyes alkalommal ahányszor csak egy újabb novellába kezdtem, vagy egy újabb szakaszhoz érkeztem. Mert ez a kötet illusztrált is: visszafogottan ugyan, de rajzok díszítik, amelyek csak első pillantásra tűntek egyszerűnek, de ha a jobban megnéztem őket, akkor bizony rájöttem, hogy összetettek, beszédesek, titkokat rejtenek, és mindezek mellett még előre is vetítik az adott történetcsokor által megfestett hangulatot.

Képtelenség lenne minden egyes novelláról kifejtenem, hogy milyen érzéseket keltett bennem, mit is gondolok róla, illetve mennyire nyerte el a tetszésem, ugyanakkor általánosságban sem tudok beszélni a kötetről, mert azzal csak azt érném el, hogy a színes forgatagot beszürkíteném, ezáltal elveszne a rengeteg élmény, amit kaptam és átéltem. Mi is lehetne az a megoldás, amelynek során a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad? Gondoltam egyet. Azt találtam ki, hogy minden fő blokkból kiválasztom a kedvencemet, a többi műre pedig csak érzések szintjén utalok, ha nagyon mondani akarok róla valamit. Mindjárt kiderül, hogy mennyire kivitelezhető ez az elképzelés.

Ugyan már utaltam a terjedelembeli különbségre, de még nem fejtettem ki bővebben a gondolataimat erről a témáról. Úgy gondolom, hogy a Szörnyek között: misztikus valóság című fejezet novellái erre kifejezetten alkalmasak, hiszen a kötetben található öt darab egyperces novellából négy ebben a blokkban olvasható - bár az is igaz, hogy a legnagyobb karakterszámmal egy másik szakasz írása büszkélkedhet. A fejezet mindegyik novellája erős, ugyanakkor ütős is egyben, a legtöbbjéről el sem tudtam képzelni, hogy mi lesz majd a vége, de Ági egy jól sikerült csavarral mindig elérte, hogy kedvemet leljem a befejezésben, néhány esetben pedig az utolsó mondat függvényében újra is kellett értékelnem az olvasottakat.

A kategóriába sorolt nyolc írás közül nehéz volt kedvencet választani, mivel több is jó eséllyel pályázott erre a címre, de végül sikerült döntésre jutnom, és ebben nagy szerepe volt egy olyan lénynek, amelyről eddig még biztosan nem olvashattam máshol - a zombiangyalról van szó. Valószínűleg nem véletlen, hogy ez a nem mindennapi teremtmény a kötetnek is címet adó "Embertelen jó" című novellában tűnik fel - ha megdőlnek a törvények, akkor már csak a rendhagyóhoz lehet fordulni végső megoldásként.

Egyáltalán nem csodálkoztam azon, hogy a Boriverzum - "Magyar nyakba magyar szemfog!" fejezet írásait olvastam el a legrövidebb idő alatt - mondhatni, hogy ezek csúsztak a legjobban. Nincs ebben semmi különös, hiszen a Borbíró Borbála sorozat köteteiből jól ismert világ, illetve azok szereplői elevenedtek meg a lapokon - no, és ezekben az írásokban találkoztam a legtöbb, a korábbiakban már megkedvelt humorral.

Három előzménytörténet szerepel a blokkban, amely kiegészül egy olyan írással, amelyhez szükséges legalább az első rész, a Vámpírok múzsája eseményeinek ismerete, illetve egy különálló, de nagyon tanulságos és különleges szerkezetű szösszenettel. Ezek közül kellett tehát kedvencet választanom, és be kell vallanom, hogy ebben az esetben sem voltam könnyű helyzetben. A "Talpra, Bori!" és a "Bőrkabát" című írások versengtek egymással hosszú ideig az első helyért, és abban, hogy Holdas Katát végül legyőzte Béla és az ő bőrkabátos sztorija, nagy szerepe volt a novellát színesítő szonettnek, amely egy zseniális átirata az eredetinek. Ha tehetitek mindenképpen olvassátok el!

A Pokoli dimenziók: Moszkva téri történetek fejezetben három írás szerepel, a fő motívuma mindegyiknek ugyanaz: az emberek az idők során kitermelték az agyagot a Pokol egyik kapuja elől, majd az így keletkezett gödröt vízzel töltötték fel, később ennek a helyén jött létre a tér. Külön érdekessége ennek a ciklusnak, hogy - a többi fejezet írásaival ellentétben - ebben az esetben van némi kapcsolat, halvány összefüggés a novellák között, az alaphangulat is egységesebbnek tűnt.

Hosszú morfondírozást követően a "Hegedűs a tóparton" című írás hangulata és mély mondanivalója nyert a "Színes tangák" című, bolondosnak tűnő, de nem kevesebb igazságot és rejtett üzenetet tartalmazó elbeszélésével szemben. Mondom, egyedül a bennem keltett érzések miatt választottam a lámpaoszlop mellett ülő, a Pokol kapujához átokkal hozzákötött nyomorultak zenéjét játszó hegedűs megható és egyedi történetét, amely mélyen magában hordozza az ígéretet és a reményt. A kötet összes írása közül ez a sztori volt a legkedvesebb a szívemnek, ez érintette meg leginkább a lelkemet.

A Szívhangok: Megállók a jövőben egy olyan blokk, amely a sci-fi műfaját képviseli az egyébként erősen fantasy beütésű köteten belül - azt viszont nyugodtan kijelenhetem az olvasottak alapján, hogy Ágitól ez a műfaj sem áll messze. A három, egyenként is meghatározó és különleges írás között nincs közvetlen összefüggés, de létezik egy közvetett kapocs: a szerelem és a szeretet, a pillanatok, az emlékek és a gondolatok fontossága. Nekem a különleges szerkezetű "Szív" című írás nyerte el leginkább a tetszésem: a gondolattranszformáció alkalmazásával vezetett hajónapló kétfajta - szűrt és szűrés nélküli - verziójának megismerése különleges élményt nyújtott - természetesen a csattanók és gondolatébresztők sem maradtak el.

Az utolsó szó jogán című fejezettel nem volt nehéz dolgom, mert mindössze egy, terjedelmében is rövidke - egyperces - novellát tartalmaz, amelynek címe: "Az Alkotó pihen" - a választás tehát nem volt nehéz. Ha belekezdenék az elemzésbe, az valószínűleg hosszabb lenne, mint maga az írás, ezért nem cifrázom: jó volt, olvassátok el.

Biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül került a kötet végére ez a rövid iromány, ugyanakkor azt is nagyon remélem, hogy - figyelembe véve a karácsony előtti megjelenést - Ági azóta már túl van a pihenésen és javában dolgozik a következő Borbíró Bori köteten. Bár annak sem lennék ellenére, ha a múzsa csókja hatására esetleg további novellák születnének és jelennének meg, mert ez elképesztően sokszínű és hihetetlenül jó volt!

A novelláskötetről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Karen Chance: A hajnal átka (Cassandra Palmer 4.)

Három újraolvasott kötet után végre elérkeztem a negyedik részhez, amellyel immár ténylegesen is csökkenthettem a 2015. évre előirányzott várólistámat - méghozzá egy nem is akármilyen történettel, egy egészen kimagasló minőségű sorozattal, amely már a harmadik kötet után a kedvenceim sorát gyarapítja.

Sokan fellélegeztek akkor, amikor a harmadik kötet megjelenése után félbemaradt remek sorozat a Cor Leonis Kiadó "személyében" új hazai pártfogót talált, és megnyílt az út a folytatás lehetősége előtt. Ráadásként bekövetkezett a teljes megújulás, mert a zűrös életvitelű látnok kalandjait hófehér papírra nyomtatva, igényes és tartós kötésben, tetszetős köntösbe burkolva vehették a kezükbe az olvasók. Egyetlen dolog nem változott és ennek kifejezetten örülök: a fordító ugyanaz maradt - Bertalan György pedig továbbra is remek munkát végzett. Hatalmas piros pont a kiadónak, hogy egyidejűleg javított a kiadás minőségén és figyelt a szöveg egységességére.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Cor Leonis Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 460 oldal
Fordította: Bertalan György
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: Curse the Dawn
Sorozat: Cassandra Palmer
Előzmény:
1. Megérint a sötétség
2. Árnyak vonzásában
3. Átölel az éjszaka
Folytatás:
5. Holdvadász
6. Tempt the Stars
7. Reap the Wind
Kiegészítő kötetek:
0,5. The Gauntlet
0,6. The Queen's Witch
2,5. The Day of the Dead
4,1. A Family Affair
4,2. Shadowland
Kategória: urban fantasy, paranormális

Cassie jó néhány dolgon ment keresztül az elmúlt hetekben: akaratlanul is a nyakába szakadt a világ első számú látnokának munkája, a Pythia tisztsége, majd a geis kínozta meg őt és a vámpírok Szenátusának egyik megbecsült tagját. Ellenségei száma sem fogyatkozott, hanem inkább gyarapodott: a mágusok két, egymással is hadban álló csoportosulása mellé felsorakozott a sötét tündék királya, aki a Codex Merlinire feni a fogát, a Pokol démonlordja, Rosier, akinek Cassie a büszkeségét tiporta lábbal, valamint maga Apolló, akitől egyébként a Phytiák hatalma is származik. Nincs tehát olyan szeglete a világnak, a természetfelettinek, illetve az egyéb síkoknak, amelyek ne akarnák azt, hogy a lány véglegesen kilehelje a lelkét.

Ha pedig az elődödtől nem kaptál útmutatást az egyébként zabolátlan erőd használatához mielőtt azt "megörökölted", akkor irány a múlt, ahol még él az, akitől kérdezhetsz - ezt a technikát alkalmazza Cassie is, de csak annyit ér el vele, hogy mind a múltban, mind pedig a jelenben bajba kerül a kis kiruccanása miatt. Főleg úgy, hogy Pritkin végre elintézte a már oly régóta esedékes találkozót az Ezüst Kör vezetőjével, de valami nem stimmel... Kiben bízhat meg Cassie egyáltalán? Vajon mindenki csak a Pythia hatalmára, annak irányítására és az abból származó haszonra hajt?

Ha valaki eljutott idáig a sorozat olvasásában, akkor már hozzászokhatott ahhoz, hogy Karen Chance őrületes tempót diktál - most sincs ez másként. Cassie természetesen egyik lehetetlen, az ő felbukkanásáig elképzelhetetlen és életveszélyes helyzetből a másikba kerül, miközben körülötte minden romba dől - ráadásként még látomások is gyötrik, az erő üzenni akar neki, de az így kapott üzenetek értelmezése nem egyszerű.

A történet tempója és a könyv eleji káosz továbbra is könnyen elrettentheti a felkészületlen - három kötet után van még ilyen? - vagy esetleg a sorozat iránt nem eléggé elhivatott olvasót. Bevallom, hogy a regény első harmadán magam is eléggé fanyalogtam, mert túlzónak találtam a káoszt, és úgy éreztem, hogy már megint kihúzták a lábam alól az ismerős talajt, az új információk hatalmas mennyisége csaknem agyon nyomott. Pedig lényeges tudnivalókat rejt az a fejetlenség, zűrzavar és rengeteg akció, amely a regény első harmadára oly jellemző - érdemes tehát odafigyelni a részletekre.

A szerző rengeteg szereplőt mozgat és időnként beleesik abba a hibába, hogy egyes lényeges karaktereket jó néhány fejezeten keresztül mellőz - van, akinek az esetében annyira nem tűnik fel a hiány, de olyan is van, akinek esetében ez határozottan érződik. Legalábbis én ezen a magánvéleményen vagyok. Már éppen megállapítottam magamban, hogy ez a kötet nem fog a harmadik rész nyomába érni, amikor olyan fordulatot vett és olyanok alakították a cselekményt, ami és akik miatt ismét boldogan vetettem magam a sorok, illetve az oldalak közé.

Apolló és a nimfák (A kép INNEN.)

Eddig sem tettem és ezután sem csinálok titkok belőle: Pritkin fan vagyok! A regénynek is azt a részét kedveltem igazán, amikor ő és Cassie közösen voltak szenvedő alanyai az aktuális eseményeknek, mert elképesztően jó párost alkotnak együtt és imádom, ahogy a helyzeteket - no és egymást - kezelik. Ha már itt tartunk, akkor azt is elárulom, hogy a történetnek azt a részét untam kissé, amikor az említett szőke mágus nem volt jelen - és hiába volt ott Mircea, meg sokan mások, az érzés és az élmény valahogy nem volt ugyanaz. Mircea - már csak a kora és a betöltött pozíciója szempontjából is - inkább visszafogott, elegáns és megfontolt, no és végtelenül titkolózó - amolyan tipikus vámpír -, amivel nem igazán lopta be magát a szívembe. Pedig vámpírhoz képest nem rossz figura ám, de akkor is...

Már majdnem sikerült könyvvel a kezemben álomba merülnöm, amikor egyszer csak, mint derült égből a mágus, megjelent Pritkin és nem kellett pár keresetlen kijelentésnél több, hogy felrázzon az olvasott szöveg, amelynek az lett az eredménye, hogy még hosszú időt töltöttem el a történet társaságában aznap, és nagyon jól esett, amit olvastam.

A rengeteg akció, az általam annyira kedvelt humor és számtalan nevetésre késztető szituáció mellett a történet is haladt azért előre. Ebben a részben Cassie múltja volt soron, az ő - előtte is ismeretlen - titkairól, a Phytia hatalmának működésének részleteiről rántja le a leplet a szerző, illetve a világ leírása is bővül valamicskét - hihetetlen, hogy még van hová -, ismét új lények jutnak lényeges szerephez.

Ouroboros (A kép INNEN.)

Továbbra is az a véleményem, hogy vannak fölösleges szálak a történetben: nekem például egyáltalán nem hiányoznak a selejt maffia körüli bonyodalmak - ahogy gondolom Cassanovának sem -, de ha később ezeknek az apróságoknak fontos szerepük lesz, akkor talán hajlandó leszek megbocsátani a mostani indokolatlan, jelenleg leginkább időhúzásnak tűnő jelenlétüket és az általuk generált problémákat. Azt sem hallgathatom el, hogy ezzel ellentétben vannak más szálak, amelyek viszont erősen hanyagolva lettek és már kötetek óta nyugvó állapotban vannak, éppen csak néha, pár mondat erejéig bukkannak fel, mintha az írónő emlékeztetni akarná magát, illetve az olvasóit is arra, hogy nem felejtkezett el az események egy részéről.

Minden kezdeti kétségem ellenére a történet szálai és a szinte követhetetlen fejetlenség mögött húzódó okok végül összeálltak és magyarázattal szolgáltak mindenre - bár volt, amit a nyakatekertsége miatt nem sikerült első olvasatra tökéletesen átlátnom és a megfelelő helyre kapcsolnom, de azért csak összejött a dolog. Az elégedettségemet talán csak az rontotta el, hogy a hatalmas probléma végső megoldása - a felvezetés bonyolultságával ellentétben - nagyon gyorsnak és egészen egyszerűnek tűnt. Hozzáteszem, hogy nekem - mert a szereplőink azért másként élték meg ugyanazt a helyzetet.

Mindent összevetve is ez a kötet is egy nagyon jó rész volt: még mindig tetszik a lendülete, kedvelem a legtöbb szereplőjét és nincs ellenemre az sem, ahogy a szerző a szálakat csavargatja, újabb lényeket és ragyogó ötleteket sző a történetbe. Határozottan bejön nekem, hogy nem kíméli a szereplőit - a végletekig ugyan nem megy el, de a lestrapált állapot tutira garantált.

Mindezek együttesen azt eredményezték, hogy én bizony nagyon megkedveltem ezt a sorozatot és nyugodt szívvel ajánlom azoknak, akik szívesen elmerülnének egy akcióban bővelkedő, jól felépített urban fantasy történetben. Folytatom is a következő résszel. :)

Folytatás »

A Locus-díj idei jelöltjei és a hazai megjelenések

2015. május 04-én kihirdették a Locus-díj döntőseinek idei listáját. Az eredeti cikket ITT lehet megtekinteni, az alábbiakban pedig a jelöltek rövidített listáját szerepeltetem. Piros színnel jelöltem az adott művek magyar vonatkozásait (meglévő vagy várható megjelenéseket) - a megjegyzések az időközben felbukkanó információk felhasználásával idővel természetesen bővülhetnek.

SCIENCE FICTION NOVEL

• The Peripheral, William Gibson (Putnam; Viking UK) - A periféria (Agave Könyvek, 2014.)
• Ancillary Sword, Ann Leckie (Orbit US; Orbit UK) - (GABO Kiadó, 2015.)
• The Three-Body Problem, Cixin Liu (Tor)
• Lock In, John Scalzi (Tor; Gollancz) - Bezárt elmék (Agave Könyvek, 2014.)
• Annihilation/Authority/Acceptance, Jeff VanderMeer (FSG Originals; Fourth Estate; HarperCollins Canada) - Expedíció, Kontroll, Fantomfény (Agave Könyvek, 2014.)

FANTASY NOVEL

• The Goblin Emperor, Katherine Addison (Tor) - (GABO Kiadó, 2015.)
• Steles of the Sky, Elizabeth Bear (Tor)  - A Végtelen ég sorozat első része (Szellemek hegyei) megjelent (Könyvmolyképző Kiadó, 2015.)
• City of Stairs, Robert Jackson Bennett (Broadway; Jo Fletcher) - (Agave Könyvek 2016.)
• The Magician’s Land, Lev Grossman (Viking; Arrow 2015) - (Agave Könyvek 2016. - A trilógia első része - A varázslók - a Könyvhétre jelenik meg.)
• The Mirror Empire, Kameron Hurley (Angry Robot US)

YOUNG ADULT BOOK

• Half a King, Joe Abercrombie (Del Rey; Voyager UK) - Az uralkodó (Athenaeum, 2015.)
• The Doubt Factory, Paolo Bacigalupi (Little, Brown) - (GABO Kiadó, 2015.)
• Waistcoats & Weaponry, Gail Carriger (Little, Brown; Atom)
• Empress of the Sun, Ian McDonald (Jo Fletcher; Pyr) - Az Örökkévaló sorozat első része (Síkvándor) megjelent (GABO Kiadó, 2015.)
• Clariel, Garth Nix (Harper; Hot Key; Allen & Unwin) - A Régi királyság sorozat első része (Sabriel) megjelent (GABO Kiadó, 2015.)

FIRST NOVEL

• Elysium, Jennifer Marie Brissett (Aqueduct)
• A Darkling Sea, James L. Cambias (Tor)
• The Clockwork Dagger, Beth Cato (Harper Voyager)
• The Memory Garden, Mary Rickert (Sourcebooks Landmark)
• The Emperor’s Blades, Brian Staveley (Tor; Tor UK) - (GABO Kiadó, 2015.)

NOVELLA

• “The Man Who Sold the Moon”, Cory Doctorow (Hieroglyph)
• We Are All Completely Fine, Daryl Gregory (Tachyon)
• Yesterday’s Kin, Nancy Kress (Tachyon)
• “The Regular”, Ken Liu (Upgraded)
• “The Lightning Tree”, Patrick Rothfuss (Rogues) - Zsiványok (Fumax Kiadó, 2015.)

NOVELETTE

• “Tough Times All Over”, Joe Abercrombie (Rogues) - Zsiványok (Fumax Kiadó, 2015.)
• “The Hand Is Quicker”, Elizabeth Bear (The Book of Silverberg)
• “Memorials”, Aliette de Bodard (Asimov’s 1/14)
• “The Jar of Water”, Ursula K. Le Guin (Tin House #62)
• “A Year and a Day in Old Theradane”, Scott Lynch (Rogues) - Zsiványok (Fumax Kiadó, 2015.)

Ahogy a felsorolásból is látszik, több magyar kiadó is jó érzékkel válogatott a tavaly megjelent kiadványok közül és igyekszik a magyar olvasók számára a minőségi történeteket elhozni.

Az Agave Könyvek kiadó az alábbi közleményt állította össze a Locus-díj jelöltjeinek kihirdetésével kapcsolatban, amelyet nagy lelkesedéssel olvastam, illetve legalább ugyanilyen örömmel osztom meg veletek is a kapott információt:

"Az amerikai Locus magazin a világ legismertebb SF magazinja*, a műfaj ismert szerzői és szakírói szerkesztik lassan 50 éve. A tevékenységük túlmutat a havonta jelentkező lapszámokon, számos fontos SF rendezvénynek is ők a szervezői, amire a világ minden tájáról érkeznek meghívottak, illetve évente egyszer kiosztják a Locus-díjakat is, melyet mára a Hugo és Nebula mellett a legfontosabb SF irodalmi díjként ismernek el.

Tegnap jelentették be az idei jelöltek rövid listáját, melyen nagy örömünkre számos szerzőnk található és egy igazi kuriózum is: Jeff VanderMeer teljes Déli Végek-trilógiája*** jelölést kapott, s ilyenre korábban még nem volt példa (azért volt most lehetséges, mert mind a három kötet tavaly jelent meg). Ezen kívül VanderMeer további két jelölést kapott, a legjobb antológiában a The Time Traveler’s Almanacért, amit a feleségével, Ann VanderMeerrel közösen szerkesztett és állított össze, illetve szintén a feleségével közösen jelölték őt a legjobb szerkesztő kategóriában is.

Számos más szerzőnk is megtalálható a jelöltek listáján: szintén a legjobb sci-fi regények közé válogatták be John Scalzi Bezárt elmék és William Gibson A periféria című művét is, míg a legjobb fantasy regények közt Robert Jackson Bennett a City Of Stairsszel, Lev Grossman pedig a The Magician's Landdel került be (mindkettőt jövőre tervezzük kiadni; Grossman regénye egy trilógia befejezése, ennek az első részét már most a Könyvhéten kiadjuk A varázslók címmel). Rendkívül örülünk a jelöléseknek, melyek mutatják, hogy a hazai olvasók is lépést tarthatnak a kortárs SF irodalommal, a legfontosabb regények időben elérhetőek magyarul is.

A Locus-díj nyerteseit június 28-án hirdetik ki." **

A GABO Kiadó is örömmel újságolta el, hogy a listáról négy könyv megjelentetését is tervezik az idén, illetve négy másik szerzőjük is felkerült a jelöltek közé. 

Nos, azt hiszem, hogy igazán elégedettek lehetünk. Részemről hálás köszönetem a szemfüles, az SFF világában naprakész kiadóknak és a rengeteg új és színvonalas megjelenésnek!

*Locus Magazin: alapítva 1968-ban, internetes változata, a Locus Online 1997 óta működik.

** Az Agave Könyvek kiadó által összeállított közlemény részlete.

*** A Déli Végek-trilógia köteteiről én is kifejtettem a véleményem.

Folytatás »

Szakurazaka Hirosi: A holnap határa

Tavaly év végén úgy határoztam, hogy én ezt a regényt mindenképpen olvasni akarom hamarosan, annak érdekében, hogy ezt semmi se akadályozza meg, feltettem a könyvet a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás polcára. Az sem volt mellékes, hogy érdekelt a regény alapján készített film is, de azt a tanácsot kaptam, hogy először mindenképpen a könyv kerüljön sorra.

Értékelés: 8/10
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 224 oldal
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címének angol megfelelője:
All You Need is Kill
Kiadói sorozat: GABO SFF
Műfaj: sci-fi

Nem olvasok túl sokat távol keleti szerzőktől, valahogy az általuk képviselt stílus és én nem igazán vagyunk kompatibilisek egymással. Persze kivételek mindig vannak és legnagyobb örömömre Szakurazaka Hirosi ebbe a kategóriába sorolható.

"Remegő kézzel, dermedt ujjal húzom meg az elsütőbillentyűt, és felhevült golyókkal szórom tele a környéket, hogy elzavarjam magam mellől a Halált."

A meghatározhatatlan időpontú jövőben játszódó történet alapja az, hogy egy távoli bolygón élő idegen faj terjeszkedésbe kezd, és a számára megfelelő élettér kialakításához, a terraformáláshoz előreküldi felkészítő csapatát, akik a helyi ökoszisztéma egyik fajával, egy békával egyesülve egy különleges lényt hoznak létre: "az emberiség gitaioknak nevezi őket". A lények által meghódított területen minden földi élet elpusztul, az idegenek visszaszorítása, de még megállítása is komoly kihívás az emberiség számára. A hatékonyság érdekében jön létre az Egyesült Antiinváziós Hadsereg, amely némi légi támogatás mellett alapvetően páncélos gyalogosokból áll. A Japán partjainál bevetésre kerülő egyik egység tagja a zöldfülű, éppen csak az alapkiképzésen átesett Kirija Keidzsi, aki rögtön az első bevetése alkalmával fűbe harap... majd meglepődve tapasztalja, hogy mégis életben van, és minden egyes halála után újra felébred a bevetés előtti nap reggelén, újraéli a közel másfél nap eseményeit.

"Kirija Keidzsi nem rendkívüli tehetség, hanem egy átlagember. Vannak dolgok, amikre képes, és vannak, amikre nem."

Alapvetően nem túl hosszú történetről beszélünk, de az események és a történet szempontjából ez nem jelent semmiféle hátrányt, mert ennél részletesebben kifejtve, jobban belemerülve a regény elveszítette volna az egyébként oly jellemző feszített tempójú történetvezetést. Véleményem szerint ez a terjedelem pont megfelelőnek tekinthető. Talán egyetlen dolog róható fel hiányosságként, ez pedig az idegen faj részletesebb bemutatása, amiről csak annyit tudtunk meg, amennyi az elpusztítása érdekében fontos - bár a történet szempontjából nincs is szükség egyéb információk birtoklására. 

"Ez a szemét világ fáradhatatlanul pörgette le előttem a szokásos bevetés előtti napot, mint egy színpadi előadáson, ahol tilos improvizálni."

Maguk az események elég behatároltak - mind helyszín, mind pedig az idő szempontjából -, de talán pont ez adja a mű különlegességét is. Biztosan mindenki elgondolkozott már el azon, hogyha visszaléphetne az időben és újraélhetne egyes napokat, akkor mi lenne az, amit másként reagálna le. Nos, Kirija Keidzsi számára megadódott ez a lehetőség, de mégsem irigyeltem a helyzetét - újra és újra átélni ugyanannak a csatának a borzalmát és a katonatársak, valamint a saját halálát, eléggé megterhelő lehet. Tiszteltem a főszereplőt azért, hogy megpróbált valami kiutat találni, ahogy azzal is kivívta az elismerésem, hogy ezt a törekvését a saját fejlődésében teljesítette ki.

"Reménytelen helyzetekben a lelkesedés növeléséhez nélkülözhetetlen a hőst játszó bohóc."

A nem túl terjedelmes kötet négy, jól elkülöníthető részre oszlik, amelyek közül három Kirija nézőpontját képviseli, egy - közbeékelődött - fejezet pedig Rita Vrataskié, a Harctéri Szuka néven elhíresült, többszörösen kitüntetett katonáé. Kettőjük sztorija már a kötet elején összekapcsolódik, de Rita története kerekebbé teszi az egészet, illetve valamivel nagyobb rálátást biztosít az idegen faj ellen folytatott háború egészére, azok állomásaira.

"A gitaiokkal folytatott háború pont olyan, mint játszani egy gyerekkel, aki addig nem hagyja abba, amíg nem nyer. A játszma már eleve eldőlt. Így csökkent lépésről lépésre az emberiség földterülete."

Határozottan tetszett az alapötlet és a kivitelezéssel sem volt semmi problémám. A sokadik ismétlést követően mindennél jobban kíváncsi lettem arra, hogy miként is fogja a szerző a majd kétszáz oldalon felvezetett problémát megoldani, hogyan fognak a szereplők kikerülni az időhurokból, amelyről addig olvashattam. Talán kicsit elnagyoltnak és gyorsnak tűnhetne a megoldás, de a regény terjedelméhez pontosan illik ez a frappáns és alapvetően csavarosnak, megdöbbentőnek is tekinthető befejezés - nekem kifejezetten tetszett.

Jellemző a történetre, hogy nem magyaráz túl dolgokat és nem misztifikál el eseményeket: egyszerűen kijelenti, hogy ez van, így történt, ezek a lehetőségek és rajtad múlik, hogy miként döntesz. Árnyaltabb, jobban kifejtett leírásokhoz vagyok hozzászokva, de talán az idegenként hatott volna ebben a regényben - bár némi hiányérzet azért maradt bennem.

Kellemes meglepetést okozott számomra a regény, amely ugyan nem túl összetett, de a végén mégis jó érzéssel zártam be. Alapvetően érdekes volt - főleg a napok újraélésének nagy része, a már megtörtént események megváltoztatására tett kísérletek, illetve az időhurok probléma megoldása. Még olyanoknak is nyugodt szívvel tudom ajánlani, akik egyébként nem sok sci-fit olvasnak, mert ebben a regényben alapból nem a technikai leírásokon van a lényeg, hanem az akción és az emberi reakciókon.

Részemről most már jöhet a regényből készült film, hamarosan sort is kerítek rá.

Folytatás »

A hét idézete (2015/19.)

"(...) azért zavart, hogy fogalmam sincs, igazából hogyan működik a mágia. Egy halk analitikus hang a fejemben rámutatott, hogy bármilyen életképes elmélet valamely pontján fel kell bukkannia a kvantumelméletnek, a fizika azon részének, amitől az agyvelőm kicsorog a fülemen."

/Ben Aaronovitch: Soho felett a hold - GABO Kiadó, 2014./

Folytatás »

Scott Westerfeld: Behemót (Leviatán-sorozat 2.)

Nagyon kedveltem a sorozat első részét és az élmény érdekében áldozatot hoztam: megvártam amíg a trilógia minden része megjelenik, beszereztem a köteteket és ezután vetettem bele magam az alternatív történelem kalandos eseményeibe. De előtte még ez a kötet és a befejező rész felkerült a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás listájába, tehát ez is egy olyan könyv, amely egy újabb lépcsőt jelent a teljesítés felé.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 588 oldal
Fordította: Kleinheincz Csilla
Borító ár: 3.990,- Ft
A mű eredeti címe: Behemoth
Sorozat: Leviatán-trilógia
Előzmény: Leviatán
Folytatás: Góliát
Kategória: alternatív történelem, fantasy, ifjúsági

A történet ott folytatódik, ahol az előző kötet végén magára hagytuk a szereplőket: Deryn kadétként szolgál a Leviatán léghajón, Sándornak sikerült elmenekülnie az őt üldözők elől, úton vannak a léghajó eredeti célja, Isztambul felé. Az Oszmán Birodalom jelenleg még a semleges államok közé tartozik, ezért a darwinista angolok, a korábbi - nem éppen sportszerű - lépésük ellentételezéseként, a bizalom helyreállításaként ajándékkal akarnak kedveskedni a szultánnak, ezzel is késleltetve, mintegy enyhítve az egyre erősebb barkács befolyás hatását, az Oszmán Birodalom háborúba való belépését.

Annak ellenére, hogy már régebben, közvetlenül a megjelenést követően olvastam az első részt - és ebben az esetben nem kerítettem sort az emlékek felelevenítésére sem az újbóli könyvbújással - mégis sikerült nagyon hamar visszarázódnom történetbe, megint elkapott az alternatív XX. század eleji történelem, illetve az események hangulata. Az a csoda, amelyet az első kötet olvasása közben átéltem, még most is éreztette a hatását és a felidézéséhez nagyon kicsi is elég volt.

A szerző nagyon beleélte magát ebbe az alternatív világba, érezte a lényegét, az összetettségét, illetve azt, ahogy ezt az olvasóknak tálalni kell, hogy ők is hasonlóan élőnek, fantasztikusnak és felejthetetlennek találják azt. Teljes magabiztossággal kijelentem, hogy ez nagyon hatásosra sikerült. Kicsit féltem tőle, hogy nem sikerül megismételni az első kötet által okozott élményt, de tévedtem, mert ez a rész még annál is jobb volt: már nem kellett a világfelépítéssel, az alapszituáció, illetve a karakterek leírásával foglalkozni, itt már csak a történelem aktuális történésein, a cselekményeken és a reakciókon volt a hangsúly.

Az Oszmán Birodalom politikai helyzete miatt a Leviatán és minden rajta lévő ember - legyen az darwinista vagy barkács, egyszerű kadét vagy éppen fontos személyiség - célja, illetve élete is veszélyben van. A feszültség a hajón és a kikötés után, a szultánnál tett látogatás során is érződik és egyre inkább kiéleződik. Kíváncsian olvastam a konfliktus alapjait jelentő szituációt, a helyzet megfordítására tett kísérletet, a befolyás erősödését, illetve a birodalmon belül kialakult ellenállás történetét.

Tisztelem és becsülöm a szerző fantáziáját, ahogy a darwinista lények számtalan faja után, most a barkács szerkezetek jó néhány típusát is felvonultatta, illetve bemutatta: a leírások tökéletesek és könnyen érthetőek, mert a gépek mind kinézetre, mind a működésre könnyen elképzelhetők, az élmény pedig olyan, ami magával ragad. Tesla találmányai határozottan felkeltették az érdeklődésemet, főleg azért, mert olyan szerkezetek, amelyek mind a két fél kezében könnyen fegyverré válhatnak: az állatokban és a gépekben is könnyen kárt tehetnek - ugyanakkor nem csak támadó, de védelmi eszköznek is kiválóak lehetnek.

Deryn és Sándor a regény egy részében külön utakon jár, de ettől az események egy pillanatra sem ülnek le, a kalandok inkább még érdekesebbek lesznek, mert mind a két szereplő izgalmas időszakot él át közben, megmutathatja, hogy mire is képes, ha csak magára számíthat. Az előbb azt állítottam, hogy egyedül, de nem tarthatom magamban, hogy Sándornak azért akad társasága, méghozzá nem is egy - bár tény, hogy a lényeges döntéseket egyedül kell meghoznia és a fiú határozottan felnőni látszik a feladathoz.

A darwinsta lények serege ebben a könyvben csak két fajjal egészül ki, de mind a ketten lényeges szerepet játszanak a történésekben. Az éleslátó lóri hihetetlenül cuki jószág, nagyon hamar megkedveltem, hihetetlenül jól szórakoztam a megnyilvánulásain és el kellett ismernem, hogy a bájos megjelenése mellett még hasznosnak is bizonyult - nem hazudtolta meg a nevét. A behemót az a lény, amit én - múltbeli PC játékbeli ismereteimre hivatkozva - teljesen másként képzeltem el. Sokáig csak homályos utalásokat olvashattam a lényről, de amikor elérkezett az idő, akkor már tudtam, hogy milyen koholt állatot várjak és a korábbi elképzeléseim hamar felülíródtak.

Deryn és Sándor kapcsolatának alakulását egyszerűen imádtam, mert a kalandos, gyakran veszélyes és helyenként vicces helyzetek következtében hőseink lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A köztük lévő titkok száma ugyan csökken és ezzel a bizalom alapja egyre nő, de van egy titok, amely végzetes hatással lehet a kettejük között kialakult barátságra.

Gyönyörű ez a könyv és fantasztikus a történet, imádtam az illusztrációit, amelyeket azért nézegettem kifejezetten sokáig, mert olyan ritkán van részem hasonlóban. Ez a történet továbbra is ifjúsági, de nagyon alaposan felépített, színes, kalandos és hibátlanul összerakott. Kategóriájának azon különleges példányai közé tartozik, amelyet a ifi éveimen jócskán túl is kifejezetten élveztem, olyan elbeszélés ez, ami szerintem mindenkihez szól, legyen az olvasója kilenc vagy éppen kilencven éves - a kalandok olvasása közben újra fiatalnak, szinte örökifjúnak érzi magát az ember.

Folytatás »