Rachel Vincent: Alpha - Alfa (Vérmacskák 6.)

Ha erről a sorozatról van szó, akkor olyan vagyok, mint egy megszállott: ha megjelenik egy újabb rész, akkor azonnal akarom, a lehető leghamarabb el is olvasom, majd feszült várakozással lesem a híreket, hogy mikor érkezik a következő. Az eddig alkalmazott rendszer azonban most felborul, mert az Alfa a sorozat utolsó darabja. Igyekeztem lassan olvasni ezt a kötetet, hogy minél tovább kiélvezhessem kedvenc macskafalkám viszontagságos kalandjait, de erre esélyem sem volt - szó szerint habzsoltam az oldalakat. Hogy mi lesz ezután? Valószínűleg nincs más választásom, mint a megszállottságom kiéléséhez más tárgyat - más sorozatot - kell keresnem - remélem, hogy találni fogok megfelelő pótlékot.

Értékelés: 10/10 (kedvenc lett)

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 464 oldal

Fordította: Miks-Rédai Viktória

Borító ár:

2.999,- Ft (kartonált) / 3.999,- Ft (kemény borító)

A mű eredeti címe: Alpha

Sorozat: Vérmacskák (Shifters)

Előzmény: Stray - Kóborok, Rogue - Latrok,

Pride - Falka, Prey - Préda, Shift - Változás

Műfaj: urban fantasy

Faythe és a fiúk végül csak kivágták magukat a ravaszul és lelketlenül megtervezett csapdából - önfeláldozásuknak és egyenességüknek köszönhetően talán még némi előnyre is szert tettek, amelyet a későbbiekben majd felhasználhatnak, de a helyzetük továbbra sem tekinthető éppen rózsásnak. A Tanács összeül, hogy új elnököt válasszon, a kilátások pedig eléggé sötétek. A frissen megválasztott vezető első cselekedete, hogy határsértéssel, emberrablással, gyilkossággal és árulással vádolja meg Faythe-t, Marc-ot és Jace-t. A tét egyelőre csak a két kandúr élete, Faythe karmai, de a Tanács fejének tervei ehhez képest lényegesen összetettebbek, sokkal sötétebbek és valamivel távolabbra mutatnak. A két pártra szakadt macskatársadalom nem kerülheti el a háborút, mindkét oldal felkészült a veszteségekre - csak éppen elviselni nehéz azokat.

"A veszteség szörnyű, akár az élet veszik oda, akár a szabadság."

Faythe hatalmas fejlődésen ment keresztül, a jellemében már nyoma sincs annak a hebehurgya, idegesítő csajnak, akit az első kötetekben volt szerencsém megismerni. Korábbi vonakodása a múlté, a falka iránti elköteleződéséhez kétség sem férhet - még akkor sem, ha a sztereotíp szerepeknek továbbra sem hajlandó alávetni magát.

"Ennek nem volna szabad ilyennek lennie. A szerelem nem azért van, hogy összetörje az ember szívét. Senkiét. Nem volna szabad ketten lenniük. Egyáltalán hogyan történt ez meg? Úgy értem tudom, hogyan, mégsem értem."

No persze, a macskalány viselkedése korántsem tökéletes, hiszen olyan kalamajkát kavart maga körül egyik meggondolatlanul elkövetett cselekedetével, hogy attól bizony még a legbékésebb olvasó is kijön a béketűréséből, de nem is Faythe lenne, ha erre nem került volna sor - és legyünk őszinték, a sorozat legelejétől fogva ott lógott ez a lehetőség a levegőben. Általában nem vagyok ennyire megértő a hasonló helyzetekben, sőt... a legkevesebb, hogy az orrom szoktam húzogatni, ha szerelmi háromszögekről kell olvasnom, de ebben az esetben mégis elnézőbb voltam a szokásosnál és mentségemül csak egy magyarázattal tudok szolgálni: magam sem tudtam volna eldönteni, hogy melyik kandúrt válasszam - még úgy sem, hogy akár csak Faythe-nek, úgy nekem is jobban húzott a szívem az egyik fiú felé.

"Ne bonyolítsd túl a dolgokat azzal, hogy számolgatod, ki szeret a legjobban, vagy kinek van rád a legnagyobb szüksége. A végén úgyis egyetlen kérdés marad: ki az, aki nélkül nem tudsz élni."

Az éppen fennálló problémát persze nem teszi egyszerűbbé Faythe magánéleti problémája és tegyük hozzá, hogy az írónő is keményen bánik az olvasóival, mert hibába vártam, hogy rendeződik a helyzet és végre koncentrálhatunk a lényegi problémákra, képes volt a legvégsőkig elhúzni a döntés, ezzel pedig szó szerint az őrületbe kergetett. De... - és ez okozta számomra a legnagyobb meglepetést - még így sem untam a helyzetet és bár a falat kapartam, de az leginkább idegességemben történt és nem azért, mert elegem volt az egészből. A Faythe és Marc közötti huzavona már annyira a történet része, hogy üresnek éreztem volna a lapokon sorakozó eseményeket, ha ez pikáns kiegészítő kimaradt volna a történetből. Az, hogy most Jace is bekapcsolódott a játszmába, már csak hab volt a tortán. Aki idáig eljutott a sorozatban az már tudja, hogy hiába beszélünk szerelemről és vonzalomról, mint minden döntést, úgy a nemes érzelmeket is legapróbb lépésig áthatja a falkapolitika, minden lépésnek súlya és következménye van - nem is akármilyen.

"A fájdalom az, ami erőt ad, amikor semmi más nem táplálja már a mindent felzabáló dühöt a szívemben. Kapaszkodó, ami akkor is megmarad, amikor minden más és mindenki más kicsúszik az ujjaim közül."

Túllépve a szerelmi problémákon és nyűglődéseken azt kell mondanom, hogy ez a kötet semmiképpen sem okozott csalódást, sőt sikerült túlhaladnia még az elvárásaimat is - pedig azok nem voltak ám alacsonyak. A falkapolitika szabályai leginkább egy szövevényes útvesztőhöz hasonlíthatóak, ezért a legtöbb esetben nem lehet tudni - néha még sejteni sem -, hogy mi is lesz a cicusok következő lépése, illetve annak milyen következményei lesznek majd a jövőre nézve. 

Összetett, kalandos, cselekményes és kegyetlen ez a rész, tele van a különböző célok miatti érdekütközésekkel, eltérő eszmék közötti összecsapásokkal, egyezkedésekkel, politikai perpatvarokkal, tényleges csatározásokkal, illetve rengeteg fájdalommal, veszteséggel és még több érzelemmel. Csodálatos egyveleg, tökéletesen megkomponált végszó, amelynek egyetlen célja az olvasó idegeinek tépése, szívének szétmarcangolása, a remény és az igazság földbe döngölése, majd egekbe emelése - olyan érzelmi hullámvasút, amelyet fáj átélni, de muszáj, mert amikor ott a könyv a kezedben, akkor egyszerűen nem tudod abbahagyni az olvasást. Nincs mit tenni, szenvedni kell és a szerző tesz róla, hogy senki, aki kézbe veszi ezt a regényt, ne találjon megnyugvást - majd csak a legutolsó oldalon.

Nem voltam benne biztos, hogy sikerül minden szálat maradéktalanul lezárni, de kijelentem, hogy így történt. Faythe korántsem ért még útjának végére, sok tennivaló vár még rá, fejlődnie is van még mit, de egyelőre eljutott oda, ahová szerintem ennek a sorozatnak a végén a helye van. Reménykedtem abban a végkifejletben, amiről végül is olvashattam, emiatt akár kevesebbet is érhetne a történet, de ennek a sorozatnak a zsenialitása abban rejlik, ahogy a hosszú, kanyargós és eléggé rázós úton eljutunk oda, ahol elbúcsúzunk az egyszerre szeleburdi és felelősségteljes macskalánytól, illetve szeretni való falkájától.

Nem is ragozom tovább, mert fölösleges: egyszerűen imádtam. Lehet, hogy elfogult vagyok, ha erről a sorozatról van szó, de azzal biztatom magam, hogy ezt a részrehajlást a részemről csak kiérdemelte valamivel az írónő, mert nem szokásom könnyedén osztogatni.

Búcsúzom tőled Faythe, de nagyon élveztem a kalandot, amelyet veled élhettem át, jó volt figyelemmel kísérni a fejlődésed, és biztos vagyok benne, hogy találkozunk még, mert ritka az olyan sorozat, amelyben ennyi érzelem és szenvedély, ellentét és összetartozás, ideológiai csűrés és csavarás található. Ha eddig még nem lett volna egyértelmű, hogy ajánlom-e olvasásra, akkor kijelentem, hogy mindenképp - urban fantasy rajongóknak, az alakváltókkal teli - paranormális - regényeket kedvelőknek pedig egyenesen kötelező.

Posted in: 10 pontos,alakváltó,kedvenc lett,könyvértékelés,Könyvmolyképző,Rachel Vincent,urban fantasy,Vérmacskák (Shifters),Vörös pöttyös