Anne Rice: A múmia

Különös helyet foglal el a könyvtáramban ez a kötet. A büszkeségemnek számító Anne Rice szerzői sorozat sokáig hiányzó és éveken keresztül beszerezhetetlen darabja volt ez a regény. Hiába kutattam fel utána az ország legtöbb létező és online antikváriumát, nem leltem vásárolható példány nyomára. Nagyot dobbant a szívem, amikor az ismételt megjelenésnek hírét vettem, a új borítótól pedig egyenesen elaléltam. Életem párja úgy gondolta, hogy a megjelenést követő karácsonyra a fa alatt a kötet helye és így ez így is történt, aminek kifejezetten örültem. Mindennek már két éve.

A regény olvasására a Csökkentsd a várólistádat 2013 kihívás keretein belül kerítettem sort. Miért is történt ez így, ha egyszer annyira vágytam arra, hogy a kiadványt a polcomra helyezhessem? Hmm... szóval... más dolog egy terjedelmes sorozat utolsó, hiányzó példányának a megszerzése, és más olyan hangulatba kerülni, hogy a történet megismerése is sorra kerüljön. Számomra most érkezett el ez az idő.

Lawrence Stratford hatalmas felfedezést tesz az Egyiptomban végzett ásatás során, megtalálja Ramszesz, a Kárhozott sírboltját, amelynek a mélyén található szarkofágban az egykori fáraó évezredes álmát alussza és még mindig dobog a szíve. Lawrence vagyonos ember, a Stratford Hajózási Vállalat alapítója és tulajdonosa, akinek lánya, Julie egy vicomte menyasszonya. A hobbiból ásatásokat végző ember megdöbbentő felfedezést tesz a múmiával, Ramszesszel kapcsolatban, nem sokkal ezt követően hirtelen meghal. A feltárt kincseket Angliába szállítják, a múmia és minden más lelet Julie mayfairi otthonában kerül először kiállításra. Az események úgy alakulnak, hogy a múmia életre kel és ezzel kezdetét veszi az a hihetetlen kaland, amelynek tetőpontján ismét Egyiptomban találjuk magunkat és elmerülünk az ország különleges hangulatában és egyediségében.

Az első, amire mindenkinek fel kell hívnom a figyelmét, hogy ez a regény egy teljesen különálló történet és semmi, de tényleg semmi köze nincs a Vámpírkrónikák sorozathoz vagy a Mayfair boszorkányok történetéhez. Sőt, olyan érzésem volt, miközben olvastam az oldalakat, mintha nem is Anne Rice könyvet vettem volna a kezembe. Más részről viszont hamisítatlan Anne Rice regényt olvashattam. Hogy egymásnak ellentmondanak a mondataim? Igen, tisztában vagyok vele. Mindjárt megmagyarázom mindkét állítást.

Abu Szimbel

A kötet magán viseli a megszokott Anne Rice stílusjegyeket, amelyek számomra a komótos, de mégis érzelmekkel és feszültséggel teli történetvezetésben, a gyönyörű mondatokban, a tökéletesen ábrázolt karakterekben, a halhatatlanság és annak hatásainak elemzésében nyilvánulnak meg. Ami miatt úgy éreztem, hogy nem az írónő könyvét olvasom, az a meglepően mozgalmas cselekmény, illetve hogy a gótikus, sötét hangulat elkerüli a szöveget és a cselekményt. Ez a kötet vibrál az élettől, az eseményektől. A titokzatosságot a múmia és annak múltja jelenti, a horrorba hajló részt pedig az, amikor egy másik múmia is belép a képbe. Az egésznek a középpontjában pedig egy jelenkori - vagyis a történet idejében végrehajtott - gyilkosság áll. Olyan érzésem volt, mintha egy misztikus történelmi krimit olvastam volna, amelyet erősen átszőttek a romantikus érzelmek.

"Ramszesz, a Kárhozott az én nevem. Valaha Ramszesz, a Hatalmas, Felső- és Alsó-Egyiptom ura; a Hettiták Legyőzője; Templomok Építője; a Nép Kegyeltje Egyiptom királyainak és királynőinek halhatatlan védelmezője az idők kezdetétől. Kleopátra, a Nagy Királynő halálának évében, midőn Egyiptom Róma provinciájává vált, az örökké tartó sötétségnek adom magam; óvakodjék, hát mindenki, aki a nap sugarait beengedi ezen az ajtón."

Ez a felirat olvasható a sírboltot elzáró márványajtón, amelyet Lawrence Stratford ásott ki a homok alól és ennek az üzenetnek a figyelmen kívül hagyásával kezdődik el az a történet, amelynek sikerült hatalmas meglepetést okoznia a számomra. Egy-két kivételtől eltekintve olvastam az írónő magyarul megjelent regényeinek nagy részét és kifejezetten vártam a melankolikus hatást, az önmarcangoló monológokat és a mindent elemésztő fájdalmat. Ezek helyett azonban a helyzet adta lehetőséget kihasználva, hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságot, illetve annak minden következményét olvashattam az oldalakon. A történet lassan kibontakozik ki, de végig cselekményes és képes fenntartani az érdeklődést, egyszerűen megragadja és nem engedi el az olvasót.

Luxor

A két világháború közötti időszakban járunk, amikor az ásatások mindennaposak Egyiptomban, amikor már létezik a British Museum és a Kairói Múzeum, amikor a régi szokások és a fejlődésnek indult technika erősen keveredik, amikor a nők kezdenek elszakadni addigi megszokott szerepüktől. Julie, történetünk főszereplője pontosan ilyen nő, aki nem akarja magát a társadalmi elvárások és konvenciók közé szorítani, halogatja a házasságát az ifjú Alex Savarell-lel, akinek nemesi címe ugyan van, de pénze nincs, ez utóbbit a lánytól, illetve annak örökségétől várja az apja, Rotherfood grófja. Julie jeleníti meg a regényben a szabad gondolkodást, míg Alex a naív mellékszereplőt. Felébredését követően Ramszesz az, aki a leginkább az olvasó szívébe lopja magát a világra csodálkozó, intelligens, sok esetben humoros és élettel teli karakterével.

"Óvakodj hát: alszom, ahogy a föld alszik az éjszakai égbolt vagy a hótakaró alatt; és ha felkelek, nem leszek senki szolgája."

Ramszesz eléggé önfejűen viselkedik ahhoz, hogy csak a saját érdekeit tartsa szem előtt, bár Julie azért hatással van rá. A lány  mégsem tudja megakadályozni, hogy Egyiptomba visszatérve ne nyúljon a férfi után a múlt és ne legyen rá hatással és ne kövesse el azt az ostobaságot, amely végül is megadja a regény igazi ízét és zamatát. Ennek a cselekedettnek köszönhető az, hogy a  regény két része teljesen más hangulatot hordoz magában. Amíg az első fele az ősi lélek modern világra való rácsodálkozásával, illetve helyenként izgalmas és érdekes szócsatákkal van tele, addig a történet második felében felgyorsulnak az események és mozgalmassá, sorsdöntővé válik minden esemény. Mindeközben pedig beszippant minket Egyiptom és megelevenedik a műemlékekkel és történelemmel teli ország minden jellegzetessége és annyira jellemző hangulata. A piramisok, a templomok, a hajókázás Níluson olyan elemek, amelyek nélkül el sem tudnám képzelni ezt a történetet.

Kleopátra

Teljesen meglepett az írónő azzal, hogy nyomát sem találtam a regényben a vámpíroknak, illetve a vérkultusznak. Az igaz, hogy ebben az esetben is egy ősi és halhatatlan férfi a főszereplő, de a halhatatlanság más okból következett be, más volt az, ami kiváltotta ezt az állapotot és természetesen a reakciók is különböznek az eddig olvasottaktól. Ramszesz, ugyan halhatatlan és nem tud szabadulni a múlt kötelékeitől, de mégis másként tekint vissza az eltelt időkre, mint a Vámpírkrónikák sorozat szereplői. Az életre kelt múmia tényleg él és a sötétség helyett a fény a meghatározó a regényben. Úgy is mondhatnám, hogy ez a kötet teljesen az ellentéte az egyébként olyan nagyon szeretett vámpíros történeteknek.

Azt mondom, hogy ezt a művet olvasni kell! Aki valaha olvasott már Anne Rice-t, annak azért, hogy lássa a különbséget, aki pedig nem, annak ajánlom, hogy ezzel a kötettel kezdje. Egyiptom, a misztikum és a krimik szerelmeseinek pedig kifejezetten ajánlani tudom. Szerintem ez az írónő egyik legjobb könyve. Mondom ezt úgy, hogy nagyon szeretem a többi írását is. Az biztos, hogy nem lettem depressziós tőle és ez most nagyon sokat nyomott a latban. Határozottan jól esett olvasni. Sajnálom, hogy eddig hagytam a polcon porosodni és örülök, hogy felkerült a kihívás listájára és végre rászántam magam az olvasásra. Nagyon megérte.

Pontszám: 9 pont
Kiadó: Szukits Könyvkiadó

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem: 377 oldal
Eredeti cím: The Mummy or Ramses the Damned

A szerző egyéb művei: Vámpírkrónikák sorozat kötetei, a Mayfair boszorkányok élete sorozat kötetei, A Csontok Szolgálója, A hegedű
Forrás: magánkönyvtár (ajándék, 2011.)

Posted in: 9 pontos,Anne Rice,Csökkentsd a várólistádat 2013,könyvértékelés,Szukits