szerda, június 13, 2012
Shanara
Lehet valaki rajongója úgy egy írónak, hogy még csak egy könyvet olvasott a művei közül? Úgy gondolom, hogy igen. Legalábbis én így érzek Brandon Hackett, azaz Markovics Botond műveivel kapcsolatban. A poszthumán döntés című könyve nagyon tetszett. A többi megjelent mű olvasása tervben van. Az idei könyvhétre pedig úgy mentem fel, hogy a most megjelenő, legújabb könyve mindenképpen kell. Ja, és dedikáltatni is akarom. Ez meg is történt. :) Könyvheti szerzeményeim közül ez volt az első kötet, amit a kezembe vettem. Nagy várakozással kezdtem tehát bele az olvasásba.
Az is nagyon érdekelt, hogy az idegen lények által végrehajtott emberrablások témakörében milyen újdonságot tud még mondani az író. Megijedni azért nem ijedtem, mert abban biztos voltam, hogy egyedi elgondolást olvashatunk majd a lapokon, de kifejezetten érdekelt, hogy mégis mit.
A történet egészen szokványosan indul: 3000 ember, akiket elraboltak az idegenek egy űrhajóban utazik és nagy sebességgel távolodik a Földtől. Eleinte semmit nem tudnak az elrablóikról. Megpróbálják összeszedni szétszakadt életüket, rendszert vinni abba, amibe esetleg még lehet. Szerencsés az, aki együtt van a családjával, illetve az, akinek maradt valami személyes vagyona, esetleg néhány állata. Attila, a magyar kamaszfiú és Auróra, az orosz vállalkozó tízéves lánya összebarátkoznak. Egyik kis "kirándulásuk" alkalmával az eddig csak figyelő idegenek felveszik a kapcsolatot a két fiatallal. Majd nem sokkal ezután megérkeznek a célállomást jelentő bolygóra, ahol az evolúció a földitől teljesen eltérő irányban fejlődött.
Ennél többet spoiler nélkül szerintem nem is lehet elmondani a történet cselekményéről. Nézzük akkor a benyomásaimat, élményeimet. :)
A történéseket több szereplő szemszögéből követjük végig. Attila, Jurij, majd Menta/Élénken Lebegő nézőpontjai szerepelnek a fejezetekben. Ha már a fejezeteknél tartok, akkor nem hagyhatom szó nélkül, hogy mindegyik fejezetnek nagyon találó címe van és egy-egy nagyon találó, sokatmondó idézet tartozik még hozzá. Érdemes a fejezetcím és az idézet elolvasása után egy kicsit elmélkedni a jelentésén, mondanivalóján. Ha az elején nem is, de legkésőbb a fejezet elolvasása után mindenképpen tegyük meg ezt. Nagyon érdemes.
Botondnak megint sikerült elérnie azt, amit már A poszthumán döntésben is nagyon szerettem: élnek a szereplői, igazán élnek. Nem csak a főszereplők, hanem a mellékszereplők esetében is jól kialakított karaktereket kapunk. Szeretem, amikor egy szereplő reakciója egyedi, de mégis érthető a cselekedete, a motivációja.
Nagyon érdekes az a téma, amelyet az író ehhez a könyvéhez választott. Mi történik, ha összeeresztünk 3000, nagyon is különböző embert, meg egy bolygónyi idegent és határtalan lehetőségeket? Mi az, amiből az embernek mindig vizsgáznia kell? Naná, hogy az emberségből. Hol a határ? Meddig marad ember az ember? Ki számít embernek? Aki emberi testben él vagy aki belülről őrzi az emberségét? Nagyon lényeges és visszatérő kérdések.
Az idegenek bemutatása is igazán különlegesre és sokfélére sikerült. Nem tudom magamban tartani, hogy a könyv olvasása közben folyamatosan egy gondolat motoszkált a fejemben: Botond biztosan rosszat álmodott és akkor jelentek meg előtte ezek a lények. Annyira hihetetlennek tűntek a számomra. De sokféleségük és a leírásuk lenyűgöző.
Minden szerepel ebben a könyvben, ami az emberi fajra jellemző. Befolyásolhatók és kiszámíthatók vagyunk, a hatalom megrészegít minket és sokkal kevésbé vagyunk rugalmasak, mint amennyire gondoljuk magunkról. Úgy éreztem, hogy az író is pont ezt tesztelte ezzel a könyvével. Ugyanúgy játszik Botond az olvasóival, mint Menta/Élénken Lebegő a lassú lényekkel. Elkészítette ezt az egyedi könyvet, amelyet a rugalmasabbak könnyen és nagyon jól fognak fogadni, a konzervatívabbaknak, kicsit merevebbeknek valamivel nehezebb lesz azonosulni a történettel, a szereplőkkel. Valahogy így voltam/vagyok ezzel én is.
A véleményem az, hogy az alapötlet nagyon jó, a kivitelezés jeles, a karakterek fantasztikusak, a cselekmény logikusan felépített, a mondanivaló nagyon lényeges. Mégis volt valami, ami hiányzott nekem a könyvből, ami miatt nem tudtam teljesen azonosulni a történettel. Igazából megfogalmazni sem nagyon tudom, hogy mi a problémám, mert nem tudok rosszat mondani a könyvre. Szerettem olvasni. A genetikai változásokkal kapcsolatban úgy gondoltam, hogy jobban elrugaszkodott a valóságtól, mint amennyire az én ízlésemnek megfelelő. Talán az lehetett a probléma, hogy némiképp nehezen tudtam azonosulni a főszereplő fiúval. Talán az E/1 elbeszélő mód közelebb hozhatta volna a szereplőket, mint az alkalmazott, némiképp távolságtartóbb technika. Biztosan a kezembe fogom még venni a kötetet és akkor lehet, hogy teljesen magával fog ragadni a történet, mert erre minden esély adott.
Sci-fi rajongóknak kötelező olvasmány ez a kötet, mert kifejezetten egyedi az ötlete, a kivitelezése, a mondanivalója, a hangulata. Továbbra is úgy gondolom, hogy Brandon Hackett, azaz Markovics Botond egy kiemelkedő tehetségű és végtelen fantáziájú író. Már most érdekel, hogy miről fog szólni a következő regénye. Egy biztos, az is különleges és egyedi lesz.
Érdekesség: Az ekulturaTV interjúja az íróval, illetve a Cultura.hu interjúja.
A történet egészen szokványosan indul: 3000 ember, akiket elraboltak az idegenek egy űrhajóban utazik és nagy sebességgel távolodik a Földtől. Eleinte semmit nem tudnak az elrablóikról. Megpróbálják összeszedni szétszakadt életüket, rendszert vinni abba, amibe esetleg még lehet. Szerencsés az, aki együtt van a családjával, illetve az, akinek maradt valami személyes vagyona, esetleg néhány állata. Attila, a magyar kamaszfiú és Auróra, az orosz vállalkozó tízéves lánya összebarátkoznak. Egyik kis "kirándulásuk" alkalmával az eddig csak figyelő idegenek felveszik a kapcsolatot a két fiatallal. Majd nem sokkal ezután megérkeznek a célállomást jelentő bolygóra, ahol az evolúció a földitől teljesen eltérő irányban fejlődött.Ennél többet spoiler nélkül szerintem nem is lehet elmondani a történet cselekményéről. Nézzük akkor a benyomásaimat, élményeimet. :)
A történéseket több szereplő szemszögéből követjük végig. Attila, Jurij, majd Menta/Élénken Lebegő nézőpontjai szerepelnek a fejezetekben. Ha már a fejezeteknél tartok, akkor nem hagyhatom szó nélkül, hogy mindegyik fejezetnek nagyon találó címe van és egy-egy nagyon találó, sokatmondó idézet tartozik még hozzá. Érdemes a fejezetcím és az idézet elolvasása után egy kicsit elmélkedni a jelentésén, mondanivalóján. Ha az elején nem is, de legkésőbb a fejezet elolvasása után mindenképpen tegyük meg ezt. Nagyon érdemes.
Botondnak megint sikerült elérnie azt, amit már A poszthumán döntésben is nagyon szerettem: élnek a szereplői, igazán élnek. Nem csak a főszereplők, hanem a mellékszereplők esetében is jól kialakított karaktereket kapunk. Szeretem, amikor egy szereplő reakciója egyedi, de mégis érthető a cselekedete, a motivációja.
Nagyon érdekes az a téma, amelyet az író ehhez a könyvéhez választott. Mi történik, ha összeeresztünk 3000, nagyon is különböző embert, meg egy bolygónyi idegent és határtalan lehetőségeket? Mi az, amiből az embernek mindig vizsgáznia kell? Naná, hogy az emberségből. Hol a határ? Meddig marad ember az ember? Ki számít embernek? Aki emberi testben él vagy aki belülről őrzi az emberségét? Nagyon lényeges és visszatérő kérdések.
Az idegenek bemutatása is igazán különlegesre és sokfélére sikerült. Nem tudom magamban tartani, hogy a könyv olvasása közben folyamatosan egy gondolat motoszkált a fejemben: Botond biztosan rosszat álmodott és akkor jelentek meg előtte ezek a lények. Annyira hihetetlennek tűntek a számomra. De sokféleségük és a leírásuk lenyűgöző.
A véleményem az, hogy az alapötlet nagyon jó, a kivitelezés jeles, a karakterek fantasztikusak, a cselekmény logikusan felépített, a mondanivaló nagyon lényeges. Mégis volt valami, ami hiányzott nekem a könyvből, ami miatt nem tudtam teljesen azonosulni a történettel. Igazából megfogalmazni sem nagyon tudom, hogy mi a problémám, mert nem tudok rosszat mondani a könyvre. Szerettem olvasni. A genetikai változásokkal kapcsolatban úgy gondoltam, hogy jobban elrugaszkodott a valóságtól, mint amennyire az én ízlésemnek megfelelő. Talán az lehetett a probléma, hogy némiképp nehezen tudtam azonosulni a főszereplő fiúval. Talán az E/1 elbeszélő mód közelebb hozhatta volna a szereplőket, mint az alkalmazott, némiképp távolságtartóbb technika. Biztosan a kezembe fogom még venni a kötetet és akkor lehet, hogy teljesen magával fog ragadni a történet, mert erre minden esély adott.
Sci-fi rajongóknak kötelező olvasmány ez a kötet, mert kifejezetten egyedi az ötlete, a kivitelezése, a mondanivalója, a hangulata. Továbbra is úgy gondolom, hogy Brandon Hackett, azaz Markovics Botond egy kiemelkedő tehetségű és végtelen fantáziájú író. Már most érdekel, hogy miről fog szólni a következő regénye. Egy biztos, az is különleges és egyedi lesz.
Érdekesség: Az ekulturaTV interjúja az íróval, illetve a Cultura.hu interjúja.
A könyvet köszönöm az Agave Könyvek kiadónak és Lobonak!
Pontszám: 7
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 304 oldal
Forrás: recenziós példány, kiadótól
Megjegyzés: dedikált
Az író egyéb könyvei: A poszthumán döntés, Erdőhold, Isten gépei, Az időutazás napja, Az időutazás tegnapja
Megjegyzés: dedikált
Az író egyéb könyvei: A poszthumán döntés, Erdőhold, Isten gépei, Az időutazás napja, Az időutazás tegnapja
Posted in: 2012,7 pontos,Agave Könyvek,Brandon Hackett (Markovics Botond),dedikált,könyvértékelés,magyar szerző,recenzió 2012,sci-fi
2 megjegyzés:
Sokáig gondolkodtam, merjek-e írni ide, miután letámadtalak a Kossuth kiadónál: bejelölhetlek-e molyon. Örülök, hogy rátaláltam a blogodra, már vagy egy órája olvasom. :D Jó sok könyv fog felkerülni a várólistámra, már látom. :) Köszi.
Üdv, @Közveszélyes_Krumpliszedő
:)) Gondolom elég meglepett fejet vághattam. Egyébként úgy is érzetem magam. :D De nincs belőle semmi probléma. Csak addigra már el is felejtettem, hogy rajtam van a kitűző. Láttam, hogy figyelsz a molyon, de így most már össze is tudom a nevet kapcsolni az eseményekkel. :) Örülök, hogy tetszik a blog. Leginkább csak saját magam kedvteléséből kezdtem el vezetni. Most viszont már ott tartok, hogy előolvasok is a saját könyveim olvasása mellett. Remélem, hogy sok könyv tetszeni fog Neked is.
Megjegyzés küldése