Kevin Hearne: Hounded - Üldöztetve (A Vasdruida Krónikái 1.)

A könyvesboltok polcai tele vannak a fantasy néhány alműfajában írt - többnyire paranormális és young adult - regények sokaságával. Az új megjelenések között is keresgélni kell azokat a kiadványokat, amelyek mindkét nem számára élvezhetőek és ráadásul még szórakoztatóak is. Női olvasó lévén a nagy tömegben piacra dobott, némi misztikussággal, paranormálissal átszőtt young adult művekkel és new adult regényekkel is szívesen kapcsolódom ki a napi hajtást követően, de bizony sokszor elgondolkoztam azon, hogy mennyivel nehezebb lehet a fantasy műfaját kedvelő férfi olvasóknak ebben az eléggé felhígult kínálatban rátalálniuk a számukra megfelelő olvasnivalóra. Örömmel értesítek mindenkit, hogy Kevin Hearne sorozata minden kitételnek megfelel, kezébe veheti mindkét nem képviselője, és aki csak kicsit is kedveli a műfajt, az nem fog csalódni a történetben.

Atticus O'Sullivan, azaz eredeti nevén Siodhachan Ó Suileabháin (ejtsd: Sijahan Oh Szulluhvan) fiatal kinézete ellenére valamivel több, mint kétezer éves. A druidák utolsó képviselője ő, aki végül az arizonai Tempe városában telepedett le és fejezte be a hosszú évszázadokon keresztül tartó menekülését. Bizony futnia és bujkálnia kellett, mert egy dühös kelta isten vissza akar tőle szerezni egy kardot, a Fragarach-ot, amelyről úgy véli, hogy a Tuatha Dé Danann tulajdonában kellene lennie és nem a druidáéban. Atticus azt remélte, hogy nyugalomra lelt a mindentől távol lévő városban, ahol egy ezoterikus könyvesboltot vezet, teakeverékeket árul, szabadidejében pedig a közeli nemzeti parkban vadászgat hűséges társával, egy ír farkaskutyával, valamint segít egy kedves ír öregasszonynak rendben tartani a kertjét. A kelta isten azonban a nyomára akadt és most döntenie kell: menekül tovább vagy szembenéz az üldözőjével és a végzetével. Amíg Atticus gondolkodik, sorra jelentkeznek nála mindkét oldal képviselői, így egyszerre részesül a Tuatha Dé Danann támogatásában és kénytelen megvédeni magát velük szemben. Most már csak az maradt kérdés, hogy ha csatára kerül sor, akkor azt hogyan titkolják el az emberek elől, illetve elég lesz-e a saját ereje és a támogatók segítsége a nagy hatalmú, mindenre elszánt, haragos és szintén szövetségesekkel rendelkező isten legyőzéséhez?

"Ha az emberek a koromat tudakolják, az felelem: huszonegy. Az már az ő bajuk, ha években és nem évtizedekben, vagy még inkább évszázadokban értik, nem igaz?"

Atticus és Oberon (A kép INNEN.)

Annak ellenére, hogy a regény mérete a megszokott féltégla méretű kiadványokhoz képest eléggé szerénynek, igencsak vékonykának mondható, ez nem jelent semmiféle hátrányt a kapott élmény szempontjából. Olyan igazi soklényes, mitológiával tarkított, akcióval és humorral dúsított olvasmányt vehet a kezébe az érdeklődő és nyugodtan kijelentem, hogy miután végig kacagta, filozofálta és izgulta az eseményekkel igencsak teli oldalakat, igazi rajongóként, de legalábbis megelégedetten fogja bezárni a könyvet. Ezek után pedig természetes, hogy várni a fogja a folytatás megjelenését.

Atticus egy igazán különleges figura, aki egyszerre hordozza magában a fiatalság minden energiáját és mohóságát, valamint a megélt évszázadok során felhalmozódott bölcsességet. Mindezek mellett pedig kellő mértékű bátorsággal, egészséges önkritikával, helyenként öniróniával, fergeteges humorral és persze a gyengébbik nem iránti jó adag érdeklődéssel rendelkezik. Ez utóbbi persze nem is akármilyen bonyodalmak forrását jelenti, de az vesse az első követ a főhősünkre, aki férfi létére képes nemet mondani egy vagy éppen több csinos nő csábításának, akik ráadásul nagy hatalmú istennők is egyben.

Ír farkaskutya

Atticusnak társa is van, aki nem más, mint Oberon, az ír farkaskutya. Onnantól kezdve, hogy Oberon megjelenik a regényben, az olvasás közben hallatott halk kuncogásaim hangos kacagásba csaptak át. Ezt a kutyát imádni kell, egyszerűen képtelenség máshogy érezni vele kapcsolatban. Gondolatainak egyszerűsége, őszintesége és vágyainak korlátozottsága (vadászat, evés és szukák), furcsa elképzeléseinek határtalansága (ő akar lenni a kutyák Dzsingisz kánja) üdítően hatott rám, engem teljesen levett a lábamról. Atticus és ő remek párost alkottak.

"Hogy kinőttem már a gyerekcsínyekből? Ugyan! Ez az örök ifjúság titka."

Már az eddigiekből is látszik, hogy kivételes, ugyanakkor nagyon is ismerős világ elevenedik meg a lapokon, amelyben természetes, hogy egy druidát vérfarkas és vámpír ügyvédek képviselnek, ahol a kelta istenek gyakori látogatók Atticus boltjában és otthonában, mindennaposnak számít a boszorkányok feltűnése és a lények által alkalmazott különféle mágia. Az együttélés nem mindig békés és a szándékok olykor gyakrabban változnak, mint a szélirány, a védőbűbájoknak mindig a helyén kell lenniük és figyelni kell minden jelre, amely az ellenség közeledtét jelzi. Az istenek általános tulajdonsága, hogy nem játszanak tisztán vagy éppen egyszerűen és a harcmező sakktábláján rajtuk kívül mindenki gyalognak számít.

Morrigan (A kép INNEN.)

A regény tele van információkkal, amelyeket összerakva elém tárult a jól kitalált háttértörténet. Atticus kapcsolata a földdel, a tetoválásainak jelentése és azok alkalmazása, az alakváltásai, amulettjének összetétele és tulajdonságai mind lényeges és érdekes részét képezik az eseményeknek.

"Az a helyzet, Mrs. MacDonagh, hogy az univerzum éppen olyan nagy, amekkorát a maga lelke képes befogadni. Némely ember gyufásskatulyányi világban él, más emberek a végtelen lehetőségekében. Az előbb kapott egy kis tájékoztatást arról, hogy a világ nagyobb, mint gondolta. Mihez kezd ezzel az információval? Tagadja vagy elfogadja?"

A szerző könnyed és olvasmányos stílusban fogalmazza meg a mondanivalóját, a rendkívüli szereplőkkel elveszi a regény komolyságát, a humorral és a megfelelő adagolással könnyebbé teszi a kapott információk sokaságának feldolgozását, átláthatóvá és érthetővé a világot felépítő lények sokféleségéből és összetettségéből eredő bonyolult rendszert, a rengeteg akcióval pedig kifejezetten élvezetessé teszi az olvasmányt. 

A Rúla Búla, Atticus kedvenc étterme tényleg létező hely.

Üdítő változatosságot jelentett, hogy végre olyan urban fantasyt olvashattam, amely egyszerre könnyed, romantika mentes, élvezetes, szórakoztató, illetve mindezek mellett még cselekményes és érdekes is. Egyedül az ír kiejtéssel gyűlt meg a bajom, mindig vissza kellett lapoznom a könyv elejére, mert sehogy sem bírtam megjegyezni az adott kifejezés hangzását. Mindezt akár egyéni problémának is mondhatnám, ugyanakkor bízom benne, hogy a legtöbb olvasónak szintén csak ennyi problémája lesz a regénnyel.

Kevin Hearne legalább olyan különleges figura, mint könyvének főhőse, Star Wars és képregény rajongó, egyébként pedig imádja a kutyákat és kifejezetten egyszerű életet él. Számomra az a lényeg, hogy a stílusa fantasztikus és a fantáziája elég gazdag ahhoz, hogy elkápráztassa az olvasóit.

A sorozatból eredeti nyelven eddig hat rész jelent meg, illetve kiegészítésül számos novella. Ennyivel azonban még nincs vége, mert az írek és a kilences szám kapcsolata misztikusnak mondható, tehát a sorozat is ennyi részből tevődik majd össze és alkot kerek egészet a végére.

Az értékelésem teljes terjedelmében az ekultura.hu oldalon is olvasható.

Pontszám: 9 pont

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 287 oldal

Borító ár: 2.499,- (puha borítós) / 3.499,- (keménytáblás)

Eredeti cím: Hounded
Fordította: Acsai Roland
Sorozat: A Vasdruida Krónikái
Folytatás: Hexed - Megátkozva, Hammered- Elkalapálva, Tricked, Trapped, Hunted

Forrás: magánkönyvtár

Posted in: 9 pontos,A Vasdruida Krónikái,ekultura.hu,fantasy,Kevin Hearne,könyvértékelés,Könyvmolyképző,mitológia,recenzió 2013,Sötét örvény