Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. június 4., kedd

Nalini Singh: Angyalkard (Angyali vadász 4.)

Szeretem, ha egy sorozat az első kötetben megismert főszereplőkről szól a továbbiakban is, de a változásnak helyt kell adni, ha a megszokott minta a színvonal és az élvezhetőség rovására megy. Tagadhatatlan, hogy az Angyali vadász sorozat esetében - bár továbbra is élvezhető regények születtek- a nagyon erős kezdést követően egyre inkább csökkent a regények színvonala, mert a főszereplő páros élete már korántsem nyújtott annyi lehetőséget, mint ami az elején elkápráztatta és magával ragadta az olvasókat. Az írónő folyamatosan keltette fel az érdeklődést a mellékszereplők iránt és hozta őket az események előterébe, hogy aztán reflektorfénybe állítva őket, külön könyvet szenteljen a történetüknek. Éles váltás ez a sorozat megszokott mintájában, de határozottan jó döntés.
Raphael és Elena egyéb elfoglaltságaik miatt nem tartózkodnak a városban, amelyet az arkangyal távollétében Dmitri irányít és felügyel. A folyóban talált vámpírfej és a furcsa tetoválás miatt Dmitri a Céh segítségét kéri a nyomozásban. A Céh Honort, az ősi nyelvek ismerőjét küldi, akit nem is olyan régen vámpírok raboltak el, tartottak fogva és kínoztak hónapokon keresztül. A lányt kimentették, a teste meggyógyult ugyan, de a lelke azóta se jött helyre. Hatalmas kihívás jelent neki, hogy a vámpírok közelében kell tartózkodnia, még akkor is, ha az egyik vámpír az a személy, akihez gyerekkora óta megmagyarázhatatlanul vonzódik. 

Dmitri meghatározó szereplő volt az eddigi kötetekben is, hiszen a Hetek vezetőjeként és Raphael jobbkezeként minden részben jutott neki kisebb-nagyobb szerep, amelyek alapján minden olvasóban kialakulhatott egy kép róla. Hideg, számító viselkedése, illetve a benne lappangó erőszak és sötétség miatt nem került a kedvenceim közé, ugyanakkor lenyűgözött Raphael felé mutatott hűsége és mélységes elkötelezettsége. Ebben a regényben az eddigi kötetekben elejtett célzások mind értelmet nyernek és egy teljesen másik oldaláról ismerjük meg az idős és erős vámpírt. Honor új szereplő a sorozatban, de az általa átélt események és a lány nehéz sorsa rögtön rokonszenvet ébreszt az olvasóban, bennem is. Kettejük találkozása és kapcsolata igazi csemegét jelentett a számomra és a kötet színvonala határozottan megközelítette a sorozat első része által szolgáltatott élményt, valamint visszaadta a reményt, hogy Nalini nem fogyott ki a zseniális ötletekből és azok tökéletes megvalósítása sem jelent problémát a számára.

Dmitri és Honor (forrás)
A regényben két nyomozás szálai keverednek két sérült lélek emlékeivel és egymásra találásának történetével. Az egyik nyomozás Dmitri személyével és múltjával kapcsolatos, a városban elhelyezett holttestek neki szolgálnak figyelmeztetésként, emlékeztetőként, a támadásoknak hozzá van köze. A másik nyomozás szála Honorhoz kapcsolódik, aki azért szenvedett, mert a Raphael és közvetve Dmitri fennhatósága alá tartozó vámpírok megszegték a szabályokat, ezért Dmitri kötelességének érzi, hogy segítséget nyújtson a lánynak a bűntettet elkövetők felderítésében és amennyiben lehetséges, a lelki békéjének helyreállításában. Az írónő szokásához híven mesterien keveri a nyomozás megrázó, fájdalmas képeit, feszültségekkel teli eseményeit, a lelki problémákkal, a szerelem időtlenségével és jelen esetben a sötét érzékiséggel és érzelmek végtelen sorával.
"Akkor is szeretni foglak, ha a testem elporladt, és a szél hordja szét." (145. oldal)
Honor egyre közelebb kerül ahhoz az állapothoz, hogy kimásszon a gödörből, amibe az elrablása után került. Dmitri a nyomozás közben furcsa dolgokat tapasztal magán, olyan emlékei bukkannak elő, amelyeket már nagyon régen eltemetett, de most akaratlanul is az eszébe jutnak és hatással vannak rá. Ezeknek az emlékeknek köszönhetően végre feltárul az olvasó előtt Dmitri fájdalmakkal és megpróbáltatásokkal teli múltja, Raphaelhez fűződő kapcsolatának kezdete és magyarázatot kapunk végre a két lényt összekötő érzések és emlékek mélységére, megbonthatatlanságára.

Mindenképpen különleges ez a kötet és erősen különbözik a sorozat eddig olvasott részeitől, mert ilyen mélységű és mennyiségű érzelem az előző könyvekben nem szerepelt vagy leginkább másként nyilvánult meg. Dmitri és Honor története a lelkem mélyéig hatolt és minden húrt megrezegtetett bennem, amit csak lehetett. Ha valaki most elbizonytalanodik, mert inkább az akciót szerette az eddigi kötetekben és a romantika csak kiegészítésül szolgált, akkor megnyugtatom, hogy továbbra is az akción és a nyomozáson van a hangsúly, csak jelen esetben az érzelmi szál erősebbre és hatásosabbra sikerült, mint az eddigiek.
"Várni fogok, amíg visszatérsz hozzám. Szóval ne maradj túl sokáig." (379. oldal)
A főszereplők és a mozgalmas cselekmény mellett az írónő nem felejtkezik el a többi szereplőről sem,  rövid időre feltűnik Elena és Raphael, folyamatosan csepegteti az információkat Ashwini és Janvier kapcsolatáról, Jason múltjáról és még Aodhan útját is egyengeti, sőt még Dmitri illatcsábítására és Elenával folytatott incselkedésére is elfogadható magyarázatot ad. Van fő szál a történetben, ami halad és amihez lehet kapcsolni a következő részt és nem süllyed le a párocskák egymásra találása és szerelembe esésének szintjére. Nagyon örülök neki, hogy Nalini olyan történetet alkotott, amelyet nagyon szerettem olvasni, amely visszaadta az írónőbe és a sorozatba vetett hitemet. Most már igazán kíváncsi vagyok Jason, a titokzatos, árnyakba burkolózó angyal életét, fájdalmát és remélhetőleg gyógyulását elmesélő regényre.
A magyar kiadás borítója finom változtatásaival egyszerre jelzi, hogy ez a kötet része a sorozatnak, de valamilyen szinten különbözik is az eddig olvasottaktól, a kiadó munkatársai zseniálisan oldották meg a szükséges változtatásokat.


Egy kis személyes kiegészítés:
Az értékelés különlegessége, hogy ez az első olyan regény, amelyről már második alkalommal írok a blogon. Most biztosan felmerül a kérdés, hogy ennek mi értelme van. Először magam is így álltam hozzá, de aztán elkezdtem leírni a gondolataimat, majd összevetettem a korábbi értékelésemmel és úgy döntöttem, hogy marad mind a kettő, mert bár a gondolataim, észrevételeim alapvetően nem változtak, de az írásmód, ahogyan kifejtem a véleményem nagyon is. Legalábbis én így érzem. Meghagyom amolyan emlékeztetőnek és összehasonlítási alapnak a másikat is és közben nagyon örülök, mert úgy érzem, hogy sokat köszönhetek a blognak és persze Nektek, akik olvastok. :)



Pontszám: 9 pont
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 440 oldal
Teljes ár: 3.999,-
A mű eredeti címe: Archangel's blade
Előzmény: AngyalvérAngyalcsók, Angyaltánc
Folytatás: Angyalárny
Sorozat: Angyali vadász
Sorozathoz illeszkedő novellás kötetek: A sötétség angyalai, Angyali szárnyalás
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2012.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons