Tiffany Reisz: A herceg (Eredendő bűnösök 3.)

Előbb A szirén volt az, ami rabul ejtett. Valamilyen szinten kielégítette, ugyanakkor tovább is szította a kíváncsiságomat, fellibbentette egy olyan világról a fátylat, amit továbbra is csak messziről figyelek majd, mert nem érzem magamban a bátorságot arra, hogy részt is vegyek benne. Ugyanakkor tudom, hogy a stílus, amivel mindez tálalásra került, már soha nem fog szabadjára ereszteni és magam sem akarok szabadulni tőle. Mi ez, ha nem kölcsönös megegyezésen alapuló játék?
Majd következett Az angyal, ahol a korábbi kötetben éppen csak felszínesen, utalás szintjén érintett jelenetek, jellegzetességek erősebbé váltak, a titkokat eddig bimbóként magukban rejtő karakterek egyszer csak szirmot bontottak és múltjuk, motivációjuk egy része feltárult az olvasó előtt, mintegy mélyebbre rántva a kíváncsiskodót ebbe a világba. A mélység egyben olyan történéseket és következményeket jelentett, amely nem minden esetben volt a kedvemre való, ugyanakkor erős meggyőződésem, hogy az írónő nem csak a szereplőit, de az olvasóit is kiképzésnek veti alá és az egyre összetettebb történettel egyre több minden kerül leleplezésre, mégis egyre könnyebben fogadom el azt, amitől az elején még a világból is kiszaladtam volna. Mondom, kiképzés ez a javából. Aztán jött A herceg, a kiképzés folytatódott, még mélyebbre merültünk a sötétségben és én teljesen elvesztem...

Értékelés: 10/10
Kiadó: Egmont
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 464 oldal
Fordította: Márton Andrea
Borító ár: 3.999,- Ft
A mű eredeti címe: The Prince
Sorozat: Eredendő bűnösök
Előzmény:
1.) A szirén
2.) Az angyal
Folytatás:
4.) Az úrnő
5.) A szent
6.) The King
7.) The Virgin
Műfaj: erotika

Az előző kötet eseményei ott értek vége, hogy Norát ismét meglepetés várta a Fehér szobában, ennek a könyvnek a története pedig ugyanitt kezdődik. Nora tehát Soren engedélyével és jóváhagyásával találkozik Wesleyvel és útra kel Kentucky felé, természetesen a fiú társaságában. Az otthon maradt Soren és Kingsley pedig azoknak a rejtélyeknek és fenyegetéseknek ered a nyomába, amelyek a múltból nyúltak utánuk. Egy ellopott akta, egy postán érkezett kép és egy felgyújtott ágy. Mindegyik olyan jel, amely a múltra irányítja a figyelmet. Amíg Soren és Kingsley a régi időket eleveníti fel, hogy megoldja a jelen rejtélyét, addig Nora és Wesley az aktuális, leginkább a kettőjük kapcsolatát érintő problémákkal kénytelen foglalkozni.

Egyszerűen elvarázsolt ez a regény, mert bár az előző részek folytatása és vitathatatlanul továbbviszi a fő történetszálat, de alapvetően mégis más, mint a megelőző kötetek. Imádtam azt a tagozódást, amely a könyv szerkezetét adta: egy fejezet az északon játszódó múltbeli történésekből, egy fejezet a jelenkori északi eseményekből és egy fejezet a déli területek jelenkorából. Most már látszik, amit az előző kötetekben még csak sejteni lehetett, azaz hogy az írónő nem hirtelen ötletektől vezérelve, hanem nagyon is előre eltervezetten és logikusan felépítve vezeti a cselekményt. Egyes szálakat elvarr, másokat éppen, hogy kibont és olyan formában tálalja azt az olvasó elé, hogy a könyvet egyszerűen nem lehet félrerakni, végig kell olvasni. Amikor pedig vége? Bizony magam is nyújtottam a kezem a következő kötet felé, de hát az még nincs.

Karakterek. Ez az, amiben a szerző nagyon erős és gyakorlatilag erre épül az erős sorozat. A különleges, egyedi és egymástól oly különböző személyekre, jellemekre. Miközben lassan feltárul egy-egy szereplő múltja és jelleme kialakulásának története, a kötetek között végigível egy fő eseményszál és a kettő olyan gyönyörűen és egymást tökéletesen kiegészítve fonódik össze, hogy azt csak mesteri kivitelezésnek lehet nevezni.

Kingsley: A korábbi kötetekben ő volt az, akiről a legkevesebb dolog derült ki. Persze időnként néhány információt össze lehetett mazsolázni a jelleméről és a múltjáról, de alapvetően nem sikerült sem megismernem, sem közel kerülnöm hozzá. Csupán mellékszereplőnek gondoltam, aki Soren mellett nem igazán rúghat labdába, bármennyire is úgy került eddig bemutatásra, hogy ő az alvilág egyik ura. Soha nem bizonyították be még ennyire erősen, hogy tévedtem. Méghozzá olyan hatalmasat, hogy csak kapartam össze az államat a földről. És én még azt hittem, hogy ennek a résznek Wesley lesz a főszereplője. Részben ő is, de azért Kingsley és Soren legalább olyan fontos helyet foglalnak le maguknak az oldalak számából és az eseményekből, talán még többet is. Kingsley az árnyékból előlépett a fénybe és elrabolta a szívemet könnyed és mégis ragaszkodó stílusával, különleges vágyaival és érzéseivel.

"Mert ha közel kerülsz Sorenhez, a tűzön gyalogolsz át, üvegcserepeken lépkedsz, áthaladsz a poklon."

Soren: Továbbra is szeretném azt hangoztatni, hogy nem kedvelem, hogy a szadizmusa egyszerűen elrettent, de minden egyes nem kedvelt tulajdonsága ellenére is egyre inkább a bűvkörébe kerülök. Értékelem minden igyekezetét, minden vívódását, amelyet a nem mindennapi vágyai kordában tartása érdekében tesz, egyre jobban átérzem a helyzetét és egyre inkább biztos vagyok benne, hogy nála különösen fontos a nézőpont kérdése, amelynek a hatására az alapvetően negatív tettek egyszerre csak pozitívumként kerülnek elő. Nem, még nem sikerült megnyernie magának, de nélküle ez a regény fakó és egysíkú lenne, elveszne a varázsa.

"Bárki, aki ismeri, szereti. És ha nem szereti, akkor nem ismeri."

Wesley: Repesve vártam ezt a kötetet és benne az ártatlan, de mégis határozott jellemű fiatal fiú visszatérését. Ő volt az, akinek a szereplését meghatározónak tartottam a regény szempontjából és aki a sors furcsa fintorának (és az írónő tehetségének) köszönhetően mégis háttérbe szorul a két másik szereplő mögött. Természetesen élveztem Wesley és Nora jelenkori problémáit és azok megoldását, örömmel merültem el a vagyonos fiú mindennapi (vagy éppen nem mindennapi) életében, érzelmeiben, határozottan jól is szórakoztam közben, de végül nem ő volt az, akinek ebben a kötetben a szívemet is odaadtam volna, hanem a kegyetlen és megrázó, ugyanakkor érzelmekkel telített jelenetek koronázatlan királyai, Kingsley és Soren.

"Azt kívánta, hogy a világ matematikája bárcsak olyan lenne, mint a szívé – hogy az, hogy a szerelme és a gyűlölete éppen egyforma mértékű, azt jelentené, hogy semmit nem érez, nem pedig azt, hogy az érzései kétszeresére nőnek."

Nora: Mindenhol ott van. Kikerülhetetlen. A történet minden főszereplője róla beszél, életük és minden tettük alapvető meghatározója, mégsem ő az, aki ebben a részben a rivaldafényben áll. A háttérben hozzá fut össze minden szál, szereplése kimondottan fontos, de a személye csak átvitt értelemben jelenti a regény főszereplőjéét. Még. Mert sejtéseim szerint a következő kötetben ez is változni fog. A helyzete nem egyszerű, de laza humora, merészsége és zabolátlan természete átsegítette mindenen, amivel eddig szembe került. Ha kell, akkor vad leányzó, ha kell, akkor tüzes nő, ha szükséges, akkor tapasztalt tanító vagy éppen bölcs öregasszony. Mindezek ellenére nem tökéletes és az érzelmei folyamatosan felülkerekednek a logika által diktált szabályokon. Ellentmondásos személyiség, de így kedvelem.

Érzelmek. Meghatározói a történetnek, a hátukra vesznek és mondanám, hogy a könyv végéig nem engednek el, de úgy érzem, hogy még utána sem. Erotika. A műfaj, amiről sokan és nagyon sokfélét gondolnak, de semmit nem tudnak, amíg ez a történetfüzér a kezükbe nem kerül. Ezzel magam is így voltam. Igen, van szex a könyvben, nem is kevés, de a stílus, a karakterek miatt minden részletesen leírt, sok esetben könyörtelen aktus, vagy éppen sejtelmesen tálalt, az olvasó képzeletére bízott együttlét a háttérbe szorul és a cselekmények természetes velejárójává válik. A lényeg akkor is az, ami a lélekben és a szívben lejátszódik, minden más csak szükséges következmény és természetes reakció.

Félelem. A lelkem mélyén tartottam ettől a sorozattól, mert olyan dolgokat sejtettem (okkal) a történések mögött, amelyekkel kapcsolatban ugyan tombolt bennem a kíváncsiság, de ezt a világot nagyon távolinak éreztem magamtól, és a kiváltott reakciók legtöbbje sem volt éppen pozitív. Ami nem öl meg, az erősebbé tesz, mondják, és igazat kell adnom, mert azok a helyzetek, amelyek a sorozat elején még megráztak, elborzasztottak vagy éppen ellenérzést váltottak ki belőlem, most már semmiségnek tűnnek. Az írónő elképesztő technikájú kiképzése meghozta az eredményét, mert a korábban kegyetlennek tűnő jelenetek sem tudnak eltántorítani attól, hogy élvezzem és folytassam ezt a sorozatot. Imádom, és alig várom, hogy a következő részt is a kezemben tarthassam.

Posted in: 10 pontos,Egmont,Egmont Sens,Eredendő bűnösök,erotika,könyvértékelés,Tiffany Reisz