Chris Howard: Gyökértelen

A regény fiatal szerzője, Chris Howard igazi kalandor jellem, amolyan nem fér a bőrébe és mindent kipróbál típusú ember. Persze a lehető legjobb értelemben. Nem idegen tőle a zene, egy időben dalokat szerzett, majd természeti erőforrás-menedzsmentet tanult, később tinédzserek számára szervezett és vezetett kalandtúrákat a vadonba. Nem véletlen tehát, hogy első történetével is a fiatalokat célozza meg, de mindezt oly módon teszi, hogy az a felnőttek számára is igencsak értékelhető és élvezhető.

A megszokott világ elmúlását és a bekövetkezett nagy változás utáni időszakot mindenki másként képzeli el, a szerző fejében mindezt úgy jelent meg, hogy eljött a Nagy Sötétség, kipusztultak a fák, de itt maradtak a sáskák. Az emberek emlékezetében egyre halványabban pislákol a fák és egyéb növények képe. Az a nemzedék, amelynek tagjai a nagy sötétség után születettek, már nem látott más növényt csak a génmódosított kukoricát, amely végtelen hosszú sorokban nő a földeken. Még a könyvek sem jelentenek támpontot, mert tüzelőanyag hiányában azokkal fűtöttek az emberek, a fellelhető példányok vagyonokat érnek, féltve őrzi kincsét az, akinek olyan szerencséje van, hogy birtokolhat egyet. Mi az ami megmaradt és építőanyagként felhasználható? Csupán a fém.
Az emberi léleknek ebben a megváltozott és pusztuló világban is kapaszkodnia kell valamibe, ezért aki megengedheti magának, az fát építtet a kertjébe. Fát, amely fémhulladékból készül és amelynek kivitelezésében Banyan az egyik legjobb. Tudományát az apjától tanulta, akitől sokat hallott a Régi Világról és aki egy napon nyomtalanul eltűnt. A fia azonban hasznosította a tőle tanultakat és folytatta a megkezdett munkát. Egyik megbízása során Banyan megismerkedik egy nővel, aki egyedi és különleges tetoválást visel a testén, egy fa képét, amely egyszerre reménysugár, hogy léteznek még fák a bolygón és térkép, amely mutatja az utat a célig. A hirtelen felbukkanó nyomokat követve főhősünk útnak indul, hogy megkeresse az utolsó fákat és egyben az apját is, őrült kalandja során többen is csatlakoznak hozzá, útjuk egyszerre hihetetlen, viszontagságos, kalandos és megdöbbentő.

Furcsa és kies az a világ, amely megjelenik a könyv lapjain és az elején nagyon nehezen tudtam elfogadni az elképzelt jövőnek ezt a növények nélküli változatát. Hogyan lehet így élni? Bevallom, hogy nem gondolkoztam el eddig ezen, de a könyv hatására komolyan megvizsgáltam a lehetőséget és nem biztos, hogy szeretném ezt az életkörülményt. Mert mit adnak a fák? Tisztítják a levegőt, korlátozzák a légáramlást, megkötik a talajt, árnyékot, építő- és fűtőanyagot biztosítanak és még hosszan sorolhatnám. Mi van, ha nincs mindez? Szál a por, éget a nap, a fémből épült házakban nappal felforrósodik a levegő, éjszaka pedig hideg van, az egyetlen ehető növény pedig a génmódosított kukorica, amelynek forgalmazását a GenTech nevű cég tartja a kezében. De az emberek mégis élnek és küzdenek és nem adják fel a reményt. A gazdagok fákat építettnek maguknak, egyesek vallási alapokra helyezik a kérdést és hisznek az Ígéret Földjében, ahol még nőnek a fák, mások nekiindulnak, hogy megkeressék ezt a helyet, de leginkább a túlélésre és a hatalom megszerzésére játszanak.

Amint sikerült elfogadnom ezt a furcsán kopár és színtelen világot, magával ragadott a cselekmény és Banyan személyisége. A bemutatás és a leírások miatti lassabb kezdést követően egy útleírás viszontagságai elevenedtek meg a lapokon, majd amikor már beletörődtem, hogy ilyen a történet stílusa, megérkezett a várva várt fordulat és felpörögtek az események. A helyenként kemény és véres jeleneteket tartalmazó részek és a kiszámítható reakciók mellett a szereplők jellemét és testi épségét is próbára tevő, előre nem látott események adták a regény többi részének mozgalmasságát. Nagyon halványan felbukkan egy szerelmi szál is a történetben, de ennek szerepe elhanyagolható a többi esemény jelentőségéhez képest. Howard szépen vezeti végig a történetet és folyamatosan fenntartja az események iránti érdeklődést, de határozottan úgy éreztem, mintha a végére elfáradt volna egy kicsit és a tervezett fergeteges befejezés nem hozta meg a kívánt hatást, hanem csak kizökkentette a szerzőt a mesélés folyamatából.

Banyan nagyon szimpatikus karakter, akinek különleges tehetsége és apja iránti szeretete leginkább a faépítésben nyilvánul meg. A tervezésben, az elképzelései kivitelezésében és a túlélésben megszerzett minden tapasztalata ellenére az élet más területein még bőven van mit tanulnia. Tizenhét évesen egyedül maradt a világban, ő aztán igazán gyökértelen, éppen ezért az emberi kapcsolatok leginkább az újdonság erejével hatnak rá, de figyel, tanul, él, csalódik, fejlődik és lassanként felnő. A többi karakter nem érintett meg olyan mélyen, mint szerettem volna, bár személyiségükkel nagyon jól megjelenítik az adott társadalmi csoportosulás fő jellemzőit, reakcióit. Banyan apjára nagyon kíváncsi lettem volna, de sajnos ő nem úgy jutott szóhoz a történetben, ahogy számítottam rá. Kaptam viszont helyette sok minden mást és sok mindenki mást.

Ez a könyv is azok közé tartozik, amelynek a története mögött mondanivaló is húzódik. Cselekménybe és érzelmek közé ágyazva, burkoltan, de a lényeget mégis hangsúlyozva említi meg a szerző, hogy a Föld az emberek miatt ment tönkre, az ő tevékenységük következménye a Nagy Sötétség, a növényi élet kipusztulása. Ugyanezzel a technikával próbálja felhívni a figyelmet a génmódosítás káros hatásaira és a természet génmódosított növényekre adott reakciójára, amely jelen esetben a sáskákban nyilvánul meg. Az erőforrások felhasználásának problémái mellett etikai kérdéseket is belesző a történetbe, feszegeti a tudomány és az emberség határait, felteszi az örök morális kérdést: meddig lehet elmenni egy meghatározott cél érdekében, hol van az a határ, ahol az áldozat már nagyobb, mint a kapott eredmény? A filozófiai és vallási kérdések mellett a cselekmény is leköti az olvasót, így egyszerre szórakoztató, borzongató, érdekes, tanító jellegű és elgondolkoztató a történet, amely hol finoman, hol pedig eléggé keményen hívja fel a figyelmet a környezetvédelem, a kereskedelem és a tudomány jelenlegi helyzetére, az aktuális haladási irányra és egy nagyon is lehetséges jövőre.

Azért furcsa ez a regény, mert ifjúsági besorolása ellenére helyenként elég kegyetlen a képi világa és bizony megrázó, elgondolkoztató a története. Korrektnek tartom a kiadó által adott korhatáros besorolást, amely szerint 15 év felettieknek ajánlott a könyv.
A  mai világban már nem meglepő, ha az adott kötet egy sorozat része, de jelen esetben szó szerint ledöbbentem, mert teljes meggyőződésemmel hittem benne, hogy önálló kiadványról van szó, pedig nem. Sok lehetőség és még több fantázia van ebben a fiatal szerzőben, aki ennyire valósághűen, megdöbbentően és mégis érdekesen tudta megjeleníteni ezt a poszt-apokaliptikus világot. Nagyon remélem, hogy a következő részben megválaszol minden nyitva hagyott kérdést és egy hasonlóan fantáziadús, komor és cselekményben gazdag regénnyel fogja megörvendeztetni az olvasóit.


Pontszám: 7 pont

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 292 oldal
Teljes ár: 2.980,-
A mű eredeti címe: Rootless

Folytatás: lesz, majd egyszer
Forrás: magánkönyvtár

Posted in: 7 pontos,Chris Howard,disztópia,ekultura.hu,Főnix Könyvműhely,ifjúsági,könyvértékelés,posztapokaliptikus,recenzió 2013