Tom Becker: Darkside

Rendhagyó módon ez a bejegyzés két könyv értékelését is tartalmazza. Miért? Mert összesen ennyi jelent meg kis hazánkban ebből az egyébként nagyon jó ifjúsági sorozatból. Ezért gondoltam azt, hogy egyszerre tárom az olvasóközönség elé a véleményem. :)

Darkside: Ne kapcsold le a lámpát!
Ezt a részt a barátnőm nyomta a kezembe, hogy olvassam el, mert egészen élvezhető darab. Még így is hosszú ideig porosodott a polcon mire rászántam magam az olvasásra. Nem túl vaskos kötet, viszonylag nagy betűkkel, a fülszövege is elég érdekesnek ígérkezett, de valahogy nem tudtam rászánni magam az olvasásra. Aztán valami nem túl bonyolultra vágytam és elővettem, hogy elolvassam. Kellemesen csalódtam.

A történet központjában két, tizenéves fiú áll. Az egyiküket fényes nappal, egy forgalmas térről rabolják el, úgy hogy senki nem lát semmit. A másik fiú, Jonathan apja furcsa betegségben szenved, valamint ez a fiú is furcsaságokat tapasztal maga körül, majd üldözőbe veszi két férfi és egy nő, akik elől sikerül bemenekülnie egy csatornába. A túlsó oldalon olyan város várja, amelynek a létezéséről eddig még nem is hallott. London másik arca ez, Darkside. A sötét London, azaz Darkside és a valós London, azaz Lightside között létezik átjárás, de nem mindenki képes az egyik vagy a másik oldalon huzamosabb időt eltölteni. Jonathant pártfogásába veszi egy magánnyomozó, aki egyébként farkasember és együtt egyik furcsa helyzetből a másikba csöppennek. A cél, hogy Jonathant ne kapják el az üldözői, valamint visszajuttatni a másik fiút az igazi Londonba.
Határozottan tetszett nekem ez a könyv. Ahhoz képest, hogy ifjúsági regénynek készült elég sötét és néhol megdöbbentő. Kicsit talán Darren Shan könyveihez tudnám hasonlítani a hangulatát. Maga az elképzelés is tetszett a London mögötti Londonról. Külön kis világ ez, amely megragadt a XIX. század végén, Hasfelmetsző Jack korszakában. Nem véletlenül emlegettem a hírhedt gyilkost, mert ebben a Londonban az ő leszármazottai vannak hatalmi pozícióban. Darkside kegyetlen, de érdekes.
A könyvet ajánlani tudom olvasásra, mert megéri. Ifjúsági könyvek között szerintem gyöngyszem. Nem értem, hogy miért nem olyan felkapott, mint Darren Shan könyvei.

Pontszám: 8 pont

Kiadó: Replica Kiadó

Kiadás éve: 2008.

Terjedelem:  222 oldal
A mű eredeti címe: Darkside
Folytatás: Vérvonal
Sorozat: Darkside
Forrás: Molytól kölcsönbe (@Borga)

Darkside: Vérvonal

Az előző rész olvasását követően határozottan kedvet kaptam a folytatáshoz is. Most sem csalódtam a cselekményben, mert hasonló színvonalú regényt és rengeteg akciót, újabb titkokat kaptam ebben a kötetben is.
Jonathan korábbi kalandjait követően Darksideban maradt. Legnagyobb vágya, hogy megtudja mi történt az édesanyjával, aki tíz évvel azelőtt tűnt el. Közben persze újabb kalandokba keveredik. Ezúttal a Hasfelmetsző Jack örökösei között dúló harc és furcsa gyilkosságok közepébe csöppen bele.
Azt kell mondjam, hogy ez a könyv semmiben nem marad el az előző résztől. Sőt... Jonathan kezdi magát otthon érezni London sötét oldalán. Újabb információkat tud meg édesanyjáról. Magánnyomozó mentorával pedig újabb rejtélyeket oldanak meg és természetesen újabb ellenségeket is begyűjtenek. Felbukkannak az első részben már megismert szereplők és rengeteg új arc is. Darkside újabb furcsaságait fedezhetjük fel a főhősünkkel együtt.
Azt sajnálom nagyon, hogy magyar nyelven nem jelent meg több rész a sorozatból.

Pontszám: 8 pont

Kiadó: Replica Kiadó

Kiadás éve: 2008.

Terjedelem:  220 oldal
A mű eredeti címe: Lifeblood
Folytatás: Nighttrap, Timecurse, Blackjack, The Traitors
Sorozat: Darkside

Folytatás »

Mark Lawrence: Tövisek hercege (Széthullott birodalom 1.)

Egy újabb kiadó vette fel idén kínálata közé a fantasy műfaját, és én, mint a stílus rajongója, illetve lelkes olvasója ezt egy részről örömmel fogadtam, de azért volt némi fenntartásom is, mert a kiadó korábban képregények megjelentetésével foglalkozott és az bizony nem az én műfajom. Első körben a játékosok figyeltek fel a megjelenő könyvekre, majd a szimpla fantasy rajongók is. Személy szerint én inkább az utóbbi kategóriába tartozom és még dolgozott bennem az előítélet, de mivel Szirmocska barátnőm felajánlotta nekem a könyvet olvasásra - aki egyébként nagyon dicsérte -, ezért nem álltam ellen. Egy ideje halogattam az olvasást, de most éppen olyan hangulatban voltam, hogy ezt a kötetet emeltem le a polcról és bele is kezdtem.

A Tövisek hercege, azaz Honorous Jorg Ancrath herceg kilenc éves, amikor végignézi, ahogy az anyját és a testvérét megölik. Tizenhárom évesen már egy rablóbanda feje és megfogadta, hogy tizenöt évesen király lesz. A kérdés csak az, hogy mindezt sikerül-e véghezvinnie.

Némi fenntartással fogtam neki a könyvnek, mert a kezdeti nagy felbuzdulás után, illetve a magasztaló értékeléseket követően megjelentek a kritikusabb vélemények is. Megpróbáltam mindkettőt figyelmen kívül hagyni és az olvasás közben csak a saját érzéseimre és meglátásaimra figyelni. Úgy érzem sikerült megtartanom az előre kitűzött célt. Na, nézzük a véleményem. :)

A történet elején gyakorlatilag "in medias res" kezdünk. Azaz Jorg tizenhárom éves és annak a bizonyos rablóbandának a feje. Azt, hogy hogyan jutott el idáig, valamint mi történik ezután, egymást felváltva követő fejezetekből tudjuk meg. Így bontakozik ki szép lassan előttünk Jorg múltja és különleges lelkivilágának, egyedi stílusának kifejlődése. Jorg különleges kegyetlensége már az elején elnyerte a tetszésem. Nem azért, mintha egyet értenék a kegyetlenséggel, hanem mert üdítő változatosságot jelentett számomra a fantasy szereplők sorában ez a stílus. Mindezek mellett tetszett, hogy bár kegyetlen és hideg, de a lépéseiben van logika. Na igen, engem ezzel lehet a legjobban levenni a lábamról. :) Viszont mindennél jobban zavart, hogy a főszereplő annyira fiatal és mellette mutat olyan viselkedést, amely még egy felnőtt ember esetében is megdöbbentő. Tudom, hogy pont ez a lényeg a regényben, de akkor is. Furcsa volt. Az egyébként életkorhoz nem való hideg logika és cselekvés miatt tudtam csak megbarátkozni vele - viszont a cinikus megjegyzéseit imádtam.

Jorgot már emlegettem, de vannak mellette más szereplők is, akik említést érdemelnek. Sir Makin volt a legnagyobb kedvencem - ő pont olyan, amilyet egyébként egy ilyen fantasy történetben el tudok képzelni szereplőként. Mágikus képességek nélküli, tisztán a bátorságával és a tudásával rendelkező férfi, igazi lovag, akire lehet számítani. A többiek is leginkább egy-egy jellemző emberi tulajdonságot jelenítenek meg. Olidan király tettei egy percig sem voltak szimpatikusak, de volt egy, amely számomra némiképp logikátlan volt. Viszont, ha nem így cselekszik, akkor nem beszélhetnénk trilógiáról. Ördögi kör. :)

Bevallom, hogy kicsit zavart, hogy keveredett a fantasy és a valós világ a könyvben. Ez általában nem szokott problémát jelenteni, de most valahogy furcsán festett -egészen addig, amíg rá nem jöttem a titok nyitjára. Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, egy teljesen fantasy világba helyeztem a történetet. Ez nagy hiba volt a részemről, mert ez egy posztapokaliptikus világ. A megvilágosodást követően már másként tudtam értékelni a történetet is, de a hiányérzetem még így is megmaradt, mert jó lett volna valamivel többet megtudni erről a posztapokaliptikus világról és magáról az eseményről, amely előidézte. A sejtelmes Építők kifejezés nem hordoz elég magyarázatot. A következményeket már tudjuk: a birodalom darabokra hullott, a társadalom visszasüllyedt a feudalizmusba, a szivárgó vegyszerek hatására az élőlényekben változások következnek be.

Egy fantasyból általában nem maradhat ki a mágia. Nincs ez másként ebben az esetben sem. Vannak (számomra ellenszenves) mágusok, illetve nekromanták. Egyelőre mindössze ennyivel találkoztam össze a történetben, de a folytatásokban benne rejlik a lehetőség, hogy még több lény és hatás érje majd az olvasót.

Összességében tetszett a történet. Sorozat indító kötetnek teljesen jó, de nem hibátlan. A közepe tájékán volt egy rész, amit kicsit vontatottabbnak találtam, mint a többit, de az eleje és a vége határozottan tetszett. Jorg különc, a hidegsége nem igazán kedvelhető figura, de mégis valahogy megragadja az olvasót. Van még bőven tartalék ebben a sztroriban. A következő kötetet is mindenképp olvasni fogom. Remélem, hogy az még jobb lesz, mint ez.

Pontszám: 8 pont

Kiadó: Fumax Kiadó

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem:  336 oldal
Teljes ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Prince of Thorns
Folytatás: Tövisek királya, Tövisek császára
Sorozat: Széthullott birodalom

Kiegészítő novellás kötet:

Úti testvérek - Történetek a Széthullott Birodalomból

Forrás: Molytól kölcsönbe (@Szirmocska)

Folytatás »

Larissa Ione: Csábítás (Daemonica 1.)

Vannak kiadók, amelyek teljesen elhanyagolják a paranormális romantikus regények olvasóit (nem említenék neveket, ha elnézitek nekem) és van az Egmont Kiadó, aki kifejezetten keresi a kegyeiket. Talán így lehet a legtömörebben összefoglalni azt a tényt, hogy a kiadó Nalini Singh regényei után újabb paranormális szerzővel örvendeztette meg az olvasókat. (A meglepetéseknek nincs vége, mert azóta már még egy újabb szerző két, még az idén megjelenő kötetéről röppentek fel a hírek.)

Larissa Ione sorozatával azért kezdtem el  szemezni, mert végre nem vámpírok a főszereplők (bevallom, hogy lassan kezdek eltelni a lények e fajával és mostanában már csak mértékkel fogyasztom a történeteiket), hanem démonok. Hmm... Aztán megérkeztek az első értékelések és végleg elvesztem. A könyv rákerült a szülinapi kívánságlistámra és meg is leptek vele a barátnőim. Hurrá! :) Az olvasás sem váratott sokáig magára, ezért most nem menekültök meg a véleményemtől sem. :)

Szóval: adott egy világ, amelyben démonok élnek a Földön. Csak mi, emberek nem látjuk őket. Feltéve ha ők nem akarják, illetve nincs különleges lépességünk. Különleges képességű emberek közé tartoznak az aegisek, akik tulajdonképpen démonvadászok. Egy ilyen vadászat alkalmával sebesül meg Tayla és kerül a Földalatti Általános Kórházba, amely nem meglepő módon démonkórház. Természetesen démondokikkal, vámpír- és démonnővérkékkel, vérfarkas mentőssel, illetve egyéb lényekkel. Tayla gyógyításával Eidolon, a démondoki foglalkozik, aki egyébként seminus démon, azaz az incubus démonok egyik faja. Fajának jellegzetessége, hogy nemi érése két szakaszban zajlik: 20 éves kor környékén érik először és 100 éves kora környékén másodszor, ekkor válik termékennyé. Ez a második érés elég veszélyes, mert vagy megtalálja a démon a párját a s'genezis előtt vagy átalakul és semmi másra nem tud gondolni csak arra, hogy megtermékenyítse más démonfajok nőstényeit (leginkább erőszakos módon). Eidolon elég közel áll már ehhez a bizonyos határhoz. Tehát adott egy vadász, aki válogatás nélkül öl démonokat és egy démon, akinek élete mozgatója a szexualitás. Mi lesz, ha egymás mellé kerülnek? Ha mágneses vonzerő nem csak fizika?

Bevallom, hogy Tayla elvakult démonutálatával nehezen barátkoztam meg. Szűklátókörűsége egészen dühítő. Főleg miután Eid megmentette az életét, hancúroztak egyet, majd kimenekíti a többiek ellenszenve elől és hazaviszi a lányt. Na, ennél a jelenetnél voltak igazán problémáim. Nem részletezném a dolgokat, mert az eléggé spoileres lenne, de higyjétek el nekem, hogy főszereplőnk nem éppen éles logikájáról tett tanúbizonyságot előttem. Pozitívumként értékeltem, hogy azért lassanként változik a véleménye és elfogadja a valóságot végre olyannak, amilyen az valójában. Elkönyveltem a tényt, hogy Tayla lassan érő, bizonyos állításokat lassan felfogó típus és ezzel túl is tettem magam a dolgon, mert a könyv további része egész kedvemre való volt. A saját ízlésemet figyelembe véve valamivel kevesebb szexjelenettel is beértem volna, de elfogadom, hogy ezek a történetek zömében erről is szólnak. Ez a szám nem volt azonban olyan nagy sem, tehát ez senkit ne tartson vissza az olvasástól.

Eidolon elég szimpatikus figurának tűnt. Sportos, eszes, jólelkű. Egyszóval igazi pasiideál, azzal a kitétellel, hogy ő egy démon. :) A családi háttere egy kicsit kusza, de érthető. A testvérei is elég érdekes figurák. Nem véletlenül szól róluk a sorozat következő két kötete.
A könyv könnyen és gyorsan olvasható, a nyelvezete nem jelent kihívást. A kötet elején a történetben szereplő megnevezésekről (pl.: seminus démon, s'genezis, stb.) találunk egy magyarázót. Bár maga a cselekményszöveg is részletezi és megmagyarázza ezeket a kifejezéseket, de jó, hogy bármikor kéznél vannak, ha elbizonytalanodunk.
A kötet cselekménye és a történet logikai felépítése nekem tetszett. Az igazságérzetemet néhány részlet erősen borzolta. Nem igazán sikerült megértenem, hogy Lidércet miért is kell ennyire pátyolgatni és óvni, de talán  ezekre a kérdésekre majd a róla szóló történet magyarázatot fog adni. A könyvben megjelenő világ is a kedvemre való volt. Nem szerepel ugyan túl sok leírás róla, de jelenleg a történet szempontjából pont elég volt ennyi. Azt viszont bevallom, hogy nem lennék ellene egy részletesebb világleírásnak. Talán a következő kötetekben ezt is megkapom majd.
Összességében nekem tetszett a könyv. Sorozat felvezető kötetnek kifejezetten jól sikerült. Volt benne érzelem, mindenfajta akció és elegendő cselekmény is. Tetszettek a démonlények fajtái és a megjelenítésük, a világ szerkezete. Negatívum (megint csak a saját szempontomból nézem), hogy ez is olyan egy kötet egy párocska sorozat. Mindettől függetlenül jól szórakoztam, hamar kiolvastam.  Jöhet a következő is!

Pontszám: 8 pont

Kiadó: Egmont Hungary

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem:  440 oldal
Teljes ár: 3.999,- Ft
A mű eredeti címe: Pleasure unbound
Folytatás: Elszabadult vágyak
Sorozat: Daemonica
Kiadói sorozat: Egmont Dark
Forrás: magánkönyvtár (ajándék, 2012.)

Folytatás »

Piers Anthony: Khton

Nagyon megörültem neki, amikor az idei évben végre elkezdtek megjelenni a MesterMűvek sorozat kötetei. Szerencsére a megjelenést akadályozó probléma csak átmeneti volt. Örültem a megjelenéseknek, mert a sorozathoz tartozó és az eddig általam olvasott kötetek igazán egyediek, színvonalasak voltak. Több új szerzőt is megismertem általuk. Ez a kötet is ilyen.

Piers Anthony művei eddig még nem jelentek meg magyar nyelven. Pedig kifejezetten termékeny íróról van szó. Angolszász nyelven rengeteg műve jelent már meg. Nagy hiányt pótol most ezzel a kötettel a kiadó, amely eredeti nyelven 1967-ben jelent meg. Az író fantasy regénysorozatát még nem olvastam (ami késik, az nem múlik), de az a sci-fi regény most nagyon a kedvemre való volt.

Az emberi faj egy véletlen felfedezésnek köszönhetően kirajzott a világegyetembe és sorra hódította meg a bolygókat. Az ismert világegyetem csillagainak és bolygóinak már a katalógusa is hihetetlen méretű. Történetünk szempontjából három bolygó a lényeges: Hví, Khton és Kolonel. A Hví bolygó nevét egy, csak itt élő növényről, a hvíről kapta, amely képes jelezni a szerelmet, a szeretetet. Termesztéséhez is magasfokú érzékenység szükséges. Ezen a bolygón nevelkedik egy arisztokrata telepescsalád sarjaként főhősünk, Aton. A telepesek mítoszai szerint a kolonelett, azaz egy szirén, egy gyönyörű nő, aki véglegesen képes magába bolondítani és szerelmével megölni a férfit. Aton hétévesen találkozik először egy ilyen lénnyel és ez az egész további életét meghatározza. Sorsa végül a Khton bolygóra veti, ahol büntetését kell letöltenie. A bolygóról nem lehet megszökni, de Aton mégis kitűzte maga elé ezt a célt.

Ne gondolja senki, hogy eddig túl sokat elárultam a könyv történetéből. Érdekes szerkezeti felépítése, idősík váltásai miatt már az elején megtudjuk ezeket az információkat. Aton életének teljes története lassan áll össze a mozaikokból. Kapunk egy rész a jelenből, majd egyet a múltból. A könyv felénél megdöbbentem és csak néztem magam elé: miért csinálta ezt az író? - kérdeztem magamtól. Kihagyott egy nagyon jó lehetőséget, nem bontott ki egy lényeges cselekményt. Mire volt ez jó? Majd továbbolvasva megnyugodtam. Ügyesen csavart egyet az író az idősíkon. Bár a történés vége a csavar miatt már ismert az olvasó előtt, de mégis olyan és annyi tartalommal tudta feltölteni utólag ezt a rést a szerző, hogy élvezettel olvastam a köztes eseményeket. Az alkalmazott idősík csavar pedig kifejezetten jót tett a történetnek.

Mindazok mellett, hogy érdekes a cselekmény, a kötet teljesíti minden sci-fi rajongó elvárását. Részletes leírást kapunk több bolygóról, a bolygón élő emberek kultúrájáról, életkörülményeiről, a növény és állatvilágról. Mindez olyan kellemesen illeszkedik a cselekménybe, hogy pont megfelelőnek és odaillőnek találtam. Nem kell a leírásokból se több, se kevesebb.
Érdekes az a fejlődés is, amelyen főszereplőnk végigmegy. Megismerjük gyerekként, majd szerelmes kamaszként, később érett férfiként. Gondolatait, cselekedeteit egy dolog mozgatja: a kolonelett iránt érzett szerelme. Ezt az érzelmet megsínyli a családja, megsínyli ő maga is, mégsem képes elereszteni, továbblépni. A titok, amelyre fény derül a regény második felében pedig eléggé kényes és megrázó. Mindenesetre érdekes megközelítés. A főszereplő megjárja a pokolbolygót, a célja elérése érdekében mindenre képes.

Aki kézbe veszi ezt a kötetet, az egy különleges látásmódot, egy különleges időszerkezetű regényt és egy nagyon jól megírt, mondanivalóval teli történetet olvashat. Bár úgy tűnik a témája miatt, hogy a fő hangsúly az érzelmeken, főként a szerelmen van, ez mégsem egy romantikus történet, hanem egy ízig-vérig sci-fi regény.
Nagyon örültem neki, hogy a kezembe került, mert nagyon tetszett. Különlegesnek tartottam. Az is lehet, hogy pont jókor talált meg ez a történet, de szerintem bármikor hasonló véleménnyel lennék róla. Van benne minden, ami az élvezetes olvasmányhoz szükséges: érzelmek, bolygók, űrutazás, különleges lények, eltérő kultúrák, izgalom és rejtély. Egyszerre feszeget szépirodalmi határokat, fogalmaz helyenként nyersen, mutat be kegyetlenségeket és szórakoztat. Számomra tökéletes. Igazán egyedi és különleges regénynek tartom. Köszönöm, hogy olvashattam!
Ha a sorozat további tagjai is ilyen színvonalúak és érdekesek lesznek, akkor nem félek, hogy nem lesz mit olvasnom az elkövetkező időszakban. :)

A könyvet köszönöm a Delta Vision Kiadónak!

Pontszám: 10

Kiadó: Delta Vision

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 280 oldal
Teljes ár: 2.990,- Ft

Eredeti cím: Chthon
Kiadói sorozat: Mesterművek Science  Fiction
Sorozatrész: 2.
Forrás: recenziós példány, kiadótól

A sorozat további részei:
Mesterművek Klasszikusok:
1. Robert E. Howard: Kull király és az ősök
2. M. R. James: Szellemjárás Angliában
3. Jack London: Kóbor csillag
4. Robert E. Howard: Bran Mak Morn és a piktek
5. Sir Arthur Connan Doyle: Jobb nem firtatni
6. M. R. James: Sötét örökség
Mesterművek Sci-fi:
1. Ursula K. Le Guin: A Rege

Folytatás »

Polcra került - 2012. augusztus

Áttekintve az augusztusban a polcomon landolt könyveket, ki kell jelentenem, hogy költekezés szempontjából kifejezetten visszafogott voltam. Ugyanis semmit, hangsúlyozom semmit nem költöttem ebben a hónapban könyvvásárlásra. Nem, nem rukkolázom. Más okból vándoroltak hozzám a kötetek. :) Nézzük, hogy melyek is voltak ezek.

Az egyik kiadó szerkesztője egy kéréssel fordult hozzám, amelyben szívesen segítettem neki. Hálából három könyvet kaptam. Megjegyzem, hogy én ezt azért túlzásnak tartottam, mert szerintem a segítségem nem ért ennyit, de ha adnak fogadd el... Szóval a könyvek a polcomon. :) A mesekönyv első ránézésre nagyon gyönyörű. A lányok a kastélyból című könyvről is jókat olvastam eddig. A Második Atlantisz című könyvre pedig már nagyon régóta kíváncsi vagyok. Még nem tudom, hogy mikor fogom olvasni őket, de az biztos, hogy fogom. Csak hát a várólistám... :)

A Delta Vision Kiadó végre megkezdte az idei évre tervezett MesterMűvek sorozat részeinek megjelentetését. Az eddig olvasott kötetek alapján úgy gondolom, hogy ez a sorozat nagyon színvonalas és megérdemli az olvasást. Nem meglepő hát, hogy recenziós könyvekként ezek a kötetek landoltak nálam. Piers Anthony Khton című könyvét már ki is olvastam. Igazán kellemes élmény volt. Már értékelés is készült. M.R. James írásainak előző válogatása, a Szellemjárás Angliában nagy kedvencem lett. Remélem, hogy a folytatás, a Sötét örökség is hasonló élményt vált majd ki belőlem. Hamarosan olvasni fogom. (Update:  elolvastam és már értékeltem is.) A sorozatot előállító műhely vezetőjének (Kornya Zsolt) a sorozat köteteiben szereplő bevezető írásai annyira meggyőzőek, hogy kedvet kaptam az ő művének olvasására is. Így került hozzám a Sötét álmok kötet. Nem olyan sokára ez is sorra kerül majd. (Update: sorra került és értékeltem.)

Amikor az ember lánya egy évvel bölcsebb lesz, akkor bizony azzal ajándék is jár. :D Barátnőim (Agatha és Borga) leptek meg Ben Elton Vakvilág című könyvével (update: elkészült az értékelés) és Larissa Ione Daemonica sorozatának első részével. A démonokról most olvasok. Ahogy a könyvvel haladok az értékelésre sem kell sokáig várni. :) (update: nem is kellett, itt az értékelés.)
Kaptam még pénzt is az említett alkalomból. Persze, hogy ebből is könyvek lesznek, de még várok pár szeptemberi megjelenést. Rendelni majd azt követően fogok.
Ugyan nem a neves eseményhez kapcsolódik, de még egy könyv érkezett hozzám. Az Egmont Myzt sorozat Másvalaki című kötetét @Gabye happolta nekem. Köszönet érte! Hálám örökké üldözni fogja!

Nem könyv, de könyvhöz kapcsolódik, ezért úgy gondoltam, hogy itt a helye. Egy másik kedves molyocska, @Szirmocska is küldött számomra egy meglepetést. Ez pedig nem más, mint egy saját készítésű, gyönyörűséges könyvjelző. A meglepihez egy kedves levelet is kaptam (könnyesre röhögtem magam rajta :DD), amely tartalmazott egy kis használati útmutatót is. Ha jól vettem le a piktogramból, akkor valahogy így kell majd használnom. :) Mivel a képen szereplő könyvet már kétszer is olvastam, ezért természetesen más könyvekhez is használni fogom ezt a szépséget. :DD (Bocsánat, ezt a kis piszkálódást nem tudtam kihagyni.) Szirmocska, nagyon köszönöm Neked itt is ezt a gyönyörűséget és azt, hogy gondoltál rám!

Még pár szót a végére a hónap statisztikájáról. Ahogy látszik, a hónapban 9 könyv landolt a polcomon, az olvasásaim száma (a befejezések dátumát figyelembe véve) 10 db. A mérleg még mindig pozitív, de szerettem volna jobban teljesíteni. Ez most így jött össze. A várólistám - bármennyire küzdök is - nem akar csökkenni. Már előre félek a szeptemberi megjelenésektől. Jaj, mi lesz így velem? :D

Hasonló bejegyzéseket olvashattok a Könyves blogok oldalon. 

Folytatás »

Egy nyaralás felejthetetlen élményei

Még a júliusban - amikor visszaértem a nyaralásból - megígértem, hogy pár képet majd megosztok itt a blogon. Hogy miért halogattam eddig? Mert kedvenc barátnőim (Agatha és Borga) igénylik a személyes, minden részletre kiterjedő élménybeszámolót, amelynek megtartására most csak augusztus végén tudtunk sort keríteni. Nem akartam tehát elrontani számukra az élményt egy előzetes beszámolóval.

Remélem, hogy elnézitek nekem a késedelmet. Cserébe a legszebb képeket válogattam össze (mindegyik saját készítésű), hogy ez az élménybeszámoló is egy élmény legyen. :)

Hol is kezdjem? Utunk a Reneszánsz kultúra nyomában elnevezést viselte. Célunk tehát Észak-Olaszország és a legfőképp a reneszánsz stílusú városok, épületek megtekintése volt.

A hajnali indulást (értsd: 2:45) és majdnem egész napos utazást követően megérkeztünk a Klagenfurt melletti Minimundusba, amely egy élménypark és a világ 160 nevezetes épületének, illetve szerkezetének makettje tekinthető meg a parkban.

A parkban készített közel 200 képből nehéz volt választanom, de csak sikerült. A montázsban szerepel a Triestben található Miramare kastély, előtte horgonyoz a Novara vitorlásfregatt. A Tadzs Mahal, a Szent Márk tér és épületei, a Halász bástya és a Mátyás-templom, valamint a londoni Tower a leglátványosabbak az élményparkban található makettek között. De lenyűgöző a velencei Szent Márk székesegyház és a Campanile torony, valamint a Jemeni sziklapalota is. Jelenleg csak ennyiről hoztam képet, de a többi makett is gyönyörű. Ha valaki Klagenfurt közelében jár, akkor ne hagyja ki ennek a parknak a megtekintését. Igazi élmény. Egy délután alatt bejárható az egész világ, a makettek pedig igazán gyönyörűek, élethűek. Nagyon-nagy élmény volt számomra.

A mozgalmas nap után megpihenhettünk egy nagyon jó és szerencsére légkondis szállodában. 

A következő nap is mozgalmas volt, mert várt ránk egész napos programként Velence. Punte Sabbioniba busszal mentünk, majd ott szálltunk hajóra. Közel 40 perces hajóutat követően érkeztünk meg Velencébe és az egész napot ott töltöttük. Hajónk délután 3-kor indult vissza, majd a jesoloi tengerparton pár órás fürdőzés tette fel a koronát a napra.

Mit is lehet a montázson látni? Nagyon büszke vagyok a Sóhajok hídjáról készített fényképemre, mert némelyik képeslapon rosszabbul sikerülteket láttam. A Sóhajok hídja a Dózse palota és a börtön közötti híd, amelyről a rabok az utolsó pillantás vethették a tenger és a napfény felé. Mellette a velencei kirakatok elképesztő gazdagsága. Itt tényleg minden a turistáknak szól. Az árakról inkább ne beszéljünk. :( A 12 eurós jeges kávét és a 10 eurós sört mai napig emlegetjük a párommal. :) Az alsó képen pedig már búcsúztunk Velencétől, a kép a hajóról készült. A kép jobb oldalán szállodák láthatók, a vöröses árnyalatú a Danieli, Velence legrégebbi szállodája. Mellettük a börtön, majd a kép közepén a Dózse-palota, háttérben a Campanile torony, a Szent Márk tér másik oldalán pedig a pénzverde épülete látható. Az épületek előtt pedig Velence kikötője. Ide érkezik meg a hajóval érkező turista.

Utazásunk következő napja sem a igazán a pihenésről szólt. Három gyönyörű és méltán híres város és látványosságai vártank ránk. Padovában kezdtünk, majd Sirmione gyönyörű városának különleges klímáját élvezhettük, végül Veronában sétáltunk.

Padovában megtekintettünk a város gyönyörű főterét, amelyet reneszánsz épületek szegélyeznek, köztük a képen is látható városháza épülete. Megnéztük a híres Szent Antal katedrálist is, amely monumentális méretével igazán lenyűgöző. Majd ellátogattunk a padovai egyetemi negyedbe. Az egész város nagyon szimpatikus volt a számomra.

Sirmione a Garda-tó partján található, gyönyörű város. Mediterrán klímáját a tó és a körülötte elhelyezkedő hegyek együttesen alkották meg. A város az Alpok lábainál fekszik, de a különleges klíma miatt mindenütt pálmákkal találkoztunk, virágzott a magnólia és a sövények virágzó leanderek voltak. Nem lehet szavakkal  leírni. Sirmione a tóba nyúló földnyelv végén fekszik. A program része volt egy közel fél órás motorcsónakos túra a tavon, amelynek során megkerültük ezt a földnyelvet. Bevallom, hogy engem jobban lenyűgözött, mint Velence. Láttuk, majd később meglátogattuk a Scaligeri család híres vízivárát, illetve a földnyelv végén lévő ókor romokat. Az egész város lenyűgöző volt.

Verona is érdekes látnivalókat kínált teljesen épen maradt ókori épületeivel (Aréna, Római kapuk, falak, Fórum), valamint reneszánsz épületeivel. Egyetlen kellemetlen benyomásom van csak a várossal kapcsolatban: a Rómeó és Júlia köré font látványosságok és hisztéria teljesen elnyomja a többi érdekességet. A felső képen látható Arénában ma operaelőadásokat tartanak. Az alsó képen az Urak tere látható, a közepén Dante szobrával. Dante élete eléggé szervesen összefonódott mind Padova, mind Verona városával. Az oldalsó képen pedig Júlia erkélye látható. 

Az utolsó napra maradt Triest, a ma Olaszországhoz tartozó, de régebben az Osztrák-Magyar Monarchia részét képező kikötőváros. Itt található a Miramare kastély, de legnagyobb sajnálatomra a programban a város megtekintése szerepelt, ezért a kastélyra csak távoli pillantást vethettünk. A város épületei nem igazán reneszánsz stílusban épültek. Olyan érzésem volt, mintha  egy monarchiabeli városban sétáltam volna. Az épületek csodaszépek voltak, de a stílus nagyon elütött az előző napokban látottaktól.

A várostól elköszönve már csak a hosszú-hosszú hazaút várt ránk. Sikerült is az éjszaka közepén, kb. fél 2-re hazaérnünk.
Olvasnivalót is vittem magammal, de ugye senki nem lepődik meg azon, hogy sok időm nem maradt olvasásra. Mindössze kb. 100 elolvasott oldalt tudtam felmutatni a négy nap alatt. :)

Nagyon jól éreztük magunkat, de nagyon elfáradtunk. Az élmények igazán egyediek voltak. Nem tudom, hogy jövőre sikerül-e elmenni nyaralni, de ha igen, akkor hasonló mozgalmas és élménydús utat szeretnék. Már úti célunk is van, ezek pedig a Barokk kastélyok.
A bejegyzés kicsit hosszúra sikerült, ezért elnézést kérek. Vigasztaljon Titeket, hogy a csajoknak órákon keresztül meséltem. :)

Folytatás »

Brent Weeks: Túl az árnyakon (Éjangyal trilógia 3.)

A trilógia eső két részének olvasása után nem volt kérdés, hogy a befejező kötet (féltégla) is sorra fog kerülni. Annak ellenére, hogy eddig még nem győzött meg a sorozat, határozottan kíváncsi voltam a folytatásra avagy befejezésre.
ISMÉT FELHÍVOM A FIGYELMET A SPOILER VESZÉLYÉRE AZOK SZÁMÁRA, AKIK NEM OLVASTÁK AZ ELŐZŐ KÖTETET!
A kötet történetének kezdetekor a helyzet semmivel sem jobb, mint az előző kötet befejezésekor. Sőt... Ha lehet, akkor még nagyobb a káosz. Logan ugyan kiszabadult a lyukból, de már nem ő az uralkodó. Cenuriának királynője van. Dorian merész vállalkozásba fogott. Kylar továbbra is járja megkezdett útját, amely némiképp eltávolodik Elenetől és közelebb kerül Vihez, de nem úgy ahogy elsőre gondolnánk. Megjelentek a történetben a nővérek és több különleges lény is. A titkok és a hazugságok tovább sokasodnak. 

Azt hiszem, hogy sokan nem fognak szeretni ezért a véleményemért, de nekem ez a kötet sokkal kevésbé tetszett, mint az előző részek. Határozottan úgy éreztem, hogy az író megírta az első kötetet, majd a kiadója  javaslatára és a rajongók kívánságára folytatta a történetet.

A sorozat első kötetét nagyon szerettem, a másodikkal kapcsolatban voltak fenntartásaim, de ezzel az utolsó résszel eléggé megszenvedtem. Valahogy szétesett nekem a történet. Sok szereplőt mozgatott az író és kapkodta a cselekményeket. Ugyanakkor a különböző országok leírása eléggé siralmasra sikeredett, mert nem láttam magam előtt azokat a nagyon-nagy különbségeket (akár földrajzilag, akár kulturálisan), amelyeket annyira hangoztatott. Sok mindent akart elmondani és mindenkiről akart valamit mondani. Ennek az lett az eredménye, hogy az én érzésem szerint kicsúsztak a kezéből a szálak. Ez a kötet már nem igazán az Éjangyalról szólt. Kylar hol itt, hol ott tűnt fel a történetben, akkor sem szerepelt sokáig. A könyv legnagyobb része más szereplőkről szólt és nem Kylarról. Úgy éreztem, hogy mindenki fontosabb, mint az egyébként trilógiának is nevet adó szereplő. Hosszú oldalakon keresztül ecseteli az egyébként annyira nem lényeges eseményeket, majd a lényegi cselekménynél magára hagyjuk a szereplőt, aki egyszer csak, rengeteg történéssel később feltűnik, megoldja az aktuális problémát, majd ennyi. A legnagyobb bajom az volt, hogy ezt több szereplő esetében is megtette. Megőrültem tőle.
A történet végével sem voltam igazán kibékülve. Nem, nem tudott magával ragadni. Belefáradtam a rengeteg csapat és harcleírásba. A krullok viszont igazán tetszettek. Leginkább a legendájuk fogott meg. Ez tényleg jó ötlet volt az írótól. A ka'karik igazi legendájának kibontakozását is teljes örömmel üdvözöltem az oldalakon. Ezek mentették meg igazán a könyvet az én szememben. 

A szereplők karakterfejlődése látszik, de számomra korántsem a megfelelő irányba halad. Elene megőrjített a folyamatos szüzességi kínlódásával és az áhítatoskodásával. (Még mindig!) Nagyon erőltetett és műanyag szagú volt az egész. Aztán meg persze rájött, hogy butaságot csinált eddig. Esküszöm, hogy ennyi szűz pasit még egy könyvben sem láttam eddig. Nem is mondok semmit. :( Ennek számomra még inkább műanyag szaga volt, mint Elene ájtatosságának. Egyszerűen dühítő volt egy férfi által írt történetben ilyenekről olvasni. Az előbb említett nyilvánvaló hibája ellenére mégis Logan volt az, aki végig hozta azt, amit vártam tőle. Jelleme sokat tett hozzá a történethez. Őt szerettem a legjobban. Második helyen Vi szerepel. A többiek valahogy nem igazán nyerték el a tetszésem. Főleg nem ebben a kötetben. Kylar súlytalanná vált, mint főszereplő, nagyon a háttérbe szorult a személye. Több tettét is feleslegesnek éreztem. Dorian átesett a ló másik oldalára.
Voltak logikátlan dolgok a kötetben, amelyek kapcsán csak fogtam a fejem. Még most is töröm a fejem egy-két dolgon. Vajon én nem figyeltem eléggé vagy tényleg logikátlan volt egy-egy cselekmény? Hajlok rá, hogy az utóbbi lehetőség az esélyesebb. Főleg azért, mert ilyenkor többször is végigolvastam végiggondoltam a vonatkozó részt, eseményeket.
Nem, nem azt mondom, hogy rossz a könyv, de ahhoz képest, hogy mennyire felkapott ez a trilógia, vannak nála sokkal jobb fantasy sorozatok is. Hangsúlyozom, hogy az első kötetet nagyon szerettem, de azóta erősen csökkenő a trilógia színvonala az én szemszögemből nézve. Kylar, mint főszereplő elveszett a történetben. És a vége...? Hát persze, hogy bizonyos szintig nyitott maradt, hogy legyen lehetőség egy újabb trilógiát kerekíteni belőle. A rajongók ennek biztosan örülnek, én annyira azért nem. Sajnálom, hogy ilyen felemás érzésekkel fejeztem be a trilógiát. Sokan szeretik, de nekem nem jött be, nem győzött meg.

Pontszám: 7 pont

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem: 688 oldal
A mű eredeti címe: Beyond the Shadows
Előzmény: Az árnyak útján, Az árnyékvilág peremén
Sorozat: Éjangyal trilógia
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2011.)

Folytatás »

Susan Hill: A fekete ruhás nő

Nem volt kedvem magammal cipelni egy trilógia féltégla méretű befejező kötetét, ezért ezt az egyébként nem túl vaskos könyvet ragadtam fel és vittem magammal. A kötet már régóta szerepel a várólistámon, de nem kapkodtam túlságosan az olvasásával. Most pont kapóra jött az alkalom.

Szinte semmit sem tudtam a könyvről. Mindössze annyit, amennyit a fülszövegben olvastam, illetve a műfaját, ami horror. Valamint azt, hogy Daniel Radcliffe főszereplésével film is készült belőle. Az új kiadás már a filmes borítóval jött ki, én viszont az egyik régebbi kiadást olvastam.
Azt hiszem elkövettem azt a nagy hibát a könyvvel kapcsolatban, hogy fényes nappal olvastam. Pedig éjszaka és/vagy egyedül egy lakásban/házban olvasva sokkal nagyobb hatása lett volna. A másik hibát a kiadó követte el, aki a fülszövegben megemlít több olyan tényt, amelyet az író csak a történet felénél, esetleg a vége felé árul el. Ezzel gyakorlatilag megöli a meglepetést, a lényeget.
A történet azzal kezdődik, hogy főhősünk, a középkorú Arthur Kipps vidéki házában éldegél a családjával boldogságban, békességben. Karácsony estén azzal töltik az időt a család fiatalabb tagjai, hogy kísértettörténeteket mesélnek egymásnak, mert ez hagyomány Angliában. Arthur kellemetlenül érzi magát ettől, majd amikor ő kerül sorra megtagadja a történet elmesélését. Nem mondja el később sem, hanem úgy dönt, hogy leírja és majd csak a halála után teszi hozzáférhetővé az írást. A könyv további része innentől kezdve visszaemlékezés a fiatal Arthur által átélt eseményekre, aki Anglia távoli vidékére utazik egy ügyfél ügyeinek rendezése érdekében. Itt lesz része abban az élményben, amely egész későbbi életére rányomja a bélyegét.

Maga a történet elég érdekes és elég borzongatós volt. Azért sötétben és egyedül olvasva még hatásosabb lett volna. Elég jól sikerült a hangulatteremtés. A lápvidék, a hirtelen leereszkedő köd, a csak apálykor járható töltésút mind hozzáadta a maga részét a hangulathoz. Különösen érdekelt a falusiak zárkózottsága, a titok, amely emögött a jellemző mögött rejtőzött. Végül megkaptam rá a választ is. A könyv eleje elég lassan indul, az eseményeket komótosan vezeti fel az író, majd egy szakaszon eléggé felpörögnek az események. A végén pedig van egy csattanó, amire bevallom, hogy már nem is számítottam.
A könyv és a hangulata is tetszett, de ennek ellenére is vannak hiányérzeteim a történettel kapcsolatban. Elég egyértelmű volt a számomra, hogy ki lehet a fekete ruhás nő és hogyan kacsolódik az egyéb jelenségekhez. Biztos voltam benne, hogy Arthur megrázkódtatása mélyebb, mint az elején sejteni lehet. Bizonyos részeket, történelmi háttereket jobban is kidolgozhatott volna az író, ezáltal még élvezetesebbé tehette volna a történetet. Lehetőség bőven lett volna rá, mert a kötet eléggé rövid, mindössze 204 oldalas volt az a kiadás, amit én olvastam. Többet is ki lehetett volna hozni ebből az alapötletből.

Ha már az alapötletnél tartunk: határozottan kíváncsi lettem a filmre. Leginkább arra, hogy mivel turbózták még fel a történetet, mert szimplán a könyvből filmet készíteni elég soványka végeredményt nyújtana. Már a trailer alapján is azt mondom, hogy jelentősen felturbózták az eseményeket. Ha megnéztem, majd beszámolok a véleményemről.
Összefoglalva: tetszett a könyv, de maradt azért némi hiányérzetem és úgy gondolom, hogy többet is ki lehetett volna hozni az alapötletből. Arthur nagyon szimpatikus, kissé naiv, de szerethető szereplő. A könyv hangulata nagyon jó, kellemesen borzongatós. Nem a legerősebb horror, de egészen élvezhető fajta. Hátránya, hogy igen rövidke.

Pontszám: 8 pont

Kiadó: General Press

Kiadás éve: 1995.

Terjedelem: 204 oldal
A mű eredeti címe: The Woman in Black

Folytatás »

Richard Castle: Heat Wave - Hőhullám (Nikki Heat 1.)

A kicsit hűvösebb augusztusi napok után (amelyeket kifejezetten szerettem) ismét beköszöntött az igazi augusztusi meleg, amelynek eredményeképpen a nappali időszakban elég gyakran sikerült 35 Celsius fölötti hőmérsékletet mérni. Legnagyobb bánatomra ez nem csak a szabadban fordult elő, hanem az egyébként tetőtéri és a gazdasági megszorítások miatt klímamentesített irodában is. A fennálló helyzethez alkalmazkodva elővettem hát a Hőhullám című könyvet olvasásra. Amolyan könnyed kikapcsolódásnak gondoltam. A Castle című sorozat részeit nagyjából ismerem (eddig 1,5 évad a teljesítményem). Szóval úgy gondoltam, hogy ha a könyv és a sorozat egy kicsit is hasonlít egymásra, akkor a szórakozás és a kikapcsolódás garantált.

A filmsorozatban is sokat emlegetett Nikki Heat nyomozó és két segítője, Ochoa és Raley nyomozók összeszokott csapatként nyomoznak New York egyik legnagyobb ingatlan mágnásának halála ügyében. A csapattal tart Jameson Rook újságíró is és természetesen mindig és mindenbe beleüti az orrát. A hőhullám megviseli a városlakókat. A holttestek csak szaporodnak, a gyilkosságok szálai egyre jobban összegubancolódnak.

Ha valaki az eddig leírtak alapján kísérteties hasonlóságot érez a könyv és a filmsorozat között, akkor az nagyon is jól érzi. Ez a könyv és a történet akár a sorozat egyik epizódja is lehetne. A különbség csak a szereplők nevében jelentkezik, a többi tényező esetében (karakter, nyomozási technika, sziporkázó párbeszédek) tényleg olyan az egész, mintha a filmet nézné az olvasó.

Ez a hasonlóság engem zavart is egy kissé a könyv olvasása közben, mert Nikki folyamatosan Beckett nyomozóként tűnt fel a szemeim előtt. Ugyanez vonatkozott Jameson Rook személyére is, akit pedig nem tudtam másként elképzelni, mint a filmbeli Rick Castle-t. Nem akarom végigsorolni az összes szereplőt, de bizony mindegyikkel így jártam. Nem tudtam elvonatkoztatni a sorozattól. Lehet, hogy egyesek ezt a hasonlóságot teljesen pozitívan fogják fogadni vagy már fogadták is, de számomra felettébb zavaró volt. Szeretem magam elképzelni a szereplőket és ez most annyira nem sikerült, annyira befolyásoltak a korábban látottak, hogy az már engem is zavart.

A szereplők karakterén kívül a múltjuk, illetve a cselekmények egy része is ismerős volt a filmsorozatból. Rook anyja, Margareth színésznő, Rook a polgármester közbenjárására tarthat a nyomozókkal, a pókerjátszma, amelyen Nikki szemben ül a bíróval és még sorolhatnám a hasonlóságokat. Egyetlen különbségként egy forró szexjelenetet tudnék csak említeni. Ha jól emlékszem, akkor a sorozat egyik részében, mintha ezzel kapcsolatban is elhangzott volna valami utalás.

Kicsit utánanéztem az előzményeknek, a dátumoknak és annyit sikerült kiderítenem, hogy a Castle sorozat és a Nikki Heat regény is 2009-ben készült. Feltételezem tehát, hogy a sorozat ihlette a filmben is szereplő regények elkészítését. Bevallom, hogy jobban szeretem a könyvből készült filmeket.

A regény ettől eltekintve is jó. Könnyed és olvasmányos stílus, csipkelődős humor és egy jó krimi szál együttese. Még mielőtt valaki rákérdezne: nem, nem találtam ki, hogy ki a gyilkos. :) A krimi szál, a nyomozás teljesen az elvárásaimnak megfelelő volt. Részletessége és hitelessége mellett is elég szórakoztató. Egyetlen dolgot tudok kifogásolni, az pedig a szájbarágós stílus. Az író mindent megmagyaráz, még azt is, ami teljesen nyilvánvaló. Ezzel sajnos elég sok szájhúzogatást váltott ki belőlem. Pontosan emiatt a megmagyarázások miatt helyenként lelassul a történet. 

A könyv magyar kiadásának elején és hátulján található ajánló szöveggel azonban nem tudok egyet érteni. A regény korántsem letehetetlen. Sajnos a szájbarágós stílus miatt többször is félretettem (igaz, hogy nem hosszú időre), mert kezdtem kicsit megtelni vele. A "feszültségkeltés mestere" kifejezés is kicsit erős a benyomásaim alapján. A regényt inkább egy humoros kriminek gondolom, mint hatalmas feszültségkeltésnek. Vannak bőven írók és regények, amelyekre hamarabb mondanám ezt a jelzőt, mint erre a kötetre.
Kifejezetten hiányoltam a könyvről a fülszöveget. Határozottan látszott, hogy a megjelenés szempontjából a történet másodlagos. A lényeg a sorozattal való kapcsolat, a rajongók figyelmének felkeltése.

A kíváncsiság azért motoszkált bennem és utánanéztem, hogy ki is lehet ez a bizonyos Richard Castle. Abban biztos vagyok, hogy írói álnévről van szó, de konkrét nyomot nem sikerült fellelnem. (Találtam valamit, de a hiányos angoltudásom miatt az értelmezésem sem volt helyes.)

Kinek ajánlom ezt a regényt? Aki szereti a Castle című filmsorozatot és ugyanarra a hangulatra vágyik, mint amit ott már megismert. Remélem, hogy őket nem fogja zavarni a rengeteg hasonlóság, ami számomra kicsit idegesítő volt. Nagyon remélem, hogy a következő részekre levetkőzi az író ezt a nagyon szájbarágós stílust. Akarom-e olvasni a következő kötetet? Még nem döntöttem el. Nagy esélye van, de egyelőre nem tartozik a mindenképp akarom kategóriába. Ha éppen a kezem ügyébe akad, akkor nem fogok ellenállni. Egyelőre azonban azt állítom, hogy a sorozat jobb.

Pontszám: 8 pont

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem: 286 oldal
A mű eredeti címe: Heat Wave
Folytatás: Naked Heat, Heat Risis
Sorozat: Nikki Heat
Kiadói sorozat: Fekete Macska Regénytár
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2012.)

Folytatás »

A sötét lovag - Felemelkedés (film)

A három grácia - ahogy mi emlegetjük magunkat a barátnőimmel - csak akkor szeret moziba menni, amikor már legalább 2-3 hete vetítenek egy filmet. Hiába no, nem bírjuk a tömeget. :) Nem történt ez másként most sem. Az, hogy a Sötét lovag: Felemelkedés című filmet a moziban fogjuk megnézni, nem volt kérdés. Szóval hosszas időpont egyeztetés (elfoglalt hölgyek volnánk, vagy mi) után irány a mozi. Miután a Cinema City honlapja kiírta az oldalra, hogy a 3D-s szemüveget ne felejtsük otthon, ezért nagy örömmel be is készítettük mindahányan csak voltunk. Sötét lovag 3D-ben? Juhé! A pénztárnál koppant az állunk egy nagyot, hogy nem is 3D. Pff... Sebaj, kis csalódás, de a filmet így is nagyon vártuk.

Ez a Batman trilógia szerintem sokkal jobban sikerült, mint az előző feldolgozások. Szeretem ezt a komoran sötét világot, ezt a rengeteg technikai kütyüt és a szereplőket. 

Jó tanács: nem árt előtte megnézni az előző részt, mert eléggé elveszettnek érzi az ember magát nélküle. Az én emlékezetem is lyukas volt helyenként a megelőző cselekményekkel kapcsolatban és kellett egy kis idő, amíg összeraktam a történések darabkáit.

A trilógia befejező részének története 8 évvel az előző rész eseményeit követően játszódik. Gotham városában béke honol, de a megérkezik a gonosz Bane. A Batman álarc 8 éve pihen, de most újra előkerül a sufni mélyéről. Wayne a sérülése miatt elzárkózik a világ elől. Agóniájából egyedül egy ékszertolvaj tudja kizökkenteni.

A szereplőgárdáért most is minden elismerésemet megkapja a film. Christian Bale még mindig tökéletes Batman. Amikor pedig kicsípi magát, akkor tökéletes úriember. Megérne pár hét ajtócsapkodást. :) A Jim Gordont alakító Gary Oldman, a Lucius Fox szerepében ismételten felbukkanó Morgan Freeman és kissé megöregedett Michael Cane még mindig nagy kedvenceim. Anne Hathaway-t eddig nem igazán kedveltem, mert a szerepei nem voltak összhangban az én stílusommal. A véleményem most lényegesen megváltozott. Hathaway nagyot alakított a csábos ékszerrabló és új életre vágyakozó hölgyike személyében. Nagyon jól állt neki ez a szerep. Kellően dögös volt és mintha levetkőzte volna kislányos szerénységét. Uraim, már ezért a bombázóért is érdemes beülni a moziba. A film többi része pedig ráadás lesz. :)

Volt még egy szereplő, akit nagyon ismerősnek találtam, de majdnem a film végéig nem tudtam felidézni, hogy honnan. Majd rájöttem, az Eredet című filmből. Joseph Gordon-Levitt-ről van szó, aki ebben a filmben Blake rendőrt alakítja. Új kedvencem lett. :) Bane-t a filmben végig maszkban látjuk. Nem voltam egyedül azzal, hogy kíváncsi lettem a maszk nélküli arcára. Teljesen padlót fogtam, amikor kiderült, hogy ő is szerepelt az Eredet című filmben. (Na most rendesen bebizonyítottam, hogy mennyire képben vagyok a színészekkel. Az én mottóm: élvezni a filmet és kész.)

A látvány és a rendezés ismét magáért beszélt. A repülős jelenet az elején az egyik kedvencem. A másik a motor, amely egyedi technikával veszi be a kanyarokat. Az itt a gonosz, hol a gonosz játék nagyon tetszett. Ki is mozgat tulajdonképpen kit? Élvezetes volt a film. Jó befejezése a trilógiának. Azt azonban mindenképp meg kell jegyeznem, hogy a második rész színvonalát nem tudta túlszárnyalni. A trilógiák középső részének problémája, hogy átvezetést jelentenek a két rész között. Ez ebben az esetben nem állja meg a helyét, mert az a rész bizonyult a legerősebbnek.

Nem kell azonban bánkódni, mert az a film is színvonalas, élvezetes, pörgős és nagyon örülök neki, hogy moziban néztem meg. A látványa mindenképp megéri a vásznon való megtekintést. Ha kijön lemezen, akkor újranézem az egész trilógiát. 

Amíg el nem felejtem: a lehetőség egy újabb trilógiára adott. Kérdés, hogy lesz-e belőle valami. Reménykedjünk benne. 

Magyar cím: A sötét lovag - Felemelkedés

Magyar bemutató: 2012. július 26.

Amerikai cím: The Dark Knight Rises

Amerikai bemutató: 2012. július 20.
Rendező: Christopher Nolan

Főszereplők: Christian Bale (Bruce Wayne/Batman), Gary Oldman (Jim Gordon), Michael Cane (Alfred), Anne Hathaway (Selina Kyle/Macskanő), Joseph Gordon-Levitt (John Blake), Morgan Freeman (Lucius Fox), Tom Hardy (Bane), Marion Cotillard (Miranda Tate)

Folytatás »