Sherrilyn Kenyon: Éjféli gyönyörök (Sötét vadász 7.)

Végtelen boldogság töltött el, amikor arról értesültem, hogy hosszú idő és rengeteg ígérgetés után megjelenik ez a regény, de az örömöm akkor teljesedett ki igazán, amikor végre a kezembe is foghattam. 

A szerző már legalább egy alkalommal bebizonyította, hogy a sokak vagy éppen mindenki által utált szereplő jelleme és viselkedése a másik oldalról nézve már nem is annyira elítélendő és megvetendő, hanem inkább megható. A sorozat negyedik része, azaz Zarek története pont erről szólt és az a könyv azóta is az egyik kedvencem a magyarul megjelent kötetek közül. Nem meglepő tehát, hogy vártam már Valerius, a büszke római tábornok történetét, akit olyan nagyon mélységesen és nyíltan utálnak a görög harcosok, hogy azt kifejezni sem lehet. Azt kell mondjam, hogy most sem csalódtam az írónőben és a fantáziájában, mert ugyan egyfajta értelemben sablonosnak tekinthető ez a rész is, hiszen újabb párocska talál egymásra, ugyanakkor olyan eseményeket folytat és indít útjára a szerelmesek érzelmi elmélyülésének hátterében, amelytől bizony a kezemben ragadt a regény és nem tudtam letenni, amíg az utolsó oldalt is el nem olvastam. Most őszintén? Megemelem a kalapom.

Valerius Magnus, akire a történelem könyörtelen római hadvezérként emlékezik, jelenleg sötét vadászként New Orleans utcáin vigyáz a halandók törékeny világára és a démonok számára nagyon is kívánatos lelkükre. Rutinosan kerüli azokat az helyeket, ahol a halhatatlan vagy az éppen időközben halandóvá vált görög harcosok vívják a csatáikat. Tabitha Devereaux ember létére azon kevesek közé tartozik, akik ismerik az éjszaka sötét titkait és harcolnak is ellene. A lány, bár mindenki, még a családja is bolondnak tartja emiatt, minden éjszaka az utcákat járja és gyilkolja a vámpírokat. Sajnos mindenkibe karót döf, akinek vagy aminek agyara van, ezért amikor Valerius a démonokkal harcoló nő segítségére siet, ő maga is karót kap a bordái közé. A meglepett Tabitha először arra jön rá, hogy kit sikerült ledöfnie, majd arra, hogy valahogy helyre kell hoznia a kárt, végül pedig arra, hogy ennek sem a Sötét vadászok feje, sem pedig a családja nem fog örülni. Az is igaz, hogy az indokok mindkét fél esetében nagyon eltérőek. Tabitha hazacipeli magával a férfit és próbálja helyrehozni azt, amit elszúrt, de csak annyit sikerül elérnie, hogy még jobban belebonyolódik a férfi életébe, illetve mindez fordítva is igaz. New Orleans éjszakái azonban egyre fenyegetőbbek és lassan arra is fény derül, hogy Tabitha nem véletlenül került a démonok útjába, ő maga és a családja is hatalmas veszélyben van.

Az a sokat emlegetett szimbólum. (A kép INNEN.)

A sorozat utóbbi két kötete nem volt rám igazán nagy hatással, de ez a rész helyreállította az írónőbe vetett bizalmam és elmélyítette a Sötét vadászok világa iránti rajongásom. Azt hittem, hogy a hosszú kihagyás után nehezen fogom felvenni az események fonalát és felidézni a szereplőket, de meglepően könnyen vettem az akadályokat, a történet magával ragadott és egyszer csak azt vettem észre, hogy már a kötet felénél járok.

Amiért ezt a sorozatot olvasom, az nem a kötetekben egymásra találó párocskák érzelmi élete és testi vonzalmának kiteljesedése (bár azért ez sem megvetendő), hanem az a sokszínű világ, ami mindezek mögött lassanként kibontakozik. Jelen esetben kifejezetten érdekelt Valerius múltja és nem is kellett csalódnom, mert érdekes és megrázó élményeket, eseményeket ismerhettem meg, amelyek végre felfedték, hogy miért is ennyire magába zárkózott a római hadvezér, hogyan lett belőle Artemisz harcosa és miért örvend ekkora utálatnak a többi sötét vadász körében.

"- Szégyent hoztam a családomra, ezért kivégeztek.
- Hogyan?
A római kifejezéstelen tekintettel folytatta. - Az ókor szakértője vagy. Biztosan tudod, hogyan végeztek a rómaiak az ellenségeikkel."

Ezt a képet képtelen voltam kihagyni
a bejegyzésből. Annyira ide való. :D

Az ellenérzések okaival nem minden esetben tudtam egyet érteni és valamelyest túlságosan személyesnek és átvitt értelműnek éreztem őket, de ha valaki évezredeken keresztül dédelgeti a haragját, annak oka - bármilyen mondvacsinált is - előbb-utóbb teljesen igaznak és valósnak érződik és innentől kezdve az ellenfél bármely cselekedetét képes úgy magyarázni, hogy az igazolja a régóta fennálló feltevéseket. Úgy éreztem, hogy ez esetben is ez történt. Mindenesetre nagyra értékeltem Kyrian végső hozzáállását és döntését. 

Tabitha rettentő sok, elképzelhetetlen mennyiségű energiával és határozottsággal rendelkező nő, aki teljes mértékben képes arra, hogy lenyűgözze az olvasókat. Egyszer került már szemtől szembe azzal a démonnal, aki most is üldözőbe veszi és az sem segít neki elfelejteni a múltat, hogy arcának maradandó sebeit is neki köszönheti. Mindezek mellett azonban marad ideje a barátjaira és arra, hogy figyelmességével és szenvedélyességével apró repedéseket idézzen elő Valerius páncélján, majd teljes egészében lehámozza azt a férfiról.

"Szeretni nehéz, aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik. De érdemes harcolni érte."

Simi, a démonlány. (A kép INNEN.)

Repesett a szívem, amikor az előző kötetek egyik kedvenc szereplője, Zarek is említésre került, majd fel is tűnt a történetben. Nem mondom, hogy igazságosnak, de bizonyos szempontból mindenképpen szórakoztatónak éreztem azt, ahogy a kapott képességeit használja, illetve ahogy Valerius viseli ezeket a csapásokat. Acheron közbelépése jót tett a hozzáállásának és tetszett ahogy Zarek a végén reagált a dolgokra.

"Minden emléknek három oldala van, Z: a tiéd, az övék és az igazság, amely valahol a kettő között van."

Nagyon kedveltem Simi jeleneteit és elképesztően jól szórakoztam a démon lány mondatain. Megdöbbentem Nick döntésén és imádtam, hogy Acheronról megint egy kicsivel többet sikerült megtudni, mint amit eddig apránként összeszedtünk titkokkal teli múltjából és jól elrejtett képességeiből. A mostani, újabb mozaikdarabkával, elhúzott mézesmadzaggal is elég hiányos még a kép, de a következő odadobott morzsáig legalább van mit dédelgetni és ez is valami.

Régi és új szereplők tűnnek fel a lapokon, mintegy újabb lehetőségek ajtajait nyitva a folytatások felé, illetve elmélyíteni ennek az egyébként is összetett világnak az eseményei mögött megbújó mondanivalót. Kifejezetten érdekel Urian, a spathi démon, akit már nem a saját faját szolgálja, ugyanígy érdekesnek tűnik Alexion, Katra, Jean-Luc és még sok más szereplő személye is, bár már az is látszik, hogy van, akit nem sikerül majd mélyebben megismernem, mert élete fonala elszakadt ebben a regényben.

Egy kis válogatás a külföldi megjelenések borítóiból.

Ez egy határozottan jó és mozgalmas rész volt. Nagyon remélem, hogy a folytatásra nem kell annyit várni, mint ennek a résznek a megjelenésére. Nagyon szeretném tudni, hogy merre felé fog haladni a köteteken átívelő történetszál és persze az sem mellékes, hogy minden egyes kötettel közelebb kerülünk Acheron könyvéhez, amelynek megjelenése azért még így is nagyon távolinak tűnik.

Ha többet szerepnél megtudni a regények világáról, a kötetekről, a karakterekről és az összefüggésekről, akkor nyugodt szívvel ajánlom figyelmedbe a dark-hunter.com oldalt és kimeríthetetlen információs bázisát.

Pontszám: 9 pont
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 375 oldal + ajánlók
A mű eredeti címe: Seize the Night
Előzmény: Álomszerető, Éjféli vad, Végzetes ölelés, Ördögi tánc, Angyali csók, Pokoli tűz
Folytatás:  Bűnös éj, Szenvedélyes éjszakák, A Hold sötét oldalán
Sorozat: Sötét vadász
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2013.)

Posted in: 9 pontos,démon,könyvértékelés,paranormális romantika,Sherrilyn Kenyon,Sötét vadász,Ulpius-ház,urban fantasy,vámpír